oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. február 09. 06:50,  Bárkit, csak magyart ne! 273 komment

2014. február 09. 06:50 Határátkelő

Bárkit, csak magyart ne!

Három olyan blogból ajánlok ma egy-egy posztot, melyek még nem szerepeltek itt, azaz tripla premier következik. Az elsőből kiderül, hogy miközben előszeretettel gondoljuk magunkról, milyen jó munkaerő is vagyunk mi, magyarok, azért él egy másik kép is rólunk. Utána békésebb vizekre evezünk, pontosabban havakra siklunk, és ellátogatunk St. Moritzba, végül pedig Moszkvát nézzük meg egy érdekes szemszögből.

munkakereső.jpg

Az első ajánlott blog a Bécsi hétköznapok, melynek szerzője, Expatlady egy olyan történetet mesél el, amely megvilágítja, miért is vannak néha fenntartások a magyar munkavállalókkal szemben Ausztriában.

„Miközben büszkeségtől dagad a mellünk, hogy mi miféle jó munkaerő vagyunk, és minden nyugati kezet csókolhat, ha magyar munkásra talál, hiszen sokkal megbízhatóbban, szorgalmasabban, becsületesebben dolgozunk, mint a helyiek (legyen az osztrák, német, angol...), nem árt néha az érem másik oldalát is megnézni.

Mert a tükör a kiváló magyar munkaerőről azért néha nagyon is görbe...

Az alábbiakban egy magyar mérnök férfi tapasztalataival szemléltetem azt, hogy a címben szereplő 4 szó: "BÁRKIT, CSAK MAGYART NE!" hogyan válik lassan alapszabállyá a szomszédos osztrák munkáltatók körében, s miképp vágjuk éppen mi, magyarok, a fene nagy nemzeti önbecsülésünkkel magunk alatt a fát...

A történet

Adott egy kelet-magyarországi nagy egyetemen frissen végzett informatikus. Szakmai tapasztalata ugyan nincs, nyelvismerete a megszerzett pecsétes papírjai ellenére is leginkább csak a "gud mórning, havdujudú"-ra korlátozódik, bár tény, Erasmus diákként korábban ellébecolt egy fél évet a bécsi Műszaki Egyetem Számítástechnika Karán.

Hogy akkor kellene tudnia németül? Nem úgy megy az kérem szépen manapság a cserediákokkal...sokkal inkább a kocsmatúrák, mint az egyetemi előadások állnak érdeklődésük középpontjában. Ha az ember ráadásul bekerül egy színtiszta magyar albérletbe, és nincs meg benne a hajlandóság, hogy más nemzet fiaival-lányaival vegyüljön, akkor hónapok tel(het)nek el úgy, hogy az anyanyelvén kívül más nyelven nem is beszél külföldön (a pizza és a sörrendelést leszámítva).

A fiatalember, nevezzük az egyszerűség kedvéért Ádámnak, hamar rájön, hogy a sógoroknál kolbászból van a kerítés (mint hallotta, a kezdőknek is tisztán havi 3500 eurót fizetnek), ezért ő nem fog/akar holmi kezdő magyar fizetésért senkinek otthon robotolni.

Megkeresi hát a boldogabb időkben angol diplomát szerzett, inasokat 30 éve puhítani próbáló nagynénjét, aki kínok és keservek között megír neki egy motivációs levelet és összeállítja az önéletrajzát.

Kicsit hosszú, kissé furcsán mutatnak benne a "tudásomat a társadalom szolgálatára szeretném használni" jellegű mondattöredékek, de ez Ádámot nem tartja vissza, hogy Ausztria legnagyobb cégeinek info@... emailjeire napjában tucatjával küldje ki azt.

Válasz azonban valamiért nem érkezik. Nem érti az informatikus anyuka, a rendszergazda apuka, az angol szakos nagynéni, de biza még a bölcsész barátnő se, mi lehet a gond az ő kicsi fiuk jelentkezésével. Hiszen az ország egyik legjobb egyetemére járt! Hiszen minden vizsgát elsőre teljesített! Hiszen ismer két programnyelvet!"

Aztán a posztból kiderül, hogy némi befektetett munka és tanulás nyomán mégis csak elkezdenek érkezni az állásajánlatok, ráadásul egyik jobb, mint a másik. Így aztán hősünk újabb dilemma elé néz: melyiket fogadja el?

A megoldás egyszerű: mindet...

„Telnek az őszi hetek. Ádám rendszeresen kap emaileket Klagenfurtból, Bécsből, és az egyetemről is. Kitölt(teti) mindet becsületesen. És a nagynénje rendkívül büszke rá, hogy ilyen nagynevű cégeknek fogalmazhatja a hivatalos leveleket, és fordíthatja szeme fényének a kutatási terveket, amikbe hamarosan belekapcsolódhat.

Ugyan nem érti, a klagenfurti magyar fiatalember miért volt olyan türelmetlen, aztán miért írt olyan karcos hangú levelet mikor unokaöccse több hónapnyi gondolkodás után visszamondta az aláírt (és soha meg nem kezdett) szerződést. Elvégre is az csak egy poros kisváros, meg egy külföldi bérenc cég... ki tudja, mikor viszik majd azt is Kínába! Aztán majd nézegetheti magát minden pökhendi osztrák.

És úgy egyébként is, mi az a tudományos karrier mellett, ami az ő kincsére vár! Vagy a nagy és pompás Bécs mellett, ahol már lakást is foglaltak neki! Ott még emlékszik az osztrák, hogy ki a büszke magyar!!

(...)

„BÁRKIT, CSAK MAGYART NE!" - mondják mostanában az osztrák munkáltatók. „Mert a magyarok kiszámíthatatlanok. Mindig a saját érdeküket lesik, s nem számít fél perce mit könyörögtek ki nálad, mit ígértek meg fura tekintettel (hálával?) a szemükben, ha megváltozik a széljárás, főképp ha a zsebük is benne van a dologban, egy szempillantás alatt felejtenek el mindent.

Bármekkora fizetést ígérsz nekik, ők egy hét után találnak valakit, aki többet keres náluk, és úgy érzik, van okuk elégedetlenkedni, és a többi munkatársat felbújtva ellened fordulni. Ha megkérdezed mi a baj, nem lesznek egyenesek. Mézes-mázas választ kapsz majd, miközben tudod, hogy az egész csak színjáték."

A történet ennél részletesebb, ráadásul a csattanót még nem is árultam el, azért érdemes a Bécsi hétköznapok blogra kattintani – nem bánjátok meg!

Tele a hócipő

Maradjunk még Ausztriában, Irány Svájc, a meglehetősen hiányos magyar télből elég sokan mennek síelni, szánkózni vagy csak kirándulni az Alpokba. A mai második posztajánlat (és a kép is) Az élet St. Moritzban blogról származik és (mint fogalmaz) az egyik legjobb téli elfoglaltságról szól – amihez nem árt egy hócipő, avagy hótalp.

hótalp.jpg

„Használata rendkívül egyszerű, a csatos rendszere nagyon hasonlít a snowboardkötésekhez. Csak bele kell bújni bármilyen bakanccsal (célszerű vízálló és béleltet használni.

(...)

Hótalpból renget változatos formával és kialakítással fogunk találkozni. A lényege, hogy fent bírjunk maradni a hó felső 20-40 centis rétegében. :). Így mérete és formája függ: a hó minőségétől (mennyire friss, porhó vagy nedves stb.) és használójának magasságától illetve súlyától. Mi főleg a szűzhavas, emberek által még ki nem taposott részekre vagyunk most kíváncsiak, ezért egy hosszú és széles darabot választunk a kölcsönzőben. :).

Amikor leesik az első hó, a hótalpas természetjárók beindulnak, mint a hangyák. Természetesen mindig az elsőnek a legnehezebb, hisz ő fogja az első nyomokat a hóba taposni, ugyanakkor szerintem ez a legszebb benne... Előtted a végtelen szűzhavas táj és arra mész amerre csak akarsz. Sehol egy nyom. Kicsit modernkori alaszkai vadonos érzést ad. :)"

Aki további részletekre és jó sok fényképre kíváncsi, az feltétlenül kattintson az Az élet St. Moritzban blog posztjára!

Moszkva autós szemmel

Végezetül irány az orosz főváros, amit most autós szemmel vizsgálunk meg a karburator.hu-n megjelent írást segítségül híva.

Moszkvai luxusautók.jpg

„Sok helyen jártam már a világon, de sehol sem láttam ilyen komoly felhozatalt. Legújabb, legerősebb, legegyedibb modellek. Már ősszel rengeteg új S-osztályt láttam (természetesen S500-at).

A legnépszerűbbek az SUV-k. A trónon a Cayenne áll. Persze nem holmi dízelek, hybridek, hanem a félelmetes erejű turbók és annak tovább felhúzott változatai. A luxus szegmensben a Bentley magasan vezet. Imádják. Úgy kell elképzelni, hogy körülbelül annyi Bentley van, mint nálunk 7-es BMW.

A becslések szerint 100-150 db Maybach van Moszkvában. A márka fennállása alatt két szalon is volt a fővárosban. A piaci bukás ellenére én jó választásnak tartom az 57-est és 62-est. A feltűnést sokkal jobban el lehet vele kerülni, mint egy hivalkodó Phantommal.

(...)

Egyszer mentünk Moszkván kívül autóval egy gyorsulási versenyre (Unlim500+). A fővároson kívül már nem mondható el, hogy jó minőségűek az utak. Az a környék ismerős lehet a sok belsőkamerás baleseti videókból. Én is láttam útközben jó pár helyszínelést. Dinamikusan vezet mindenki.

(...)

Az utakon minden autó potenciális taxis. Csak ki kell állnunk az út szélére és egyből megállnak. Alkudni kötelező. Volt, amikor a felajánlott ár feléért vittek el. A Lada-sok csak legyintettek, de egy Chevy Tahoe-s pont arra ment így nevetséges áron elvitt. Annyira elterjedt a fekete taxizás intézménye, hogy olyat is láttam, amikor a rendőrség előtt a rendőr is ezt csinálta."

Akit további részletek érdekelnek a moszkvai autó felhozatalról (jó sok képpel), az ide kattintva olvashat és nézelődhet még.

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Ausztria Oroszország Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr665805573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.09. 20:48:06

@morsels:
Nézd, dolgozok albánokkal.
Eddig három esetben láttam munkahelyi vitát már-már verekedéssé fajulni.
Három különböző cégnél három különböző helyen.
Az egyik fél mindhárom esetben albán volt.
Ráadásul egyszer sem volt igaza ilyen kinek hosszabb a farka eset volt.
Tilmírnek szintén lesújtó a véleménye róluk tapasztalati alapon.
Nekem ugyanaz a véleményem róluk mint a románokról.
Soha semmi problémám nem volt velük.

morsels (törölt) 2014.02.09. 20:49:19

@diggerdriver:
Mondjuk ismerek par erdelyi, felvideki magyart, akik nem igy beszelnek a volt kornyezetukrol. Es biztos vagyok benne, hogy az is egeszen mas.
Viszont latod pont ez az erdekes... hogy idegenben ket nemzet fia kepes egyutt dolgozni. Mikozben a sajat hazajukban ellensegek.

Na ez az, ami hulye dolog.

morsels (törölt) 2014.02.09. 20:53:09

@diggerdriver:
En meg meg soha nem talalkoztam albannal, szoval ez is adott korulmenyektol fugg.. gondolom en.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.09. 20:54:58

@morsels:
Igen.
Itt nem számít ki honnan jött, alapból megkapja a bizalmat amíg el nem bassza.
Az építőiparban kb 20% angol dolgozik.
Gondoltam én aztán kiderült hogy a többségük Ír.
Rengeteg Ír cég van itt az építőiparban, én dolgoztam soknak.
Dolgoztam Ír site managernek dolgoztam Ír művezetővel.
A legjobb művezető akivel valaha dolgoztam.

puhacica 2014.02.09. 20:55:49

@diggerdriver: van abban valami, amit mondasz, de ha mondjuk peldanak vesszuk a barokat/ettermeket/kocsmakat, Magyarorszagot es egy korso Heinekent atlagban szamolhatunk 5-600 ft-tal szerintem. biztos, hogy van 350-ert es 900-ert is, de asszem lehet talalni egy atlagot. nem szamoltam ki, kijon-e a pelda, csak igy tunik logikusnak.

morsels (törölt) 2014.02.09. 20:58:01

@diggerdriver:
Az irek (mar amennyire en tudom) jofejek :-)

Latcho Rom 2014.02.09. 21:00:52

Románok?

A legjobb barataimk 20 eve. Kozos nyaralasok, szilveszterek, reggelik, bbq, pecazasok. Sajnos sokkal kevesebbet latjuk oket miota idos,szuleiket itt apoljak.
Hamar megtanultuk hogy bizonyos temakat hanyagolni kell - Dozsa etnikuma, Matyas, szekelyek, nem azert mert vaskalaposak, hanem mert mast tanultak az iskolaban.

Nem nyomom az arcukba hogy par honapja a fiammal egyutt tuntettunk a roman kovetseg elott, a szekely napon.

S biztos vagyok abban is hogy ok is kimelnek bennunket "kenyes" temakkal.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.09. 21:10:25

@morsels:
Én az egész Kelet Európai szekcióból dolgoztam minden országból származó emberrel litvántól moldávig, lengyeltől koszóvói albánig.
Soha senkivel nem volt problémám.
Megmondom őszintén három csapásirányban nyomulok.
Az egyik hogy megbízható vagyok.
A másik hogy mindig maximálisan kihasználom a gép képességeit és a saját szakmai tapasztalatom. Nagyon rövid idő alatt eljutunk odáig hogy feltétel nélkül elhiszik ha már egy morzsányit sem tudok kivenni.
Ha pedig a legparányibb lehetőségét látom hogy segíthetek akkor azonnal "let me"
A harmadik pedig hogy az én táskám kb 20kiló.
Mert tele van szerszámokkal.
Olyan szerszámokkal amik a munkához kellenek.
A mérőszalagtól a vízmértékig az elektrotesztertől a tapétavágóig minden van benne.
Ezekért ha kellenek nem kell elmenni a raktárba hanem elkérik tőlem.
Múltkor látom hogy a művezetők nem tudják beindítani a MORTAR silót.
Ez az a nagy tartály ami keveri a kőműveseknek a maltert.
Hiányzott egy fázis.
Látom mindent kapcsolgatnak de csak nem indul.
Odamegyek nyújtom a művezetőnek az elektrotesztert hogy ezzel könnyebb lesz.
Úgy nézett rám mintha ufót látott volna.
Megkeresték a hibát és látom hogy foreman zsebrevágja a tesztert aztán elmegy.
Miapicsa hé az az enyém.
Másnap hozta vissza.
Felvitte a fővállalkozó irodájába megmutatni hogy egy gépkezelő segített rajtuk. Neki volt az egész munkaterületen ilyen szerkezet.

Latcho Rom 2014.02.09. 21:16:59

http://www.1st-art-gallery.com/thumbnail/99064/1/Yawning-Apprentice-$28asito-Inas$29-1869.jpg

morsels (törölt) 2014.02.09. 21:17:09

@diggerdriver:
Te jo vagy abban, amit csinalsz.
Rohej, de sokszor ilyen egyszeru.

33621 2014.02.09. 21:21:13

Nem régen hallottam a híradóban hogy ma Svájcban megszavazták a bevándorlási limitet! Valami 50,4 százalék szavazott mellette. Vissza fog állni a régi rend.

2014.02.09. 21:21:32

Itt ért véget a türelmem a moderálással kapcsolatban.
Hölgyeim, Uraim, elköszönök.

2014.02.09. 21:21:36

@morsels: @diggerdriver:

A "hétköznapi emberek" túlnyomó többsége a világon mindenütt tisztességes, becsületes, segítőkész. Persze vannak közöttük is gazemberek.

A politikusok a világon mindenütt gazemberek. Persze vannak közöttük is tisztességesek. Most nem jut eszembe egy név sem.

szallodas · http://forgoajto.blog.hu 2014.02.09. 21:21:40

A Bécsi hétköznapok blog nagyon csúnyán általánosít. Ez nyilván egy megtörtént eset, de ha valaki ebből azt a következtetést vonja le, hogy "bárkit, csak magyart ne", akkor erősen hibázik, ráadásul potenciálisan jó munkaerőket kizár egy külső jellemző alapján abból, hogy az ő jó alkalmazottai legyenek. Én nem Bécsben és nem IT-területen dolgozom, de nem hiszem, hogy ennek lenne köszönhető, hogy az én tapasztalataim jók. A mi falunkban nagyjából 100 magyar dolgozik, ebből 30 az általam vezetett szállodában, másik 70 viszont osztrákok által vezetett és tulajdonolt szállodákban, éttermekben, kocsmákban vagy éppen a sítársaságnál. Egy helyi, osztrák szállodatulajdonos mondta nekem, hogy szívesen dolgozik magyarokkal, mert jó a szakismeretük, szorgalmasak, nem nézik az órát és az osztrák minimálbér megfelelő nekik. Az egyetlen kérdéses pont a nyelvismeret. De ebből se kell leszűrni azt a következtetést, hogy minden magyar dolgozó kiváló. Vannak jók és rosszak. Engem is szivatott meg már magyar takarítónő, aki aláírt szerződés ellenére nem kezdett el nálam dolgozni, de ezt eljátszotta osztrák gyerekfelügyelő meg német műszakos is. Úgyhogy, bármit, csak általánosítást ne!

Határátkelő 2014.02.09. 21:25:56

@VHB: Szeretném, ha a közvetlen pártpolitika nem öntené el ezt az oldalt. Pár napja shakti_rom-mal részben emiatt volt némi összezördülésünk.

Természetesen sok mindenről lehet beszélni, és nyilván a mezsgye nagyon vékony, de arra kérnék mindenkit, hogy a "ki miért hülye és az egyik miért jobb a másiknál" típusú kommenteket mellőzzük.

Nyilván ezek nehezen elkerülhetők, de nem szeretném kitenni a blogot (különösen a következő hetekben) a választási őrületnek.

Remélem, ez így mindenkinek elfogadható.

nyuszigonosz 2014.02.09. 21:29:13

@33621: De nem azonnal. 3 éven belül kell most neki valami kitalálni - hallottam az esti hírekben.

DieNanny CH 2014.02.09. 21:29:32

@33621:

Mennyire régi?
2 éve kb 2500 embert engedtek be negyed évente. Nekem számszerűen leírták, mikor engedélyt kértem. Holnap majd megkeresem a papírt, már késő van.

morsels (törölt) 2014.02.09. 21:31:40

@lexrex:
Tudom.
Meg azt is tudom, hogy shakti provokal, dehat ez mar csak igy mukodik. Dehat HA a tulaj itt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.09. 21:38:53

@morsels:
Persze.
De Lex okos ember kár lenne ha itthagyná a blogot.
A HA a tulaj az ő szava dönt.
Tudjuk hogy mi miért történt.
Sajnos a célját nem érte el.

morsels (törölt) 2014.02.09. 21:49:37

@diggerdriver:
Ehh, csak tul sokszor lattam mar ezt.
Ahova shakti betette a labat, az olyan liberalis lett, hogy barki szolhatott, aki vele ertett egyet.
Mondjuk meg is haltak azok a topikok, de o csak terjeszti a liberalizmust a neten.

Ez is csak egy allomas.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.09. 22:02:09

@morsels:
Nézd, egy biztos.
Rendkívül ügyesen csinálja.
Soha nem gondoltam volna hogy tisztes családanyák hogy tudnak prostituálódni virtuálisan.
Mostmár tudom.
Meglátjuk mi lesz.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 22:04:11

@diggerdriver:

Ez érdekes, nekem hasonló tapasztalatom van.

S valami vicces, egyik munkahelyemen az összes román homokos volt. Az első alkalmazott egy homokos gyerek volt, s ő aztán ajénlotta a haverjait. Végül a teljes román részleg homokos lett! Akkor történt, hogy az egyik megdicsért engem, azt mondta az én homofóbiám ellen semmi kifogása, bár persze nem ért velem egyet, de őt csak az erőszakos homofóbia zavarja, nem a békés keresztény verzió, mert az csak vélemény és megérti.

Latcho Rom 2014.02.09. 22:08:18

@maxval a gondolkodó birca: tegnapi topikba irtam neked csalga gyerek, helyesebben infot kertem..
take a peek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 22:09:32

@shakti_rom:

Ez is emberfüggő. Értelmes emberrel viccelni is lehet. S ellehet mondani az ellentétes nézetet.

nyuszigonosz 2014.02.09. 22:11:16

Mindjárt az elsö bekezdésben pontatlanság van: nem az EU kezdeményezte ezt!
Nagyon nem! Söt! A végeredmény ugyanis pontosan egy EU-val kötött szerzödést borít fel.

nyuszigonosz 2014.02.09. 22:12:13

@nyuszigonosz/D/: @33621: Amit elöbb írtam, az neked ment.

Latcho Rom 2014.02.09. 22:13:48

@maxval a gondolkodó birca: Probaltal ilyet?

Pecazunk egyszer, foci szobajon valahogy, dozsa csapat, ram nez s mondja romanul gheorghe ..roman hos. Elmondta hogy ok mit tanultak, elmondtam en is mit tanultam Dozsarol.

Maradtam vele annyiban. Ertelmes ember s vicces is.

Latcho Rom 2014.02.09. 22:14:42

@maxval a gondolkodó birca: Majd este felhozom.. most menes van elfele.

Latcho Rom 2014.02.09. 22:16:46

@maxval a gondolkodó birca:

Ja igen, ha ismered a Rimner ugyet, zanzazd mar nekem te mit tudsz, hogy latod a dolgot moralisan is, tegnap meselt rola egy baratom a facebookon, nem ismerem az ugyet...Koszeg vedte anno ugy tudom.

Koszonet maxi

2014.02.09. 22:21:04

@shakti_rom: Nem arrol van szo hogy az ember ne legyen ovatos - nok mindig, mindenhol ovatosak, ez a noi letnek a resze, nem csak Indiaban tamadnak meg noket sajnos. De ha jol ertettem, az volt a felvetes hogy europai no eleve potencialis megeroszakolokent sot gyilkoskent (?) kezeljen minden indiai ferfit. Ez nekem szemely szerint nagyon banto - ahogy mar tobbszor elmondtam itt, az ex-partnerem illetve sok kozeli baratom, ferfi es no, indiai, es nem szeretnem ha igy tekintetenek rajuk. A kerdes sokkal komplexebb annal mint hogy 'nincs penzuk szexre' stb. Egyebkent meg alapvetoen India csak egy normalis orszag mint barmelyik masik, az indiai ferfiak nem allatok es nem eroszakolnak meg noket uton-utfelen mindenhol. Sajnos minden orszagban tamadnak meg noket, Europaban es Amerikaban is nagyon gyakran.

______________ (törölt) 2014.02.09. 22:21:05

a címhez egy megjegyzés: tapasztalataim szerint az osztrákok nem diszkriminálják a magyarokat, egyáltalán nem hátrány magyar IT-sként osztrák cégnél dolgozni. a felvételi esélyeket sem nevezném rossznak: nekem se IT-s diplomám, se az adott programnyelvem semmilyen tapasztalatom nem volt, meg is mondtam nekik az elején, hogy 2 hónapja gőzerővel tanítom magam - otthon.

a cégnél is jó sokan vagyunk magyarok (IT-s terület), több csapat dolgozik be hozzánk Bp-ről, de még a projekten belül is van magyar kollégám.
konkrét tapasztalatom csak a közvetlen kollégáról van: szorgalmas, terhelhető, felelősségteljesen végzi a munkáját.
velem olyan elégedettek, hogy az eltelt kevesebb, mint egy év alatt többször kaptam jelentős fizetésemelést. miközben ez idő alatt küldtek el már 2 éve ott dolgozó (nem magyar) kollégát, tehát ha nem elégedettek valakivel, akkor az itt kiderül.

morsels (törölt) 2014.02.09. 22:22:36

@diggerdriver:
Nezd meg, hirtelen max a bircas lett a legjobb haverja.
Nagy mutatvanyos a faszi, az biztos.

nyuszigonosz 2014.02.09. 22:22:48

@maxval a gondolkodó birca: De, gond.
Mert Svájc és az EU közötti szerzödés szerint a munkaerö szabad áramlását nem állithatja le Svájc.
Vagy ha mégis, akkor a szerzödés további pontjai is semmissé vállnak.

Latcho Rom 2014.02.09. 22:22:58

@Mirjam2: S miert emeli ki az Indiai eseteket a media ennyire, nem a brutalitasuk, suruseguk miatt?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 22:33:10

@shakti_rom:

Több ilyen eset volt. S volt akit sosem lepleztek le. Több ezer nyugati ügynök volt az országban.

Az egyik leleplezett apám kollégája volt, vendégségben is voltunk náluk egyszer. Rá halált kért az ügyész, mert nem fogadott el egy fillért se a CIA-tól és büszkén még ki is mondta, hogy ingyen tette politikai okokból. A bíró halálra is ítélte, a feleségét meg 12 évre. Aztán persze nem végezték ki, Kádár nem akarta idegesíteni ax amerikaiakat egy kivégzéssel és életfogytiglanra mlrsékelte az ET. Aztán Göncz adott neki kegyelmet és kiengedték 1990-ben.

Aki azt mondta, hogy pénzért csinálta, azzal Kádárék elnlzőbben bántak, megúszták 8-10 évvel. Kivéve a katonákat, ott bizony simén ment a halálos ítélet, bár a legtöbbször az ET életfogytiglanra változtatta aztán.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 22:40:36

@shakti_rom:

Hozzáteszem, marha veszélyes volt ez, a kölcsönösen egymáshoz beépült ügynökök miatt.

Nagyon kemény műfaj ez.

Latcho Rom 2014.02.09. 22:48:32

@maxval a gondolkodó birca: Igen kemeny.
Koszeg mivel ervelt a Rimner mellett, s volt valami hatasa?

Latcho Rom 2014.02.09. 22:52:49

@maxval a gondolkodó birca: Kende van az atv-n Ungavarival..a parizsi Peter.

Shanarey 2014.02.09. 23:10:07

@diggerdriver:

Én is sajnálnám ha lelépne, de megértem a döntését.
A baj az hogy az okozat a nagyobbik hiba errefelé, nem pedig az ok.

Latcho Rom 2014.02.09. 23:26:14

Jo kis nyugis nachtmusic..

Cas, irtam neked tobbszor, aggodunk erted.

www.youtube.com/watch?v=SB1l7bfyPUU&sns=em

Sent from my iPad

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.02.09. 23:32:21

@nyuszigonosz/D/: Öcsém 3oräval ezelött küldött telon 1képet. A munkahelye ablakäbol fotozta. Nem tudom belinkelni, de kb igy nézett ki: Hid. Egyik oldalon rendörautok és rendörök, a mäsik oldalon a demonsträlok... nemrég irta, hogy megusztäk, nem foglaltäk el a kaszinot, pedig milyen nemzetek csatäja alakult volna ki... :-)
Ez meg az egyik helyi ingyenes ujsägbol: www.20min.ch/schweiz/news/story/Spontandemos-gegen-SVP-Initiative-17969569

nyuszigonosz 2014.02.09. 23:36:59

@Naschkatze (Mostindien / CH): Kösz, elolvastam.
Most lépek aludni, holnap koránkelés.

morgo1229 2014.02.09. 23:38:49

@morsels: az is lehet, hogy penzert csinalja. Kar erte.

morsels (törölt) 2014.02.09. 23:57:17

@morgo1229:
A lofaszt penzert.
Ha arrol van szo, veled is osszehaverkodi.
Legalabbis egy idore.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.02.10. 00:19:05

@házelőtthinta: @DieNanny [SZ,CH]: "Mindestlohn von 22 CHF pro Stunde (d. h. 3800 CHF (40-Stunden-Woche) resp. 4000 CHF (42-Stunden-Woche); Lohn-/Preisstand 2011) einzuführen."
javítsatok ki ha nem jó. a, 0,15ből az jön ki hogy kb 3,6 chf egy sör. ja a boltban lehet ennyi egy sör. a kocsmában viszont kétlem. ausztriában ennyi kb a sör a kocsmákban. nem hiszem hogy ilyen árakkal ki tudnák termelni azokat a béreket. :)

Nincs még mindig minimälbér Sväjcban. Csak szeretnék, mint ahogy ezt mär Nanny is leirta. Mäshogy fizetnek ha valaki orabérben, és mäshogy ha valaki fix fizetésen van (ennek az oräban lebontott bére nem egyenlö az orabéresek orabérével) De ezzel gondolom nem mondok ujat. :-) A szakmunkäs orabér kb brutto CHF 80-tol kezdödik, az ätlag 150körül van. (Villanyszerelö, autoszerelö stb, de ha ugy nézed, akkor egy fodräsz is kb igy dolgozik)
Szektoronként eltérö kötelezö munkaidö van. 40orät csak akkor dolgozol hetente, ha vältott müszakban nyomod (és van kollektiv szerzödésed, mert van szakszervezet, ami kiharcolta :-) ) Egy vendéglätäsban dolgozo simän lenyomhat 13, 14oräs müszakokat, abban a szektorban ez lehetséges. Pär éve kutakodtam, és talältam olyat is, hogy 60oräs munkahét... :-(
Megkérdeztem az egyik orabéresünket, hogy mennyiért dolgozik. Brutto CHF 25, ezért havi garantält 40%-ot dolgozott. Ez szämszerüsitve 2nap/hét. Durvän brutto CHF 200/nap (azért durvän, mert a hivatalos munkaidö nem 8ora naponta, viszont a kisegitö, ha nem kell elküldik, mert akkor kevesebbet kell fizetni neki... :-) ) Ha ezt fölszorzod, az 8nap/honap = CHF 1600 +/- BRUTTO havonta. (Az ado az sokmindentöl függ, neki olyan CHF 21-re jött ki nettoban.) És ebböl még fizetned kell a betegbiztositäst (a baleseti biztositäst csak akkor kell magänba fizetni, ha kevesebbet, mint 8ora/hetet dolgozik az ember) Na ezzel itt nem mész sokra. (Mekiben brutto 3400-4000-et lehet keresni, ha havibérre vagy fölvéve. :-) )
Nanny! Hogy tisztäban legyél az ärakkal :-) : www.birreria.ch/adm/uploads/pdfs/Birreria_Karte.pdf

Flúgatlan 2014.02.10. 00:37:33

Jólesett általánosító módon gyalázni a magyarokat? Akkor örülj, kedves cikkíró. Kevés örömöd lehet az életben....

Igen, vannak hülye honfitársaink, meg jók is, mint ahogy minden nemzet esetén ez így van. Egy-két kiragadott példából olyan általános szabályt csinálni, amit cikkcímnek is lehet fogalmazni és ami az össze magyar lesajnálását sugallja: gyenge húzás. Bár libsi körökben trendi, mert a magyart lehet, kell és illik is olyan általánosító módon utálni, ahogy azt sok más nemzet esetén nem lehet megtenni, mert csakhamar valami csúnya dolgokat kapsz a fejedre, mint hogy "rasszista" meg "idegengyűlölő".

Szóval, elhiszem, hogy van 1-2 hely, ahol rossz tapasztalatuk van a magyarokkal és nem kérnek belőlünk. Csak ebből nem kéne olyan fene nagy általánosító cikket keríteni, amit ideömlesztettél. Mert máshol ugyanilyen rossz tapasztalat lehet a lengyelekről vagy a románokról.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.10. 01:56:56

@mojyo: Na ja, én is ezt akartam beírni, csak nem akartam elsőnek...A TeCsövön vagy egy raklapnyi orosz belsőkamerás videó, azok megnézése után inkább vezetnék a Hold túlsó felén, mint a ruszkiknál.Azok állatok! :-((

És igen, az orosz nethez ajánlott irodalom: englishrussia.com ... :D

VHB 2014.02.10. 05:19:53

@Határátkelő: HÁ! Ünnepélyesen fogadom, hogy többé nem cáfolom a Babette által linkelt politikai álhíreket. :-)

midnight coder 2014.02.10. 06:27:12

@shakti_rom: Afrikában simán találhatsz olyan csapatokat ahol a mi mércéink szerint áll a 10/9. Más kérdés, hogy ott viszont az is elfogadott, hogy megerőszakoljuk majd lelőjük a csajokat a szomszéd törzsből.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.10. 08:03:46

@morsels:
Én is rendkívül rühellem hogy az elején bedöltem neki.
Több eszem is lehetett volna.

Berzengő 2014.02.10. 08:09:47

@Flúgatlan: Mi a gond vele?

Ezen blog másik írása, meg egy olyan hírből amiben magyarokról szó sincs, azt a címet adtak, hogy miért szeretik az angolok a magyarokat.

Majd forrásnak beír egy olyat ami KEU-rol szol, és SEMMI konkrétum, rólunk szó sincs, de odaírja a propagandisztikus címet.

hataratkelo.blog.hu/2013/12/21/miert_nyerok_a_magyarok_angliaban

Ez legalább konkrét eset.

tanato 2014.02.10. 08:19:17

@nyugtával dicsérd a navot: Igen én is erre gondolok,a svájci tégla az első aztán majd követik a többiek is különböző ürügyekre hivatkozva.

2014.02.10. 10:00:31

@shakti_rom: 'S miert emeli ki az Indiai eseteket a media ennyire, nem a brutalitasuk, suruseguk miatt?'

Ez a media mukodesevel fugg ossze, mindig van valami amire koncentralnak; masreszt pont most jutott el az indiai tarsadalom odaig, hogy nyiltan beszeljenek ezekrol a dolgokrol es ne mindig az aldozatot hibaztassak. Ettol ugy tunik mintha hirtelen mindenkit mindenhol megeroszakolnanak, ami persze nem igy van. Szamomra nagyon pozitiv fejlemeny, hogy a media es a tarsadalom oszinten beszel errol a jelensegrol es remelem hogy elindul egy valtozas ennek hatasara a pozitiv iranyba.

Az indiai tarsadalom / media pont most jutott abba a szakaszba hogy ezt a temat elkezdjek feldolgozni, ami nem jelenti azt hogy az orszagban rosszabb lenne a helyzet mint sok mas orszagban. Pl. Angliaban is sok brutalis csoportos megeroszakolas tortent az elmult evekben. Nehany pelda:

www.independent.co.uk/news/schoolboy-guilty-of-tourist-gangrape-1266577.html

www.telegraph.co.uk/news/uknews/1575602/Teen-charged-over-acid-rape-attack-on-girl.html

Itt Szaudiban pedig meg ott tart a tarsadalom hogy a nok egyedul nem hagyhatjak el a hazat (szo szerint), csakis ferfi rokonaik tarsasagaban, es akkor is csak ugy ha az egesz testuk el van takarva, sokszor meg a szemuket is beleertve. Ha barkit molesztalnak, az egyertelmuen a nonek a hibaja: miert volt az utcan ferfi rokon nelkul; miert volt rajta szemsmink / koromlakk (a legtobb nonek csak a szeme es a keze lathato, de sokan meg vannak rola gyozodve hogy ha ezek a reszek ki vannak dekoralva, akkor a ferfiak annyira begerjednek hogy nem tudjak tartoztatni magukat es megtamadjak a not, lasd www.emirates247.com/news/region/saudi-survey-shows-men-blame-women-for-rising-cases-of-molestation-2014-01-05-1.533620). Ha feljelentesz valakit aki megeroszakolt (ami szinte soha nem tortenik meg), jo esellyel teged buntetnek meg, lasd en.wikipedia.org/wiki/Qatif_rape_case. Termeszetesen hazassagon belul - ami minden esetben 'arranged marriage', tehat eleve nem a no valasztasan alapul - azt csinal a ferfi amit akar, tehat konnyen lehet hogy a ferjes nok nagy reszet napi szinten megeroszakolja a ferje, de ez nem kerul be a hirekbe. Az sincs benne a hirekben, hogy ha itt elkezdenenek a nok egyedul maszkalni, dolgozni stb., tomegesen tamadnak meg oket. De mivel meg sem probaljak (mert annyira veszelyes lenne) igy nincs mirol irnia a medianak. Az indiai tarsadalom valtozason megy keresztul, nehany eve meg ott sem maszkaltak nok ferfikiseret nelkul, nem dolgoztak hazon kivul, stb. Most hogy ez a valtozas elindult, vannak negativ kovetkezmenyei pl. noket gyakrabban tamadnak meg, de meg mindig messze jobb a helyzet mint azokban a tarsadalmakban ahol el sem indult a folyamat afele hogy a nok fuggetlenebbek legyenek a ferfiaktol.

A mediabol tajekozodni illetve sztereotipiakra epiteni sosem a legjobb otlet. En pl. nagyon meglepodtem mikor kiderult hogy a szaudi emberek nagy resze meg van gyozodve rola: Amerikaban minden not megeroszakolnak, rengeteg nemi eroszak tortenik lepten-nyomon! Ez itt szeles korben elterjedt nezet amit sokan 'tenykent' hangoztatnak. Idovel megtudtam, hogy a helyi media kovetkezetesen hirdeti ezt, igy probaljak megindokolni hogy miert kell a szaudi noknek fekete zsakokban jarniuk stb. Azt ismetlik folyton a helyi TV-adok illetve ujsagok hogy Amerikaban, ahol a nok szemermetlenul oltozkodnek es ferfi rokonok nelkul elnek, a molesztalas, nemi eroszak mindennapos dolog. A helyiek nagy resze meg persze minden tovabbi nelkul elhiszi ezt, jol illeszkedik az erkolcstelen amerikaiakkal szemben erzett felsobbrenduseg-tudatukhoz.

Ugyanez tortenik most Europaban az Indiarol szolo hirek kapcsan. 'Mindig is tudtuk hogy az indiai ferfiak barbarok akik csak arra varnak hogy feher noket eroszakolhassanak meg' (mikozben az aldozatok 99.9%-a indiai, nem europai), 'mindig is tudtuk hogy mi jobbak vagyunk naluk mert feher ferfiak nem eroszakolnak meg noket, csakis a tanulatlan, barbar, gyanus kulseju barna pasik' stb.

tanato 2014.02.10. 10:48:31

@nyugtával dicsérd a navot: Lehet hogy ez is benne van.Lehet 20-30 év múlva már csak szép emlék lesz hogy a az akkori fiatalok szülei csak felültek a gépre vagy a vonatra és másnap már legálisan dolgoztak Londonban vagy Münchenben.Lehet akkor már új függöny lesz a határon csak kívülről mint USA-Mexikó és marad a feketemunka éhbérért/ami persze akkor is sokkal jobb lesz mint a magyar hivatalos/meg átszökés éjjel a soproni erdőkben,most már nem a kommunista magyar határőröket hanem A hőkamerás osztrákokat,igyekezvén elkerülni.

peter3374 2014.02.10. 10:50:56

Az első poszt az eléggé kamu szintű, valaki baromi irigyként össze-vissza irkált egy ismerőséről, más is leírta már, hogy mi az ami nagyon nem kerek vele, nyelvtudás, személyes interjúk nélkül talált pár nagyon jó állást, még szállást is intéztek neki, aztán, téma, nyelvtudás, kutatás nélkül a nagynéni által fordított cucokkal nemhogy ösztöndíjat kapott egy egyetemen, de mindjárt állást...

♔batyu♔ 2014.02.10. 11:07:35

Az első poszt ürügyén egy jót lehetett a címben magyarozni. Ráadásul elég kamuszaga is van.

Latcho Rom 2014.02.10. 11:11:53

@Mirjam2: Abban egyetertumk hogy gazdasagi okai vannak a dolognak, muszlim orszagokban ehhez a vallas is hozzajarul, vagy....az az alapja.
Media mindig hozott anyagbol dolgozik, s a nagykozonseg szaja ize szerint alakitja, szabja at a hireket.

Azt a tezised nem tudom elfogadn hogy azert emelkedett meg az eroszakok szama indiaban mert a nok is elkezdtek dolgozni, hiszen evszazadok ota jelen van a prostitucio, hatalmas szamokban.

Koszonet a cikkekert is, este majd elolvasom oket.

Latcho Rom 2014.02.10. 11:21:17

@maxval a gondolkodó birca: kenytelen leszek sajat kutfore tamaszkodni :)

Latcho Rom 2014.02.10. 11:22:46

@midnight coder: uhum,,,s ki ott az atlagpolgar? :))

2014.02.10. 11:40:49

@shakti_rom: Ennek a prostituciohoz nincsen koze - a nok dolgoznak hazon kivul, tehat utaznak, sokszor egyedul, ami a kozelmultig nagyon szokatlannak szamitott. Masreszt nem feltetlenul emelkedett az eroszak szama, inkabb sokkal tobbet beszelnek rola mint azelott. En szemely szerint pont azt vettem eszre az elmult kb. tiz evben hogy tobb no van az utcan, tomegkozlekedesen, es ezzel parhuzamosan csokken a molesztalas gyakorisaga. Egy csomo intezkedest is bevezettek az elmult evekben a nok vedelmeben, pl. noi kocsik a metron.

Meg egy erdekes cikk a temarol: world.time.com/2013/11/08/why-rape-seems-worse-in-india-than-everywhere-else-but-actually-isnt/

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2014.02.10. 12:15:14

@diggerdriver: hát már ott született, 50-60 éve... ott szocializálódott... még jó hogy udvarias.

Latcho Rom 2014.02.10. 12:20:03

@Mirjam2: ezt is spejzolom estere, szep napot mirjam.

braue 2014.02.10. 13:35:44

És mégis rengetegen dolgoznak kinn, a munkaadóik teljes megelégedésére. Magam is ismerek nem egy munkaadót. Hogy az arcnak milyenek a tapasztalatai, azt lehet, magának köszönheti..Sőt nagyon nagy rá az esély.

Void Bunkoid 2014.02.10. 15:22:01

Ez a cikk, tudom, hogy ajánló csak más blogokhoz, de annak - elnézést kérek, de igen sefülesefarka.

Latcho Rom 2014.02.10. 18:21:56

@Kövérmadár [swe]: "nyalás" kicsit eros, inkabb tudatosan kedveskedni valakinek aki tudatosan kedveskedhet nekunk ket virtualis bitcoinert, itt egy blogos buksisimiert :-))

Mar itthon is vagytok?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.10. 20:18:53

@VHB:
Az lehetett a gond, hogy shaktival ellentetben en nem ultem bortonben :)

Latcho Rom 2014.02.11. 02:33:03

@Mirjam2: Elolvastam, de nem gyozott meg. Sehol masutt nem tortentek hasonlo esetek mint Indiaban, 10'ferfi, s a vegen agyon is verik a noket, haromszor az utobbi honapokban. Ezert szenzacio, a brutalitas es mod miatt, nem azert mert gonoszmedia fekete kepet akar festeni Indiarol, az indiai ferfiakrol. Remelem nem tortenik hasonlo szornyuseg se indiai se feher nokkel a jovoben.

Latcho Rom 2014.02.11. 02:35:06

@Kövérmadár [swe]: Regi pest szleng, te meg fiatalka vagy :)
Pontositva: az ember magat kaserolja, masoknak meg smuzol.

Latcho Rom 2014.02.11. 02:36:24

@Babette_: morszi megy Maltara?? Kezdem szervezni az ottawai bucsuztato bizottsagot :))

Latcho Rom 2014.02.11. 03:20:34

@maxval a gondolkodó birca: Nos neki nem gurult el semmi.
Par napja volt Ottilia hetvenedik szuletesnapja, itt a joslata a vezerrol, anno..

csg-consulting.com/kp/books/avikt.pdf

Latcho Rom 2014.02.11. 04:47:44

szegenykeim..:(

http://read.thestar.com/?origref=http%3A%2F%2Fgoogle.com%2Fnewsstand%2Fs%2Fposts%2FCAIiEGQQFoZAzqUjSQQVkxKjDf8qFggEKg4IACoGCAow6bV4MPfJDDCtvTk%2FCanadian%2Bcouple%2Bbrutally%2Bmurdered%2Bin%2BMexico#!/article/52f97fd6ec069189b900036d-canadian-couple-brutally-murdered-in-mexico

Cas, mi a banat van?!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.11. 07:51:50

@shakti_rom:

Pupu nem elmebeteg. Néha hülyeséget ír, de ez mindenkivel megesik.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.11. 07:53:26

@Babette_:

Sok ilyen ország van. Az árak olyan magasak, hogy ez pár tucat embert jelent jellemzően.

Határátkelő 2014.02.11. 19:07:44

@shakti_rom: @morsels: @diggerdriver: (és még akit illet).

Nagyon unom már, hogy állandóan egymást gyepáljátok itt. A játszótér nem erre van. Tehát ha nem hagyjátok abba, akkor mindenkit, aki ebben részt vesz, leveszem a listáról, és majd csak az a hozzászólás kerül be, amelyik nem személyeskedő. Ha egymással akartok szórakozni, keressetek másik helyet. Nem akarok igazságot tenni, egyszerűen nem akarom, hogy a blog átalakuljon három-négy ember egymás elleni hisztizésének színterévé.

Ha elfogadjátok, rendben, ha nem, akkor legközelebb lekapom azt, aki nem tud viselkedni.

Shoyu 2014.04.11. 20:23:37

Azért nézegetem ezt az oldalt, mert Ausztriában szeretnék dolgozni, de komolyan mondom az eszem megáll az ilyen írásokon. Ezt miért kell ide feltenni? Szerencsére csak az osztrák részt olvastam, de az is biztos 2 értékes percet vett igénybe. Kedves posztíró! Azért mert van egy hülye, elkényeztetett magyar ismerősöd attól még miért kell ilyen messzemenő következtetéseket levonni? És egyébként is kit érdekel ez a teljesen haszontalan információ, hogy vannak hülyék, igen, mindenhol vannak, aztán majd neki valószínűleg jól nem fog bejönni neki ez az egész külföldi munka téma, erről felesleges írni. Hasznos infókat akarok!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása