Őszintén szólva én csodálom azokat az embereket, akik a jól bevált munkából képesek valami teljesen másra váltani és kockáztatva új életet kezdeni. Így tett mai szerzőnk, Franky is, aki szállodai irodai munkát cserélt a vasútra (mondhatnánk, hogy megcsapta a mozdony füstje, ha még lenne a mozdonynak füstje). Akinek valami rémlik a poszt kapcsán, az nem téved, hiszen pár hete Franky párja írta meg, hogyan sikerült egy labradorral együtt határátkelni és lakást találni Londonban. (A képekért ezúton is köszönet!)

„Az én életem is a szokásos módon indult Magyarországon, a főiskola befejezése után munkába álltam. Végzettségem idegenforgalmi közgazdász, így egy budapesti ötcsillagos szálloda jó kezdésnek tűnt, oly annyira, hogy maradtam is ezen a területen jó néhány évig.

Több házban is dolgoztam, különböző részlegeket kipróbáltam. Magyarország legjobb szállodájában dolgoztam éveken keresztül, egyértelmű volt, hogy a további szakmai fejlődést külföldön kell keresnem.

Cégen belüli áthelyezést kértem és ekkor még nem volt határozott elképzelésem, hogy hová mennék, Afrikától Ázsiáig mindenre nyitott voltam. Végül szobaszervíz koordinátor pozícióba jelentkeztem, és két telefonos interjú után küldték a szerződést.

2011. június 4.-én érkeztem Londonba és 6.-án kezdtem dolgozni a Four Seasons Hotel London Park Lane-ben. Itt kell köszönetet mondanom a budapesti főnökömnek, aki mindvégig támogatott.

Nem találtam a helyem

Akkor úgy gondoltam, néhány év múlva tovább megyek, talán egy másik kontinensre. Aztán Angliába és Londonba beleszerettem, a szállodában viszont egyre kevésbé találtam a helyemet.

Egy irodában ültem egész nap egy monitort bámulva, vendéget csak fényképen láttam, nem voltam elégedett a helyzettel, visszalépni meg nem akartam, mert az sem alternatíva, hogy lecsót hordjak a nyugdíjig.

Tisztában voltam vele, hogy ha váltani akarok, annak itt az ideje, 30-as éveim elején még egyáltalán nem késő, és különben is, minek ölnék több időt és energiát abba, amiről tudom, hogy nem a jövőm? Már csak ki kellett találnom mit szeretnék.

Irány a vasút

Hosszú és rögös út volt, több minden felmerült bennem, logisztika, műszaki terület, aztán a közlekedés felé hajlottam, míg végül kikristályosodott bennem: a vasúton szeretnék dolgozni. Ekkor jött a következő kihívás, elhelyezkedni szakképzettség és tapasztalat nélkül a vasúton, lehetőleg úgy, hogy anyagilag se járjak sokkal rosszabbul. Több társasághoz jelentkeztem.

Itt tegyünk egy kis kitérőt. A brit vasút merőben eltér a MÁV-tól, önmagában tudnék egy posztot írni róla, itt és most legyen elég annyi, hogy nem egy állami cég, hanem sok (magán)társaság végzi a (személy)szállítást.

Szóval küldtem az önéletrajzokat, jelentkezési lapokat, motivációs leveleket, legalább félszáz pozícióra jelentkeztem. Aztán egy októberi napon kutyasétáltatás közben hívtak telefonon, hogy a jelentkezésemet elfogadták, és a kiválasztási folyamat első lépcsője a következő hét szerdáján lesz.

Gyakorlatilag tesztkitöltés volt; hallás utáni szövegértelmezés, nyelvhelyesség, matematika, kombinatorikai és logikai képességek felmérése összesen 4 különböző feladatban. Nem volt különösebben nehéz, viszont az idő nagyon nagy ellenség, gyakorlatilag lehetetlen minden feladatot befejezni az adott időkeretben. A tesztet azonnal kiértékelték.

Mivel megfeleltem, rögtön egyeztettünk időpontot interjúra. Erre a következő hétfőn került sor. Két állomásigazgató interjúztatott, és a nagyjából 20 perces interjú végén gratuláltak és felajánlottak egy Rail Operator pozíciót. Ekkor még nem tudtam, melyik állomásra kerülök majd.

Jött az orvosi vizsgálat, szerencsére ezen is átmentem és már csak a 30 napos felmondási időmet kellett letöltenem a szállodában. Kezdés előtt úgy két héttel kaptam meg postán a munkaszerződésemet, és a levelet, amelyben leírták, hogy Clapham Junction állomáson fogok dolgozni.

Erre egyébként nagyon büszke vagyok, mert vonatforgalmat tekintve ez Európa legforgalmasabb állomása, naponta több mint 2000 vonatot kezelünk, csúcsidőben 13 másodpercenként érkezik egy szerelvény, persze nem ugyanarra a vágányra, hiszen az állomásnak 17 vágánya van.

Két hét tantermi és három hét gyakorlati tréning után álltam munkába újabb teszteket és gyakorlati vizsgát követően. A lemorzsolódás nagyjából 40% volt, egyesek meggondolták magukat, másoknak csak a tréninget kellett újra csinálniuk. Ennyi a történet, így cseréltem az öltönyt láthatósági mellényre, az ötcsillagos belvárosi szállodát egy vasútállomásra.

Mit csinál a Rail Operator?

Egyesek talán azt kérdezik most, OK, de ki az a Rail Operator? Röviden ő az az idegesítő alak a kukásmellényben, aki fújja azt a rohadt sípot, ha kell, ha nem, és azt a hülye nyalókát lengeti a kallernak.

Valójában ez a rituálé a vonatmenesztés, és jó okkal csináljuk úgy, ahogy csináljuk. Ebbe most nem mennék bele, mert az tényleg külön poszt lenne, a lényeg, hogy az állomáson mindenki Chuck Norrisnak érzi magát, ugyan mit árthat neki egy 300 tonnás vonat, ami 120 km/h-val megy, vagy 750 V egyenáram?

Végül dióhéjban néhány tanács annak, aki arra adná a fejét, hogy vasutas legyen Angliában. Érdemes több cégnél jelentkezni, némelyik egyáltalán nem vesz fel pályakezdőket, míg mások igen. Nem kell megijedni attól, ha valakinek nincsen ilyen irányú szakképzettsége vagy tapasztalata, sokkal inkább a rátermettség számít. A legtöbb tréning úgyis útvonal, cég- vagy vonattípus specifikus.

Jelentkezésnél mindenki olyan pozíciót válasszon, amihez van valamiféle tapasztalata, aki például értékesítési tapasztalattal bír, készpénzkezelésben jártas, annak kézenfekvő választás a jegypénztár.

Lépésről lépésre

Ne akarjon senki egyből vonatvezető lenni. Nem véletlenül azt fizetik meg a legjobban, 2 éves kiképzés előzi meg és rendkívül összetett feladat (egyszerűnek tűnik, de amikor jeges pályán kell megállítani egy 2000 tonnás vonatot méteres pontossággal akkor elég sokan elhasalnak), éppen ezért a legtöbb cég belülről keres vezetőket.

Én sem ebben a pozícióban képzelem el az elkövetkezendő 20 évet, de belépőnek azt kell megragadni, ami sikerül. Ha az a vonattakarítás, akkor azt. Cégen belül már sokkal könnyebb előrelépni, mint kívülről megfogni az álommunkát.

Ami viszont elengedhetetlen, az a magabiztos angoltudás. Ez elég kézenfekvő, ha például valaki leesik a peronról és fel kell hívnom a forgalomirányítót, hogy állítsa le a forgalmat, és kapcsoltassa ki a feszültséget a harmadik sínben, nem hátrány, ha elsőre megértjük egymást.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.