oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. június 12. 06:45,  Miért megy el egy fiatal kutató? 497 komment

2014. június 12. 06:45 Határátkelő

Miért megy el egy fiatal kutató?

Sokat hallunk a határátkelés kapcsán a diplomások (vagy diploma előtt állók) elvándorlásáról, ami jó esetben persze nem mosogatást, vagy takarítást jelent, hanem szakmai megbecsülést. Ádám története iskolapéldája annak, hogyan is működik az agyelszívás. A célország ebben az esetben Ausztria.

kutató.jpgA kép illusztráció

„Szeretném veletek megosztani a történetemet, mivel úgy érzem, tanulságos lehet a hozzám hasonló helyzetben lévőknek. Szerintem rávilágít néhány érdekes különbségre a magyar és a nyugat-európai munkaerőpiaci hozzáállása között.

Jelenleg BSc diplomám lezárásához közelítő mérnökhallgató vagyok Budapesten, az egyetem „hagyományainak" megfelelően két szemeszter csúszásban. Emellett másfél éve távkapcsolatban élek bécsi barátnőmmel.

Nyári munkát kerestem, mivel szerettem volna elmenni nyaralni és ezt jelenleg nem engedhetem meg magamnak. (Ismerős?) Tavaly nyáron, a szakmai gyakorlatom szervezése alatt sikerült egy elég átfogó képet kapnom a magyarországi szakmai lehetőségekről pályakezdőként, vagyis pályakezdéshez közelítő hallgatóként.

Fogalmazzunk úgy, hogy a magyar cégek nem voltak elragadtatva tőlem. Épp ezért diákmunkákat, adománygyűjtést, szórólapozást, raktári munkákat néztem, most már Bécsben. A magyarországi tapasztalataimból kiindulva nem is álmodtam arról, hogy lehetőségem lesz a szakmámban elhelyezkedni.

Válaszok

Szerencsére a barátnőm rábeszélt, próbáljam meg mégis. Elvégre mit veszíthetek vele? Elkezdtem tehát magyar és osztrák cégeket bombázni az egyelőre igen rövid szakmai önéletrajzommal.

Az egyetemen teljesített tárgyakon és laborokon kívül valójában egy érettségi bizonyítványt és két nyelvvizsgát tudok felmutatni, ez nem hangzik valami soknak, legalább is a magyar munkaerő-piacon. Sajnos ezt kicsit későn tettem meg, május elején.

Ennek ellenére számos pozitív választ kaptam osztrák cégektől, melyekben az szerepelt, hogy bár erre a nyárra már nem tudnak nekem helyet biztosítani, jövőre, diplomásként mindenképpen vegyem fel velük a kapcsolatot, mert komolyan érdeklődnek utánam. Ez jól esett.

Természetesen emellett számos standard elutasító válasz is érkezett, miszerint: „Köszönjük jelentkezését, sajnálattal közöljük, hogy nem tudunk önnek állást kínálni, viszlát." Itt megjegyezném, hogy nem az szerepelt a válaszokban hogy majd értesítenek, hanem az hogy ne is számítsak rájuk. Az utóbbit sokkal korrektebbnek tartom.

A magyar cégek részéről viszont semmi. Annyi sem, hogy fogadták volna a jelentkezésemet.

Egy váratlan telefon

Egyik hétfő délelőtt viszont egy ismeretlen osztrák szám hívott. A HR-es bemutatkozott ugyan, de a cég nevét nem említette, én pedig nem mertem megkérdezni, ennek ellenére megbeszéltünk egy interjút csütörtökre.

Utánanéztem hát, hogy melyik cégnél, milyen pozícióra jelentkeztem és el is szomorodtam. Egy színvonalas kutatóintézetről van ugyanis szó, akik technikust keresnek, teljes munkaidőre, azonnali kezdéssel.

Be is ugrott, csak azért jelentkeztem, mert a kutatási terület nagyon szimpatikus volt, de nem fűztem hozzá semmi reményt. Remek, én július előtt nem tudok kezdeni, mivel vizsgáim vannak, és szeptembertől kezdődik az utolsó aktív félévem. Erről ennyit. Valószínűleg el sem olvasták az önéletrajzomat csak mindenkit behívnak, aki jelentkezett, gondoltam legalább is én. (Ez többször előfordult már velem.)

El is kezdtem megfogalmazni az időpontot lemondó, elnézést kérő e-mailt. Párom ennek ellenére elzavart az interjúra, félredobva az esélytelenségemet taglaló érveimet, hiszen mi vesztenivalóm van? (Mondjuk az, hogy hülyét csinálok magamból egy cég előtt, ahol diplomásként talán el tudnék helyezkedni, és megjegyzem: nagyon szívesen dolgoznék ott...?)

Meglepetések sora

Innentől kezdődtek a meglepetések. Amellett, hogy a megbeszélt időpontban egy rendkívül modern és jól felszerelt épületben találtam magam (mondjuk erre pont számítottam) egy fiatalos és dinamikus csapatot találtam ott. Az átlagéletkor szerintem maximum harminc év.

A következő meglepetés az volt, hogy nem csak elolvasták az önéletrajzomat, az interjúztató kutatásvezető egy oldalnyi kérdéssel érkezett. A szakmai pontokra koncentrált, azt, hogy még van egy félévem Budapesten elintézte azzal, hogy húsz vagy harminc órában szeretnék-e dolgozni. Ennyi.

Ez őszintén szólva sokként ért. Rá is kérdeztem, azt hittem, nem értettem jól. Erre a következő választ kaptam: "Itt többéves kutatási projektek futnak, ebből kifolyólag senkit sem érdekel, hogy kedden vagy csütörtökön végzi el a feladatait." Na, erre nem számítottam.

Ezek után megbeszéltünk egy próbanapot a következő hétre. Nagyon jó hangulatban távoztam.

Egy hihetetlen beszélgetés

A próbanap, pontosabban "belekóstoló-nap" ahogy ott nevezik, szintén nagyon jó hangulatban telt. Több munkatárssal is együtt dolgoztam számos feladaton és kiderült: nagyon sok szabad kapacitás van, ezen belül nekem kell eldöntenem, hogy pontosan mivel is szeretnék foglalkozni. Ez sem volt ismerős itthonról.

A másik meglepetés az intézet vezetőjével való elbeszélgetés volt. Ő ugyanis arra volt kíváncsi, hogy én hogy éreztem magam ott, a szakmai felkészültségemről szó sem volt.

Úgy fogalmazott: "Mi a profilunkból adódóan hosszú távra keresünk valakit. Ez csak akkor működhet, ha ön is jól érzi magát nálunk, nagyon fontos, hogy a munkatársak között meglegyen a megfelelő légkör."

Továbbra sem értettem, hogy miért van szó az én igényeimről és elvárásaimról. Nem gondoltam volna ugyanis, hogy ez a világon bárkit is érdekel. Majd jött a kegyelemdöfés: "Ha szeretne továbbtanulni, az is megoldható, nagyon sokan dolgoznak emiatt harminc órában, emellett nagyon érdekes kutatási témákat is tudunk biztosítani egy diplomamunkához." Itt majdnem elröhögtem magam.

Aztán folytatta: "Most menjen haza, és gondolja át alaposan, hogy szeretne-e velünk dolgozni. A jövő héten várjuk a válaszát." Mikor elkezdtem volna, hogy ezen nincs mit átgondolni, belém fojtotta a szót. "Ez nem egy olyan döntés, amit itt helyben meg lehet hozni. A barátnőjével is mindenképp beszélje meg, mivel ez őt is komolyan érinti. Hétfő előtt ne is válaszoljon."

Itt elröhögtem magam, mert egész egyszerűen nem értettem a helyzetet. A tapasztalataim alapján ugyanis az álláskeresés nem így működik. Úgy tűnik tévedtem.

Az utolsó meglepetés akkor ért, mikor megkaptam a munkaszerződésemet. Technikusnak jelentkeztem, a hirdetésben megjelölt fizetésért. Junior kutatónak vettek fel, egy jóval magasabb bérért. Pedig az alacsonyabbal is nem hogy elégedett, boldog lettem volna.

Mi szól Ausztria mellett?

Ennek ellenére nehéz szívvel hagyom el Magyarországot, pedig a karrierem mellett a magánéletem is Ausztriába húz. De nem azért tanultam ennyi éven keresztül, hogy csekkeket kelljen „tologatnom” és hogy örüljek, ha megengedhetek magamnak egy hetet a Balatonnál. Hogy havi százötven-ezer forintért nekem kelljen alkalmazkodni, és örülhetek, ha van munkám.

Ehhez járul még néhány apróság, hogy normálisan működik a tömegközlekedési hálózat, hogy ingyenes a felsőoktatás nekem is, szerződések és röghöz kötés nélkül, a 13. és 14. havi fizetés, az utazási költség visszatérítése adójóváírásként, hogy mindkét fél tartja magát a megkötött megállapodásokhoz. Igen, az Állam is. Továbbá az, hogy nyugaton a munkavállaló is ember, az ő igényei is számítanak.

Valójában arról van szó, hogy ott látom a jövőmet. Látom azt, hogy ha elhivatottan elvégzem a munkámat, megkapom, amit elvárok cserébe. Azt, hogy elmehessek nyaralni anélkül, hogy legózni kéne a pénzzel. Hogy ne a termékek ára, a minősége lehessen az elsődleges szempont. Hogy ne fulladjak bele a hitelekbe. Nem hiszem, hogy ez irreális elvárás.

Mi lesz az állampolgársággal?

Magyarország ehhez képest egész egyszerűen nem versenyképes. Ez hosszú távon igen komoly problémát jelent, hiszen így a képzett és ambiciózus emberek elmennek innen, pusztán azért mert egy normális és fenntartható életet szeretnének maguknak. Ezért pedig nem ítélheti el őket senki.

De akkor ki marad? Mi lesz itt két évtizeden belül? Emiatt nagyon aggódom, és úgy gondolom a döntéshozók is aggódhatnának. A röghöz kötés ezt nem oldja meg. A képzésem költsége a fizetésemhez képest ugyanis aprópénz.

Hat év munkaviszony után jár az osztrák állampolgárság, osztrák nyugdíjjal. Ehhez viszont vissza kell adni a magyart. Ez egy nehéz döntés, nem szívesen hoznám meg most. De ahhoz, ahogy most itthon mennek a dolgok, amerre politikailag, társadalmilag és gazdaságilag haladunk, egész egyszerűen nem adom a nevem és a szaktudásom.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr826296367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Furos 2014.06.12. 22:53:04

@Furos: @diggerdriver: Olcso, sokat bir , kenyelmes, rengeteg ingyen program, fasza olvasni rajta mi kell meg ?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 22:54:15

@Sütemény1975:
Na figyu.
120év alatt az autó minden alkatrésze legalább 100-200szoros fejlődésen ment át.
Egyetlen egy alkatrész van ami szinte semmit nem fejlődött.
Az akkumulátor.

nyuszigonosz 2014.06.12. 22:59:12

@diggerdriver: Szerintem a 7 colos az elég. Én is nagyobbat akartam venni, de miután egy igazi szakemberrel beszéltem ezügyben a 7-est javasolta. Igaza lett. :-)
Kényelmesen tudom egy kézzel tartani, millió ingyen porgram is van, és mindent tudok vele csinálni.
Jó rajta olvasni, filmet is nézni, amit nem hittem volna, de mégis igaz.
Azóta volt a kezemben az a nagyságú, amit én gondoltam volna, és nagyon örülök, hogy nem olyan lett.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 22:59:30

@Furos:
Az illetékesnek nem tetszik mert vastag a kerete.
Jaaa kérem nőnek lesz.
A miértekre nem válaszolok.
:))))))))))))))))))))))))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.12. 23:00:02

@diggerdriver: én nem tudom mennyit fejlődött az akkumulátor, de a hagyományos járműben annyira nagyon nem központi a teljesítménye, ezt el kell ismerned. Csak az utóbbi 1-2 évben több új, nagyon durva fejlesztést láttam akkumulátorokkal kapcsolatban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 23:00:36

@nyuszigonosz(D):
7colos kell.
Táskában elfér buszon könnyű kezelni...

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.12. 23:00:55

@bpetya75: utobbi. szabaly, hogy aki massziroz, az valaszt musort. na olyankor nezek ilyen musorokat:D:D:D

SzZoole 2014.06.12. 23:03:20

@diggerdriver: ok,de milyen celra?
Amit Te belinkeltel az 8 colos.

nyuszigonosz 2014.06.12. 23:04:53

@diggerdriver: Igen. Én az ágyamban is ezen olvasok még, vagy valamit megnézek, Nagyon jó dolog. Örülök, hogy van.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.12. 23:05:38

@diggerdriver: Valószínűleg pont ezért dugta össze a Tesla kitalálója, ELon Musk a fejét a világ egyik legnagyobb tech cégével, az Apple-el, hogy közösen csináljanak egy 4 milliárd dolláros akkumulátor gyártó- és fejlesztőközpontot Amerikában. Feltételezem nem a habokra... valszeg tudnak valamit, amit a nagyközönség még nem. :)

Furos 2014.06.12. 23:05:41

@diggerdriver:
www.amazon.co.uk/Asus-Google-Nexus-7-inch-Tablet/dp/B00EANTELE
igy ennyiert jo is.
Haaat kerem azert arra szeretnem emlekeztetni, hogy elofordult mar maskor is , hogy a funkcionalitast helyezte a szepseg ele :)

M. Péter 2014.06.12. 23:06:48

@diggerdriver: Hudl a Tescótól, 119 font.

Muscari 2014.06.12. 23:07:07

@diggerdriver: azt kihagytad, hogy nincs hurrikan sem. Azt lattad, hogy az evszazad vegere allitolag London viz ala kerul? Menekuljunk!

Furos 2014.06.12. 23:14:31

@Muscari: Nem zavar a vastag keret ? :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 23:16:00

@Zoole[uk]:
Ne öljél már hogy milyen célra.
Nőnek kell.
Sminktükörnek.
Mit tudom én.
Nézegetni.
Milyen célra?
Acélra.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 23:17:00

@M. Péter:
Volt róla szó.
Olyan van hogy max 8colos és billentyűzet van hozzá?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 23:18:02

@Furos:
Úgy úgy. Például mikor meglátott...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 23:19:33

@Muscari: Addig akarsz élni?
Nem lesz az sok?
:))))))))))))))))))))))))))))

Furos 2014.06.12. 23:20:58

@diggerdriver: En is erre celoztam :))))

Muscari 2014.06.12. 23:21:19

@nyuszigonosz(D): meg filmet nezni is kivaloan lehet rajta, agyban fekve, vagy Hataratkelot olvasni. Kommentelni kicsit korulmenyesebb, de meg mindig jobb, mint a telefonon.

Sütemény1975 2014.06.12. 23:21:59

@diggerdriver: mert eddig nem volt ra egeto szukseg. majd most lesz.

Herr Géza 2014.06.12. 23:22:47

@Gizi06: Mármint hol vagy kettös állampolgár? N.o.-ban? Mert akkor olvasd már el figyelmesen, hogy mit is írtam... N.o. megengedi, Ausztria viszont nem. Szerinted?

Muscari 2014.06.12. 23:24:02

@Furos: nem, mi lefaragtunk belole :-)

@diggerdriver: A ferjem szerint Ildi igazabol arra celoz, hogy IPad minit szeretne ;-))))

Sütemény1975 2014.06.12. 23:24:37

En is csatlakozom a nexus 7 taborhoz. Kivalo tab! De persze a nok! Ok kocsit is szine alapjan valasztanak! :))

SzZoole 2014.06.12. 23:28:31

@diggerdriver: akkor iPad mini,bar az 8 colos

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 23:31:09

Mivel jobb az ipad mint a tablet és mi a tököm az a retinadisplay?

SzZoole 2014.06.12. 23:32:40

@Muscari: miert lenne korulmenyes?En csak arrol kommentelek,a sofan fekve:)))

Sütemény1975 2014.06.12. 23:34:37

@diggerdriver: az ipad is tablet. csak dragabb. mondjuk en android hivo vagyok, ugyhogy apple nalam nem rug labdaba.

Furos 2014.06.12. 23:35:26

@diggerdriver: semmivel, de cserebe joval dragabb...
Marketing fos.
Mondjuk ha Ildi a szepsegeert akar tabletot akkor vegyel neki szepet

Sütemény1975 2014.06.12. 23:35:38

digger mingyar megkerdezi, mi azaz android.. :)))))))

SzZoole 2014.06.12. 23:36:41

@diggerdriver: gyere el es megmutatom mi a kulombseg,valogathatsz 3 tab kozul,samsung galaxi II,kindle fire HD es egy iPad mini.Probald ki mind a 3 -at es latni,erezni fogod a kulombseget.

SzZoole 2014.06.12. 23:38:18

@Sütemény1975: az android egy inteligens robot:)))

Furos 2014.06.12. 23:39:57

@Sütemény1975: a mezga gezaeknal latott mar olyat.

Furos 2014.06.12. 23:40:59

@Furos: kobuki kuldte fenypostan

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.12. 23:41:17

@diggerdriver: és? Majd olcsóbbak lesznek. Tényleg nem vagy már mai gyerek, az utóbbi pár évtizedben gondolom láttál pár ilyet, nem? Minden új dolog drágán és szarul indul, aztán olcsóbb és hatékonyabb lesz idővel. Pl 1990ben kb $9 volt 1 MB tárolókapacitás harddisken. Most 6 cent 1 GB. Ha jól számolom 25 éve 15000x ennyibe került az adattárolás. Ugyanekkor sokkal gyorsabb is lett az adatátvitel, csökkent a zajszint és talán a fogyasztás is, csak úgy mellékesen.
Na kb minden technológiával ez van, a fejlődési görbék eltérőek, de a trend elég látványos tud lenni olyan dolgok esetén, amire komoly piaci igény van.

Muscari 2014.06.12. 23:41:49

@Zoole[uk]: nekem lassabban megy, mint a bilnnentyuzetrol es sokszor utok melle. Tudok ugyanis felig-meddig tiz ujjal gepelni, igy a klaviaturan gyorsabb vagyok.Csak erre gondoltam.

SzZoole 2014.06.12. 23:44:49

@Muscari: ertem,en csak az egy ujjas teknikat hasznalom,a tabon is meg az asztali gepen is.

SzZoole 2014.06.12. 23:47:18

Hat ugylatom egy kicsit lejt a hazai palya a braziloknak.

SzZoole 2014.06.12. 23:49:51

@diggerdriver: az iPad klasszisokal jobb a masik kettonel.
Ugyis Watfordban dolgozol 10 percre tolunk gyere el es probald ki oket,kavet is kapsz:)))

Furos 2014.06.12. 23:52:22

@Zoole[uk]:á dehogy.
Fogadjunk high nincs jailbreak az ipadeden.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.12. 23:55:07

@Zoole[uk]:
Köszi de embereket hordok.
Állítsak oda két albánnal?
:)))))))))))))))))

SzZoole 2014.06.12. 23:57:37

@diggerdriver: tolem,Ok is kapnak kavet:)))

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.06.12. 23:58:10

@Furos: Lexus-t olvastam. Ideje ágyba menni... :D :D :D

Furos 2014.06.13. 00:07:57

@Zoole[uk]: majd egy sor mellett megszakertjuk

SzZoole 2014.06.13. 00:10:44

@Furos: tolem,mikor,hol?
Bar en csak felhasznalo vagyok,de a szakemberek is azt mondjak,hogy az iOS egy lepesel elorebb jar.

Sütemény1975 2014.06.13. 00:13:16

@Zoole[uk]: ha vagodeszkanak kell, akkor ipad ez 1ertelmu :))))))

Furos 2014.06.13. 00:14:41

@Zoole[uk]: nalunk, nyaron, Jancsibacsiekkal gyertek ti is
Aztan szakertunk

SzZoole 2014.06.13. 00:14:58

@Sütemény1975: nem ertem mi bajotok az iPad-al.

SzZoole 2014.06.13. 00:17:42

@Furos: ok,de csak 25.-e utan,sajnos haza kell mennem,szombaton indulok reggel.

Furos 2014.06.13. 00:21:54

@Zoole[uk]: Meg jancsibacsi sem nyilatkozott, de augusztusrol beszelt elozetesen.
Majd leszervezzuk

SzZoole 2014.06.13. 00:24:41

@Furos: augusztus 8-tol 20.-ig holliday:)))
Nekem tulajdonkeppen mindegy mikor.

Sütemény1975 2014.06.13. 01:36:08

@Zoole[uk]: nekem ugy altalaban van bajom az apple termekeivel. tularazottak es sokkal inkabb a csili-vili fele mennek el. Ocsemnek volt iphone-ja, szerette ugyan, de egy csomo dolog korlatozta, amit most az s5 kivaloan tud. az android egy lenyegesen nyitottabb rendszer, szerintem felhasznalobaratabb is. a mac-ek meg a penzkidobas kategoria. otthoni hasznalatra. de igazbol es is mar "vallas" kategoria. A ket tabor gyozkodi egymast, de ugyis mindenki azt vesz amihez a szive huzza.

rezsöatya 2014.06.13. 05:34:01

@diggerdriver: "Köszi de embereket hordok. Állítsak oda két albánnal?"

Nem eleg, hogy 10 pakival laksz egy szobaban, meg a kocsidon is osztozkodsz ket albannal?
Mosogatni azert egyedul szoktal?
:DDD

rezsöatya 2014.06.13. 05:43:57

@Sütemény1975: erre gondolz?

The Cutting Board - TechSense: youtu.be/LeA5xU2YjXk

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.13. 06:26:37

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Ez tok jo!
Es az iTunesbol lehet majd akksit rendelni? Apple jelszoval indul majd az auto?

@diggerdriver:
iPad : valoszinu tularazott.
Retina display : kummajo felbontas
Tablet : talca, amin reggel beviszed a kavet es sutemenyt (na nem a mi sutinket :) ) a kedvesednek :)

@Sütemény1975:
Hehehe :))))

@Zoole[uk]:
Az i betu az elejen ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.13. 07:05:12

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Kepzeld csak el: vezeted a vadiuj Tesla S-t. Szeretnel savot valtani, mire megjelenik a muszerfalon: "Kerjuk adja meg Apple-IDjat es a hozza tartozo jelszot!"

Nagynehezen beutod.

Piroslampanal,;mikor fekeznel, megint keri. Ha nem vagy eleg gyors, letilt a rendszer es addig vagy kenytelen egyenesen menni, mig ki nem fogynak az elektronok a tankbol.

Vicces gyerekek ott az Applenel, fogalmujk nincsen arrol, hogy mi a felhasznaloi kenyelem ;)

SzZoole 2014.06.13. 08:10:51

@Sütemény1975: mint mar regebben irtam nekem mindket markabol van ugyhogy van osszehasonlitasi alapom mivel mindkettot hasznalom.En nem akarok meg gyozni senkit,hogy melyik a jobb.
Nem sokara jon ki a leggfrissebb IPhone,iOS 8-as progival,liquid metal kulsovel es zafirkristaly kijelzovel,en inkabb neveznem minosegnek mint csili-vilinek.

bpetya75 2014.06.13. 08:31:52

Ámberek! Tudja valaki, hogy nem rendszergizdaként beállíthatom-e a gépemen, hogy bekapcsoláskor az a nyomorult Num Lock aktív legyen? Ha igen, hogyan?

bpetya75 2014.06.13. 09:06:15

@nyuszigonosz(D):

Köszi, de németül tök esélytelen vagyok ;-)

De legalább látom, hogy van értelme keresgélni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.13. 10:23:17

Idehaza ismeretlen a BSc megszerzése előtti kutató. Sőt, inkább a PhD-n dolgozó embereket szokás fiatal kutatónak felvenni. Mondjuk a PhD képzés színvonala se éri el mindenhol egy jobb MSc szintjét...

min 2014.06.13. 10:23:53

@ NIKI LAURA: Hülyeséget írsz. Én nem vagyok olyan magasan képzett mint a posztoló , hanem csak egy proli melós és mégis visszahívnak a magyar számomon is ha az osztrák épp ki van kapcsolva és nagy százalékban válaszolnak az önéletrajzaimra is. Magyar cégtől eddig zéró email választ és ugyanennyi visszahívást kaptam. Osztráktól pl ma is két telefonhívást... ennyi.

digitime 2014.06.13. 10:23:53

Nem is agyelszívásnak nevezném. Jellemzően szerintem odakint nem kap többet a magyar kutató, mint a brit/német/stb. Inkább mondanám a Magyar rendszert agytaszítónak.

2014.06.13. 11:07:44

A normális munkakörnyezet többek között akkor képzelhető el, ha maga a munkaadód/főnököd is tud tervezni hosszú távra. Magyarországon ez nem sok helyen adott.

Ráadásul egy olyan nemzeti munkakultúrával rendelkezünk, mi több! állami szinten is azt támogatjuk, hogy a profitot a munkavállaló kizsákmányolásával, szabadidejének, életkedvének, emberi igényeinek megfosztásával lehet növelni az esztelenségig. Ezt úgy értem, hogy a munkaadó szempontjából minimális profitnövekedésért a dolgozókat bejelentetlenül, rossz körülmények között, rossz fizetésért tartja.

[...]

Minden pénzügyi feltétel mellett számomra a legfontosabb az, hogy azzal foglalkozhatok, ami érdekel. Sőt, díjazzák, ha valami érdekel. Díjazzák az új ötleteimet. Írok egy e-mailt, hogy jó lenne egy áttekintést csinálni a szakirodalomban a SIRT-1 számunkra fontos tanulmányairól, és még aznap jön a válasz, hogy csináld meg, átnézzük. Megcsinálom, és pár napon belül jön a válasz, hogy itt meg itt ezt vagy azt gondolom hozzátenni, kivenni. Magyarországon egy fordításokra, adatrendszerezésre támaszkodó hiánypótló szakkönyvet 2011-ben írtam meg, aztán mikor 1,5 év után odáig jutottunk, hogy a felét sem olvasták el a lektoraim, mondtam, hogy hagyjuk is.

Mikor egy FP7-es projektet, vagy mikor egy kutatási site-ot hoztunk volna Magyarországra, az általános kérdések ilyenek voltak, hogy "Most ennek az eredményeit is dobjuk ki, mint a gyógyszergyáraknak készített felmérések némelyikét?", vagy "Vajon a kutatásra szánt összegből sikerül felújítani a kórházat?". Esetleg csak tömör elutasítás, persze ez már politikusok részéről.

Közben félanalfabéta emberek doktorálnak, sőt, emelkednek adjunktusi és docensi pozíciókba; fogalmatlan idióták képzik a náluk csak reménytelenebb utánpótlást.

A teljesítmény, az ésszerűség, a tervszerűség kultúrája csak nyomokban lelhető fel. Véletlenszerű, hogy egy intézetvezető rendelkezik-e menedzsment képességekkel. Ha Magyarország vezető intézeteinek szakembergárdáját megkérdeznénk, hogy mi folyik az intézeteikben, hol tartanak és hová akarnak jutni 2020-ra, a fele a kérdést sem értené, nem hogy miért olyan fontos 2020, mondjuk az EU-s pályázatok szempontjából.

És így nem lehet versenyezni, mert más, hasonló profilú intézetek a magyar intézet költségvetésének tízszeresét nyerik el pályázatokon, ráadásul a munkaerőt sokkal hatékonyabban használják. Elég megnézni, hogy egy átlag alkalmazottként mennyit kell törni a fejünket egy kutatásban Magyarországon és Németországban.

Sokan sokat beszélnek a hozzáadott értékről. Próbáljon meg valaki egy félfeudális, paternalista viszonyrendszerben hozzáadott értéket adni egy projekthez.

A legtöbb témában az én területemen Magyarországon csak olvassák a vezető szakirodalmat, és nem írják; azt hiszem, ez mindent elmond az állapotokról.

Persze nem csak ilyen van. Vannak született tehetségek Magyarországon is. Vannak olyanok, akik a menedzsment, a szakmaiság, a szervezés és irányítás olyan szintjén állnak, hogy az meghaladja a nyugati átlagot. Vannak olyan laborvezetők, akik a magyar emberek szolgálatában példátlan munkát végeztek igen mostoha körülmények között, nulla megbecsülésért. Vannak ambiciózus, rendkívül tehetséges kutatók, született tanárok, igazi mentorok. Van jó szándék és emberségesség is.

Csak hát intézményes szinten nem az dominál.

élhetetlen 2014.06.13. 11:35:49

@ablakkktalan: „nekem es a csaladomnak semmibe nem kerult"
A szüleid nem fizettek rohadt sok adót, amíg te tanultál?
Ne az államnak legyél hálás, hanem a szüleidnek, akik a fejüket az igába tették és kifizették a te taníttatásod árát.”
Ezt hogy raktad össze? Most, a fizetős szakra járók szüleinek nem kell adót fizetni? Lehet, hogy nem ártana egy ablak?

tobias2 2014.06.13. 12:20:52

Látom, jól széttrollkodták a blogot a zavarobotok. Na mindegy.

Érdemben csak annyit kérdeznék, hogy EU tag-e Magyarország vagy sem. Mert ha igen, akkor mindenki ott lakik, dolgozik az EU-ban, ahol akar... Uff.

idiesel 2014.06.13. 12:21:02

Borzalmas, hogy beleolvasok a kommentekbe és autókról, Tesláról, Androidról és egyebekről megy a duma. Komolyan ezt itt srácok?
@Élhetetlen: Egyetértek, nagyon is!

élhetetlen 2014.06.13. 12:21:17

@csőcsere: Az, hogy valaki huszonhét évesen a szakmai produktuma alapján lesz egy fővárosi cég vezérigazgatója, az is egy „egy büdös nagy mítosz”.

marczy 2014.06.13. 12:21:38

Ausztriában a kettős állampolgárság ugyan hivatalosan nem megengedett, de amennyiben a posztoló barátnője osztrák állampolgár, akkor az a legjobb, ha még a hat év letelte, ill. az osztrák állampolgárság megszerzése előtt összeházasodtok és szültök annyi gyereket, amennyit akartok.

Ebben az esetben ugyanis az osztrák jog is kivételt tesz: az osztrák-X kettős állampolgárságot gyakorlatilag a vegyes házasságban született gyerekek esetén engedélyezi (az osztrák-magyar esetben a ius sanguinis elve szerint, születés jogán, tehát nem szabad akaratából jogosult a gyerek mindkét ország állampolgárságára). Tehát ha neked nem is, de a fiadnak/lányodnak meglehet az osztrák-magyar kettős állampolgárság, feltéve, hogy időben lépsz.

(A titkos kettős állampolgárság egy más eset, az ugyanaz, mint Szlovákia esetében, de ekkor csak úgy működhet a dolog, ha az osztrák állampolgárságod van meg előbb, tehát burgenlandiak és Erdélyből kitántorgottak [többen vannak, mint Mo-on!!!] előnyben.)

élhetetlen 2014.06.13. 12:21:44

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Köszi, ezt megúsztam, (válaszolni akartam Zka-nak). Amit hozzátennék, hogy komoly fizikai megterhelés is, mert ha pl. egy túlnyomásos tartályt hegesztesz belülről, ott van hatvan fok is, abban kell koncentrálnod.

micsoda? 2014.06.13. 14:17:58

Jó a poszt, sok olyan dolgot ír amit érdemes volna megszívlelni.

"A másik meglepetés az intézet vezetőjével való elbeszélgetés volt. Ő ugyanis arra volt kíváncsi, hogy én hogy éreztem magam ott, a szakmai felkészültségemről szó sem volt."

Nálunk, ritka kivételtől eltekintve önálló gondolkodás, a vezető részéről sem lehetséges. Mindig "felfele tekingetve" beszél. Eredményes az a munkahely, ahol a főnők (tulajdonos) ügyesen tud lavírozni, "kecske is jó lakjon, a káposzta is megmaradjon". Ezt meg csak egy tapasztalt vén róka tudja, azt meg nem szeretjük, mert balos:)

Netuddki. 2014.06.13. 14:17:59

"De akkor ki marad? Mi lesz itt két évtizeden belül? Emiatt nagyon aggódom, és úgy gondolom a döntéshozók is aggódhatnának."

A döntéshozók nem aggódnak. Az orbán aszondta, hogy nem képezünk diplomásokat a külföldnek. Így alaposan meg is nyirbálták a felsőoktatásra szánt pénztet...

Netuddki. 2014.06.13. 14:17:59

@marczy: Gondolom az osztrák magyar nemzetiségűek tolongtak a kettős állampolgárság bevezetésekor. :P

ex-dr. vuk 2014.06.13. 14:17:59

"Ehhez viszont vissza kell adni a magyart."

Miert is kellene? Az osztrak torvenyek ezt mondjak ki? A magyar biztosan engedi.

J.László 2014.06.13. 14:57:32

Esküszöm, nem tehetek róla, amikor agyelszívásról hallok, mindig egy londoni kocsmában mosogató fazon ugrik be, aki amolyan messziről jött emberként játssza az itthoni blogokon a nagyfiút.

Hari Seldon 2 2014.06.13. 15:50:09

@DieNanny [SZ,CH]:
Igen, keresek. Most eléggé szenved a gépem. Alig tudok pár írni is.

Hari Seldon 2 2014.06.13. 16:19:34

@Hari Seldon 2:
Szóval még hosszabb is volt mint egy évszázad. (300 év)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2014.06.13. 16:52:42

Érdekes ez a poszt. Egyrészt az "egyetem hagyományinak megfelelő két szemeszter csúszásban van". Másrészt marhára képben van a hazai munkaerőpiacon, meg az állapotok terén, és hogy itthon nem szeretne csekkeket tilitolizni.

Milyen egyensúlyban vannak az elvárások és a letett teljesítmény?

A másik furcsaság, hogy kutatói pozícióra általában mindenhol Msc. kell és PhD. kell csinálni három éven belül. Nagy a verseny. Aki külföldön kap egy ilyet, becsülje meg.

tableno 2014.06.13. 17:33:56

@J.László: éljenek a sztereotípiák!

2014.06.13. 20:15:01

@kovi1970: Sajnos az országnak sem...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.13. 20:15:54

@kovi1970:
Ez jó megoldás!
Így aki diplomát szerez, joggal várhat el magasabb bért, hiszen nem lesz akkora verseny. A magsabb bért úgysem fogják megadni, így valószínű külföldre fog menni.
Akik maradnak, azoknak nem lesz diplomája és végsősoron így is a külföldnek képezték a diplomásokat.

Okos ez az Orbán, tud valamit 8)

2014.06.14. 09:20:35

@J.László: A jelenség minimum 100 éve létezik mint erős társadalmi mozgás, és egyáltalán nem magyar specialitás.

A tudás akkumulálása stratégiai kérdés volt régen is. Ma meg - amikor teljesen immateriális, informatikai cégek az éves magyar gazdasági teljesítmény sokszorosát érik, holott Ózdon vagy Tatabányán is lehetne a központjuk - ez a kulcs a felzárkózáshoz.

Badeni_lakos 2014.09.12. 15:50:28

@Badeni_lakos:

Ez is megerősíti amit hangsúlyoztam korábban:

Legalább a 80%-át le kell fednie a szak-specifikus előírásoknak (Job-description) ha itt kint a diplomáddal el akarsz helyezkedni! Eleve Szakembereket akarnak, és nem általános tudással rendelkező diplomást.

"Nach unserer Erfahrung sind nur sehr wenige Unternehmen bereit, Bewerber einzustellen, die nicht mindestens 80% des fachlichen Qualifikationsprofils abdecken. In Einarbeitung und Weiterbildung von neuen (und teilweise auch langjährigen) Mitarbeiter wird ungern und wenig investiert – lieber suchen die Firmen so lange, bis sie die Person gefunden haben, die fachlich alles mitbringt."

forrás: www.hrweb.at/2014/09/fachkraeftemangel-oesterreich-war-for-talents/

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása