Nem is olyan rég olvashattátok Diana katari posztját, akkor elég sok kérdés felmerült, úgyhogy most itt a folytatás étkezésről, öltözködésről, egymás elfogadásáról, nyelvtanulásról és nem utolsósorban arról, milyen egy olyan helyen élni, ahol ilyenkor simán 50 Celsius fok fölött van a hőmérséklet.

„A határátlépésem nem volt tudatos, előre megfontolt. Sokaknál olvasom, hogy azért mentetek el, mert kilátástalan volt az otthoni helyzet. Nem éreztem magam otthon rosszul, rendezett körülmények közt éltem, szerettem a munkám és a sok évvel ezelőtt adódott külföldi lehetőséggel sem éltem.

Diplomáimat a grazi műszaki egyetemen írtam, de utána hazamentem és otthon dolgoztam. 2011 körül már nézegettem ugyan állásokat Európában, de komoly erőfeszítést nem tettem.

Az M4 metró építésén dolgoztam, amikor munkakapcsolatba kerültem az alagútépítők igazgatójával. Az alagútfúrás végén ő céget váltott és Dohában kapott új munkát.

2012 tavaszán néhányunkat megkérdezett, hogy vele tartunk-e. Elsőre nemet mondtam, aztán meggyőzött, hogy ő is a feleségével és az egyik lányával jön ide. Bíztam benne, igaza volt.

Ekkor semmit sem tudtam még az országról. Leginkább az foglalkoztatott, hogy cöliákiásként mit fogok enni, mert semmi jelét nem találtam annak, hogy lennének itt gluténmentes boltok vagy éttermek. Lesz, ami lesz alapon elindultam, legrosszabb esetben zöldségen és gyümölcsön élnék, de szerencsére ez nem így lett.

A gluténmentes étkezés kihívásai

Továbbra is kihívás a mindennapi étkezés, de sokkal jobb a helyzet, mint azt elsőre hittem. A nagyobb közérteknek van ilyen vagy olyan diabetikus részlegük. A kínálat hullámzó, de ez sok más dologra is igaz, nem csak a gluténmentes termékekre. Megtanultuk, hogy jobb mindig venni abból, ami van, ki tudja mi lesz később.

Van, amit otthonról hozok, de van sok dolog, ami itt kapható és otthon nem. A mindennapi ebédemet inkább magam főzöm, a jobb éttermekben sejtik, hogy mit szeretnék, de ritkán vagyok 100% biztos benne, hogy nem keresztszennyeződött az étel, hiába mondom el ezerszer.

Egy évvel ezelőtt egy katari nő megnyitotta az ország első és egyetlen gluténmentes pékséget és cukrászdáját. Ő szervez egy gluténmentes klubot is. Jó néha összejárni, tapasztalatokat cserélni. Természetesen csak mi nők.

Hogyan öltözöm?

Hasonló ruhákban járok, mint otthon. Hasonlóakban. Hosszú ruhám vagy szoknyám sosem volt korábban, most van egy csomó. A rövidujjú bolerót eddig haszontalannak tartottam, már örülök, hogy eltakarja a vállamat.

Ingben, nem feszülős, de szűkebb fazonú nadrágban dolgozom, néha farmert, néha térd fölé érő szoknyát vagy ruhát viselek. Ha elmegyünk valahova szórakozni, bármit felvehetek, mert a szállodákban szabad és úgyis autóval megyünk.

Csak számolni kell avval, hogy kint hiába van 40-50 C, bent csak 20-21 C vagy még kevesebb. Ez örök vita az irodában is. Kutyával sétálni rövidnadrágban szoktam, de olyan helyem lakom, ahol a többség külföldi, nem mindenütt mászkálnék így.

Mutass tiszteletet!

Általánosságban az az elvárás, hogy ne öltözzünk kihívóan. 2012-ben a turisztikai hivatal támogatása mellett folyt a „One of us” kampány. Sokan nyilvánították ki nemtetszésüket, ugyanis a szórólapon az állt, hogy „If you are in Qatar, you are one of us”.

Nyilvánvaló, hogy ha akarnánk sem lennénk soha olyanok, mint ők. Ugyanez a kampány folytatódik most, de új szlogennel „Reflect your respect” és a hivatalok támogatása nélkül.

Plázákban és forgalmasabb helyeken adnak át helyi nők a nőknek egy röplapot pár kedves szó és csokoládé kíséretében. A fogadtatás most is, korábban is többféle.

Vannak, akik azt mondják, hogy vendégek vagyunk, a helyi elvárások szerint kell viselkednünk és meg kell őrizni a helyi hagyományokat és értékeket. Néhány katari nő a szerintük magukból túl sokat mutató külföldiek miatt kénytelen mellőzni a közérteket, plázákat és éttermeket, ezért kérnek bennünket visszafogottabb ruhák viselésére.

Vannak viszont az arabok közt is olyanok, akik szerint az országnak nyitottnak kell lenni, mindenki öltözködjön belátása szerint. Sokak szerint, akkor volna igazságos a kampány, ha az abaját viselők nők is változtatnának az erős sminken és a messziről érezhető, légteret teljesen kitöltő parfüm viselésén.

A korábbi emír felesége, a mostani édesanyja, Mozah bint Nasser Al Missned rendszeresen vállal közszereplést. Érdemes egy pillantást vetni az ő ruháira Google-ön.

Az ismeretlen tömegközlekedés

Európai értelemben vett tömegközlekedési hálózat nincsen az országban. 2022-re tervezett vonalakat színessel mutatja a kép, a szürkék 2026-ra épülnek meg. Összességében 200 km felett lesz a vonal hossza és kb. 100 állomás lesz a városban föld alatt, a külvárosban / városok között föld feletti szakaszokkal.

Emellett tervezik, hogy vonat hálózattal is összekapcsolják Szaúd-Arábiát Katarral valamint Bahrein felé is elmegy a vonat egy jövőbeni hídon át. Jelenleg három vonal első fázisain kezdődtek el a munkák.

A tender korai szakasza, de nem teljesen a kezdetek óta veszek részt a munkában. Az első fúrópajzsok júniusban érkeznek meg, a munka neheze majd ezután fog elkezdődni.

Nagy kihívást jelent a logisztika. A város zsúfolt, a dugók mindennaposak és eközben minden épül: városnegyedek újulnak meg, útfelújítások zajlanak, toronyházak és stadionok épülnek, mi dolgozunk a metrón. Nem lesz könnyű összehangolni minden építkezés logisztikai igényét és megtartani a várost lakhatónak.

Nemzetközi társaság

A maroknyi, majdnem csak európai csapatunk mostanra több száz fős nemzetközi társaság lett, filippinó és indiai többséggel. Sokan vagyunk nők, a többség filippinó, de nyugatiak és arabok is vannak.

Nem érzem, hogy nőként több hátrányos megkülönböztetés ért volna, mint Európában. Egy indiai munkatársunk nehezen fogadja el, hogy fiatal nők felelős beosztásban dolgoznak, de ilyen mindenütt akad.

Míg otthon naponta jártam a munkaterületre, itt más munkakört választottam. Ma már talán másképp döntenék, de a kezdetekkor úgy láttam jónak, ha nem teszem ki magam több száz magányos ázsiai férfi bámuló szemeinek.

A munkáltatóm egy osztrák építőipari vállalat itteni cége. Igen, a felügyeletük alatt vagyunk, írtam már, hogy az ország elhagyásához, bankszámla-nyitáshoz, hitel felvételhez, alkohol vásárlásához, országon belül másik munka vállalásához... mind az ő engedélyük kell.

Utóbbiba nem feltétlenül egyeznek bele, de azon kívül nekünk eddig nem volt nehézségünk. Nekünk azt jelenti, hogy európaiként és ennél a cégnél. Hallottam már rosszabb és jobb helyzetben lévőkről is.

Nekem lehetőségem van egy évig érvényes kilépési engedélyt vásárolnom, ha kifizetem az evvel járó nem túl magas költséget. Ekkor nem kell minden alkalommal bejelentenem, ha el akarok repülni. Az útlevelem velem van, érkezéskor kérték el pár napra, hogy beleragasszák a vízumot.

Ezek a szabályok nekem szerencsére csak rengeteg adminisztrációt jelentenek, de valós korlátokat (eddig) nem. De igen, más pozícióban vagy más nemzetiségek nem élveznek ekkora szabadságot.

Biztonságosabb, mint otthon

Több kommentelő is írta, hogy nem élne itt, mert nem érezné magát biztonságban. Én pont az ellenkezőjét érzem. Nagyobb a biztonságérzetem, mint otthon. Kicsi az esélye, hogy kirabolnak, megvernek, megerőszakolnak, bárhol mászkálok. Nincsen semmi lelakatolva, körbekerítve, mert nem jellemző, hogy ellopnák. Túszejtés, robbantás szerintem elképzelhetetlen.

A legnagyobb nyugalomban mehetünk templomba is, nem kellett félnünk erőszakos cselekedettől. Vannak rendőrök a templomok körül, de ők a forgalmat segítik. Nem tudom, hogy mi történne velem, ha részegen őrjöngenék az utcán, ha orrba vágnék egy katarit, vagy ha az állami kórházban derülne ki, hogy nincsen férjem, de terhes vagyok. De az ilyen helyzetek elkerülése nem okoz nehézséget.

Inkább félek attól, hogy sétálás közben elüt egy autó vagy hogy tűzeset áldozata leszek. Hallani lehetett a hírekben, hogy a fogolycserét követően az amerikai börtönben raboskodókat Katar fogadta be. Nem a mostani volt az első eset és nem is az utolsó. Vannak helyezetek, amik másként látszanak a nyugati médián át és mások innen nézve. Mi biztonságban érezzük magunkat.

Nyelvtanulás

Pár héttel az érkezésem után már elkezdtem arabul tanulni. Csak azért mert érdekelt, a mindennapokban az angol elegendő. Először az Iszlám Kulturális Központ 4 hetes ingyenes kurzusára iratkoztam be, mert az irodánk mellett volt.

Minden hétköznap munka után volt 2 óránk. Elvárásom csak annyi volt, hogy ne akarjanak kitéríteni keresztény hitemből és kapjak valamiféle képet a nyelvről. Harminc nővel jártam együtt, első perctől látszott, hogy ez nem lesz hatékony. Nem is volt.

Szudáni tanárunk nehezen beszélt angolul, így azt sem tudta megmondani, hogy a tanított szó pontosan mit jelent. Emlékszem, hogy találgattunk, mit tanít éppen: arc vagy ajak vagy száj vagy fog miről lehet most szó? Szinte semmi sem ragadt rám és európai nőtársaimra, de nem adtam fel.

A Berlitzhez iratkoztam be másodjára, 5 fős koedukált csoportunk hetente kétszer találkozott. 1960-as kiadású nyelvkönyvünk volt, ez nem könnyítette meg a helyzetünket. Minden más nyelvből modern könyvvel, taneszközökkel rendelkeznek világszerte a Berlitzben, de az arab könyv modernizálása még tart.

Legnagyobb gondunk az volt, hogy nem tanítottak szabályokat, nem kaptunk házi feladatot, csak beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk. Az első iskolának is az volt az elve, hogy tanuljunk úgy, mint a kisgyerekek, beszélgetés útján, ne felállított szabályok szerint.

Nálam és a csoporttársaimnál ez nem működik, így négyen (3 lány 1 fiú) együtt néztünk más megoldás után. Több magántanárnő sem vállalt el, mert fiú is volt köztünk. Végül egy újabb iskolába jelentkeztünk, ahol csak nekünk indítottak egy csoportot.

Előre tisztáztuk, hogy „poroszos” rendszert igénylünk, szódolgozattal, leckével, szabályokkal. De nem, a vége itt is csevegés lett, mert majd ráérzünk a nyelvre. Egy év tanulás után abbahagytam, ha találok egy igényeimhez való tanárt, akkor örömmel folytatom, de én beszélgetve nem tudok nyelvet tanulni.

Napközben több mint 50 fok van

Már nagyon meleg van, pedig még csak most kezdődik a nyár. 50 éve ez a legmelegebb június. 52-54 C fokot mutat a hőmérő napközben, de éjszaka sincsen 30 C-tól kevesebb. Most éppen erősen fúj a szél, ami a látótávolságot jelentősen csökkenteni.

Az utóbbi napokban 15-20%-os a páratartalom, de van, amikor ez sokkal-sokkal magasabb és nehezebbé teszi a meleg elviselését. Az egyik katari család óriási hűtőt tett a háza elé, amiből bárki vehet ki vizet.

Napközben nem megyek ki, ha nem muszáj, de a munkatársaim kijárnak az építkezésre. Pár méter séta is kellemetlen. Ugyanakkor a szabadtéri munka tilalma csak június 15-től lépett életbe, nem rendelték el korábban, viszont szigorúbban ellenőrizték, hogy a munkások kapnak-e megfelelő mennyiségű vizet.

A kutyatartás nehézségei

Munka előtt és után viszont legalább 1-1 órát kint vagyok a kutyával. A meleg miatt napfelkelte előtt és után sétáltatunk és a legrövidebb útra is csak vízzel indulunk el. Többször láttam már égett mancsú állatot.

Szerencsére a tengerparton lakom, igyekszem naponta legalább egyszer, de ha van időm, akkor többször lemenni a partra. A kutya mindig úszik, de gyakran a gazdák is. Kutyafuttató hely egyáltalán nincsen, péntekenként hajnalban egy külvárosi partszakaszon gyűlünk össze.

Sokunknak van befogadott vagy menhelyi kutyája. Az enyém a korábbi albérletem kertjébe sétált be. Nem így terveztem, sokkal-sokkal több időt kéne egy kutyával tölteni, de igyekszünk a legjobbat kihozni a helyzetből.

Európában sokkal egyszerűbb kutyát tartani, itt az ázsiaiak félnek tőle, a muszlimok egy része mocskosnak tartja. Általában nem használhatjuk a szép lifteket a lakóházakban, csak a szervízliftet, hátsó bejáratot.

Étterem, kávézó terasz részére sem mehetnek be a kutyák, viszont az utcamacskákat szeretettel látják akár a konyhában is. Sok arab gyerek nem tud mit kezdeni az állattal. Érdeklődésüket úgy fejezik ki, hogy torka szakadtukból ugatnak, amit egy kutya sem tart barátságos közeledésnek.

Gyakori, hogy séta közben megáll mellettünk egy arab család, kedvesek, mosolyognak, mutogatják a gyereknek a kutyát. Havonta egyszer azt is meg szokták kérdezni, hogy mennyiért adom el.

Ha bármilyen karbantartó jön a lakásba már rutinosan mondom magamtól, hogy a teraszra kizárt kutya barátságos és nem, nem töri át az üveget azért, hogy megegye magát, de látszik, hogy sosem hiszik el és rettegnek, amíg dolgoznak.

Kérdeztétek, hogy mi az a robotzsoké, amit emlegettem az előző posztban.

Ez:

A tevéket régebben zsokék hajtották, de azt mesélték, hogy emberjogi szervezetek tiltása miatt ma már ez nem lehetséges, mert éheztették és növekedésükben erőszakkal gátolták őket.

A robotzsoké egy szerkezet, amit a tevére tesznek és a pálya mellett haladó autóból irányítják (ezt láthatjátok a poszt nyitóképén). Tegyük fel, hogy szelíden paskolják a hátsójukat, hogy gyorsabbak legyenek.

Építészet helyett sátrak

Mondtátok azt is, hogy beszéljünk az építészetről. Bár lenne miről! Hosszú múltra nem tekinthet vissza a katari építészet.

A legtipikusabbak itt szerintem a sátrak.

Vannak kisebb sátrak az udvarokban (és a budapesti katari követségen) vagy a házak előtt, és ha esküvő vagy nagyobb ünnepelni való akad, akkor a bőven rendelkezésre álló beépítetlen területeken állítanak fel sátrakat.

A szabályokkal nem vagyok teljesen tisztában, de tradicionálisan külön sátra van a nőknek és a férfiaknak, de mikor egy férfi minket vendégül látott, akkor én is és a többi nő is a férfiakkal voltunk együtt.

A berendezésük egyszerű és szép. Szőnyeg fedi az alját, párnákon vagy székeken ülnek, ettől függően van benne kis asztal vagy nagy asztal és persze légkondi. Nem nagy dolog, de nekem tetszik, ahogy eltakarják a légkondikat. Itt sem mind ilyen, de gyakori.

Az ’80-as évek elején a város sokkal kisebb volt.

A felső képen még csak a Sheraton hotel jellegzetes tetraéder formájú épülete látszik, ma már alig észrevehető a légifotón, az egész területet beépítették. A West Bay felhőkarcolói a legismertebb épületek az országban, a Google bőven ad találatot, ha Dohára keresünk rá. Ezeken kívül az épületek világos színűek, szinte egybeolvadnak a homokkal és a poros éggel.

Az új egyetemi negyed már üzemel, de még épül. Már most sok érdekes épület szépíti. Nekem legjobban ez a pihenő tetszik.

A korábbi posztban már említett kulturális negyed látszik madártávlatból ezen a képek a háttérben a Zig-Zag toronyházzal, a két lakótorony között egy bevásárló központ van.

A legnagyobb bevásárlóközpontban Velencét idéző csatorna alakú medencét építettek, amin végig lehet gondolázni, ha valakinek ez jó. Ugyancsak Itáliát idézi a szomszédomban lévő lakónegyed. Itt gondolázni nem lehet, csak jet skizni, de tenger folyik körbe a házak között és Doha legszínesebb házai vannak itt. Jobbára egyelőre lakatlanul.

Egy, a sok jövőbeni terv közül, hogy a sivatagban létesítenek egy pihenőközpontot a szaudi határ közelében. Még csak látványtervek készültek el.

Egy mindennapos jelenetet vettem videóra a régi irodánk ablakából. Egy minisztérium mellett voltunk, ahol 2 körül ért véget a munkaidő. Ekkor az abajás nők megállnak az épület előtt és várják a sofőrjeiket, akik sosem húzódnak le az út szélére. Ez a dugó minden nap megismétlődött és úgy tűnik, hogy senki sem vonja le a tanulságot."

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.