oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. október 01. 06:45,  Így lettem luxusprosti Svájcban 569 komment

2013. október 01. 06:45 Határátkelő

Így lettem luxusprosti Svájcban

Azzal kezdem, amivel a mai poszt szerzője is kezdi: alighanem komoly indulatokat kavar majd a mai írás, de én fontosnak tartom, hogy a határátkelés ezen vetületéről is szó essék. Eperke Svájcban dolgozik, prostituáltként a testéből él. Természetesen senkinek sem javaslom ezt az életet (ő sem teszi, sőt, többször nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ez nem az az élet, amit jó érzéssel lehet élni), de beszélni kell erről is.

örömlány.jpg

„Azzal kezdeném, hogy tisztában vagyok azzal: lesz olyan, akinek ez az írás megbotránkoztató lesz, akik nem bírják ezt a témát, azokat arra kérem, lépjenek tovább.

Én azt írom le, amit átéltem, mert biztos vagyok benne, vannak a blog olvasói között is, akik ugyanebben a cipőben járnak. Főleg, hogy mostanában kb. ötszörösére nőtt az erotikus munkát végző magyar lányok száma Svájcban.

Nem én találtam ki, hanem abban a hivatalban mondták, ahol kiadják az ehhez kapcsolódó engedélyeket (L vagy B vagy C engedély). Én is voltam már pár helyen, és nem volt olyan hely, ahol ne találkoztam volna 2-3 magyar lánnyal minimum. De tényleg mindenhol voltak magyarok.

Ez a munka Svájcban (mint ahogy Hollandiában is, meg még ki tudja hol) teljesen legális és bejelentett! Nyugdíj is jár érte majd, meg TB meg minden, ami egy bejelentett munkásnak jár. És itt még le sem köpnek érte.

Mielőtt mindenki lehordana a sárga földig, én sem erre a munkára vágytam elhihetik. Vendéglátós végzettségem van. De sajnos a nyelvtudással problémáim voltak. Itt Svájcban nyelvtudás nélkül szinte lehetetlen (vagy csak nagy mázlival lehet) munkát találni. Az egyik kivétel az erotikus munka, amiből van választék rendesen.

Hogyan jutottam ide?

Otthon sajnos olyan anyagi körülmények közé kerültem, hogy nem volt más esély: vagy külföldön találok valami melót azonnal, vagy nagyon nagy bajok lesznek. Már élelmiszer problémákkal is küszködtem, nem is beszélve a hitelekről, meg egyéb dolgokról. De gondolom, nagyon sokan járnak ebben a cipőben, mégsem vállalnának be ilyet, de hát ez van.

Sajnos tényleg nem volt más esély, csak hogy azonnal kint tudjak dolgozni valahol külföldön valami olyan munkát, ahol „normális" munkabért kapok.
És akkor az egyik barátnőm mondta ezt a lehetőséget, akár azonnal tudnék menni dolgozni. Sokat gondolkoztam rajta én is, de nem volt más lehetőségem, be kellett vállalni.

A barátnőm mindig tele volt pénzzel, mindig tőle kértem kölcsön. Nem tudtam, honnan van neki ennyi pénze mindig, de elmondta. Svájcban 400 Frankot lehet keresni erotikus munkával 1 óra alatt. Ez itthon az 1 havi minimálbér!

Jó, ennek a fele, azaz 200 frank általában a helyé, ahol dolgozunk. De 200 frank sem rossz órabér, amiben kb. 20 perc a munka. Ezt nem azért írtam, hogy „hú, milyen könnyen lehet ennyi pénzt keresni szinte semmi munkával", én nem vagyok munkakerülő, dolgoztam mindig rendesen Magyarországon, egy étteremben voltam felszolgáló.

A szállásért nem kell fizetni, legalábbis ahol én voltam sosem kellett, és luxusvillákban vagyunk, jakuzzival, szaunával, meg minden egyébbel. Gyönyörű hely tényleg.

Megbékélni a lelkiismerettel

Mielőtt még valaki azt hinné, hogy ez álmai munkája és milyen könnyen tud milliókat keresni havonta, először is meg kell békélnie a lelkiismeretével, ami nekem nagyon rossz volt, elhihetik.

Mint már mondtam, én sem ezt akartam csinálni, a sors iróniája, hogy régen én is lehordtam ezeket a lányokat, most meg itt vagyok. Meg kell békélni vele, mert későbbiekben ez lelki sebeket okozhat. Lehet, hogy az ember a testét eladja, de a szíve mélyén a lelke nem eladó.

A másik, hogy felejtse el ezeket a neten megismert munkaközvetítőket! Melegen ajánlom, mert veszélyes, főleg ilyen ismeretlenekkel. Az internet tele van Svájcban hivatalosan bejelentett klubokkal, ahova a rendőrség hetente kijár, sőt a rendőrség vigyáz a magyar lányokra (egyébként nagyon kedvesek Svájcban a rendőrök).

Sajnos ebben a dologban a maffia is virágzik, mint mindenben, amiben nagyon sok pénz van. Tele van az internet ezekkel a sztorikkal, én azt mondom, ha az ember felelősségteljesen gondolkozik, és felnőtt emberként képes felmérni a kockázatokat, akkor nem lehet baj az ilyen dolgokkal.

Akiket megszédít a pénz

A harmadik dolog a kapzsiság: ne legyenek kapzsik! Nagyon nehéz leállni annak, aki ezt a munkát csinálja, mert a sok pénz, könnyű munka általában meg szokta bolondítani a lányokat elég szépen, a világ összes pénze nem elég nekik. Az egyik munkatársam 7000 frankkal szokott hazajönni 1 hónap alatt, és mindig sír, hogy ilyen kevés pénzt hozott haza, máskor jobb volt.

A negyedik a védekezés. Ezekben a klubokban kötelező a védekezés és senki ne is próbáljon meg nem védekezni, akármekkora összeget is kínálnak érte. A saját egészségük érdekében, mert az egészség a legfontosabb a világon!

Mindezt nem azért írtam le, hogy valakinek is ezt a munkát javasoljam, mert ez nem az a munka, amit boldogan lehet csinálni, csak szettem volna ezt leírni, mert most olyan jól esett kitárni a lelkem és szerettem volna pár hasznos tanácsot adni azoknak, akik ezt csinálják, hogy Svájcban mire figyeljenek oda. Még akkor is, ha tudom, hogy a legtöbb embertől csak a negatív megjegyzésekre számíthatok. De én őket is szeretem. :)

Cél a vendéglátóipar

Hát én így élek Svájcban, azóta nincsenek anyagi gondjaim, hamarosan veszek egy lakást is részletre, autóm van, hiteleimet fizetem. Ez azért elég nagy előrelépés ahhoz képest, hogy otthon már lassan kenyérre sem volt pénzem.

Ez van sajnos, nem hencegésnek szántam, mert elég nagy problémának tartom, hogy Magyarországon belekényszerítenek ilyen helyzetekbe embereket, akik a kilátástalanság és az anyagi helyzetük miatt kénytelenek bevállalni az ilyen jelegű munkákat.

Ezért menekül mindenki az országból és mindenki megragad minden adandó alkalmat.

Én nem vagyok kapzsi és most már hamarosan beszélem annyira a nyelvet, hogy a vendéglátós szakmámban is el tudjak helyezkedni itt Svájcban.

Köszönöm csak ennyit akartam leírni. És kitartás, emberek!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr825542690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bonjour 2013.10.01. 22:28:10

@érthetetlen chris: sajnos nincs idom, nem fejeztem be meg, amit kellett, ezert megis toszavakban irom, vigyazat, igy rettentoen felreertheto lesz.

Tehat az elso allomas az a penz egeto szuksegessege, ez a motivum 98%-ban ( elhanyagolhato merteku a lazadas vagy az, hogy a szeretet hianya, kicsit gyakoribb az gyerekkori elhanyagoltsag es/vagy gyermekkori abuzus, itt nyilvan a penz is motivacio, ezek komplexebb kerdesek). A prostitucioba lepes atlagosan 15 eves korra teheto, ez nemzetkozi adat, tehat ebben a tavolkeleti 10 evesek is benne vannak sajnos. Tobbnyire fejletlen szemelyiseggel vagnak bele, nyilvan van elteres ettol ez a nagy atlag.
Tobbnyire az elcsabulas a donto, de vannak akiket belekenyszeritenek, itt a modszer az, hogy a strici potapakent lep fel, fuggesbe hozza oket lelkileg. Akar egyik, akar masik, ebben az elso fazisban az elragadtatas jellemzo. Ilyenkor eleinte az is sokat kolt, aki egyebkent tudatosan rovid idore, penz osszeszedes celjabol. Egy olyan mesevilag tarul elejuk, amiben soha nem volt reszuk. Ilyenkor jellemzo az is, hogy a pozitiv oldalat latjak csak, megha sejtik, hogy rossz vege lehet. Ekkor meg a legtobbje azt gondolja, hogy ez csak rovid ido, utana kiszallok. Ekkor meg a mentegetozes a jellemzo, ideologiagyartas a motivaciora (ettol kulonbozik a stricibe szerelmes ozdi kislany, aki azt hiszi ezzel most kisegiti szeretett emberét, egy kis ideig, csak amig kell).
Masodik fazisban mar tarsadalmilag elfogadottnak tekinti, felfedezi az izgalmat. Egyfelol ekkor lehetseges, hogy maga a lany is elvezi, masfelol egy olyan izgalmat is atel, amely a befogadassal jar. Milyen cipot vesznek masok, melyik ruzy, ruha. Ki kicsoda, ralatasa nyilik erre szubkulturara, beilleszkedik, felveszi a megfelelo szokincset, magatartast, gondolkodast, stb. Ekkor nagyon nehez mar a kiszallas, nem csupan az anyagiak miatt, hanem mert mar magat a megszokott szubkulturat kellene levaltania.
Harmadik fazisban a beletorodes es a megbelyegzes idoszaka lep lep fel. Ekkor mar vilagosan latja, hogy nagyon nehez kiszallnia. valojaban ekkor mar szinte lehetetlen a kiszallas, kizarolag komoly kulso segitseggel, vagy azoknak akik erett szemelyiseggel vagtak bele. Ekkor jon el sok nonel az ontudat, vagyis magukat kifejezetten es nyiltan prostitualtnak tekintik, akkent kuzdenek az elfogadasukert, ekkor lep fel igazan az igeny egy nehezen ertelmezheto visszailleszkedesre a polgari vilagba, masfelol onmaguk prostikent valo elhatarolasa ettol a vilagtol, ezen vilag normait magukra ervenyesnek tekintik. Vagyis elfogadjak a szubkulturat. Ugyanakkor a kieges idoszaka ekkor mar elkezdodik, es depresszio is gyakran fellep, ennek oka, hogy a szubkulturabol megis inkabb kilepne, de keptelen ra. Vannak persze, akik ebbol erenyt kovacsolnak, es nagyon hangosak a neten, blogot irnak, stb... Megteveszto az aranyuk emiatt, de kevesen vannak. A bunozeshez kapcsolodo prostitucioban ekkor mar tul vannak esetleg elzarason, bunteteseken, nevuk bekerul az igaszsagszolgaltatas rendszerebe. Ez mar kemenyen a megbelyegzes idoszaka.
A negyedik idoszakban lep fel a depresszio, szemelyisegzavarok. Ekkora a nok ketharmada (!) mar aldozata volt egy munkajabol fakadoan egy vagy tobb sulyosan eroszakos cselekedetnek es/vagy olyan megalazasnak, amely a szo egyszeru ertelmeben az emberi meltosagaban serti (mondjuk enyhebb esetben olyan szexet kell vallalnia rendszeresen, hogy rakakilnak, vagy terhesen kell vegeznie a munkat, stb., meglehet maga vallalja, mert nem el meg kulonben). Ezek hianyaban is fizikailag mar nehezen birja, fellep az onmaga elleni kozombosseg, kivulrol szemleli magat, elidegenedik magatol, bezarkozik, lassan depressziossa valik. ekkorra teheto, hogy mar latja, hogy az ujaknak joval tobb a penz, hogy menthetetlenul lefele esik a tarifa es a megszokott eletszinvonal. A prostitualtak kb. Negyotode ekkora mar aktiv szerhasznalo, alkohol- es drogproblemak mellett sulyos betegsegek lephetnek fel. Egyfelol az eletmodbol fakadoan fertozes es a test kizsakmanyolasa reven, tovabba a szerhasznalat miatt, masfelol ilyenkorra a pszichoszomatikus, lelki eredetu megbetegedesek is fellepnek. A depresszi foka ilyenkor mar sulyos, akkor is ha a kuncsaft ezt nem erzekeli ottletekor.
Az otodik fazis a teljes leepules. Erre mondjak, hogy a szemetdombon vegzi.
Az utolso ket allomason nincs kiszallas.

Jeleznem, nem vagyok a prostik szakertoje, en kenyszerusegbol olvastam errol, bar a tanulmanyok igen tanulsagosak es megdobbentoek. Semmilyen szinten nem vonz ez a vilag, szoval ne tessenek nekem kerdeseket feltenni, ezt csak Chris keresere irtam le.
A pontatlansagert elnezest, minden szakszot elkerultem :), magyarositottam ott is ahol nem kellett volna :))). En is emlekekbol dolgoztam, ez nekem nincs az irosztalomon.
A lelki vonal erdekes egyebkent, de en inkabb prevenciora hasznalnak
Amugy tobb elmelet van, ez egy regebbi. Ma vannak uj elmeletek, mely szerint a fentiek mar sok esetben nem igazak, az internet meqvaltoztatta egy reszeben, de ezt hagyjuk

2013.10.01. 22:28:22

@charlieharper: Kivágta a sap-o-metert? Nálam is... :)

@shakti_rom: Ilyenkor hol van HA? :(

Volt egy poszt Sziriáról ami megosztotta a közönséget - Charlie mondja hogy ha az jöhetett, akkor más is. Hát végül is igaza van...

Bonjour 2013.10.01. 22:29:50

Biztos tele van elutessel, meg rossz autokorrekcioval (pedig ki van kapcsolva)

szuperkrumpli 2013.10.01. 22:30:40

Jó, hogy ilyen poszt is kikerült! Az álszenteskedést ki nem állhatom. Mindig elmondjuk, hogy a magyar lányok a legszebbek, de azt már sosem tesszük hozzá, hogy Nyugat-Európa majdnem minden bordélyházában dolgozik egy-két honfitársunk.

Ha már át lett vezetve a prostiból cigány téma azt tegyük hozzá, hogy a szegénység viszi oda és nem a származása! 2010. óta meg a problémamegoldás helyett elindult az ország a szegregálás irányába. Ma Politikai haszonszerzés miatt népszerű üldözni a cigányt, prostit, drogost, homokost és a hajléktalant is!
A hajléktalan, akinek semmije sincs kap 50 ezres csekket a rendőrtől. Tolvajjá minősítették a lomizókat és csak a hülye nem látja, hogy ezt lényegében azért csinálták, hogy kibasszanak azokkal a cigányokkal akik összeszedik belőle a fémet. Ennek a röhejesebb változata lett az amikor a fémtolvajt most már terroristává minősítenek a helyett, hogy a fémvisszaváltást vette volna kezébe az állam ha már olyan bőszen államosít. Mert lássuk be egy fémkereskedő pontosan tudja, mikor egy szétfűrészelt bronzszobrot visznek neki átvételre!

2013.10.01. 22:34:22

@cougarcat: jo sok Sap points-t adtam neki. Igazi saccharine poszt volt az

BTBTBT 2013.10.01. 22:35:07

@tanato:
A pénzkeresetért nem dolgozik?
Férfiként könnyű azt állítani, hogy "ez nem munka". Azert egy kurva vagy egy szociális munkás biztosan másként látja.

@Bonjour:
Ez jó hosszú volt, de érdemes volt végigolvasni. Nincs kérdésem. :)

szuperkrumpli 2013.10.01. 22:37:00

@diggerdriver: Ahogy mondani szokás a hosszú házas élet titka a teli has és az üres zacskó! :)

Bonjour 2013.10.01. 22:37:47

Na es akkor egy vicc is:

"Birosag faggatja a vadlottat.
Biro - Mondja kerem, maga egy koztiszteletben allo, megbecsult orvos. Miert olte meg hajnali kettokor brutalis kegyetlenseggel a nevezett aldozatot.
Vadlott - Tisztelt Birosag, az ugy volt, hogy elozo ejjel ugyeletem volt, majd masnak maganrendelesemen felhelyeztem harom spiralt, levettem tizenot kenetet, majd delutan visszamentem, levettem tovabbi tiz kenetet, megvizsgaltam harminc tovabbi not, levezettem ket szulest, hajnali egyre vegeztem. Nem lattam a faradtsagtol. Amikor mentem a kocsimhoz, az aldozat odalepett hozzam es megkerdezte: he szepfiu, akarod egy ezresert latni a pin@m?"

mojoking77 2013.10.01. 22:40:16

@Barátusz: Yip, valoban, utananeztem, neked valaszoltak valamelyik hsz-edre, egy ilyen jellegu hozzaszolassal. De ahoz kepest, hogy teged elvbol nem erdekelnek ezek a tipusu lanyok, a hozzaszoalasaidban megis rendesen kivancsi vagy rajuk, ugyhogy csak reszben kerek elnezest. Hagyma volt, aki mar megmosolyogtatoan undorodott toluk, de o mas dolgokban sem volt mindig 100%.

mojoking77 2013.10.01. 22:45:09

@Bonjour: Nem rossz, nem rossz... Bocs, de nekem ez ugrott be rola. www.youtube.com/watch?v=ObbLapUaZd4
Elnezest.... :)

BTBTBT 2013.10.01. 22:46:03

@mojoking77:
Hidd el, nem érdekel, mennyire kérsz elnézést. Az sem, hogy a "sosem volt szükségem rá"-ból mit csinálsz, hogy magadat igazold. Mert ez is jelzi, hogy az odafigyelve olvasás és a szövegértelmezés nem megy még neked.
Már az is röhejes, hogy benézted a hagymás dolgot, aki hónapok óta nincs a körünkben. :)))

@Bonjour:
Hülye! :DDD

mojoking77 2013.10.01. 22:47:46

@Barátusz: Nyugi... Ha ne makarod, kerjen elnezest akinek ket anyukaja volt. A fasz fog normalis lenni, ha nincs ra szukseged...

2013.10.01. 22:51:09

@diggerdriver: mi van az avatarodon? Lefelejtetted a linket. Oregszel

2013.10.01. 22:52:25

@Quercus58: Hülyeség, nem ismered a mahavishnut és igazságtalan is vagy.... :(

Bonjour 2013.10.01. 22:53:30

@Barátusz: koszi, pont 5000 karakter
@mojoking77: :)))). Chris keresere irtam le, francnak van ennyi ideje, de ha megigertem. Persze mar itt sincs.

Sajnos mennem is kell, tovabbi jo kommentelest.

markdarcy 2013.10.01. 22:56:56

@régebb óta vagyok Subban mint te:
ott 3.500 chf a minimum ber,de elmondanam, hogy nagylabon nem lehet belole elni.....az ugy lenne jo, ha ott keresnel es itthon kolthetned el....de ez ugye nem lehetseges...

vérnéni 2013.10.01. 22:56:56

végtelenül unalmas poszt, érdemi infót nem tartalmazott se az országról, se az iparágról. az egész inkább egy hatalmas önsajnálat, de nyilván sokan kattintanak rá a téma miatt.

lüke 2013.10.01. 22:56:56

ha vendéglátós leszel nehezen tudod majd a részletet fizetni,itthon is baj van a svájci frankosakkal

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.01. 22:56:56

@diggerdriver:

Rosszul tudod. A nő egyrészt szeretné az utódjához megszerezni a legjobb génkészletet, ezért a legjobb testű hímmel akarja megmászatni magát. Ugyanakkor az embergyerek csak hosszas nevelés után tud a saját lábára állni, ezért szükség van egy támogató hímre is.
Ideális esetben ez a kettő egyben van, kevéssé ideálisban a megbízható támogató mellett benéz néha egy-egy jobb testű hím is (lásd a kakukkfiókák arányát), vagy a gyereknevelő nem létezik csak a bika.
Alfahímnek persze nem kell gyereket nevelni, ő csak száll ágról ágra, úgyis lesz valami kevésbé sikeres, aki a sajátja mellett az övéből is embert nevel.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.01 22:01
Magyarország

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.01. 22:56:56

@mojoking77:
szerintem jobb az északi megoldás, mikor a szolgáltatókat nem büntetik, de a rajtakapott férfiak adatait nyilvánosságra hozzák.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.01 22:10
Magyarország

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.01. 22:56:56

@charlieharper:
a kanadai bevándorlók "garbicsolnak". :)

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.01 22:13
Magyarország

Katja2684 2013.10.01. 22:56:56

Poszter a betevo falatod megkeresese mar nem okoz problemat, de csodak csodaja a 'mesterseget' tovabbra is uzod - pedig allitolag az ehenhalastol valo felelem sodort ebbe a ''szakmaba''. A penz egy ido utan onmagaban is cella valhat,szerintem te is ezen az uton haladsz.Kivancsi lennek, a penzen kivul boldogit-e igazan valami? Vannak-e barataid, mit csinalsz mikor eppen nem dolgozol,jarsz-e nyelvtanfolyamra, kerestel-e mar masfajta munkat?Arra nem is merek gondolni, mikent bekelsz meg a lelkiismereteddel egy forgalmas munkanap utan,de kemeny csaj lehetsz ha megis sikerul.

mirx 2013.10.01. 22:56:56

Kicsit vicces, hogy azon polemizál mindenki, hogy majd nem fog tudni kiszállni a poszter, meg a gépszíj... azért ebben a szakmában a 35-38 fölöttiek eléggé lepusztult, mindenre hajlandó virágszálak, akik jó szarul keresnek. Nem nekik "kell tudni" abbahagyni, hanem nagyon szépen abbahagyatja veled a műfaj, ha addigra nem volt annyi eszed, hogy valami más vállakozást beindítsd/tanulj/férjet fogj, akkor elég szomorú alkonya van az ilyen életnek.

Sajnos a legtöbb lány a férjfogásban reménykedik, pedig az első kettőért kellene hajtani, csak hát az az afféle sok befektetés-hirtelen nem megtérülés, amit pont nem nagyon szeretnek.

Bonjour 2013.10.01. 23:05:27

@diggerdriver: az evolucionista :)
Nekem amugy nincs gob a fulemen. Tulleptem az evolucii uj szakaszara :).
Viccet felreteve. Digger, ne altalanositsd a sajat velemenyed. Akkor is ha annak alapja van.
Van am evolucios magyarazat a monogamiara, es semmivel se valotlanabb.
A ketto parhuzamosan letezik, azt gondolnam.

Tudja kerem, sokfelek vagyunk, nagy az Isten allatkertje.

Na most mar tenyleg lepek.

mojoking77 2013.10.01. 23:07:32

@régebb óta vagyok Subban mint te: Ez is egy megoldas. En maximalisan megertek mindenkit, akinek nincs ra szuksege, meg elvbol hozza nem nyulna egy ilyenhez, meg kulonben is mekkora szar ember mar egy olyan ,aki penzert csinalja, de:
-mondjuk ket gyerek mellett, az asszony ugy dont, hogy holnaptol nincs szex, mert csak. Vagy mondjuk ket havonta csak egyszer. (nem magamrol irok, de reszletekben megkaptam mar, csufos lereszegedesek alkalmaval, tobbgyerekes cimboraktol, haveroktol)... Valljon el? Adjak el a kozosen felepitett eletet, es szarjon magasrol a gyerekek lelki fejlodesere? Probaljon hetente egyszer ketszer ugy maszturbalni a tus alatt, mint Kevin Spacey az American Beauty elejen, remelve, hogy egy gyereke sem nyit ra? Vagy havonta egyszer koltse azt a tizen-huszon- harminc X ezer forintot mondjuk egy 19 eves, szep kiscsajra, aki megad neki mindent, amire fizikailag szuksege van? Csak ha mar feljott a tema....

montroyal ( CAN qc) 2013.10.01. 23:10:14

@Quercus58: jujj!!! osszeszoritottam..
.@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
abugyirol a regi vicc

2 rendor megallit egy autot.. a vezeto csaj elkezdi letolni a bugyijat
- Uraim , nem tudnank ezt maskepp elintezni ?
- mire az egyik rendor ; Nem ki kell fizetnie a buntetest ! a csaj kifizeti elmegy..
a masik redor megkerdezi .; most ezt miert csinaltad nem lattad le akarta venni a bugyijat?
- lattam lattam .. de tul kicsi volt .. neked se nekem se let volna jo

mojoking77 2013.10.01. 23:10:42

@mojoking77: Termeszetesen a valljon=valjon, az "aki penzert csinalja"= aki penzt ad erte..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.01. 23:15:39

Kocsmában beszélget két haver
-azt hiszem meghalt a feleségem
-miből gondolod?
-Az ágyban ugyanolyan de gyűlik a mostalan

Bonjour 2013.10.01. 23:18:35

Na megis visszaolvastam magam,
Ekkora=ekkorra,
Stb
Elnezest minden egyes elutesert, az Ipad a hibas, nem en :)

montroyal ( CAN qc) 2013.10.01. 23:20:59

@régebb óta vagyok Subban mint te: kanadai bevándorlók "garbicsolnak". :)

es mennyi tiszta uj dolgot talalnak ruhakat meg az arcedula is rajta van ...lopnak cask azt mondjak talaltak..

egyesek cask a csicskakat kuldik lopni...

Shanarey 2013.10.01. 23:21:17

@Bonjour:
Nyugi
Nyelvtan nácizni akkor szokás, a a poszthoz, és a kommenthez sem tud az illető hozzászólni.

eagles 2013.10.01. 23:21:41

@cougarcat:

Tény, nem ismerem. De nem is akarom megismerni.
Nehezen viselem az öntelt pojácákat.

BTBTBT 2013.10.01. 23:22:30

@cougarcat:
"lids can suddenly slam shut when windy" :DDD

Shanarey 2013.10.01. 23:27:12

@diggerdriver:

Ezt nevezik ma egyenjogúságnak :-))

2013.10.01. 23:30:34

@Barátusz: "You are not alone diving in this world!" :))

Dumpster Divers United

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.01. 23:31:24

@markdarcy:
3800 CHFa Lidl svájci dolgozóinak minimálbére, de a szakszervezeti megállapodás után, decembertől 4000 CHF lesz.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.01 23:29
Magyarország

Latcho Rom 2013.10.01. 23:40:13

@cougarcat: hagyd a fenebe, nem erdemes.

Fenyezte magat ez a figura hogy a nyolcvanas evekben eveket lehetett kapni szamizdat szallitasert. Se irasert, se nyomtatasert nem ult senki, meg a kemenyebb hetvenes evekben sem. Ergo goze sincs.

On

M. Péter 2013.10.01. 23:48:54

@nyuszigonosz: Németországban is ugyanakkora szemetet és rendetlenséget hagynak maguk után a lomizók, mint Mo.-n? Azt hiszem itt a HÁ-n olvastam olyanról, hogy a kirakott tévét összetörték, ami kellett nekik, azt kiszedték, az üvegcserepeket meg otthagyták. Azt felsöpörni több munka, mint a tévét felrakni a teherautóra.

Angliában sok jótékonysági szervezet gyűjt konténerben használt ruhát. Olvastam már olyanról, hogy a kisgyereket beküldték a konténerbe, hogy kiszedje, ami benn van, aztán a család a saját hasznára eladta.

mojoking77 2013.10.01. 23:52:51

@M. Péter: Ez nem csak magyar talalmany. Per honapja olvastam egy szervezetrol, az indexes utazasi forumban is hirdettek anno, mint onkenteseket toborzo iroda afrikaba es del amerikaba..
Ok ezt eggyel magasabb szinten uztek, a kontenereket kipakoltattak, es a hasznalt ruhakat eladattak az onkentesekkel afrikaban es del amerikaban... :)

BTBTBT 2013.10.01. 23:53:25

@cougarcat:
Világ kukázói egyesüljetek! :)

A fedeles szövegnél felvillant egy kép egy börleszk filmből, amikor valaki éppen félig eltűnve a szemét között kukázik, aztán rácsukódik a fedél. :)))
Persze ha a valóságban mondjuk egy pékség nagy konténerének a fedele esik valakire, akkor ebből komoly baleset is lehet. Kar, fej, gerinc. :(

nyuszigonosz 2013.10.02. 00:06:54

Volt már úgy, hogy szétdobálták szézcincálták a kirakott lomot.
Már nincs így, gondolom a szemét telepek dolgozói már xak azokat értesítik, akik nem így tesznek.

Ez a másik dolog amit írsz: párszor megtörtént, söt nem csak gyerek mászott be, hanem felnöttek törték szét a ruhatárolót: de jött a rendörség és magas büntetéseket kaptak amiatt.

Szóval itt is van ilyen is.

2013.10.02. 00:22:07

@Barátusz: :)) Ja, no meg patkányok, csótányok, oposszumok vagy mosómedvék, hol mi van....

rumitom 2013.10.02. 00:29:04

csak hogy hozzaszoljak: en is kurva vagyok, igaz a testem nem eleg noies igy az agyamat adom annak aki tobbet fizet. oraban, napra, kinek igenye szerint :)
tarsadalmi megitelesben en persze menonek szamitok, tarsadalmi hasznossagomban pedig egy kutya

pappito · http://pappito.com 2013.10.02. 00:36:37

@Hééhaver: "Oké, fogadjuk el, de nehogy már piedesztára emeljük a szexmunkásokat! "

de diplomáska, mi az a piedeszta?

pappito · http://pappito.com 2013.10.02. 00:39:16

@házelőtthinta: "a szakma ősi, de az akkor is liberó jövevény hogy el kell fogadni, mert ő is ember, meg minden. Nem kell egyből hülyének nézni az embert amiért ezt le meri írni."

Nem is azért nézünk, mert leírtad :)

pappito · http://pappito.com 2013.10.02. 00:47:13

igazából a poszterina dolgozik fúrótoronyban, nem Norbi :)

elnézést, szar vicc volt

elkeseredett.polgar 2013.10.02. 01:13:50

Elvileg engem nem moderálnak, gyakorlatilag igen.
Living in Cambodia, currently at home.

elkeseredett.polgar 2013.10.02. 01:13:59

Nem is tudom, ki írta már.
Arra határozottan emlékszem, hogy Barátusz és mások véleménye a kalandvágyról negatív volt.

Nem tudjátok, miről van szó, szar nyomni a taposómalmot, még akkor is, ha ebből jobban éltek meg, mint Mo.-on.
De léteznek kalandok.:D

A kaland az kaland, a kispolgár meg kispolgár.

Just my .02.

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2013.10.02. 01:14:12

@markdarcy: tartottam tőle, hogy valami ilyesmiről lehet szó. Azonban ott van Németország, az Egyesült Királyság, a skandináv országok stb., ahol nem "felejtett" vagyonokat senki, mégis 3-szor..5-ször annyit fizetnek ki UGYANAZOK a multicégek az ottani alkalmazottaiknak, mint az ittenieknek. Ez hogy lehet?

@régebb óta vagyok Subban mint te: tudom. Ennek az okát szeretném megérteni. Vagy a svájci munkaerő van túlfizetve (kérdés, miből telik mondjuk a példádbeli Lidl-nek rá?), vagy a magyar alulfizetve. (De akkor hová lesz a pénz?) Tudom, nem ennyire egyszerű, mert mások a beszerárak, mások a rezsiköltségek, és más az árrés abszolút értéke is, de szerintem érthető, mire vagyok kíváncsi.

mojoking77: a számokat ismerem, olvasni is tudok, és szöveget értelmezni is. Kérlek, olvasd el még egyszer az alábbi idézetet, és próbálj meg a kérdésemre válaszolni, ha tudsz. (Ha nem, az sem baj, sokan nem válaszoltak rá, nyilván mert nem tudnak.)
"Arra lennék kíváncsi, [...] hogy mi az az érték, amit azok teremtenek, akik tudnak annyit fizetni,"

Alaister Grand 2013.10.02. 01:14:20

Én is szívesen lennék luxusprosti, csak hát a körülmények, ugye...
Randa vagyok, kövér, öreg, ráadásul kifejezetten utálnék mindenféle idegen férfiakhoz akár csak hozzá is érzi.
Mit gondoltok, van esélyem így is?

Paul Summers 2013.10.02. 01:14:28

Végre egy jó hír a svájci frankos devizahiteleseknek, lehet menni Svájcba kurválkodni.

pappito · http://pappito.com 2013.10.02. 01:19:03

@elkeseredett.polgar: annyire nem lehetsz moderálva, mert megjelennek a kommentjeid

pappito · http://pappito.com 2013.10.02. 01:22:21

én se kurváztam sose, valószínűleg már nem is fogok, így sajnos kimaradok a svájcifrank hitelkárosultak közvetett megsegítéséből

tanato 2013.10.02. 06:57:14

@Barátusz: Bizony nem dolgozik,inkább kurválkodik munka helyett,mert az jobban fizet.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.02. 07:18:33

@nyuszigonosz: nemcsak ezt jelenti. legalábbis felénk teljesen normális cuccokat is lehet kapni a lomisoknál, nagy tételben is, vagyis, hogy egy cuccból több ugyanolyan van, azt biztosan nem lomtalanításkor szedték össze, mi így vettünk háromezerért olasz paradicsompasszírozót meg hatért digitális mikrót (ehhez mondjuk azóta nem találok használati utasítást a neten:))
itt ez úgy megy, hogy az adott faluban mindenki tudja, hol vannak a lomisok, csak bemész, és körülnézel, mint egy diszkontban, és szépen kiszolgálnak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.02. 08:08:47

@Babette_:
Meg tudnád mondani mit jelent a prosztó szò?

tanato 2013.10.02. 08:27:12

@diggerdriver: A latin prosto-ból származik,durva faragatlan,közönséges a jelentése,ebből származik a magyar paraszt kifejezés is.,amit a földművesre alkalmaztak úgymond az "urak" és később a földművest már nem is használták,csak a parasztot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.02. 08:37:32

@tanato:
Köszi én azt hittem a prosztata szóból származik.

bambanő (törölt) 2013.10.02. 08:43:48

@magyarlanykairoban: ez nem igaz
a prostik kozt manapsag divat lett a blogolas
az index-n is tele van prostik blogjaival a blogketrec

hogy mennyi a valos, mennyi a kitalalt tortenet, amit nem gazellatestu 19 eves lanyok, hanem negyvenes, kopaszodo ferfiak irnak, azt nehez megmondani

mar evek ota mainstreamesedik a prostisag, konyvet irnak roluk, meg cikkek jelennek meg a bulvarban
lasd a marokkoi csaj, akit vegigkurtak a francia focistak
ma mar divattervezo (legalabbis a nevet adta egy kollekciohoz)

egyaltalan nem ritka ma mar a prostik magamutogatasa

ma ugyanugy mainstream lett a prostisag, mint ahogy par evvel ezelott a porno is emancipalodott
az is tabu volt sokaig, majd Maya Gold, Michelle Wilde kereskedelmi tevekben is megjelentek ruhaban, utan teljesen atlagos beszedtema lett
Kovi, a pronorendezo is egy teljesen hetkoznapi arc lett a mediaban, sot mar ki is futott az egesz biznisz, az ingyenes netes oldalak miatt lealdozott a hagyomanyos pornonak
sok lany a pornobol atvaltott a prostisagba, mert az jobb penzt fizet ma mar

most mar a prostik is hasonlo baberokra tornek, mint par eve a pornosok, bulvar temava lettek, lassan meg teljesen hetkoznapi ugy lesz

bambanő (törölt) 2013.10.02. 08:43:48

en nem tartozom a prostik celkozonsegebe, ugyanis rettentoen smucig vagyok, takarekos es nem szorom a penzt hulyesegekre

plane nem olyanra, amit ingyen is meg lehet kapni: szexre

lüke 2013.10.02. 08:43:48

azért lehetne egy picit szerényebben, luxusprosti az lehet, aki

német, angol, francia s olaszul is-esetleg ma még oroszul is- beszél

hisz a luxus Genfben és tó partján van Svájcban,
s nullával tévedsz :a luxiprosti nem 400-t, hanem 4000-t kap
( CHF, $,€, pounds secko jedno)

kifordított nagyanyó 2013.10.02. 08:43:48

Nem rossz írás csak kicsit kevés.
De igaza van a csajnak.

Kozsok 2013.10.02. 08:43:48

remélem, ki is tud majd lépni a körből.

Pörköltszaft 2013.10.02. 08:43:48

@diggerdriver: hogy te milyen hülye vagy, azóta a fülemet tapogatom... :)))))

Szelid sunmalac 2013.10.02. 08:43:48

Maradjunk annyiban, hogy meg nem egtel ki, de ki fogsz. Mindegyik kieg. Az ido csak a kerdes. Es akkor bizony kurva nagyot fogsz esni, mert nem lesz semmi, amihez ertesz. Nem lesz gyakorlatod, es a kovetkezo etteremben is meg fogjak kerdezni hol dolgoztal eddig. Bizony. Sokan ugy egnek ki, hogy inkabb a nincstelenseget es ehezest valasztajk, de ezt tobbet nem. Vagy elmegy tancosnonek. Vagy ha mazlija van, szerez maganak egy penzes faszit a kuncsaftok kozul. Akkor megint 50-50, hogy az meddig birja ki mellette.
Azt is megmondom, hogy ahany emberrel "megismerkedtel", azokbol mindig fogsz talalkozni valahol. Kulonosen, ha vendeglatasban akarsz dolgozni. Nehogy azt hidd, hogy nem ismernek fel, hogy nem fognak ajanlatokat tenni, hogy tekintettel lesznek arra, hogy te lezartad az eleted egy szakaszat.
Nehogy azt hidd, hogy el tudsz bujni a multad elol!
En jopar baratomat elveszitettem igy, mert nem volt maradasuk. Felismertek oket Magyarorszagon, Svajcban, Olaszorszagban, Hollandiaban, Nemetorszagban. Ugy elbujtak, hogy mar en sem talalom meg oket. Minden kapcsolatot meg kellett szakitaniuk mindennel es mindenkivel.
Gondold at a dolgot.

Szelid sunmalac 2013.10.02. 08:43:48

@diggerdriver: Otromba, egyszeru, kozonseges. Egyeb kerdes?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.02. 08:44:32

@Babette_:
Akkor mostmár csak arra lennék kíváncsi mi volt az írásomban durva, faragatlan?

2013.10.02. 08:49:36

@diggerdriver: gondoltad, hogy le lettel prosztatazva igy reggel?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.02. 08:50:23

@Babette_:
Az igaz. Azzal egyetértek.
Egy karikatúra és teszik, nem tetszik valós problémát figuráz ki.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.02. 08:52:19

@charlieharper:
Igen:))))))))

Ebben a korban már a reggeli hùgymerevségnek is örülni kell:))))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.02. 08:53:48

@diggerdriver: valós probléma? még csak nem is probléma.
természetes biológiai történés.
mondjuk nem irigylem a nőt, akire megöregedvén így tekintesz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.02. 08:57:06

@Babette_:
Lazujjá már Bébi.
Kettön áll a vásár.
Én sem leszek abban a korban Jhonny Weismüller.
Lásd benne az öniróniát is.

mojoking77 2013.10.02. 09:30:54

@GutBesserWasser: Nem tudom, ki az a reteg, aki holgyekhez jar Svajcban, de vegyuk teoretikusan. Milyen erteket teremtenek azok a ferfiak, akik szamara nem jelent komoly kihivast 100 000 Forint eltapsolasa?
Barmit. akarki lehet ez.
Lassuk be, a nagyvilagban nem egy akkora csoda az a kb 400 CHF eloteremtese, amit a holgy emlitett.. Van oltonyom, ami ketszer annyiba kerult. Nekem akkor az volt a fontos. Na es? Nem vagyok tul gazdag, de nem kellene Provident hitelt felvennem, ha elvesztenek 100 000 Ft-ot. Van ismerosom, aki hullareszegen penzt szeretett enni..
Na es?
Amig megtehette, nem teljesen mindegy az nekem, vagy akar neked, hogy mire kolti?
Rosszul kozelited meg a kerdest. Nem vagyok benne biztos, de szerintem inkabb arra lennel kivancsi, miert ilyen magas az atlag kereset Svajcban?
Jo helyen van, soha nem kellett koltenie ujaepitesre, tele van bankokkal, es az allam nem bantja oket, sot kiall mellettuk, amikor az USA nekiallt csesztetni oket. Cserebe a bankok megfelelo modon tamogatjak az allamot, illetve nem csak az ugyfelek/alkalmazottak kiszipolyozasabol elnek. Nem eltek tizen-huszon even keresztul rablokapitalizmusban, es nem tanultak meg az elozo generacioktol, hogy lopni ereny...
(Szerintem, egy honap tapasztalata utan) lenyegesen kevesebb senkihazi bevandorlot kell eltartaniuk, es ami a legfontosabb, nem kell irdatlan osszegeket befizetniuk az EU kozos penztaraba, mint a nemeteknek, csak, hogy el tudjak tartani a "szegeny" PIGS orszagok semmirekelloit. Kb ennyi.
Ja, es nem morognak, hogy a kiadas oldalon is dupla kb minden, mint amit Magyarorszagon talalunk...

tanato 2013.10.02. 09:38:40

@diggerdriver: Most megfogtál,mert orvos létemre azt meg nem tudom a prostata szó honnan származik,magyarul dülmirigy.,

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.02. 10:47:00

@tanato:
Azért gondoltam hogya prostata szóból származik mert általában az öreg prosztó szókapcsolatban fordul elö.
Akkor ezt megint rosszul tudtam.

BTBTBT 2013.10.02. 11:28:47

@elkeseredett.polgar:
Nem onmagaban a kalandvagyrol volt negativ a velemenyem, hanem magarol a posztrol, amiben es ahogyan ez elojon. De azert olvasd at figyelmesen, mielott butasagot allitasz.
Raadasul rossz posztba is kommentelsz ezzel kapcsolatban. :)

markdarcy 2013.10.02. 14:25:29

@GutBesserWasser:
jol irtad Scvajcban 3X az arres szorzo,tehat itt Magyarorszagon a keresekedo pl az elelmiszerre rarak 30-50% -ot Scvajcban meg 300%-ot....igen am,de neked mint vevonek akkor meg kell fizetned mondjuk a 25CHF/ kg csirkemellet, itthon ki fizetne kb. 6.000Ft-ot 1 kg csirkemellert??? Tehat amit Scvajcban nagy lovet meg keresel kvazi ki is adod.....hidd el ott sem elnek a normal polgarok nagylabon.En szerintem hulyeseg egy-egy dolgot ( fizetest, arakat stb. ) kiragadni. komplxen kell az orszagokat elemezni, de arra nincs igazi ralatasunk innet.....ez van

NorthPier 2013.10.02. 17:34:31

@tanato:
dülmirigy < dül(ledő) + mirigy
latin: prostata (dülmirigy)
görög: prosztatész (elől álló) < pro- (előre) + sztémi (áll)]

Hátha ez segít :-)

tanato 2013.10.02. 18:09:36

@NorthPier: Köszi a görög megfejtést ezidáig nem tudtam.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.02. 19:36:39

@markdarcy:
"tehat itt Magyarorszagon a keresekedo pl az elelmiszerre rarak 30-50% "
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

15-20% az árrés, közelebb a 15-höz.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.02 18:53
Magyarország

DieNanny CH 2013.10.02. 20:13:38

@mojoking77:

"Cserebe a bankok megfelelo modon tamogatjak az allamot, illetve nem csak az ugyfelek/alkalmazottak kiszipolyozasabol elnek."

Pl a svájci Postabanknál, ha 7500 sFr alatti összeg van a folyószámlán, akkor a havi számlavezetési díj 3 sFr, efölött 0!!! És ez a NULLA valóban nulla!
A kamat eleve nullához tendáló majd' minden banknál, úgyhogy lényegtelen.

Bonjour 2013.10.02. 23:05:29

@régebb óta vagyok Subban mint te: na persze, 15%... Ez nagy butasag. Kozgazdasznak nehogy hazudd magad. 15%-kal veszteseges lenne ugyanis.

tableno 2013.10.29. 07:37:59

Találtam egy érdekes cikket az amsterdami magyar prostikról. Hát nem túl felemelő, az biztos...

magyarnarancs.hu/szex/kurvak-kozt-az-utolsok-jelentes-az-amszterdami-piros-lampas-negyedbol-87182

HHRT 1975 2014.04.29. 18:45:43

@Bonjour: Ez egy korlátolt vagy kifejezetten alattomos okoskodás, ami szorosan összefonódik az ilyen munkát vállaló lányok / nők megvetésével. Úgy állítja be az ezt a munkát elvállaló lányokat / nőket, mint "tehetetlenül sodródó", "félvilági / alvilági", "magyarázkodó", stb. embereket, holott a valóság nem mindig ez. Előfordulhat, hogy valaki néhány évig tudatosan felvállalja ezt az életformát, majd elég pénzt gyűjtve kilép belőle és már egy vállalkozás, autó, lakóparki lakás, stb. birtokosaként a felső középosztály kulturált életformáját kezdi élni. Míg, ha megmaradna felszolgálónak, a feszített munkatempó és a nyomor távlati kifutásban elkerülhetetlenül tönkretenné.

CsakEgysrác 2016.09.29. 08:21:07

2 ex barátnöm is kurva volt. 1 Magyarországon, 2. aktiv Németország - Berlin mikor megismertem, semmivel se "kattantabb" mint egy átlagos magyar csaj fejbe. Drog viszont gond volt. Ezt a szakmát vagy részegen, bedrogozva, gyogyszerezve tudják csak csinalni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása