oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 01. 06:51,  Amit őrültség lett volna kihagyni 230 komment

2013. május 01. 06:51 Határátkelő

Amit őrültség lett volna kihagyni

Mindig örömmel osztok meg sikertörténetet, márpedig spanyol országfelelősünké, Roxié kétségtelenül az. Akik követik a blogot, azok tudják, hogy Roxi eddig Madridból küldte jobbnál jobb írásait, nos, mostantól változik a helyszín, mert áttelepült a tengerpartra. Menjünk vele mi is!

cím_29.jpg

„Eddig Madridról szóltak a posztok, most majd innen, a Costa Braváról. Történt ugyanis, hogy itt kaptam egy állásajánlatot, amit – valljuk be - őrültség lett volna kihagyni. Így kerültem Sant Feliu de Guixols-ba.

St Feliu (a továbbiakban rövidítsük) teljes neve fonetikusan így ejtendő: Szan Felü de Gizsolsz - a zs az inkább valahol a cs és a zs között van, amolyan katalánosan, ahogy a Xavit is ejtik.

A városka Girona tartományban, a tartományi székhelytől, Girónától 30 km-re délre található, Barcelónától északra 100 km. a statisztika szerint 21 ezren lakják, de lehet, hogy aki a népszámlálást készítette, az augusztusban járt itt, mert holtszezonban tuti nincsenek ennyien. A város elég nagy területen terül el, nyugatról hegyek, keletről a Földközi tenger határolja.

És igen, katalánok - lennének, de mégsem, mert szerintem errefelé sokkal több a külföldi, mint a helyi. Hollandok, britek, franciák és oroszok vannak a legtöbben, katalánul itt csak elvétve beszélnek. Ahol dolgozom (egy telecom cégnél vagyok ügyfélszolgálati vezető), a 80 főt 32 nemzet tagjai alkotják, el lehet képzelni, mennyire multikulti a környék!

Picit Monaco, picit Malaga

Nagyon érdekes hangulata van a helynek. A tengerpartján van kikötő, egy kis területen strand, és mivel egy öbölben fekszik, két oldalról sziklás ormok óvják a hajókat és a fürdőzőket az erősebb hullámoktól és a viharoktól. A tenger pedig egészen mélykék.

Ez a táj egészen egyedi hangulatot ad a helynek, pláne, hogy ha háttal állsz a tengernek, akkor a Casinót látod szemből, meg van itt még egy régimódi vidámpark... az egész olyan, mintha itt ragadtak volna a 30-as évek.

1_10.jpg

Egy picit Monaco, egy picit Málaga, és mégis mindez nagyon kicsiben. Ha a tengerparttól elindulsz a belvárosba (felfelé, szó szerint, mert emelkedik az út végig), hangulatos, szűk kis utcácskákon vezet az út, természetesen macskakővel, ahogy kell.

Aranyosabbnál aranyosabb üzletek, kávézók és éttermek várják a vendégeket. Ugyanakkor érdekes, az a csillogó "shopping" hangulat itt nincs, de arra ott van a szomszédban Platja D'Aron, ami a Costa Brava egyik legfelkapottabb üdülőhelye (a másik ugye Lloret de Mar).

A mercadillo és a terracita

Azt azért nem állítanám, hogy itt nem lehet vásárolni, de nincs 2 kilométeres bevásárlóutca. Van viszont vasárnaponként Mercadillo (bolhapiac), ami engem a veresegyházi vásárra emlékeztet, van itt minden, mint a búcsúban... ja, merthogy ez amolyan békebeli búcsúhangulatban zajlik.

Az emberek vasárnap reggel kisétálnak a partra, nézelődnek, vásárolgatnak a mercadillón (kirakodóvásár, bár én kínai piacnak nevezném), kiülnek a terracitákba kávézni, fagyiznak a mólónál, a gyerekek meg közben a mini vidámparkban szórakoznak.

Ami a mindennapi életet szolgálja, van itt több nagyobb szupermarket, meg persze rengeteg kis üzlet. Ja, van kínai áruház is, szóval ott meg ami nincs, az nem is létezik. :) Az élelmiszerárak ugyanazok, mint Madridban, van ami néhány centtel olcsóbb, van ami néhány centtel drágább, de igazából a végszámlán nem látszik a különbség.

(Összehasonlításul: a spanyol árak megegyeznek, illetve néha egy picit alacsonyabbak a magyar áraknál. A ruházat pedig kb. 10-20 %-kal olcsóbb, leárazáskor meg aztán ennél is kedvezőbbek az árak.)

Meki kontra pizza

Gyorséttermek nincsenek, kebabos van, és vannak nagyon jó kis tapas bárok. Ja, és itt valami miatt nagyon sok a pizzás, az emberek erre nagyon pizzások.
Aki gyorsétterembe vágyna, annak McDonald's Platja D'Aróban, Burger King meg Gironában van. De kérdem én, ki vágyna a mekibe, mikor egy menü áráért itt egy malomkerék pizzát kap? Vagy egy mekis menü áráért itt is megeszik egy menüt hétköznap?

Ha valakinek ez még mindig nem elég és még extrémebb bevásárlásra vágyik, akkor a szomszéd faluban, Platja D'Aróban van valóban két kilométeres bevásárlóutca, gyakorlatilag az összes világmárkával (és hivatalos FC Barcelona shoppal, mondjuk én továbbra is Madridista vagyok), valamint számos étterem: kínai, orosz, thai, török, olasz, és indiai is.

Ja, és van multiplex mozi meg bowling is, meg vidámpark, meg aquapark (ez utóbbit még nem fedeztem fel, de van). Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a szolgáltatások (pl. fodrász, kozmetika, autószerelők, stb.) árai itt magasabbak, mint Madridban, de mindez csak azért, mert ez egy üdülőkörzet. Ha Gironába mész, ami 30 km, már eltűnik a különbség.

St Feliu a szomszédos Platjánál kicsit régiesebb hangulatot áraszt, itt is vannak újabb építésű házak, de valahogy sokkal több régi, emeletes ház maradt meg, valahogy nem árasztották el annyira az építkezések ezt a falut. Ahogy az úton Platja D'Aro felé mész, az már valóban egy újabb városrész, ahol valóban vannak tágasabb parkok, újabb házak, de St Feliu mindezzel együtt megőrizte a XX. század eleji báját.

Munkalehetőségek és lakásárak

Meglepődtem, de a környéken nincs akkora versengés, mint Madridban. Nyilván akkora választék sincs munkahelyekben, mint a fővárosban, de 1-1 állásra nem 400-an, hanem 30-an jelentkeznek, nincs akkora konkurencia.

Ráadásul szezonban megsokszorozódnak a lehetőségek, hiszen akkor van itt igazán élet, és kell az extra munkaerő. Már most a városban sétálgatva láttam több hirdetést, hogy eladót, vagy kisegítőt keresnek. (Minimum 2 nyelv ismerete kell, és nyilván rendezett spanyol papírok: NIE, TB szám, stb.). Ugyanakkor az is tény, hogy ezek az állások szezonálisak, tehát max. 3-4 hónapra szólnak.

2_2.JPG

Az albérlet árak is érdekesek. Ha nem szezonban bérelsz, akkor a lakásárak nagyságrendekkel olcsóbbak, mint a madridi árak. Például itt már 300 eurótól lehet lakást bérelni, Madridban ennyiért egy szobát kapsz.

Én 450 EUR-ért találtam 85 négyzetméteres lakást, központi fűtéssel, és minden szobának terasza van. Azonban ne legyenek illúzióink, ha szezonban jössz (júniustól szeptemberig), akkor képesek hetente elkérni 500 EUR-t, tehát aki itt bérel, annak megéri az éves bérlést választani.

Sajnos, mivel a legtöbb ember, aki kiadja a lakását nem él itt, ezért a hirdetések 90%-a ügynökségen keresztül bonyolódik, Madridban sokkal könnyebb találni olyan hirdetést, ahol a tulajdonos hirdet közvetlenül. Úgyhogy ha valaki „particular" által hirdetett ingatlant talál ebben a körzetben, nagyon gyorsnak kell lennie, sajnos én 3-ból 3 esetben nem voltam az.

Szóval St Feliuben dolgozom jelenleg, de a cég által bérelt apartmanban lakok Platján, szemérmetlenül gyönyörű helyen, a teraszom a kikötőre néz, félelmetesen szép a látvány. De már nem sokáig leszek itt, ha minden jól megy, akkor a napokban aláírom az albérleti szerződést, átadják az új bérleményem kulcsait, és a párom Madridból költözik a macsekokkal jövő héten!

Ő búvár, így amikor aggódva hívtam fel, hogy remélem, hogy tetszeni fog neki a hely, csak annyit kérdezett: tenger van?"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország országfelelős Sant Feliu de Guixols

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr385254205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.05.01. 07:44:17

@pappito: "Ahol dolgozom (egy telecom cégnél vagyok ügyfélszolgálati vezető), a 80 főt 32 nemzet tagjai alkotják, el lehet képzelni, mennyire multikulti a környék!" :P

pappito · http://pappito.com 2013.05.01. 07:46:31

@Flamy: ehh, de figyelmetlen vagyok, köszi :)

2013.05.01. 08:16:21

Spanyolország biztos szép meg jó, de az nagyon durva, hogy 27%-os a munkanélküliség és tulajdonképpen pengeélen táncol az ország, már ami a gazdaságát illeti.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.05.01. 08:30:07

Tetszett az írás, jó látni hogy boldog a posztoló. Egyszer én is tengerparton fogok élni! :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.01. 08:35:26

"De már nem sokáig leszek itt, ha minden jól megy, akkor a napokban aláírom az albérleti szerződést, átadják az új bérleményem kulcsait, és a párom Madridból költözik a macsekokkal jövő héten!

Ő búvár, így amikor aggódva hívtam fel, hogy remélem, hogy tetszeni fog neki a hely, csak annyit kérdezett: tenger van?""

innen hova?

pappito · http://pappito.com 2013.05.01. 08:52:19

@Babette_: "innen hova?"

van olyan, hogy tenger is meg óceán is :)

pappito · http://pappito.com 2013.05.01. 08:52:54

@zebralany: "Egyszer én is tengerparton fogok élni! :)"

majd veszel szárítógépet :) egyébként tenger mellett élni jó!

Amarante 2013.05.01. 09:00:28

A szomszedom katalan es en egyszer jol lespanyoloztam:):)nagyon rendes ficko.A baratnoje rendszeresen jar Madridbol ide a kislanyaval,aki az enyemtol 2 evvel kisebb.Na ahogy ez a ket kiscsaj kommunikal:):):)
Roxy nagyon jo a poszt!Sok boldogsagot es elvezd az eletet!!!

tanato 2013.05.01. 09:05:08

Na végre,megint egy élvezetes írás,úgy látom a HÁ kezd visszatalálni eredeti önmagába kezdenek jönni az értelmes leíró jellegű olvasmányok,a sok nehéz filozófiai és politikai írás után.

Len.Mag 2013.05.01. 09:10:38

Jó kis írás, egy kis mediterrán hangulat így a munka ünnepére :D

Len.Mag 2013.05.01. 09:16:21

@tanato: Igen, de pár leíró jellegű olvasmány már megkapta azt, hogy ez nem utazóblog... :(
Talán az a titok, hogy bele kell írni gyorsan pár albérletárat :)

Roxy elég jól átlátja a helyi lehetőségeket és viszonyokat, kíváncsi lennék, mikor kapta ezt az állást, mennyi ideje van ott.

váj mí 2013.05.01. 09:19:07

@Babette_: Én ezt Szibériával tudom ;)

@tanato: Csak el ne kiabáld ...

Különben tényleg jó írás, kedvet csinál a helyhez legalább egy-két hetes nyaralásra.

Amarante 2013.05.01. 09:29:56

@Len.Mag: Azt hiszem,hogy egyszer jo lenne osszeszedni minden olyan infot,aminek anyagi vonzata van es egy helyen tarolni,orszagokra lebontva.Ott mindenki megnezhetne,mert en pl. jobban szeretem az utleirasokhoz hasonlito posztokat.:)Sokkal emberibbek es nekem az is,hogy az adott szemely mit es hogyan lat az adott helyen.
Ha a kenyer arara vagy az alberletere lennek kivancsi,akkor gugli baratomhtol valaszt kapok,de ha azt szeretnem tudni milyen kek ott a tenger vagy viragillatu-e a szello,azt mar ott nem biztos,hogy megtalalom:)

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.05.01. 09:33:53

@pappito: Azt hiszem egy szárítógépet simán bevállalok tengerpartért cserébe!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 09:37:53

@Amarante:

Definíció kérdése. Alapvetően a katalánok is spanyolok.

LyukasBogrács 2013.05.01. 09:38:18

"szűk kis utcácskák"
"Aranyosabbnál aranyosabb üzletek"

Akkor már inkább Mexikó, mint ez az óvoda.

"a párom Madridból költözik a macsekokkal"

Macsekokat kozmizni mennyibe kerül?

Len.Mag 2013.05.01. 09:42:46

@Amarante: Egyetértek, én is jobban szeretem, ha a hely atmoszféráját sikerül átadni a posztban.

Az általad említett adatbázisnak érzésem szerint annyi nehézsége lenne, hogy folyamatosan karban kéne tartani, hiszen ezek az adatok azért elég gyorsan változhatnak. Tehát pl. az ottani országfelelősöknek minimum félévente-évente át kéne nézni, javítani, ami már egy elég száraz adatbázis-építői munka, nem olyan, mint megírni egy jó kis posztot.
Ennél azért tényleg egyszerűbb, ha mindenki nyakába veszi a guglit, illetve a személyes emberi kapcsolatokat ne hagyjuk ki, frss információval mindig az ott élők tudnak leginkább szolgálni. De a tegnapi "menj ki szétnézni" tanács sem volt hülyeség.

váj mí 2013.05.01. 09:49:41

@Len.Mag: @Amarante: A blog keresőjével éppen ki lehet válogatni az egy országról, városról szóló posztokat, ha valaki innen akarna tájékozódni az albérlet vagy a kiló mosópor ára felől.

Amarante 2013.05.01. 09:58:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Na de ezt azert nem ildomos szemtol-szembe kozolni veluk:):):)Nekem is elmagyaraztak nagyon kedvesen,hogy ok nem spanyolok:):)

Amarante 2013.05.01. 10:00:51

@LyukasBogrács: Akkor már inkább Mexikó, mint ez az óvoda.

Na a fene a pofajukat,hogy nem dozeroltak le mindent es nem egyenbotokat huztak a helyukbe!!!!Es ez mind a turistak bosszantasara keszult:):)

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.05.01. 10:09:11

Mi Santa Susanna-ban voltunk 10 napig, előtte évben is a környéken. A Barcelona termékek nagy választékban voltak, mi is hoztunk pár pólót, bár éppen nem ez a kedvenc csapat a családban.
Utóbbi utazásunkkor figyeltem fel a rengeteg orosz feliratra, a hotel bárjában elmondták, hogy szezonban nagyon sok orosz nyaral ott. Utánuk következnek az angolok, belőlük most is sok volt.
Az árak nagyon barátságosak, mi gluténmentes termékeket vettünk nagyon olcsón, a cigi is sokkal olcsóbb, mint itt. Még a magyar áraknál sem sokkal drágább.
Ha nem szezonban utazol, akkor érhetnek meglepetések, például hirtelen bezárják a hotelt, mert nincs elég vendég, a maradékot meg másikba költöztetik.
De hangulatos ország, szeretünk ott lenni, de csak 1-2 hétre.
Mi nagyon sok "eladó", "kiadó" táblát láttunk a házakon.
Hát a párod búvárkodni biztosan fog tudni :-)

LyukasBogrács 2013.05.01. 10:12:31

@Amarante:
Nem-nem. Itt most a tündi-bündi gügyögésről van szó, amit az ilyen helyek generálnak/vonzanak.
Egyszer egy ilyen aranyos kislány vérig sértődött, mert Floridában nem mentem el a Disneyworld-be, vagy Disneyland-be, vagy mi a túró van arrafelé.
Hát mit csináljak? A daytonai motorostalálkozóra mentem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 10:12:56

@Amarante:

Ez új dolog. Alapvetően a "spanyol" jelentése: Spanyolország lakója. 1469-ben kezdett kialakulni az ország több korai állam egyesüléséből. Az egyesülést jelenti a spanyol szó.

Az már új dolog, hogy szűk értelemben kezdték használni a szót.

Len.Mag 2013.05.01. 10:22:26

@váj mí: Persze, de ezek is "elavulnak" (az élvezeti értékük nem). Hány olyan történet volt, ahol pl. Európába munkavállalásit szereztek a kiköltözők stb. :) Na jó, ez csak egy szélsőséges példa. A munkavállalási lehetőségek, egyéb feltételek, kisebb dolgok is változnak.
Szóval ha már költözni szeretnék, nem támaszkodom a posztokra. Max. részben, de nagyon kis részben.

váj mí 2013.05.01. 10:30:35

@Len.Mag: Igaz, bár a németországi posztok, már, ami az ügyintézést illeti meglehetősen aktuálisak egy év távlatából, talán még az árak is. Bár ott meg a tartományokra kell figyelni, ugyanis a tartományi törvények különbözőek lehetnek.

M. Péter 2013.05.01. 10:33:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ez kb. olyan, mintha azt jelentenéd ki, hogy az erdélyi magyarok alapvetően románok, vagy hogy a skótok anngolok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.01. 11:07:47

@Len.Mag: félévente rátekinteni egy adott rekordra, híjj bammeg, ez aztán a megerõltetõ, a megtestesült szárazság! Én nagyon szorgalmaznám és támogatnám egy hiteles, aktuális, áttekinthetõ gyûjtés létrehozását, fenntartását. Vizuális típusoknak különösen jól jönne. S minden régióhoz ott lehetne a virágillat-link is. Megkérdezhetem, hogy te mivel foglalkozol?

sophie0607 2013.05.01. 11:31:34

Még egyszer, itt is gratulálok Roxi! Csak így tovább, öröm olvasni a bejegyzéseidet és a blogodat. ¡Viva España! :)

Len.Mag 2013.05.01. 11:35:52

@Kellemes Zérókomponista: Egy adott rekord? És mégis melyik lenne az? Hm?
Ha már gyűjtemény, nem úgy lenne értelmes, ha az alapvető élelmiszer-árak, lakhatási, rezsi- és Internet-költségek mellett fent lennének a tömegközlekedési lehetőségek és árak, autófenntartási költségek, adók, (kötelező) biztosítási díjak, gyakori szolgáltatások díjai, telefonköltségek, hozzávetőleges ruhaárak, tájékoztató az iskolarendszerről és az orvosi ellátás minőségéről? Sőt egy profi oldal a munkaerőpiaci helyzetről is tud tájékoztatni, keresetek és hiányszakmák.
És akkor vedd figyelembe, hogy sok dolog (pl. árak) tájegységenként is eltérő lehet néhol.

Persze a költözés fázisában az ember informálódik, képben van, de mondd, amikor ott élsz már 1-2 éve és a fentiek közül nem mindent veszel igénybe, te követed őket?
Amikor a saját ingatlanodban élsz, figyeled a bérletárakat?
Amikor naponta tömegközlekedsz, van fogalmad arról, hogy mennyibe kerül egy autó fenntartása vagy fordítva?

A tapasztalatom az, hogy az ilyen kezdeményezések kezdetben felfutnak, majd a "felelőseik" elveszítik az érdeklődésüket, mert nem érdekük foglalkozni vele, nem is kapnak olyan közönséget érte, mint itt a blogokért pl.
És képzeld, volt már ilyen oldal, én láttam olyan listát, ami évekkel azelőtti volt. Talán a külföldimagyarok.com-on, de most nem tudom megnyitni, mert szűri az OfficeScan.

váj mí 2013.05.01. 11:43:38

@Kellemes Zérókomponista: Nem, ez nagy meló, tényleg. Az albérleti árakat követni például, hogy csak egy dolgot említsek. Mna meg abból sok mindent nem szűr le az érdeklődő, hogy pl. Stuttgartban egy szoba 160 és 270 euró között bérelhető. Mert egyrészt ugye, nem mindegy, mi van a lakásban berendezésileg, hol van a lakás, melyik negyedben, erkélyes vagy sem, milyen építésű a ház, szuterén vagy padlás, és a többi. Ezt megtudhatja a netről is, részletes leírással.
Szerintem inkább az lehetne érdekes, mi az ügyintézés menete bejelentkezéskor, bankszámla nyitásakor, milyen hivatalba, és ott pontosan hova kell menni. Ilyesmik.

skylla 2013.05.01. 11:54:55

"így amikor aggódva hívtam fel, hogy remélem, hogy tetszeni fog neki a hely, csak annyit kérdezett: tenger van?"

erdekes parkapcsolat. azt se tudja, hova megy a macsekokkal?

a poszt nem tetszett. csacsogas, meki, pizza, plaza. bevasarlo utca nem 2 km-es. huha.

skylla 2013.05.01. 11:56:53

@Len.Mag: akkor csinalj egy excelt, ne nyekeregj!

Len.Mag 2013.05.01. 11:57:49

@skylla: Olvasd el légy szíves a korábbi hozzászólásaimat!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.01. 12:09:28

Nem tudom, ennyi embernek okoz problémát az értő olvasás?
Ez gáz..

skylla 2013.05.01. 12:12:17

az almodovar meg mar tenyleg elmehetne nyugdijba az elmebeteg filmjeivel. egy jo spanyol szinesz viszont van, a javier bardem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.01. 12:51:10

@váj mí: továbbra is azt mondom: összehozható. Akarni kell. Értem amit írsz. Akkor sem lenne hülyeség egyben látni, nyilván ésszerű mélységben, a belemenősebb leírások meg linkelve lennének. Nem csak hogy egy helyen lenne meg "minden", hanem mondjuk nem kellene átrágni tényleg sokszor többszáz kommenten rágni magát az érdeklődőnek. Igen, amiről beszélünk is csak 1 site lenne a google találati listáján. De milyen haszos találat! Gondold el mekkora potenciál van már így is ebben az oldalban: ismert is és sok szál fut itt össze. Jelen állapotában alaposan szét van folyva. Igen, ehhez szisztematikus összeszedegetés, körmölés kell, de ha téged megkér valaki, azt mondja van rá több hónapod, s még utána is finomítgatod (aztán már nem kell sokat, épp csak aktualizálni néhol), na meg a kisujjadban van az egész, nehéz lenne-e neked azt kiadnod magadból?
Annyira jól lehetne egyesíteni az itt 'elhangzott' nyilvános chatelések tanulságát. Lehetnének részletességi lépcsőfokok minden irányban. Most ez így szörp. De lehetne egy sűrített tinktúra is.

Len.Mag 2013.05.01. 13:05:53

@Kellemes Zérókomponista: Senki nem mondta, hogy lehetetlen, csak azt, hogy nagy munka

Sanyi9 2013.05.01. 13:17:30

Stramm iras, tetszett.

En voltam tavaly 3 napot baratoknal Barcelona mellett es nagyon jol ereztem magam. Ennek persze tobb oka volt: ezt a baratomat meg a feleseget nem lattam tobb, mint egy eve, Barcelona gyonyoru, a levego es a viz tiz fokkal melegebb, mint itt eszakon, stb. Szoval meg tudom erteni azokat, akik ott akarnak elni.

váj mí 2013.05.01. 13:18:08

@Kellemes Zérókomponista: Meg lehetne éppen csinálni, persze, de ez nagyon nagy meló. Nézzük csak Németországot: külön a tartományok, a tartományokon belül ha csak a nagyobb városokat nézzük, már rengeteg. Én például nem mernék vállalkozni arra, hogy feltérképezzem Baden-Württemberg tartományt, de még Stuttgartot sem nagyon, mert nem ismerem olyan alaposan, hogy minden tekintetben tudjak róla részletes felvilágosítással szolgálni. Persze, ha a HA és az országfelelősök vállalkoznak rá, akkor én is örömmel venném.

pappito · http://pappito.com 2013.05.01. 13:21:21

vagy itt van a numbeo-é www.numbeo.com/cost-of-living/

ezek egyre pontosabbak, ahogy egyre többen írnak be árakat

váj mí 2013.05.01. 13:34:26

@pappito: Hm, megnéztem Stuttgartot, van pár pontatlanság az árakban. Pl. a tömegközlekedési árak sem pontosak, az albérletiek megint nem. Ilyesmit itt is össze lehetne dobni, de szerintem ez csak amolyan tájékoztató jellegű. Aki meg egy konkrét városban akar élni, az szerintem jobban utánamegy a dolgoknak annál, mint amit ilyen hozzávetőleges táblázatokból megtudhat.

váj mí 2013.05.01. 13:40:59

@pappito: Mna, megnéztem Bécset is. A legszembetűnőbb pontatlanság ott is az albérletárak, a tömegközlekedésiekre már nem igazán emlékszem, csak annyira, hogy a hetijegy 14 euró volt, és mindenre érvényes, kivéve reptéri járat.

pappito · http://pappito.com 2013.05.01. 13:45:43

@váj mí: de ez legalább létezik és pontosabb, mint a semmi

de felejtsd el, nem szóltam

zopilote 2013.05.01. 13:49:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Az irodalmi spanyol nyelv eredetileg a castellano, az az a kasztiliai. Spanyol anyanyelvu -
ekkel beszelgetve sokan mondtak, hogy ok castellanot beszelnek.

váj mí 2013.05.01. 13:49:32

@pappito: Most mit te meg sértődsz, he? Ki mondta, hogy rossz, hogy létezik? Turistáknak nyújt némi támpontot. De aki kitelepedni szeretne, az jobb, ha a honi oldalakon tájékozódik az árakról meg a megélhetési költségekről. Szerintem, persze.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 14:00:29

@zopilote:

Igen, Spanyolországban ez a szabvány elnevezés. Latin-Amerikában ez ritka, ott español van és nem castellano.

Eleve az español elnevezés eredetileg az egész félszigetet jelentette, miután egyesült a XV. században Kasztília és Aragon. (A mai Katalónia Aragon része volt.)

S manapság is abszolút esetleges az egész. Gyakorlatilag csak a baszkok és a katalánok egy része nem fogadja el a "spanyol" elnevezést, ők ezt a "kasztilliai" névvel azonosítják, ami butaság. Valenciában az emberek 99 %-a magát spanyolnak mondja, pedig történelmileg a valenciai egy katalán nyelvjárás.

Len.Mag 2013.05.01. 14:02:07

@pappito: Pedig ez tényleg nem rossz, mert sokan vihetnek be adatokat, a Paypal mintájára pl.
Ott sem ígérik, hogy pont azt a fizetést fogod kapni, amit az oldal kihoz :)

spangola 2013.05.01. 14:07:45

Örülök, hogy sikerült a posztolónak leköltöznie a tengerpartra, mert úgy emlékszem, ez volt az álmuk.

A poszt tetszett, bár azt én sem értettem, hogy miért kellett ennyire kihangsúlyozni a mekit meg a gyorséttermeket, környörgöm, ki az a hülye, aki pl. olaszban vagy spanyolban mekibe megy be kajálni, ahelyett, hogy tapas bárba menne, vagy enne egy echte kagylós tésztát vagy bruscettát vagy akármit??

Sok sikert a továbbiakban is.

pappito · http://pappito.com 2013.05.01. 14:11:25

@váj mí: sértődésről szó sincs
szerintem a turista nem életszínvonalat hasonlítgat, az azt érdekli aki élni megy valahova. Pár szám nálunk se stimmel, de hát az árakkal kell találni valamit amit sokan vesznek, gondolom a te bevásárlólistád meg az enyém tér el annyira, hogy szart se tudjunk meg egymás városairól belőle, ezen az expatistanon meg többtizezer expat beírja, hogy neki mennyi a buszjegy meg a liter tej meg az internet, legalább ad valami visoznyítási alapot.

persze a gyakorlatben semmi se ér semmit, odaköltözöl oszt meglátod - szóval ezért is nem gondoom, hogy túl kéne ragozni a kérdést

Amarante 2013.05.01. 14:11:30

@spangola: PL en:):)A feher husu halakon kivul semmilyen tengeri hekentyut nem eszem meg.Meghagyom oket a capaknak:):)Igaz azert mekibe sem mennek:)

Amarante 2013.05.01. 14:14:57

@pappito: Na en jol elinditottam a lavinat:)Arra gondoltam info cimszo alatt,hogy:hol es mit kell papirugyileg intezni,hogyan irassunk gyereket iskolaba,orvos-haziorvos kereses talalas stb. A tobbit ugyis mindenki megtapasztalja,mert meg a kenyer ara is kulombozik varosrol-varosra,boltrol boltra:)

pappito · http://pappito.com 2013.05.01. 14:20:09

@Amarante: iskola-háziorvos-papirok ügyben

- helyi hivatal
- ottani kollégák, barátok
- három napnál régebben ott élő bloggerek

mind összeszedik vagy válaszolnak, segítenek. Ebből hatalmas katyvaszt építeni (más kell a lakásbérléshez németországban, mint itt, vagy uk-ban, mást kér az orvos, mást az ovi, más a támogatás, eü...) Még országonként tán érdemes összeszedni, de egybe?

zopilote 2013.05.01. 14:20:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Chileben nem hasznaljak a csatellano kifejezest, ugyanis ott a Spanyolorszagbol bevandorlok majd fele baszk nemzetisegu volt (ezert is olyan furcsa a chilei spanyol, gondolom) Kolumbiaban sem hasznaljak, ott nem tudom,miert. De Mexikoban sokan castellanot mondanak, kulonosen a kozeposztaly, gondolom sznobsagbol:)

spangola 2013.05.01. 14:31:06

@Amarante:

dehát annyi étele van pl. az olasz konyhának, amiben nincs hal és kagyló! Én sem vagyok odáig értük.

Vegyük csak a ruccolát. Itthon már semmi íze nincs, mire kiteszik a polcra, egy teljesen más íz fogadja az embert, én nem is akartam elhinni, hogy amit az olasz vendéglőben kaptam, azzal a ruccolával előtte nem csináltak semmit, mert annyira intenzív volt az íze. Pedig nem csináltak vele semmit, csak friss volt.

És a meki amúgy is nagyon egészségtelen. A Fornetti és a többi gyorssütöde is. Még a gluténmentes diétám előtt sem ettem ilyen helyeken, csak x éves koromig, de akkor is életemben csak párszor.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 14:56:51

@zopilote:

Sokféle szokás van, de Latin-Amerikában mindenképpen ritka a castellano verzió, vagy - ahogy mondod - szimpla sznobizmus. Kb. mint Magyarországon a sült krumplit sült burgonyának mondani.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 14:59:59

@spangola:

Az olasz konyháról egy amerikai vicc:

- Hány olasz kell egy kiégett villanykörte kicseréléséhez?
- Elég egy: kiveszi a kiégett körtét, beteszi az újat, majd megszórja parmezánnal.

A görög változatban ugyanez, csak ott rácseppent egy kis olívaolajat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 15:04:08

@spangola:

Én Alicantében egyszer Burger Kingben ebédeltem. A hely tömve volt. Gondolom, ott ilyen helyre járni valamiféle nonkonformista elitviselkedést jelent.

De életem első McDonalds evése is Spanyolországban volt, Madridban, 1980-ban. Megérkeztünk, s mentünk ebédelni, s apám a McDonaldsba vitt, mert akkori szemmel az volt a legegzotikusabb hely.

zopilote 2013.05.01. 15:04:23

@zopilote:
Meg erdekessegkeppen megjegyzem, Latin - Amerikaban regebben hasznaltak a " peni-
suleres " kifejezest is azokra, akik az Iberia - felszigeten szulettek, nemzetisegre valo te-
kintet nelkul (ertem ezalatt a katalan, baszk, galiciai) Ok voltak a kasztrendszer csucsa.
Ma leginkabb a " güero v. güero " kifejezest hasznaljak a feher emberre, ami lenyegeben
szoket jelent, de mindenkire azt mondjak, akinek nem nem sotet barna a borszine vagy
nem fekete a haja vagy a szeme:) Güeronak lenni Mexikoban egy statusszimbolum:)
A katalan nyelv Andorra egyeduli hivatalos nyelve.

zopilote 2013.05.01. 15:06:54

@zopilote:
Helyesbites: " güero v. güera "

Amarante 2013.05.01. 15:18:21

@spangola: Lehet sok minden egeszsegtelen,na de milyen finom!!!!!!!!:):)Mivel en mar felvettem a vegleges asszonyi formamat nem bibelodom holmi dietakkal:):):)Ha Mo-ra megyek az osszes barat tudja,hogy kolbi es szalonna a legfobb fogas nalam:):)szerintem engem vendegullatni nem nagy cucc:):)

spangola 2013.05.01. 15:18:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A vicc jó volt, te nagy viccmesélő.

A nyolcvanas években még jó, hogy a meki volt a nagy hely egy magyarnak külföldön,
mikor itthon a nyolcvanas évek közepén jelent meg a hamburger. Azt hiszem 85 körül. Legalábbis vidéki megyeszékhelyen. És akkor még nem volt meki, csak sima hamburgeres.

Én amíg nem lettem diagnosztizálva sosem pizzát ettem, hanem mindig hamburgert (nem mekiben) és falafelt!

Nem voltam pizzás típus.

Most meg, hogy évek óta nem ehetek igazi hambit, falafelt, pizzát, már bánom, hogy kihagytam a sok pizzát. Meg gyrost se ettem gyakran, pedig az is milyen finom.

Vettem eredeti gluténmentes kukoricatortillát a Vásárcsarnok mellett, de nekem nem ízlik.

Itthon szoktam csinálni rizslisztből inkább, vagy speciális kukorica lepénylisztből, még az is jobb.

De gluténmentes verzióban semmi nem olyan, mint az eredeti.
Kivéve a Schar-termékek, amiknek horror ára van.
De érdemes megvenni, visszahozzák azt az illúziómat, hogy azt ehetek, amit akarok, és nem kell életem végéig szigorú önmegtartóztatásban élnem, nekem, aki imád enni, és imádja az ízeket.
Jól kicseszett velem a sors.

spangola 2013.05.01. 15:20:28

@Amarante:
Félreértettél, én nem azért diétázom, hogy csinos maradjak, hanem cöliákiás vagyok (lisztérzékeny v. gluténérzékeny), laktóz, azaz tejcukorallergiás és szójaallergiás.

Na, ezek minden ételben benne vannak.

És ha felvettem az asszonyi formám, akkor is kell, életem végéig.

Amarante 2013.05.01. 15:23:06

@spangola:Ertem de en a fogyos dietakra gondoltam.Van ismerosom,aki szinten ezzel szenved.

Világpolgár2012 2013.05.01. 15:26:30

A Costa Brava az egyik kedvenc helyem, bár egy picit feljebb inkább Roses környékére szoktunk menni.

De nagyon jól hangzik Roxi, főleg a kikötőre néző apartman! A munkához meg gratulálok, ez is azt mutatja, hogy a jó munkaerőre válságban is szükség van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 15:33:16

@spangola:

Ha jól emlékszem, az első McDonalds Mo-n 1987-ben lett, az Aranykéz utcában. A második 1 évvel később a Nyugatinál.

De volt egy magyar komcsi hamburgehálózat is City Grill néven már a 80-as évek elején, csak nagyon gyorsan eltűnt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 15:57:09

en segitek, ha valaki listazni akar
ashevilleben /NC, USA/ a hazarak 60 ezer es 1 millio dollar kozott vannak
a berleti dijak pedig 450 dollar es 3 ezer kozott, ha valaki berelni akar
koszonom a figyelmet, remelem segithettem
/a kozlekedes busszal 1 dollar de eletvitelszeruen nem alkalmazhato, mert kurva ritkan jar:, en meg nem hasznaltam, Mary mar utazott vele, mert vannak ilyen manjai, de erre fel kell keszulni ha valaki Kentuckyba nosul be/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 15:58:13

a benzin gallonja jelenleg 3.49

váj mí 2013.05.01. 15:58:33

@pappito: Mna, arra pont nem jó.
Aki kiköltözik azt nem annyira érdekli a liter tej ára, sokkal inkább az albérleté, és pont az van durván felülárazva mindkét városnál. Egyébként, mondjuk Bécsnél, mi a túró pontosan a városközpont? A Mariahilfer, vagy az első kerület, vagy a Ring, oder...?

nyuszigonosz 2013.05.01. 16:02:00

@Világpolgár2012: "Roses környékére szoktunk menni."

Jé! Tényleg ott a legszebb!

váj mí 2013.05.01. 16:03:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Jézusom, a City Grill! Flipper Öcsi danolászott a reklámjában .. huuuuu! ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:05:17

@váj mí: de ugy remlik ott csirkebol volt minden
vagy az masik?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:08:39

@váj mí: amugy mar a 70-es evekben is volt magyar hamburger minden vasutallomason
fasirt be a zsemlebe, oszt jonapot kivanok
lehetett rantott hus is
utana jott a csalamades bucis marhafasirt a maszekbuffekben
azutan berobbant a mekdonaldsz es kigyozo sorok alltakk a nyugatinal, ahol a vilagegyetem legnagyobb es legszebb epuleteben ettek azt, amit amerikaban a csorok gyorsetkeztetesere talaltak ki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:09:43

@hagyma: mar ugy ertem a legnagyobbat es legszebbet, ami mekdonalszkent funkcionalt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:17:14

@Len.Mag: volt egerben is es nem is volt rossz!!!!
pont a melom mellett volt, eleg gyakran vettem ott csirkefalatokat:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 16:17:55

@hagyma:

Az azért más dolog.

A fasírtos zsemle az más. ELeve hol láttál a McDonaldsban csalamádét?

Én mind a kettőt szeretem egyébként. Jövő héten tervezem, amikor már lement a Húsvét, hogy veszek egyet. Hozzáteszem én jobban szeretem a Burger King verzióját.

váj mí 2013.05.01. 16:18:32

@hagyma: Ja, ja csirkés volt.
Én is emlékszem a fasírtos "hamburgerekre". Azokba még passzolt is a csalamádé úgy-ahogy, de aki elterjesztette azt a hülyeséget, hogy a marhaburgert csalamádéval kell megtömni, azt azzal etetném élete végéig.

@Len.Mag: Ez az :D

váj mí 2013.05.01. 16:19:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A magyar mekikben kapni, mint országspecialitás, retroburger néven. Pfúj!

Len.Mag 2013.05.01. 16:21:15

@váj mí: Borzalmas. Tudom, hogy ma is bénák a reklámok, de azért... :)) Főleg a végén: "áhhhhh!"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:21:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mitol lenne mas?
fasirt es zsemle
a vasutallomason nem volt csalamade, tettek ra egy salatat es beletettek a zsemlebe
annyi volt a kulonbseg hogy disznohus volt, nem marha, amit amerikaban /ahol kitalaltak, ha egyaltalan/ jobban szeretnek

a csalamades valtozat kesobb jott, az igazi magyar hamburgernel es a mai napig a magyarok tobbsege eskuszik Teri nenire az allomas melleti lakokocsiban keszitett csalamades hambijara

váj mí 2013.05.01. 16:23:38

@Len.Mag: A kajához illett a reklám ;). Bár akkoriban nagyon menő volt ott kajálni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:23:55

@váj mí: az meg disznofasirt volt
ahhoz otthon is ettunk savanyut, meg altalaban krumplipuret

váj mí 2013.05.01. 16:26:10

@hagyma: Savanyúságot igen, de én a csalamádét semmihez sem szeretem. Hamburgerhez sem ...

Len.Mag 2013.05.01. 16:26:23

Basszus megéheztem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:26:41

@váj mí: sorry vajmi de peldaul egerben kongott az uressegtol
nem is veletlenul szunt meg
nade mikor megnyuilt az elso meki, egerben is sor allt a szechenyi utcaban
/ezt mar csak fotorol lattam:)/
Vacon volt egy mekcsipipi" nevezetu gyorsbuffe, ott kifejezetten jo kaja volt

váj mí 2013.05.01. 16:29:17

@Len.Mag: Meghívlak egy hambira ;).

@hagyma: Hm, lehet .... Pesten divat volt a sulibüfé helyett ott költeni el a pénzt. A kaja ugyan szar volt, node az életérzés....! :D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 16:29:28

@váj mí:

Bécs központja az Operaház és a Szent István templom közötti rész. Miért? Mert én azt ismerem. Egy időben gyakran jártam, s mindig ott parkoltam. Úgy csináltam mindig, hogy reggel 8-ra értem oda. Aztán bementem a közeli McDondaldsba reggelizni. Volt ott egy palesztínok által üzemeltetett McDonalds, elég érdekes arab ízekkel. Volt kicsit arrébb egy másik is, de ott már osztrák volt a tulaj, s nem voltak arab ízek.

Meg volt sok más érkezde is, de azok később nyitottak. Igazi osztrák kávéházba ritkán mentem, mert ott kevés volt az étel és az is marha drága volt. Egyszer feleség nagyon akart igazi osztrák cukrászdába menni, hát mentünk. Ki is hoztak egy mini óvodásadag tortát meg habos kakaót. Annyibe került, mint egy közeli étteremben egy teljes ebéd. Ráadásul tömeg volt és hangzavar. Meg volt egy rántotthúsos hely is. na az jó volt tényleg. Mo-n nincs olyan jó rántotthús, mint Bécsben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:30:55

@váj mí: mondjuk egerben szar helyen is nyitottak....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 16:31:52

@Len.Mag:

Pünkösd? Az nekem csak június közepén lesz. Most a szombati tojásfestésre készülök. A legtöbb helyen csak barna tojás van, nekem meg fehér kell. Pénteken majd igyekszem venni 40 darabot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:37:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: en nem tudom a tojasaim szinet, de inkabb barnanak gondolom es nekem eleg ketto

spangola 2013.05.01. 16:40:37

"en nem tudom a tojasaim szinet, de inkabb barnanak gondolom es nekem eleg ketto"

hagyma! idáig ez volt a mélypont pályafutásod történelmében!

Aki eddig éhes lett a sok hamburger-vitában, annak most tuti elment az étvágya.

váj mí 2013.05.01. 16:43:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mnaaaa, ilyen alapon akkor 7 kerületben található Bécs központja, ugyanis én annyit ismerek a városból alaposabban ;).
Hm, szerintem nem a Ringen meg a Stephansdomnál kell kipróbálni a kávéházi életérzést, mert azok a turistáknak vannak. Ha a Stephansdomtól utaztok három metrómegállónyit a Keplerplatzig, fasza kis kávéházakat lehet találni, 5-6 euró körüli reggelizős árakkal.
Huuu, azt a rántotthúsos helyet szerintem én ismerem. Nem emlékszem már az utca nevére, de a turistavonulat fő csapásáról kellett letérni egy macskaköves utcára. Nagyon jó borjúbécsit csináltak krumplisalátával. És mindig tele volt a hely, sokszor várni is kellett asztalra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:44:04

@spangola: miert?
latta mar valaki a sajat tojasait?
mar sok minden voltam, de boncmester nem
elkepzelesem nincs

spanyolok esznek bikatoket?

váj mí 2013.05.01. 16:44:29

@hagyma: Ezt a mondatod gondolt át szerintem még egyszer ... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:48:01

na jut'eszembe
itt van a masodik foto
a heringek ulnek a hosegben napernyok alatt
ebben mi az isten az elvezet, 10 percig nem birnam
mondjuk nem is akarok sapanyolba koltozni
rajottem, hogy hegyi ember vagyok
hetfon horgasztunk egy hegyi tonal es 3 embert lattam egesz nap, az egyik Mary volt
es leszakadt egy legalabb 8 kilos harcsam
/remelem nem buvar volt/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:49:23

@váj mí: sorry vaymi majd felmegyek a wikire es megnezem milyen szinuek a ferfitojasok:)
a kakashereporkolt az barna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 16:53:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: lagyan szeretem
az igazi lagytojas 3 perc 45 masodperc
a tyuktol szarmazo persze

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 16:54:51

@hagyma:

"3 embert lattam egesz nap, az egyik Mary volt"

A másik te magad voltál, a víztükörben észrevetted saját magadat. A harmadik meg gondolom egy hatalmas harcsa volt, akit embernek véltél a homályban.

jog-ász 2013.05.01. 16:56:16

én baromira beteg lettem egyszer madridi éttermtől, ugyhogy maradtam a megbizható mekinél!lehet a posztirónak is van ilyen élménye?
nem szeretem a tengeri herkenytüket, és csak ilyesmi van az éttermekben, ugyhogy inkább olaszország és a paszta ezerrel!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 17:00:32

@hagyma:

Az egyik kedvenc kérdésem a FB Triiviador játékban: "hány hétig tart egy tyúk terhessége?". Olyan kérdés mint, hogy hány km hosszú a kínai-malájziai vagy a chilei-brazil határ. Az emberek zöme beleesik a csapdába.

váj mí 2013.05.01. 17:01:54

@hagyma: A választ nem kell feltétlenül megírnod ám ... ;)

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hm, fura hogy ennyire későn, általában a mi Húsvétunk után kb. két héttel szokott lenni. Jól elcsúszott most.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.01. 17:05:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Május 5-én.

Cinco de Mayo -- az itt is nagy ünnep lesz, de más okokból.

Az összes Mexikói étterem marriachi napot tart ünnepi menüvel, egész napos bulival.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 17:06:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: 3 meterrel a part elott szakadt le
az ideg megolt
@váj mí: ah nem megyek boncnoknak, bar 10 evesen, mikor megdoglott az aranyhorcsogom, a Kruppa Tibivel felboncoltuk
de az lany horcsog volt

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 17:15:00

@váj mí:

Nem lehet megállapítani semmilyen összefüggést. Csak egy dolog biztos: a keleti Húsvét sosincs a nyugati előtt. Vagy ugyanakkor van vagy később.

A dolog titka az, hogy a római pápa a XVI. században megreformálta a számítási módszert az új naptár bevezetésével egyszerre. Ezt a protestánsok is elfogadták, amikor ők is bevezették az új naptárat.

Keleten viszont az 1923-as saját naptárreform csak részleges lett, azaz csak a fix dátumú ünnepekre lett elfogadva, ott se általánosan (ezért van máskor pl. Karácsony a román ortodox és a szerb ortodox egyházban). A mozgó ünnepekre viszont maradt az eredeti naptár, s természetesen a római pápa számítási reformja is elutasításra került. (A mai napig csak az észt és a finn egyház használja a Gergely-naptárat, s a Húsvét-számítási módszert.)

Ami pedig az ókeleti egyházakat illeti, szintén nincs általános gyakorlat. Bár náluk csak vagy régi naptár van vagy új, azaz kevert (mint ami pl. a románoknál van) nincs, pl. az indiai egyházban az újat használják, a koptban meg a régit.

Len.Mag 2013.05.01. 17:19:06

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hogyan állapítják meg az idejét? Olyasmire gondolok, mint a katolikus húsvétnál: a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte után.

váj mí 2013.05.01. 17:23:38

@hagyma: Blöee ....

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ja, ja, az volt a legnagyobb kitolás a sorstól sulis koromban, amikor a két Húsvét azonos időpontra esett, elmaradt az egyik húsvéti szünet ... :(
Ahham, tudom, hogy nincs benne rendszer, de amennyire emlékszem, általában 2-3 hét volt a követési távolság.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 17:30:53

@váj mí: zsilettpengevel
de lehetmeg elt, mar nem emlekszem

váj mí 2013.05.01. 17:39:46

@hagyma: Te, én még nem ebédeltem ...

@Babette_: A sörhas átka ;)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 17:43:48

@Len.Mag:

Az eredeti módszertan: akkor amikor a zsidó Húsvét van, azaz Nisszan hónap 14. napján. Hiszen akkor volt Jézus kereszthalála és feltámadása 33-ban.

Azonban mivel a korai keresztények már nem akarták a zsidó naptárat követni, jött az általad is említett számítási módszer: azaz a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte utáni vasárnap. Ez a számítás a IV. században lett kötelező, előtte sok helyen saját számításokat használtak, ami miatt az a furcsa helyzet volt, hogy nem mindenhol ugyanakkor volt Húsvét.

Azonban nyilván nem lehetett a tényleges csillagászati adatokat nézni, hiszen sok minden függ a megfigyelés helyétől, így voltak táblázatok az adatok meghatározására.

A téma bonyolt, hosszan kellene vázolni. A lényeg: kell-e reformálni a táblázatokat vagy sem. Két álláspont van:
- kell, mert különben a Húsvét dátuma egyre később lesz, azaz eltér a természeti körülményektől,
- nem kell, mert fontosabb a húsvéti ciklus megszakítatlansága, mint az, hogy nem egyezik egyes természeti körülményekkel, hiszen ez nem is fontos.

Erre a kérdésre mindenki mást válaszol.

A lényeg: jelenleg háromféle módszer van a kereszténységben:
- 1. - régi naptár + régi számítási táblázatok: az ortodox és az ókeleti egyházak egy része ezt használja, azaz náluk a polgári naptár szerinti január 7-én van Karácsony,
- 2. - új naptár + régi számítási táblázatok: az ortodox egyházak egy része ezt használja, azaz náluk a polgári naptár szerinti december 25-én van Karácsony,
- 3. - új naptár + új számítási táblázatok: katolikusok, protestánsok, s az az ókeleti egyházak egy része ezt használja, azaz náluk a polgári naptár szerinti december 25-én van Karácsony.

Az önálló ortodox egyházakban jelenleg:
- orosz, szerb, grúz, jeruzsálemi - 1.,
- görög, bolgár, román, amerikai, konstantinápolyi, alexandriai, antiochiai, albán, csehszlovák, lengyel, ciprusi - 2.

Az önálló ókeleti egyházakban pedig:
- kopt, etióp, eritreai, örmény - 1.
- szír, indai, nesztoriánus - 3.

Most fejből írtam, remélem nem hibáztam sehol.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 17:51:19

@váj mí:

Sőt: egyre növekszik a különbség! De sokszor előfordul hogy egyezik. Pl. jövőre egyszerre lesz, április 7-én.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 17:52:02

@Babette_: ehhhhhhhhhh
hat nem tudom, lehet mutans vagyok, de nalam zacskoban van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 17:52:37

@váj mí: most mar nem is fogsz
minek annyit enni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 17:53:22

jut eszembe, mivel leszakadt a harcsam hetfon, ezert ma csirkeporkolt lesz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 17:56:04

tesztaval, nem tapasszal
nokedlivel nem kinlodok, es Mary amugy sem tud buvarkodni, sot uszni sem es kifejezetten allargias a macskaszorre

es ezek tenyek

Amarante 2013.05.01. 17:57:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Emlekszem,hogymegboldogult fiatalkoromban nagyon elveztuk ha nem egyszerre volt a magyar meg a roman Husvet,mert igy ketszer unnepeltunk.Egymas iranti tiszteletbol a munkahelyen kolcsonosen megvendegeltuk egymast es egyforman puccpasztaba oltozve cseveresztunk:)

Amarante 2013.05.01. 18:00:20

@hagyma: Neha meglepo dolgokat kozolsz tetszoleges sorrendbe:):)Nekem nagyon bejon a stilus:):):)

Len.Mag 2013.05.01. 18:05:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hű, köszönöm, hogy ilyen kimerítően és lelkiismeretesen leírtad!

Most egyébiránt felmerült bennem, hogy vitát szítok a családomban, melyik naptár szerint kell megünnepelni a születésnapomat. Hátha minkettőt sikerül kiharcolnom, biztos, ami biztos :)))))

váj mí 2013.05.01. 18:05:48

@Len.Mag: @maxval, a gondolkodni próbáló birca:
És közérthető, találtam táblázatos, számításos anyagokat is, de naneee.....

@hagyma: De fogok, most készítem éppen :P

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 18:06:42

@Amarante:

Igen, ez megesik olyan helyen, ahol tömegesen vannak egymástól eltérő naptárú egyházak. Gond csak akkor van, ha szabálytartó hívőkkel kerül kapcsolatba egy nem hívő. Ilyenkor van a sértődés. Láttam már ilyet: ment a kalács- meg a tojás- és sonkakínálás, mire az egyik ember nem kért, mert ortodox volt és neki még böjt volt akkor, mire a másik meg ezt úgy értelmezte, hogy az direkt nem eszik az ő tojásából.

váj mí 2013.05.01. 18:14:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezt hívják süketnémák párbeszédének. Vagy valami hasonlót ...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 18:15:02

@Len.Mag:

Ma már ez kevés embert érint Európában, de korábban bizony érdekes probléma volt!

Pl. az utolsó európai ország, ahol államilag be lett vezetve a Gergely-naptár Görögország volt, ott 1923-ben történt ez. Na most, tegyük fel, te 1917. augusztus 8-án születtél. Mit tettél 1923 után? Mert, két lehetőséged volt:
- ezután is augusztus 8-án ünnepelted a születésnapodat,
- ezentúl augusztus 21-én ünnepelted, mivel 1917. aug. 8 = aug. 21. a Gergely-naptár szerint.

Mo-n is volt olyen gond, de nagyon régen, hiszen Mo-n 1582 óta van Gergely-naptár államilag.

Hasonló gond van pl. muszlimoknál: a muszlim naptár szerinti születésnapot ünnepeljék vagy annak polgári naptár szerinti napját? Volt annak idején egy afgán barátnőm, ő mind a kettőt ünnepelte, de a családjában csak a muszlimot.

váj mí 2013.05.01. 18:16:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Érdekes, bár nem biztos, hogy 3847-ben még lesz húsvéti ünnep ;).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 18:19:55

@váj mí:

Inkább a butaság és az agresszió találkozása ez. S nem kell hozzá vallás. Ismerős a miért nem kérsz, de csak egy falatot, stb. történetekből.

váj mí 2013.05.01. 18:29:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hm, na igen. Nekem is volt még otthon-otthon hívő ortodox kollégám, de eljött a mi Húsvétunkor locsolni. Mondta, hogy bocs, de ő betartja a böjtöt, így üdítőt ivott meg olyasmit evett, ha kért, amivel nem szegte meg a böjti előírásokat.
Mondjuk, ő tojást evett, csak húst nem.

montroyal ( CAN qc) 2013.05.01. 18:48:14

gratula a postolonak en is szeretnek tengerparton élni.. lloretdemar szep emlekek .. masodik naszutam . de akkor meg az IBUSZal .. hu de oreg vagyok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 18:51:26

@váj mí: mit eszel?
@Amarante: Te vagy a masodik Mary mellett:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 18:56:40

@váj mí:

Sokféle böjti megoldás van. Időben is, témában is.

Vannak nagyon kemény emberek, akik nemcsak minden állati terméket hagynak ki, de növényi zsiradékot is, sőt édeset. Húsvét hetén meg nem esznek semmit.

A másik véglet meg csak Nagypénteken és szombaton böjtöl, de akkor is csak úgy, hogy csak húst nem eszik.

A trükkös emberek kagylót, polipot, meg hasonló jaoán kajákat esznek, ugyanis ezek nem minősülnek állati terméknek.

Persze a nominális hívők 90 %-a nem böjtöl sehogy. De ez egyéni ügy, szóval mindenki maga dönt.

spangola 2013.05.01. 18:57:06

@hagyma:

Amerikában eszik a bikatökét, nem?

Mi meg kakasherét itthon. Én már főztem is kakasherepörköltet.

Bár én inkább maradok a velőnél, annak legalább karakteres íze van, a kakasherének semmi íze nincs szerintem.

váj mí 2013.05.01. 19:05:57

@hagyma: Sült csirkemell, krumplilepény, ananászos-almás-hagymás gezemice, savanyúság helyett.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Hát az első kategória már fanatizmus szerintem. Rosszabb, mint a vegán étrend. Az meg, hogy egy hétig semmit sem esznek biztos jót tesz az egészségüknek. Gondolom, nem is dolgoznak.
Én akkor szoktam vigyorogni, amikor valaki fennen hirdeti, hogy ő bizony böjtöl (vagy éppen vega), de a halat és tengeri izéket, azokat kétpofára tolja.

M. Péter 2013.05.01. 19:12:31

@zopilote: Kolumbiában a gyerekek castellanónak hívták a spanyolórát az iskolában, azt nem tudom, hogy ez volt-e a hivatalos neve is.

(deleted) (törölt) 2013.05.01. 19:14:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mi szoktuk tartani a 40 napos böjtöt, nem vallási alapon, just for fun :) reggelire nyers répa dióval, semmi tej, semmi édesség, semmi kávé, nyilván semmi alkohol, hús se, néha hal, mert nem akarunk rosszat magunknak, fehérje meg kell, de a halból is megárt a sok (pl. tonhal a higany miatt). Nagyon jó egy ilyen böjt, most persze nem írtam le az egészet, hogy miket eszünk ilyenkor, de érdemes személyre szabottan csinálni néha ilyent. A kihagyott dolgok nélkül is nagyon jól, változatosan lehet étkezni.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.01. 19:16:53

@hagyma: nézd, zacskón belül fehér. csak hogy tudjad.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 19:26:12

@váj mí:

Ezért mondom: ez alapvetően lelki kérdés. Csak a formalitásra koncentrálni nem vezet sehová.

Len.Mag 2013.05.01. 19:26:37

@váj mí: Jaj, ne is mondd! Én megkérdeztem a kollégámat, hogy ha nem akar ártani az állatoknak, akkor mégis miért eszik halat, mire a válasz: de az nem ad hangot, csak pislog. Nem visít, amikor ölik.
No comment....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 19:36:22

@szerengeti:

Én csak vallásilag csinálom, de nem mindig. S sosem hirdetem, amikor csinálom. Ha dicsekszünk a böjttel, akkor az egész már szart se ér szerintem. Múltkor is munkahelyen volt ünnepség, s hozattak egy rakás Subway-szendvicset. Böjti Subway-szendvics nincs. Ha kérdezik, hogy miért nem eszem, a válasz "nem vagyok éppen éhes", "fáj a gyomrom", "épp az előbb ettem", stb., de sosem az igazság.

Az egészségügyi gond nem maga a böjt, hanem a visszatérés a nemböjtre hosszú böjt után. Tavalyelőtt pl. végigcsináltam az egész nagyböjtöt, azaz 47 nap hús nélkül (halat beleértve) és 40 nap tejtermék nélkül. Na, aztán az első böjtmentes nap végén ültem sokat a vécén, mert a hirtelen bezabált sült hús, sajt, sonka, joghurt eléggé váratlanul jött a gyomromnak. Rögtön éjfelkor befaltam fél kalácsot, fél kiló sonkával és 8-9 tojással...

váj mí 2013.05.01. 19:36:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hm, hát vannak mindenféle lelkek, az kétségtelen .....

@Len.Mag: Jaja, ha gonosz kedvemben vagyok szeretem szívatni ezeket a széplelkeket. Legfeljebb megsértődnek.... na und? Addig sem akar téríteni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 19:41:45

@váj mí:

A kedvenc Jézus-idézetem "nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért". Le is van nekem jegyezve 60 nyelven. wp.me/p2oZYa-13R

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 19:47:13

@Len.Mag:

A vadabb változat a fruteriánus. Ő növényt sem eszik, mert, ugye, a növény életét is el kell venni. Szerinte a vegetáriánusok gyilkosok és semmivel sem jobbak a mindenevőknél. Így ő csakis természetes halállal meghalt terméket fogyaszt.

váj mí 2013.05.01. 19:50:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ez úgy valahogy elfelejtődött az évszázadok folyamán, mintha ....

váj mí 2013.05.01. 19:52:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Öööö, úgy érted dögöt és rothadt növényeket?

Len.Mag 2013.05.01. 19:52:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igen, az egyik vega ismerősünket is azzal provokáltuk, hogy megkérdeztük tőle, hogy van szive füvet nyírni??? :)

Len.Mag 2013.05.01. 19:54:32

@váj mí: Gondolom hullott gyümölcsöt és... igen.

Azért belegondolok, hogy ha a természet is ezt az elvet követné - amihez hál'Istennek messze túl intelligens - akkor pl. láthatnánk tigriseket unatkozni a csorda mellett, arra várva, hogy az öregek egyike kihulljon.... :D

tanato 2013.05.01. 19:59:18

@Gilda66: Na Santa Susannában tavalyelőtt voltunk,és annyi de annyi orosz turista volt,szinte Hévízen érezhettem magam,ott vannak ilyen sűrűségben.Na hátha Putyinék mentik meg a spanyol idegenforgalmat.

váj mí 2013.05.01. 20:04:37

@Len.Mag: Jézusom! Ahelyett, hogy hálás lenne amiért gyerekkorában nem vitte el a torokgyík...
Nem értem, én tényleg nem értem meg ezeket az embereket. Főleg azt nem értem meg, hogyan élte túl a génállományuk a jóléti államot megelőző évezredeket?

Len.Mag 2013.05.01. 20:08:23

@váj mí: Meg amikor a táplálkozási elveiket a fejlődésben lévő gyermekeikre erőltetik..

váj mí 2013.05.01. 20:18:55

@Len.Mag: Ahham, a gyerekeikre, ahham ... Akkor van még valami, amit nem értek, a "hogyan élte túl"-on kívül. Azt sem értem, hogy minek?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 20:28:08

@váj mí:

Nem. Hanem olyasmit esznek, ami nem vezet az élőlény halálához. Pl. almát lehet szedni a fáról, mert az almafa életét nem befolyásolja. A radikálisabb frutariánusok azonban nem szedik le az almát, hanem várják, míg magától leesik. A mérsékeltebb ág viszont leszedi. De pl. sárgarépát egyik ág sem eszik, mert a sárgarépa megölése nélkül nem lehet sárgarépához jutni.

váj mí 2013.05.01. 20:30:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Édesjóistenem... first world problems ....

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.01. 20:35:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"frutariánusok"

A frutariánusok is vitatkoznak azon, hogy mikor kezdődik az alma élete?
Az alma testét mennyire lehet megenni anélkül hogy a magját fizikai, vagy lelki sérülés érje?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 20:39:38

@Len.Mag:

Hát vannak furcsa dolgok, az tény. Én a keresztény táplálkozási szabályokat tartom. Ezek betartása pofonegyszerű, ugyanis emberevést leszámítva mindent lehet enni.

Persze vannak keresztény étkezési tanácsok is, de ezek CSAK tanácsok. Viszont e tanácsok betartása sem nagy nehézség:
- ne együnk vért - oké, disznóvágásnál ez gond lehet, de nemigen kedvelem a disznóvágást amúgy sem,
- ne együnk vízbe fulladt vagy betegségben meghalt állatot - hát, bevallom nem is lenne nagy kedvem ehhez,
- ne együnk olyan állatot, melyet idegen vallásban feláldoztak - hát ilyen állattal elég ritkán találkozom,
- ne együnk élő állatot - hát, ez jellemzően osztrigánál szokott megesni, s nem szoktam osztrigát enni, Kínában és Japánban népszerű az élő hal evése, meg Indiában az élő állat agyvelejének fogyasztása, plusz Vietnámban az élő kígyó vérének ivása, de amúgy is irtózom az ilyesmiktől.

Len.Mag 2013.05.01. 20:41:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Lehet, hogy a kutyánk frutariánus volt, mert gyakran láttam őt az ablakból, ahogy a szemével bűvölte a barackokat a fán. :))

De az is lehet, hogy csak nem tudott felmászni érte.

(A legjobb az volt, hogy látta, hogy mi kiszedjük a magját, és aztán ő is mindig odahozta, amit talált, hogy magozzuk ki neki! De ilyen zölden lehullott, félig ütődötteket is, amit aztán nyálasan, a fognyomaival odatett elénk a fűbe. :D )

Len.Mag 2013.05.01. 20:44:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mondjuk ezen szabályok egy része (elsősorban a vízben elhulottra gondolok) elég logikus okokból fakadhat, hogy elkerüljék a mérgezéseket.

Len.Mag 2013.05.01. 20:48:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Egyébként 4 vegetáriánus embert ismertem, az egyikük ma úgy néz ki, mint a saját árnyéka, és komoly egészségügyi gondokkal küzd. Egy másikuk sajnos meghalt, még a kórházban az orvosok kifejezett javaslatára sem volt hajlandó húst fogyasztani az utolsó időkben. A harmadikukkal elveszítettem a kapcsolatot, de ő mindig borzasztóan vékony volt, remélem ma is egészséges. A negyedik még fiatal, egyébként ő fogyaszt halakat. Ez persze nem reprezentatív minta, de nekem elég volt, hogy meggyőzzön..

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 20:48:58

@ctboy:

Ezeket a dolgokat figurázza ki Robert Schekley egyik sci-fi szatírájában. Ott beszélgetnek az emberek ételekről. Szóba kerül valamilyen idegen bolygóról származó lény húsa. Kiderül, hogy kíváló étel. Majd az ajánló hozzáteszi:
- Na és mielőtt levágnád és megsütnéd, kérd, hogy mondjon el neked egy verset! Ugyanis ezek a lények nagyszerű költők.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 20:57:31

@Len.Mag:

Nem véletlen, hogy nem létezik olyan hagyományos vallás, mely alapból tiltana mindent mindenkinek. Ahol vannak tiltások, azok:
- nem egész ételkategóriákra vonatkoznak, hanem csak azon belül egyes ételekre (pl. zsidó nem ehet polipot, de ehet halat),
- csak egyes személyekre vannak szigorú tilalmak, pl. szerzeteseknek,
- tilalmi időszakok váltakoznak tilalommentes időszakokkal.

A legtöbb tilalom a hinduknál van, ott is 3 átlagos hívőből csak 1 vegetáriánus. Viszont ők is csak húst nem esznek, azaz tejet, tojást igen.

2013.05.01. 20:59:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: kosher tengeri kaja: scales van a testen es uszonya van

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 21:07:24

@charlieharper:

Igen, tudom.

Ez egyébként egy érdekes különbség a kóser és a halal között. Nagyon sokban a 2 ugyanazt tiltja, de a halalban az összes tengeri lény szabadon ehető.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.01. 21:07:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Ugyanis ezek a lények nagyszerű költők."

Bizony magyon kell vigyázni.
A napokban olvastam egy könyvet, amiben a tölgyfa, truffle (gomba) és a disznók szimbiózisáról volt szó.
A tölgyfa ami tud fotoszintetizálni, ellátja cukorral a gombát. A gomba cserébe foszfort és egyéb mikroelemeket gyüjt a tölgyfának.
A gomba viszont nem tud szaporodni, hiszen 90 centiméterrel a föld alatt lakik.

Szüksége volt valamire ami inteligens, szeret türkálni a földben, és hajlandó leásni 90 cm mélyre.
Igy választotta a truffle a disznót. Ahhoz hogya disznó megtalálja, a truffle kifejlesztette és termelni kezdte a him disznó kommunikációs nem hormonhát, ami a nőstény számára ellenállhatatlan. Persze a lány nem találja meg élete párját a föld alatt, de legalább cserébe kap egy finom falatot,

A kérdés az volt, mennyire kellett inteligensnek lennie a truffle-nak ehhez a biokémiai fejlesztéshez? Ezen kivül vajon, milyen lépéseken keresztül jutott el gomba ahhoz a bizonyos ellenállhatatlan szaghoz?

Jó lesz vigyázni a truffle-lal töltött csokoládékkal is, mert az is beszélni kezd, vagy megoldja kémia házifeladatot mielőtt megeszed.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.01. 21:10:50

@ctboy:
nem hormonhát, = nemi hormonját

ezt még gyakorolnom kell

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 21:12:04

@spangola: nem tudom, en mar nem eszek belsoseget
legutoljara marhaagyat ettem/foztem/
letettem a belsoegekrol@váj mí: nalam sima purkolt es csak combbol
vgan csirkemaj is de csalinak vettem, Mary nem eszi meg
@Babette_: mindig tanulok
Te rendszeresen ki is bontod?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 21:22:43

@hagyma:

Egyszer amerikaiknak sütöttem csirkemájat és zúzát. Hát, nagyot néztek. Szerencse, hogy volt ananászos-sonkás pizza is az étrendben, mert különben éhesek maradtak volna.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.01. 21:34:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"csirkemájat és zúzát" ezekkel itt nehéz népszerünek lenni.

Néhány boltban meg lehet venni, mind a kettőt sőt csirkelábat is, de csak előre csomagolva. Pacalt is van de azt rendleni kell, és kb kétszer annyiba kerül mint a hátszin.

Ha a pénztáros meglátja mit veszel, megkapod a "barbár bevándorlók" pillantást.

Jobban jársz ha az automata pénztárnál fizetsz. Az sokkal toleránsabb.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2013.05.01. 21:48:43

Az én tojásom nem tudom, milyen színű, de a lényeg, hogy van benne fehérje.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 21:49:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az en felesegem, annyira szerelmes volt, hogy egyszer zuzaporkoltet, egyszer korompolkoltet is megevett amit foztem
es meg is ette
valahogy nem volt oszinte a mosolya
azutan nem eroltettem ezeket a dolgokat, sot mar nekem sem kell

de pl a paprikaskrumplit es a rantotthust szereti

belsoseget nem

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 21:53:33

@ctboy: @hagyma:

Egy Kaliforniában élő bolgár ismerősöm mesélte, hogy csinált egy kerti partit csak 3-4 bolgár ismerősének. Többek között juhfejet sütöttek nyárson, majd a szemét megették. A szomszéd másnap megkérdezte "láttam, hogy tegnap valamilyen vallási szertartás volt nálatok, mi a vallás neve, ha nem titok?".

zopilote 2013.05.01. 22:02:49

Eszak - Amerikaban a korai kereszteny telepesek böjtkor megettek a hódot is, mivel vizi
allat:) Kesobb csak a farkat, mivel az pikkelyes:) Ugyan ez volt ervenyben a pezsmapocok-
ra. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 22:10:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hat ja
mondjuik nejemnek van olyanja is, hogy nem eszik krumplipuret sem
O s em tudja miert
krumplit minden mas formaban
belsoseg, disznokorom, krumplipure
NEM
amugy tudom Te szereted spanyolorszagot, de nem ertem miert?

2013.05.01. 22:26:08

@Amarante: 'Azt hiszem,hogy egyszer jo lenne osszeszedni minden olyan infot,aminek anyagi vonzata van es egy helyen tarolni,orszagokra lebontva.'

Ilyen van: www.expatistan.com/cost-of-living/index

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 22:27:03

@spangola: bikatoket meg sehol nem lattam boltban, de lehet vannak specialis boltok...
nem jellemzo, az tuti
sot
egyaltalan nem jellemzo
a bika toke

zopilote 2013.05.01. 22:35:40

@ctboy:
Amikor Vancouverben laktam, hetente vasaroltam sult kacsamajat a kinai negyedben,
rendkivul olcso volt, kb 2$/pond. Nem nagyon vettek meg a kinaiak sem. Amikor pa-
calt rendeltem az etlap bongeszese utan, a pincer mindig megkerdezte, tudom - e, hogy
mi az a tripe:) Ugyanis azt feher ember nem eszik:) (csak a hulye magyar) :)
" megkapod a "barbár bevándorlók" pillantást "
En nem csak pillantast kaptam, hanem lebacast is az exemtol a nyers fustolt szalonna jo -
izu fogyasztasa kozben:) Aki verszerint jobban matyar volt mint en, raadasul vegetarianus
is:) De azert egy ev utan ugy raszoktottam a magyar fustolt arura, hogy az anyja megatko -
zott ( az veresszaju vegetarianus volt, en csak veganacinak hivtam magamban) :)
Amugy egy dolog van Amerikaban, amit meg az ehenhalas kuszoben sem ennek meg,
az pedig a penat butter:(((( Meg a szagat sem birom, kenhetnek nekem ra juharszirupot,
afonyadzsemet, akarmit. Meg surviving foodnak sem tettem be a hatizsakomba, amikor
egyedul eltem a vadonban es ki kellett mennem 50 km - rekre a tabortol telen kulonfele
ellenorzeseket csinalni. Tulelesi kajanal az a legfontosabb, hogy utalja vagy legalabb is ne
szeresse, mert kulonben ido elott megenne az ember:) Ezert nekem mindig volt 2 kg keseru
csokolade erre a celra a zsakban, azt ugyanis nem szerettem, de meg az ehetoseg hataran
belul volt, nem ugy, mint a penat butter:) Van egy allatt, amit csak vegszukseg eseten szabad
megolni, akkor is csak tulelesi kaja miatt, ez pedig a porcupine. Csak azt nem tudom, hogy
tudjak megnyuzni:) Amugy mondjak, hogy ha beleszurnak egy kest, nem ver folyik belole,
hanem a zsirja:)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.01. 22:41:18

@zopilote: Megértelek a "peanut butter " földimogyoró vaj nekem sem a kedvencem.

Az egerek és az amerikaiak viszont imádják.

Len.Mag 2013.05.01. 22:45:43

@tildy:): Szóval nem a sok klorofiltól lett vörös a hajad? ;))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 22:49:08

@tildy:): azt csak nyersen szeretem
kis dip-el

zopilote 2013.05.01. 22:54:00

@ctboy:
Olyan nekik a penat butteros kenyer, mint nekunk volt a zsiroskenyer:) Mindig keznel volt es hamar meg lehetett kenni vele a kenyeret. Zoldhagymaval fenseges tudott lenni:) Amikor kijottem, lehetett kapni zsirt a magyar deliben, roppant olcso volt. Ma mar nincs:( Akkoriban centekert adtak a pacalt, csulkot, majat, belsoseget. Ma a pacal 10 $ - nal kezdodik kiloja:( Neha szoktam venni hasaalja hust, amibol abalt szalonnat csinalok, de mar az is ritkan van es kb 8 $ kiloja. Erdekes, regen volt Unicum is egy elelmiszer boltban, vasarnaponkent azt ittuk, mert a liquer storok be voltak olyankor zarva:) Raadasul relative olcso volt, fel liter kb 5 $:)

zopilote 2013.05.01. 22:56:23

helyesbites: liquer = liquor

spangolo 2013.05.01. 22:56:28

@tildy:):
"en repat nem" milyen répát nem? egészet vagy reszeltet?

zopilote 2013.05.01. 22:57:54

store - ok, szinten helyesbites, mielott belekotnek a nyelvnacik:)

(deleted) (törölt) 2013.05.01. 23:01:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hát jó, bennem nincs olyan nagy várakozás a böjt utáni kajálásra olyankor, úgyhogy nem szokott zaba lenni. viszont azért jobban megérzem a tejtermékeket, amiket kicsit nehezebben bírok.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.01. 23:03:13

@zopilote: Igy van. Minden egzotikus kaja borzasztó drága lett. Egy rendes adag steak-et sokkal olcsobb megvenni mint a pacalt.

Unicum - ez nekem is nagy fájdalmam, hogy nem lehet itt kapni.
Van helyette az Unicum Next- Zwack likör néven, de azt ki nem állhatom.

Ha kapok egy üveg igazi Unicumot azt még magam elől is dugdosom, akkora kincs.
Csak akkor iszom belőle ha kiérdemlem.
Mint a kutya treat-et (ajándék falatot?).

spangolo 2013.05.01. 23:05:41

@tildy:):
Nincs minden répának rossz ize és nem is kell mindet lenyelni.

Len.Mag 2013.05.01. 23:20:11

@hagyma: Látom, Amerikában is tavasz van... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 23:21:24

@Len.Mag: mar-mar nyar
jon a horgasz szezon:)

montroyal ( CAN qc) 2013.05.01. 23:37:48

@ctboy: jovo heten szombaton magyar etterembe pacal este leves + porkolt .. nyamy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.01. 23:47:33

@montroyal: legyen szerencsed
itt amerikaban kb negyszer voltam magyar etteremben es mind nagy csalodas volt, pedig nem vartam csodat!
ha nagyon magyart akarok inkabb megfozom itthon
a mai csirkeporkoltom pl hetnyelven beszel!:)

Világpolgár2012 2013.05.02. 00:14:47

@nyuszigonosz:
Én nagyon szeretem a Roses körüli kis falvakat: Cadaques, El Port de la Selva, Llanca. Meg a kacskaringós utakat, amig eljutunk valamelyikbe. De a francia határtól Barcelonáig bármi jöhet a parton :)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.02. 01:38:31

@montroyal:
Jol hangzik.
Hol van ott magyar etterem?

pappito · http://pappito.com 2013.05.02. 02:45:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Az eredeti módszertan: akkor amikor a zsidó Húsvét van, azaz Nisszan hónap 14. napján. Hiszen akkor volt Jézus kereszthalála és feltámadása 33-ban."

nincs zsidó _húsvét_ és amiről beszélsz (Pészach, Niszán 14-21-ig) annak semmi köze nincs a megváltóhoz. (ha csak úgy nem, hogy Krisztus utolsó vacsorája szédereste volt) az utolsó csapás elkerülését ünneplik. Ez amikor nem lehet kovászos a házban.

Egyébként az időbeli egybe, illetve közelesés csak egy példa a rengeteg esetre, amikor a később jövő vallások ráülnek a korábban bejáratott napokra, és más eseményt ünnepelnek. Van sok összemosódás is.

De a húsvét tudtommal a megváltó feltámadásáról szól, akiről szó se volt az egyiptomi tíz csapás idején.

szóval ez legalább olyan pongyola fogalmazás, mint spanyolnak hívni egy katalánt :)

pappito · http://pappito.com 2013.05.02. 03:55:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ""fáj a gyomrom", "épp az előbb ettem", stb., de sosem az igazság. "

de hazudni se szabad a keresztényeknek, nemde? ha megkérdik, hogy kérsz-e és azt mondod, köszönöm, de most böjtölök az még nem dicsekvés, nem szaladgálás körbe ordibálva, hogy te most böjtölsz, nem?

csak kérdem

nyuszigonosz 2013.05.02. 08:48:09

@Világpolgár2012: Milyen jó lenne most ott lenni!
De mikor elöször mentünk St.Margarithából Cadaquesba, hát a fél úton elkezdett felhöszakadni! Hát bizony féltem! De fantasztikusak azok az utak! Meg Portbou- menni! Ahol az a sok sok vasúti sín van, hát az is egy élmény oda felkapaszkodni kocsival azon a keskeny úton! De megéri!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.02. 09:29:32

@pappito:

Persze, ez igaz. A "zsidó Húsvét" természetesen egészen mást jelent, mint a keresztény. Az elnevezés arra utal, hogy e zsidó ünnep alatt lett megfeszítve Jézus. Innen a "zsidó Húsvét" név.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.02. 09:31:30

@pappito:

A hazugság nem általános tilalom. Én pl. gyakran szoktam hazudni. Alapvetően a dolog szellemét kell nézni, nem a formális oldalát.

Szerintem manapság, a mai szekuláris világban a "köszönöm nem, de én böjtölök" kemény dicsekvés.

(deleted) (törölt) 2013.05.02. 09:45:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: btw, én sem szoktam reklámozni, ha épp böjt van, de nem azért, mert elveszne a dolog "szentsége", hanem mert unom az értetlenkedést, meg az olyanokat, hogy "hogy lehet kibírni??"

kúrórudi 2013.05.02. 15:53:38

Hát az, aki a spanyol tengerparton meki vs. pizza összehasonlításról ír az egy nevetséges balfasz és olvasni sem érdemes.... vagy kamu az egész alapsztori azért nem ért hozzá vagy hülye mint a segg....

kúrórudi 2013.05.02. 15:55:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Én pl. gyakran szoktam hazudni."

ezt már tapasztaltuk itt....

btw orbán szerinted hazudott azzal amikor azt mondta h ő sohasem hazudott még?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.02. 16:37:10

@kúrórudi:

Nem ismerem személyesen Orbánt. Eleve politikusoknál kérdés, hogy mit értünk hazugság alatt. Profi politikus - mint amilyen Orbán is - eleve sosem beszél egyértelműen, ezért aztán utólag lehet sokféleképpen magyarázni a mondatait..

kúrórudi 2013.05.02. 20:32:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

ha ugyanaz akkor orbán többet hazudik azzal h folyamatosan többnek igazmondónak nemzetinek mondja magát....

kúrórudi 2013.05.02. 20:55:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

ezt orbánéktól meg a jobbos hívektől kérdezd, ők cimkéznek...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.02. 21:03:16

@kúrórudi:

Akkor Orbán nem hazudott ebben, ő tényleg "nemzeti".

kúrórudi 2013.05.02. 21:44:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

a felsorolásnak ne csak egyetlen elemét nézd mert kinevetteted magad...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.02. 21:50:44

@kúrórudi:

Kérdésednek nincs értelme. Ha a "nemzeti" szó fideszes értelmezését fogadjuk el, akkor Orbán természetesen nemzeti. Ha meg a jobbikos értelmét, akkor nem az. Ha meg valamilyen más érfelmezést, akkor az illető értelmezéstől függ. Azaz az általad felvetett kérdés valójában egy álprobléma.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása