oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. február 01. 06:46,  Már rá sem ismerek a hazámra 338 komment

2014. február 01. 06:46 Határátkelő

Már rá sem ismerek a hazámra

Sok év után hazatérve megdöbbentő látni a kétségbeesett országot, ahol az emberek magukba zárkóztak, és ahol a reménytelenség riasztó mértékben taszítja az alkoholhoz az embereket. A mai történet főszereplője közel nyolc év után látogatott haza és sokkolta, amit tapasztalt.

nő bőrönddel.jpg„Mielőtt hazaindultam volna, többen figyelmeztettek, hogy nagyon sok minden romlott el az országban, mióta elmentem, és amikor egy időre hazalátogattam, sajnos be kell ismernem, igazuk volt.

Hét évet éltem Londonban, mielőtt Ausztráliába költöztem volna, ahol az elmúlt kilenc hónapot töltöttem, azaz tulajdonképpen hozzászokhattam volna a távolléthez, és ahhoz, hogy a dolgok változnak, ilyen mértékű változásra azonban nem számítottam.

Minden másnak tűnt, mint mielőtt még tinédzserként nekivágtam a brit fővárosnak. Olyan érzés volt, mintha egy nagy képernyőn néztem volna az eseményeket, ahelyett, hogy résztvevőjük lettem volna.

Miért nem érzem otthonomnak a hazám?

Miért nem sikerült visszahelyezkednem a barátokkal folytatott beszélgetésekbe ugyanazzal a természetességgel, ahogyan a múltban ez működött? Miért nem minden ugyanolyan ragyogóan tökéletes, mint az az emlékeimben élt?

Az az igazság, hogy megváltoztam. Már nem az a fiatal lány vagyok, aki Londonba költözött, de még csak az a nő sem, aki kilenc hónapja Ausztráliába. A tapasztalataim megváltoztatták azt, ahogyan a dolgokat befogadom.

Rájöttem, hogy már nem azok a dolgok okoznak örömet, mint régen. Valami többre van szükségem. Talán a legnagyobb változás, amit magamon észrevettem, hogy már nem érdekel, mit gondolnak mások.

A tudat, hogy képtelen vagy segíteni

Nem szeretem kevésbé a hazámat, a családomat, az ottani életem. Szomorúságot érzek, szomorúságot, hogy mennyire megváltozott minden (vagy egyes esetekben: mennyire nem változott semmi) mióta legutóbb otthon voltam. A gondolat, hogy most újabb egy évig nem megyek haza, majdnem beteggé tett.

A tudat, hogy képtelen vagy segíteni a szeretteid mindennapos küzdelmeiben, a frusztráció, hogy 16 ezer kilométerről milyen keveset tehetsz, gyötrelmes érzés. És noha a hazalátogatás szomorúsággal töltött el, az ismételt elválás is szívszaggató volt, csak éppen másképp. Mintha viharos szerelmi viszonyom lenne a hazámmal.

Nem tudok és nem is akarok végleg elszakadni tőle. Ugyanakkor minden egyes alkalommal összetöri a szívem, és muszáj vagyok megint elhagyni.

Ragyogó, fiatal elmék külföldön

Fájdalmas látni, ahogyan fiataljaink más országokba vándorolnak, hogy élhessenek azokkal a lehetőségekkel, melyeket odahaza nem kaphatnak meg. Abszurd látni, hogy az ország pénzügyi bajaiért felelős figurákat senki sem vonta felelősségre tetteikért. Nem úgy, mint például Izlandon.

A ragyogó, fiatal elmék, amiket a családok annyi erőfeszítéssel és bátorítással neveltek fel, nem a mi országunk fejlődését segítik elő. Javarészt külföldön vagyunk, egy más gazdaság javát szolgálva. A Skype-kapcsolatok generációja vagyunk. A hosszú repülőutak, a könnyes búcsúk életünk alapvető részévé váltak.

Most ismét a tikkasztó brisbane-i hőségben vagyok. Az ausztrál nyár tiszta erőből dübörög. Az ablakomon kinézve kék eget látok. De valami hiányzik. Fáj a szívem, amit semmilyen technológián keresztüli kommunikáció nem gyógyíthat meg. Egy ölelés anyutól, egy barát spontán látogatása, egy vonatút az unokaöcsök és unokahúgok látogatására. Az apró dolgok, amik igazán hiányoznak.

A hazám most nincs abban a helyzetben, hogy megadja mindazt, amit várok az élettől. De remélem, egy nap visszatérek. Kérlek, minél hamarabb tedd rendbe a gazdaságod, hogy közülünk, határátkelők közül aki akar, hazatérhessen."

Eddig a történet. A végére egyetlen információ még: a szerző egy ír lány, Anya O'Sullivan, a haza, amelyről ír, pedig természetesen Írország...

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr555791728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz11 2014.02.02. 08:56:38

@M. Péter: "Az is érdekes, hogy még mindig van társadalmi összetartás, nem elmúltnyócéveznek, nem a zsidókat/cigányokat/angolokat/Brüsszelt"
Mert ott mennyi római meg kaftán van?! 15? Az angolokat utálják rendesen. Nem véletlen, hogy egy olyan kis országnak van egy olyan szervezete mint az IRA.

bxf 2014.02.02. 08:56:49

Elmondhatjuk, hogy a magyar poszt gyakorlatilag az ir lany irasanak forditasa.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.02. 08:56:53

Bértollnokunk rövid, ámde jól megmondó írását olvashattuk. Mesterházy ajánlásával :)

fabatka2 2014.02.02. 08:56:55

A legmegdöbbentőbb az, hogy a végén megdöbbentem: nahát, ez Írországról szól? Mert sajnos egy az egyben írhatta volna egy magyar lány is: minden szava, amit leírt, kísérteties pontossággal illik a mai Magyarországra, az itteni helyzetre.
És egy cseppet sem vigasztal, hogy máshol sem fenékig tejfel az élet.

______________ (törölt) 2014.02.02. 08:57:02

@házelőtthinta: @Shanarey(SCO): @tableno:
a teljes egyenlőség nem lenne jó, viszont szerintem is jóval csekélyebb anyagi különbségek lennének kívánatosak és indokoltak.
kell a különbség, hogy legyen motiváló erő a teljesítményre. de szerintem hiba, hogy gazdasági tényezővé degradáljuk az embereket, és jövedelemtermelő- és érdekérvényesítő-képessége alapján fizetjük őket. gazdaságilag bizonyára indokolt a menedzsernek hússzoros vagy százszoros fizetést adni, mint a takarítónak. de társadalmilag igazságosnak tartja ezt bárki is? szerintem a takarító munkája nem kevésbé fontos és nem is könnyebb, mint a menedzseré (persze, "máshogy" nehéz az egyik, mint a másik). ahhoz, hogy a menedzser egyéni teljesítménye valóban pénzt hozzon, szükséges egy működő társadalom, ami nem létezhetne takarítók nélkül. értelmetlen kiszakítani a környezetéből, és azt mondani, hogy ez a munka 10 millió eurót ér, a másik meg 10 ezret. mert egymás nélkül egyik sem ér semmit, mert a gazdasági aktorok társadalom nélkül képtelenek interakcióra, azaz nincs mód termelésre, értékteremtő munkára.

szívesebben élnék egy olyan világban, ahol a feladatok nem ennyire elkülönítettek. ez persze a hatékonyság rovására menne, de ugyanakkor egy emberibb, boldogabb világhoz. mert - ahogy valaki megjegyezte - az egyén nem elszigetelten létezik, hanem komoly mértékben befolyásolják a boldogságát az embertársai boldogsága, boldogulása, lehetőségei. ha testközelből ismerné az igazgató a takarító feladatát, talán jobban értékelné. és talán több interakció lenne a társadalom különböző rétegei között. helyből oldódna az idegengyűlölet problémája. kimutatták, hogy ennek egyik fő oka az információhiány.

a társadalom minden tagja érdekelt abban, hogy ne legyen a periférián embertömegek. ez talán ma a legfőbb gond - és nem csak magyarországon.
milyen kilátásai vannak egy cigánygyereknek, vagy egy hajléktalannak? az egyik az iskolai képzést, a másik a lakhatást nem kapja meg a társadalomtól. a munkavállalásuk elemi feltételei sérülnek.

Határátkelő 2014.02.02. 08:57:39

@enpera: Te mekkora zseni vagy... Az értő olvasást azért gyakorold még egy kicsit!

Határátkelő 2014.02.02. 08:58:26

@bxf: Gratulálok. Magadtól jöttél rá, esetleg elolvastad végig a posztot?

2014.02.02. 09:00:41

@morgo1229:

Még valami. Meg kell nézni az avatarjait(bár most nem látszik).
Két sunyi tekintetű alak. Most teljes mértékben irreleváns, kiket ábrázol. Önarckép.
Egyébként megvan itt a blogon a női kiadása is.

2014.02.02. 09:19:43

@diggerdriver: tegnap nem ertunk ra. Foto a soletrol? Milyen volt? Te, mar lassan betersz

@lexrex: dehogy onarckep. Tett mar fel onarckepet. Ne viccelj!kkor a Digger is onarckepezik

morgo1229 2014.02.02. 09:22:55

@lexrex: mondjon alternativat aztan akkor majd meg lehet beszelni. Total leirni nem tudnam shaktit mert okos.

sírjatok 2014.02.02. 09:22:56

"De remélem, egy nap visszatérek. Kérlek, minél hamarabb tedd rendbe a gazdaságod, hogy közülünk, határátkelők közül aki akar, hazatérhessen."

Tudom hogy ír meg minden, de ez annyira szépen sommáz egy bizonyos mentalitást:
- szar az ország ahol vagyok, elmegyek egy másikba amit az ottani emberek jónak már megcsináltak, azt gazdagítom, oda adózom
- de ti otthon maradtak csináljátok meg az országot jóra, és majd ha jó lesz, akkor visszajövök, és megint csak beleülök a készbe
- ügyes vagyok, hiszen mindig oda tudtam menni, ahol másik emberek már megcsinálták nekem a jó rendszert. És buták azok, akik szenvednek, és csinálják maguknak a jó rendszert, hiszen egyszerűbb odamenni, ahol egyből van.

Fantasztikus.

morgo1229 2014.02.02. 09:27:52

@sírjatok: nem biztos. A megtakaritasaimat otthon koltom el. Nyaralni is odajarok. Befogadok turistaskodo rokonokat ha jonnek. Szoval a hatararkelok adnak vissza hidd el.

2014.02.02. 09:29:31

@charlieharper (UK, de nem London!):

"Két sunyi tekintetű alak". A sunyiság az önarckép. Előbb-utóbb mindenkit meg fog találni. Téged is.
Szerintem nem a HA az első blog, amit megpróbál kicsinálni.
A nőket egyenlőre kíméli. Egy kiöregedett playboy, aki a a vagánynak hitt dumájával akar hódítani, miközben a konkurenciát(a többi férfit) megpróbálja távol tartani.
Szánalmas.

sírjatok 2014.02.02. 09:31:47

@sorsolo: "milyen kilátásai vannak egy cigánygyereknek, vagy egy hajléktalannak? az egyik az iskolai képzést, a másik a lakhatást nem kapja meg a társadalomtól."

Iskoláztatás: Mi különbség van itt cigányok meg nemcigányok közt? A cigány gyerekeket kitiltják az iskolából? Vagy nekik pénzbe kerül az általános és a középiskola?

Bocs, de az, hogy egyes (c.vagy nem c.) szülők nem motiválják a gyereküket vagy rossz példát mutatnak, nehogy már valahogy "a társadalom" hibája legyen.

2014.02.02. 09:33:00

@lexrex: hat ebben nem ertunk egyet. Egyebkent valami zeneszek a fotok, bar en nem ertek hozza.
Ba, es ki a noi valtozat?

2014.02.02. 09:35:58

@sírjatok: a magyar ciganyokat nem ismerem, de az ir ciganyokat (travellers) UKben kiveszik 13 eves korban az iskolabol, hogy "ne korruptalja" a brit iskola a fejuket. Onnan magantanulok otthon....

sírjatok 2014.02.02. 09:44:46

@morgo1229: nem írtam, hogy mindegyik ilyen, sőt valszeg a túlnyomó részüknek jó oka volt elmenni. Jobb akárhol dolgozni, mint MO-n munkanélkülinek lenni.

Csak ezt a mentalitást emeltem ki, hogy "én megyek a jobb életbe, de ti, akik otthon maradtok, azért csak dolgozzatok keményen, és majd mikor már kikapartátok a gesztenyét, akkor majd jövök megint én is, ugye milyen szupi lesz!"

Ez egy narcisztikus gondolkodásmód. Akik ekként gondolkodnak, azok azt hiszik, hogy egy társadalomnak azért van rájuk szüksége, mert szépek és aranyosak és a többi embernek örömet okoz a jelenlétük. Valójában egy társadalomnak nem ezért van rájuk szüksége, hanem azért, hogy ő is kivegye a részét a közös terhekből.

Tudom, hogy a többség nem ilyen, csak ez annyira irritáló hozzáállás, és annyira szép példa volt rá az idézett mondat, hogy muszáj volt megjegyeznem.

2014.02.02. 09:48:05

@charlieharper (UK, de nem London!):

Tippelj. Rövid, sokszor nehezen értelmezhető hozzászólás. Esetek többségében konfrontálódás. A különbség, hogy nem akarja uralni a blogot.

Most dolgom van. Majd este folytatjuk.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.02. 10:10:33

@geegee: Tényleg érdekes, vajon miért? Talán, mert a melegben nagyobb a hűtők igénybevétele és több megy tönkre? Talán mert nyáron jut eszébe sokaknak, hogy ideje végre a régi hűtőt lecserélni? (Ahogy tél elején meg a hordozható radiátort, konvektort stb.)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.02. 10:14:34

@geegee: Ez elképesztő. Halál komolyan 3-5 éves gyerekekkel szedetnek szemetet? Oké, rendben, hogy környezettudatosságra kell nevelni a lurkókat, de mintha csöppet átestek volna a ló túloldalára...Nincs ott az ovodáknak valami felügyeleti szerve, ahol tiltakozni lehet? Az rendben, hogy te elviszed onnan a kicsit, de a többi marad :(.

Mr. X 2014.02.02. 10:18:58

A napsütéses Brisbane-ből az örök-esős felhős Írországba... Nem csodálom, hogy depressziós lett a lány..

Határátkelő 2014.02.02. 10:23:38

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Eddig beengedtem az összes olyan kommentet is, akik nem olvasták végig a posztot, vagy ha végigolvasták, nem sikerült felfogni, hogy ez egy ír lány története. Ennek most vége, mert olvasási, értelmezési zavarokkal küzdőből elég volt ennyi.

A poszt egyébként részben egy kísérlet is volt, ami arra irányult, hogy vajon hányan szólnak hozzá úgy posztokhoz, hogy azt végig sem olvassák, csak az első pár mondat, bekezdés után alakítanak ki véleményt. Jelentem, elég sokan (ami nem lepett meg).

Másfelől a poszt arra (is) irányult, hogy kiderüljön: ami nekünk, magyaroknak egy hívogató, boldogulást ígérő hely, az lehet, hogy az ott élőknek egy válság sújtotta, nehéz helyzetben lévő ország, azaz ez is (mint minden) relatív. Érdekesnek tartottam, mennyire egybecsengenek a posztban leírtak néhány itteni írás hangulatával.

Érdekes nap volt, de mostantól csak az érdemi hozzászólásokat engedem be a kommentlistán nem szereplőktől.

**mimi** 2014.02.02. 10:38:12

@**mimi**:
Bocsi tableno veletlenul kerult ide...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.02. 10:40:33

@lexrex:
Igazad van.
Néhány blogot már leamortizált jártában keltében, most ez került sorra.
Kaptam néhány mailt ebben a témában.
Meglátjuk mi lesz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.02. 10:49:47

@charlieharper (UK, de nem London!):
Szuper finom volt.
Én még soha nem ettem sóletet.
Nade a bab füstölt hússal gerslivel egybefőzve főtt tojással.....
Csak jó lehet.
Köszönet Zolikának és Feleségének.
Jaa és jót beszélgettünk.
Ő a negyedik ember akivel a Határátkelő blogon keresztül találkoztam és mindet a barátomnak mondhatom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.02. 10:52:45

@sírjatok:
Lehet hogy csak egy élete van?
Úgy akarja leélni hogy ne a szopóágon legyen?
Mi nem arra törekszünk?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.02. 10:58:13

@sírjatok:
Ha már párhuzamot vonunk Magyarországgal.
Ott elvárják a közös teherviselést de a javak elosztása már nem a teherviselés arányában történik.
Nagyon nem.

Latcho Rom 2014.02.02. 10:58:25

@morgo1229: nem tudom mit tehetek erted. Soha nem jartam mas blogra, hazudik a a giccsbazar. Viktorozas tul sok? Remelem aprilistol kevesebb lesz, ahogy a blog tobbi lakoja is remeli.
hasznald a szurot, arra talaltak ki.

szep napot neked.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.02. 10:59:57

@zöldeketbeszélek:
Vagy télen a karácsony és a magas fűtésszámlák miatt csak akkor cserélnek hűtőt ha tényleg tönkrement?

Latcho Rom 2014.02.02. 11:04:55

@charlieharper (UK, de nem London!): igen, zeneszek. Az elso nem volt roma, john mclaughlin, ez most Snetberger, a berlinben elo vilaghiru magyar roma jazzgitaros. Egyedi stilusban jatszik, wes montgomeryt keveri a klasszikus gitarral. Azt hiszem egy gyulolettel teli pocs jobbosnak kell lenni hogy az arcat valaki sunyinak lassa..

m.youtube.com/watch?v=iJJqmlEWF5o

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.02. 11:06:25

@Határátkelő:
Nem volt ezzel semmi baj.
Egy jó írás volt egy jó poénnal a végén.

morgo1229 2014.02.02. 11:11:27

@shakti_rom: ettol azert tobbet vartam toled. A blog egesze arra var hogy viki elhuzzon ? Mert utana kolbaszbol lesz a kerites? baromsag, nincs valamirevalo helyette, igy marad o.

M. Péter 2014.02.02. 11:17:10

@geegee: Egyszer szedtünk paradicsomot. Elvben 5Ft-os nagyságú rohadt foltig mehetett paradicsomlébe, de mi kilóra dolgoztunk, nem minőségre. Akkor elment a kedvem a paradicsomlétől. Legtöbbször szőlőt szedtünk, ez egész jó volt, gyakran még haza is lehetett vinni belőle.

Egyszer dolgoztunk gyárban, ott szerintem több kárt csináltunk, mint hasznot.

nyuszigonosz 2014.02.02. 11:17:18

@Határátkelő: Szerintem jó, hogy ideraktad.
Mert határátkelésröl szól, és föleg meg azért találom a helyét itt jónak, mert hiszen minden országból mennek el népek, mindenhová jönnek/ mennek helyettük más országból valók.
Ami ahol valakinek rossz, az másnak egy érdekes lehetöség, szóval a határátkelés nem magyar specialitás. :-))

SzZoole 2014.02.02. 11:28:05

@nyuszigonosz/D/:meg irtad helyetem amit en meg csak fogalmaztam,koszi:)))
@Határátkelő: en,csak parhuzamot vontam vona a ket orszag kozott,de akkor haza arulasal es hazakopkodesel vadoltak volna es ezt el kerulnem inkabb.

Latcho Rom 2014.02.02. 11:30:16

@morgo1229: szeretned ha maradna, ugy tunik...
kv elott vagyok, majd osszeszedem magam

kulfoldon elsz, mit csinalsz, meselj kicsit magadrol amig magamhoz terek, please..

Latcho Rom 2014.02.02. 11:38:41

@geegee: szemetszedesen kivul azert jok az ottani ovodak, elemi sulik?

SzZoole 2014.02.02. 11:47:54

Most mi a feszkes fene van itt???
Van aki bomlasztja a blogot,de eleg rendesen,ugy viselkedtek mint az ovodasok,ugyan az van mint Magyarorszagon mert van aki megosztja az embereket,akik elotte baratkoztak,most,majdnem az egymas anyjat szidjak.
Haho ebreszto,felnot emberek vagyunk!!!

Latcho Rom 2014.02.02. 11:50:45

@Zoole[uk]: nem kell vele foglalkozni, akkor belefullad a szmetyijebe.
do not feed the troll(solettel lehet) :))

SzZoole 2014.02.02. 11:56:28

@shakti_rom: Te is kaptal meghivast,miert nem jottel?

Latcho Rom 2014.02.02. 11:58:47

@Zoole[uk]: kezdek felni a bikatol, aze!
:))))

Latcho Rom 2014.02.02. 11:59:47

@shakti_rom: sehun semmi?

lehet hogy levesbe tesz s jol megkavar teged HA?

morgo1229 2014.02.02. 12:02:43

@shakti_rom: jol van na. Erdekeset azt tudom mondani, hogy jon az Obama marciusban ide Hagaba. Es az fbi vagy ki azt mondta, hogy mi be se menjunk dolgozni a kornyeken levo irodakba. Fonokom szerint szabira kene menni. En viszont nem adom a 2 napomat az fbi-nak. Most patthelyzet van.

SzZoole 2014.02.02. 12:04:12

@shakti_rom: akkor kapsz eg masik idopontot,ugy jo lesz?

Latcho Rom 2014.02.02. 12:15:55

@morgo1229: jo, de hogy gyun ez ide, nem ertem a kapcsolodast?
ha fizetik miert ne maradnal otthon par napot?

SzZoole 2014.02.02. 12:16:50

@shakti_rom: mondj egy idopontot aprilis kivetelevel,mert akkor megyunk haza

Latcho Rom 2014.02.02. 12:17:01

@shakti_rom: jahogy a rendes szabid lenne oda. anyjukat nekijek.
:)

Latcho Rom 2014.02.02. 12:19:14

@Zoole[uk]: hozd a solettet hawaiba osszel :)

morgo1229 2014.02.02. 12:19:16

@shakti_rom: szabadsagot akarnak kivetetni velunk. Azt en szeretem eldonteni mikor veszem ki. Nem akkor mikor az fbi akarja. Hanem mondjuk nyaron.

Latcho Rom 2014.02.02. 12:21:12

@morgo1229: i feel your pain.

mi masrol akarsz beszelgetni?

SzZoole 2014.02.02. 12:36:02

@shakti_rom: hawaiba nekunk huzos lenne menni,nem anyagilag,a a magyar utlevel miatt,canadaban is szetszedtek miatta:(((

szilágyi józsef 2014.02.02. 12:49:32

Mély empátiával,és fájdalommal a lelkemben olvastam a hazából kikényszerült fiatalok sorsáról szóló gondolatokat!!Én ugyan már nem vagyok fiatal,friss nyugdíjas,de nekem is el kellett hagynom Budapestet 42év után.Feleségem évekig nem kapott munkát,a tartalékokat szép lassan feléltük,hiába vagyok voltam agyilag aktív
1989 óta számítógéppel kerestem meg a kenyeremet,még sem kellettem senkinek.Deviza hitel felvételére kényszerültünk 2007-ben lakásfelújítás végett,amelyet az ismert okok végett nem tudtunk fizetni/autó,nyaraló,plazma tv,nincs a lakás csak egy garzon volt/így eladni kényszerültünk mielött a banki uzsorások kezébe került volna.Diplomával 4nyelvtudással kerültem ,mint nyugger hazám elhagyására,mert nyugalomban szeretetben és "rezsi+meg egyéb minden harc" nélkül leélni a maradék életemet!A lényeg az,hogy pártállástól függetlenül politikusaink ELADTÁK AZ ORSZÁGOT,csak addig fontos a választó amíg be nem jutnak a hatalomba,utánna megindul a tülekedés VEZÍR hátsófele és a z államkassza körül ,hogy ki mennyit tud lopni.Csak azt tudom javasolni,hogy aki teheti menjen,mert itt már az unkokáinknak sincs jövője!!Szép dolog a hazaszeretet,de ha a lenni vagy nem lenni kérdés merül fel nem shakespeare-i módra akkor bizony jobb menni,nincs rosszabb mint 4-5 rendű rabszolgának lenni saját hazádban!!Idegenben semm könnyű,de legalább MAGADRA számíthatsz,otthon pedig azért NEM mert a sorsod mások kezében a hordabarom birkák pásztorainak a kezében van akik a nyugati bérek 25%-áért a beled is kihajtják,és ha pofázni mersz mehetsz az utcára!!Pedig kicsit régebben Mária Terézia megmondta,ha a juhot nyírni akarom akkor enni is kell adnom neki!!A 2,5milliós birkatábor meg megy ész és gondolkodás nélkül az épp aktuális VEZÍR után,pedig legalább annyit kéne tudniuk legalább hogy a pásztor nem kér engedélyt a birkáktól ha birkapörkölt főzésre van kedve,de a farkas sem kérvényezi a pásztortól ha juh húsra fáj a foga!!Ja hadd idézzem még Rotschild-Amschel Mayer Bauer a rendes neve-Frankfurtban született1713-ban zsidó uzsorás 1750-ben mondta,abban az országban ahol én felügyelem a pénzkibocsájtást NEM érdekel milyen párt van hatalmon!Mára már a Rotschild dinasztia 555billió dollár és 5 ország kivételével mindenütt banki részvényes különböző százalékban!!Én megmondom a tutit a választásról:a fidesz nyeri meg de a dolgok logikája buktatja meg őket 2017-ben,mivel minden vezetői poszton/a legkisebbtől a legnagyobbig/ pártkatona ül és a lszakértelem nélkül és a hozzá nem értés meg fogja bosszulni magát!!Ekkor már késő lesz elhagyni az országot!!!Bár ne lenne igazam!

morgo1229 2014.02.02. 12:57:57

@shakti_rom: bocs, hogy beszoltam. Remelem minden ok.

DieNanny CH 2014.02.02. 13:03:46

@morgo1229:

"Nem adom a 2 napomat az FBI-nak!"

:-DDDDD

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.02. 13:09:33

Határátkelő, biztos, hogy nem engedél be olyat, aki nem is olvasta a cikket, vagy csak úgy tűnt, ezen akár szórakozni is lehet? :-(

morgo1229 2014.02.02. 13:23:25

@DieNanny [SZ,CH]: gyerek sulijaban mar irtak nem lesz szunet de megertik ha abban a ket napban nem mennek egyes gyerekek, mert csomo utat lezarnak es azt is irta a suli, hogy majd tematikus nap lesz. Ok is a nuklear cuccokkal foglalkoznak majd. :-)

tableno 2014.02.02. 13:30:13

@szilágyi józsef: egy kérdés: mit csinálsz kint és hol? Mert feltételezem, hogy nem a magyar nyugdíjadból élsz...

tableno 2014.02.02. 13:36:41

@sorsolo: "kell a különbség, hogy legyen motiváló erő a teljesítményre. de szerintem hiba, hogy gazdasági tényezővé degradáljuk az embereket, és jövedelemtermelő- és érdekérvényesítő-képessége alapján fizetjük őket. gazdaságilag bizonyára indokolt a menedzsernek hússzoros vagy százszoros fizetést adni, mint a takarítónak. de társadalmilag igazságosnak tartja ezt bárki is? szerintem a takarító munkája nem kevésbé fontos és nem is könnyebb, mint a menedzseré (persze, "máshogy" nehéz az egyik, mint a másik)." - Nyugat-Európában nincs hússzoros különbség egy menedzser és egy takarító fizetése között (persze itt nem a bankigazgatóra vagy a multi CEO-ra gondolok, de ők viszonylag kevesen vannak). Egy átlagos vállalati középvezető a minimálbér 3-4szeresét, max 5-szörösét kapja. Ami annyiban indokolt, hogy például takarítani én is tudok (szoktam is), de megnézném mondjuk Hintát mit kezdene az én állásomban...

M. Péter 2014.02.02. 14:12:01

@morgo1229: Mit mond a törvény? Nagyon elképzelhető, hogy a szabadság egy részét a munkáltató akkor adja ki, amikor neki tetszik.

2014.02.02. 14:52:16

@szilágyi józsef: az 500billio, magyarul milliard, de ennel joval tobbre van becsulve a dinasztia vagyona.
@tableno: Londonban (bank), inkabb 6*, 7*esze, de a londoni fizetesek joval magsabbak, mint Anglia tobbi reszen. Es magasabbak, mint Nemetorszag, Franciaorszag. Ezert konnyu atcsabitani Londonba a tobbi europai kozepvezetot.

nyuszigonosz 2014.02.02. 14:56:54

@M. Péter: Úgy tudom a felével a munkaadó rendelkezik és csak a felét veheted ki akkor, amikor te akarod. Ideális esetben meg tudsz úgy egyezni a munkaadóval, ahogy mindenkinek megfelel.
Nos, nemtudom Hollandiában is így van, vagy másképp.
Azthiszem a morgó morogni fog, de a 2 napját majd az fbi-nak fogja adni morgásai közepette.:-))

tamdhu 2014.02.02. 17:22:29

Nem igazán értem ezt a cirkuszt Írország ellen.Persze itt is ártott a válság. Még így is százszor jobb mint Magyarországon. Nem isznak többet mint régen. Egész Európa.iszik. Luxemburgban a legtöbbet pedig Ők a leggazdagabbak egyike. A válságkezelés jól megy, a visszalépés pedig viszonylagos. Ausztráliához képest persze rossz. De még mindig 40 000 a GDP.Az ír fiataloknak könnyebb. Otthon vannak Ausztráliában Kanadában és Amerikában is. Írországban az elvándorlás nem most kezdődött. A kislánynak viszonylagosan igaza van. De ennek Magyarország gondjaihoz semmi köze. Hiába akarják egy szintre helyezni a két országot. Nincs sajnos verseny köztük.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.02. 18:33:50

@tamdhu: Miért lenne rossz Ausztráliához képest? Magyarázd már meg nekem. Most akkor mindenki költözzön Svájcba, Norvégiába, meg Ausztráliába mert ezeken a helyeken lehet a legtöbbet keresni? Valaki magyarázza el nekem hogy miért jobb egy ausztrál fiatalnak mint egy osztráknak, vagy mint egy németnek.Mert én nagyon nem értem. Már azt se nagyon hogy egy német fiatalnak miért jobb mint egy magyarnak, de azt még csak csak megértem.

Nem százszor jobb mint Magyarországon. Egyik ország sem szegény...mindkettőben van viszonylagos jólét,Magyarországon egy kicsit halványabb de bőven gazdag ország Magyarország is.

morgo1229 2014.02.02. 19:10:17

@nyuszigonosz/D/: hat koszi az infot. En ezt tenyleg nem gondoltam volna. Mindig magam rendelkeztem a napjaimmal. Holnap kezdem is a morgast. Eleg eros a szakszervezet. Tag nem vagyok de ok harcolnak nagyon regardless.

nyuszigonosz 2014.02.02. 19:15:26

@morgo1229: Lehethogy ott nem úgy van, inkább kérdezz - nézz utána, hátha nem fog kelleni morogni.

2014.02.02. 19:17:11

@lexrex: Persze te nem személyeskedsz meg nem vagy troll. Nagyon vicces.... Csaxólok te is amortizálsz, ha már erről van szó...

morgo1229 2014.02.02. 19:17:38

@házelőtthinta: ha egeszseges vagy akkor koltozz el otthonrol, sajnos magas labdat adtal, mikor bevallottad hogy szuleiddel elsz. Probalj megelni onnalloan. Utana gyere vissza mondd el, hogy ment. Amig ezt nem teszed meg csak egy troll maradsz, aki olyanrol beszel amirol fogalma sincs.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.02. 19:31:19

@DieNanny [SZ,CH]: @morgo1229: @zöldeketbeszélek: Az igazság az, hogy nem pont a mi óvodánkba valósiak voltak, akiket láttam, bár van itt jó pár a közelben.És volt már ennek vagy fél-egy éve, kábé.Szóval lehet, hogy abbahagyták már.De ha látom mégeccer, szóvá teszem egész biztos.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.02. 19:37:40

@zöldeketbeszélek: Hát, fene tudja.De azért, hogy emiatt ne legyen télen munkájuk, nagyon nem hinném...Ha én lennék a gyárigazgató és tudnám, hogy egy évben le kell gyártani, mittudomén tízezer hüttőt, akkor azt egyenletesen osztanám el a hónapokra.De hát ez csak én vagyok... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.02. 19:43:37

@M. Péter: Nekem is van egy barátom, aki paradicsomfóbiás, (ő is osztálytárs volt), valszeg a szüret volt a kiváltó ok... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.02. 19:57:08

@shakti_rom: Hmm, nagyon sok saját tapasztalat még nincs.Az óvoda már egy évestől befogadja a gyerekeket (mondjuk úgy, hogy a bölcsőde és az óvoda egyben van...) vannak csoportok, mindegyikben 1-6 éves gyerekek.Az iskolai alsó tagozat állítólag nagyon laza, lecke másnapra sosincs, csak kb annyi, hogy számolj meg fiam 20 csillagot az égen...a felsőbb általánosról se zengenek ódákat.Vannak német, illetve angol rendszerű iskolák (talán mintha kéttannyelvűek is lennének, de legalább is erős bennük az idegen nyelv), ilyenbe szánjuk mi is a kölket.Persze már most 3 évesen sorba kell állni, feliratkozni, hogy 10 éves korára legyen hely, mikor odakerülne...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.02. 20:12:28

@geegee: Az is lehet, amit Digger írt, hogy a karácsonyi kiköltekezés meg a téli magasabb fűtésszámlák miatt nem vesznek az emberek hűtőt, csak ha már nagyon muszáj. Különben a gyár nagyrészt külföldi piacra gyárt, bár ez nem hiszem, hogy bármit befolyásolna.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.02. 20:14:23

@geegee: Hát ez nagyon furcsa. Oda tudnak arra figyelni, hogy a kis járni tanulót a 6 éves nagy gyerek ne tapossa le a játék közben, stb...? Nekem már az sem tetszik, hogy itthon ismét osztatlan csoportok vannak az óvodákban, 3-6 éves korig vegyesen.

blackhairlady 2014.02.02. 20:59:34

@geegee: Mint az amerikai filmekben, meg csak a pocakban van a gyerek de mar be kell iratni a maganoviba, maganiskolaba, talan meg az egyetemre is:DDDD

______________ (törölt) 2014.02.02. 21:01:08

@tableno:
szerinted ha valaki többféle munkát el tudNA látni, akkor igazságos, hogy 3-4-szer többet keressen?
te takarítanál, ha ugyanannyit keresnél takarítóként, mint a mostani állásodban?

egyébként most néztem statisztikákat: a társadalom alsó tizedének jelenleg magyarországon 9-szer akkora a jövedelme, mint a felső tizednek. (a jelenlegi rezsimnek köszönhetően ez a mutató is törénelmi magasságba ugrott az utóbbi 1-2 évben.)
szerinted ez igazságos és kívánatos?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.02. 21:11:34

@zöldeketbeszélek: Valahogy csak megoldják, nekünk nem volt ilyen baj.Mostanság meg a háromévesünk nagyobb, mint a négyévesek... :D

Határátkelő 2014.02.02. 21:14:07

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Kedves szaktársak, kartársak, és mindenki!

Azt hiszem, eljött a pillanat, amikor kénytelen vagyok bejelenteni, hogy a végtelenségig meguntam a napi politika beszivárgását a blogba. Nem érdekel, hogy ki fideszes, jobbikos, szoci, lmp-s (elnézést, ha valamely pártot kihagytam) - holnaptól figyelmeztetés nélkül, azonnali hatállyal kiszórom azt, aki a napi politikát behozza ide.

Tudom, hogy választások jönnek, de aki ereszd el a hajamat akar játszani a másikkal, az menjen erre szakosodott blogokra - van belőlük az Indexen rendesen.

Tehát: aki elkezd nekem pártpolitikát nyomatni, viktorozni, attilázni, bélázni, lajosozni, és valahány név a naptárban, az elsőre egy napra, utána egy hétre, majd végleg távozik.

Kellemes estét!

Határátkelő

______________ (törölt) 2014.02.02. 23:13:33

@házelőtthinta:
@házelőtthinta:
"mindkettőben van viszonylagos jólét,Magyarországon egy kicsit halványabb de bőven gazdag ország Magyarország is. "

igen, világszinten a magyar jövedelmek benne vannak a felső ötödben, azaz a világ 80%-a alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, mint a magyarok.
azért, ha európához mérjük magunkat, egy csöppet más kép rajzolódik ki:
pogiblog.postr.hu/ki-mennyit-keres-europaban
ajánlom mindenkinek, van egy nagyon jó ábra benne, amiből látszik, hogy milyen jövedelmi különbségek vannak az egyes társadalmakban (PPS-ben, azaz vásárlóerő-paritáson mérve, tehát az árak különbségeiből eredő hatás ki van szűrve).

más szemszögből ugyanez:
a mediánjövedelem 50-60%-át szokták szegénységi küszöbnek tartani. (magyarországon 2012-ben a nettó mediánkereset 131 eFt volt, ennek 60%-a kb. 79 eFt.)

"Az európai népesség 18%-a él az összeurópai mediánjövedelem felénél kevesebb jövedelemből
Magyarország háztartásainak 51%-ára jellemző ez a helyzet.
Luxemburgban és Finnországban viszont 2% alatti azok aránya, akik az összeurópai jövedelemeloszlás mediánjának felénél is kevesebb jövedelemmel rendelkeznek. Ezzel szemben Luxemburg lakóinak többsége az összeurópai jövedelemeloszlás mediánjának kétszeres énél is több jövedelemmel bír, az Egyesült Királyság lakóinak egyharma
da szintén ebbe a csoportba tartozik."
www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-811/publikaciok/tpubl_a_811.pdf

ez tehát azt jelenti, hogy ha egész európát tekintjük, akkor a magyar háztartások több mint 50%-a szegénynek számít (nem éri el az európai medián 50%-át sem).

PannonBoy 2014.02.02. 23:46:40

Végre, ez egy üdvözlendő változás. Nekem is elegem van abból, hogy a napi politika beszivárgott és a poszt eredeti tárgyától már messze jár mindenki, mire este lesz időm (valakinek dolgoznia is kell - btw. multinál vagyok, nincs arra idő hogy munkaidőben blogozgassak) átolvasni a kommenteket.

sírjatok 2014.02.03. 08:52:28

@diggerdriver: "Lehet hogy csak egy élete van?
Úgy akarja leélni hogy ne a szopóágon legyen?
Mi nem arra törekszünk? "

Nem mindegy, hogy milyen áron. A logikád alapján a kokainkereskedelem is teljesen rendben van, hiszen azzal sok pénzt lehet csinálni, és hát úgyis mindenki arra törekszik, hogy ne szopóágon legyen, nemiga'? Igen, tudom, hogy nem így értetted, de a logikád ezt nem zárja ki.

Bocs de ez nem ilyen egyszerű, hogy "mindenki jól akar élni". Pont erről a hozzáállásról beszéltem. Ha az angol emberek maguknak Angliában megcsinálták a jó életet, akkor nevetséges, hogy az tartja "okosnak" magát, aki fel bír szállni egy repülőre, és oda tud menni. Ezt egy önző megoldásnak tartom. A valódi megoldás meg az lenne, hogy MO.-n is megnézni, hogy mitől megy, mitől nem megy, mit kéne változtatni. Ettől persze neked nem lesz jobb életed, hogy itt maradsz, küzdesz, vállalkozol, adózol, szavazol, civilkedsz, a magad szerény eszközeivel próbálod jobbá tenni az országot, tehát ez a te erkölcseid szerint hülyeség. Az enyéim szerint viszont ez a helyes út, mert hosszú távon és az emberek többségének ettől lesz jobb.

Nyilván te nem így gondolod. Nem gond, nincs megtiltva, hogy bárki elhagyja az országot, szerencsére jönnek is elegen (MO migrációs rátája pozitív, azaz igazából többen jönnek, mint mennek, még ha mindenhol dúl is a sírás). Meg igazából a külföldi munkának elég sok pozitív hozadéka is van, a külföldi munkakultúra, technológia, stb, megismerése, ami adott esetben az országnak is a hasznára lehet. Tehát nem a határátkelés ellen vagyok, még ha most úgy is jön le.

Csak tényleg megmosolyogtató, amikor ez az önző, narcisztikus gondolkodásmód ennyire kicsapódik, mint fenn a posztban: "Én otthagylak titeket a szarban, mert én jobb életet akarok, de azért a legjobb az lenne, ha ti (nélkülem) megcsinálnátok ezt a jobb életet, és akkor hazamennék, mert akkor ott már jobban érezném magam." Ez ilyen macska-önzés: Butuska, aranyos, meg érezhető hogy nincs benne rosszindulat, csak ugyanakkor kicsit ijesztő is. Igazából csak ez késztetett kommentelésre, hogy a fenti történetben annyira szépen ki van ez kristályosodva.

Persze felőlem mindenki oda megy, ahova akar, megtiltva nincs, de nekem meg engedtessék meg, hogy jól szórakozzak közben az ilyen anomáliákon :p

M. Péter 2014.02.03. 10:48:12

@sorsolo: "ez tehát azt jelenti, hogy ha egész európát tekintjük, akkor a magyar háztartások több mint 50%-a szegénynek számít (nem éri el az európai medián 50%-át sem). "

Ez inkább azt jelenti, hogy a szegénységet nem lehet csak a jövedelemmel mérni, hanem a megélhetési költségeket is figyelembe kellene venni. Ugyanannyi pénzből sokkal jobban él az, akinek saját tulajdonú, tehermentes háza vagy lakása van, mint az, aki lakbért fizet. Az sem veszik figyelembe, hogy Magyarorszgon falun sokan az ennivalójuk jó részét megtermelik maguk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.03. 11:40:41

@sírjatok:
Hány erkölcs egy kiló kenyér?
Tölem még nem fogadták el mint fizetöeszközt.
Szép dolog az idealizmus ha van miböl finanszírozni.

tableno 2014.02.03. 13:08:32

@sorsolo: nem, itt arról van szó, hogy takarítani szinte bárki tud, amit én csinálok, azt meg csak viszonylag kevesen (és rengeteget kell tanulni hozzá). Kereslet-kínálat törvénye.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.03. 13:51:26

@tableno: Remélem közgazdászként egyetértesz azzal hogy minél kisebb a jövedelmek között az olló akkor általában annál egészségesebb a társadalom. Tehát persze érthető hogy ha 1000 emberből 1 képes elvégezni azt amit pl te csinálsz akkor neked értelemszerűen több jár, viszont annak is járjon elég aki olyasmit csinál amire mind az 1000 ember képes lenne. A nyugati jóléti államok pedig pont erről szólnak.

www.portfolio.hu/img/upload/2014/01/0123_je4-20140129.png

ez érdekes grafikon. engem meglepett. hogy előzheti meg Magyarország ebben a sok nyugat európai országot? Itt egyenlőbben el vannak osztva a jövedelmek. ezt magyarázza meg valakI! Én nem értem! Van erre valami épkézláb magyarázat?

tableno 2014.02.03. 14:31:35

@házelőtthinta: persze, ezzel egyetértek. A kommunista "egyenlősdivel" viszont nem. Ki lett próbálva, nem vált be.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.03. 14:45:29

@M. Péter: Én azt tapasztaltam a falusi rokonaink lakóhelyén és általában a megyében, hogy az élelmiszerek és a víz-gáz-fűtés alapvetően drágább, az emberek tuját 'termesztenek' krumpli meg paradicsom helyett. A helyi piacon ugyanannyiba kerül a zöldség-gyümölcs, húsárú, kenyér, mint mondjuk Újpesten. Elég gyakran mi viszünk magunkkal gyümölcsöket, a budapesti piacokról a Jászságba...vicces, nem?

M. Péter 2014.02.03. 20:21:01

@zöldeketbeszélek: Falusi nagyszüleim termeltek krumplit, vöröshagymát, fokhagymát, sárgarépát, petrezselymet, paradicsomot, paprikát, tököt, káposztát, volt almafájuk, körtefájuk, szilvafájuk, diófájuk, szőlőjük, hizlaltak disznót, volt több tucat tyúkjuk. Kenyeret meg tejet már boltban vettek, de ezen kívül más élelmiszert nem nagyon. Most is vannak falun élő nagybátyáim és unokatestvéreim, akik megtermelik az ennivalójuk nagy részét, még szüleimnek is ajándékoznak a fölöslegből.

2014.02.03. 20:23:02

@M. Péter: Peti, kerdes. Ha valami csoda folytan, Skocia megis a kivalasra szavaz, hogy dontik majd el, hogy ki a skot? Visszamenoleg kinek van McLane neve, vagy ki lakik ott/kinek van ott haza / foldje? Vettem ott egy folddarabot, akkor lehetek kettos allampolgar?

______________ (törölt) 2014.02.03. 20:51:55

@sírjatok:
a magam részéről nem azért hagytam el magyaro.-t, mert másutt jobb a fizetés (bár természetesen nem ítélem azokat sem, akiknek ez volt a fő motiváció).
ha politikailag elfogadható (minimum tűrhető) lenne a helyzet, én is azt gondolom, hogy a hazaszeretet azt követelné, hogy az ember előbb-utóbb visszatérjen és visszaadjon abból, amit kapott.
de most úgy látom, hogy elég sokak számára a létfenntartás is problematikus. havi 80 eFt-os fizetésből nem lehet jó lelkiismerettel családot vállalni és gyerekeket nevelni. az ország kényszeríti rá az embereket, hogy máshol keressék a boldogulásukat, ha nem akarnak felfordulni, vagy vegetálni. és ezt most nem szemrehányásként mondom az "országnak". egyszerűen ez a helyzet, ennyire képes a jelenlegi magyar társadalom. tudomásul kell venni. majd talán egyszer jobb lesz, és sokan bizonyára hazatérnek. de aki mégse, azt sem lehet elítélni, az ember nem egy darab kő, hogy füttyszóra odébb lehet dobni.

______________ (törölt) 2014.02.03. 20:52:18

@tableno:
ezt írtad a múltkor is.
erre kérdeztem,hogy:
szerinted ha valaki többféle munkát el tudNA látni, akkor igazságos, hogy 3-4-szer többet keressen?
te takarítanál, ha ugyanannyit keresnél takarítóként, mint a mostani állásodban?

egyébként most néztem statisztikákat: a társadalom alsó tizedének jelenleg magyarországon 9-szer akkora a jövedelme, mint a felső tizednek. (a jelenlegi rezsimnek köszönhetően ez a mutató is törénelmi magasságba ugrott az utóbbi 1-2 évben.)
szerinted ez igazságos és kívánatos?

______________ (törölt) 2014.02.03. 20:52:18

@házelőtthinta:
ebben még nem zárkóztunk fel teljesen. de ha marad a mostani bagázs, akkor garantálom, hogy rövidesen ebben is "jobban" fog magyaro. teljesíteni...
ahogy írtam, az aránytalanságot mérő mutató 9 volt az alsó és a felső decilis között 2012-ben. két évvel korábban még 7,2. ez közvetlen következménye a jelenlegi adó- és szociálpolitikának (pl. egykulcsos adó).

a komenizmus idején egyébként ez a mutató még 3-4 körül járt, tehát azóta több mint duplájára nőtt a szegények és gazdagok közötti rés. én sem kívánom vissza azt a rendszert, de ez számomra egyértelműen egy negatív változás.

______________ (törölt) 2014.02.03. 20:52:18

@M. Péter: a megélhetési költségeket tartalmazza a táblázat (PPS-ben vannak a jövedelmek mérve).
a "háztáji" gazdaság épp a szegénységet hivatott csökkenteni. aki szegény, az úgy segít magán, ahogy tud. nem azért gazdálkodnak ma már falun se, mert az annyira hozzátartozik a hagyományos életmódjukhoz. sajnos egyre inkább az a helyzet, hogy az marad falun, aki nem tud(ott) elmenekülni a városba, nem pedig az, aki a "jó levegőt" szereti.

aki még szegényebb, az meg kukázik. attól még, hogy 0 Ft bevétel mellett sem fordul fel az ember, nem vonnám le azt a következtetést, hogy akkor az nem is annyira szegény, ha nem hal éhen.

M. Péter 2014.02.03. 23:16:34

@charlieharper (UK, de nem London!): A részleteket még nem hozták nyilvánosságra. Ennyi ír az SNP:
"We anticipate a broad definition of citizenship including qualification through both residency and birth, and provision for dual citizenship too. Detailed plans regarding qualification for citizenship in an independent Scotland will be published later this year. After independence, it will be for elected Scottish governments to consider any further changes. "
www.snp.org/node/12435
Földtulajdon biztos nem lesz elég.

Saggitarius 2014.02.08. 21:57:18

@házelőtthinta: En sem igazan ertem, mert azonos szintre mutatjak Irorszaggal (ahol elunk), hadd ne kelljen ecsetelnem a kulonbseget.

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2014.02.10. 14:09:47

Ez egy semmitmondo, hatasvadasz poszt, es meg provokativ is, mivel az utolso sorig azt hiszi az ember hogy ez csak egy ujabb magyar sirankozas.
Vagy most kommenteljünk, hogy tenyleg mennyit valtozott Irorszag az elmult evekben? :)

Kardinalis 2014.05.31. 15:57:34

De kemeny... komolyan ket ev utan mennuire igy latom Pestet... ;(

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása