oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 20. 06:45,  Iskolakezdés Németországban 108 komment

2014. augusztus 20. 06:45 Határátkelő

Iskolakezdés Németországban

Pár napja már kérem itt tőletek, hogy akinek van kedve, írja meg, milyen is az iskolakezdés ott, ahol ő él. Szerencsére érkeznek az írások (természetesen nyugodtan írhattok még a szokásos hataratkelo@hotmail.com címre - ha esetleg képet is küldtök az iskoláról, azt külön megköszönöm), úgyhogy ma el is kezdődik a sorozat. Első helyszínünk egy kis németországi település Hessenben. Elöljáróban csak annyit Regenbogen írása elé, hogy irigyelni való, ahogyan a német iskolarendszer törődik a gyerekekkel… (A kép illusztráció.)

iskolás gyerekek.jpg

„Németországban élünk, három gyermekünk van, a legnagyobb most megy iskolába, a középső 5 éves lesz az ősszel a legkisebb gyermekünk most 3 hónapos. Kérted, hogy akinek van tapasztalata iskolakezdéssel, az írja meg Neked. Ezt szeretnénk most megtenni.

Németország, Hessen, 3000 fős falu, sok gyerekkel. Van óvoda és bölcsőde is a faluban, és általános iskola az első négy osztályra. Egy osztályban max. 28 gyerek járhat, ha többen vannak elsősök, szétbontják őket két osztályra.

Ha valaki nem tud elég jól németül, akkor „nulladik osztályban“ kezd egy szomszédos városban és egy év múlva kezdi az elsőt itt. A nagylány két teljes évet járt német oviba, így jól megtanult németül, elkezdheti simán az első osztályt.

Felkészítés az iskolára

Először 4,5 éves korában kellett bemennünk az iskolába, ekkor jelentkeztünk, hogy igen, ide szeretnénk beíratni a nagylányt. Az ovi utolsó évében, a „nagycsoportban“ minden reggel fél éven keresztül Sprachkurse-t tartott egy óvó néni fél órában.

Itt megtanult olvasni a nagylányunk, mivel például olyan feladat volt, hogy körben ültek, mindenki húzott egy kártyát és a rajta levő szót le kellett betűznie, a többieknek ez alapján ki kellett találni, hogy mi van oda írva.

Amikor ez véget ért, elkezdődött a Verkehrs Projekt, ahol hetente kaptak füzetkéket a helyes közlekedésről. (A lényege az volt, hogy a lakástól az iskoláig a legbiztonságosabban tudjanak közlekedni gyalog.)

Ezt egy kis vizsga zárta, amikor egy szombati napon az iskolaköteles gyerekek szülei összegyűltek az oviban, majd egy előre meghatározott útvonalon állomásszerűen felsorakoztunk; a gyerekeknek pedig végig kellett menniük az úton. Itt ellenőriznünk kellett, hogy elég figyelmesen közlekednek-e.

Egy papíron jelöltük, hogy szétnéztek-e, a garázskijáratra figyeltek-e, ha akadály volt a járdán szabályosan kerülték-e ki. A gyerekeket 10 percenként indították, egyedül kellett menniük. A nap végén a közlekedésfelügyelet munkatársa kiértékelte a szülőkkel a tapasztaltakat. Volt még az oviban mozgásfejlesztés is.

Az óvoda ebben az évben, ősszel készített egy felmérést a nagylányról, ennek az eredményét elmondták nekünk is. Ezt követően a tanár nénik mentek az oviba, ők is felmérték a gyerekek tudását, ennek az eredményét nem mondták meg.

Tavasszal be kellett menni a nagylánnyal az iskolába. Itt az iskolaorvos megnézte az oltási könyvet, átbeszéltük a betegségeit. Volt hallásvizsgálat, szemészet, gyógypedagógiai vizsgálta is. Egy kis számolás, betűzés, rajzolás, sok beszélgetés, hallás utáni mondat ismétlés. Ezeket nem csak velünk csinálták, a német gyerekekkel is ugyanezek voltak a feladatok.

Ismerkedés a tanár nénivel

Pár hét múlva a leendő iskolások találkoztak az osztályfőnökükkel, aki úgy néz ki, négy éven keresztül szinte minden tantárgyat fog tanítani. Egész délelőtt ismerkedtek, játszottak, délben egy pár szóban beszélhettem a tanár nénivel én is.

Nyár elején újra ment a leendő osztály az iskolába. Ekkor minden osztály köszöntötte őket, együtt játszottak, rajzoltak. Kapott a kislányunk egy levelet egy nagyobb iskolástól, hogy ha bármi kérdése van, akkor ő lesz a pártfogója, kérdezhet tőle.

Az óvodai évet egy csütörtöki napon misével zártuk, majd akkor éjjel ott aludtak hálózsákban, szivacson az oviban. Akkor este volt épp egy német vb-meccs, ezért az egyik óvó nénihez mentek el, teljes harci díszben és végigdrukkolták a meccset. Majd az oviban aludtak a tornateremben.

Reggel mentünk hozzájuk, együtt reggeliztünk velük. A reggelit mi szülők felosztottuk egymás között, mindenki vitt valamit. Megkapták az összes fényképet, ami róluk készült az oviban játék közben, a rajzaikat egy kis mappában.

Tankönyvek és tanszerek

Nyáron volt egy szülői értekezlet, amikor kifizettük a tankönyveket. Mi CD-s kiegészítéssel kértük a könyveket, így 63 eurót fizettünk. Matek, német írás, olvasás könyvek és munkafüzetek. Kb. 8 könyv.

Kaptunk a szülőin egy listát a tanszerekről is. A németnek mindennek pirosnak kell lennie. A füzetborítónak, a gyorslefűzőnek, a kapcsos iratrendezőnek. 2 db A5-ös füzet (a sorok elején van egy házikó, ez osztja három részre a sort: van a padlás, középen a házikó ajtaja, a pincében pedig a kisegér: gondolom,így tanulnak majd írni) + piros borító, 1db A4-es füzet szintén piros borítóval, piros gyorsfűző, piros A5-ös kapcsos rendező.

A matek kék. 2Db A5-ös nagy kockás füzet, kék borítóval, és egy kék gyorslefűző. Lesz még „szaktárgy”, ezt pontosan nem tudjuk mi, de kellett A4-es sima füzet és zöld borító és egy zöld gyorslefűző.

A zenéhez A4-es sárga gyorslefűző kellett. A hittanhoz A4-es sima füzet és fehér borítóra van szükségünk. A testneveléshez sportruházat kell. A rajzhoz zsírkréta, festék, ecset, gyurma, A3-as, A4-es rajzlapok, megfelelő mappák és védőköpeny.

Ezeken kívül szükséges még: vastag színes ceruza, kétvégű filctoll radír,16cm-es vonalzó, faragó, házifeladatos füzet, műanyag irattartó, reggeliző doboz, kulacs.

A tanszereket egy papírboltban szereztük be, segítettek szerencsére, végigvittek a bolton és mindent kiválaszthatott a nagylány. Mivel mindent ott vettünk meg 75 eurot fizettünk. Az iskolatáskája 60 euróba került, ebben volt tolltartó, tornazsák, pénztárca és a táskára passzoló láthatósági-esővédő zsák is.

Szeptember 8-án mehetünk a tankönyvekért, akkor be kell vinnünk a Schultütét is. Kilencedikén kezdődik az iskola egy misével. A gyerekek hátizsákkal mennek már akkor és az iskolában kapják meg a Schultütét, le is fogják őket fényképezni.

Fontos volt, hogy ismerje az osztálytársait

Az iskola reggel nyolctól délig tart, ebédelni már itthon fog. Az általános iskola nekünk adott volt, nem szerettük volna átvinni másik városba, ahol több osztály van, mert most fontosabb volt nekünk és a nagylánynak is, hogy ismerje az összes leendő osztálytársát.

Azt tudom, hogy az első négy év végén a tanárok leülnek a szülőkkel megbeszélni, hogy hol, milyen iskolába kezdje az ötödik osztályt. Hauptschule, Realschule, Gymnasium van a közelben 5 km-re is, 10 km-re is, főiskola 20 km-re is tőlünk.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás sorozat iskolakezdés Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr846618381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muscari 2014.08.20. 08:09:45

@Réka ‎: hat igen. Az en lanyom egy katolikus iskolaba jar. Minden reggel van egy un. assembly, egy rovid kis gyules, ahol a tanarok predikalnak mindenfelereol, ezt zarja egy rovid ima, vagy annak se igazan lehet nevezni, kb. annyi, hogy az atya, a fiu stb.

Mise unnepekkor van, de nem kotelezo, mi sosem voltunk. A lanyom meggyozodesses ateista (tagja pl valami I am atheist and I am proud of it vagy hasonlo FB csoportnak is)
Szerinte ennyi siman kibirhato, semmit nem eroltetnek a suliban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.20. 08:11:37

@firg_firg: Az elején biztos felszed néhány szót, de ennyi és nem több.
:)

Pernilla 2014.08.20. 08:14:16

@firg_firg: a káromkodásokat gyorsan megtanulja majd, de nem hiszem, hogy a németben hátránya lesz emiatt ;)

nyuszigonosz 2014.08.20. 08:15:25

@firg_firg: Ez csak olyan szállóge féle. humoristák szedik elö gyakran, mindenki vigyorog, ha hallja, de kb, ennyi is az egész. :-)

HardPötty 2014.08.20. 08:19:15

@NIKI LAURA: neked tartozom egy bocsánatkéréssel egy tegnapi téves komment miatt. Kérlek ne haragudj!

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.20. 08:23:36

@Réka ‎: jaja , en is szerettem iskolaba jarni.

La Pantera 2014.08.20. 08:41:46

Jó írás volt, örültem neki, bár nálunk még évek vannak a sulikezdésig. Viszont úgy tudom, hogy kötelező a körzeti iskolába (Sprengelschule) adni a gyereket, tehát nincs választási lehetőség.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.20. 08:42:20

Egy jò írás ami mégjobb lenne ha nem lenne teletüzdelve német szavakkal?
Are you elfelejteni magyar vagy mi a horsedick?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.20. 08:43:54

@Herr Géza:
Troll vagy baszod az isten le nem mossa rólad.
:)))))))))))))))))))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.20. 08:46:54

"Szeptember 8-án mehetünk a tankönyvekért, akkor be kell vinnünk a Schultütét is. Kilencedikén kezdődik az iskola egy misével. A gyerekek hátizsákkal mennek már akkor és az iskolában kapják meg a Schultütét" - most akkor nyolcadikán viszik be vagy kilencedikén kapják meg?

Evain 2014.08.20. 08:56:03

Na, ezek nekem jó kis olvasmányok, nálunk két hét múlva lesz a második eligazítás, marha kíváncsi vagyok. :)

Ez a közlekedős vizsga viszont marhára tetszik.
Mondjuk a tanszereket meg az iskolakezdést illetően inkább a magyar rendszerre hasonlít. Érdekes lesz majd a többi országgal összehasonlítani. :)

Herr Géza 2014.08.20. 09:05:23

@firg_firg: Én csak annyit tudok hozzáfüzni, hogy az eddigi három suliból az elsöben a fiam volt az egyetlen, a másodikban egy srác volt rajta kívül az osztályban külföldi. Most a gimiben az osztályban egy szír srác van (már a szülei is itt születtek) és most jött menet közben egy török srác. Vele a fiam kb. 1 nap alatt összehaverkodott, a fiú szülei pedig ca. a legjobb fejek a szülök közül (rajtunk kívül természetesen...:D). De törökül még nem tud a fiam.... :)))))))

Herr Géza 2014.08.20. 09:29:53

@Evain: Közlekedési vizsga nálunk is volt, negyedikben biciklire is, rendörök "vizsgáztatták" a gyerekeket és "müszakizták" a bicikliket, akik minderröl még olyan oklevélfélét is kaptak (a biciklire pedig "A biztonságos közlekedésre megfelel."-matricát). De tovább megyek: harmadikban (németóra keretében!) megtanulták mit kell tenni, ha balesetet, tüzet, ájult embert látnak, hogy kell hívni a segélyhívót (112), mit kell mondani, stb.
Most a gimiben minden évben van "drogellenes" elöadás/óra, valamint van ugyanilyen a számítógépes/internetes/mobiltelefonos világ veszélyeiröl is. És nagy sikere van a fiatalok körében, tehát nem egy ilyen kötelezöen ledarált "ezt-meg-ezt-ne-csináljátok-mert-baj-lesz" típusú rendezvény.
Nekem ezek a praktikus dolgok itt nagyon tetszenek...

Herr Géza 2014.08.20. 09:30:50

@diggerdriver: Akkor beszéljünk a sör áráról.... :)))))))))))))))

BigPi 2014.08.20. 09:31:22

Napokban voltak itthon az unokahúgomék, és azt mondta, hogy a most 3 éves kislányt már be kellett íratni, vagy legalább is jelezni, az iskolába. Hitetlenkedtem! Ezek szerint Német honban tényleg korábban felveszik a kapcsolatot az iskolával.

Egy kérdés ismerve a hazai körülményeket. Nem furcsa ez a sok imádkozás?

program készítő 2014.08.20. 09:32:02

Én német törököt tanítok magyarra,de elég nehéz,amit megtanult az az Arbeit dúró,mert ez tetszik neki.(a túrót munka),azt hiszi valami nagyon csúnya magyar szó.

puhacica 2014.08.20. 09:32:06

nekem nincs gyerekem es ha minden a tervek szerint alakul, nem is lesz. de ha lenne, en annyira nem szeretnem, hogy az oviban olvasni tanuljon! ott jatek legyen, pihenes, hancur, olvasni meg szamolni raer iskolas koraban is. viszont az onallo kozlekedesre valo felkeszites nagyon jo dolog!

@Réka ‎: hogy be kellett vinni vagy ott kaptak meg a Schultutet, lenyegtelen. sokkal jobban erdekel, hogy mi a bubanatos lopikula az egyaltalan??? :D

Herr Géza 2014.08.20. 09:41:10

@La Pantera: Épp akartam írni, hogy mi a túró az a "Sprengelschule" - életemben nem hallottam ezt a kifejezést -, de a Google segített: bajorul van.... Mindig tanul az embör fia. :)))))))

Egyébként lehet kérni, hogy más suliba mehessetek, de hogy engedélyezik-e ? Gondolom csak akkor, ha a másikban nincs betöltve a létszám a helyiekkel. Szépen kell mosolyogni és nagyon szívhezszólóan kérni. (Nekünk otthon (!) ehhez át kellett jelenteni a gyereket a körzetbe egy haveromhoz, mondjuk jellemzö, hogy a kutya nem kérdezte meg, miért is lakik egy hatéves gyerek kvázi vadidegeneknél......:)))

Herr Géza 2014.08.20. 09:47:11

@BigPi: Mi nem imádkozunk (mármint a gyerek a suliban). Napi ima nálunk eleve nincs (az szerintem csak max. Bajorországban szokás) Vallásóra helyett etikára jár, ettöl függetlenül az évnyitó és az évzáró része egy rövid istentisztelet a közeli templomban, de ezen aztán mi egy pillanatig sem akadtunk fel (pedig én aztán turbóateista vagyok). Én is voltam annak idején május 1.-i felvonuláson és a kutya nem kérdezte meg, hogy akarok-e menni... :))) És nem ártott a világnézetemnek az sem. :))))

Herr Géza 2014.08.20. 09:53:56

@puhacica: A "Schultüte" az kérlek szépen egy fél gyermek nagyságú díszes keménypapír tölcsér (=Tüte), ami a hagyomány szerint a gyerek iskolába menetelét hivatott "megédesíteni" (200 éves hagyomány). Régen praktikusan betü formájú aprósüteményekkel, édességekkel töltötték meg és ezt szorongatta minden kisiskolás élete elsö tanévnyitóján. Ma természetesen akár készen is kapható, édességekkel, apróbb játékokkal töltik meg.

de.wikipedia.org/wiki/Schult%C3%BCte

La Pantera 2014.08.20. 09:55:06

@Herr Géza: Na, ezt nem tudtam, hogy bajor szó, aszittem össznémet. Nálunk a körzeti iskola kb. 80% migránsgyerekből áll, a másik közeli meg inkább németekből.Hallottam, hogy át lehet kérni a gyereket, de nagyon nem szeretik az ilyesmit. Bevándorlóként egyébként az ember nem nagyon rendelkezik olyan haveri körrel, hogy tetsző suli körzetében pont legyen ismerős és vállalja is a bejelentést.
Érdekes azonban, hogy több forrásból is csak jót hallottam a "bevándorlós" suliról, meg hogy sokkal jobb, mint a másik pont azért, mert a nyelv miatt rengeteg fejlesztő program van...

Laci-812 2014.08.20. 10:03:54

Regen tortent, USA, Columbus IN, a fiunk kor szerint a harmadik osztalyba kezdett volna. Angol tudas itthonrol nulla, fel ev angol tanfolyam utan egy angol enek volt a teljes repertoar.
A lakokozosseg gondnoknoje megismerve a nejemet es a gyerekeket, szolt a ferjenek, aki ott dolgozott ahol en-nem tudtam rola-s a cegen keresztul elinteztek hogy 2 hetre beiskolaztak minket az alltalam ismert legjobb nyelviskolaba. Tanitas 8 tol 4-ig,
mindenki kulon szobaban, kulon tanarral, egyutt ebed de csak
angolul beszelhettunk egymassal. Estere hazi feladat keszitese a TV nezes helyett.
Ez adta az angol indito lokest a gyereknek. A tanito neni egy tokeletes megoldassal allt elo, kezdes az elsoben, 2 honap a masodikban, s a teli szunet utan mar a koranak megfelelo harmadik osztaly kovetkezett, ahol ev vegere a legjobbak koze kerult. Erdekes volt hogy az utcan sem volt hajlando magyarul beszelni velunk amig nem volt tokeletes a nyelvtudasa, kesobb
mar ertekelte a titkos nyelvet.
A leggyorsabb nyelvtanulas a kisebbik fiamhoz kapcsolodik. Kint jatszott a gyerekekkel, ugye ehez nem kell angol. Kopog az ajton, s szol a nejemnek, Jeremi azt mondta... es jon a szoveg.
A nejem valaszol, a Dani fordul Jeremihez es mondja neki angolul. Az asszony nem kapott levegot, de talalt egy jo segitot
a kovetkezo honapokra.

Muscari 2014.08.20. 10:07:48

Azt meg kell allapotanom, hogy a nemet iskolarendszervjoval kozelebb all a magyarhoz, mint az angol. Erdekes volt olvasni, kulon jo, hogy a posztolo kitert a koltsegekre is.

Muscari 2014.08.20. 10:09:44

@NIKI LAURA: lehet, hogy elmarad a tuzijatek, bar nekem oly mindegy :-)

Kit is kovacsolt ossze Szt. Istvan? Mert a magyarokat nem igazan sikerult.

Herr Géza 2014.08.20. 10:10:54

@La Pantera: Hát igen, itt is megoszlanak a vélemények. Én személy szerint abszolút nem foglakoztam a sulik etnikai összetételével, mert pont azt az elvet követem, hogy ha már a társadalom ilyen vegyes összetételü, akkor nem árt, ha a gyerek is már az iskolában megismerkedik az "idegen" kultúrákkal. De azt is hozzáteszem, hogy egy igazán hardcore, neukölln-i, vagy mannheim-i, dortmundi, stb. suliba valszleg én sem teljesen jó érzésekkel íratnám be.... :)))))

Muscari 2014.08.20. 10:17:08

@nyuszigonosz(D): szerintem ez hulyeseg. A mi sulinkban sok a lengyel, es ok egymas kozott lengyelul beszelnek, de mindenki massal angolul.

Olyan ugy sem lesz, hogy egy osztaly csupa torok vagy szerb gyerekbol alljon, ugyhogy nem kell aggodni. Par szonal tobbet nem fog felszedi, max a karomkodasokat.

Illetve ha az osztaly megis csupa torokokbol allna, akkor en onnan surgosen elkoltoznek. Nem rasszizmusbol vagy ilyesmi, hanem praktikus okok miatt, mint a fent emlitett nyelvtanulas.

Muscari 2014.08.20. 10:17:50

@Muscari: bocsanat, ez firg-firgnekakart menni

Muscari 2014.08.20. 10:18:44

@firg_firg: lasd kettovel fentebb, ugy latszik meg koran van.

Evain 2014.08.20. 10:19:10

@Herr Géza:" De tovább megyek: harmadikban (németóra keretében!) megtanulták mit kell tenni, ha balesetet, tüzet, ájult embert látnak, hogy kell hívni a segélyhívót (112), mit kell mondani, stb.
Most a gimiben minden évben van "drogellenes" elöadás/óra, valamint van ugyanilyen a számítógépes/internetes/mobiltelefonos világ veszélyeiröl is. És nagy sikere van a fiatalok körében, tehát nem egy ilyen kötelezöen ledarált "ezt-meg-ezt-ne-csináljátok-mert-baj-lesz" típusú rendezvény."

Na ez nekem marha szimpatikus. Okés, hogy otthon is átrágjuk ezeket, de sokkal jobb, ha más forrásból is hallják.

Nálunk ugye az atyaúristen is biciklizik, arra nincs vizsga, ehelyett kötelező úszásoktatás van (ami meg nem meglepő). :)

Evain 2014.08.20. 10:21:56

@Muscari: Na nálunk ez elég vicces volt. A környékünkön sok a lengyel család, és valamiért azt hittem, hogy vegyesek az osztályok is. Kíváncsi is voltam az összetételre, erre az egész évfolyamon csak holland gyerek van. :D

Herr Géza 2014.08.20. 10:27:23

@Muscari: Költségek: nagyon eltéröek tartományonként. Nekünk annak idején Rheinland-Pfalzban szintén fizetni kellett a könyvekért (100 €/tanév szintü volt), de itt BW-ben a munkafüzetek kivételével az összes könyvet ingyen, kölcsönben kapják meg. (Persze ha meg akarod tartani késöbbre, meg is veheted.) Profi módon le van szervezve, kapod a listát, beikszeled, ha valami nem kell belöle (mert megvan, megveszed, vagy máshonnan örökölte...), az elözö év végén meg is kapod a komplett pakkot (nyáron már lehet nézegetni az új anyagot...:DDD) és felelösséggel tartozol érte, ha leharcolod. ki kell fizetni (egy részét) utólag. Nekem ez is tetszik nagyon, vigyáznak is a cuccukra rendesen.... A munkafüzeteket, a több évig használatos atlaszokat meg meg tudod venni a sulival (oktatási minisztériummal) szerzödésben álló könyvesboltokban is, itt ugyanis beszámolják a suli által kiadott 20-30-50 eurós utalványt, tehát ahhoz is olcsón hozzájutsz. Más: a számológépet egységesítették, a suli szerzi be nagy tételben óccsóért, megveheted önköltségi áron, "lízingelheted" jelképes áron, de a rászorulók akár ingyen is megkapják kérvényre. (A számológép ugyanis végigkísér az egész gimin, tehát egy nagyon profi mini PC szinte, bolti rendes ára pl. 180 €....).
A füzetek, borítók költsége gyakorlatilag bagatell összeg, osztálypénz szinte nincs (max. ilyen 5-10 € év, de ehhez a gyerekek pl. sütiárusítással, palacsintasütéssel az iskolai rendezvényeken komoly összegeket keresnek hozzá...). Nekünk idén nem is kellett semmit fizetni, mert volt még a tavalyiból...
Ja, és nem nekünk kell vinni másolópapírt, krétát, meg a tököm tudja mit a suliba.
Szóval Hinta úr: a gyerek iskoláztatása itt a töredékébe kerül az otthoninak. Persze gondolom a grazi "tapasztalataid" nem ezt mutatják.... :))))))))

vivike22 2014.08.20. 10:30:59

@Herr Géza: Evzaro-evnyito.... Legnagyobb szivfajdalmam most mar, hogy a spanyol iskolakban ez nincs, meg ket erettsegizo eve van a gyereknek, es nem lesz ballagas. Sehonnan nincs ballagas, ha ugy iratod a gyereket 3 eves koratol 16 eves koraig ugyanabba az iskolaba jarhat akar. Egyedul a kituntetest erdemlo gyerekeknek van egy delutan, ahol a polgarmester es az iskola vezetosege atadjak a dijakat.

Muscari 2014.08.20. 10:33:21

@Evain: nalunk nagyon keves angol van a suliban, de a repertoar nagyon szeles. Sok Kelet-Europai mellett vannak nigeriaiak, brazilok, filppinok, de pl. iraniak is. Arab, ill. pakisztani, indiai nem nagyon akad, ami ertheto, leven katolikus iskola.

Azert jar oda egy par fejkendos lany is, ezen mondjuk meglepodtem.
A lanyom irani baratnoje mar nem hordja, de az anyukaja meg igen. Mindenesetre nekem szimpatikus, hogy nem eroltetik.

Mar emlitettem korabban is, hogy csak ajanlani tudom ez egyhazi iskolakat, altalaban az okratas is jobb szinvonalu. De a tobbit majd az anglias posztnal.

Herr Géza 2014.08.20. 10:34:08

@Evain: Igen, tavaly pl. két "kiszállt", korábban nagyon durván drogossal volt egy két órás beszélgetésük (tanár nélkül...!!!). A srác napokig mesélt róla otthon olyan mélyek voltak benyomásai. Szóval ezt a hatást semmilyen szülöi/tanári beszélgetés/felvilágosítás nem képes szerintem elérni.....(Hacsak nem jár hasonló cipöben a szülö/tanár.. :))))))))

2014.08.20. 10:34:40

@diggerdriver: :) Erre en is gondoltam, ha nem tudnek veletlenul nemetul, nem ertettem volna a poszt egy reszet. Biztosan nem direkt csinalta a posztolo, de a jovoben hasznos lenne ha minden le lenne forditva magyarra is. Raadasul olyan kifejezesek is szerepelnek a posztban nemetul aminek siman van magyar megfeleloje, pl. Sprachkurse helyett minden tovabbi nelkul lehetne nyelvorat irni.

Herr Géza 2014.08.20. 10:37:53

@vivike22: Na amolyan klasszikus ballagás itt sincs, az általánosban is csak egy szolíd búcsúztató volt. A gimi végén viszont van az "Abiball", (érettségi bál), ami egyesíti a klasszikus szalagavatót és a ballagást és nagy durranás az életükben.

Herr Géza 2014.08.20. 10:44:38

@Mirjam2: Arról nem is beszélve, hogy nyelvtanilag nem is ok németül, mert az pl. Sprachkurs lenne (egyes számban van róla ugyanis szó), a Verkehrsprojekt-et egybe írják, viszont a "Schultüte", "Hauptschule", "Realschule" fogalmaknak nincs egy az egyben passzoló megfelelöje magyarul, így azokat csak körülírni lehetne.
Én viszont több német kifejezést nem találtam......

És nem is szóltam..... :))))) (vö.: nyelvtannáci)

2014.08.20. 10:49:09

@Herr Géza: Igen, ezekbe mar nem akartam belemenni... De pl. pont azert mert nemet kulturkoron kivul nem tudjak mi a Schultute, erdekes lett volna ezt megmagyarazni a posztban, illetve az iskolatipusokat is mivel utobbi nagyon hasznos es fontos informacio azoknak akiknek Nemetorszagban jar iskolaba a gyerekuk. Mellesleg ugy tudom hogy nem dontheti el csak ugy a szulo hogy hol tanuljon tovabb a gyerek, hanem a tanulmanyi eredmenytol fugg, pl. gimnaziumhoz eleg jo eredmenyt kell elerni hogy bekerulhessen a gyerek.

Herr Géza 2014.08.20. 10:49:53

Mellesleg a kedves angolos kollégák magukba is nézhetnének néha, mert ok, hogy többen vagytok, söt az is igaz, hogy több németül tudó tud angolul is, mint fordítva, de nektek sem kell a szomszédba menni egy kis english, söt hunglish becsempészése miatt.

Na meg hadd trollkodjak mán én is egyet, ha már tegnap korpa közé keveredtem..... :))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.08.20. 10:52:32

Itt a nagy nyelvtannacizmus kozepen elfelejtettem leirni hogy jo es erdekes, reszletes poszt, sok sikert a posztolonak es csaladjanak az elso iskolaevhez Nemetorszagban!

Herr Géza 2014.08.20. 10:57:31

@Mirjam2: "Mellesleg ugy tudom hogy nem dontheti el csak ugy a szulo hogy hol tanuljon tovabb a gyerek, hanem a tanulmanyi eredmenytol fugg, pl. gimnaziumhoz eleg jo eredmenyt kell elerni hogy bekerulhessen a gyerek."

Már nem így van. Illetve korábban sem volt ennyire egyértelmü. A suli "kötelezö jellegü ajánlást" (szép fogalomkapcsolás...) adott, és ha a gimit nem javasolták, te viszont úgy döntöttél, hogy de igen, akkor a giminek nem volt kötelessége felvenni a gyereket, gyakorlatilag nem is igazán vették fel (kivétel azért lehetett akkor is). Most már az ajánlás formailag is csak tájékoztató jellegü, a szülö szabadon dönt, hova íratja be a gyereket, ha van hely (ritkán nincs, csak nagyon felkapott suliknál fordulhat elö), akkor oda kötelesek felvenni.
Más kérdés persze, hogy ha a gyerek nagyon nem passzol oda, akkor úgyis mindent el fognak követni, hogy hamar kinyessék, tehát azért továbbra is megfontolandó az ajánlás figyelembe vétele....

2014.08.20. 11:11:01

@Herr Géza: Ez erdekes, nalunk van a 'csaladban' egy Bayern-ben elo gyerek aki eppen most kezdi a gimnaziumot es halalra paraztak magukat a szulok tavaly hogy nem fog bekerulni ha nem lesz jo a tanulmanyi eredmenye. De lehet hogy felreertettem valamit... Lehet hogy csak arra gondoltak hogy nem fogja birni a versenyt vagy valami ilyesmi.

nyuszigonosz 2014.08.20. 11:13:13

@Herr Géza: Nincs napi imádkozás a bajor iskolákban. :-)))))
Iskolaév kezdetén van egy mise, meg a végén. De az sem az iskolában, hanem a templomban. És ha valaki nem akar bemenni a templomba, az nem megy be.

nyuszigonosz 2014.08.20. 11:20:47

@Herr Géza: Nagyon igaz. Itt eleve párszor fordul elö, hogy német kifejezések vannak, és azonnal kezdödik a panaszkodás.
Míg az angol nyelvterületen élök elöszeretettel írnak sok sok meg mégtöbb mindent ángliusul.

Schultüte - ez nincs magyarul. Ez egy jó nagy színes tölcsér, ami teli van édességgel, apróbb játékokkal. A szülök készítik és a kis elsös ezt kapja meg aztán az iskolakezdés alkalmával.
( ezért kell egy nappal hamarabb bevinni a szülönek a suliba, hogy az iskolát kezdö kicsi ne lássa, ott legyen meglepetés)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.08.20. 11:21:54

@Herr Géza: egy posztot is megerne ez meg a folytatasod, igy elsikkad a hozzaszolasok kozott.

nyuszigonosz 2014.08.20. 11:24:18

@Herr Géza: @Mirjam2: Igen, ez is így van, ahogy Géza írja.
Ajánlás van.
Abban az esetben, ha a gyerek nem annyira jó, de a szülö mégis gimibe szeretné adni, az iskola a szülönek szintén csakis ajánlja, hogy más sulitípus jobb lenne, hogy talán nem a legjobb döntés a gimnázium.
Bár általában kiesnek maguktól a gimiböl azok, akiknek az túl nehéz.

regenbogen12 2014.08.20. 11:29:23

Üdv mindenkinek!
Én írtam a posztot. Köszi a hozzászólásokat.
Választási lehetőségünk lett volna, mert van aki 30 km-re jár Waldorf iskolába.
Még ami eszembe jutott, hogy a "nagycsoport"-ba nem kötelező járni, úgy,mint Magyarországon. Az egyik kisfiú egyáltalán nem is járt oviba.
Szept.8-án megyünk a könyvekért, akkor bevisszük az iskolába a Schultüte-t amit majd másnap kapnak meg a gyerekek a tanárnénitől :)
Igyekszem kevesebb német szót írni :)

regenbogen12 2014.08.20. 11:30:04

Kedves Határátkelő!
Kérhetem a moderáció nélküli hozzászólási jogot? Köszönöm :)

Határátkelő 2014.08.20. 11:30:52

@Herr Géza: @zöldeketbeszélek: No, én is örülnék, ha ezt összeszednéd és megírnád egy külön posztban. :)

2014.08.20. 11:32:45

@nyuszigonosz(D): Nem amiatt 'panaszkodtunk' hogy nemet kifejezesek vannak, hanem hogy nincsenek leforditva magyarra igy erthetetlen azoknak akik nem tudnak nemetul, es nem mindenki tud nemetul. Ha csak angolul lennenek szavak egy posztban forditas nelkul, arra ugyanigy lehetne 'panaszkodni'. A Schultute valoban nincs magyarul, de pont ezert erdekes lett volna megmagyarazni hogy mi az. Egyebkent en egesz veletlenul tudok nemetul is meg ismerek is nemet iskolaba jaro gyerekeket szoval tudom mi a Schultute, szoval nekem tok mindegy.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.08.20. 11:33:06

@regenbogen12: mennyire gondolod elonyosnek a gyerek szempontjabol az ovis olvasasoktatast?

regenbogen12 2014.08.20. 11:42:51

@zöldeketbeszélek: Nem mindenki tanult meg olvasni. Mi sem erőltettük egyáltalán,annak ellenére, hogy én is és a párom is folyékonyan olvastunk az oviban. Nem akartam összekavarni sem a német-magyar betűkkel,sem a számokkal. a számok ugye teljesen fordítva vannak,mint magyarul. Írni sem engedtem, csak a neveket és egyszerű szavak ír. De a logikáját már ismeri mindennnek, a számoknak is. De pl van egy gyerekdal,amiben összeadásról énekelnek, kérdezett elmagyaráztuk neki, de tanítani nem tanítottuk.
Szóval a lényeg,azt szerettem volna,ha mindent az iskolában tanul meg. De ennek ellenére magyarul és németül is folyékonyan olvas a saját szintjén.

nyuszigonosz 2014.08.20. 11:43:48

@Mirjam2: Tudom, hogy pont te érted. :-)

Amúgy meg tettem képeket a Iskola-kezdés-édesség/ajándék-tölcsérröl. :-)

Herr Géza 2014.08.20. 11:47:57

@Határátkelő: Jelentem a kérés nyitott fülekre talált :))), akkor maradjunk annyiban, hogy az általános iskola utáni (iskola)életröl írok egy posztot (de már csak szabi utánra-szeptember végére ígérhetem). Viszont kérnék valakitöl majd egy kis segítséget, mert ugye kézenfekvö az itteni rendszer hasonlítása a magyarhoz, egyszerübb is úgy szemléltetni, de nekem sajnos (?) az otthoni aktuális állapotról semmi infóm (én még a klasszikus szakmunkásképzö-szakközép-gimi szentháromságot ismerem ugyebár...), tehát szívesen fogadnék ezen a fronton elsö kézböl infót, ha máshogy nem, legalább "lektorálás" formájában.... Önként jelentkezö van, vagy jelöljek ki valakit ? :))))))

2014.08.20. 11:47:59

@nyuszigonosz(D): Oke, oke, piiisz (= beke! :)). Ez minden tartomanyban igy van / volt hogy 'csak' ajanlas kell a gimnaziumhoz? Bayernben is?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.20. 11:48:59

@Mirjam2: mármint úgy érted, hogy Bajorországban... hamár náczulunk :)))))))
@Muscari: nem olyan nagy hülyeség, itt a "gettókban", ahol osztályonként csak 1-2-3 svéd gyerek van, sajnos előfordul, hogy a svéd gyerekek egy idő után felveszik az iskolában hallott akcentust és elkezdik törni a saját anyanyelvüket...

Herr Géza 2014.08.20. 11:49:55

@nyuszigonosz(D): Ejnye-ejnye, azok a szelektív olvasók: én már korábban elmagyaráztam mi az és képet is tettem fel linkelve....
Ld.: hataratkelo.blog.hu/2014/08/20/iskolakezdes_nemetorszagban/full_commentlist/1#c24214461

Herr Géza 2014.08.20. 11:53:12

@Mirjam2: Ill. ne úgy értsd, hogy ajánlást külön kell kérni. A 4. osztály végén minden gyerek kap ajánlást (ha kér, ha nem), amiben a tanárok mintegy bizonyítvány gyanánt személyre szabottan ajánlást tesznek, hogy a gyerek szerintük milyen iskolatípusban folytassa a tanulmányait.

Quercus a favágó 2014.08.20. 11:54:23

@NIKI LAURA:

Megint ki akarod hívni magad ellen a sorsot? D

2014.08.20. 12:04:29

@Herr Géza: Igy mar ertem, koszi.

nyuszigonosz 2014.08.20. 12:11:51

@Mirjam2: Én pont a többi tartományt nem tudom. :-)
Bajorországban viszont így van, ahogy írtam: ajánlás.

nyuszigonosz 2014.08.20. 12:14:44

@Herr Géza: Elnézést Géza, én sokszor ténylegesen nagyon is szelektív olvasó vagyok, de nem most.
Sajnos nem mindig jelenik meg az összes komment. Most, az utalásod rákattintására megjelent minimum öttel több komment, mint eredetileg. Nem tudom mitöl van ez.
Na és így volt eddig láthatalan nálam az is, ahol te már mindent ismertettél és képet raktál fel.

Muscari 2014.08.20. 12:19:49

@vivike22: de kar. Angliaban prom van, ez egy unnepseg, ahol rengeteg dijat atadnak, enekelnek egy kicsit meg persze beszedet mond az igazgato. Utana mennek el bulizni, ez nalunk egy hajon volt a Temzen, fizetni kellett 25 fontot, ugy emlekszem. Buszokkal vittek oket az iskolabol.
Az iskolai unnepsegre hivatalosak a szulok is, a bulira mar nem.

Szoval itt legalabb a bankettnek megfelelo dolog megvan.

Herr Géza 2014.08.20. 12:32:56

@nyuszigonosz(D): Koi problem. Csak csodálkoztam, hogy én már kibeleztem a témát....
Ezzel a fajta technikai galibával én még nem is találkoztam. Vagy lehet, hogy csak nem tudtam róla???
Vagy: valld be öszintén, hogy szürtél engem.... :))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2014.08.20. 12:36:35

@Herr Géza: Nem szürök senkit.
Amikor nincs kedvem olvasni, akkor nem olvasom a kommenteket, de sosem szürtem senkit.

Nálam ez a probléma sajnos megvan, hogy nem mindig az összes komment jön. Onnan tudom, hogy nem mindig ugyanarról a gépröl nézem és sok esetben csodálkozom is aztán.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.08.20. 12:54:36

@regenbogen12: Hat akkor ember tervez, a gyerek vegez :-)... Az en lanyom csak az ovit kezdi szept-ben, de erdekes volt igy is amit irtal. A hittantol pld ugy berzenkednek itthon sokan mint az ordog a tomjenfusttol. Nalatok kotelezo vagy valasztott? Itthon vagy hittanozol vagy erkolcs-etika orara jaratod a gyereket, harmadik opcio nincs.

Herr Géza 2014.08.20. 13:27:31

@zöldeketbeszélek: Hittan: helyzet ugyanaz. Vagy hittan, vagy etika.

vivike22 2014.08.20. 13:34:48

Na Babette offolt mar, pedig azt hittem, en leszek az elso, de muszaj hogy megosszam veletek:

felsofoku kepzes tankonyve, az orvosok noverek stb altal hasznalt szamitogepes programhoz:

"Bejelentkezo lepes: Az adatok a szamitogepben vannak, felhasznalonkent. Altalaban ezeknek a kitoltesehez a szamitogep billentyuzetet hasznaljuk."

Aaaaaaaaaaaaaa nem hiszem el!!!!! Javasolnam, hogy kulon bekezdesben targyaljak az alkoholos filccel monitorra irt adatok nem bevihetoek cimu reszt is!

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.20. 13:34:48

www.immobilienscout24.de/expose/35851162#

Ide kéne költözni... 275 eurós gesamtmiete...37 nm-re. Elég olcsó. Itt életszínvonal lenne a jövőre bevezetendő 8,5 eurós minimálbérből is.

Herr Géza 2014.08.20. 13:42:06

@házelőtthinta: Mi tart vissza, meki ott is van....
Végre vmi konstruktív jellegü ötlet!

Muscari 2014.08.20. 14:43:46

@Réka ‎: az akcentus az oke, az ertheto tulajdonkeppen. Na de szomaliul azert nem tanulnak meg gondolom.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.20. 14:47:11

@Muscari: nem hat. De a sajat nyelvuk elkorcsosodik/elszegenyedik.

Taxomükke (UK) 2014.08.20. 14:48:34

@házelőtthinta: Hajrá, Hinta! Ne tépelődj, tégy lépéseket azügy érdekében.

regenbogen12 2014.08.20. 15:51:26

@zöldeketbeszélek: Mi a hittant választottuk. A hittanon belül két lehetőség volt: katolikus vagy evangélikus. Katolikus hittant fog tanulni. Nekünk nem volt problémánk ezzel. A gyerekek tudják,hogy vannak más vallások is, nem fogunk rájuk kényszeríteni semmit. Itt a katolikusok is jóval lazábbak. Pl: miséken itt simán áldoznak gyónás nélkül, azt mondták, ha békesség van a szívükben, akkor áldozhatnak. Ritkán gyónnak.
Sok sikert az ovikezdéshez,és vidám "beszokást"! :)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.20. 16:01:38

iskolakezdés? na errol tudok irni ... mert nincs munkam ...ugy , de ugy visszafogjak a koltekezest az emberek , mert sokba kerult a nyar , kezdodik az iskola ,sokba fog kerulni ..aug masodik feleben lebenul minden, ami nem az iskolaval kapcsolatos kiadas ...
tuleljuk, nettezunk ..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.20. 18:20:16

@firg_firg:" ismeros attol fel hogy a gyerkei elobb fognak megtanulni torokul meg szerbul horvatul mint nemetul... Errol mi a velemeny?"
Minel tobb nyelvet tudsz, annal ertekesebb ember vagy...mi rossz van abban, ha megtanul valaki torokul es szerb-horvatul? :) az utobbival a tobbi szlav nyelvet is konnyebben elsajatitja:) En valamikor tanultam torokul (voltak torok egyetemista barataim), es pl. nagyon elveztem, hogy vegre egy nyelv, ami bizonyos dolgokban hasonlit a magyarhoz (un.ragaszto nyelv, tehat a ragok, kepzok a szo vegere kerulnek, akarcsak a magyarban)

Muscari 2014.08.20. 19:34:34

@Réka ‎: azert azt talan behozzak otthon, a csaladdal.

Ami viszont a tobbi bevandorlo gyereknek gond lehet, hogy sokkal hosszabb ido alatt tanulnak meg vagy nem is tanuljak meg rendesen a nyelvet.
En magam is ettol szenvedek a munkahelyemen, a tegnapi napig en voltam az, aki a legjobban beszelt angolul a munkatarsak kozul. Igy nagyon nehez fejlodni, kikuszobolni a hibakat, ha folyton azt veszem eszre, hogy a tobbiek tobbet hibaznak, mint en

Tegnap jott egy olasz lany, akinek angol szakos diplomaja van, remelem tudok tole tanulni majd. Ez Londonban nagy hatrany sajnos, ha az ember a vendeglatasban dolgozik.

Taxomükke (UK) 2014.08.20. 19:56:40

@Muscari: Én jelen pillanatban (még két éjszakai műszak erejéig) egy idősotthonban is dolgozom, itt általában az alábbi kolléganőkkel tudom gyakorolni az angolt: nepáli, ugandai, nigériai, tanzániai, ghánai... mondjuk általában nagyon jól (és nálam jobban) beszélnek angolul, de természetesen mind más kiejtéssel. Az ír származásút értem a legkevésbé.

puhacica 2014.08.20. 21:29:13

@Herr Géza: ja, en azt hittem, iskolai egyenruha vagy valami hasonlo kotelezo baromsag, dehat ez qrvajo! :)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.20. 21:35:20

mindenki a tuzijatekon van .. vagy TV-n nezi ...?

nemzeti unnepunk alkalmabol munkaszuneti napot tartottam ...bent vagyok de lazitok ...szetultem a se...m... ezt nem lehet kibirni ... de jo hogy nem diplomaztam ... tudom tudom nem mindenki logatja a labat es noveszti a hatsojat ...

Muscari 2014.08.20. 21:36:41

@Taxomükke: hat igen, az sem az a szakma, ahol a helyiek tobzodnanak, bar en carerkent dolgoztam egyutt mar itt szuletett fekete csajokkal.

Mondjuk abbol, amit elarultal eddig magadrol az derul ki, hogy neked nem igazan van szukseged gyakorlasra :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.20. 21:53:25

Nagyon jó poszt volt. Jól megírt informatív érdekes.
Nagyon szimpatikus ahogy a gyerekeket fokozatosan bevezetik mindenbe.
Csak mellékesen jegyzem meg hogy itt ángliusországban meg minden ingyen van. Táskát cipelni sem kell.
Egyedül az egyenruhát kel megvenni de azt sem muszáj az iskolai logósat méregdrágán elég valami hasonló.

Herr Géza 2014.08.20. 22:10:28

@diggerdriver: Ángliusországban sem lehet minden ingyen. Hinta kardjába dőlne. Inkább mondd azt, hogy a kulimunkásnak sokat kell fizetnie, de a többieknek ingyen van. Akkor rendben lesz a világképe.... :)))))))))))))

Muscari 2014.08.20. 22:42:33

@diggerdriver: biztosan lesz poszt az angol iskolarol is. Akkor majd kibontakozunk :-)

Muscari 2014.08.20. 22:45:40

@diggerdriver: ki fogsz rohogni, de ez a lanyom iskolas nadragjaban dolgozom. Igaz, hogy husz font volt, de ezer evig nadrag marad, most harmadik eves. Oke, amikor a gyerek novesben van az mas, ez nem annyira szempont, de tudod mi mar reg abbahagytuk a novest :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.21. 04:25:51

nekem az lenne a nagy kérdés végülis oktatásügyben, hogy igaziból ki mit vár. ok, írás-olvasás, idegen nyelvek, alapvető matek, tudományok, de aztán?
mert az egyik oldalon ott van, hogy kellenek, kellenének a praktikus dolgok, a biciklizés, pénzügyi ismeretek, drogok, egészség.... aztán nem árt, ha vannak projektek, csoportmunka....
csak akkor könnyen beleszalad az ember valami olyasmibe, hogy "de ezek a hülyék azt se tudják, hogy Magyarország hol van / ki az a Michelangelo / teljes sötétség van a fejükben a történelem kapcsán" stb stb stb.
mert mindent nem lehet, vagy nagyon nehéz, ha nem akarja az ember egész napos tanulásra + házifeladatra kényszeríteni a gyerekét kínai / koreai módra (ennek a hatékonyságáról is megvan a véleményem).
szóval ki mit hajlandó beáldozni?
(szerintem alap lenne, nagyon alap, hogy 10 éves kor alatt ne legyenek többen mint huszan egy osztályban, és legyen jól képzett teaching assistant mindenhol, ez simán kétszeresére megdobná a hatékonyságát bárminek is, amit csinál az ember.)

szaszo71(D) 2014.08.21. 09:50:23

Nagyon érdekes volt olvasni a posztot innen a keleti végekről (Sachsen). Van pár hasonlóság, de elég sok különbséget is láttam.

Itt a tankönyvekért egyáltalán nem kell fizetni, a gyerekek első nap kapják meg, igaz, kölcsönbe, kivéve az elsős olvasáskönyvet, azt ajándékba adja a város, hogy eltehessék emlékbe. Évnyitó-évzáró nincs, csak az épp aktuális elsősöknek, de az osztályonként, olyan, mint egy kisebb lakodalom. (Mármint a családok a hivatalos rész után nagy létszámban együtt ünnepelnek, sokan étterembe mennek stb.)
Imádkozáson itt asszem, mindenki fennakadna.
Óvodában olvasni nem tanulnak. Viszont a "gyalogos jogosítványt" megkapják, jön hozzájuk többször is egy rendőr egy nagy Poldi nevű plüssállattal (POLizeiDInosaurus), tanítja őket, a végén meg "vizsgáznak". Ugyanez megvan 4.-ben biciklire. 2.-ban csinálják az úszást, arról is kapnak papírt. Igaziból megtanulnak úszni, 3 m-es toronyból kell ugrani meg 2 m-ről felhozni egy lemerült tárgyat. Akinek nincs ilyen papírja, azt pl osztálykiránduláson, táborokban nem engedik vízbe.
Meg még sok más is van, de nem akarok poszt hosszúságú hozzászólást írni:))

Muscari 2014.08.21. 10:47:33

@szaszo71(D): de, irjal nyugodtan. Sajnos ugyis olyan keves hozzaszolas szuletett.

@Dragonlady (now in Myanmar): valami arany kozeput kellene, talan a nemet oktatas ilyesmi. Ugy latom ott is vannak gyakorlatoas dolgok, de lexikalis tudas is.
A koreai modszert nem eroltetnem, szerintem gyerekgyilkos.

Jol latom, visszamentel Burmaba? Nekivagsz egy ujabb tanevnek?

nyuszigonosz 2014.08.21. 11:05:56

@Muscari: Igazán kár, hogy ennyire szinte hozzászólás szegény maradt a téma, pedig gondolom sokakat érint.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.21. 13:02:25

@Muscari: nem tanítok, nyaralok, de holnap vagy holnapután benézek az iskolába :) (május végén kezdődött a tanév, március elejéig tart, mert errefele március-áprilisban van őrületesen meleg)

Katus761 2014.11.17. 00:26:04

Sziasztok! Én új vagyok itt a fórumon :-). Tapasztalati tanácsokra lenne szükségem a blog témában. Szeptemberben szeretnénk kiköltözni Németországba. A kisfiam 6 éves lesz. Nem beszéli a nyelvet. Valahol olvastam, hogy Németországban 6 éves kortól kötelező az iskola. Lehet olyat tenni / kérni, hogy 1 évet még óvodába járjon a nyelvi beilleszkedés miatt és csak 7 évesen menjen suliba? Köszönöm előre is a segítséget!

Kigyósiné Lakatos Krisztina 2015.03.05. 21:46:11

Sziasztok! Lehet nem jó helyen járok, de szeretném a segítségeteket kérni. A párom kint dolgozik Németországban szeretnénk mi is kiköltözni a két kisfiammal sajnos én meg a két gyerekem sem tud németül. Hol találunk olyan iskolát ami kéttannyelvű? Ha valaki tud segítsen! Keresek munkát is! Köszönöm!!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása