oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 30. 06:48,  A por és mocsok városa 880 komment

2013. június 30. 06:48 Határátkelő

A por és mocsok városa

Egyiptomban megint (még mindig) feszült a helyzet, sok városban vannak harcok, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy gyorsan megoldódik a helyzet. Ám Bálint szöveggel is ellátott kairói képriportja nem csak ezért érdekes, hanem azért is, mert a város egy olyan oldalát is megmutatja, amit turistáknak érthető módon nem szívesen mutogatnak a helyiek.

14_kép.jpg

„Maria Golia Kairóról szóló remek és nagyon olvasmányos könyvének Cairo: City of Sand (Kairó: a homok városa) címet adta. A könyv kimerítő történelmi és társadalmi áttekintést nyújt Egyiptom fővárosáról – melegen ajánlom mindenkinek – de a szerzőnő a címadással tévedett, hiszen Kairó nem a homok, hanem inkább a por és a mocsok városa.

Szakmai ártalomból időnként Egyiptomban visz a sors, az évek folyamán így jó néhány képet készítettem, amikből összeállítottam egy sorozatot a fővárosról. Timi tapasztalatait kiegészítve, ezúton szeretném megosztani saját benyomásaimat. Előre is elnézést kérek, amiért Kairó úgymond rosszabbik oldalát mutatom meg.

Egyiptom lakossága tavaly elérte a 91 milliót, a népesség durván 15-25%-a Kairó környékére koncentrálódik. A főváros lakosságát nehéz megbecsülni, mivel Kairó az évek során magába olvasztotta a környező településeket is, például Gíza, mely egykoron egy külön város volt, gyakorlatilag mára már összenőtt Kairóval.

Így csak óvatos becslések léteznek, hogy Kairóban és környékén hányan is élhetnek, mindenesetre közel kétszer annyian, mint Magyarországon. Mit várhatunk egy ekkora metropolisztól, annak a fényében, hogy az országban 13%-os a munkanélküliség, az éves infláció 8,5%, valamint a teljes lakosság 20%-a a létminimum (azaz napi 1,5 dollár) alatt él?

Nos, Kairó a világ legszennyezettebb városai közé tartozik.

Összehasonlításképpen Kairó megközelítőleg százszor szennyezettebb, mint New York, a levegőminőség borzasztó, a szennyezettség sokszorosan átlépi az egészségügyi határértéket.

Ezen nem is kell csodálkozni, a városban 4,5 millió autó szeli az utakat és többségük 10 évnél idősebb. A várost így rendszeresen szmog borítja, kék eget ritkán látni. A szél sem segít, hiszen befújja a homokot, ami vegyül a szmoggal és csak elviselhetetlenebbé teszi a hétköznapokat. Ennyi bevezető után inkább a képek beszéljenek:

2_kép (cím).jpg

A képet még 2008-ban készítettem. Kairó rohamos ütemben terjeszkedik, a város már egészen ráhúzódott a piramiskörzetre. Annak érdekében, hogy a piramisok kevésbé legyenek kitéve a városiasodás negatív hatásainak, a körzetet fallal körbevették. Ennek ellenére a talajvízszint (szennyvíz) emelkedik, ami nem tesz jót a műemlékeknek, már a Kheopsz-piramis alsó kamrájában is lehet érezni a szennyvíz szagát.

3_kép.jpg

A kép fényes nappal készült. Ahogy látszódik is a fotón, aznap Kairóra ráült a szmog.

4_kép.jpg

Kairó belvárosának egyik legforgalmasabb és legkülönlegesebb csomópontja. Az ikonikus Tahrir tér mellett fekszik, az Egyiptomi Múzeum mögött.

5_kép.jpg

A bevezetőben említettem, hogy Egyiptomban nagy a szegénység. Kairóban is rengeteg nyomornegyed található, azonban a legérdekesebb a holtak városa, amely lényegében két temetőt takar. A mélyszegénységben élők – jobb híján – beköltöztek a sírokba.

6_kép.jpg

A holtak városának egyik utcája. A higiénia nem a legjobb, a szemétkupacban két kutya teteme is bomlásnak indult már.

7_kép.jpg

Az északi temető egyik főutcája. Az évek során bevezették az áramot, boltok nyíltak, valamint lakóépületeket is felhúztak.

8_kép.jpg

A mocsok és a nyomor ellenére Kairó tud szép és hangulatos is lenni. Sokat számít, hogy a helyiek nagyon kedvesek és barátságosak, így érdemes gyalog bejárni a történelmi városrészeket. Az óvárosban akár több napot is el lehet tölteni – pihenésképpen, a nagy melegben a mecsetekben sziesztázhatunk.

9_kép.jpg

Lakatosüzem az óvárosban.

10_kép.jpg

Egy portás a sok közül.

11_kép.jpg

Mohammed Ali utca, Kairó szebb napokat is látott zenei központja. Még a mai napig rengeteg hangszerüzlet található itt, sőt, pár hangszerkészítő üzem is fellelhető.

12_kép.jpg

13_kép.jpg

Ha autentikus élményre vágyunk, mindenképpen érdemes ellátogatni a kairói tevepiacra, amely a város nyugati szélén fekszik. Az állatokkal általában nem bánnak kesztyűs kézzel. Ütik, verik őket, sőt az egyik lábukat fel is kötik, hogy ne tudjanak elfutni."

Ha valaki további képekre kíváncsi Bálinttól, akkor látogasson el bátran a blogjára!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: fénykép Egyiptom Kairó

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr485383967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BTBTBT 2013.07.01. 00:58:57

@Kovermadar:
Ha így van - remélem, olvasod ezt, Töki -, akkor értelmetlen az egész, mert nem csillapodik a frusztrációja azzal, hogy itt kiönti magából.

Tudom, férfi példa, de ha feszült/frusztrált vagy, keresel egy arra hajlandó nőt (ha esetleg nem áll eleve rendelkezésre), dugsz egy jót, és egy ideig rendben leszel. :)

Fordítsd már le azt, hogy "Miért én". :)

@Amarante:
Szerintem is olvassa. :)
Egyszer azt mondta, hogy a T1 után azért lett T123, mert az előzőhöz elfelejtette a jelszót.

Az nekem is feltűnt, hogy amikor Töki itt van, birca nincs.
A nick-je akkor is jó.

Shanarey 2013.07.01. 01:00:09

@hagyma:

Ha ébren vagy, ne álmodj.
:-)

Amarante 2013.07.01. 01:00:27

@Barátusz:

Amennyi gyerekmusort en neztem a TV-ben a gyerekekkel nem csoda,hogy rakattantam :):)
Azert Pumukli,mert tetszik a vigyora:):)Sok kozos vonas van bennunk:)

amennyi alkoholt en iszom,attol nem vorosoik be az orrom:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.01. 01:02:22

@hagyma:
O miota van kint?
Sponzoraltad vagy magatol jutott ki?

Amarante 2013.07.01. 01:03:20

@Shanarey:

De jo!!!!Van meg egy baratuszom!!:):):)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.01. 01:05:13

@Amarante:
"Az igaz baratusz tobbet er a vilag minden penzenel." - na ki mondta ezt es melik filmben? :)

BTBTBT 2013.07.01. 01:08:19

@Kovermadar:
Angolra fordítás megy még? Miért én? :)

@Amarante:
A vörös orros nem neked ment.
Romániában is ment a 80-as évek közepe táján a Pumukli?

Igényes 2013.07.01. 01:09:15

@Barátusz: Én nem foglalkozom a történelemmel. Az 1984 óta nem is nagyon hiszek benne. ;)
Vannak emberi értékek és viselkedésformák, amik vagy mennek, és akkor minden oké, vagy nem vagy az adott közegbe való. Ez persze nem csak a szegénységen múlik, de az az, amikor majdnem biztosan valami defekt lesz. Ha azon görcsölsz miből adsz enni másnap a kölyköknek, nem az lesz a fő problémád, hogy odafigyelj, jól használja-e a salátásvillát. Még akkor sem, ha tudod, hogy mi az.

Egyébként gondolom a problémák abból lesznek, nála is, a többinél is, hogy az ő közegében megfelelő viselkedést gyakorolja. Ha másik környezetbe kerül, ezek már nem mindig stimmelnek.

Pl. hiába erény egy tanyasi kiskocsmában hogy ő milyen ügyesen és hosszant szellent félrészegen, ezért Pesten akárhonnan kivágják. Lehet hogy az én cigányom is azt tanulta, hogy a kaja kevés van, és akkora érték, hogy ha a földre esik sem dobjuk ki. Annyira meg volt élelmes, hogy ha már így alakult, nem ő fog fizetni érte, hanem vegye csak meg más.

De szerintem érted mi a gond. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.01. 01:09:33

@hagyma: oké, ahol anno Esm kapott munkát, az az extramen volt. www.extramanrecruitment.co.uk
De amúgy mit gondolt, ő adna magának Magyarországon munkát, ha egy mukkot se beszélne magyarul?

Amarante 2013.07.01. 01:09:48

@Kovermadar:

Nemtom:( Filmekben nem vagyok otthon annyira,hogy jeles mondasokat felismerjek.

BTBTBT 2013.07.01. 01:09:58

@Amarante:
Legyen akkor kettő... :)

@Kovermadar:
Most kamuzol. Ilyen film nincs is. :)

Shanarey 2013.07.01. 01:10:35

@Barátusz:
Jó ötlet, ám én csak kb augusztusban tudok arra járni, mert ha a terveim összejönnek akkor a szigeten leszek addigra, csak északon. De sebaj nélkülem is működik az élet.

Amarante 2013.07.01. 01:11:17

@Barátusz:

Romaniaban nem:):) Mi a hatarhoz aranylag kozel laktunk es fogtuk a magyar adot:):)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 01:11:18

@Shanarey: em teljesen ebren a kerdesedre valaszoltam
@Kovermadar: regesreg, az ember a gyerket egesz eleteben szponzoralja, azutan vagy visszakapja oregsegere vagy nem:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.01. 01:12:23

@Barátusz:
Pedig de!

Leforditottam. De mit csinaljak vele?
Vagy arra celzol, hogy vajmi a tokfozi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 01:13:25

@tildy:): hjejj
felreertes ne essek nem is ismerem a sracot
ez az angol-magyar oldal valahogy felkerult hozzam
nekem semmi kozom az egeszhez

mondjuk en egy szo angollal talaltam itt munkat anno:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.01. 01:13:58

@hagyma:
Ok :)
Kar, hogy nekem nem ilyen apa jutott (ezt mar mastol is hallottam). C'est la vie.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.01. 01:14:34

@hagyma: Az USA, es nem UK, es nem 2013-ban, hanem jó 15 évvel ezelőtt.

Igényes 2013.07.01. 01:15:04

@Kovermadar: Nem biztos, hogy kár. Aki szponzorál, az általában az életed elkúrására is jogot formál. Hogy szándékosan vagy nem, az tökmindegy.

Shanarey 2013.07.01. 01:15:18

@Amarante:

Ez így van. Van ilyen is és van olyan is.

BTBTBT 2013.07.01. 01:15:59

@Igényes:
Uszkve a magyar kulturtörténetre és történelemre utaltam azzal, hogy a szegénység nem feltétlenül egyenlő a neveletlenséggel.
Szociológus-e vagy?

A 84 kicsit más dolog. Ott múlthamisítás van egy totális rendszerben.

@Shanarey:
Az ilyesmik szoktak megmaradni az ötletek szintjén.
Most gondold el: ha mindenkiről kiderülne, hogy valójában kicsoda, akkor mekkorát lehetne röhögni. :)

@Amarante:
Bár nem orszgáhatár közelében laktunk, de nekünk is mindig érdekes volt, amikor más országok adói be-bejöttek, de egy szót sem értettünk belőle. :)

Igényes 2013.07.01. 01:16:28

@Barátusz: Itt is.
Nem, nem vagyok szociológus. :)

Shanarey 2013.07.01. 01:17:35

@diggerdriver:
Nem voltál te Kaposváron katona?

Ezt a "lőtéri kutyát nem érdekli" ezt én szabadalmaztattam ott amikor katona voltam.

Amarante 2013.07.01. 01:18:45

@Barátusz:

Nagy igazsag! Lattam en mar kogazdagban akkora tahot es szegenyben normalisan viselkedot nem is egyet.Es most nem Tokire celoztam:):)

Igényes 2013.07.01. 01:19:16

@Shanarey: Mert volt lőtéri kutya?

BTBTBT 2013.07.01. 01:19:55

@Kovermadar:
Nem arra céloztam, hogy ő ő, hanem hogy a másik véglet.
Ha elkezdi mondani, akkor szerinte hirtelen mindenki ellene van. És nem számít, hogy igaza van-e.
Holnap majd boldogíthatod. Már útban van vissza Pestről.

@hagyma:
De ha jól emlékszem, azért a chicago-i reptéren nem volt olyan egyszerű. :)

@Amarante:
Nincs mit. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.01. 01:23:16

Leteszm a baratusz-lantot, nyugodjek...

A legkozelebbi viszont latasra!

BTBTBT 2013.07.01. 01:23:47

@Amarante:
Nem is kell gazdagnak lenni hozzá. Talán még neveletlennek sem.

10 éve, amikor turistaként jártam L.-ban, láttam a Bank környékén, a City-ben jól szituált, kosztümös, negyvenes nőt, aktatáskával, aki átlépve két parkoló autó között, először szétnézett, hogy látja-e valaki, aztán jó nagyot sercintett a betonra.

@Igényes:
A mo.-i még nem totális rendszer, és az emberek emlékeznek a múltra.

@Shanarey:
Te "szabadalmaztattad"? :)

Shanarey 2013.07.01. 01:27:03

@enrobag:

Ezt már láttam, nagyon jó, bár egy k... szót nem értek belőle, de ez akkor is jó.

BTBTBT 2013.07.01. 01:27:06

@Amarante:
A saját szememmel láttam. Meg is lepődtem, hogy akkor én ezt most tényleg láttam, vagy csak a szemem káprázik. :)

Igényes 2013.07.01. 01:27:46

@Barátusz: Talán nem volt nála zsebkendő, és visszanyelni nem akaródzott neki. :) Persze kereshetett volna egy kukát.
A gond szerintem azokkal van, akik nem is tudják, hogy ez problémás viselkedés, vagy hallották már, de leszarják.

Amarante 2013.07.01. 01:29:54

@Igényes:

Ha nem tudjak meg hagyjan . Az igazi gond,hogy tudjak de lekakkantjak:)

Amarante 2013.07.01. 01:32:17

@Barátusz:

Latod miket latsz ha mindeg csak a noket nezed???Ha a Bankot csodaltad volna kevesebbed lenne egy kiabrandito emlekkel:):):)

Igényes 2013.07.01. 01:32:38

@Amarante: Arra gondolsz, hogy ha tudod hogy "bűnt" követsz el, az súlyosabban számít? Igen, ez is egy értelmezés, morális szempontból egyetértek vele. A végeredmény szempontjából viszont mindegy. A végeredmény meg egy undorító csula az úton.

Igényes 2013.07.01. 01:34:06

@Amarante: @Barátusz: Mostanában pedig ezzel reklámozzák a szallas.hu-t, és egy rakás hülye reklámos meg marketinges el van tőle ájulva, hogy ez mennyire zseniális. :)

BTBTBT 2013.07.01. 01:34:53

@Igényes:
Errefelé elég ritka a kuka. Miért köp egyáltalán valaki?

@Amarante:
Igazából az épületeket fényképeztem, ez a nő meg beúszott a látómezőmbe. :)))

Igényes 2013.07.01. 01:35:11

Kíváncsian várom az összefosom magam, és széjjelkenem típusú reklámokat. Meg hogy hány barom tapsol majd annak is. Van ez még lejjebb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 01:35:35

@tildy:): ez teny itt sokkal nehezebb volt illegalisan, mint most az UK-ban legalisan
erre tennek nagyobb tetet

/ bar lehet mar anglia megtelt a menekultekkel es kivandorlokkal, nem ismerem a helyzetet/

de en csak segiteni akartam az ismeretlen sracnak, hatha tud neki valaki valamit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 01:37:05

@Barátusz: nem bizony, de rendesek voltak, kuldtek egy not aki beszelt nemetul
es akkor ugy...

Igényes 2013.07.01. 01:37:12

@Barátusz: Ha meg vagy fázva, nem kapsz levegőt a trutymótól az orrodba. Azt át tudod szívni a szádba. Azt szokták kiköpni, akkor egy ideig nincs gond a levegővétellel. Ennek a kulturált formája, hogy zsebkendőbe köpsz. A másik, hogy lenyeled, de az undi. A harmadik, hogy a szádon veszel levegőt, és esetleg a nyálad is elcseppen, amellett hogy idiótán nézel ki. :)

Shanarey 2013.07.01. 01:37:40

@Igényes:

A nyócker tényleg sokat változott és változik de a lakosság az maradt, legalábbis a beköltözők nagy része probléma mentes. Amelyik meg nem az köszönhető az önkormányzatnak, mert ők üzleteltek a beköltöztetéssel.
Van egy bizonyos társasház, amely pár éve épült. Az épületben egy nagy rakás lakást hoztak létre, kisebbeket, nagyobbakat. Átlag jó kivitelezésben. Az önkormányzatnak volt benne tulajdonrésze, így az első emeletet tele rakták a pirézekkel. A többi lakó is költözött be szépen, majd rájött hová keveredett.

Az építtető is amikor a lakásbejárati ajtók kilincsei kezdtek eltünedezni, mert hogy LED-es világítás volt benne, hogy könnyebb legyen a kulcslyukba betalálni.

Igényes 2013.07.01. 01:38:16

@hagyma: Hős vagy, egy valódi hős. Sokra vitted. Ezt senki nem vitatja el tőled. :)

Amarante 2013.07.01. 01:39:22

@Igényes: :):)

Fel a fejjel! Sosem lehet annyira rossz,hogy ne lehetne meg rosszabb:):):)

Igényes 2013.07.01. 01:41:05

@Shanarey: Én mondom hogy a gettók jó dolgok, de a liberális ismikéim folyton náciznak érte. Ami engem csak azért zavar, mert tudom hogy a fasorban sem vagyok egy nácihoz képest, meg azt is tudom, hogy nem tudják miről beszélnek. Az meg vicces hogy azt hiszik, hogy most milyen csúnyát mondtak rám. :)

Igényes 2013.07.01. 01:45:56

Mi az isten képes olyat csípni, hogy közben nem érzed, de utána a karodon szabályosan csorog a vér lefelé?

Shanarey 2013.07.01. 01:46:47

@hagyma:
Megnéztem.
Ez az oldal szépen tele van.
Aki beregisztrál agency-hez az miért vár a telefonra.
Azok annak adnak melót aki reggel ott toporog az ajtóban és aműgy megfelel a feltételeknek. A telefon idő és pénz, miért telefonáljon ha az ottlévők elvállalják a melót?

Shanarey 2013.07.01. 01:49:56

@Barátusz:

Angol SIM kártyát lehet venni a Vaterán.

Nekem is van pedig még nem vagyok ott.

Igényes 2013.07.01. 01:50:13

@Shanarey: Gondolom azt ígérték neki, hogy hívják. Ezek az emberek elég egyszerűek, egy időben be voltam regelve egy ilyen munkavállalós fórumba. Voltak furcsa dolgok.

Igényes 2013.07.01. 01:51:18

@hagyma: Egy krokodil nem fér el a karomon úgy, hogy ne vegyem észre.

Igényes 2013.07.01. 01:55:09

@hagyma: Aha. Na megyek lefeküdni, csak előtte megkeresem és agyonverem a krokit.

Shanarey 2013.07.01. 01:56:04

@Barátusz:

Engem nem zavarna, semmit nem állítottam magamról ami nem igaz.
Nincs szükségem rá hogy mást mondjak mint ami vagyok.
Amit fentebb poénból írtam az is igaz.
A neten nem osztok meg konkrét privát infót magamról, de személyesen ez más téma.

Ráadásul ha ismernél személyesen, vagy legalábbis a nevemet tudnád akkor rájönnél miért, hiszen te olyan okos vagy
:-)))))))))))))))))))

BTBTBT 2013.07.01. 01:56:47

@hagyma:
Emlékszem, mikor mesélted.

@Igényes:
Ezek közül egyik sem ok arra, hogy turházzon az ember.

@Shanarey:
eBay-ezek. A Vatera nem működik, mert nem tudok fizetni a cuccért. De az állapot leírásának tekintetében nem is nagy szám az eBay-hoz képest.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 01:57:31

@Igényes: jo otlet
lodd le
amugy peldaula bed bug kegyetlen tud lenni es kiirthatatlan

Igényes 2013.07.01. 01:58:23

@Barátusz: Ha nincs szükséged folyamatosan levegőre, akkor nem.

@hagyma: Neked biztos több tapasztalatod van ebben. :)

BTBTBT 2013.07.01. 02:00:01

@Shanarey:
Most mi bajod van?
Te említetted az összejövetelt, és arra általánosságban írtam valamit. Ez olyan nagy baj? Ettől bárki is okosabb lesz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 02:01:08

@Barátusz: necces volt, hajszal hijjan visszaforditottak
@Igényes: tapasztalatom hala egnek nincs, de hallottam rola es csaxolok, eleg ha a szomszedod retekben el, atmegy a lakasodba
ha hazban laksz kisebb a veszely
kurva nagy gaz es nagyon csip

Shanarey 2013.07.01. 02:02:00

@Barátusz:

Ha nem is szó szerint, de én kezdtem használni, mert már untam hogy a sok primitív ugyanazokat a mondatokat tanulják meg egymástól és akkor mindenre ugyanazt mondják.

A kutyát nem érdekli-ből lett a lőtéri kutyát nem érdekli.
Kaposváron 1989 ben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 02:03:33

vagy kifogsz egy olyan motelt, ahova valaki behordta
fejtetum volt olyan 18-19 evesen es nem miattam
de az konnyen irthato

Shanarey 2013.07.01. 02:12:59

@Igényes: Nos a dolog kétoldalú

A gettó sem az igazi, de a teljes keveredés sem az.

Ha tetszik ha nem van egy réteg a cigányokon belül amely képes lenne kiemelkedni a mocsárból, de a többi visszahúzza. Persze van a másik véglet, szívják inkább egymás vérét, mint az enyémet.

Na lehet engem is rasszistázni. De a foteltudósokkal ellentétben nekem van tapasztalatom. Abból éltem sokáig hogy biztonsági rendszereket telepítettem mert sok a betörés, a lopás stb. Kamera rendszert telepítettem vidéken,egy gyár raktárában. Na most olyan leszek mint a diplomások diplomása: Nem mondom meg hol és mely cégnek mert akkor könnyen beazonosítható leszek. A lényeg annyi, hogy a dolgozók úgy néztek rám és az embereimre, mint gyújtogató a vizes szénára. Ja és a vállalat ahol ezek dolgoztak a fő foglalkoztató a környéken, és még a fizetés sem rossz, a munka úgyszintén nem, de akkor miért lopnak ?

Shanarey 2013.07.01. 02:14:13

@hagyma:

Miután én oda készülök, sokat olvasok ebben a témában.

Shanarey 2013.07.01. 02:16:14

@Igényes: sajna nem emlékszem, rég volt

Shanarey 2013.07.01. 02:17:09

@Barátusz:
Nincs semmi bajom csak válaszoltam, nem bántás volt. Ha az lesz tudni fogod a különbséget.
:-)

BTBTBT 2013.07.01. 02:26:59

@Shanarey:
Akkor mégis mit jöttél azzal a "te nagyon okos vagy"-szöveggel?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 02:27:20

@Shanarey: hat itt komolyabb helyekre szinte kizarolag a netes jelentkezes majd interju mukodik
de lehet talalni ujsagban is + telefonszam
van meg a help wanted szisztema, jarkalsz kocsmagazdag kornyeken, szinte tuti talalsz, de az legtobbszor mosogatas, bar a pincerseg sem kizart, vagy ha etterem akkor szakacs
mondjuk meg nem voltam olyan mekdonalszban ahol nem lett volna kiirva, hogy vesznek fel embert....

Shanarey 2013.07.01. 02:28:58

@Barátusz:

Mert olyan névvel rendelkezem, amelyből csak egy van a világon.
A google pedig kidob rólam egy rakás dolgot, vagyis nincs miért meséket gyártani. lebuknék, se perc alatt.

Shanarey 2013.07.01. 02:31:33

@hagyma:
Angliában, de főleg Londonra írják a fórumozók, aki melót akar annak mennie kell utána mert ha nincs valami különösen jó szakmája akkor senki sem hívja fel csak ha már régóta ott van a cégnél, mármint az agency nél

BTBTBT 2013.07.01. 02:32:33

@hagyma:
Akkor a gyorséttermekben felétek is magas a fluktuáció.

@Shanarey:
Ja, azt hittem, hogy a délutánnal kapcsolatosan piszkálódtál.

BTBTBT 2013.07.01. 02:41:19

@Shanarey:
Ráadásul az ügynökségeknél meg kell mutatnod az arcodat, többnyire egy "regisztrációs" interjú erejéig. Tehát eléggé ott kell lenned az országban.
Az ügynökségnél bármiféle munka után menni kell, mert minél nagyobb az ü. annál kevesebb idejük/emberük jut arra, hogy tutujgasság a regisztrált jelentkezőket.
Azt viszont jó néven szokták venni, ha magától jelentkezik, tudakolózik rendszeresen az ember, hogy van-e munka.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 02:43:04

@Barátusz: bizony nagy
a meki az rabszolgamunka ehberert
bar sosem meloztam ott, de latom
itt a hotel mellett van egy, ugy hetente beterek, vagy ketto
a 2 supervisoron kivul egy ismeros arc van, aki 3 eve is itt volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.01. 02:44:20

vele viszont mar nevvel koszontjuk egymast:)
regota

Shanarey 2013.07.01. 03:15:15

@Barátusz:
köszi, tudom.

Van két elektromos szakmám, sőt kettő és fél, majd ebben szeretnék nyomulni, de ahhoz majd kell egy s más.

2013.07.01. 08:28:14

@Igényes: Nem hiszem, ő csak az enyém.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.01. 09:08:51

@hagyma:
És abból meg lehet élni rendesen?
Illegálist is felvesznek Mekibe?

@Philosoraptor:
Ne szomorkodj, mindig Te leszel szívem választott barátusza! :)

2013.07.01. 15:51:15

@Kovermadar: Jól van papa, sok a duma, most már küldhetnéd a repjegyet, csak oda! :D ;)

2013.07.01. 17:14:42

Megdobbento,de ugyanakkor nagyon jo cikk,koszonom

négyzet 2013.07.02. 09:14:02

utazós blog lesz a há, hurrá :)

mommmmo 2013.07.02. 09:25:57

@Amarante: hm, nem olvastm vegig 800 hozzaszolast, es nem tudom valaki emlitette~e, de az arab kulturat messze nem az iszlam kototte beklyoba.

A sztori a kovetkezo: az okori kozel keleti allamoknak valoban nem sok kozuk volt az arabokhoz, Egyiptom lakoi pl inkabb affele fekete, mai etiopokhoz kozelito emberek lehettek.
Aztan jott az iszlam a 6. Szazadban, es az arabok kiaramlasa az oshazajukbol, az arab felszigetrol, valamint z iszlam terjeszkedese.
Az iszlam azonban egyaltalan nem zarta beklyoba a kulturat, hanem epp annak koszonheto a felviragzasa.

Eloszor is, a sharia kozepkori szinten egy fejlett, normalis jogrend volt, az akkori europai allapotokhoz merve is.
Masodszor, ott volt a vallasi gyakorlat, pl hogy a mecsetekben Mekka fele kell nezni, es ugy epiteni a szoszeket es az egesz epuletet, ez nagyban segitette a matematika es a csillagaszat fejlodeset
Nem beszelve a mekkai zarandoklatot, amelynek kereteben muszlim tudosok az akkori ismert vilag felet bejartak, elosegitve az informacioaaramlast, es igy a fejlodest is.

Es ezt mar csak altalanossagban mondom, nem neked szanva: elkepeszto, hogy feluletes ismeretekkel rendelkezo embereknek, mekkora hatarozott velemenye van mindig arab temaban. Az utobbi 300 evben Europa jobban alakit, de nagy szo ez, basszus. Egyszer fenn, masszor lenn.
Szemelyes velemenyem az, hogy a vilag nagy resze hamarosan kabe 1 szintre asszimilalodik. A arabokban mi azt latjuk, hogy meg mindig mennyire kulonboznek tolunk, de azt a feluletes szemlelo nem latja, hogy mennyire kulonboznek a sajat 1 generacioval ezelotti mivoltuktol.

Amugy a poszt tetszett, ugy volt kritikus, hogy nem sztereotipiakat puffogtatott, mint a kommentelok jo resze.

Amarante 2013.07.02. 09:37:27

@mommmmo:

En a modernebb idokre gondoltam:)
Egyebbkent pont az volt a velemenyem,hogy sokat koszonhetunk nekik:)

mommmmo 2013.07.02. 09:53:55

@Amarante: ezert nem szantam a masodik reszt neked.

Amugy, hogy mondjak egy peldat, mi azt latjuk, az arab nok abajat hordanak, de sz@r nekik.

En kozelrol azt lattam, hogy bar az arab kolleganom abajat hordott, ugyanakkor diplomat szerzett, dolgozott, es bar rendezett hazassaga volt, a donteskor vetojoggal rendelkezett, es nagyon jo hazassagban elt a ferjevel.

Ehhez kepest az anyjat 14 evesen adtak hozza az 50 eves apjahoz, nem tudom hanyadik felesegnek es semmi mast nem csinalt egesz eleteben, mint szult.

Es hasonlo dolgokat tapasztaltam a legtobb ismerosomnel. Szoval lehet itt mondogatni, hogy meg mindig ilyenek, meg olyanok, persze, a mi nezopontunkbol. De meg 2 generacio, es nem lesznek lenyegbevago kulonbsegek. Az meg affele felelemkeltes, hogy Europa iszlamizalodni fog, ok veszik at a mi szokasainkat, es nem mi az oveket. Nehany marginalis szelsoseges csoporttol eltekintve ugye.

Amarante 2013.07.02. 10:01:43

@mommmmo:

Mas orszag: mas kultura.A legtobben a sajat mercejukkel mernek es ahhoz hasonlitanak mindent,meg sem probalnak megerteni dolgokat.
Szerintem is eljon az az ido,amikor nem igazan lesznek kulombsegek es fakobb lesz a vilag nehany arnyalattal:(Most meg csodasan szines es ha tolerancia erenyet gyakorolnank mennyivel erdekesebb hely lenne,mint majd amive valik!

A mai poszt is jo:):)

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2013.07.02. 11:13:10

@Kovermadar: az egyiptomi piramisok egy másik kultúra termékei a mai, muszlim-arab kultúrában élők számára. Sokkal kevésbé értékelések nekik, mint az európaiaknak. Persze, felhasználják a turizmusban, de a muszlimon kívüli világ nagyságrendekkel kevésbé értékes számukra. Mivel a muszlim egy hittérítő vallás, tulajdonképpen mindent hajlandó lerombolni ami más, es a helyére a maga világképet állítani. Lásd a szikla mecsetet, amit a zsidók legszentebb szentélye helyre epitetettek, de ez közel sem egyedüli példa.

2013.07.07. 14:23:00

@Amichay: így pontos
Nem igazan vallas lelki ertelemben(hiszen a koran nehezen tud elvonatkoztatni a materialis vilagtol,keves lelki toltetet hordoz),csak egy kivalo tjeszkedesi politika,ami remekul mukodik.

2013.07.07. 14:29:13

@mommmmo: mert te mar ott tartasz,hogy az o nezopontukbol nezed oket?:))
Ha igen,akkor jo ,mert hamarosan ellensege leszel onmagadnak,ha az o nezopontjukbol magadra tekintesz:)

2013.07.07. 16:01:52

@Amarante: ez mar meg sem lep veled kapcsolatban:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása