oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 16. 06:45,  Költözöl velem Brüsszelbe? 340 komment

2014. szeptember 16. 06:45 Határátkelő

Költözöl velem Brüsszelbe?

Brüsszel igazán különleges hely lehet, hiszen miközben Belgiumban van, az Európai Unió központjaként jóval több egy „egyszerű” fővárosnál, hiszen oda koncentrálódik az európai politikai döntéshozatal jelentős része. Mai szerzőnk, Nitnitnit párja az Európai Bizottságnál kapott munkát, természetesen ő is költözött vele. Mindez nem olyan régen történt, de az első tapasztalatok leszűrésére pár hónap is elegendő volt. (A képeket szokás szerint köszönöm!)

2_27.jpg

„Direkt írtam Brüsszelt, és nem Belgiumot, mert jelentős különbség van a kettő között. Mielőtt kijöttünk, túrtam a posztokat, hogy találjak bármi informatívat arról, mibe vágunk bele, de nem találtam semmit. Így remélem, ez az írás némiképp hiánypótló lesz, még akkor is, ha picit szubjektív és nem kicsit hosszú. :)

Picit rólam: írtam már ide, éltem Angliában 3 évet, hazamentem, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg jobb-e máshol. :) Angliában felszolgáló és báros voltam egy hotelben, otthon pedig a Central Media Holding (aka Sanoma) kötelékében töltöttem be felelős pozíciót utoljára (nem, nem listázom le a termékeimet, mert Határátkelő bácsi lehet, hogy úgyis „kisípolná”).

Szépen sikerült három év alatt egy darab angol nyelvtudással fellépcsőznöm magyar munkanélküliből olyan menedzserré, aki Magyarország második legnagyobb portfóliója zászlóshajói útját egyengeti. Nem vagyok kifejezetten különleges, elvégeztem egy idegenforgalmi középiskolát, két évet a jogi egyetemen heccből, és nem volt soha sehol protekcióm.

Három és fél éves otthonlétem alatt gazdagodtam rengeteg munkatapasztalattal, egy 17 éves autóval, három macskával és egy csodálatos társsal. 2012 végén kezdtem először újra érezni, hogy menni kéne. Biztos sokat rontott a dolgon, hogy az Örs vezér téren dolgoztam akkor, és engem borzasztóan befolyásolnak a külvilágból érő impulzusok. Aki mindennap arra jár, tudja, mire gondolok.

Munkát váltottam, nem lett jobb. Ráfogtam a Blaha Lujza térre, de igazából velem volt a baj. Nem voltam elégedett azzal, aki vagyok.

Három év alatt Kedvesem is és én is 3-3 munkahelyváltáson estünk át. Ültünk úgy otthon, hogy néztük egymást és megkérdőjeleztük a képességeinket. Vajon tényleg velünk van a baj?

Egyszer csak felkeresték LinkedIn-en

2013 decemberében elkezdtünk kifelé tekintgetni, megjártuk Berlint is interjúk végett. Közben megkerestek az akkor még Sanomától, és szó szerint kivadásztak az előző munkahelyemről. Tettek egy ajánlatot és a kezembe adták a felelősséget. Habár mindketten újra biztosnak tűnő és kecsegtető állásban voltunk, nem mondtunk le a költözésről, de talonba tettük. Sokat segített az új munkakörnyezet, reggelente autóval járhattam (végre), és sok minden inspirált.

(Úristen, mennyi előzményt írtam, vissza a tárgyra!)

Pár hónapra rá Kedvesemet egyszer csak felkeresték LinkedIn-en, hogy lenne-e kedve interjúzni egy állásra Brüsszelben. Megbeszéltük, hogy soha semmi mellett nem megyünk el, mert nem szeretnénk semmilyen nyitva hagyott kérdést, ami majd rátelepszik a kapcsolatunkra az ínséges időkben.

Megvolt az interjú, vártunk. És vártunk. És vártunk. És közben meg is beszéltük, hogy ugyan már, mit akarunk, ez egy fejvadász cég, azt sem tudjuk, mi ez, kik ezek. Jött a hívás, hogy sikeres volt és hogy Európai Bizottság. Perszepityu, én meg öreg halász vagyok.

Mentek az interjúk, becsületesen vették a repjegyeket a Kedvesemnek, és küldték a csokikat nekem (ezúton is köszönöm…). Mivel tudtam, hogy versenyvizsgához van kötve szinte minden pozíció az intézményeknél, nagyon nem éltem bele magam semmibe, jól megvoltunk. Épp.

Aztán egyszer csak jött a hívás, hogy „Költözöl velem Brüsszelbe?”. És költöztem. Hipersebességgel szerveztük le a költözést, lakásbérlést, felfújható ágyat.

Két tévhit

Tévhit 1: otthonról nem lehet lakást kivenni

De, lehet. Három macskánk volt (még mos is vannak), és kettőből csak egy állásunk, az is egy meg nem kezdett szerződéssel. Mondhatjuk, hogy szerencsénk volt, én azért szeretem a magam vállát is megveregetni ezért.

Csak expatokkal foglalkozó ügynökségeket és csak olyan lakásokat kerestem meg, ahol kikötötték az állattartás lehetőségét. Mindenhol úgy kezdtem, hogy külföldiek vagyunk, és hogy 3 cicánk van, plusz egy megkezdetlen állásunk. Úgy vélem, ha az ember nem futja le a felesleges köröket sokkal gyorsabban jut el a céljához.

Tévhit 2: otthonról nem lehet állást találni, főleg, ha valaki nem beszéli az ország nyelvét

Ez nagyon sok mindentől függ. Nyilván ép ésszel fel kell mérni a lehetőségeket. Belgium hivatalos nyelvei közül én egyiket sem beszélem. Angollal szerencsére mindenhol boldogulok. Ezt is foghatjuk a szerencsére, vagy arra, hogy nem csak állásokat kerestem, hanem „az állást”.

Tudtam, hogy csak olyan jöhet szóba, ahol a hivatalos nyelv angol, tehát nem erre a piacra dolgozik. Tudtam, hogy nagy cégeknél a döntéshozatali és felvételi folyamat bürokratikussága miatt sajnos át sem fog jutni az életrajzom.

Lelistáztam tehát a kis/közepes cégeket, akiknek a terméke angol nyelvterületre van pozícionálva. Rengeteg nem volt, összesen úgy emlékszem egy kezemen meg tudtam számolni. Sehol nem voltak kinn meghirdetett állások (ami előny, hiszen nincs verseny egy esetlegesen felmerülő munkaerőhiányra), de írtam mindnek, ahol úgy ereztem, marketingesre lehet szükség.

Még aznap felhívtak és 3 hét alatt felvettek az egyik helyre. Ismét csak úgy érzem, hogy ezzel a módszerrel elkerültem egy csomó felesleges kört és csalódást.

1_41.jpg

Tudni kell megalkudni

Természetesen ennek is megvoltak ezek a részei, ahol döntést kellett hozni, és átmenetileg akár meg is alkudni. A lakás nem tökéletes, de naponta dolgozunk rajta és nekem ez az állás picit visszalépés.

Mivel látom ebben is a potenciált, egyáltalán nem élem meg kellemetlenként vagy kudarcként. Ez szükséges. Két állás is szükséges. Nem azért, mert egyből nem lehet megélni, hanem a saját biztonságunk érdekében. Elképesztő mennyiségű terhet levesz egy kapcsolatról, ha van mentőháló és nem azon izgulunk, mi lesz ha…

Soha semmi sem biztos, bármilyen jól végezzük a munkákat, ez egy hatalmas lecke, amit otthon tanultam meg. És bár lehet felfelé bukni, ha az ember rátermett, a bizonytalanság gyilkos tud lenni.

Amit itt tanulok minden nap: én voltam az a nő, akinek a 17 eves BMW-je határozza meg, hogy ki ő. Akinek fontos, hogy mi van a névjegykártyáján, és akinek fontos, kívülről mit látnak.

Úgy érzem, ez a város nagyban nevel engem. Na, nem mintha kevésbé szeretném az autómat… Aki volt már itt, tudja, aki nem, annak elmesélem: az emberek itt nem tudnak vezetni. Slusszpassz, nem. Összevissza amortizálják egymás autóit, egyik csattan a másik után, hopp egy tükör.

Az autóm hazament vizsgázni, és nem vagyok benne biztos benne, hogy visszahozom. Egyrészt féltem, másrészt teljesen felesleges. A biciklis közlekedés (azzal ellenben, ahogy be akarják állítani) nagyon is rendben van. Igen. Biciklizem. Én, aki nem látta a biciklijét 10 éve, és egyszer futott mintegy sportolásképp, ami után napokig haldoklott. Vettem egy használt biciklit és azzal járok dolgozni. Gyorsabb, könnyebb.

Minden a maga medrében

Itt valahogy senkit nem érdekel, mi van a névjegykártyámon, vagy ki vagyok. Dolgozom, dolgozunk, minden megy a maga medrében. Minden reggel az egyik fejlesztőfiú besegít a biciklimmel az ajtón, látja az ablakból, ahogy bénázok és jön is. Szerintem nem kedvel jobban, mint bárki mást, mégis minden reggel jön.

A cég fele egyébként belga, a többiek multikulti (US, CA, PT, ES, FR, IN, stb.), de nincs rossz tapasztalatom senkivel. Bejönnek, dolgoznak, kávéznak, esznek, dolgoznak, hazamennek.

Felszínes dolgokról beszélgetnek és senki sincs jobban az egyikkel és kevésbé jobban a másikkal. Például annak a lehetősége, hogy mint otthon a csajokkal munkában kitárgyaljuk egymás magánéletét, teljességgel lehetetlen. Kutya, cica, család van-e, és ennyi.

Napi dolgokról, időjárásról, hova menjünk vásárolni, melyik helyre jó beülni, ki mit főz. Ennyi. Nincs ennél bensőségesebb beszélgetés, ami elsőre fura, de egyáltalán nem bánom. Ez egy munkahely, és mindenki akként kezeli. Rengeteg munkahelyi konfliktust megelőz, ami otthon mindennapos.

3_26.jpg

Vannak itt is olyan dolgok, amiken lehet hergelnie magát az embernek, például hogy nem kötelező felszedni a kutyagumit, csak erősen ajánlott. A lábunk elé nézni is erősen ajánlott. Vagy hogy tényleg mindenkinek az autója meg van húzva, egységesen. Vagy hogy sokat esik és magas a páratartalom.

Vagy hogy a szomszéd macskája kintről nyávog hajnalban a benn lévő macskáimnak. Vagy hogy két szomszédunk azon levelezik egymással az ajtón, hogy bezárják-e a felső zárat, és szerintem egyszer csak vér fog folyni (az egyik lakó görög, a másik latin kislánynak tűnik, külsőre és temperamentumra is), de a belga főbérlőnk mintegy teljes nyugodtsággal nem érdeklődik a helyzet után. :)

Valahogy mégis megnyugodtunk itt… Nem tudom megmagyarázni, sosem készültünk pont ide.

Pár hasznos infó a végére

Beköltözés után regisztrálni kell a communéban, helyileg illetékes van mindenhol. Elvileg munkaszerződés, bérleti szerződés, 6 fénykép, magyar ID kell, gyakorlatilag ez egy hosszas és gonosz folyamat, de túl kell esni rajta, nekem már félig megvan.

A procedúra után egyszer csak kijön a rendőr (mi nem kicsit blokkoltunk le amikor csengetett, hogy ÚRISTEN, KI HALT MEG?), de csak megnézi, ott lakunk-e, meggyömöszöli a macskákat, kitölt valamit, tovább gyömöszöli a macskákat és elmegy. Utána vissza kell menni a communéba, de itt még nem tartok, mert ezek nem gyorsak. :)

Bankszamlat az ING nyit magyar ID-ra gond nélkül. A BNP azt mondja, ő is nyit, de hazudik, mert bezárja utána, amíg meg nem jön a belga ID-kártya, ami 6 hónap is lehet. Nem javaslom a BNP-t. Nagyon nem.

Egészségbiztosítást a mutualitenél kell elintézni és utána ajánlott bejelenteni az OEP-nél. Az orvos itt fizetős, de a biztosító téríti. Egyrészt rossz ez, mert mindig minden pénzbe kerül, másrészt itt csak az megy orvoshoz, akinek baja van. És nem ugrik be a veresegyházi asszonykórus vérnyomást méretni napi kétszer.

Ha már nagyon honvágy van

Van magyar bolt, kettő is Brüsszelben Hungarom néven. A piacon kapni fehérrépát és TV-paprikát, zöldségeseknél, bevásárlóközpontokban nem láttam még. A Delhaize-ben zure room felirattal csodálatos krémes tejfölt kapni.

Mindent meg lehet főzni, amit otthon, de rengeteg a hal és egyéb finomságok, amit ki kell próbálni. Mi még rossz étteremben nem voltunk, vagy csak ügyesen választunk.

A fapados jegyek elképesztően olcsóak, (6990 Ft karácsony másnapjára nem rossz ár) és működik több magyar taxitársaság is nevetségesen alacsony fuvarárral a reptérről.

Lidl es Aldi van itt is, pont ugyanolyan árakon, mint otthon, tehát szárazárut és tisztítószereket venni ott is érdemes. A Delhaize és a Carrefour kb. ugyanazt tudja, majdnem ugyanolyan áron, én egyelőre nem érzem Tesco és Auchan minőségűnek ezeket, szerintem jobbak.

Bútorokból hatalmas választék nincs, csak a magasabb árkategóriában. Én még egyelőre sokallok 1000+ eurót egy kanapéért, így mi IKEA-minőségben rendezkedtünk be, illetve rengeteg közösségi csoport (Fb, G+) van, ahol épp elköltözők vagy átköltözők árulják mindenféle kiegészítőiket, bútoraikat igazán áron alul.

Nem szégyellem, hogy sok mindent szereztünk be így, mivel kezdőtőként nem volt, egy hónapig az egyetlen bútorunk egy használt franciaágy volt. Ilyen fórumokon 400 EUR-ért sokan egy lakást be tudnak rendezni.

Fura es fontos dolog, hogy a városban a bútorokat külső lifttel juttatják fel és le. Egy költöztetés úgy néz ki, hogy a liftesautó beáll a ház elé, többnyire a járdára és felliftez mindent. Nincs lépcsőn cipekedés, minden az ablakon át közlekedik. Ha valaki bútort vesz tehát, érdemes megkérdezni, hogy a lift service kell-e, mert borsos ára is lehet.

Drágaságok

Autózni drága, parkolni drága, biztosítani drága. Csak hogy adjak támpontot, fiatalként, kevesebb, mint 5 éves jogsival, balesetmentesen, 17 éves 1,6-os autóra évi 900 EUR a biztosítás (a legolcsóbb helyen ennyi, az ING-nél pl. 2200), amit egyben, vagy két részletben kell rendezni.

Ezen felül évi kb. 200 EUR az útadó (ez csak halovány emlék). Tíz évnél idősebb autót egyébként nem sok cég biztosít. Műszaki vizsga évente van, és állítólag szigorú. Viszont van magyar autószerelő is, nagyon kedves és ingyen szerelte a defektem. Oh, igen, egy nap alatt két defektet is be lehet itt szerezni, ha valaki olyan szerencsezsák, mint én.

Úristen, látva a szöveg mennyiségét ezt most jól be is fejezem, de ha esetleg lesznek kérdések, szeretettel várom, vagy ha hiányzik belőle valami lényeges infóköteg Brüsszelről, megírom szívesen.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Brüsszel Belgium

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr546701511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Géza 2014.09.16. 21:16:17

@Nelossel: Én meg Germániában nyomom az ipart, németül gondolom nem sok segítséget jelent. De én macskapanziót keresve jutottam egy olyan szervezethez/honlaphoz, ahova keresleti és kínálati alapon is lehet ilyen hirdetéseket feltenni ill. ott ilyen szolgáltatásokat találni/kínálni.

rumitom 2014.09.16. 21:16:36

huhh, igen meno poszt.
az mindenkinek feltunt, hogy 3 het alatt nyelvtudas es felsofoku vegzettseg nelkul, keves vendeglatos es nem tul sok kereskedelmi tapasztalattal szerzett munkat? emelem kalapom a holgy elott!

a tobbire meg, oszinteseggel sok feleslegesen elpocsekolt idot es kesobbi hassle-t lehet megsporolni. lsd lakas 3 macskaval.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.16. 21:19:42

@tildy[UK]:
Pont azért mert rezident magyar.
A hat hónap csak a turistacélból itt lévő kocsiknak szól.
Aki itt él annak itteni biztosítást kell kötni.
Elég ha munkásruhában megfog a rendőr.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.16. 21:20:15

@Zoole[uk]: A HA kommentelői kedvezménnyel:))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.16. 21:22:44

@házelőtthinta:
Én válaszolok helyette.
Nekem a havi biztosítás a jövedelmem 5%-a.
Ha otthon lennék akkor a jövedelmem 20-25%-a lenne.
Nem kisautóról van szó.

rumitom 2014.09.16. 21:25:03

@házelőtthinta: havi 100 euro a melygarazs a 950 euros apartmanhoz es tovabbi circa 100 euro egy masik garazs a jatszos autonak. ezek mellett a biztositas es road tax eltorpul :)
ha az arakat elnezem, jo helyen lakni nagyobb luxus mint autot vezetni

SzZoole 2014.09.16. 21:27:56

@diggerdriver: az csak neked jart,az nagyon barati ar volt:)))
240 merfoldre(384km) egy meg rendelo tudod mennyit fizetett volna?
De nem banom,orulok,hogy segithettem:)))

Giddy Lamb 2014.09.16. 21:46:12

@puhacica: "tesóm hozott tegnap ollllllyan sört!!! hát, érdemes volt élni, hogy ezt megkóstolhassam."

Elküldenéd a sör nevét?

puhacica 2014.09.16. 21:47:05

@geegee: csak vicceltem! :)

@Sütemény1975: nem értek a kamionozáshoz. de gondolom nem sok üres szaladgál az utakon. :) ma reggel láttam egy kifejezetten szép kamiont. az uram ki is nevetett, mert a kamionra szerinte sok mindent lehet mondani, de hogy szép, az csak egy nőnek jut eszébe. :)

a következő linket elsősorban @Zoole[uk]: nak és @diggerdriver: nek címezem:

www.ooyyo.co.uk/detail/c=CDA51D7114D2857F111BF56FBA75355BEAA01D7814D3866A111FF46FBD6F8D58CCA21D7FC3D489BE1608F54FBE/-493521509551982247.html/

most mi nem néztük meg alaposan, vagy nálatok ilyet tényleg ennyiért lehet venni? és még lenne pár kérdésem, ha nem gond: szóval mi kell hozzá, hogy kp-ra kocsit vegyek és mit kell a megvétel után kifizetni (biztosítás, adók, átíratás, stb.) köszönöm!

Muscari 2014.09.16. 21:49:30

@norvég kém [Hu/At]: nagyon jo:-)))))
En nem emlekszem konkretan erre az allatkara tanulmanyaimbol, biztosan megjegyeztem volna.

Utananeztem es olyat talaltam csak, hogy gyumolcsfa keregszu, illetve nagy keregszu. (Scolytus mali a becsuletes neve). Az egyetemen senki nem hivta gyumolcsfaszunak. Foleg, mi van a nostennyel? :-)))

Biztosan nem egyetemi tankonyvbol valo a kep, mert ott latinul lenne a neve, magyarul max zarojelben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.16. 21:50:27

@puhacica: Oksa.Meg aztán más simán gondolhatja másként is...
:-))

chocco channel 2014.09.16. 21:50:54

Ezekben a posztokban engem mindig a magyar boltokhoz valo ragaszkodas dobbent meg.Szinte az osszes beszamoloban benne van,h ez illetve az hianyzik es frankon egyesek meg Tibet-ben is magyar boltot keresnek:-))

Nyilvan nem vagyok eleg magyar,de en tokjol elvagyok magyar boltok nelkul is ugy ertem persze, h imadom a hazai izeket de szamomra pl: turo rudi es tarsai nem letkerdes:-))))))

Hari Seldon 2 2014.09.16. 21:53:20

@Sütemény1975:
Nekem amikor 500 méterre kellett elmennem felnin (jó a gumi még rajta volt, csak folyamatosan jött le) a bolt parkolójából a Norautóhoz, át kellett mennem négy körforgón. (jó ezek közül kettő nem túl forgalmas)
Egyszerűen féltem, hogy amikor balra kell hajtanom ki, nehogy egy barom a belső sávból belém jöjjön. Egyszerűen elképesztően vadul használják egyesek.

kardio1 2014.09.16. 21:54:23

@Hari Seldon 2: Azok még nem ismerik se az autot, se a körforgot: lovon jàrnak az urak, hölgyek pedig a vàr toronyszobàjàban vàrjàk a lovag visszatértét! :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.16. 21:55:46

@puhacica:
Ennél kedvezőbb áron is ha magánszemélytől veszed.
Átírás nincs. Biztosítás van meg útadó meg éves parkolási engedély ha kell az utcába ahol laksz.
Ennyi.

kardio1 2014.09.16. 21:56:46

@Hari Seldon 2: Albàniàban szerinted vannak körforgok? :)

33621 2014.09.16. 21:58:04

@diggerdriver: Nekem a kötelező meg a casco úgy alakul éves szinten, hogy kb: 22000Ft a kötelező, és 32000Ft a casco egy 1794 köbcentis 13 éves diesel autóra. Most B8-ban vagyok.

SzZoole 2014.09.16. 22:01:01

@puhacica: igen letezik,de inkabb ajanlom az autotrader.co.uk az jobb es mebizhatobb.
Ahoz,hogy kp.-ra kocsit vegyel leginkabb kp.kell:)))
Lakcim is kell hozza,hogy a nevedre kialitott forgalmit ki tudjak kuldeni.Jobb kereskedok adnak 10 napos ingyen biztositast,utanna otthon raersz nezelodni biztosito utan.Ha szerncsed van akkor az auton van meg road tax es MOT. jo sokaig,ha nincs az eves MOT £40 korul van az eves road tax az meg £250 korul van erre az autora.Nincs atirasi koltseg az ingyenes.Most hirtelen ez jutott eszembe,digger tobbet tud mondano,O 2 hete vett egy autot.

Muscari 2014.09.16. 22:01:26

@puhacica: jo a kerdes, remelem jovore mi is veszunk, ezeket en is szeretnem tudni.

@Zoole[uk]: hogyan lehet athozni a bonuszt Magyarorszagrol? Mi sajnos nem szuntettuk meg a biztositast, hanem hagytuk, hogy nem fizetes miatt felmondjak (bar az autot eladtuk korabban, arrol ugye van papir)

puhacica 2014.09.16. 22:02:39

@Zoole[uk]: neked is nagyon köszönöm!

Muscari 2014.09.16. 22:03:02

@diggerdriver: milyen papirjai vannak az autonak? csak van valami forgalmi-fele?
Az elobb irtam Zolinak a bonus dologrol, de latom te itt vagy, hogy kell csinalni?

SzZoole 2014.09.16. 22:10:23

@Muscari: nekem B8-am volt,de nem fogadtak el pedig hiteles forditast is csanaltattunk,szoval ujra kezdtem.
Juditnak is van autoja O £434/ev fizet.sokat szamit az eletkor,hogy hol laksz,van e munkad es mi meg hogy hol parkol az auto,nagyon sokat szamit ha van garazsod stb.stb.

SzZoole 2014.09.16. 22:16:57

@Muscari: en is itt vagyok:)))
A forgalmi amit a DVLA kuld ki az egy A 5-os meretu lepedo az adataidal es az auto adataival
Nem kotelezo az autoban tartani,sot,ha rendor megallit és semmi nincs nalad,bemondasra elhiszik radion egyeztetnek a kozpontal és egy idopontban kimenek a lakasodra és ellonorzik a papirokat,ja es buntetes nem jar erte

Muscari 2014.09.16. 22:17:44

@Zoole[uk]: koszi szepen. Gondolom ideken olcsobb, mint Londonban, de tudom, hogy ezer tenyezotol fugg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.16. 22:19:45

@33621:
Igen?
Akkor egy 2.2-es dizel 10éves Primérára mennyi lenne?
A fizetésem fele.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.16. 22:21:32

@Muscari:
Nekem nem sikerült áthozni pedig angol nyelvű kártörténeti igazolást hoztam.

SzZoole 2014.09.16. 22:22:15

@Muscari: igen az is sokat szamit,hogy hol laksz
Pl.londonban sem mindegy a zorosebb postcode teruletek meg tudjak novelni az arat

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.16. 22:25:33

@Muscari:
Az eladónál van a tulajdoni lapja az autónak az ő adataival kitöltve. Mikor eladja akkor a vevő rubrikába beírja a vevő adatait és elküldi a DVLA-ba.
Te kapsz majd a DVLA-tól egy másik tulajdoni lapot amin már a tulajdonos adatai a te adataid.
Ha eladod akkor minden kezdődik elölről.
Autót akarsz venni?

nosuti 2014.09.16. 22:28:19

@Zoole[uk]: ezer köszi :)) van itt is pet sitter rengeteg a neten. Ma is megérte benézni ide! Egy jó kis post, plusz ez a cicainfo

vivike22 2014.09.16. 22:29:18

@Sütemény1975: En szeretem a valenciai 8 savos korforgalmakat 5-6 kijaroval, es benne lampaval :) Joo buli!

Itt rengeteg a korforgalom, es a kanyargos ut, a ferjem szerint Carlos Sainz ezert tudott bajnok lenni, mert ezen edzodott :)

Nagyon jo a poszt, es egyszer remelem mi is jarunk arra nezelodni, Luxemburg nagyon tetszett, azt mondjak Brusszel es Belgium is hasonloan szep :)

Mar csak hogy en is leirjam: rover 75, 1800 cc, benzines, 2001-es, 20 eves jogositvannyal, tuzre, vizre, lopasra, toresre, 30.000 euroig szemelyi serulesre biztositva evente 200 euro. A ferjem fizetesenek kis szazaleka.
Ezt egy magyar cascoval kell osszehasonlitgatni, nem kotelezo felelossegbiztositassal.

Hari Seldon 2 2014.09.16. 22:30:03

@kardio1:
Szerintem Albániában minden van. :-)

SzZoole 2014.09.16. 22:30:07

@diggerdriver: az en automra Mo.-on tobb mint 400 ezer lenne a biztositas es csak 1-2 biztosito allna velem szoba.
Itt mig normal auto kent hasznaltam £850 volt(335 ezer forint)
Akkor hol tobb a biztositas ha ugyan azt a kategoriat nezem?
Mo.-on egy 2001-es 1.6-os Toyota avensisem van B10-es bonuszal nincs 20 ezer/ev a biztositas.

33621 2014.09.16. 22:33:34

@kicsitmásképpen: Azért csak írd meg te is a saját posztodat a látószögedből!

blackhairlady 2014.09.16. 22:34:20

@chocco channel: Szerintem nekik sem letkerdes. De ha egyszer mar ott van 100 meterre az irodatol/lakoastol, akkor miert ne vennek meg:)

SzZoole 2014.09.16. 22:36:20

@nosuti: nincs mit:)))
Erre mondjak,hogy a kozonseges/alpari embertol is lehet tanulni:)))
Igaz@diggerdriver: ))))£

33621 2014.09.16. 22:36:51

@diggerdriver: Bocsi Öcsi, de amit én írtam az éves tarifa, nem pedig havi. Ha havi lenne akkor szerintem nem sok ember tudna most Magyarországon autót fenntartani.

SzZoole 2014.09.16. 22:38:06

@Muscari: nincs mit,ha valamit meg akarsz tudni,hivj es egy kave mellet is el tudom mondani:)))

SzZoole 2014.09.16. 22:39:29

@33621: olvasd el egy Diggernek irt kommentem 22:30-kor irtam.

blackhairlady 2014.09.16. 22:41:51

@diggerdriver: Szerintem nem vetted figyelembe, hogy eves szinten annyi 33621 biztositasa. Ha jol szamoltam 54 ezer ft. Ha azt visszaosztod 12-vel az azert nem jon ki olyan sokra havi szinten.
54000/12 az 4ezer valamennyi ft.

DonTintoretto 2014.09.16. 22:42:24

@Nitnitnit:

Szia,

Tetszett a poszt és Brüsszl remek hely.

Lehet, hogy már mindkét hely megvolt, de ha nem..

Ha szeretitek a csokit, menjetek el ide (lehet kóstolni rendesen), az Erasme metróvégállomástól nincs messze:

www.writingwithchocolate.com/reviews/neuhaus_outlet/

Illetve a Pisliő Kislánnyal szember van egy remek söröző, ha jól emlékszem több mint 2000 fajta sörül van..

Ja és ha nem az állomáson veszel vonatjegyet, hanem az sncb oldalán, sokszor elég jó akciókat ki lehet fogni. Kiránduláshoz nem rossz.

blackhairlady 2014.09.16. 22:44:29

@33621: Na, itt meg nem tartottam:)

Muscari 2014.09.16. 22:54:03

@diggerdriver: koszi az infokat, mar mindnet ertek, azt is, hogy a bonuszt el lehet felejteni.
Jovore szeretnenk majd venni, de csak ha elkoltozunk. A ferjem nem akar oreg autot venni, pedig a szomszed 18 eves Corsajat meg tudtuk volna venni 300 fontert.
Szoval meg nem aktualis, csak Puhacica szobahozta es gondoltam megkerdezem en is, mert egyszer ugyis kelleni fog.

33621 2014.09.16. 23:00:22

@blackhair-lady: Nembaj, fő hogy te érted!

33621 2014.09.16. 23:01:18

Az Öcsém nincs mindig képben! :-)

33621 2014.09.16. 23:07:42

Fontos információ! Niki Lauránál Lajosmizsén már megint esik az eső! Mostanában volt sok eső főleg a Dunántúlon, nem irigylem őket pláne a patakok árvizei miatt! Bezzeg a keleti régióban meg majdnem szárazság van vetés előtt.

Mrs. Clayton 2014.09.16. 23:07:59

@Zoole[uk]: csak szolok h a road tax oktobertol valtozik mar nem lesz a fecni amit ki kell tenni es ha eladod a kocsit a vevonek ujat kell venni, szoval nem lesz atviheto

SzZoole 2014.09.16. 23:15:55

@Jess G: igen tudtam,en meg juliusban vettem az en automra es akkor mondtak,mint ahogy a dartfordi toll is valtozni fog oktobertol,online lehet majd fizetni
Koszi

Taxomükke (UK) 2014.09.16. 23:52:34

@diggerdriver: Digger, 100 font biztosításra havonta az rohadt sok.
Most sikerült olcsóbbért kötni? Nekem most lesz megújítva, megjött a biztosító ajánlata, 366 font egy évre. Nem kisautó: Hyundai Santa Fé 2.7 V6.

Taxomükke (UK) 2014.09.17. 00:10:02

@Zoole[uk]: " Ha mar autobiztositasrol is szo van az en automra £3600/ev,tudom nem olcso:(,de csak igy tudok vele dolgozni hivatalosan."
Mi a nyavalyát vezetsz te, Rolls Royce-ot???

blackhairlady 2014.09.17. 00:12:37

@Taxomükke: Gondolom szemelyszallito kisiparosoknak van sok kulon biztositas amit meg kell kotni ha akarja ha nem.

Taxomükke (UK) 2014.09.17. 00:18:07

@Herr Géza: ... és nem érte volna meg bérelni egy furgont, és csak egyszer fordulni?
Mi úgy csináltuk, amikor eladtuk a házat... Béreltünk egy baszodáré nagy Ford Transitot, azzal mentünk haza, azzal hordtuk el a raktárba a Magyarországon hagyott cuccokat, aztán a kihozandót kihoztuk.

Taxomükke (UK) 2014.09.17. 00:32:27

@Jess G: " @Zoole[uk]: csak szolok h a road tax oktobertol valtozik mar nem lesz a fecni amit ki kell tenni es ha eladod a kocsit a vevonek ujat kell venni, szoval nem lesz atviheto "
És ez azt jelenti, hogy elvész, amit befizet az ember? Tehát pl. nekem most hónap végéig érvényes az útadóm, befizetem egy újabb esztendőre, majd decemberben eladom a kocsit, akkor 10 havi útadó megy a levesbe?

M. Péter 2014.09.17. 00:35:25

@tildy[UK]: Nem értem, hogy mit jelent az, hogy "szimpla rezident magyar"? Ha Nagy-Britanniában él, dolgozik, itt bérel lakást, akkor nagy-britanniai lakosnak számít, és 2 héten belül brit rendszámot kell kérnie. Az is lehet, hogy valaki kijön, hogy szétnézzen a munkaerőpiacon, letelepedési vagy hosszabb tartózkodási szándék nélkül, de kap egy állást, lakást bérel, akkor onnan ketyeg a 2 hét.

M. Péter 2014.09.17. 00:41:15

@Taxomükke: Nem ûtadó, hanem járműadó. Ha eladod a kocsit, a fel nem használt egész hónapokra eső adót automatikusan visszatérítik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.17. 00:42:48

@M. Péter: erről van szó. Ha csak 1 hete élsz kinn, berelsz lakást, stb, akkor ott vagy resident, két hetes van elintézni. Innentől kezdve akkor kire érvényes a 6 hónapos szabály?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.17. 00:45:43

Amúgy ismét NY, és úgy érzem turistaként oké, élni viszont nem élnék itt. Egy kis UK honvágy befigyel.

Taxomükke (UK) 2014.09.17. 00:47:57

@M. Péter: Igazad van, járműadó.
Köszi. Ezt nem tudtam, csak elcsodálkoztam, amikor megjött a befizetendőről a levél, miszerint nem adnak már tax discet.

Herr Géza 2014.09.17. 00:54:22

@Taxomükke: Csókoltassék, dehogynem, elötte pont arról írtam vala egyet s mást. VW Crafter XXL-et béreltem, csak azzal volt 3 kör a költözés....

M. Péter 2014.09.17. 01:29:20

@tildy[UK]: Ha valaki egy évben bármilyen célból összesen legalább 6 hónapot az országban tölt, akkor szintén köteles regisztrálni a kocsiját. (Vannak kivételek, de ez a főszabály, és annak most nincs kedvem utánanézni, hogy naptári évről, adóévről vagy tetszőleges egymás után következő 365 napról van szó.)

adg 2014.09.17. 01:44:48

@Muscari: Ideat? Mondhatni bagatel. Darwinban draga, itt 1.70 korul van, ami 1.18 euro, vagy 370 ft. Atlagberbol kb 15-20 litert kapsz orankent.

Az en kocsim az egyik legelterjedtebb itt, az autok kb otode ilyen. De a tobbi is hasonlo motorokkal fut, a japanok is. Japan kocsikbol van a legtobb, sajat belfoldre szant autoikat hozzak ide, a 3.5 V6 altalanos motor bennuk. A kisautokban is nagyobb motorok vannak, nincs 990 ccm-s Yaris, cask nagyobb.

Egyebkent annyira nem esznek sokat, ezek lassu fordulato, nagy teljesitmenyu motorok. Az enyem 100-as temponal 1700-1800-at forog, es vegyesen kb 10-11 l-t eszik.
Ehhez persze kell az itteni varosszerkezet, ami olyan, mint az amerikai. Kis lakoovezetedet elhagyod, es soksavos hosszu egyenes utakon 70-80 km/h-val mesz sok km-en keresztul egyenletesen. Ez a legoptimalisabb fogyasztas szempontjabol. Budapesten biztos nem usznam meg 18-20 liter alatt. Remelem ez nem hazakopkodes. :)

montroyal ( CAN qc) 2014.09.17. 02:34:55

@Cascabel: Probaltam hivni a no biztositojat, negyedszerre sem ertem el, feladtam

miert kellene a masik fel biztositojat felhivni.. igy megy nalatok? nalunk mindig a sajat biztositodat hivod megadva a masik fel adatait es ok fizetnek neked , de ok behajtjak a masik (hibas) fel biztositojatol ...

LittleG (uk) 2014.09.17. 05:20:01

@DieNanny [SZ,CH]: durva.. és jobban lett az anyuka, miután visszaköltöztek? a gyerekek is biztos megsínylették a sok herce-hurcát...

2014.09.17. 07:12:14

@montroyal ( CAN qc):
A baleset masnapjan bementem a biztositomhoz a rendorsegi jelentessel, az biztositom mondta, mas altal okozott balesettel nem foglalkoznak, hivjam a no biztositojat. Ha en okoztam volna a balesetet, akkor foglalkotak volna vele. Full, ketoldali biztositasom van, pl. 1 million dollarig vagyok biztositva, ha masnak okozok maradando serulest vagy hasonlot. 31 eve vezetek itt, meg soha sem jott belem senki, en is csak egyszer karcoltam meg egy autot, a biztositom intezte. Kocsimat loptak el parszor, a biztositom fizetett. Egyszer kaptak el, le volt jarva a biztositasom, aludtam a kocsiban a kocsma parkolojaban, olyan reszeg voltam, hogy be sem tudtam inditani:) A piaert nem buntettek, allt a kocsi, ellenben a biztositas hianya miatt fizettem 2 ezer dollart, 85-ben:( A kocsit elhuzattak, addig nem adtak vissza, amig nem mutattam be az uj biztositast, Ra ket hetre elloptak, tobbet kaptam a biztositotol, mint amennyiert vettem:)
Biztositot, orvost, ugyvedet, rendort es a noket kerulom, ha lehet:)

SzZoole 2014.09.17. 08:12:01

@Taxomükke: S Class,ez taxis biztositas.

SzZoole 2014.09.17. 08:17:44

@Taxomükke: azt meg lattam,hogy tax disc ugyben mar @M. Péter: valaszolt,koszi Peti.

Sütemény1975 2014.09.17. 09:09:59

@puhacica: pedig rengeteg szep darab van ! :)

Hari Seldon 2 2014.09.17. 09:50:55

@DonTintoretto:
"Illetve a Pisliő Kislánnyal szember van egy remek söröző, ha jól emlékszem több mint 2000 fajta sörül van.."

Pisilő kislány:
Soha nem találtam meg! Illetve egyszer azt gondoltam, hogy az, valami kerítés mögött volt, de nem vagyok biztos benne.

Mrs. Clayton 2014.09.17. 10:23:30

@Taxomükke: ha eladod a kocsidat akkor a dvla automatikusan visszateriti a tulfizetest

tommygun 2014.09.17. 13:22:04

Egy pillanat...

"Pár hónapra rá Kedvesemet egyszer csak felkeresték LinkedIn-en, hogy lenne-e kedve interjúzni egy állásra Brüsszelben... Jött a hívás, hogy sikeres volt és hogy Európai Bizottság.... Mentek az interjúk, becsületesen vették a repjegyeket a Kedvesemnek, és küldték a csokikat nekem (ezúton is köszönöm…). Mivel tudtam, hogy versenyvizsgához van kötve szinte minden pozíció az intézményeknél, nagyon nem éltem bele magam semmibe..."

Engem nagyon komolyan érdekelne hogy milyen bizottsági állásról van szó. A posztíró ugyanis kitűnően látja a valóságot: EU-s közalkalmazotti álláshoz alapból sikeres versenyvizsga kell. Ha meg kiszolgáló munkakörről van szó (az intézményeknél jellemzően az IT munkákat végzik külsősökkel, help desk meg hasonlók) akkor a Kedves nem a Bizottságnál dolgozik, ami arra vall hogy a kissé hurráoptimista poszt valóságtartalma netalán más dolgokkal kapcsdolatban sem száz.

Határátkelő 2014.09.17. 13:28:55

@tommygun: Olvasd el a kommenteket, korábban már megválaszolta a kérdésedet. (Azt meg nem értem, miért kell rögtön azzal jönni, hogy kamu a poszt, ha valami elsőre nem tiszta.)

montroyal ( CAN qc) 2014.09.17. 14:31:53

@Hari Seldon 2: bent falban egy racs van rajta nehez latni belul van ..

amikor az idegenvezetonk mondta most megnezzuk a pisilo kislanyt , a csoport egyhanguan kialtott fel: a kisfiut ...!!! de nem ...

montroyal ( CAN qc) 2014.09.17. 16:21:07

@Cascabel: akkor Canadan belul is maskepp van nalunk mindig sajat biztositodat hivod es ok inteznek mindent .. megkeresik a masik fel biztositojat es behajtjak rajtuk ... na valami ami egyszerubb Quebecben ...hit and run az viszont az a rendszam biztositasra van (benne van egy osszeg erre ) es azt a SAAQ fizeti ..

Giddy Lamb 2014.09.17. 19:12:09

@puhacica: Köszönöm szépen!

Hallottam már róla, de még nem kóstoltam. Elég ütősnek tűnik 12,6% alkohollal, gondolom kissé fejbe vágott?:)

bobbafet 2014.09.17. 21:42:56

@Evain: Nemtom, en ezt nem javasolnam.

bobbafet 2014.09.17. 21:42:56

@Nitnitnit: IT teruleten nagyon sok a szerzodeses es a kulsos. A parodat vagy hatarozott munkaideju szerzodessel foglalkoztatja a Bizottsag, vagy a Bizottsaggal szerzodott egyik IT ceg alkalmazottja. Ha tenyleg specialis tudasa van, akkor mindegy, mert mindenkeppen jol keres.

DonTintoretto 2014.09.17. 21:52:57

@Hari Seldon 2: Igen, egy kerítés mögött. Az Impasse de la Fidélité 4-gyel szemben!

Taxomükke (UK) 2014.09.17. 23:28:52

@DonTintoretto: "Impasse de la Fidélité" az valami olyasmi, hogy lehetetlen hűségesnek lenni?
:)))))

FutureFry 2014.09.18. 00:27:35

@tildy[UK]: Mire visszamész már lehet nem is UK az UK. Vagy legalább is "darabosabb".

kardio1 2014.09.18. 00:49:37

@Taxomükke: Az impasse valojàban köz magyarul ebben az értelemben (mint egyfajta közterület), de zsàkutcàt is jelent. Szoval: a hûség zsàkutca :)

kardio1 2014.09.18. 00:50:32

@FutureFry: Vajon van olyan kommentelô itt, aki Skociàban lakik ?

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.09.18. 10:51:48

@Herr Géza: Minden ötlet segítséget jelent, köszönöm. :)

Herr Géza 2014.09.18. 12:40:32

@Muscari: Bónusz? Akkor is jár az igazolás, ha nemfizetés miatt szünik meg, de max. 1 évig kötelesek kiadni. Megintcsak német példát tudok hozni: itt sem mindegyik biztosító fogadja el és jellemzöen pont azok nem, akik egyébként a legolcsóbbak, pl. online biztosítók. A nagy klasszikusok (Allianz, HUK, Generali, pl.) viszont igen, tehát érdemes konkrétan utánakérdezni, mert egy combosabb bónusszal tuti kevesebbe kerül a dolog még az egyébként drága biztosítónál is, mint a k. olcsónál bónusz nélkül.... Angliában tényleg generálisan nem fogadják el, vagy azért ott is van kivétel???

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2014.09.18. 13:54:17

@DonTintoretto: Koszi :) A sorozo megvolt, a csokist pedig bevesszuk :)

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2014.09.18. 13:55:03

@Határátkelő: Koszi, kicsit lemaradtam a valaszolgatasban a vegere :)

tommygun 2014.09.18. 15:02:57

@Határátkelő: jogos hogy első felindultságomban elhamarkodott volt részemről az előzmények végigolvasása nélkül írni, de ettől még áll hogy a posztíró egy fontos kérdésben megvezette az olvasókat. Szerintem.
Azért rugóztam rajta mert az EU-s állásokkal kapcsolatban amúgy is sok ostobaság kering a neten. Nem kell rátenni egy lapáttal olyan butaságokkal hogy LingedIn-en keresztül fejvadásszák őket meg csokit küldenek a párjuknak. Jó, oké, a marketinges posztíró szempontjából nyilván jobban meg érdekesebben hangzott az EU-Bizottsági munka mint az ingerküszöb alatti "Kedvesem IT-s munkát kapott Belgiumban" :)))

DonTintoretto 2014.09.18. 22:13:32

@Taxomükke: Én nem érzem így, nem tudom, hogy Te vagy vele :D Egyébként ez inkább azt jelenti, hogy Hűség zsákutca, szóval most akkor a hűség zsákutca...? Na mindegy..

Tony Joe 2014.09.19. 11:31:09

Nagyon érdekes poszt! Köszönöm!

kicsitutazom 2015.06.28. 14:27:56

"...működik több magyar taxitársaság is nevetségesen alacsony fuvarárral a reptérről." ?!
Please, infókat izibe'! :-)
Zavantem vagy Charleroi? Hála és köszönet! J.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása