oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. július 14. 07:10,  Nyár a Costa Braván 240 komment

2013. július 14. 07:10 Határátkelő

Nyár a Costa Braván

Ha nyár, akkor Spanyolország. Magyarországon a válság ellenére még ma is igen népszerű célpont valamelyik spanyol tengerpart – például éppen a Costa Brava, ahonnan országfelelősünk, Roxi küldött beszámolót. Egyrészt arról, hogyan élik meg a helyiek a nyarat, másrészt pár jó tanáccsal is segíti az oda készülőket.

cím_46.jpg

„Talán furcsa lesz elsőre, de a helyieknek a nyár valóságos rémálom.

Miért is?

Itt júliusban és augusztusban van a főszezon, amikor annyian vannak, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni. És ez olyan dolgokkal jár, amihez a helyiek nincsenek hozzászokva, úgy mint:
- forgalmi dugók
- elterelések
- tömeg
- nem lehet egy jót sétálni a parton, és a kutyát sem lehet elengedni szaladgálni
- zsúfolt üzletek
- parkolóhely hiánya
- hangoskodás, különösen hétvégeken

Aki itt lakik, az vagy hozzászokik, hogy nyáron zsúfoltság van, vagy nyárra elmegy egy nyugisabb helyre szabadságra. És ezt még akkor is így gondolják, ha konkrétan a megélhetésük függ egy-egy jó nyári szezontól...

Nyilván, aki szereti a pörgést, az kiélvezheti a nyári hónapokat, mert pörgés aztán van!

Hogyan élik túl a spanyolok a nyarat?

Először is, ennyi légkondicionálót én még nem láttam. Itt minden légkondicionált, az autók, az üzletek, a laskások, a tömegközlekedés - minden.

Másodszor sok spanyol cégnél bevezetik nyárra az úgynevezett „jornada intensivát", ami azt jelenti, hogy csak naponta reggel 8 vagy 9 órától délután 2-ig vagy 3-ig dolgoznak.

Ilyenkor általában elvárják a dolgozóktól, hogy ne menjenek ki egy órás ebédszünetre, hanem mondjuk csak rövidített szünetek vannak. Ez a jornada intensiva cégenként változó: van ahol a nyári szünet teljes idejére (június közepétől szeptember közepéig), van ahol július és augusztus hónapokra, van ahol csak augusztusra korlátozódik.

A kifogás az, hogy meleg van, vagy valami hasonló, ami egyrészről igaz, de a kisördög nekem ilyenkor azt mondja: milyen vicces, hogy napi 6 óra alatt is el lehet végezni nyáron ugyanazt a munkát, amit máskor 8 óra alatt... persze sok esetben a munka volumene nyáron visszaesik, de ez nem mindig van így.

Egyes gyárak teljes augusztus hónapra, de legalábbis 3 hétre bezárnak, leállnak a termeléssel.

St Feliu-i playa, még szezon előtt és a chiringito KICSI.jpgPersze sok cég van, ahol nincs ilyen jornada intensiva, mert a cég profilja nem engedheti meg magának, vagy mert egyszerűen nem alkalmazzák. (Például ahol én dolgozom, ott sincs.)

Harmadszor a spanyolok nyáron minimum 2, de leginkább 3 hétre mennek szabadságra, a szabadságolási szezon július közepétől kezdődik és augusztusban tetőzik. Az ország már eleve arra van berendezkedve, hogy augusztusban mindenki szabin van, senki sem elérhető, tehát augusztusban semmit se terveznek.

A spanyolok egyre nagyobb része, talán a válság miatt is, belföldön nyaral. Egyrészt nyilván, csodálatos tengerpartjaik vannak, és mi jobb annál, mint a playán üldögélni egy chiringitóban és inni a hideg cervezitát (magyarul a parton üldögélni egy büfében és inni a hideg söröcskét – ez látható itt, a jobb oldali képen még szezon előtt St. Felieu-ben).

A nyári forróság

Mostanában egyre többen mennek cruserókra, azaz hajós nyaralásokra is. Egyrészt kedvező áron lehet már találni ilyen utakat, másrészt egy másfajta élményt nyújt.

Kisebb rész megy csak a hegyekbe, igaz, ott legalább nincs annyira meleg.
Igen, meleg. Sőt nem meleg, egyenesen forróság. Spanyolország legmelegebb része Andalúzia (ha a két afrikai várost nem számítom), ezen belül is a Sevilla-Granada-Córdoba régió, ahol már júniustól 40 fokhoz közelit a hőmérséklet és nyáron a 45-46 fok sem ritka.

Nagyon meleg van a középső országrészben is, Madridban, Castilla La Manchában ráadásul ez száraz meleg, nagyon éget a nap. A tengerpartokon meg ugyan nincs annyira meleg, mert a tenger felől egy kis szellő mindig hűti a levegőt, ellenben jóval nagyobb a páratartalom, tehát hiába zuhanyozol. 10 perc múlva már vágysz a következő hideg zuhanyra.

És mégis...

A strand, amikor nyugalom van.jpgNagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a Costa Braván lakhatok. Egyrészt tavasztól őszig szinte minden városban rendezvények vannak, szabadtéri koncertek, vásárok, versenyek, stb.

Másrészt, azért nem utolsó szempont, hogy 5-kor, mikor kijövök a munkahelyemről, lemehetek a partra fürödni egyet. Itt azt érzem, hogy egy örök vakáción vagyok, ha itt lakok, ugyan hova kéne mennem nyaralni?

Szeretem a nyári pörgést, de a szezon kívüli nyugalmat is.

Minden hónapban fiesta

A nyarat nyilván az itteni magyarok egy része a hazautazásnak szenteli, hiszen ha van otthon rokonod, barátaid, akkor ideális a látogatásra. Én nem voltam otthon tavaly ősz óta, de idén nyáron sem megyek. Sőt, arra buzdítottam a barátaimat, inkább ők jöjjenek ki hozzánk, szerencsére a szállást meg tudjuk oldani.

Sőt jobban belegondolva fogalmam sincs, mikor megyek szabira, hiszen az is spanyol sajátosság, hogy minden hónapra jut valamilyen fiesta (országos, vagy tartományi) és ezeket már hétfőre vagy péntekre időzítik (a spanyol kormány így akarta lecsökkenteni az úgynevezett puenték számát, amikor is egy-egy csütörtökre, vagy keddre eső ünnep miatt a köztes napot mindenki kivette szabinak, és itt nem kell előtte vagy utána szombaton dolgozni, ugye).

Szóval szinte minden hónapra jut egy 3 napos hétvége, amikor ki lehet kapcsolódni.

Jó tanácsok az itt nyaralóknak

Tudom, hogy a nyár közeledtével sokan jönnek Spanyolországba, nekik néhány tipp:

1. A fapadosok többsége Madridba vagy Barcelonába érkezik, ha valaki a Costa Bravára menne nyaralni, akkor innen megy busz az összes tengerparti faluba. Elég kedvező áron lehet autót is bérelni, ha valaki nélkülözni tudja a pár száz eurós kauciót, amit a bérlés ideje alatt zárolnak.

2. A tengerparton sem mindenki beszél idegen nyelven, erre mindenképpen készüljünk fel. A legtöbb helyen viszont van angol nyelvű étlap is.

3. Ne dőljünk be a tapasozásnak: nem győzöm elégszer mondani, a tapas az, ami a pincér kezébe akad, amikor felszolgálja az italokat. Pár falatért 20 eurót otthagyni nem jó poén. A tapasnak felszolgált kis ételeket normál adagban inkább menu del dia-ban kérjük, ez 3 fogásos menüt, kenyeret és italt jelent egyben, az ár helytől és helységtől függően 10-20 euró között.

4. FIGYELEM! Sok helyen, ha a teraszon akarod elfogyasztani, amit kérsz, plusz díjat számolnak fel, egy üdítő így akár 1 euróval többe is kerülhet. (nehogy már a pincérnek ki kelljen szaladgálni a rendelésekkel, vagy ha igen, akkor megkérik az árát)

5. Borravaló: az általános európai szokással ellentétben Spanyolországban kevesebb borravalót szokás adni. Nyilván a turisták ezt nem tudják, de normális esetben 1-2 euró plusz elég, ha nem komplett menüt esztek, de ha csak egy-egy kávéra vagy italra tértek be, akkor 20-40 cent elég.

6. Apropó kávé: a cortado a presszókávé, a cafe con leche pedig a kávé tejjel. A capuccinót vagy nem ismerik, vagy valami horror árat kérnek érte, lévén (szerintük) kávékülönlegesség. Azt is fontos tudni, hogy a spanyol kávé fele cikória, úgynevezett mezcla. Szóval aki kényes az ilyesmire, az olyan helyre térjen be ahol valamelyik ismert kávémárkát hirdetik.

7. Szállás: mindent tudunk interneten intézni! Nem kell azért utazási irodákban hagyni egy vagon pénzt, hogy normális szállásunk legyen. Érdemes megnézni a keresőoldalakat, illetve valamelyik spanyolos Facebook-csoportnál érdeklődni, biztos, hogy segítenek.

8. A campingek nagyon jó színvonalúak, nem a 80-as évek Balatonját idézik. És van lehetőség lakókocsit vagy bungalót is bérelni, tehát nem csak sátrazni lehet itt.

9. Ha úgy érkezel, hogy nincs szállásod egy „agencia immobiliaria"-ba kell bemenni (nagyon sok van) és érdeklődni a szállásokról (ők magánházak-lakások kiadásával foglalkoznak), illetve az oficina de turismo-kban (turista információs irodák) szívesen segítenek szállásügyben is.

10. Július 1-től kezdődik a leárazás, aki ezt szereti, annak remek alkalom lehet vásárolni.

11. A csapvíz iható, de ha köztéren egy kútból szeretnénk inni, figyeljünk, hogy ki legyen irva: „agua potable".

12. Ha a nevezetességeket is szeretnéd megnézni, akkor fontos, utánanézni, lehet-e előre az interneten jegyet foglalni, így elkerülhető a sorban állás. Szintén nagyon fontos, hogy ha bármilyen templomba mész be, akkor vállat takaró öltözetbe, valamint hosszú szoknya vagy nadrág legyen rajtad. Férfiakra is igaz, hogy izomtrikó és a short nem javallott - jobb esetben nem zavarnak ki, de adjuk meg a tiszteletet.

13. Itt is igaz, hogy délelőtt 11 és délután 4 között ne nagyon legyünk napon, mert nagyon erős a sugárzás.

14. A boltok egy része szezon közben is siestázik, tehát ne legyünk meglepődve, ha 2-től 4-ig minden zárva van. Kivételek mindig vannak, pl. egyes szuvenírboltok vagy nagy szupermarketek, illetve kiemelt turistaterületeken a boltok nem szoktak bezárni (pl. Barcelona belváros). Cserébe este 9-ig 10-ig minden nyitva van.

15. A spanyolok nagyon rendes, nyitott és kedves emberek- mindent meg fognak tenni, hogy aki ide jön, az jól érezze magát."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat nyár Spanyolország országfelelős

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr125403814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 18:55:32

ja mar emlekszem, valahonnan afrikabol ment mindenki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 18:57:10

es megint viragzik a hibiszkuszom

Taxomükke (UK) 2013.07.14. 19:06:40

@hagyma: Én azon csodálkozom, hogy egy amúgy okos és tapasztalt ember hogy tud ekkora faszságokat írni.

2013.07.14. 19:06:56

Ez az "örök vakáció", amit a posztiró felvet, olyan dolog, hogy idővel hozzászoksz a jóhoz, természetesnek veszed. Jó kimozdulni, hogy aztán újra értékelhesd mindazt a jót ami körülvesz. Hozzánk is jönnek a turisták nyáron, a strand mellett vezetek el munkába menet-jövet, lesétálunk oda munka után, stb. Mégis, a szabimat leginkább utazással szeretem eltölteni.

Shanarey 2013.07.14. 19:16:25

A bering szoroson át érkeztek, ázsiából, legalábbis elméletben, és genetikai kutatások alapján.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 19:43:54

@Taxomükke: nem tudok reagalni, mert nem tudom mi a a faszsag
nekem nincenek tapasztalataim se a buszrol se a fapadosrol
azt olvasom, ahogy a magyarok szidjak mint a bokrot es felsoroljak serelmeiket
es en hiszek honfitarsaimna
@Shanarey: mindenki zimbabwebol ment, mar birca megmondta
hogy milyen szorosan egymast kovetve az mas kerdes

Amarante 2013.07.14. 19:51:51

@cougarcat:

Mikor engem a megszokas veszelye fenyeget,akkor felidezem magamnak a zsufolt 7-es buszokat,a kutyaxaros utcakat,a kedvetlen es udvariatlan eladokat es mindjart helyreall az ertekrendem:)))))

igazabol sosem lehet megunni azt a helyet,ahol szeret az ember elni.En mar jo negy eve elek itt es meg soha nem lattam ketszer ugyanolyannak a tengert....mindeg mas es mindeg csodas!:)

Igényes 2013.07.14. 19:52:03

Helyzet?

@hagyma: Pedig én ezt meghonosítanám magyarországon. Csak norvégok szaladnának a bika előtt.
És aki nyer, az újra futhat.

Igényes 2013.07.14. 19:52:47

@Amarante: Most vannak új hetes buszok. Azok is zsúfoltak, de szépek.

Amarante 2013.07.14. 19:54:29

@Igényes:

:))))

Ha ugyanugy tele vannak,mint a regiek,akkor meg mindeg az elrettento kategoriaba tartoznak:))

Igényes 2013.07.14. 19:56:39

@Amarante: Változó. Sok jár, 2-3 percenként a belvárosban, csúcsidőben. A bkk érezhetően jobb lett. Hogy milyen áron, azt nem tudom, én a végterméket érzékelem.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.14. 19:58:29

@Igényes: az hagyján, hogy zsúfolt de mindegyiken mindennap megdugják rajta a spangolát.

Igényes 2013.07.14. 19:59:51

@DieNanny: Miért? (nem piszkálni akarlak, a szempontjaid érdekelnének. Mi jobb itthon mint ott, a pénzt leszámítva?)

Igényes 2013.07.14. 20:00:50

@Babette_: Olyat még nem láttam, de majd figyelem. Esetleg érdeklődök az utazóközönségtől, hogy tapasztaltak-e ilyesmit.

Igényes 2013.07.14. 20:01:24

@Babette_: Kellemetlennek tűnik. És itt most ki halt meg?

Amarante 2013.07.14. 20:03:10

@charlieharper:

A bika legkellemetlenebb alkatresze:)

Shanarey 2013.07.14. 20:07:50

@hagyma:

Amiről én beszélek, annak megtörténtét, 12-15 ezer évvel ezelőttre datálják, nem pedig az emberiség fejlődésének hajnalára.

2013.07.14. 20:09:35

@Amarante: Haha, hát a kutyakaki, zsúfolt 7-es busz és morcos eladó kombó engem se vonz különösebben :))), de én arra gondolok, hogy időnként kell valami ami stimuláljon (már csak ilyen vagyok), valami más, ami nem a megszokott. És persze szép az óceán, de szépek a hegyek is, a trópusok is, vagy éppen Európa és szivesen megyek más környezetbe, legalább egy pár hétre egy évben. Pl. Spanyolország egy kiváló célpont lehet, bár nem a tenger érdekel, inkább pl. kultúra és az épitészet. Az se rossz, ha itt vendégem van, és az ő szemükön keresztül sikerül látni azt a helyet ahol élek.

Shanarey 2013.07.14. 20:09:50

@Igényes:
A bili kék, neked tetszik? Ez a szín, anno a Trabanton is pocsék volt.

Új buszok, Svájcból és amúgy használtak.

Igényes 2013.07.14. 20:12:55

@Shanarey: Az előzőek is kékek voltak. Igen, azokhoz képest kimondottan tetszik. És azokhoz képest újak is. ,)

Amarante 2013.07.14. 20:13:23

@cougarcat:

Persze hogy kell:) Csak vicceltem:)))

En is szeretek jarni-kelni,most meg csak orszagon belul,hogy felfedezzem magamnak:)
ha az ember nyitott szemmel es lelekkel jar sok olyan dolgot lat,amit semmilyen utikonyv nem ir sehol.

Nekem vannak ilyen "titkos"helyeim,amik felfedezese sok oromet okozott:))

Igényes 2013.07.14. 20:16:19

@Shanarey: @Amarante: Ezt most nem értem. A torreádor leharapta a bika pöcsét?

DieNanny CH 2013.07.14. 20:17:49

@Igényes:

Pár éve volt egy nagy családi buli. 72-en voltunk - és nem volt ott mindenki... Ebből a 72-ből 4-en laknak 10 percre tőlem. Tehát nagyon hiányzik az a 68. Tudom, eléggé érzelmes ember vagyok, de ez a legfőbb dolog, ami otthonról hiányzik. Én nagyon szívesen utazom, rengetegszer voltam táborokban már 7 évesen is, kórusommal külföldi országokban, ráadásul kollégista lettem 14 évesen, aztán 22 évesen a szüleink költöztek el tőlünk (70 km-re kaptak mindketten jó állást, de minket gyerekeket kötött a munkahely és iskola a szülővárosunkhoz.) Szóval nem vagyok egy anyámasszony katonája, csak ragaszkodom a rokonaimhoz.
Hát ezért...

nyuszigonosz 2013.07.14. 20:17:57

@Shanarey: Ìgy van, több dokumentumfilmet láttam a kutatásokról ezirányban, söt olvastam is róla nem egyszer.

Hagyma ha hiszi ha nem, ez tény.

Shanarey 2013.07.14. 20:18:12

@Igényes:

Nekem úgy jobban tetszett hogy a szín ugyanaz de a busz új.

Most a szín új a busz újabb, de nem új, ez egész pedig ugyanolyan vacak mint volt. Itt még az is hír hogy akadálymentes buszt engednek a forgalomba.

www.budapestinfo.eu/hir/man_a76_tipusu_alacsonypadlos_midibusz_all_forgalomba_budapesten_20130714

Ez nem lenne evidens dolog?

2013.07.14. 20:21:22

@Amarante: " ha az ember nyitott szemmel es lelekkel jar sok olyan dolgot lat,amit semmilyen utikonyv nem ir sehol."

Ez szerintem is igy van.

Igényes 2013.07.14. 20:21:29

@Shanarey: Koncentrálj arra, hogy az előző állapothoz képest lényegesen javult a helyzet. ;)

Akadálymentesség: nem. Miért lenne? Egy csomó épületnél úgy oldották meg az akadálymentesítést, hogy kb 60 fokos lejtőt csináltak. Na azon menj fel meg le a tolókocsival. :)

Igényes 2013.07.14. 20:22:18

@DieNanny: Értem, kösz hogy leírtad.

Shanarey 2013.07.14. 20:23:26

Amiről te beszélsz törvény van és a határidő rég lejárt.

Google a barátod, használd, ha már annyira "igényes" vagy.

Igényes 2013.07.14. 20:24:46

@Shanarey: Nem ment át a lényeg, nem baj. Majd legközelebb. :)
Nem kell a google, nekem barátuszaim vannak!

Amarante 2013.07.14. 20:26:49

@Igényes:

Ebben az esetben nem az a legkellemetlenebb alkatresz:))))

nezd meg jobban a kepet.

Igényes 2013.07.14. 20:28:27

@Amarante: Itt úgy néz ki, mint egy pánsíp. Az általában van a bikán? :)

Amarante 2013.07.14. 20:30:08

@Igényes:

Van:)))az egyik vege a bika fejehez van nove,nem leveheto,szetszerelheto:))))De mivel a bika joindulatu most adott kolcson egyet a Zembernek is:))))

Igényes 2013.07.14. 20:31:25

Szabad a gazda. Elképzelni nem tudom, mi tud nőni rá, ami miatt ennyire szégyenlősek vagytok. Fiúk, ti rájöttetek?

Amarante 2013.07.14. 20:33:17

@Igényes:

:))))

Kavet kersz vagy altatot?:))))

Akkor megmondom mi az:a szaritogep kifolyocsove:)))))

Igényes 2013.07.14. 20:34:26

@Amarante: Palacsinta nincs?

(Nem lett világosabb.)

Amarante 2013.07.14. 20:35:42

@Igényes:

Nincs:(

Es nem is sutok!!!!!Meg mindeg 28 fok van:)))))

Akkor gyujts villanyt...hatha megvilagosodik:)))

Igényes 2013.07.14. 20:37:17

@Amarante: Az élet kegyetlen. Hát még a nők. :(
:D
Ezt a bikásat sosem fogom megtudni.

Amarante 2013.07.14. 20:38:28

@Igényes:

Nagy igazsag mindket esetben:)))

Igényes 2013.07.14. 20:48:09

@Amarante: Szelaví. Hol vannak a többiek?

Igényes 2013.07.14. 20:52:31

Ha mindenki elment, akkor én is. Jó éjt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 20:56:22

@nyuszigonosz: a tenyekkel ovatosan bannek
abszolute nem gond ha igy tortent
tudom amtropologusok, meg brit tudosok stb.
igen
a foldi elet letrejotterol is tudok 10 variaciot
ha azsiabol jottek az indianok akkor onna, ez nem magyarazza meg, hogy miert europa fejlodese lodult meg ezerrel
bizonyos verzio szerint mi is azsiabol mentunk
stb.
biztos tenyek azokbol az idokbol nincsenek
hat kb 2000 evre visszamenoleg mar lehet sejyeni valamit
sot talan kicsit visszabb
legyen 3
a tobbi kutatasokon alapulo feltetelezes
es 3 ezer ev a Fold eleteben egyrized masodperc sem egy ember eleteben
azi s lehet mar sokszor elpusztult a fold
es majd megint el fog
minden megsemmisul computeres es irasos anyag
csak a csontok maradnak
azutan jon az revolucio, vagy Isten
es 20000 ev mulva az akkori tudosok megallapaitjak, hogy 2010-ben mar volt amerikaban keleteuropai bevandorlo, feltetelezhetoen hagymanak hivtak
de hogy kerult amerikaba?
teszik fel a kerdest, mivel semmit nem fognak tudni a lufthansarol vagy a Deltarol
hat igy:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 20:56:54

ja meg azt akartam kerdezni, hogy hetes buszra felfer egy szaritogep?

Igényes 2013.07.14. 21:02:20

@Amarante: Kicsit azért marasztalhattál volna. :(

@hagyma: Igen. Rendszeresen szállítanak rajta olyat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 21:04:11

@Amarante: azert ne menjunk le amatorbe
a szaritogepnek nincs kifolyocsove
abbol nem folyik ki semmi
ezert szaritogep
csaxoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 21:07:07

@Igényes: nem nagyon hiszek neked
nalunk a szaritogepak akkorak hogy siman elvinnek a 7-es buszt

2013.07.14. 21:10:07

@hagyma: de miert kell szaritogep a 7-es buszra?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 21:18:19

@charlieharper: azt hittem azt kerdezed, minek kell 7-es busz a szaritogepre, az mar bonyolultabb kerdes
erre konnyu valaszolni
mikor a spanyol 7-es buszsoforok sziesztaznak, kimosol-szaritassz a buszon a legkondiban ami mindenhol van spanyolorszagban
a tengerparton is

nyuszigonosz 2013.07.14. 21:30:32

@hagyma: A tények tények maradnak.
Látom, azért foglalkoztat a dolog.

DieNanny CH 2013.07.14. 21:36:57

@hagyma:

De van csöve. Vagy be van kötve a lefolyóba, vagy egy vödörbe ereszt. Ezt onnan tudom, hogy egy családomnál meg volt törve ez a cső, és nem szárított rendesen. Azt jelezte, hogy a szöszök nincsenek kiszedve. Aztán a szerelő a gép mögé nézett.
A vödrös meg a család szüleinél volt. Mivel az kondenzációs víz, így azt használtam a vasalóban, mert nem vízkövesedett annyira.

DieNanny CH 2013.07.14. 21:39:13

... De hogy jutottunk el Spanyolországból a szárítógépig?!?!
Ja, tudom. A 7-es busszal...

2013.07.14. 21:43:22

@hagyma: ma nalunk iszonyat meleg volt, megis bekapcsoltuk a szaritogepet. Ez most akkor valami bun lenne?

2013.07.14. 21:45:22

@DieNanny: de ha, ferjhez mennek egy svajcihoz Svajcban es a gyerekeid ott szuletnenek es nonek fel, akkor is vissza akarnal majd menni? Jelenleg Magyarorszagon vannak gyomereid, de ki tudja, hogy mi lesz kesobb

DieNanny CH 2013.07.14. 21:50:43

@charlieharper:

Ez igaz. Ha gondolod, 5 év múlva visszatérhetünk a dologra.

nyuszigonosz 2013.07.14. 21:50:58

@DieNanny: Nem feltétlenül van csöve. A gépen belül lévö kiszedhetö tankba gyüjti a kodenz-vizet.

Igényes 2013.07.14. 22:31:11

@diggerdriver: Dugd be a mosogató alját, és töltsd teli vízzel a csapból, majd dobálj bele mindenfélét, amit a konyhában találsz, és sózd meg. A tenger egészen hasonló.

@hagyma: Az új 7-es buszok hatalmasak.

nyuszigonosz 2013.07.14. 22:33:13

@diggerdriver: Miért nem mész el megnézni?
Neked Londontól nem lehet annyira messze.
Ha nekem 100 km-en belül lenne tenger, minden hétvégén mennék.

Igényes 2013.07.14. 22:42:27

Valaki mondja már meg, mi volt az a nyavalyás pánsíp a bikán. :)

Taxomükke (UK) 2013.07.14. 22:51:39

@hagyma: Hát a Homáron biztos nem arról fogsz olvasni, hogy mi működik jól Magyarországon.

Amarante 2013.07.14. 23:27:35

@diggerdriver:

Akkor ugorj le hozzank egy sorre es megmutatom:)))

Amarante 2013.07.14. 23:32:16

@Igényes:

Hat ez:

Ezután érkezik a picador, aki a "puya" nevű lándzsával egyszer vagy kétszer (ahogy a matador vagy az elnök jónak látja) megszúrja a bika tarkóját, amitől a vállizmai annyira megsérülnek, hogy a bikaviadal további részében már nehezebben tudja mozgatni a fejét. Ez arra is szolgál, hogy élénkítse a bikát de csökkentse a szarvak jelentette veszélyt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 23:33:58

@DieNanny: a szaritogepnek nincs lefolyoja:)
abbol mar nem jon ki vi zse lefolyoba se vodorbe
csove az van, ami a szabadba vezet, mint egy kemeny ott megy ki a forro levego, goz stb
viz ott mar nincs:)@nyuszigonosz: emgem most legkevesbe izgat hogy az apacsok honnan jottek ide,de mint mondtam a teny az teny es azok 20 eve valtoznak ami 20 eve tenyszeru volt az 20 ev mulva nem lesz az, nemhogy ilyen tavlatokbol
@charlieharper: nem tudom, en, ha meleg van a legkondit kapcsolom be
hatasosabb
@Igényes: ennek orulok
@Taxomükke: ez teny, de ha tizedszr olvasom, hogy megszopattak egy fapadoson, vagy ott hagyott a busz, akkor valami lehet benne

Amarante 2013.07.14. 23:36:51

@hagyma:

Az enyemnek van,mert moso-szarito egyben:))))

Igényes 2013.07.14. 23:39:29

@Amarante: Nagyon barátságtalanul hangzik.

@hagyma: Magyarországon mindenkit megszopatnak, és működik a bónuszgyár is (ez valami olyasmi, hogy még egy kicsit hozzálopunk mindenhol, a lehetőségeinkhez mérten. Ha más nincs, egy kiflivel többet blokkolunk, vagy eltévedünk egy nullával, vagy hasonló).

nyuszigonosz 2013.07.14. 23:40:08

@Shanarey: Szegények, agyon vannak ijedve a körülöttük tomboló millió néptöl.
Hát nyerjenek is. Ök nem saját választásukból vannak ott.
A futók igen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 23:41:48

@Amarante: minden mosogep szarit is
van benne funcio
de csontszarazra a szaritiogep szarit, annak, meg nem kell lefolyo
persze ha ugy nezzuk, hogy a tied kombinalt es egybe van epitve a mosogep es a szaritogep, akkor igen, a mosogep reszenek kell lefolyo
ez ketsegtelen

a Costa Bravan tuti nincs
a spanyolok eleg igenytelenek, szerintem teregetnek

Amarante 2013.07.14. 23:41:57

@Igényes:

Mert ez egy kegyetlen "sport".De az emberek elvezik...

Amarante 2013.07.14. 23:44:01

@hagyma:

ma 34-35 fok volt,meg az elmult napokban is igy en is teregettem.:)))fel ora alatt csontszaraz lett minden:)))

Amarante 2013.07.14. 23:45:15

@nyuszigonosz:

Nem nyernek:(((

Az ember az egyetlen olyan allatfaj,aki szorakozasbol is ol...

Igényes 2013.07.14. 23:45:32

@Amarante: Á, igen. Az emberek. Az a csodálatos emberi lényeg és szellem, amit annyira nagyra becsülünk.... majd felírom valahová, és néha elolvasom.
Kösz. :)

Amarante 2013.07.14. 23:47:11

@Igényes:

neha-neha en is ranezek a sajat cedulamra....csak,hogy eszembe jusson,hogy mi lennenk a teremtes koronai vagy mi a csuda...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 23:47:44

@Igényes: ezt most teljesen komolyan mondom / tehat nem szorakozok a bezzeg amerikaval , amit sokan imadnak/ itt meg egyetlen egyszer sem fordult alo, hogy at akartak volna vagni, vagy ne kaptam volna nyugtat-szamlat-blokkott/ tevedes mar volt de tobbszor a javamra
mondjuk itt nics az az igazi jo regi 40 filleres kifli

szerintem spanyolorszagban jobban atvagjak a turistakat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 23:50:22

@Amarante: hat en akkor sem teregetnek
egyreszt mert itt nem is hiszem, hogy lehet
masreszt a para az para
meg melos is
nekunk ugy egyszerubb mosaskor atteni a mosogepbol a mellette allo szaritoba es betenni a kovetkezo adagot a mosogepbe
es a vegen minden csontszaraz, illatos es ropogos

/ de en egesz komolyan nem whirpool ugynok vagyok, bar nem bannam/

Igényes 2013.07.14. 23:52:45

@hagyma: Igen, néha vannak előnyei is amerikának.
Ha ide jössz, azt javaslom 60-80 Ft alatt ne vegyél kiflit, sem semmit. Azokat általában nem érdemes megenni.

Amarante 2013.07.14. 23:53:03

@hagyma:

Nekem van egy pici hatsokertem es oda szoktam:)))

A szomszedaim is szoktak.Mondjuk en csak a "szalonkepes" dolgokat teregetem ki,fehernemut soha:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.14. 23:54:51

@Amarante: amugy kurvara utalnek 35 fokban teregetni
de 20-ban is
sot tovabb negyek a mosokonyhaban is csak akkor vagyok ha kidobom a sorosdobozt, mert ott van a szemetes is

Amarante 2013.07.14. 23:55:19

@nyuszigonosz:

Sokszor arra a kovetkeztetesre jutok,hogy az osember okosabb volt,mint mi:)Csak annyit es akkor olt,amennyire es amikor szuksege volt.

Mi mindent kipusztitunk magunk korul.

Amarante 2013.07.14. 23:56:32

@hagyma:

Na hallod,figyelembeveve az atlag angol idojarast en elvezem:)))

Csige791 2013.07.14. 23:58:56

@én már a fény gyermeke vagyok: Nem is írtam, hogy odáig kell utazni. Csak annyit írtam, hogy van ott Delfin show ha esetleg valaki arra jár. Nem tudom Bolgároknál mi van ott még nem voltam, ami biztos, hogy itt be lehet menni hozzájuk a vízbe, simogatni és néhány alap parancsot adni nekik. A végén pedig közös fénykép két delfinnel. Ugyanitt vannak pingvinek akiket lehet etetni.
Persze ez mind extra és nem olcsó móka.

SelwoMarina pont es ha valaki arra jár.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.15. 00:00:06

@Igényes: hat ha vegre raszanjuk magunkat es hazaugrunk, az tuti nem sok vasarlasunk lesz
mar 15 helyre hivtak, miota megszelloztettem a dolgot....
asszem csak kocsmaba meg etterembe megyun Maryvel nem bevasarolni
najo max egyszer az elejen anyamnak, mert tuti sutni-fozni akar majd
@Amarante: ha mar teregetes, en sosem teregettem, de anyam igen, mikor olyan az idfo, nem is paras,meleg, de nem forro es nem is, valoban van annak a ruhanak valami mas halmazallapota, de kosz nem kerek belole
ez csipeszeles, meg minden meg jon az eso, beszedni rohanva
ismerem
sose tobbet, pedig sosem csinaltam
passziv megfigyelo vagyok mosasugyileg

mikor meg maganyos illegalis voltam, akkor mosodaba jartam, de ott is volt szaritogep:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.15. 00:03:45

@Csige791: a bolgarok semmik
ne higgy neki
az alban tengerpart az igen
az szep es uszhatsz a delfinekkel
eetetheted oket hallal
pingvin az nincs
de telen vannak feketerigok, amik lejonnek a hegyrol
es az lesz a vacsora
es nehogy azt hidd hogy viccelek
csak nem tudom hova tunt mar az alban orszagfelelosunk
"janihaverja" eltunt
pedig tole tudom

Amarante 2013.07.15. 00:04:48

@hagyma:

Mert te ferfiu bol vagy azert nem szereted:)))

En is szoktam hasznalni a szaritot is.

Az ember egy kethetes rokonlatogatas utan nehany kg-al sulyosabban jon haza meg nemi emesztesi zavart is beszerez:)

Igényes 2013.07.15. 00:51:27

Feketerigót megenni... micsoda emberek vannak. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.15. 00:57:17

@Igényes: albaniaban nemzeti eledel
csaxolok a csirke is madar, meg a vadkacsa is, csak nagyobb, mint a rigo
jelzem, van ahol a kutyat is

de en sosem ennem meg, az is teny
furjet is csak kivancsisagbol kostoltam
nem kell

pappito · http://pappito.com 2013.07.15. 01:25:49

@nyuszigonosz: "Ha nekem 100 km-en belül lenne tenger, minden hétvégén mennék."

nekem két km-en belül van, mégse megyek ,mert tél van és fúj a szél. amig nem lesz megint legalább 14 fokos, szörfözni se megyek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.15. 01:40:42

@pappito: ezek ilyen kepzelgesek
nekem floridaban 5 percre volt es havonya sem mentem ki
aki ott el, dolgozik eli az eletet, annak nem ugy van, hogy vegeztem a meloval es lemegyeka partra
lofaszt
a balatoni lakosok se m jarnak ki a partra napozni, mert ott van a a balaton
ahogy ens em megeyk ki minden nap a hegyekbe, hiaba van itt

pappito · http://pappito.com 2013.07.15. 05:16:58

@hagyma: "aki ott el, dolgozik eli az eletet, annak nem ugy van, hogy vegeztem a meloval es lemegyeka partra
lofaszt"

nehogy lófaszt, nyáron kijárunk meló után, nincs is jobb annál, mint csobbanni egyet munka után, vagy csak leülni a parton vagy játszani a gyerekekkel, kagylót gyűjteni, meg élvezni, hogy nyár van.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.07.15. 06:57:25

Na, ha mar eljutottunk a 7-es buszon a szaritogephez, nekem a fapadosokrol eszembe jutott a minapi Asiana baleset utani sajto konferencia...Kicsit durva, bar viccnek szanta valaki:)
www.usatoday.com/story/news/nation/2013/07/12/ktvu-gaffe/2513971/ Az volt a ciki, amikor a hir felolvasoja eloszor tenyleg teljesen komolyan vegigolvasta a neveket...:))))

2013.07.15. 07:07:13

@Zsuzsi65: :))))

Szegény csaj, azért hősiesen elvégezte a rá szabott munkát! :)))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása