oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. április 15. 06:50,  Kötelező kitelepülő 558 komment

2014. április 15. 06:50 Határátkelő

Kötelező kitelepülő

Pár héttel ezelőtt jelentkezett először Berni Hollandiából, és mivel 8 éve él ott, nem férhetett be minden egyetlen posztba. (Hogy mi fért bele, azt ide kattintva olvashatjátok el.) Ezért (és az érdeklődő kérdések nyomán) született meg a mai írás, ami azt veszi sorra, mire számítson az, aki úgy dönt, Hollandiában próbál meg boldogulni. Azaz jöjjenek a kötelezők!

Hollandia, Amszterdam, kerékpárok.jpg

„Akkor jöjjön egy újabb poszt, amiben kicsit több információt közlök veletek, ha már az előzőből ez kimaradt. Mivel sok mondanivalóm lenne, ezért úgy határoztam, hogy szétszedem azt a rengeteg információt, ami ebben a pillanatban a fejemben kering, és írok egy vagy kettő posztot azoknak, akik esetleg fontolgatják, hogy ide kellene települni, illetve azoknak, akik turistaként szeretnék meglátogatni e kivételes országot. Csapjunk a lovak közé, ez a poszt főleg azoknak szól, akik esetleg ideköltöznének.

A bürokrácia itt is bürokrácia

Ha azt hiszed, csak Magyarországon tudsz elveszni a bürokrácia útvesztőjében, hát nagyon tévedsz. Hogy megkönnyítsem mindazok dolgát, akik nem tudják, milyen papírok szükségesek, azoknak íme egy lista.

Feltételezem, hogy már úgy jöttél ki, hogy van egy hely, ahol ellakhatsz, ahová be is vagy jelentve. Ha nem, akkor gyorsan menj el a városházára, és jelentsd be magad (munkásszállók esetében nem tudom, ez hogy működik, de akik ilyen helyen laknak, azoknak valaki intézte a papírjait, úgyhogy ott érdeklődnék, hogy minden rendben van-e).

Még akkor is jelentkezz be, ha csak pár hónapig laksz azon a helyen, mert ez nagyban megsegíti a további papírok intézését. Elköltözni úgyis mindig lehet. :)

A lista

- BSN nummer

Ezt akkor kapod, amikor bejelentkezel az önkormányzatnál, hogy bejelentsd az új lakcímed. Ez egy nagyon fontos szám, ami a hollandoknak minden hivatalos dokumentumán megtalálható, ezzel a számmal tudnak téged azonosítani az adóhivatalban, az egészségbiztosítónál, vagy ha segélyért, esetleg állami hozzájárulásért folyamodsz (gyerekek után, lakbér vagy egészségbiztosítás utáni hozzájárulás, erről bővebben később).

- Egészségbiztosítás

Nem, itt nincs TB. Itt magadnak kell gondoskodni a privát egészségbiztosításodról valamelyik biztosítónál. Kötelező, ha elkapnak, hogy nincs biztosításod, csúnyán megütheted a bokád.

Egyrészt, ha valami bajod van, akkor mindent saját költségre lesz, ami horribilis számlákat eredményez (igen, van rosszabb, mint a svájci frank alapú hitel), ráadásul csúnyán meg is büntetnek azért, mert nem voltál biztosítva.

A biztosítás otthoni viszonyokhoz mérve (itteniekhez is) drága, az alapbiztosítás díja €85-95 között mozog havonta, ami csak tényleg a legszükségesebb dolgokat fedezi, és a költségek első €360-át még így is neked kell kibekkelni, de baj esetén mindenképp jobban jársz biztosítással, mint anélkül.

Fogorvosi ellátás és fizikoterápia nincs fedezve az alapbiztosításban, ezekért extra kiegészítő biztosítást kell kötni, aminek megint több fokozata van, és eszerint különböző díjszabása. Gyerekek 18 év alatt fedezve vannak a szülők biztosításán keresztül.

- Bankszámla

Kötelező. A hollandok szinte kizárólag csak bankszámlára utalnak. Jobban jársz holland bankszámlával, hiszen idekint úgyis euróban kell fizetni, akkor meg minek terhelnéd az otthoni számládat extra költségekkel?

Egy bankszámla éves díja kb. €20 (hitelkártya nélkül, bankja válogatja). Érdemes odafigyelni a plusz költségekre, de az eurós készpénzfelvételért itt nem kell extra költséget fizetni, még akkor sem, ha más bank automatájából veszed ki a pénzt.

Külföldi valutáért, külföldön persze megsarcolnak, bankja válogatja, hogy mekkora összeget vonnak le. Ráadásul minden egyéb szolgáltatáshoz (TV, telefon, internet) meg kell adni egy számlaszámot, ahonnan ők havonta leírják a szolgáltatás díját. Persze, valahogy biztos lehet intézni a csekkes megoldást, de én biztos nem venném a fáradtságot, hogy ezzel bajlódjak.

- Jogosítvány

Nevetséges, de bizony kerültem kellemetlen helyzetbe abból kifolyólag, hogy nem volt holland papírom. Magyar (vagy bármilyen nem holland) útlevélre vagy személyigazolványra sok helyen csak fanyalognak.

Még az is előfordulhat, hogy „diszkriminálnak” mint engem, amikor telefon előfizetést akartam kötni az egyik mobilszolgáltatónál. Külföldieknek nem adják szívesen, még akkor sem, ha van bejelentett lakcímed meg bankkártyád. Ellenben, ha van holland jogsid, minden ajtó megnyílik előtted (majdnem).

Lecserélése egyszerű: bemész az önkormányzathoz, hogy szeretnéd a magyar jogsid kicserélni. Beveszik a magyart, felküldik ellenőriztetni, és 2-4 héten belül megkapod a hollandot. Kapsz egy papírt, ami igazolja, hogy van jogsid, de inkább ne vezess vele.

Az önkormányzatnál sok helyen azt mondják, hogy lehet vele vezetni, de a rendőrök többsége nem fogadja el. Lehet mutogatni az önkormányzatra, de a büntetést végül neked kell kifizetni.

- Kutya

Nem, nem kötelező kutyát tartani, de ha van, érdeklődj az adott önkormányzatnál, mennyi adót kell fizetni a kutyus után. Van, ahol ingyenes a kutyatartás, van, ahol kell utána fizetni. Járj utána, nehogy kellemetlen meglepetés érjen.

- Igazolványkép

Nem hinnétek el, de súlyos követelmények vannak, hogy milyennek kell lennie a hivatalos igazolványképednek. Egy pár példa a kitételekről: mindkét fülednek látszania kell a képen, a hajad nem lóghat a szemedbe, sapka nem lehet a fejeden, semmi sem vethet árnyékot az arcodra (semmiféle árnyék, tehát egészen ici-pici sem), nem vigyoroghatsz a képen (fogaid nem lehetnek ki) és a szemüvegeseknek külön mizéria, hogy miként állhat a szemüveg a fejen (például árnyékolás szempontjából).

Fentiek elintézése nem tűnik bonyolultnak, és nem is az, ha tudod, mit kell csinálni. Sokan azonban kijönnek „vakon” és nem tudják, mi mindent kell elintézni. A hivatalokban ide-oda küldözgetik őket, ám ha nem tudsz elég jól angolul vagy németül, akkor lehet meg sem érted, miről van szó.

Olvastam, hogy vannak olyanok, akiknek rossz tapasztalata van az angol vagy német nyelv használatával. Engem sosem ért atrocitás, amikor valamit angolul kérdeztem a hivatalba, de ez is nagyon emberfüggő, hogy éppen ki ül az asztal másik oldalán. Nem az lesz az első feladatod, hogy megtanulj hollandul, szerintem elég toleránsak külföldiekkel a hivatalos szerveknél, nem aggódnék emiatt.

Kérd, ami jár

Mint mindenhol, az embernek vannak jogai és kötelezettségei. Mit kell tenned, hogy megkönnyítsd az életed, nagyjából összefoglaltam a fentiekben. Hogy mit kérhetsz, ha itt vagy? Összeszedek néhány dolgot:

- Lakhatási támogatás

Ha bérelt lakásban laksz (és nem egy szobát bérelsz, hanem egy lakást saját bejárati ajtóval), akkor igényelhetsz lakhatási támogatást. Ki kell számolnod, hogy körülbelül mennyit fogsz keresni abban az évben, és megigényelheted az összeget, melynek a mértéke attól függően változó, hogy mennyit keresel.

Ha túl „sokat” keresel (azt hiszem a határ kb. €21.600 évente) akkor nem jogosulsz ilyen támogatásra. Ha többen laktok egy lakásban, az összkeresetet nézik, ebben az esetben is hamar túllépheted a határt (bár ilyenkor a határ €29.300). A bérleti díjnak is megvan a maximum összege, ha drágább lakást bérelsz, mint €700 havonta, nem kapsz rá támogatást.

- Egészségbiztosítási támogatás

Bizony, mivel magas a biztosítás díja, állam bácsi itt is megsegít egy kis pénzzel. Nem túl nagy összeg ez sem, persze minden attól függ, mennyit keresel (ismét). Ez a támogatás biztos nem jár évi €28.000 kereset felett.

Ha többen laktok együtt, mindannyian keresők, figyelni kell a következőre: ha férj-feleség vagytok, vagy van élettársi kapcsolatról szóló papírotok, esetleg valamelyikőtök a kedvezményezettje a másiknak a nyugdíjalapban, akkor mindkettőtök keresetét fogják nézni, aminek az összege nem lehet magasabb, mint €37.145. Ha ettől magasabb az összbevétel, nem jogosultok rá.

- Gyerekek utáni támogatás

Ez is jár, azonban hogyan és mennyi, azt sajnos nem tudom. Egy nő kb. 4 hónapnyi szülési szabadságot kap itt Hollandiában. Hacsak nincs más módja, hogy meg tudja ezt hosszabbítani, akkor vissza kell mennie dolgozni.

A gyereket bölcsődébe kell adni, vagy valami más módon biztosítani a napközbeni ellátást, ami – hacsak nincs nagyi a közelben – mindenképp pénzbe fog kerülni. Sok pénzbe.

Erre is lehet igényelni támogatást, amiről sajnos nincs pontos információm, mindenesetre ismerősöktől hallottam, hogy egy évben körülbelül a felét állja az állam, és minél több gyerek, annál kedvezőbb. Nekem ebben nincs tapasztalatom, így ne vessetek rám követ, ha az információ nem 100%-os.

Jó tudni, hogy gyerek után igényelhetsz heti 1 napot papa/mama napnak. Ez azt jelenti, hogy heti 4 napot dolgozol, egyet pedig otthon maradsz a gyerek(ek)kel.

Ez bár fizetetlen papa/mama nap, a munkaadód mégsem tagadhatja meg tőled, mert jogod van rá, így ha heti 32 órát akarsz dolgozni a gyerek miatt, elvileg simán megteheted.

- Egyéb kedvezmény, segély

Remélem, egyikőtök sem fog segélyre szorulni. Ezekről sajnos nincs semmi információm, így nem is tudok további felvilágosítást adni. Reméljük, senkivel nem történik ilyesmi, ha mégis, ki kell járni magadnak, mire van jogosultságod.

- Minimálbér

Igen, majd’ elfelejtettem: biztos jönnek majd kérdések a minimálbérről, így hát íme eme nagyon fontos információ: a minimálbér 2014-ben minden 23. életévét betöltöttnek €1485,60 havonta (€342,85 hetente - €68,57 naponta). Ezt mindenkinek, aki teljes munkaidőben dolgozik, meg kell kapnia. Teljes munkaidő = 36 – 40 óra / hét. Minden bruttó!

Holland mentalitás

Nagyon sok mindennel nem értek egyet idekint, de ez mind kultúrabeli különbségeken alapszik, így nem mondhatom, hogy mi csináljuk rosszul és ők jól, vagy pont fordítva.

Alapjában véve a hollandok sokkal nyitottabbak és kedvesebbek, mint mondjuk mi, magyarok. Ha állsz a buszmegállóban, ne csodálkozz, ha spontán leszólítanak és elkezdenek veled beszélgetni.

Kevesebb stresszes emberbe lehet itt belebotlani, nem aggódnak a munka miatt, felszabadultabbak és ezt szinte érezni is lehet a levegőben. Nagyon sokan fütyörésznek, vagy épp énekelnek a biciklin, és nem érdekli őket, hogy ki mit gondol róluk.

Hétköznap rengeteg holland anyukával találkozol az utcán vagy a boltokban, akik nem, vagy csak részmunkaidőben dolgoznak, és mindezt könnyen megtehetik, mert megengedhetik maguknak. Persze itt is megvan a társadalomnak az a rétege, mint Magyarországon, akik nem a legjobb körülmények között élnek, de ez a réteg itt azért lényegesen vékonyabb.

Kultúra

Hát az olyan mindenféle… mivel rengeteg nép él egy kicsiny országban, megfestik egymás kultúráját. Én nem tudom, milyen a holland népdal, de annyira nem is lennék rá kíváncsi. Valahogy nem a népiesség jut eszembe, ha ezeknek a sajtzabálóknak a fejét látom.

Nagy hagyománya van a királynő, és most már király meg királyné imádásának, meg imádják a saját színüket, a narancssárgát. Minden létező ünnepségen, nemzetközi játékokon (olimpia, foci) narancsba borul az egész ország.

Tudtátok egyébként, hogy a hollandok piros-fehér-kék színű zászlója eredetileg narancs-fehér-kék volt? Csak Napóleon „festette” be nekik pirosra a francia zászló mintájára? Azonban, miután elmentek a franciák, nem változtatták vissza a zászló színét, ellenben megőrizték a narancsot, mint nemzeti színt (egyébként a királyi család nevéből, Oranje-Nassau jön a narancssárga őrület: oranje = narancssárga).

Imádják Tiëstot és Armin van Buuren-t (mily meglepő), és (sajnos nekem) nem túl sok rocker szaladgál errefelé. Vannak azért jó fesztiválok nyaranta, amikért érdemes pénzt kiadni, és azért jó koncertekre is el tud menni az ember.

Ha követed néhány magyar zenekar Facebook- vagy Twitter-oldalát, könnyen észreveheted, hogy nemsokára bizony Amszterdamban lesznek (mint például a Quimby májusban, vagy a Tankcsapda koncertje valamikor ősszel). Na jó, ez nem holland kultúra, lapozzunk…

Szóval, a holland kultúra az ilyen szedett-vetett, de ezt most nem rossz értelemben kell venni. Mindenki megtalálhatja a magának való szórakozást, csak az nem érzi majd jól magát, aki nem akarja.

Spórolósak

Érdekesség még a hollandokról, hogy akármennyire is jobban élnek, mint az európai átlag, nagyon a fogukhoz verik a garast. Ahol tudnak, spórolnak, rengeteg üzletben látsz ilyen vagy olyan kis lapokat vagy könyvecskéket, amibe kis bélyegeket ragasztanak. Ha összegyűlik x bélyeg, azt beválthatják kedvezményre.

Sokszor adogatnak szórólapokat is az utcán mindenféle kuponokkal / kedvezményekkel, ha feliratkozol hírlevelekre, azokban is bombáznak exkluzív kuponokkal… szóval, mindenhol lehet spórolni, csak győzd megjegyezni, mire van épp kedvezményed.

Nagyon sok dolgot lehetne még írni, de azt majd a következő bejegyzésben. Ennek a posztnak most az volt a célja, hogy a hirtelen ide kerülő embereknek egy kis segítséget nyújtsak, útmutatást. Mire számíthatsz, mit kell elintézned, mire ügyelj.

Következő bejegyzésemben részletesen írok majd a holland közlekedésről, konyhai tudományukról (?), illetve még egy-két érdekességről, ami eszembe jut. Addig is, ha van kérdésetek, szívesen válaszolok.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel ahataratkeloKUKAChotmail.com címre.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr16035260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klappol 2014.04.15. 22:10:03

@sodalisO [eng]: Tudod az az utálatos, hogy a nyalók tovább jutnak mint én. Olvastam egy tanulmányt a vezetőkről. Két fajta van: a diktatórikus és a demokratikus. Engem a volt munkahelyemről azért küldtek el, mert nem voltam képes behódolni az igazságtalanságnak (jó hosszú egy szó). A csoportomat az egész cég irígyelte, sokan át akartak hozzám jönni. Annyit tettem csak, hogy tiszteltem a munkájukat, nem tettem kivételt, nem sanyargattam senkit, érdekelt a véleményük, és és és. Ez nem volt jó, pedig az elsők voltunk a munkában, céges szinten. Érdekes nem? Tehát a demokratikus a jó, de????

klappol 2014.04.15. 22:11:14

@diggerdriver: Sose szerettem volna Nő lenni, nekik kemény az élet, persze vannak kivételek :):)

montroyal ( CAN qc) 2014.04.15. 22:13:19

@lexrex: jaj ha egy no okos is meg szép is ... az mar férfi ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.15. 22:14:25

@klappol:
Ja. A mienk meg habostorta.
Jó hát Sodalisnak csak megszületni volt nehéz itt meg előadja a hattyú halálát.
Szerezni kéne már neki valami pasit:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

blackhairlady 2014.04.15. 22:14:38

@**mimi**: Szerintem ra fogok jonni a kommentjeid hangulatabol:))))))))) De azert kivancsian varom a tapasztalataidat. Mivel laktal mar veluk, igy gondolom leszurted a tapasztalataidat, es tudod kivel hogyan kell banni.

2014.04.15. 22:15:29

@montroyal ( CAN qc):

Az okos, és szép nő Isten ajándéka. A baj az, kevés férfi van, aki tudja, hogyan kel kibontani ezt az ajándékot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.15. 22:15:51

@montroyal ( CAN qc):
Igen, ha okos is meg szép is az olyan mint a becsületes taxis vagy igazmondó politikus.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.15. 22:15:58

@lexrex: :-D Mondjak valamit ? Én eddig nőként éltem!! Most sokadszorra megint kicsit tele van vele a hócipőm!! Ezt az oldalt már oda-vissza kívülről tudom, fújom, megtapasztaltam, unom is mint a szart. Most kicsit lennék férfi és benézném a másik oldalt is, hátha én rájövök a tutira !! Mekkora buli lenne már !! :-DDD
@diggerdriver: Vannak sejtéseim, persze sokat számít a stílus és az alaphang, amit megütsz. De nincsenek illúzióim Mackó, már régóta nincsenek, téged csipázlak , tudod, de ebben a kérdéskörben azért nagyon messze vagyunk egymástól véleményben....:-)

klappol 2014.04.15. 22:15:59

Azt üzenem férfi társaimnak, hogy becsüljék meg a nőket.

Na megyek, mára elég. Jóccakát Nektek. Azért jó volt ma is veletek.

blackhairlady 2014.04.15. 22:16:15

@sodalisO [eng]: Ki akart kikezdeni veled itt ablogon? :))))))))
(nekem lenne tippem:D)

klappol 2014.04.15. 22:18:54

@diggerdriver: Neked még válaszolok:)

Nekünk se mindig habostorta tudom, de azért jóval könnyebb. Sokkal.

2014.04.15. 22:20:12

@bpetya75: Minden negatív, ami nem fényezi Mo.-t meg a magyarokat? Gratulálok.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.15. 22:20:23

@klappol: Jó éjt.
@diggerdriver: Köszi, de jól elleszek én magamban is.:-) Általában ez a verzió a nyerő.:-P
@lexrex: Kijavíthatlak??? :-)) Nem kevés!! Egy sem tudja!!!! :-DD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.15. 22:21:26

@klappol:
Igen, a nőket becsülni kell mert náluk van az összes pina:))))))))))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.15. 22:21:58

@blackhair-lady: Ha jól emlékszem senki nem akart velem "kikezdeni" :-D De várj, hozok egy szem Cavintont, hátha majd beugrik! :-P

puhacica 2014.04.15. 22:22:48

@Babette_: nem, nem. egyedi vagyok es megismetelhetetlen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.15. 22:23:05

@sodalisO [eng]:
Bizony.
Írjunk egy szösszenetet te is és én is aztán egyszerre kitesszük.

2014.04.15. 22:23:57

@Babette_: Sajnos a környezetemben nem ezt látom. Amikor emberek havi fizetésüknek megfelelő telefont vesznek részletre, elbagóznak 30-40 ezret, aztán sírnak, hogy nincsen pénzük, akkor pontosan van alapom arra, amit írok. BMW és Audi a panel előtt, stb. :))))

Hari Seldon 2 2014.04.15. 22:26:30

@Shanarey(SCO):
Nekem az egyik nagy kedvencem a "leszáll az éj".

nyuszigonosz 2014.04.15. 22:26:42

@blackhair-lady: Te ismered, de jogi aszisztens: annak szinte ugyanannyit kell tudni a jogról, mint egy ügyvédnek, ennek ellenére sosem lesz a tárgyalóterem sztárja, mindig az aszisztens, aki: utánanéz, kikeres, aktátak hurcol, idöpontokat intéz vagy hasonló, irodai, papír munkákat végez, vagy rossz helyzetbe került családokat látogat, intézi azok mindenféle dolgait ( sok minden tartozik ide, nem sorolnám)

Ha müszaki gondolkodás és kreativitás van benne, akkor jobb választás a computer scienc - abban az esetben, ha ez tényleg érdekli.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.15. 22:26:56

@diggerdriver: Pont veled menjek csatába? Mikor szájkaratéban 10 világbajnoki címed van ? Hogy nem vagy 50 kg? Hogy akkora gépekkel dolgozol mint az állat??? Menjek neked az 54 kg-mal??? Noormális vagy ??? Soha! :-DDD
Te! De ezt honnan a fenéből vetted ?? Csak kérdezem kíváncsiskodva!
"Jó hát Sodalisnak csak megszületni volt nehéz itt meg előadja a hattyú halálát."

Hát ez az egyik amit nem mondhatok el magamról!!!!

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.15. 22:30:48

@Philosoraptor: persze, ez igaz, én is ezt szoktam mondani, amikor a romló életszínvonalról beszélnek.
de az is létezik, az a spórolós réteg, amit említettem. csak az nem olyan látványos. tehát ez nem holland sajátosság. és egyébként is lehet, hogy ő meg csak azt látja.

Shanarey 2014.04.15. 22:34:36

@blackhair-lady:

Ha tényleg érdekli és hajlandó ezzel foglalkozni akkor is amikor otthon van, nos akkor hajrá.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.15. 22:36:02

@sodalisO [eng]:
Semmi csata.
Te hogy látod a férfiakat én hogy látom a nőket.
Ennyi az egész.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.15. 22:41:06

@diggerdriver: Ok, de nem most, mert most nagyon de nagyon gázos lenne amit írnék, nem lenne objektív egyáltalán, az meg igazságtalanság lenne......majd egyszer...
Na megyek, jó éjt nektek, pussz....

GERI87 2014.04.15. 22:47:27

@montroyal ( CAN qc):

Ez nem meglepő...ilyen fizetések mellett, egyedül kb értelmetlen...anyagilag mindenképp.

Ha elköltözöl otthonról, az nagyobb személyes függetlenség, de az átlagfizetést nézve csak egyik napról a másikra élés...megtakarítások nélkül.
Csak akkor "éri meg" ha mással akarsz saját családot, életet folytatni...akkor kb muszáj is.

GERI87 2014.04.15. 22:47:28

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

"Szerintem Europaban igenis van egy tudatos, szerencsere egyre dinamikusabban novekvo reteg akik pusztan praktikus okokbol kozlekednek bringaval. "
"Most nem kimondottan Mo.-rol beszelek, bar ott is megjelenoben van ez az utobbi evekben)."

Én úgy gondolom, érzem (korábbi esetekből leszűrve) MO-on előbb-utóbb alábbhagy ez.

Írtam hogy Hollandiában szerintem is van (lehet) értelme a tömeges közlekedésnek bicikliivel.
Nálunk inkább trend, mint valós alternatíva.

Ez olyan mint pár éve a 125-ös robogózás esete ....mindenki várta hogy tömegek ülnek motorra....semmi ilyesmi nem történt...mert MO-ág nem a mediterráneum, szokásban, éghajlatban sem...

"de szerencsere nem ok teszik ki a biciklire pattanok nagy reszet."

Pl anyagi kényszer is van, vagyis egyre többeknek anyagi okai is vannak hogy bicikliivel járnak...nyugaton nyilván ez nem annyira jelentős...bár ők mindig voltak, nem tűntek fel a számomra, de a tárgyalt réteg annál inkább....

"1 millios lelekszam folott csakis a kerekparos kozlekedessel lehet zokkenomentesse es elhetove tenni a belvarosi kozlekedest."

Sok az autó ez tény. Nincs elég hely, se parkoló nincs se útfelület
.
De pl MO-on az átlagnak a bicikli nem alternatíva.....nincs annyi kerékpárút, se jó minőségű se rossz...sok a lopás stb....enélkül pedig veszélyes és macerás, minden közlekedő számára...

"Vagy esetleg a car sharing dolgok lehetnenek meg mukodokepesek, de arra lathatoan nem fogekonyak az emberek."

Mert a legtöbb embernek nem alternatíva ez sem, mert időhöz van kötve és jóval előre tudni kell mikor kell igénybe vennünk, ez meg nem annyira mobilis, vagyis a 2-5-10 percenként közlekedő tömegközlekedésnél jóval kiszolgáltatottabbak vagyunk...

totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/02/22/budos_a_busz_de_draga_az_auto/

A nagyvárosok mint település forma, akkor alakultak ki és akkor" tervezték" őket amikor még jobbára gyalog, szekérrel kellett eljutni A-ból B-be, az egyéni mobil közlekedés jelentéktelenebb volt, így előny volt hogy sok ember és sok szolgáltatás van kis helyen...csakhogy azóta még több ember lett, még több járművel, kevesebb idővel és több elintézni valóval...
Ma már ez hátrány, így semmi sem oldja meg igazán a nagyvárosi közlekedés problémáját...
A tömegközlekedés nem mobil és nem komfortos, így aki teheti kerüli....a kis helyet foglaló alternatívák (bicikli, motor, "mobedautó", carsharing..stb.) meg nem működnek mindenhol és a legtöbbek számára sem elfogadható....

Mindig azt vizionálják hogy a "modern" jövőben kilométer magas felhőkarcolókban fogunk élni egymás hegyén hátán...több tíz milliós városokban...
Szerintem pont az ellenkezője lenne a megoldás...

Shanarey 2014.04.15. 22:47:38

@sodalisO [eng]:

"A nőkhöz nem ért senki"
Hát igen, én sem gondolom hogy szakértő vagyok, de nem is leszek.

A használati utasítás jó lenne de ilyet egy nő sem akarna gyártani.
Vagyis ezen állításod nem jó.

morsels (törölt) 2014.04.15. 22:53:16

@lexrex:
A tobbseg nem visel alarcot, egyszeruen csak mas a hatter.
Mondok peldakat.
(es elnezest, nem akarok senki eleteben vajkalni, csak azt hozom fel peldanak, amit itt olvastam)

Szoval vannak ezek a fiatal sracok, mint Mr. Long, Don Kartach, kovermadar, akik olyanok, mintha megnyilt volna a vilag elottuk. Nekik barmire van lehetoseguk es ezt elvezik. Nem ertik, hogy masnak mi baja lehet.
Ok most kezdik, elkepzelesekkel, friss baratnokkel, persze hogy minden klassz.
De (es sracok, tenyleg csak peldakent irom ezt) tegyuk fel, Don Kartach megvalositja az almat es norveg olajplatformra kerul. Halom penzt csinal, imadni fogja. Es a baratnoje? O mit fog csinalni? Biztos nem lesz ebbol feszultseg?
Vagy Kovermadar... a baratnojenek bejon a marketing cucc, a madar meg CNC operator. Nori utazik, egyre ismertebb lesz, madar meg foglalkozhata nyullal. Biztos nem lesz ebbol feszultseg?
Ismetlem, nem azt mondom, hogy ez fog tortenni, csak azt, hogy ok meg nem tudhatjak, hogy mi fog tortenni. Csak a lehetosegtol meg vannak 'reszegedve', a vilag az ovek es ez igy van jol.

Persze hogy lebasznak mindenkit, aki szerint a vilag nem ilyen csillogo.

Masik pelda. A tegnapi poszt, ahol a no ment a ferje utan. Hogy az miert nem tanul meg nemetul. Nadehat mar tudott angolul, vilagos, hogy angol teruleten keres munkat. Meg hogy koveti... es itt jon be eddie.
Ugye eddiet baszogatta mindenki, hogy koponyeget forgat, mert 'elmenekulni' Magyarorszagrol, most meg Irorszagbol
Kozben senki nem olvasta azt, hogy eddie egyszeruen csak a baratnojet kovetne barhova. Ahogy a lengyel fazon felesege a ferjet.

Neha tenyleg az az erzesem, hogy a kommentelok nagy resze nem tudja ertelmezni azt, amit olvas.

Vagy vegyuk charliet. ugy charlienak jol megy, tudja mindenki, neki nem lehet baja.
Nade abba senki nem gondol bele, hogy azert annyi vilagot atszelo ut, amit o csinal meg, nem lehet nagyon jo a csaladnak. Es akkor hol el a csalad. Hogy o ugy gondolta, hogy London jo megoldas, mert kozelebb van a Budan elo anyukajahoz, de a nej nem tudja elviselni. Nadehat ki fog sajnalni egy charliet ugye, merthat neki jol megy. Sot, nem is panaszkodhat, nincs joga hozza, mert kirohogik.

Szoval ertem en, hogy mit akarsz irni es hat ezt pedzegeti birca is, meg irtam mar en is, hogy a liberalis tarsadalmi szervezettseg kezd a sajat dugajaba dolni, a gazdasagi alapra nincs masik megoldas.
Descartes ota egyetlen nyugati filozofus nem tudott olyan erkolcsi, moralis alapot adni, ami alapjan az emberek szervezodnek. Sartre-val kezdve minden az egyen felelossege es kompromisszum kerdese az egesz. Aztan jott Nitche, Kirkegaard, ok egy hangyanyit nem segitettek ezen a megkozelitesen, szoval az allam ad ismeretet, lelki iranyvonalert meg pszichologushoz (vagy gurukhoz, vagy mit tudom en mihez) jarnak az emberek.

Es igen, ez alapveto problemaja a nyugati vilagnak, hogy igazabol nincs moralis indoka arra, hogy mit lehet es mit nem. Szabalyok es torvenyek vannak, amit pont a liberalis megkozelites miatt lehet valtoztatni barmikor, meg csak tobbseg sem kell ugye, eleg egy jelentos csoport, akik szavazatara szukseg van. Viszont ezt nem lehet beepiteni semmilyen rendszerbe. Illetve az a rendszer, hogy ha nem bantok senkit.. meg ha a tobbseg.

Es en nem vagyok vallasos, sot, ateista vagyok, de ha egy rendszernek ennyire nincs kozponti egysege a penzen kivul, akkor az olyan, mint amikor a lovak koze dobjak a gyeplot. Es most ez tortenik.

Nyilvanvalo modon a gazdasagi alapot ez nem erinti, hisz a kapitalista rendszer fuggetlen ettol.

Tudom, jo hosszu lett, de amit irtal, az nagyon sok mindent erintett ugy, hogy valamifele 'igazsagra' probalt ramutatni, marpedig nem ennyire egyszeru a dolog.

blackhairlady 2014.04.15. 22:57:08

@nyuszigonosz(D): Igen, ezt o is tudja, es nem is az a fajta aki szerepelni szeret, tehat azert keres ilyen "hatter" munkat.
A computer eddig csak felhasznaloi szinten erdekelte, mondjuk sok mindent megoldott eddig is magatol. Olyan xar amikor meg ennyi idosen sem tudja, hogy mi akar lenni. Augusztusig szerintem emg vagy 5 masik dolog eszebe jut:((((((

blackhairlady 2014.04.15. 22:58:48

@nyuszigonosz(D): Igazabol csak azert kerdeztem am, mert S es H is irtak, hogy huszonakarhany evesen kezdtek a szamitastechnika tanulast es milyen messze jutottak.

Shanarey 2014.04.15. 22:59:36

@morsels:

Nem lett hosszú.

Én nem bizonygatom ki is vagyok, aki nem hiszi járjon utána, vagy keressen meg privát úton, és kérdezzen ha mer.

blackhairlady 2014.04.15. 23:04:42

@Shanarey(SCO): En nagyon roviden le tudom irni ki vagyok: egy szerelmes feleseg aki meg akar Alaszkaba is kovetne a ferjet, es egy buszke anya aki legszivesebben napont vilagga kurtolne, hogy eppen miert buszke aznap a 3 gyerekere:))))

blackhairlady 2014.04.15. 23:06:30

@morsels: Nagyon jol osszefoglaltad! szerintem sem hord alarcot az itt kommentelok nagyresze, egyszeruen elvezik az eletet, az uj orszagukat, es ennek hangot adnak.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.15. 23:07:07

@morsels: +1

"Persze hogy lebasznak mindenkit, aki szerint a vilag nem ilyen csillogo."

Bar azert nem szoktunk mi lebaszni embereket. En legalabbis probalok erre odafigyelni, nem vagyok olyan vermes. :)

montroyal ( CAN qc) 2014.04.15. 23:11:30

@GERI87: nalunk nagyon elterjedt hogy a fiatalok osszeallnak 2-3+ es kivesznek lakast megosszak a koltsegeket mindenkinek sajat szobaja van .. a belvarost szeretik vannak tombhazak szinte csak fiatalok laknak ... coloc-nak hivjak ..

Shanarey 2014.04.15. 23:12:49

@blackhair-lady:

Az enyém sem lenne hosszú. Bár lehet hosszan mesélni, de nincs miért.

2014.04.15. 23:13:27

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Áh, nem vagyok nagy darab, és erőszakos sem. :)

2014.04.15. 23:17:16

@Babette_: Ha lehet hinni a statisztikáknak, a magyarok 95%-a 0 forintot tesz félre havonta. Tudom, éhbér fizetés mellett nem egyszerű, de nem is róluk beszéltem. Aki elfüstöl több tízezret havonta, és mellette csóró, az szerintem igen is tudna félretenni. Nem érdekel, hogy ki mire költi a pénzét, csak ha ilyen pénzügyi analfabéta, akkor ne sírjon, hogy nincsen pénze.

2014.04.15. 23:20:40

@montroyal ( CAN qc): Nettó 118 ezret keresek, 24 leszek. Egyedül nem tudnék ekkora fizetésből megélni, érthető, hogy miért nem költözök. Nekem nem okozna gondot a különélés (sőt!), de így nem fog menni.

nyuszigonosz 2014.04.15. 23:21:05

@Shanarey(SCO): Nekem sincs okom bizonygatni magamról semmi különöset,

Egyszerüen saját magam vagyok.

@morsels: Nem lett hosszú.

morsels (törölt) 2014.04.15. 23:35:15

Nem akarok kulon valaszolni senkinek, de elnezest, nem akartam en senkinek sem azt sugallni, hogy meg akarnak felelni. Marmint itt, mert ugye a vilagban, ahol elunk, meg akarunk felelni. Mindannyian.

Csak 'te' ennek akarsz megfelelni (tudom, mindenki azt irja, hogy csak onmaganak, de az bullshit, van munkad, ha van, akkor a csaladodnak, szoval mindig versenyzunk, mindig meg kell felelni es igen, ez idovel komoly problemat okozhat, mert nem lehet mindig nyerni) en meg annak, vagy engem ez zavar, ez boritja fel a jo erzesemet a mindennapokban, neked meg az.

Es hat itt ugye arrol van szo, hogy mindenki a maga tapasztalatat irja le, ami eleve nem lehet ugyanaz. De meg csak nemi s szuksegszeruen pozitiv.
Vilagos, nem az Erasmus tapasztalatokra gondolok en sem alapvetoen, dehat az is egy tapasztalat. A lenyeg az, hogy aki leirja, az hogyan elte meg.
Nem azert irta le, hogy hogyan kell segiteni rajta, meg mit csinalt rosszul. Tegye fel a kezet itt az, aki mindent tokeletesen csinalt. Amit nem lehetett volna jobban csinalni.

Az empatia nem az, amikor valaki belinkel valamit, hogy mi miatt tiltakozz, vagy mi melle kell allj, vagy hova fizess penzt.
Az empatia az, amikor nem megoldani akarod a masik problemajat, hanem raerzel, hogy mirol ir.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.15. 23:53:47

@morsels:
Hosszú lett, de jó... hol bújkáltál eddig? :)

Feszültségek születhetnek az álmok megvalósításának folyományaként (pl. a Don átköltözik az olajfúrótoronyra vagy Nóri világgá megy, mint marketinges). Tökéletesen látod a dolgot.

Ugyanakkor feszültségeket szülhet az is, ha feladjuk az álmainkat. Pl. Don lemond az olajfúróról, cserébe befordul, mert folyton az jár a fejében, hogy csak egyetlen lépésre volt tőle.

Talán mi túl optimisták vagyunk, talán túl sokat képzelünk vagy várunk el a jövőtől. De ha választhatok, hogy megpróbálok örülni a mának, tervezni a jövőt még mindig jobban járok, mintha azt lesném, hogy mikor dől a fejemre a ház (vagy a világ).
Eddig nem találkoztam olyannal, aki a középutat tudta volna képviselni (ellenben olyannak sokkal, aki azt hitte magáról).

GERI87 2014.04.15. 23:55:09

@montroyal ( CAN qc):

"nalunk nagyon elterjedt hogy a fiatalok osszeallnak 2-3+ es kivesznek lakast megosszak a koltsegeket mindenkinek sajat szobaja van "

A saját szoba nem saját lakás!
Nem sokkal jobb mint egy kolesz, sokaknak ez sem alternatíva, max. ideiglenesen.
Ha egy Pár összeköltözik, az más.

morsels (törölt) 2014.04.16. 00:03:13

@Kövérmadár [swe]:
Madar... az ember nem a feszultsegre tervez, hanem az almat akarja megvalositani. Az optimizmus jo dolog, ha van racionalis alapja.

De ez azt is jelenti, hogy neked is van egy alap hozzaallasod mindenhez amit olvasol es az alapjan szurod meg, ertelmezel.

Ez megint csak nem hiba, semmi baj nincs vele, plane 30 evesen tok normalis. Csak neha en beleszolok, hogy nem olyan egyszeru. Mert tenyleg nem az.
En csak azt akartam irni, hogy szerintem a posztot irok es a kommentelok is nagyreszt (tenyleg par kivetellel) oszintek. Csak maskepp allnak hozza, maskepp kozelitik meg, mint peldaul te
(es irtam is, hogy elnezest, nem teged, vagy Kartachot, vagy Mr. Longot akartam baszogatni, csak jo peldak vagytok, az mellett, hogy alapvetoen jo sracok is).

Idovel mindenki (en is) azt hiszi, hogy o aztan tudja a tutit. Kozben a lofaszt. Barki vilaga osszeomolhat gyakorlatilag pillanatok alatt.

morsels (törölt) 2014.04.16. 00:05:35

@Kövérmadár [swe]:
Ja a masik, ami szerintem nagyon fontos.
'Nyugaton' (ezt ertsd ugy, ahogy akarod) vagy sikeres vagy, vagy neked annyi.

Multkor tettem be egy cikket charlienak, azt mondta, hogy hat minek irni valamirol, ami nyilvanvalo. De pont ez, hogy nincs kozeput.... hanem vagy sikeres vagy, vagy neked annyi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.16. 00:11:30

@lexrex: ez nagyon nem a liberalizmus . A liberalizmus elni es elni hagyni.

morsels (törölt) 2014.04.16. 00:11:52

@GERI87:
Harman bereltek ki egy lakast.
Nem irta sehol, hogy egy szoba egy lakas lenne.

Nade a szoba egy lakasban (vagy hazban) van. Ezt talan nem vonod ketsegbe.

rezsöatya 2014.04.16. 01:16:30

@Kövérmadár [swe]: egyszer volt egy ferfi, aki megertette, mire gondol a no...
.
.
.
.
.
.
.
...de aztan a no meggondolta magat...
:-)

montroyal ( CAN qc) 2014.04.16. 01:56:38

@GERI87: a lenyeg hogy nem a szulokkel laknak es sokszor nem is a kolon lakas a cel hanem hogy fiatalok egyutt lakjanak bulizzanak stb es mivel a belvarosba szeretnek ahol a szorakozo helyek kozel vannak jo a kozlekedes stb viszont az a legdragabb... amikor parba lesznek ketten koltoznek egyutt sajat lakast is kivehetnenek de 30km tav kulvaros nem vonzo a fiataloknak
@Philosoraptor: mit mondjak ... HA...csak hogy biztassalak en is annyit kerestem ... ma DDD

bpetya75 2014.04.16. 07:56:12

@klappol: @zöldeketbeszélek:

:-D

@Muscari:

Hála Istennek megkezdődött a terepi szezon. Csak most épp rossz idő van. A 10-12 fok kevés, a 40-50 km/h-s szél meg sok nekem ahhoz, hogy kimenjek. ;-)

@GERI87:

A hit nem gyengeség, hanem erő. Ebből a szempontból nem számít, hogy magadban hiszel, a logikában, a tudományban, valami felsőbb lényben, vagy másban. A hit mindenképpen erőt ad. Az már más kérdés, hogy aki csupán emberi dolgokban hisz, az nagyobb eséllyel száll el, és képzeli magát, a tudományt, vagy az emberiséget mindentudónak, mindenhatónak. Persze ez ott van a másik oldalon is vakhit, fanatizmus alakjában.

@Kövérmadár [swe]:

A hozzád való viszonyulásomat pont az fordította meg, hogy idővel elhittem, hogy őszinte vagy ;-)

@Philosoraptor:

Mondom én, hogy esélytelen. Fekete-fehér. Igen-nem. Nincsenek árnyalatok.

puhacica 2014.04.16. 08:06:13

@diggerdriver: csak az agyam. :)

@Babette_: nagy kulonbseg van hit es tudas kozott. :)

bpetya75 2014.04.16. 08:16:02

@morsels:

Jókat írsz hombre! :-)

"Idovel mindenki (en is) azt hiszi, hogy o aztan tudja a tutit. Kozben a lofaszt. Barki vilaga osszeomolhat gyakorlatilag pillanatok alatt. "

Nálam még nem összeomlás, de mélyütésnek mélyütés a legújabb tankönyves remeklés nemzetvezetőink részéről...

Bebbi 2014.04.16. 08:18:53

@diggerdriver: Fuuu, nagyon koszi a linkeket, imadja oket a fiam. :-) Egyebkent nem is tudtam, hogy ilyen "finomsagokat" is lehet csinalni egy ekkora geppel, elismeresem! :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.16. 08:49:59

@rezsöatya: ha sikerult volna a "nagy"megertes akkor sztem a no nem gondolta volna meg magat.....azert ennyire nem vagyunk hulyek!!!!! ;-)

bpetya75 2014.04.16. 08:54:07

@sodalisO [eng]:

Persze hogy nem vagytok hülyék. De pölö a humorérzéketek teljesen más ;-)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.16. 09:14:48

@Philosoraptor : És? A nyugatiak nagy része pont ugyanígy él. Jellemzően a bevándorlók élnek egymás hegyén hátán hogy legyenek nagyon "durva" megtakarításaik. Aki elfüstöli az füstölje, tényleg nagyon jól tud esni a nikotin. Tudom, mivel nikotinfüggő voltam, erős dohányos.Kevés dolog van szerintem az emberi életben ami kellemesebb tud lenni egy korsó hideg sörnél egy cigit elharapva közben. Igazából inkább éljen az ember fia normálisabb kajákon és szórakozzon, mintsem legyenek megtakarításai. Fiatalon főleg. Ha egyedül élnék én se akarnék megtakarítgatni jelképes 1-2 száz eurókat. Minek? A mamahotelben viszont vonzóbb a dolog. Bár ennek sincs sokkal több értelme :D Igazából szerintem az egész megtakarítunk pénzt dolognak kurvára nincs semmi értelme. Az értelem nagyjából kimerül abban hogy hurrá nyaralunk meg hurrá lesz egyszer házunk. Ez az általános vágás. Viszont bármikor vége lehet a dalnak, bár tudom egyes elvetemültek akár 20-30 évre is előre gondolkodnak. Tegyék. Mindenki úgy ringatja magát illúziókba ahogy akarja.

@GERI87: Te is ezzel jössz. Megfigyeltem hogy a fiatalok gondolkodnak inkább így, hogy ha teszünk pénzt félre akkor haladunk valamerre. Szerintem ez nincs így. Ugyanúgy toporgunk egy helyben mint aki feléli a fizetését.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.16. 09:26:56

@bpetya75: es szuksegunk is van ra rendesen ha nem akarunk beledogleni egy-ket dologba elhiheted!!!!!!!

**mimi** 2014.04.16. 15:17:31

@morsels:
hühaaaa...igazságod vagyon :))))

**mimi** 2014.04.16. 15:19:49

@morsels:
ajjajjjj...de még hogy:))
van akinek többször is ....

2014.04.16. 18:22:51

@bpetya75: Nem tudsz te semmit, nem is ismersz.

Örülnék neki, ha leadnád az helyi erkölcsrendész jelvényt, és nem te döntenéd el, hogy ki milyen, meg mit írhat. Miért nem szűrsz, miért nem bírod ki, hogy ne okoskodj? Nem értem, komolyan mondom. Bezzeg, ha a Kövérmadár fikázza Mo,-t vagy a magyarokat, azon valahogy elsiklik mindig a tekinteted...

2014.04.16. 18:30:02

@házelőtthinta: "Te is ezzel jössz. Megfigyeltem hogy a fiatalok gondolkodnak inkább így, hogy ha teszünk pénzt félre akkor haladunk valamerre. Szerintem ez nincs így. Ugyanúgy toporgunk egy helyben mint aki feléli a fizetését."

Ez egy igazi nagy baromság, élj a mának felfogás, kit érdekel, mi lesz holnap. Aztán ha beszarik a hűtő, akkor lehet felvenni hitelt, mert nincsen semmi megtakarított pénze a delikvensnek. Ha kirúgják, és nem talál x időn belül állást, mehet a híd alá. Nem kell Dagobert bácsinak lenni, és nem kell két kézzel szórni a pénzt sem...

GERI87 2014.04.16. 19:57:31

@morsels:

Arra utaltam hogy egy saját szoba még nem megfelelő magánszféra!

@montroyal ( CAN qc):

Igen, ez így már érthetőbb.
Ha tényleg saját magánéletet akarnak, családot és nem csak bulizni szülőmentesen...akkor külön lakás, ház kell.

@bpetya75:

"Ebből a szempontból nem számít, hogy magadban hiszel, a logikában, a tudományban, valami felsőbb lényben, vagy másban."

Szerintem meg számít.

"A hit mindenképpen erőt ad."

A vallásos hit illúziót, alap nélküli reményt ad inkább...
Az önmagadban való hithez ennyi nem elég, az önbecsüléshez eredmények kellenek, munka, siker...

"Az már más kérdés, hogy aki csupán emberi dolgokban hisz, az nagyobb eséllyel száll el, és képzeli magát, a tudományt, vagy az emberiséget mindentudónak, mindenhatónak."

Hát, erről vitatkozhatnánk ha akarnák...de legyen elég annyi:
Pont fordítva van!
Egy ateista pont hogy belátja az ember korlátait, mulandóságát és "jelentéktelenségét" a tudomány határait...míg a 'hit', vallás pont arról szól hogy "isten(ek) teremtményei vagyunk, különlegesek" a "világ felett állunk/urai vagyunk, nekünk lett teremtve" , "isten képmásai" stb...tehát egyfajta menekülés a halandóság, elmúlás elöl, de hagyjuk is ezt....
Erről nem érdemes vitázni.

"Persze ez ott van a másik oldalon is vakhit, fanatizmus alakjában."

A vallásos hit mindig 'vakhit'.
Fundamentalista, terrorista ateisták meg nem nagyon vannak, ez sokat elárul arról hogy viszonyul a két nézet a világhoz, emberekhez...

@házelőtthinta:

Mert mi fiatalok talán ebben racionálisabbak tudunk lenni!
A 'semmire' semmiből nem épülhet ház, meg nem születhet bele gyerek...
Persze régen könnyebb volt, kedvezményes OTP hitel, meg 20 éves szerződés a munkahellyel a kiutalt lakásért cserébe (20 év bizonytalan hitel helyett 20 év biztos munkahely..nagyon nem mindegy)...így könnyebb az biztos.
Na meg régebben a gyerek, család az alap volt....nagyon más életcél meg karrier lehetőség sem volt, vagy nem volt vágya sokaknak.
Ma már más a helyzet.
Persze én is bírálom ezt a felszínes, anyagias, harácsoló, mának élő világot...de a pénzügyi és egzisztenciális alap az kell.

"ha teszünk pénzt félre akkor haladunk valamerre. Szerintem ez nincs így."

Rohadtul így van.
Ha nem tettem volna félre, ma semmim nem lenne, max sörhasam:)

"Ugyanúgy toporgunk egy helyben mint aki feléli a fizetését. "

Hát ha a párnád alá dugod a pénzt és nem fekteted be (mondjuk tanulásba) vagy nem veszel belőle értelmes, hasznos dolgot akkor nem...

bpetya75 2014.04.16. 21:43:33

@Philosoraptor:

Miért szűrnélek? Még nem találkoztam itt a rendszeres hozzászólók között olyannal, akit érdemesebbnek tartottam volna szűrni, mint hangulattól függően elolvasni vagy átlapozni.

Ami Madárt illeti: Ő kint van, ezért már nem úgy nyilvánul meg Magyarországról, mint Te, aki saját bevallásod szerint minden reggel hányingerrel ébredsz. Ha kevernélek valakivel, akkor bocs. Hozzád hasonlóan szerintem Ő sem érti, hogy nekem miért jó itt, de veled ellentétben nem akarja nekem megmagyarázni, hogy hülye vagyok, vagy vak, vagy felelőtlen. Rám hagyja. Te meg mindenáron Mordort akarod látni magad körül, engem meg ennek megfelelően orkosítottál, ami csak okoskodik és meg akarja ugatni neked, hogy mit írhatsz és mit nem. Sajnálom, hogy haragszol Magyarországra, meg rám, de különösebben nem érdekel. Te problémád. Oldd meg.

bpetya75 2014.04.16. 21:46:35

@GERI87:

Még jó, hogy nem vitatkozunk a témáról ;-)

2014.04.16. 22:41:22

@bpetya75: "Hozzád hasonlóan szerintem Ő sem érti, hogy nekem miért jó itt, de veled ellentétben nem akarja nekem megmagyarázni, hogy hülye vagyok, vagy vak, vagy felelőtlen. Rám hagyja."

Tényleg nem értem. Viszont jó lenne, ha elolvasnád, amit beidéztem, és elsajátítanád, mert nekem sem kell megmagyarázni, hogy Mo, a földi paradicsom, mert rohadtul nem az.

"Sajnálom, hogy haragszol Magyarországra, meg rám, de különösebben nem érdekel. Te problémád. Oldd meg."

Nem rád, hanem a "kibaszott sok" birkára haragszom, akik nem képesek felébredni ebből a rémálomból, ami ebben az országban megy. Kezdem azt érezni, hogy igazából a legtöbb ember tökéletesen elégedett a helyzetével, hiszen nem csinálnak semmit, csak várják a csodát. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy munkahelyen nem összefognak a munkavállalók a saját érdekükben, hanem széthúznak és fúrják egymást, ahol érik. Bocs, de nekem ettől hányingerem van. A saját kis világodban biztos nem történik semmi ilyesmi, vagy ha igen, nem veszel róla tudomást. Igen, így is lehet itt élni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.16. 23:07:00

@Bebbi:
Köszi.
Van még néhány videó felrakva a blogomon.

bpetya75 2014.04.16. 23:13:36

@Philosoraptor:

Nem tudom milyen helyen dolgozol, mi védjük egymás seggét. Attól még tudom, hogy sok helyen nem ez van, főleg ahol sok nő dolgozik együtt...

Milyen "beidézés"-re gondolsz?

Egyébként folyamatosan azt igazolod, hogy nálad Magyarországgal kapcsolatban csak a két véglet létezik. Utálat és imádat. Nem akarod elhinni nekem, hogy én nem burokban élek, és nem tartom az országot minden világok legjobbikának. Egyszerűen csak itt akarok élni. Ennyi. A többit már te teszed hozzá.

Papagály (törölt) 2014.04.17. 01:17:22

@Philosoraptor: ha így érzel, magadnak is (meg valószínűleg a környezetednek is) jót teszel vele, ha mielőbb kivándorolsz. ha fiatal vagy, nem kell túl nagy tervezés sem. mi tart vissza?

Papagály (törölt) 2014.04.17. 01:17:22

@bpetya75: az első években is kevés volt a 10 fok, vagy kopott a lelkesedésből?

Papagály (törölt) 2014.04.17. 01:17:22

@házelőtthinta:
"Kevés dolog van szerintem az emberi életben ami kellemesebb tud lenni egy korsó hideg sörnél egy cigit elharapva közben. Igazából inkább éljen az ember fia normálisabb kajákon és szórakozzon, mintsem legyenek megtakarításai. "

:)
normálisabb kaja alatt értendő a hideg sörbe áztatott cigaretta?

2014.04.17. 06:28:37

@bpetya75: Nálunk 10 emberből 8 nő... -.-

"Egyébként folyamatosan azt igazolod, hogy nálad Magyarországgal kapcsolatban csak a két véglet létezik. Utálat és imádat. Nem akarod elhinni nekem, hogy én nem burokban élek, és nem tartom az országot minden világok legjobbikának. Egyszerűen csak itt akarok élni. Ennyi. A többit már te teszed hozzá."

Én meg nem akarok itt élni, elég volt. Nem akarlak meggyőzni semmiről, de lehet, hogy úgy tűnik. Túltárgyaltuk.

2014.04.17. 06:44:13

@Papagály: Nyilván, hiszen minek is változzanak az emberek, nem? :) Inkább menjen el az, aki nem gyökér.

"ha fiatal vagy, nem kell túl nagy tervezés sem. mi tart vissza?"

Semmi sem tart vissza. Csak akkor ne is legyen majd rinyálás 15-20 év múlva, hogy nincsen, aki adózik, meg gyereket nevel.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.17. 07:39:30

@bpetya75: meg kicsit szelesebb körben se. Altalanos az összetartás,Nemhogy össztársadalmi szinten. Ami eleg sajnálatos,de végül ertheto,mert nem segíti rkvid tavon a t egyen túlélését. A jelenleg fegnalo kormany pont erre jatszik. Es pon ezért nagyon karos a politikája.
@Philosoraptor: azt mondja, hogy o ezt latja.te meg mast. Talan meglehetfogni arrol az oldalrol is, hogy nálatok,nalunk,videken kevéssé latszik ez. Ha nem dolgoztál másféle,lelete, pesten,talanmegcsak nem is Hallottam arrol,a.irol beszel,es hogy milyen más a mentalitas
meg ha figyelmen kívül hagyjuk a különböző szemhvegeteket,akkor is más.
eleg csak a választási eredmenyekregondolni.

n pl nem dolgoztam olyan helyen,ahol a dolgozok összefogtak volna,viszont az emberem utolsó mh,kahelyerol mai napig osszejarnak évente. Én is csodálkozva nezem

de nem vonhatunk le ebből altalanos következtetést.
az emberek pedig bírlak es pont

bpetya75 2014.04.17. 07:43:00

@Papagály:

Az első években is kevés volt, de akkor ha azt mondták az öregek, hogy megyünk, akkor mentünk. Most már én is az öregebbek közé kezdek tartozni, meg változtak a viszonyok is, így mondhatom azt, hogy ez nekem túl hideg, túl szeles, túl vizes. Persze csak addig, amíg a melóval az elvárt színvonalon, határidőre elkészülök. Azzal eddig nem volt baj ;-)

Tankönyv kapcsán arra gondoltam, hogy jövőre kizárólag az állami tulajdonba került tankönyvekből lehet "választani", ami egy, maximum kétféle lehetőséget jelent. Ráadásul kérdéses a könyvek színvonala is. Láttam egy törikönyv részletét a görög mitológiáról. Ha azt mondom, hogy fos, akkor nagyon finom és nőies voltam...

@Philosoraptor:

Tavaly volt gimis osztálytalálkozónk, elég sokan tanárok lettek a csapatból. Nagy meglepetésemre, amikor az ideális osztályfelépítésről került szó, teljes volt köztük az egyetértés, hogy a jó osztálynak legalább fele fiú, de inkább több. Az enyémeknél is azt látom, hogy a csajok már alsóban elkezdik fúrni, szívatni, genyózni egymást. Munkahelyen ez már kiforrott technikákkal zajlik, gondolom.

Én örülök, hogy megbeszéltük.

@Babette_:

Szerinted nem lesz? Én félek tőle, hogy de...

bpetya75 2014.04.17. 07:46:21

@Papagály:

Naszóval: ...állami tulajdonba került tankönyvkiadók könyveiből lehet választani...

bpetya75 2014.04.17. 07:54:14

@Babette_:

Nyugtass meg, hogy ezt telefonról küldted, és nem kezdődő agyi infarktusod van!

Node hogy saját magadnak is ellentmondj!?

"Nem vonhatunk le általános következtetést" vs "Az emberek pedig birkák"

A zembereknek, akiket én ismerek, vagy a buszon hallok beszélgetni, jobbára tele van a töke. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy Magyarország szarul teljesít, mert érzik a bőrükön. Ilyen helyzetben nyilvánvaló, mondhatni kötelező elem a szélsőségek felé tolódás, nem véletlen, hogy például a mi vidékünkön annyira megerősödött a Jobbik. A cirkusz már qrvára nem elég. Valódi kérdésekre adott valódi válaszok kellenek.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.17. 08:11:55

@bpetya75: perszehogy telefon,egyertelmu.
az nem következtetés,hanem vélemény.

Fekete Pestis 2014.04.17. 10:39:04

@maxval a gondolkodó birca:
"A bicikli kirándulásra való, meg futároknak."

Jó.
1. Fizeted helyettem a buszbérletet?
2. Fizeted helyettem az autó adóját + benzint?
3. Fizeted helyettem a konditermet ?

Ha igen, akkor egyetértek veled.
Ha viszont nem, akkor inkább megmaradok a biciklinél.
Tudod, nálunk hollandoknál [ ;) - allochtoon, dat wél, maar toch Nederlander ;) ] a spórolás nemzeti szokás.

A munkanélküli segélyröl.
WW-nek nevezik, és még max. 36 hónapig jár. Az, hogy meddig kapod, attól függ, hogy (a) 1998 óta hány évet dolgoztál [1 év = 54 nap] és (b) 1998 és a 18-k szülinapod között hány év telt el. (a)+(b) [év] ~> segély [hónap]. maximálva van : napi asszem 157 EUR.
Ha kapod, akkor "medewerkingsplicht" van, tehát a munk nél központtal köteles vagy együttmüködni. 1 évig nem baszogatnak, utána asszem minden munkát el kell vállalni.
Külön munk nélk bizt [aanvullende verzekering] asszem nincs, nemúgy, mint Dániában [ahol akár olyat is köthetsz, hogy a segély 1 évig, éves szinten 60 KEUR].

Valakit kirúgni nem olyan egyszerü - igaz, hogy jövöre változik. Vagy a CWI/UWW-n keresztül, vagy pedig a munk ügyi bíróságon [kantonrechter] keresztül lehet. Az elsö lassú, a második meg drága, az ú. kantontrechterformule szerint akár több éves fizut is ki kell a munkaadónak köhögni.
Két kirúgási indok van (a) gazdasági indok (b) "aláásott bizalom", amely a további együttmüködést lehetetlenné teszi.

Háziurak és kirugdosós munkaadók ellen ajánlott a jogvédelmi biztosítás [rechtbijstandsverzekering] megkötése, havi 20 eur, de tényleg segít.

2012töl KITÖRT A KOMMUNIZMUS Hollandiában, mert a PvdA kormányra került. Az alsó adósáv 5%ponttal több adót fizet, és az arbeidskortingot ( az én idömben még > 2KEUR ) megnyirbálták.

Az ovoda egyébként brutális: 1hónap [heti 4 nappal] 1300-1600 euro (!!!), amely nem levonható az adóalapból (!!!), ha "túl gazdag" (!!!!) vagy.

Reméljük, 2017ben megbuknak, és jön a D66 meg az adócsökkentés.

Ingatlanadót 2 jogcímen szednek : (1) kommunális adó (gemeentebelasting, rioolheffing ) és (2) a valóságos ingatlanadó, amit úgy számolnak ki, hogy mivel saját ingatlanod van, nem fizetsz lakbért, amely jövedelemnek (!!) minösül, és asszem a Box 3-ban adózik.
Ezzel szemben állt, hogy a jelzáloghitel kamatát elszámolhatod, de ebben szigorítás volt, az ingatlanadóban viszont nem volt enyhítés ;)

Fekete Pestis 2014.04.17. 10:39:38

@sellőlány:

"Egy magyar ember fejével ez felfoghatatlan, sőt egyenesen fullasztó lehet. :-) "

Látod, pont ezért nem mentem vissza Magyarországra, pedig volt rá egy megfelelö alkalom.

Fekete Pestis 2014.04.17. 10:39:53

@BernadettSzaboo:

türelmes ember lehetsz : még bizonyítékod ( bewijs) is van róla, hogy tudsz sorban (rij) állni. [ rijbewijs = jogosítvány ]

Fekete Pestis 2014.04.17. 11:34:56

@geegee:
"-Stex van Boeven." ( = graaier , teszem hozzá )

annál is inkább mivel a "boef" a tolvajt jelenti ;)
A graaier meg a harácsolót. ( Itt nem a "bagolyszemü pallasz" hanem a "graaiende bankier" a divatos epitheton ornans ;) )

2014.04.17. 17:34:32

@Babette_: Nem akarok a választási eredményekre gondolni. Nem akarok szembetalálkozni a magyar mentalitással minden nap. Nem akarok a saját kis világomban élni, ahol csak azt veszem észre, ami nekem tetszik és kedvemre való. Nulla jövőképem van itthon. Az utóbbi időkben érzem azt, hogy elég volt, meg kell próbálni máshol, ahol talán terem babér nekem is.

2014.04.17. 17:37:09

@bpetya75: "A zembereknek, akiket én ismerek, vagy a buszon hallok beszélgetni, jobbára tele van a töke. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy Magyarország szarul teljesít, mert érzik a bőrükön. Ilyen helyzetben nyilvánvaló, mondhatni kötelező elem a szélsőségek felé tolódás, nem véletlen, hogy például a mi vidékünkön annyira megerősödött a Jobbik. A cirkusz már qrvára nem elég. Valódi kérdésekre adott valódi válaszok kellenek."

Mindenki csak beszél, és vár a másikra, de igazából nem csinál senki semmit. Így nem is lesz változás.

Papagály (törölt) 2014.04.17. 21:26:18

@Philosoraptor: az már nem a problémád lesz. köszönjék majd maguknak, azok, akik maradnak. kétmillió ember a regnáló kormánypártra szavazott. hárommillió senkire.
miért vállalod az áldozati bárány szerepet?

2014.04.17. 22:37:49

@Papagály: Nem vállalnám az áldozati bárány szerepét, de jelenleg gyűjtőm a tőkét és a nyelvtudást, még nem tudok menni. Szóval kicsit felelőtlenül jelentettem ki, hogy nem tart vissza semmi. Ez a két hiányzó láncszem tart még itt.

Papagály (törölt) 2014.04.17. 23:16:21

@bpetya75:
vicces, hogy kinél mi veri ki a biztosítékot. :)
bár az állami tankönyvkiadó lenne a legsúlyosabb probléma Hunniában!

bpetya75 2014.04.18. 19:45:48

@Papagály:

Nálunk ez sarkalatos kérdés, mivel van három jó képességű gyerekünk. Ha szar könyvekből szarul oktatják őket, az qrva nagy baj. Akkor nekünk kell pótolni, amit a suliban nem kapnak meg ahhoz, hogy kifuthassák a pályájukat. Az meg nem egyszerű feladat.

Papagály (törölt) 2014.04.18. 20:53:13

@bpetya75:
nem érzed úgy, hogy önmagában az országban éléssel feléled, elhasználod, nivellálod a gyerekeid tehetségét, lehetőségeit, jövőbeni boldogulását?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása