oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. január 01. 06:52,  Csendesebben ütnek 719 komment

2014. január 01. 06:52 Határátkelő

Csendesebben ütnek

Mint azt tegnap megígértem, az újév első napján kicsit még visszatekintek a tavalyi évre, és röviden beszámolok az idei tervekről is. Ne várjatok túl hosszú posztot, mégis csak január elseje reggel van. (Szolgálati közlemény: a szilveszterezős képgaléria - azért, hogy mindenki beleférjen - holnapra csúszik.)

2014.jpg

Kezdjük a legfontosabbal: a Határátkelő él és virul, köszöni szépen, jól van, jönnek a történetek, hol ilyenek, hol olyanok, és én továbbra is gyakran gondolok arra, milyen hihetetlen ez az egész történet, hiszen soha nem hittem volna, hogy immáron két és fél éve, 850 poszton is túl még mindig létezünk és megyünk előre (avagy építkezünk, hogy némi magyarázattal is szolgáljak a nyitóképre - és azért Digger, te is eszembe jutottál...).

Rögtön a legelején szeretném is megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek (törzskommentelőknek, alkalmi hozzászólóknak, és mindenekelőtt azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy beküldik a történeteiket) megköszönjem az egész éves ittlétet, a segítséget, a kommentelést – nélkületek ez a blog nem érne semmit.

Változás és siker

Volt egy nagy változás is a Határátkelő életében: kénytelen voltam bevezetni a részleges moderációt, ami azt jelenti, hogy azok, akik kérték (minimális kivétellel) továbbra is minden moderálás nélkül szólhatnak hozzá a posztokhoz, a többieknek kicsit (remélem, egyre kevesebbet...) várniuk kell, amíg a kommentjük élesedik.

Higgyétek el, nem volt nagy öröm ezt meglépni, de nem volt más lehetőség, annyira elharapóztak a trollok. Azóta a látogatottság nem csökkent, a kommentekből kevesebb lett, de szerintem ez nem baj.

Régi vágyam teljesült, amikor a nyár végén sikerült végre rászánni magam, és elindítottam a vasárnapi blogajánlót, amit én nagyon szeretek, mert jó dolog megosztani veletek egy-egy olyan bejegyzést, ami nekem valamiért különösen tetszett.

Ami még a blogot illeti, indultunk a Goldenblogon (2012-ben némi adminisztratív malőr, félreértés, nevezzük, aminek akarjuk miatt ez nem sikerült) és elég szépen szerepeltünk, hiszen a Közélet kategória közönségszavazásán 3., míg a zsűrinél győztes lett a Határátkelő (némi meglepetésemre Az év felfedezettje díjat is elhozva, ami alighanem annak köszönhető, hogy 2013-ban indultunk először).

Egy kis statisztika

Tavaly (pár napig még furcsa lesz ezt leírni) közel 2 millió egyedi látogató összesen 4,5 millió látogatást tett a blogon, 8,3 millió oldalmegtekintést generálva. Az év leglátogatottabb napja (meglepő módon) augusztus 20-a volt, ami azért meglepő, mert aznap egy thaiföldi poszt (pontosabban egy Fogadó szerkesztett változata) volt a soros.

Ha már a statisztikánál tartunk, a Facebookon közelítünk a 36 ezer lájkhoz, ami annak fényében különösen örömteli, hogy Mark és csapata az év végére átment pénzgyártó gépbe, és aki nem fizet, annak nem, vagy csak korlátozott mértékben teszi ki a falra a posztját. Én eddig még nem fizettem, talán majd kipróbálom (lehet, hogy éppen holnap), de őszintén szólva ezt nem tartom túl kedves lépésnek a Facebook részéről – persze meglepve nem vagyok.

2013 a határátkelők szemszögéből

Ahogy végiggondoltam az évet, két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy mintha csitult volna a kormány (és annak támogatói) részéről a külföldön élők iránti khmmm... fenntartás (néha ellenszenv), aminek egyik oka alighanem az, hogy elmúlt az első sokk, másik oka viszont alighanem a stratégiaváltás.

Többé-kevésbé csendben ugyanis azért folyamatosan kapunk a fejünkre, még ha akadnak is pozitív változások (például a rendszámmizéria remélhetőleg végleges elcsitulása).

Ugyanakkor ami az idei parlamenti választások kapcsán a „nem szavazhattok levélben" hiszti kapcsán zajlik, az egészen szomorú. Itt állunk három hónappal a választások előtt, és még senki sem tudja (vagy akarja) megmondani, miként is fog szavazni az a több százezer magyar, aki például Angliában él. Mert azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy majd sorban állnak a londoni nagykövetség épületénél? Pedig jelenleg ez tűnik az egyetlen lehetséges változatnak...

Ott van az egészségügyi járulék és az orvosi ellátás tervezett szigorításának esete, és akad még egy-két dolog - ezekből én azt szűröm le, hogy stratégiát váltva szépen csendben sodornak minket több területen is hátrányos helyzetbe. Közben persze megy a szöveg (és a reklám) a fiatalok hazacsábításáról, de ennek mikéntjéről én még egyetlen értelmes koncepciót sem hallottam.

Mennyi az annyi?

Azt persze továbbra sem tudja senki megmondani, hány határátkelő él már külföldön, erről 2013-ban több poszt is született itt, a blogon, általában 5-600 ezer emberről beszélnek, szerintem ennél több, de ezen nem fogunk összeveszni.

Saját, személyes környezetemben úgy látom, hallom, hogy a folyamat nem hogy lassulna, inkább gyorsul, egyre többen döntenek a külföldi folytatás mellett, ami nem csak gazdasági okokkal magyarázható, hanem azzal is, hogy minél többen vannak, vagyunk kint, annál egyszerűbb lesz másoknak, hiszen már megvannak az alapok, a kitaposott ösvény.

Közben persze a helyzet nem lesz egyszerűbb sem a németeknél, sem Angliában (hogy csak két népszerű célországot említsek), hiszen mindkét helyen szigorításokat emlegetnek, bár meggyőződésem, hogy ennek egy igen jelentős része csupán politikai PR, különösen Nagy-Britanniában, ahol jövőre választások lesznek, és a konzervatívoknak muszáj valamivel meglovagolni a közhangulatot.

Mit várok 2014-től?

A politikától nem sokat, a magyar választások eléggé lefutottnak tűnnek, bár három hónap ebben a műfajban nagy idő. A nagy kérdés az, mi történik április után... De nem szeretnék politizálni, mert ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak. :)

Például a blog, melynek kapcsán több nagy tervem is van, melyek közül ha csak egyet-kettőt sikerül megvalósítani, akkor már elégedett leszek. Nem szeretnék túlzottan előreszaladni, de ha minden jól megy, akkor már az év első felében ennek kézzel fogható eredményei lesznek.

Tervezek kisebb változtatásokat is (lehet például, hogy több, a karácsonyihoz hasonló fotós poszt lesz, mert úgy látom, ennek sikere volt és feltétlenül szeretném feléleszteni a Fogadót), de a lényeg változatlan marad: jönnek a napi történetek, viták (ha egy kívánságom lehetne, akkor az az lenne, hogy a vitatkozó felek néha jobban tekintettel lehetnének a történetek szerzőire és egymásra), beszélgetések – a Határátkelő pedig megy tovább, ami persze rajtatok és a beküldött történeteken is múlik.

Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog újévet – és jó kommentelést!

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Még ma is beküldhetitek a szilveszteri fotókat - legyenek azok utcai képek, buliban készültek, vagy egyszerűen csak olyanok, amit jellemzőnek gondoltok. A képekből holnap lesz külön poszt, azaz megmutatjuk, hogyan szilvesztereztünk mi, magyarok a világ körül Új-Zélandtól Magyarországig. A fotókat küldhetitek emailben a hataratkelo@hotmail.com címre, vagy feltölthetitek a blog Facebook.oldalára.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: évértékelő Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr65718186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blackhairlady 2014.01.02. 16:41:22

@Barátusz [UKCaLCM]: Ertem en, hogy mit mondasz, en is fizettem a tajekozatlansagom miatt, csak azt probaltam leirni amit ok mondtak nekem. A jogszabaly nem tudasa nem mentesit a torvenyek alol. Vagy valami ilyesmi:))

blackhairlady 2014.01.02. 16:44:22

@charlieharper (Cape Town, SA): Nem tudom a pontos meghatarozast, de semmi hatranyod nincs abbol ha a sajatodban ideiglenesen vagy bejelentkezve. A tulajdonos ezzel nem valtozik, eladaskor pedig a foldhivatali bejegyzes szamit ahol te vagy megnevezve mint tulajdonos.
Ha egy harmadik szemely lenne bejelentve mint allando otttartozkodo, az ingatlan akkor is a tied, csak te tudod ertekesiteni.

2014.01.02. 16:45:17

@Mirjam2: nevetsz ezen, de letezo dolog ez. Ha egy bizonyos osszeg felett tartozol az allamnak, akkor utanad nyulhatnak mas orszagokban is. Kanadaban anno ez a hatar CAD 100K volt, ok, hogy jo sok penzt kell sikkasztani, hogy ekkora adotartozast felhalmozz. Csak azt akartam mondani, hogy van ra nemzetkozi bevett gyakorlat, azonban ezt csak egy bizonyos kuszob folott hasznaljak.

2014.01.02. 16:50:28

@blackhair-lady: De hogy mukodne pl. ez a 'behajtas' az ingatlanbol - mikor orokolsz, honnan jonne ra a NAV hogy hoppa, pont olyan valaki orokolt aki tartozik nekunk? Es hogyan hajtanak be a penzt az ingatlan arabol? Oszinten szolva, szerintem eletszerutlen hogy ezeket a penzeket be lehessen hajtani, ha onkent nem fizeti ki valaki.

blackhairlady 2014.01.02. 16:51:20

@Mirjam2: Szerintem (hozza teszem, nem vagyok szakerto, bar konyvelo voltam evtizedekig, de nem ilyen temaban) ugy, hogy ugye van egy szemelyes szamlad vagy micsoda a NAV-nal, ahol gyulik a be nem fizetett tb-k osszege is tobbek kozott. Ez biztosan igy van, mert nekem kinyomtattak ezt, amin minden honapban tetelesen szerepelt a be nem fizetes.
Aztan ha veletlenul orokolsz vagy barmilyen mas vagyonhoz jutsz ami utan szinten adot kell fizetni (mert ugye mi utan nem kell:(, az is a szemelyes szamladon jelentkezik. Itt maris latja a konyvelo, illetve a konyvelesi program, hogy van X osszeg elmaradasod, X osszeg beveteled, es abban a pillanatban a NAV le is vonja az elmaradast, mert a TB ado modjara behajthato.

2014.01.02. 16:54:13

@charlieharper (Cape Town, SA): Igen, ezt elhiszem, de en is arra gondoltam hogy a havi 6 ezer forintert csak nem fognak koroztetni a CIA-val... Bar ki tudja, Magyarorszagon nagyjabol minden lehetseges.

2014.01.02. 16:54:42

@blackhair-lady: le kellett adni a lakcimkartyat es a szemelyit? Vagy a lakcimkartyara rairjak, hogy "ideiglenes lakcim"?

@Mirjam2: amikor az orokolt osszegre kifizeted az adot es a TBt (?), akkor azert nem nehez egy programnak raneznie az eddigi rendszeres befizeteseidre. Ezt behajtani hogyan tudjak, azt nem tudom. Esetleg kuldenek egy szamlat az ingatlan cimere, amit orokoltel vagy (!) rajegyeznek egy kovetelest az ingatlanlapra a Foldhivatalnal es nem tudod eladni, csak ugy, hogy az allam raterhelt.

2014.01.02. 17:00:10

@Barátusz [UKCaLCM]: 'De egyszerűbb fű alatt változtatgatni, és aztán a delikvens képébe tolni. (nemcsak) magyar szokás?'

Teljesen egyetertek. Az emberek nem 'dafke' nem jelentkeztek ki, hanem pl. amikor en 18 evesen leleptem (sok evvel ezelott), meg sem fordult a fejemben ilyen hogy 'ki kene jelentkezni', soha nem hallottam ilyenrol. Azota meg jobb dolgom is van mint a ketnaponta valtozo magyar jogszabalyokat, alkotmanyt, stb. figyelemmel kiserni. Pl. azt sem tudom hogy mi ez a sokat emlegetett NAV, es nem is erdekel (ugy veszem ki a hozzaszolasokbol, hogy valami hatosag aminek penzt kell fizetni :)).

2014.01.02. 17:03:17

@charlieharper (Cape Town, SA): Miert kene egeszsegugyi hozzajarulast fizetni mikor ingatlant orokolsz? Az ado-reszet azt ertem. Bar oszinten szolva ketlem, hogy lenne egy olyan, mukodo nyilvantartasuk amibol kiderulne ha tartozol valamivel.

2014.01.02. 17:09:17

@Mirjam2: en mar tudom, hogy mi ez a NAV; az APEH reinkarnacioja. Az OEP meg a hivatal, aki beszedi a TB penzt. Es allitolag ez a 2 hatosagnak nincs osszekotve a rendszere.

2014.01.02. 17:11:16

@blackhair-lady: 'mert a TB ado modjara behajthato'

Ja, igy mar jobban el tudom kepzelni.

blackhairlady 2014.01.02. 17:15:56

@Mirjam2: Nem egeszsegugy hozzajarulat fizetsz amikor orokolsz hanem adot. A TB is ado lett, igy ez is ugyanott mutatkozik mint az orokles utan fizetendo ado. Es hiddel el, van ilyen nyilvantartas, mert nekem kinyomtattak abban a pillanatban amikor kertem, hogy lassam, mennyi a tartozasom.

BTBTBT 2014.01.02. 17:15:58

@blackhair-lady:
Persze, igaz, és a hatóság részéről lehet is ezzel takarózni: de honnan kéne tudnom a jogszabályról (ha új) vagy annak változtatásáról (régi), ha nem vagyok ott, és nem szokás szó szerint világgá kürtölni - tehát nemcska megjelentetni 1-2 magyar weblapon - az újonnan hatályba lépő változásokat.
Csak költői kérdés volt. :)

@Mirjam2:
Értelek, de mondjuk azért a tiéd és több Kanadás meg charlie esete is kicsit más, mert ti sokkal régebben (1-2, néha 3 évtizeddel) korábban távoztatok hozzánk képest. Akkor még nem volt ekkora mizéria a lelépők szankcionálásával kapcsolatban.
No meg nem volt divat a kétharmaddal éjnek évadján átnyomott törvényváltoztatások gyakorlata sem. :(
Részemről az érdektelenség játszik, de majd ha legközelebb hazamegyek, lehet, hogy átíratom az állandót ideiglenesre. Arra meg majd ki tudja mikor kitalálják, hogy ha nincs állandó lakcímem, elveszik a magyar állampolgárságot.
Azért vigyázz, nehogy rád küldjék a CIA-t.

NAV = Nemzeti Adó- és Vámhivatal

2014.01.02. 17:16:55

@charlieharper (Cape Town, SA): 'a NAV; az APEH reinkarnacioja'

Koszi, ezt megjegyeztem! :) Akkor igazam volt, ok azok akik penzt akarnak toled (meg masok is).

2014.01.02. 17:20:38

@Barátusz [UKCaLCM]: Kosz az infokat - gondolhattam volna hogy az N = Nemzeti! Ami a CIA-t illeti, szerintem biztonsagban vagyok itt Szaudiban, nem hiszem hogy beengednek gyanus amcsi elemeket ide nyomozni, meg OV szemelyes utasitasara sem :)

blackhairlady 2014.01.02. 17:22:21

@charlieharper (Cape Town, SA): Igen, le kell adni a lakcimkartyat es a szemelyit is, kell irni egy kezzel irott valamit amit nekem az gyintezo diktalt, ki kell tolteni kijelentkezesi es az ideiglenesen bejelentkezesi lapot ( a kijelentkezesinel meg kell adni azt a cimet is ahova bejelentkezel ezek utan, de ez lehet kamu kulfoldi cim is, nem fognak utana jarni, en is igy tettem), a szemelyit ertelem szeruen nem adjak vissza, a lakcimkartyan pedig az szerepel. hogy "Kulfoldi cim".
Tovabba azt mondta az ugyintezo aki a lakcimnyilvantarto csoport vezetoje volt, hogy ezt a procedurat ketszer meg lehet ismetelni, tehat ha meggondolom magam, akkor ketszer visszakerhetem a szemelyimet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 17:24:40

@Mirjam2:
Nem, nem... őszentsegge, I. Viktor de Tekintetes szavát még a szaudiak is félik! Na nem a haderőtől, a gazdasági főlénytől, hanem a bármikor bevethető nemzeti 11-egytől! :)

blackhairlady 2014.01.02. 17:25:32

@Kövérmadár [swe]: Valoban nem kell fizetni egyenesagi orokles eseten, ezen en is elgondolkodtam amikor az ugyintezo mondta. Bar lehet, hogy akkor ez meg nem volt hatalyos (vagy hatajos????:))

BTBTBT 2014.01.02. 17:28:16

@Kövérmadár [swe]:
Persze, adót nem, mert annak is megváltoztatták a nevét: öröklési illeték lett, vagy mi a fene.

@Mirjam2:
Arra ne vegyél mérget, hogy OV keze nem ér el az olajmágnásokig. :)

2014.01.02. 17:37:11

@Mirjam2: ha CIAtol felsz, akkor itt egy klasszikus:
We spent 10 years looking for Bin Laden
We scoured 27 countries looking for Bin Laden
We spent 2 billion dollars looking for Bin Laden
Where did we find him?
In his house!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 17:45:01

@blackhair-lady:
Nekem nem adtak másik lakcímkártyát. Elvették a régit és a személyit is, kilyukasztották és ennyi.

Volt egy olyan kérdés, hogy ideiglenesen vagy véglegesen hagyom-e el az országot, azt mondtam, hogy véglegesen.

Azt is megkérdezték, hogy meg szeretném-e adni a kinti címemet, erre nemet válaszoltam.

Akkor most mi van? :D

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 17:55:36

@Mirjam2: végrehajtást indítanak és bejegyzik a tulajdoni lapra.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 17:59:31

@blackhair-lady: mindenki láthatja saját maga, amennyiben elmegy az okmányirodába, és kér hozzáférést az Ügyfélkapujához.
ugyfelkapu.magyarorszag.hu/

Onnantól bármit meg tud nézni a tb historytól kezdve az adófolyószámláig, kérelmeket adhat be online, gyakorlatilag bármit.

Csak az első alkalommal kell elzarándokolni személyesen.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 18:02:28

@blackhair-lady: drágáim, pont ugyanonnan, ahonnan az ithton lakók.
ne gondoljátok már, hogy a szükséges jogszabályokról kisbíró tájékoztat bennünket a ház előtt minden alkalommal, és csak szegény külföldön élők vannak diszkriminálva.

pont ugyanúgy a netes médiában olvasunk róla
(na jó, Béla néni a napilapból, amit minden reggel ötkor visz neki a postás, de neki mindegy is)
külön levelet sem küldenek.
pont ugyanúgy tájékozódunk, ahogy bárki más.
érdemes pár magyar híroldalt felvenni a napi rutinba mindőtöknek és ennyi.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 18:02:58

@Babette_:
Az pech, amikor régen volt ilyenem, de elfelejtettem már a jelszót is és a felhasználónevet is? :D

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 18:03:37

@Mirjam2: igazából először Adó- és Vámhivatal nevet akartak, de annak elég szar lett volna a rövidítése...

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 18:04:43

@Kövérmadár [swe]: az attól függ, hogy meddig való érvényességre állítottad be.
ha lejárt a jelszó érvényessége, akkor ismét személyes megjelenés,
ha nem járt le, van jelszóemlékeztető e-mail címre.

2014.01.02. 18:06:03

@Babette_: Persze, majd husz ev utan, kettos allampolgarkent, egy masik kontinensen elve stb., magyar hireket fogok olvasni napi szinten. Ez nagyon eletszeru... Veletlenul talaltam ra erre a blogra es nagyon ideszoktam, ezen kivul semmit nem olvasok magyarul, mar ugy 15 eve.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 18:07:19

@Mirjam2: de azért azt szeretnéd, ha a magyar állam tájékoztatna a jogszabály-változásokról?
vagy félreértettem valamit?

2014.01.02. 18:16:43

@Barátusz [UKCaLCM]: Ajjaj, OV imadja az olajmagnasokat, rendszeresen jar ide. Volt egyszer 2001-ben: www.arabnews.com/node/213103, aztan 2011-ben: hungarianspectrum.wordpress.com/2011/10/05/viktor-orban-in-saudi-arabia-reality-and-wishful-thinking/; mno.hu/kulfold/orban-egy-furcsa-fordulatrol-beszelt-rijadban-2568. 'Szeretne stratégiai együttműködést kiépíteni olyan országokkal, mint például Szaúd-Arábia. (...) A szaúdi-magyar kétoldalú kapcsolatokról azt mondta, szeretné, ha azok „élőbbek” lennének.' Ki tudja mit ertett ezen...

2014.01.02. 18:19:48

@Babette_: Ez rendben van, de én 23 éve élek kint. A lakást, ahova még be voltam jelentve (nem az én tulajdonom), már vagy 21 éve eladták és ezután máshová már nem jelentkeztem be.

A dilemma az volt, hogyha 23 éve külföldön élek, akkor honnan tudom meg, hogy mik a fizetési kötelezettségeim Mo-n? De miután a két ország között van tb-re (és nyugdijra) vonatkozó egyezmény, úgy néz ki, csak egy országban vagy köteles fizetni a tb-t.

@charlieharper (Cape Town, SA): Én túristaként jöttem ki, aztán egyszerüen nem mentem vissza! :) De talán apám leadta a személyimet, most már meg kell hogy tudakoljam. Csak azt nem tudom hogy ezzel ki lettem-e jelenkezve.

@shwarcz bácsi: Nem érint igy nem vagyok naprakész a témában, de nemrég az accelerated LMO process-t ideiglenesen felfüggesztették, mert nem arra használták, amire hivatott volt. Magasan képzett munkaerő helyett olcsó képzetlen munkaerőt hoztak be - a "pálmát" a Royal Bank vitte, aki a dolgozóival tanittatta be a külföldi munkaerőt, aztán kirúgta őket. Ha visszajön ez a program akkor biztos jóval szigorúbb lesz.

@Mirjam2: Ha nincs vagyon, akkor gondolom csak simán megtagadom a fizetést, és legfeljebb "persona non grata" leszek. De egy örökségből pl. könyörtelenül levonhatják. :(

@shakti_rom: Te is számolsz, barátom? :)) Ha van időd, nézd meg azt a 2003-as törvényt, amit még tegnap este belinkeltem, hátha sikerül kihámozni valamit. Sztem az egyezménnyel mi hasonlóak vagyunk, mint az EGT országok, csak egy országban vagy köteles tb-t fizetni, de igazolnod kell, hogy ezt megtetted. Az USA pl. nem ilyen ország, nincs egyezmény.

BTBTBT 2014.01.02. 18:21:06

@Kövérmadár [swe]:
Valóban nem, de csak általonosságban jegyeztem meg.
Azért remélem, hogy a szüleim még jó sokáig élnek. Azalatt meg úgyis mindegy, hogy milyen változásokat hoznak - mert biztosan hoznak - majd.

@Mirjam2:
Ezzel az a baj, hogy ha még az ember venné is a fáradtságot, hogy figyelemmel kísér egy-két magyar híroldalt, további kutatásokra lenne szüksége, mert azért otthon rohadtul nem egyértelmű semmi.
Lehet azzal jönni, hogy ne sírjak, de az Inland Revenue, Companies House meg az NHS oldalán is minden-minden-minden információ megtalálható, érthetően, nem eldugdosva, és ha valami még így sem tiszta, akkor van elérhetőség, amelyen visszajeleznek, választ adnak.
A NAV oldalán meg egy retkes nyomtatványt nem lehet megtalálni, hiába adja ki a további google-keresés, hogy ott van az oldalon.

Mellesleg nem szokásom mazochista módon felturbózni a vérnyomásomat a mo.-i hírekkel. A választás előtti hónapokban is inkább az olimpiát kísérem figyelemmel.

2014.01.02. 18:23:07

@Babette_: Nem, azt szeretnem ha a magyar allam nem talalna ki folyton olyan torvenyeket amik visszamenolegesen ervenyesek. Ha ez a torveny a TB-fizetesrol illetve 'kijelentkezesrol' nem volt ervenyben, amikor en elhagytam az orszagot, akkor ne kezdjenek mar el visszamenoleg uldozni meg penzt kovetelni tolem valamiert.

2014.01.02. 18:30:03

@Barátusz [UKCaLCM]: 'Mellesleg nem szokásom mazochista módon felturbózni a vérnyomásomat a mo.-i hírekkel'

Ezt megertem... En sem vagyok egy mazochista alkat, lehet hogy ezert kotottunk ki Angliaban mindketten? :)

2014.01.02. 18:30:27

@Mirjam2: Ez nem életszerü sztem sem. A probléma az,hogy egy törvény, amit jóval a távozásod után hoztak meg, visszamenőleges hatályú, tehát olyanokra is vonatkozik, akiknek semmi lehetősége nem volt a korrigálásra, hiszen akkor még nem is volt életben a törvény. A másik persze az, hogy honnan is tudnának a törvényről, meg miért is érdekelné őket, amikor már rég állampolgárok, adó és tb fizetők más országban. Ez szimplán egy "cash grab".

2014.01.02. 18:35:31

Ez a visszamenőleges törvény olyan, mintha pl. az itt nemrég megváltozott nyugdijtörvény azt irná elő, hogy mostantól 67 év az öregségi nyugdij korhatár, és ez arra is vonatkozik, aki már nyugdijban van. Igy aki azelőtt 65 évtől vette fel az öregségit, az tartozik fejenként két évnyi nyugdijjal az államnak. Ez abszurdum,

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.02. 18:53:31

@Mirjam2: nekem egyébként ezért is megvan az összes régi útlevelem, amivel napra lebontva igazolni tudom, hogy egy percet se voltam Európában. mondjuk kivétel most, mert ezek a Schengeni belépésnél még állampolgárnak se pecsételnek?! nincs nyoma. mágnescsíkot lehúzzák, ők tudják egyáltalán, na ezt nem figyeltem. na egyébként nem mintha valakit is érdekelne, hogy én nem is jártam az EU-ban, de ki tudja, hátha egyszer még hasznos lehet.
teljesen egyetértek egyébként.
majd ha kitalálják, hogy állandóra külföldre kivándorolt (lakcímmel nem rendelkező) pógárok útlevele nem 6ezer ft (ilyesmi nem?), vagy konzulátuson 65 euró, hanem 500 euró. vagy valami valami biztosan lesz.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 18:54:48

@cougarcat: @Mirjam2:
nana, azért olyan törvény még itt sem született, ami 20/23 évre visszamenőleg fizetési kötelezettséget keletkeztet nektek.
úgyhogy nyugodtak lehettek.
:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 18:57:05

@cougarcat: ha régóta más országban állampolgárok és adófizetők, akkor nem is vonatkozik rájuk.
persze, ha nem vágtak el minden szálat az anyaországgal, akkor azért ott nem csak az államnak van valami a füle mögött...

2014.01.02. 19:07:19

@Babette_: "persze, ha nem vágtak el minden szálat az anyaországgal, akkor azért ott nem csak az államnak van valami a füle mögött..."

Nem tudtuk, hogy el kellett volna vágni... de gondolom most majd mindenki sebtében nyisszant. :)

2014.01.02. 19:07:55

@Babette_: Meg nem... de ami kesik, nem mulik! Elore az Orbani uton! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 19:13:18

@cougarcat:
"de gondolom most majd mindenki sebtében nyisszant. :) "

Ilyesmit egy olyan, jellemzően antiszemita, ország esetén ne mondj, mint Magyarország ;)

@Mirjam2:
Szerinted mikor fog szobrot emeltetni magának?
Ha emeltet, szerinted hová emelteti? Nekem két tippem van: Kossuth tér vagy a Mátyás templom elé a Várba. :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 19:14:20

@cougarcat:
arra közkeletű hanyagságra gondolok, miszerint nem jelentkeznek ki itthonról (nálatok nem tudom, mi a helyzet), aztán csodálkoznak, hogy az országnak mindenféle dolga van velük.

azt feledik el, hogy az állam nem azt nézi, hogy éppen hol alszanak, és nem is ellenőrzi. az állam onnan tudja, hogy az országban laksz, hogy be van jelentve egy lakcím. nem ő tehet róla, ha valaki nem mond neki igazat.
nem tud másból kiindulni, mint a nyilvántartásából. ha pedig a (lakcím)nyilvántartásban szerepel valaki, akkor ő úgy veszi, hogy itt lakik.

@Mirjam2: :) (sírva)

2014.01.02. 19:18:47

@cougarcat: 'Ez szimplán egy "cash grab".'

Milyen egy gyanakvo ember vagy te, latszik hogy a nyugati kapitalista balliberalis sajto befolyasa ala kerultel! Orban atyank csak a Nemzet erdekeit vedi onzetlenul, penz nem jatszik szerepet a dontesekben!

2014.01.02. 19:23:52

@Kövérmadár [swe]: Szerintem a Horthy-szobor melle kene elhelyezni. Ok ketten lennenek kozepen, korulottuk meg ket oldalrol mas fontos hosok szobrai, mint pl. Matolcsy. Olyan lenne mint a Hosok tere. Az egeszet elhelyezhetnek a legujabb futballstadion kozepen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 19:24:53

@Mirjam2: @cougarcat:
Te jó ég, szentséges Orbán Viktor, aki szűzfogantatásból született... hát ti jobban utáljátok a magyar rendszert, mint én :D

Köszönöm, jól indul az évem! 8)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 19:29:12

@Mirjam2:
Ez jó ötlet!
De én nem egy szobor mellé tenném Viktort, mehetne egyenesen Kenderesre ;) Aztán, ahogy írtad is, egyiptomi rendszer alapján mehetne mellé "Matocsy és a fiúk" is (na, milyen rockbanda nevet találtam is?)

shwarcz bácsi 2014.01.02. 19:36:57

@cougarcat: Szia, igen fel, a TFW ben is voltak valtozasok. De lehet ezen kívül meg rengeteg program amiben indulni lehet : skilled worker, experience class, Nominee programs, etc..
Mindig változtatnak és szigoritanak.

2014.01.02. 19:47:32

@Babette_: Felesleges ezt tovabb elemezgetni, de a lenyeg hogy mas orszagokban allampolgar-barat rendszerek vannak, vagyis a hivatal van az allampolgarokert es nem forditva. Pl. normalis korulmenyek kozott figyelembe kene vennie az allamnak, hogy milyen tarsadalmi valtozasokon ment keresztul az orszag az elmult 20 evben, pl. EU-csatlakozas elott nagyon kevesen hagytak el az orszagot veglegesen, ma pedig ez nagyon gyakori, stb. Tehat lehet hogy ma 'mindenki' tudja hogy ki kell jelentkezni, annak idejen meg ilyen egyaltalan nem letezett, es ezt az allami hivatalnak tekintetbe kene vennie a torvenyhozas soran, ahelyett hogy az allampolgart bunteti a 'hanyagsagaert'. Az pl. nem tunt fel nekik, hogy vagyunk itt egy paran akik 20-30 eve nem fizettunk adot, nem vettunk igenybe egeszsegugyi szolgaltatast, stb.? Ha az embereket meg mindig belfoldikent tartjak nyilvan ennek ellenere, akkor az legalabb annyira az o 'hanyagsaguk' mint az allampolgaroke. De Magyarorszagon meg mindig ez a szemlelet van hogy a hivatalok diktalnak az allampolgarnak es jol leb*nak ha rosszul csinalsz valamit.

DieNanny CH 2014.01.02. 19:50:34

@Kövérmadár [swe]:

Az semmi! Beteg vagyok 2 hete (mikor, ha nem a Mo-i itthonlétem alatt...), házidokim elküldött mellkasröntgenre, 31-én mentem vissza hozzá. Mikor a házidokim a röntgenes doki 4 sorát meglátta - a felvétel diagnózisát -, majdnem lefordult a székről. Elmondása szerint a doki az utóbbi pár hónapban, fiatalnak-öregnek ugyanezt a négysorost nyomja. Szó szerint!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.02. 20:06:47

namost én milyen szálat nyisszantsak el örökre, ha semmiféle állampolgárságom, permanent residencym a büdös életben nem lesz, perpill is itt anyázok, mert a főnököm a mai napig sem küldte el a meghívólevelet a pont most esedékes vadiúj burmai business vízumomhoz. jövőre meg mondjuk elmegyek egy évre utazni, India Kína Nepál akármi, milyen ország fog nekem akármilyen státuszt a távollétemben, munkahely hiányában fenntartani. mintha a létezésnek az lenne az egyetlen formája, hogy az ember valahol gyökeret ereszt, házat vesz, papírokat szerez, munkát vállal, és onnan kezdve örökre oda tartozik.
vajon az én angol állampolgár főnökömet, aki életében összesen 13 hónapot élt Angliában (D-Amerikában nőtt fel, aztán USA, ott egyetem, majd Spanyolországban ment férjhez, aztán Malajzia, Thaiföld), őt baszogatja valami hivatal ki tudja melyik országban? úgy tudom,Angliában pl akkor változik meg az ember státusza, ha 180 napot ott tölt egy naptári éven belül. (de ezt lehet, hogy nagyon-nagyon keverem valamivel.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 20:28:46

@Chang Yai (Burma/Thailand):
" jövőre meg mondjuk elmegyek egy évre utazni, India Kína Nepál akármi, milyen ország fog nekem akármilyen státuszt a távollétemben, munkahely hiányában fenntartani. mintha a létezésnek az lenne az egyetlen formája, hogy az ember valahol gyökeret ereszt, házat vesz, papírokat szerez, munkát vállal, és onnan kezdve örökre oda tartozik."

Nézd, a legtöbb, ha minden országban feltétele van a permanent residency-nek. Hiába van pl. állandó munkaviszonyom Svédországban és bejelentett címem, ha 6 hétnél tovább vagyok távol, akkor már kérdezősködni fognak és lehet, hogy kiesik a távolt töltött idő (esetleg minden, ami a visszatérésem előtt összegyűlt - ezt nem tudom).

Megoldás? Amíg 2 szék között állsz, nem rúgod fel egyiket sem. Ha nincsen esély egy másik (bármilyen) állampolgárságra, akkor tedd rendbe a magyarországi dolgaidat, mert különben pórul járhatsz.
Ha van lehetőség, akkor keress egy olyan országot, amelyik idővel adni fog állampolgárságot (Singapore, ha jól emlékszem charlie szavaira ilyen) és próbálj meg ott dolgozni.

Thaifölddel egyébként van kettős adózást elkerülő egyezmény, Burmával nincsen. Es esetleg segíthet mérsékelni, kimagyarázni a helyzetet.
Ha ezeket tisztáztad, akkor bemégy az önkormányzathoz és kijelentkezel a mostani, magyar címedről, majd (ha akarsz) ideiglenesen visszajelentkezel. Meghosszabbítod az útleveledet és ennyi. Nem fognak molesztálni, nem lesz tartozásod, bármikor visszamehetsz... tiszta lappal indulhatsz neki életed következő 70 évének ;)

tanato 2014.01.02. 20:28:52

@shwarcz bácsi: Ez azt jelenti hogy eddig aki befizette a 6000 ft. havit,vagy befizette helyette pl. az itthon maradt hozzátartozó,akkor járt minden mint egy MO.- lakosnak.Nem kell külön fizetni minden egyes ellátásért.Most az van tervbe véve hogy aki kint biztosított,nem fizetheti be a havi megváltási díjat,hanem ha MO-n beteg lesz ki kell fizetni a teljes díjat ami ugye esetenként több százezer forintos is lehet/esetleg még több/.

2014.01.02. 20:31:59

@Chang Yai (Burma/Thailand): Angliaban mondjuk teljesen mas a rendszer, mert eleve nincs lakcim-nyilvantartas. Szerintem az a lenyege az egesz helyzetnek hogy ki kell jelentkezni a magyar lakcimedrol ha nem elsz Magyarorszagon. Semmilyen hatranyod nem fog abbol szarmazni ha mashol sincsen allando lakcimed, mivel ez nem egy univerzalis emberi szukseglet, a vilag lakossaganak nagy resze boldogan el allando lakcim nelkul...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 20:33:11

@tanato:
Ennek van bármi értelme?
Mondjuk EU-ban dolgozó emberek esetén? Mert akkor bármilyen orvoshoz is megyek, odaadom a kék kártyát és már el is látnak az itteni biztosításom kontójára... vagy tévedek?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.02. 20:37:25

@tanato: de aki kint biztosított, legalábbis ha az EU-ban, annak automatikusan ugyanúgy jár minden ellátás, mintha itt dolgozna és fizetnének utána, nem? és ezt fel sem lehet rúgni, EU-s szabályozás.
a többit meg én holnap nem fogom elintézni.... ha megtalálnak, akkor majd a család csinál valamit, megbeszéltük, ez van. sajnos más ügyek miatt egyébként is esélyes, hogy 1-2 éven belül vissza kell jönnöm kicsit hosszabb időre.

tanato 2014.01.02. 20:37:27

@Kövérmadár [swe]: Nem tudom a pontos részleteket,de valszeg. fizetni kell majd csekken vagy készpénzben és utána tudod rendezni a saját biztosítóddal számla ellenében.

tanato 2014.01.02. 20:39:20

@Chang Yai (Burma/Thailand): Pont ez változik majd/terv szerint/,nem lesz automatizmus hanem fizetés lesz utólagos elszámolással.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.02. 20:41:17

nem ütközik ez EU-s szabályba??

2014.01.02. 20:41:43

@Kövérmadár [swe]: @Chang Yai (Burma/Thailand): az EUn belul, sot az EEAn belul, mas orszag csak veszellatast ad (emergency care), ami szerintem egy fair dolog. Az ellatas utan a ket biztosito lerendezi egymas kozott.
Nemetorszag sem orulne, ha odajarnek at mindenfele uggyel, mert ott jobb az ellatas, mint a UKban. Az EUn belul nincs osszevonva a TB-bol befolyt osszeg. Abban az orszagban kell az ellatast kernem, ahol fizetem a TBt.

tanato 2014.01.02. 20:50:10

@charlieharper (Cape Town, SA): Pontosan,jól mondod,különben anarchia lenne.

2014.01.02. 20:58:24

@Chang Yai (Burma/Thailand): Ugye nem volt az ujdonsag szamodra, hogy Magyarorszagon kozponti lakcim nyilvantartas van. Azt meg en is tudom. Hogy nem jelentkeztem ki, az is az en dontesem. Ha kiszabnak ram egy buntetest egy olyan rendelet alapjan, ami nem visszamenoleg ervenyes (!), akkor az igazabol az en hulyesegem miatt van.
Lehet itt pfujozni, de egy orszag szempontjabol a kozponti nyilvantartas jo dolog. UKban nincs ilyen kozponti nyilvantartas, ahanyszor valaki felveti a temat, hogy szemelyi igazolvany vagy lakcim regisztracio kellen, a parlament elveti, mert nem biznak abban, hogy a UK biztonsagban meg tudja orizni az allampolgarai szemelyi adatait (lasd botranyok sora, miniszter a vonaton felejti a taskajat tele titkos adattal, elvesztett szemelyi adatok miniszteriumok altal). Biztos vagyok benne, hogy ha lenne ilyen kozponti adat, itt is hasznalnak az adoztatasra.

Az allam szempontjabol ez egy nagyon hatekony mod megnezni, hogy a Magyarorszagon elok kozul ki fizet adot es ha nem, miert nem (munkanelkuli, foallasu tanulo, HTB, gazdag vagy kulfoldon van). Mar sokkal regebben meg kellett volna ezt az allamnak csinalnia, az adat rendelkezesre allt.

2014.01.02. 21:22:58

@Babette_: Mindenképpen jó tanács, hogy aki nemrég ment, vagy most készül, legyen tisztában a szabályokkal és jómagam is utána fogok nézni, örülök hogy feljött a téma.... :)

@Mirjam2: @Kövérmadár [swe]: Csak arról van szó, hogy elfeledkeztem magamról, bocsánat. :)))

@shwarcz bácsi: Ország szerinti kvóták szerint adják ki az engedélyeket, de a részleteket teszik közzé - ha éppen megszivja valaki, nem tudja, hogy miért (intézményes diszkrimináció).
Merrefelé vagy?

2014.01.02. 21:23:56

@cougarcat: bocs, helyesen:

a részleteket nem teszik közzé

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 21:26:27

@Mirjam2: elkerülte a figyelmedet, amit írtam: nincs olyan jogszabály, ami olyanok részére keletkeztetne fizetési kötelezettséget, akik már 20-23 éve jól elmentek innen.
a hivatalokat nem védem (ha millióan védnénk se lenne elég neki, nem a szervezés a legerősebb oldaluk), de a jogszabályok többsége elég jó, és elég igazságos (amennyire lehet).
nyilván van inkozinsztenia ekkora mennyiségnél, és az sem segít neki, hogy az elmúlt évben kb napi 4 új született.

de ne szidjátok a jogrendszert azért, ami csak a ti kis fejetekben van.

:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.02. 21:33:07

@cougarcat: így van:)

ajánlom mindenkinek a magyarorszag.hu oldalt, meglepően érthető, logikus, és információdús oldal (ahhoz képest, hogy állami:))

itt a lakímbejelentés:
ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410010/Szemelyi_okmanyok20091202.html?ugy=lakcimbej.html#topicissue

2014.01.02. 21:38:20

@Babette_: Köszi, látod, ezért is jó ide járni :)

blackhairlady 2014.01.02. 21:40:23

@Kövérmadár [swe]: Ez egy nagyon jo tanacs volt szerintem, Madar! En is ezt tennem (illetve tettem). Lehet kerni merseklest is, lehet, hogy egy jo reszet elengednek a tartozasnak, foleg, hogy mar sokkal regebben kiment Chaing mint ahogy a legujabb jogszabaly megszuletett.

blackhairlady 2014.01.02. 21:42:54

@Chang Yai (Burma/Thailand): Nem automatikusan, hanem ki kell tolteni hozza nyomtatvanyokat, itthon is es a befogao orszagban is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.02. 21:43:42

@zöldeketbeszélek: szerintem ertetted, mire gondoltam. Ha mar befizeto voltam, hadd olyannak menjen, akirol ugy gondolom, kevesbe lop, es akinek az "igeretei" nagyjabol realisak, es vallalhatoak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.02. 22:18:56

@eMeL: megertenem amit mondasz, ha nem adozna az illeto otthonra. De ha otthonra adozik - megha nem is ott el - akkor talan joga van beleszolni abba, mi folyik?

Ez az egyik resz. A masik, hogy torvenyileg lehetosege is van, es nem csak ebben az esetben, hanem akkor is, ha nem adozik egyaltalan haza.

@Kövérmadár [swe]:
"Csak akkor kell fizetni, ha van allando lakcimed Mo-n. Ha kulfoldon elsz, akkor mi a frasznak allando lakcim Mo-n? Akkor az allando cimed kulfoldon van, nem?

Az egesz problemat igazabol az generalta, hogy a magyar dafke nem jelentkezik ki, mert neki ne mondjak meg...
"

Erre mondjak, hogy ...... KEtfele kijelentkezesi mod volt, egyik a vegleges, masik az ideiglenes. Nem is volt igazan pontosan definialva melyik melyik, az ideiglenest anno kotelezo volt elintezni, ha harom honapot meghaladoan kulfoldon voltal. A veglegest akkor kellett, ha letelepedtel, de ekkor elvettek a szemelyit is. Hat johogy sokan az ideiglenest jelentettek be. NEm dafkesegbol.

2014.01.02. 22:26:13

@Babette_: Oke, oke, meggyoztel :). Koszi a linkeket.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.02. 22:28:22

@Babette_: nem tudom mennyire naprakesz a kulugy altal uzemeltetett euvonal, de :
"Amennyiben egy magyar állampolgár külföldön 2009. április 1-je előtt létesített munkaviszonyt, illetve valamilyen formában kint járulékfizető, azt mindenképpen be kell jelenteni a Regionális Egészségbiztosítási Pénztárnál a kinti járulékfizetése tényét és mikéntjét. "
Ezt nem tudom maskepp olvasni, minthogy mindenkire vonatkozik, aki 2009. április 1-je előtt létesített külföldön munkaviszonyt. Nem talaltam egyebet rola.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.02. 22:34:48

@Babette_: neked is megy, amit kovermadarnak irtam. Nem volt kotelezo vegleges letelepedest valasztani, pont annyira "hivatalos" es elfogadott volt ideglenes kulfoldon tartozkodast is bejelenteni. Tehat siman elkepzelheto, hogy valaki 20 evig ideiglenesen kulfoldon van, total szabalyosan.

2014.01.02. 22:40:30

@charlieharper (Cape Town, SA): 'Nemetorszag sem orulne, ha odajarnek at mindenfele uggyel, mert ott jobb az ellatas, mint a UKban.'

En egyszer kiprobaltam, mikor Nemetorszagban voltam nyaralni, hogy bementem az EU egeszsegbiztositasi kartyammal fogorvoshoz es mondtam hogy hirtelen elviselhetetlenul elkezdett fajni a fogam. Pedig mar jo ideje fajt, egy kicsit... Erre azonnal megrontgeneztek es betomtek a fogat, egy olyan rendeloben ami ugy nezett ki mint a Hollywoodi filmekben, mindezt 10 euroert! Kozben az NHS-nel mar a rontgen tobbe kerult volna, es heteket kellett volna varni ra, az ellatas minosegerol nem is beszelve. Mazlim volt...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 23:18:51

@tildy[UK]:
Valóban, de tulajdonképpen miért kell a személyi?
Apósom is notórius "nem kijelentkező". Sokat beszélgettünk erről, de igazából mindig ugyan az a vége a dolognak: mert a személyivel lehet utazni.
Ilyenkor mindig vakarom a fejem, mert úgy tudom, hogy az útlevéllel is.

Ha az ember beleássa magát a helyi (adott esetben hazai) szabályrendszernek, akkor pl. ugyanaz a helyzet Magyarországon is, mint Svédországban. Országon belül fölösleges a személyi igazolvány, mert a jogosítvány is jó (már akinek van). Az kiváltja a személyit + vezetni is lehet vele.
Külföldön pedig az útlevélnél univerzálisabb dolog nincsen, hiszen pl. az USAba nem lehet személyivel utazni és belföldön is igazolhatja vele magát az ember.

Ezekből arra a következtetésre jutottam, hogy a személyi igazolvány teljesen felesleges irat, leadása nem oszt, nem szoroz.

Persze, ha valakinek sem útlevele, sem jogsija nincs...

M. Péter 2014.01.02. 23:30:05

@Mirjam2: Érdekes. Annak idején német biztosítással 10 eurónál jóval többet fizettem.

2014.01.02. 23:39:34

@M. Péter: Ja, mert nem az EU kartyadat lobogtattad! :) Az ilyen dolgok szepek az EU-ban. Es feher tomest kaptam, amit a UK-ben csak magandokinal lehet 100 fontert.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.02. 23:41:20

@Kövérmadár [swe]:Szia!  Nekem  pl anélkül  nem engedtek  a saját  magyar  bankszamlamra  befizetni.  Egyszer  teszteltem ugyanis  mi lenne,  ha elvennek  a személyit.  Bankszamla  kell,  mert  van egy magyar életbiztosítások,  amit  fizetni  kell.
Aztán  próbáltunk  mobilnetet  is venni,  az  sem ment  volna csak útlevéllel.

Elofizetes  netán?  Ugyan.  Egy sima  prepaid  se.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.03. 00:12:11

@tildy[UK]:
Ez sulyos :(
Nekem megszuntetni nem lehetett a szamlamat, igy levettem rola minden penzt aztan hagytam inaktivizalodni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.03. 01:10:14

@Kövérmadár [swe]: az a baj, hogy lakcimkartyaval együtt érvényes csak azonosításra, otthon, több helyen. Mikor mondtam, hogy nincs, akkor mondták hol élek, onnét utlevel? Mondom még nincs. Szóval bonyolult dolog ez. Raadasul pl. Hitelszerszodesnel is szokás a szerződési részben erről írni , ha kulfoldre koltoztel végleg, simán érinthet azt a szerződést is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.03. 07:11:56

@tildy[UK]:
Igen, a diakhitelem meg okozhat meglepetest, foleg ha egyszer le akarom adni a magyar allampolgarsagot (kov. valasztas eredmenyetol fuggoen lesz nagyon surgos vagy sem, meglatjuk).

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.03. 09:01:18

@Mirjam2: nem meggyőzni akartalak, hanem megnyugtatni:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.03. 09:04:26

@tildy[UK]: persze. azt nem tudom, mikorTÓL él ez a kötelezettség. szerintem nem 23 éves...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.03. 10:34:51

Korábban írtam, 2009. 04.01-től, és vonatkozik a korábban külföldre távozókra is.

2014.01.03. 11:14:57

@Babette_: 'szerintem nem 23 éves...'

De 23-nak erzem magam!! :)

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2014.01.03. 12:14:56

@tildy[UK]: "megertenem amit mondasz, ha nem adozna az illeto otthonra. De ha otthonra adozik - megha nem is ott el - akkor talan joga van beleszolni abba, mi folyik?"

Ez igaz.
Ha az állam elvárja az adófizetést, akkor közöd van ahhoz az államhoz. [*]

Én nem arról beszélek, aki 2-3-5 évre szándékozik külföldre menni (pl. tanulni vagy pénzt keresni, esetleg egy magyarországi ingatlan törlesztőrésleteit kitermelni), hanem arról, aki maximum nyaralni jár vissza és nincs jövéterve az országgal.

[*]: persze ez is bonyolultabb kérdés, hiszen nekem is volt már bevételem az USA-ból, amiből ott le is vettek pénzt rendesen (vagyis adót fizettem Sam bácsinak), mégsem akarok szavazni náluk... szóval a mértékek és miértek keményen súlyozzák a döntéseket.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2014.01.03. 12:15:01

@Barátusz [UKCaLCM]: "Ezek szerint a magyar állam a külföldön élő/dolgozó/járulékfizető polgárait egy nem EU-kompatibilis szabályozással (állandó lakcím révén való fizetési kötelezettség) próbálja szívatni, nem?"

Nekem a magyar jogalkotásban az "tetszik" hogy a cél soha nem a problémák megoldása (társadalmi igazságosság elvárásának megfelelően).
Ez is egy tipikus félmegoldás, ami úgy látszik, mintha megoldás lenne.

A mo-on lakó állampolgárok felé jogos az egészségügyi biztosítás (cirka 6000 Ft/hó) elvárása.
Ha szociálisan nem képes befizetni, akkor persze az államnak kellene erre egy automatizmust üzemeltetnie... (mint egy európai népnek illik!)

Ugyanis korrekt elvárás, hogy csak biztosított személyeket kezeljenek 'ingyen' az ellátásban!

A más EU országban lakók/élők/keresők biztosítása azért "kissé" máshogy néz ki.
Persze a 'hivatal' számára könnyebb egy kalap alá venni mindenkit. Különösen ha a "főcél" a minden-pénzt-ide-nekünk-meeeee-kell állami jogalkotási módszernek is megfelel.

Az EU joggal várja el, hogy csak egy helyen legyen egészségbiztosítása valakinek. A "fő" tartózkodási helyén.
[némely ország ezt úgy fogalmazza, ahol életvitel szerűen tartózkodik illetve évi legalább 183 napot tartózkodik]

Ugyanis az sem igazságos(!) és itt és nekem nagyon fontos az igazságos törvény, hogy ne lehessen a példa kedvéért azt megvalósítani, hogy MO-on egy havi 6000 Ft-os biztosítást megtart, míg pl. angliában minimális egészségbiztosítást fizet, arra gondolva, hogy ha nagyobb baj lenne (pl. egy soktízmilliós rákos kezelés), akkor hazajön erre, egyébként meg a jövedelemszerzés (szja) és életvitel (áfa) haszna angliában csapódik le.

Mondjuk informatikusként nagyon csodálkozom, hogy EU szinten nem lehet erre informatikai megoldást találni.
Ha nem online adatbázist akarna, hanem csak egy pl. havi egyeztető ellenörzést, aminek eredményéről értesítenék az érintett nemzeti biztosítókat, na az nem lenne egy nagy feladat.
Akarni kellene!

Vagyis a lényeg, hogy nem az állandó bejelentkezés ténye teszi kötelezővé a magyarországi minimál (6000) befizetést, hanem az a tény, hogy itt él.
És ha pl. londonban él, az nem csak hogy lehetővé tenné, hogy ne fizessen, de tiltja is a fizetést.
Mirefel a NAV ill. 'magyratörvényhozás' (EU szinten) törvénytelen(!) helyzet fenntartását írja elő!!!

Vagyis aki nincs kijelentkezve, pedig életvitel szerűen nem él MO-on, azt közigazgatási bírsággal (pl. egyszeri 10-20e Ft) kell súlytani!
Ha meg bizonyítja (pl. a külföldi biztosítási viszonyról szóló dokumentummal) akkor törölni kell a "tartozást" (a halmozott előírást).

Másrészről pedig egy működő(!) adóhivatalnak a bejelentett állandó lakcímre évente(!) tartozás összesítőt kell küldenie.
Mert ez így tisztességes!!!
És ha elmulasztja, akkor (nálam!) jogalapját veszti a tartozások halmozása, kamatoztatása!

Mert hát a tisztességes állam... (álom!)

M. Péter 2014.01.03. 13:42:56

@eMeL: “Az EU joggal várja el, hogy csak egy helyen legyen egészségbiztosítása valakinek. A "fő" tartózkodási helyén.”

A tb nem a lakhelytől függ, hanem a munkahelytől. Aki dolgozik, akár alkalmazottként, akár vállalkozóként, alapszabályként ott biztosított, ahol dolgozik. Ha valaki pl. Mo.-n lakik, de naponta átjár Ausztriába dolgozni, akkor az osztrák tb-hez tartozik, de ebben az esetben kivételesen Mo.-n is jár neki teljeskörű ellátás.

DieNanny CH 2014.01.03. 13:51:34

@Kövérmadár [swe]:

Megmaradok!

(Csak most értem ide az olvasásban.)

DieNanny CH 2014.01.03. 14:10:15

@eMeL:

Erről eszembe jutott még egy variáció.
Mi van azzal a külföldi állampolgárral, aki Mo-on él és dolgozik több éve. Neki szerintem lenne joga szavazni, hiszen ő issza a levét a választásoknak. Nem?
(nem úgy, mint nekem, aki nem itt él, nem itt adózik, viszont áp., és lakcímem is van. Ezáltal jogom is...)

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2014.01.03. 20:08:00

@DieNanny [SZ,CH]: Vagyis a lényeg, hogy az EU szabadsága számtalan variációt hoz.
Tuljdonképpen át kellene gondolni és EU szinten egységesíteni egy csomó dolgot, mert folyamatosan egyre nagyobb gondot fog okozni a 'változatos szabályozás'.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása