oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. április 28. 06:52,  Így vertek át Tenerifén 229 komment

2013. április 28. 06:52 Határátkelő

Így vertek át Tenerifén

A külföldi munkavállalás egyik nagy veszélye, hogy ha az ember nem elég óvatos, könnyen pórul járhat. Ez történt mai szerzőnkkel, Tiborral, aki egy tenerifei munka reményében vágott neki, de gyorsan csalódnia kellett.

Tenerife, étterem.jpg

Talán túlságosan éltek bennem az elmúlt évben Spanyolországban töltött hónapok. Nagyon szerettem volna ismét ott lenni, élni, dolgozni. Talán ez tett óvatlanná és ezért minden óvatosságot figyelmen kívül hagyva elfogadtam egy tenerifei állásajánlatot.

Egy magyarországi hirdetésre jelentkeztem, pár nappal később már repülőn ültem, és Tenerifén ébredtem.

Ott kiderült, hogy az a személy, aki „felvett" és kicsábított az itthoni referenciák ellenére, dilettáns. A vendéglátáshoz és az általa kibérelt étterem vezetéséhez semmit sem ért. És én ide jöttem szakácsnak.

Csak az ígéret volt

A beígért nyitásnak még nyoma sem volt, sőt kiérkezésemkor még a bérleti szerződés sem volt megkötve. De mivel azt az „ígéretet" kaptam, hogy ne aggódjak, a bérem ennek ellenére jár és megkapom, türelemmel vártam. Néhány napot.

Aztán látva az egyre nagyobb fejetlenséget, kezdtem aggódni és félni. És a magam szórakoztatására feljegyeztem a történéseket, gondolván arra, hogy később még jól jöhet. Igazam lett.

A munkáltatóm a szerződés megkötése után három nappal haza utazott Magyarországra. Ott hagyott bennünket alkalmazottakat, meghatalmazás és pénz nélkül, hogy a lehető leghamarabb nyissunk ki és termeljük neki a bevételt.

Alkalmatlan felszolgálók

Én egymagam voltam egy 40 fős étterem konyháján, a csekély spanyol tudásommal, ezen kívül volt két felszolgáló, aki sem angolul, sem spanyolul nem beszéltek még csak turista szinten sem.

Pedig az ottani célközönség 98%-a angol anyanyelvű.

A legnagyobb probléma ennek ellenére az volt, hogy a két felszolgáló (jelölt), sosem állt még a pult másik oldalán, de még vendégként sem kerülhettek vendéglátó egységbe, hacsak a McDonald's nem számít annak.

A nyitásra várásig 26 nap telt el, ezalatt képtelenek voltak megtanulni a kávé főzés fortélyait, nem tudtak felpakolni a tálcára és nem tudtak kinyitni egy üveges kólát.

Két és fél napig tartott

Mindezek ellenére március 26-án délután megkaptuk a nyitási engedélyt és végre dolgozhattunk!

Negyedgőzzel ugyan, hisz nem volt pénz, és a „főnök" sem küldött, hogy bevásároljunk a konyhára, de kinyitottunk. Majd 2,5 nap elteltével bezártunk, mert elfogyott a pénz és az üzletben az áramot is lekapcsolták, díjhátralék miatt.

Az azonnali skype összeköttetés sem hozott eredményt a „vezetéssel", ismét következett négy nap kényszermunkaszünet. Szívesebben írtam volna, hogy kényszerszabadság, mert azt fizetik.

Én viszont egy rövid skype üzenetben megkaptam a felmondásomat, és közölték, hogy vegyek repülőjegyet és nyugodtan menjek haza. Természetesen a havi bérem, fizetségem nélkül.

Készülök a következőre

Időközben megtudtam, hogy a munkáltatóm idehaza is tehetségtelenül vezet egy kastélyszállót, és perek tömkelege folyik ellene a munkabérek, szerződések elmulasztása miatt.

Nem volt értelme maradnom, az első géppel hazautaztam és a családom támogatásával megkezdtem a rehabilitációt és felkészülést a következő munkahelyre!

Az 1 hónap szomorú történéseit, kalandjait részletesebben is megírtam a blogomban, de mindenkinek ajánlom figyelmébe, akár külföldön, akár itthon akar munkát keresni."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vendéglátás Spanyolország Tenerife

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr695249466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2013.04.28. 07:02:56

Hát, izé...
Köszi, hogy megírtad, ez jó okulás lesz másoknak. Kitartást, és sok szerencsét a következő munkához!
(Nem gondoltál arra, hogy mielőtt kiutazol, utánanézel az illetőnek interneten? Talán elkerülhetted volna ezt a dolgot.)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.28. 07:09:27

már megint a magyar bicnic men :)))
nem szabad hinni...
nézzetek az orszagra, a kockásfüzetes "vállalkozókra"..
ők amit itt tanultak viszik kulfoldre..ott sincs maskepp nekik..
mutyi, okosba megoldani, halalra dolgoztat-nem kifizet

és hozzateszem...tisztelet a kivetelnek...

NIKI LAURA 2013.04.28. 07:44:45

LOOOOOSER!

Nem megyünk-magyarok által szervezett- narancsot szedni spanyolba Cofidis és Provident által finanszírozott pénzből!!

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.28. 07:57:11

hát ez nem volt hosszú.
sőt, mondhatnám, rövid.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.04.28. 08:19:09

Nekem walesi volt az első léhűtő fönököm Thaiföldön - az is megér egy misét (a blogomban).

2013.04.28. 08:24:14

Nem volt valami hosszú, de azt nem értem, hogy miért maradtál ott és ráadásul miért dolgoztál ott ingyen. Első repülővel visszajöttem volna...

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.28. 08:41:13

@www.aonang.hu: persze mindenhol vannak kóklerek...de azert meg kell mondani, a magyar szereti atbaszni a magyart

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.28. 08:41:13

@www.aonang.hu: es hogyan kerultel ki Thaifoldre?
En is szivesen kimennek dolgozni.

Len.Mag 2013.04.28. 08:41:33

Hát igen. Én addig fel sem tenném a popómat a gépre, amíg az aláírt szerződést meg nem kapom.
(Igaz én a szuperóvatos fajtából vagyok. Az egyik oka, hogy nem tudnék hónapokra való megélhetést összespórolni, de ha egy mód van rá, kis családomat sem frusztrálnám azzal, hogy állítsatok talpra, ha hazajövök.)

Mrs. Clayton 2013.04.28. 08:41:37

ha a 2. napon nyilvánvaló volt, h az ember egy link és sosem lesz ott munkád, miért nem kopogtál be a szomszéd étterembe, emlékeim szt kb minden 2. ajtó egy étterem arra felé
sőt nem emlékszem h kié a joghatóság munkaügyi perekben, de logikus lenne ha perelhetnéd a béredet otthon is, ha már írásbeli szerződésed volt

váj mí 2013.04.28. 08:49:31

Hm, ez szívás volt. Node egyrészt vagy sarkon fordul az ember, és nem cseszteti magát, hanem hazamegy. Vagy keres másik étteremben melót, hogy ne legyen teljes az anyagi csőd.
Hetekig szívni... na, ezt nem értem.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.28. 08:52:03

@www.aonang.hu: Már máskor is néztem a blogod, de arról, hogy miként lehet munkát találni, nem találtam semmit.
Szívesebben dolgoznék Thaiföldön, mint az eu-ban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.28. 08:52:29

"Pedig az ottani célközönség 98%-a angol anyanyelvű."

Honnan ez a szám? Szerintem semmi köze a valósághoz.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.04.28. 08:59:28

@hogyne,persze,igazad van!: Itt is és a régebbi oldalon is írtam már cikket erről, keress rá!
hataratkelo.postr.hu/azonnal-elkezdtem-beilleszkedni
De itt nagyon nehéz külföldiként elhelyezkedni hivatalosan. Leginkább szálloda igazgatóként lehet.

Mrs. Clayton 2013.04.28. 09:12:51

@váj mí: a blogból végül kiderült h fele fizuját megkapta, s így vette meg a repjegyet haza

váj mí 2013.04.28. 09:42:03

@Jess G: Hm, a semminél több. Bár én legkésőbb akkor hagytam volna ott az egészet, amikor a tulaj hazament Magyarországra, otthagyva azokat a szerencsétleneket minden nélkül,

Mrs. Clayton 2013.04.28. 09:46:14

@váj mí: na ja, bár van egy olyan sejtésem, h a hazautazó főni, úgy képzelte, h beszáll x millióval és az otthagyott kisfőni viszi a boltot, erre utal a hirdetése is, h eladná a boltot 12 millióért v üzlettárs beszállását várja, gondolom olyanét, aki beszél angolul és képes elvinni tenerifén az üzletet, szóval simán lehet, h ő is csak balek volt

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.28. 09:50:24

@Jess G: erről itt nincs szó.
nem tudom, akkor kevésbé kapna sajnálatot?

váj mí 2013.04.28. 09:56:11

@Jess G: Négy balek, ha egymásra talál ....

nyuszigonosz 2013.04.28. 10:07:00

Szóval ez a malacfarkinca poszt csak reklám arra, hogy egy privát blogot elolvassak?
Nem fogom.

Amúgy meg: tengerparti éttermekböl rengeteg van, ha ez nem jött be, miért nem kérdeztél máshol?
Mert. Csak. Sajnálhatóbb vagy így?

Mrs. Clayton 2013.04.28. 10:13:01

@Babette_: passz, de nem vok benne biztos h minden úgy történt mint ahogy elhangzik
kit tesz be milliókat egy üzletbe, amire szarik, nem egészen kerek nekem a sztori

@váj mí: már csak az érdekel h a Pistinek hívott kisfőnöknek, hol volt ebben a biznisz? esetleg övé a bolt, amit minden évben kiad 10 m-ért aztán nem csinál semmit? furcsa egy történet ez

2013.04.28. 10:18:14

@Jess G: a tulaj, Pisti, vajon mennyi ideig gondolkozhatott, hogy Restaurante Tenerife nevet kitalalja a Tenerifen levo ettermenek?

hot-spot (törölt) 2013.04.28. 10:25:18

Megint egy tehetségtelen fideszes görény jogász.Hát hogy tudna egy ilyen semmirekellő egy éttermet vezetni?A dohányboltosok is csődbe fognak menni hamarosan.D

Mrs. Clayton 2013.04.28. 10:26:51

@charlieharper: a képeken v hol capricorn budapest volt, v ez a hirdetésben állt? mondjuk a tenerife étterem legalább tudatja a hajnalban buliból hazatántorgókat h hol vannak

Mrs. Clayton 2013.04.28. 10:29:12

@hot-spot: biztosan nem mennek csődbe mert mindenhol fideszesek kapták a jogot és már most pedzegetik,h nagyobb margin kell nekik

érthetetlen chris 2013.04.28. 10:30:45

Munkahelyi Terror blog színvonal.

A posztolón kívül mindenki hülye és tehetségtelen, a főnök is, meg a munkatársak is. A posztoló viszont rendkívül leleményes, intelligens, szókimondó és a felszolgálók alfája és omegája.

Nem is értem miért ő van a fasz rossz végén?

2013.04.28. 10:34:25

@Jess G: a blogja, linkel az aprod.hu-ra, ahol volt egy hirdetes Tiszacsegen. Abban volt contact is megadvaakkor most hivjam fel a skype id: sanyi1001-et, hogy megtudjam a teljes tortenetet?

váj mí 2013.04.28. 10:43:05

@Jess G: Te, őszintén, engem nem érdekel, ha nem volt képes normálisan leírni a posztban a dolgokat. A blogját meg nem fogom elolvasni, hiába linkelte be.

Mrs. Clayton 2013.04.28. 10:46:53

@charlieharper: hát ha nagyon érdekel, v ha szeretnél ennek a Sanyinak üzlettársa lenni tenerifén, akkor mindenképp
de azért írj egy posztot ha megegyeztél sanyival, ok? érdekel
de fagyasztót mindenképp venned/vinned kell, mert csak egy 60 literes van kint :-D
@váj mí: én bele-bele szemezgettem, vagy hazugság, v komplett agyrém

2013.04.28. 10:52:39

@váj mí: felhivhatod Sanyit a sanyi1001 skype neven.

Mrs. Clayton 2013.04.28. 11:01:00

@charlieharper: ó, én nem társulnék vele asszem, mondjuk mással se, meghagyom neked ezt a kivételes lehetőséget
egyébként komoly faszi lehet mert Mo-n áll kastélyszállója van, meg vmi bankár úr pénzeli
zavaros a sztori rendesen túl sok az Isti meg a Pisti, játszik vmi Ibolya is meg egy Antónió és egy svájci néni, ja meg egy spanyol-angol könyvelő

Amarante 2013.04.28. 11:05:19

A mai poszt rejtoi hasonlattal nemileg atalakitva:olyan,mint a nyari ruha mellenye:rovid es celtalan:):):)

váj mí 2013.04.28. 11:12:42

@Jess G: Neked végtelen türelmed van ....

@charlieharper: Ok, de nincs skype fiókom. Az baj?

FattyúLord 2013.04.28. 11:13:55

Hát ez kéész :) Tegyük fel, hogy a sztori minden egyes szava igaz, és Tibort tényleg átverték, de nagyon csúnyán. Sajnálom.
De úgy gondolom, hogy még egy óvodás is meg tudta volna állapítani, hogy ha nincs pénz és nyersanyag, akkor bizony nem fog menni a biznisz. Agyrém, ahogy Jess fogalmazott.

FattyúLord 2013.04.28. 11:17:17

És a többi étterem? Ott nem lehetett volna házalni? Bár lehet híre ment az éttermüknek, és eleve handicap-pel indult volna szegénykém...

Amarante 2013.04.28. 11:23:58

@FattyúLord: Nem,nem lehetett,mert akkor mikor irt volna blogot?:):):):)

Pesti Kornél 2013.04.28. 11:26:10

"aki „felvett" és kicsábított az itthoni referenciák ellenére"
Ez így hülyeség. Vagy a "kicsábított" után vesszőt akartál tenni?

FattyúLord 2013.04.28. 11:28:20

@Amarante: hm, jó kérdés...:) esetleg áramszünetkor, egy romantikus gyertyafényes "vacsorán" :D

Mrs. Clayton 2013.04.28. 11:30:22

@váj mí: á, dehogy unatkozom, el kell mennem a boltba és várom h kinyisson, vagyis már nyitva van, így megyek

addig hívjátok fel Sanyit, h mi a szitu az üzlettel
egyébként a viaszkosvászon -mint ahogy szegény mamám mondta- műanyag terítő nagyon érdekel, ha esetleg Sanyi felszámolná a boltot, itt nincs kínai, így nem tudnám beszerezni

2013.04.28. 11:51:52

@Jess G: minden indiai boltban van muanyag terito. Meretre veszed.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.28. 11:56:37

Azt nem ertem hogy minel jott haza a posztolo?
Amikor a "fonok" hazautazott, kellett volna allast keresni a kornyeken.
Biztos talalt volna szallodat, ahol szakacsot keresnek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 12:23:25

@charlieharper: a menyasszonyom nagymamaja es nagybatyja Tiszacsegen lakik... nagy maffiafalu az :)

Molnár Gyula38 2013.04.28. 12:48:09

Üdvözlet!
Costa del Sol (Marbella) Óváros Aíres tapas & coctel bar vezetője vagyok!
A hely turisztikailag nagyon közkedvelt!!!!!
Én csak azok számára írnék akik szeretnének Spanyolországban élni dolgozni, vállalkozni, és mindehhez egy modern kis bárral elindulni... Az ár nagyon baráti teljesen berendezett, gépiesített azonnal átvehető..
Ezt a bárt a párommal csináljuk 4 hónapja és egész jóra sikeredett, de rájöttünk, hogy nem szeretnénk itt élni.
Természetesen minden információt, engedélyeket átadok, ha bárkit érdekel a lehetőség szezon előtt annak várom válaszát:
ax.molnar@gmail.com címen.. 0034 603 46 00 39, vagy 0670/4188563
Üdvözlettel,
Molnár Gyula

Mrs. Clayton 2013.04.28. 12:52:15

@charlieharper: á, ezek szt neked van, szép nagy virágmintás?
@Molnár Gyula38: kedves Gyula, az aprod.hu-n vannak az ön ügyfelei, nem itt, tudja ez amolyan élménymegosztó blog, nem igazán hirdető újság

orange85 2013.04.28. 13:06:06

@Molnár Gyula38: atyaisten,ember te nem olvasod a blogot.ha magyar vagy és munkahelyet kínálnál inkább maradj csendben vagy szólalj meg olyan nyelven amiről nem derül ki hogy magyar vagy.üdvözöllek én is!

2013.04.28. 13:33:51

@Jess G: van tobb fajta. Viragos nincs. Most olajbogyo tojasokkal es sajttal temaju van az asztalon. Komoly £2 volt

33621 2013.04.28. 13:48:50

Ezt érdemes megnézni, poénos és sajnálatosan lehetne igaz is!
index.hu/bloghu/cifrakaloda/2013/04/27/a_nagy_trafikrablas

Mrs. Clayton 2013.04.28. 13:50:56

@charlieharper: neeeeeeeeeeeee :-D

de ezért elárulom, h mit csinálok most
gobelint szeretnék kivarrni, de nem találok egy oktatóvideót, így csak szenvedek

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.28. 14:12:08

@Jess G: nem mindenhol. egy kivételt biztosan tudok:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.28. 14:13:10

@charlieharper: azt mondod, ez egy aprodos álláshirdetés volt?
akkor már minden világos.

Világpolgár2012 2013.04.28. 14:18:17

@Jess G:
Hagyd a francba a gobelint, menj ki a napra :-)

kutya vacsorája 2013.04.28. 14:43:01

@Molnár Gyula38: ekkora a szar spanyolországban? hogy túl kell adni egy nyaralóhely központjában lévő egységen a szezon előtt? hm:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 14:47:45

@Molnár Gyula38: Gyula, ha az a bar menne, szeretnetek ott elni...:)

Mrs. Clayton 2013.04.28. 14:51:09

@Világpolgár2012: á, most rájöttem h angolul hungarian stichnek hívják és már 3 sor megvan :-)
ráadásul itt inkább borult az idő

Mrs. Clayton 2013.04.28. 14:53:48

@dirtyfreebird: köszi, ezt találtam én is :-)
de mára feladom, mert ízületi gyulladást kapok a csuklómban

Mrs. Clayton 2013.04.28. 14:55:35

@Babette_: ahol nagyon régen laktam ott a fideszes kampánygóré csaja kapta az egyetlen jogot, aki mellesleg soha nem árult semmit max petrezselymet, de az bejött neki

KanáriHajni 2013.04.28. 15:12:42

Na, az ilyenek miatt gondolom úgy, hogy jobb a bizonytalanba indulni, mint a tutiba, mert ha valamire számítasz, és aztán nem úgy alakul, akkor hirtelen ott állsz lefagyva, és a legalapvetőbb dolgok sem jutnak eszedbe: pl másik munkát keresni a környéken.
Amúgy sztem nem minden esetben igaz a "magyar magyarnak farkasa", de mindenképpen érdemes leinformálni a munkaadót (vagy vállalót, attól függ, melyik oldalon állsz), és egy kis gyanakvással állni a helyzethez, ergó rákészülni a B C és Zs tervekre... :-)
Összefoglalva sztem is egy lúzer a csávó, deazért sajnálom, biztos szar élmény volt ez neki.

Mrs. Clayton 2013.04.28. 15:15:30

@charlieharper: keresztöltéses hímzés, v falusi giccs, de most élvezem
igazság szt a gyerek jelentkezett art-ra a collegeban és a portfóliójába szánta, de rám maradt

2013.04.28. 15:17:32

@Jess G: jaaa, azt hittem valami etel....

2013.04.28. 15:20:16

@Jess G: Azt nem értem, hogy a dohányboltban mi a haszon, mármint a tulajnak. Az, hogy az állam keres a cigin egy csomó pénzt, az megint egy másik dolog.

Mrs. Clayton 2013.04.28. 15:22:58

@Philosoraptor: ó, de kis butuska vagy
először is pillanatnyilag a BT meg pár nagy cég uralja a piacot, de vannak kisebb dohányimportőrök is, akik kb 5-10% részesedéssel rendelkeznek, ha elvesszük a nagyok forgalmazóit és a kicsik érdekeltségi körébe tartozóknak adjuk mindjárt lesz piacunk meg hasznunk
nem bonyesz ez

Mrs. Clayton 2013.04.28. 15:24:54

@Jess G: azt ki is felejtettem, h először el kell riasztani mindenkit, aki konkurencia lehet, azt kell kommunikikálni, h itt csak kis haszon stb lesz mert csak cigi lehet, végül adjuk oda a szerencsejáték koncessziót is, ha már betiltottuk és ott a nyerő biznisz

Mrs. Clayton 2013.04.28. 15:26:28

@charlieharper: közben főzök is, de az nem ilyen izgalmas, mert gulyásleves amerikai palacsinta, az gyorsabb mint a vékony magyar,én meg vasárnap lusta vok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 15:42:24

@Jess G: az az egyik legjobb dontes volt, hogy nem nyuljak le a csorokat minden sarki kocsmaban

Angela1 2013.04.28. 15:47:36

Elég furcsa az egész. Munkát keresni nem lehet és nem is szabad Mo-ról, csak ha valaki kiutazik. Ami nem kamu, azt általában csak ott hirdetik. Ha valaki kimegy mégis, kell lennie min. 3 havi pénzének 3000 € + a lakásbérlés első hónap és fianza letétele kb. 1000 €. Így kellett volna kimenni, mert ha nem jön be a vakon választott munka, akkor nincs semmi gond, lehet kerseni máshol is munkát, szakácso, pincér, mosogató, stb, találnak munkát, csak ha baj van, el kell vállalni bármit és majd utána lehet jobbat keresni, ha már egy ideje ott él valaki. Onnan senki sem fog itthon az orra elé tenni a munkavállalónak egy szerződést, mert egyszerű a helyzet van elég munkaerő ott is. Bejelentve csak az van, aki aláírt munkaszerződést, persze annyit kell tudni spanyolul, hogy a fejlécet legalább el tudja olvasni. Tenerifének nincs olyan része, ahol majdnem 100 % angolnyelvű közönsége van az éttermeknek, elég erősen kell a spanyol is. Sőt ha csak 1 nyelven beszél valaki, akkor az inkább spanyol legyen, szerintem. Az angol pub-okba van csak angol közönség, de ott is csak amit eredeti angol tulaj üzemeltet, mert azt tudják az angolok, ezért főleg ők mennek oda, meg azért is mert az angolok ott a legutáltabb turisták, pedig ők vannak a legtöbben. A többi helyre vegyesen járnak. A vállalkozót nem igazán értem, mert ezen nem nyert semmit, pénze volt már benne, másképp nem kapta volna meg az üzlet kulcsait sem. Így hagyta végül is tönkre menni, tényleg nagyon furcsa. A Gyula bárját megnézném, ha nem most akarná eladni, hanem kicsit később. :) Persze a környéket figyelném 1-2 hétig vagy tovább és el tudom olvasni a papírokat, és be tudok menni bárhova érdeklődni, tehát átverési lehetőség a minimális lenne. :) Egyébként Tenerife jobb hely kicsit. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 15:50:03

@Jess G: meg finomabb is sokkal... a magyar palacsinta minimalista.
Az amerikei, amit ugy kell lancfuresszel vagni. Na az szuper es laktato!

Mrs. Clayton 2013.04.28. 15:52:54

@Kovermadar: láncfűrész? az enyém mint a pihe
igazság szt nincs rendes palacsintasütő serpenyőm, olyan 900HUF-os lemez, múltkor volt az aldiban asszem 30 fontért elektromos crepe sütő, de azt sokallom

minden esetre betoltam a sütőbe egy tepsi batátát is, h ne legyen olyan magyaros a mai nap

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.28. 15:53:49

@Jess G: magyar palacsinta nincs.amire gondolsz az a "crepinette" francia eredetu.
Az amerikai palacsinta meg sutoporos teszta.csak neveben palacsinta mindketto, valojaban semmi kozuk egymashoz

KanáriHajni 2013.04.28. 15:58:41

@Angela1: Sztem a csávó úgy értette, hogy angol nyelven beszélnek a turisztok, így lehetnek ők németek, norvégok, vagy bármik is akár. Ügyintézéshez nem árt a spanyol, de azért a vendéglátásban (legalábbis itt a szomszéd Kanárin) főleg a külföldiek dominálnak, a helyiek inkább piknikeznek maguktól. Szóval a pincér, aki nem tud se spanyolul, se angolul, az tényleg szupergáz. De gondolom magyarul jól pörgették. :-)
Amúgy ha érdekel bar traspaso, amiatt nem kell feltétlenül magyarokkal, vagy hirdetésekkel spanolnod, elég tenni egy kis sétát a belvárosban, találsz bőven!

Mrs. Clayton 2013.04.28. 16:11:01

@hagyma: olvasd el, h mi fog történni, ugyanazok a trafikok maradnak, mint amik voltak, csak más fogja üzemeltetni
az h a Tescoban nem lesz egy dolog nem fognak belehalni, de a CBA-ban lesz
ne legyél már naív, bár felőlem legyen igazad
de privátban megírom h honnét tudom h nincs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 16:15:01

@Kovermadar: hat bocs, de a magyar palacsinta klasszisokkal jobb mint a pancake

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 16:16:50

@Jess G:
nincs erod leirni hogy hogy?
3-al tobb betu
amugy en arrol ertekeztem, hogy kurvara orulok, hogy betiltottak a jatekgepeket, mert azt is emlitetted
a dohany nem erdekel sem otthon, sem itthon

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 16:22:37

@hagyma: semmi baj, megbocsatok... nekem akkor is jobban izlik a pancake, mint a magyar, remelem te sem haragszol ;)

Mrs. Clayton 2013.04.28. 16:23:45

@hagyma: nem, ha leírnám mindenki tudná ki vagyok, ha még eddig nem jött rá
ja, h a játékgép, akkor figyelj milyen hamar mégis lehet v azt v vmi erősen hasonlót játszani a dohányboltban, v h fog szélesedni a kör, h mit lehet árulni, mert ugye most sok mindent nem lehet
na m1 nem akarok a politika felé elmenni, mert még a palacsinta is jobb téma sztem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 16:27:04

@Kovermadar: nem haragszom
a magyar palacsintaban az a kurva jo, hogy csinalhatsz bele barmit
lehet makos, dios lekvaros turos
tehat ha sutod, csinalsz negyfelet
a pancake az pancake
mondjuk itt aranyarban van a mak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 16:30:58

@Jess G: en az itteni rendszert fogadom el, ami a keleti perton van
kijelolt casinok vabnnak, ahol lehet jatszani, meg van szabva a gepek milyen nyeresi eselyt adnak, minden felugyelet alatt van
csak en ismertem 3 embert aki abbol lett milliomos, hogy kitett 6 gepet hat kocsmaba es volt 5 szazalekos nyeresi esely
ugy volt beallitva
a szerencsetlen csorok, meg beledobtak a fizetesuket
de tenyleg haggyuk

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.04.28. 16:31:29

Minden mozdíthatót egy furgonba pakolni, eladni, őszig nyaralni belőle.

Mrs. Clayton 2013.04.28. 16:33:18

@Kovermadar: ezen nem érdemes összeveszni, mert teljesen más az állag, ezáltal az íz s így maga az élmény is
ez kb olyan mintha azon versenyeznénk, melyik a jobb rétes a baklava, a magyar házi v a tiroli, mind máshogy, de végül is rétes

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 16:37:59

@hagyma: az is lehet szempont.
A hajon mi ugy ettuk, hogy nagyonvertuk jo adag tejszinhabbal, majd a tetejere ment a juharszirup. Az valami fennseges volt.

Kiprobalnam baracklekvarral es tejszinhabbal is...

Mrs. Clayton 2013.04.28. 16:38:27

@hagyma: ez így igaz, h nem helyes, sőt azt is el tudnám fogadni, h nincs szükség szerencsejátékra max lottó, sztem az is hülyeség, én életemben 3x ha vettem
de azt mondani, h aki játékgépet akar üzemeltetni fizessen gépenként xmillió ft-ot majd pár hónap után azt mondani, h meggondoltam magam nincs tovább az sztem simán csalás
a dohányosokkal a fordítottját játszották el
persze én nem bánnám azt se ha nem lehetne venni sehol, mert életemben 3 doboznál többet se vettem, szóval ez sem zavar, csak ismerem azt a politikusi bagázst, akik itt ott leosztották maguk közt a pályát, s így világos, h mire megy ki az egész

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 16:40:31

@Jess G: nincs itt vita, kinek mi.

Abban igaza van hagymanak, hogy a magyar palacsintaba bele lehet tekerni a turorudit is... nyilvanvalo, hogy azt preferalja (elelmesebbek a kolbaszt is).

christophe 2013.04.28. 16:41:51

Azèrt dobbenet,hogy mèg mindig vannak emberek,akik nyelvtudàs,elozetes informàcio gyujtès nèlkul,a Sanyi bà azt igèrte,hogy...cimszoval kulfoldi munkavàllalàsra adjàk a fejuket.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.28. 16:46:28

@hagyma: a nyerogepekrol a montreali casinoban egy pasi lepadlozta a gepet oriasi osszeget nyert es egyszeruen nem akartak kifizetni neki mert azt mondtak CSALT EZEK A GEPEK UGY VANNAK BEALLITVA NEM LEHET VELUK NYERNI ENNYIT... birosag ele kerult az ugy a pasi megegyszer lepadlozta a gepet megiteltek neki a penzt ... de az ilyen tipusu gepeket azonnal bevontak mert nem lehet hogy nyerjenek vele .. ez nem urban legend tele volt a media vele..

Mrs. Clayton 2013.04.28. 16:49:02

@Kovermadar: az én pancakembe is simán belemegy egy vékonyabb tr
na megyek vissza a goblenhez, ha Sanyi előkerülne h mennyit enged a 10 milliós bérleti jogból írjatok, leküldöm a kölyköket nyárra tenerifére üzemeltetni a fagyizót, az izgibb lehet mint a balaton

Bloodscalp 2013.04.28. 16:52:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ahogy az egész írásnak kamuszaga van, kezdem érteni hogy a nemrég újragründolt "gyerehaza" project mivel is foglalkozik. Ellenpropaganda gyártással, rémtörténetek terjesztésével. Nice.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.28. 17:08:17

@montroyal:

Mint szerencsejátékos cég ex-alkalmazottja, erről beható ismereteim vannak.

Csak tisztességes helyen szabad játszani, ez az alap. Ugyanis - a közhiedelem ellenére - a tisztességes játék is óriási hasznot hoz az üzemeltetőknek.

A szabályok mindenhol mások. A nyerőgépeknél pl. a nagy kaszinókban átlag 20 %-ra van beállítva a nyerésarány.

Elárulok egy titkot: hosszú távon kaszinóban csak veszteni lehet, egyszerűen nincs más lehetőség. A folyamatos, szisztematikus játék a teljes vagyon elvesztéséhez vezet. A helyes hozzáállás a kaszinóhoz ugyanaz, mint a lottóhoz. Kaszinóból meggazdagodni egyetlen módon lehet: megnyerni egyszer valami hatalmas dzsekpotot és többet nem játszani soha.

Ez nem érvényes az olyan kaszinójátékokra, melyek nem tisztán szerencse alapúak. A legjellemzőbb példa a póker, ahol a nagy nyertesek mindig csak tudással nyernek és nem szerencsével.

Roden333 2013.04.28. 17:09:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ja nekem is soknak tűnik. De valahol 70% körüli lehet. Oda rengeteg megy UK-ból.

A két "felszolgáló" , azok is magyarok voltak ?
Eleve, nem dolgozok magyarnak sehol a világon.
Szerződést kötött a cikk írója? Stb...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.04.28. 17:11:50

lassan teljesen fölösleges olvasni a blogot. csak hülyeség, meg kamu megy.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.28. 17:20:18

@KanáriHajni:

Pedig sok ilyen van Spanyolországban!

Pár éve Alicantében vidámparkban volt ilyen vicces élményem. Odamegyünk jegyet venni és kérdezni valamit az egyik alkalmazotthoz, olyan tipikus andalúz mór fazon az illető, de az emberke nem ért egy szót se kérdésünkből. Ekkor eszmélünk rá: ez az ember talán mégsem tipikus andalúz mór fazon. Szólok a feleségnek bolgárul "az ember nem tud spanyolul, külföldi". Mire az emberke arca felragyog és elkezd bolgárul beszélni, kiderül bolgár cigány, valami rokona üzemelteti a vidámparkot, s spórolási céllal a rokonait hozatta ki alkalmazottnak. Röhejes volt, mert az illető animátori feladatokat is ellátott: ez azt jelentette, hogy bolgárul és cigányul halandzsázva ide-oda ugrált a létesítmények körül bohócgrimaszokat mutatva a gyerekeknek. Valószínűleg csak a helyi spanyolok vették észre, hogy nem helyi ember.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 17:21:39

@Mr. Long:
Valoban!

Lehet jobb lenne heti egy cikk, de az tartalmas. Esetleg HA is szurhetne a bekuldeseket es mondhatna a jelentkezonek, hogy ez keves, irjal tobbet errol vagy arrol...

Mrs. Clayton 2013.04.28. 17:24:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: na ehhez van egy sztorim
egyszeregy bank év végi partira hívott, ahol az egyik duna parti casino kihelyezett egy mini casinot
életemben nem voltam még szerencsejáték teremben a szabályokat is csak kb ismertem
kaptunk kezdő zsetonkészletet
én nagy lendülettel fel is tettem majd az összeset a 10-re
és lőn nyertem, az ölemben alig fért el a sok zseton, büszkén mutogattam mindenkinek, amikor felvilágosított vki a jelenlévők közül, h valójában semmit sem nyertem a tapasztalaton kívül, mert nem váltható pénzre, ellenben kapott mindenki azt hiszem egy 1 dolláros igazi zsetont, amit a casinoban el lehetett költeni, akkor végleg kiábrándultam az egészből és nincs tervben h nyerve gazdagodjak meg

DieNanny CH 2013.04.28. 17:32:46

@Jess G:

Velem is volt ilyen, igaz lóverseny. A Magna Racino Ausztriában rendezett egy Anyák-napi lóversenyt, én is a családdal mentem, és kaptam 5 eurót, hogy tegyem fel egy lóra. Nézegettem ott egy prospektust, hogy mégis milyenek az esélyek, aztán feltettem egyre. És lőn! Nyertem 10 eurót... Életemben először játszottam. A lovak viszont gyönyörűek voltak, és nagyon izgalmas volt az egész verseny.

KanáriHajni 2013.04.28. 17:33:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tudom, dolgoztam én is német étteremben (itt), ahol a tíz éve itt élő német, erősdohányos kolléga tőlem tanulta meg az öngyújtó spanyol elnevezését... És amikor nem német vagy angol vendég jött, akit még úgyahogy be tudott azonosítani, odaküldött az asztalhoz, hogy "légyszi a spanyolokat te csináld", majd amikor lelkesen üdvözöltem őket spanyolul, kiderült, hogy franciák... De attól, hogy van ilyen, még gondolhatom róla ugye, hogy CIKI? :-)
@anyahajókabinajtóhajtogató: Abszolút egyetértés! :-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.28. 17:49:06

@Jess G:

Nálunk voltak emberek akik többszázmillió értékben gyűjtöttek össze játékzsetonokat, s aztán csodálkoztak, hogy semmit sem érnek. Az onlájn játékok világában sok a mítosz és rémhír. A teljesen alaptalan csaláselméleteken kívül néha más is előfordul. ez egyik az volt, hogy a terem figyeli ki nagyon ügyes, s ha valaki nagyon sok játékzsetont szedett össze, akkor azt megdicséri és ad neki valódi pénzt. valójában a játékszetonos játék egyetlen célja: gyakorolni a játékszabályokat, mielőtt az ember elkezd rendes pénzben játszani.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.04.28. 18:07:32

@Molnár Gyula38: Hát én nem tudom, hogy Spanyolországban szezonban mi a helyzet, de mi Húsvétkor voltunk ott egy szintén forgalmas helyen. 3 nap után a szállodában közölték velünk, hogy átraknak bennünket egy másikba, mert nincs elég vendég...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.28. 18:08:48

@hagyma: sőt lehet meg hortobágyi is belőle:D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.28. 18:11:50

@hagyma: Eddig sem nyúlták le, hatósági áras volt a cigi eddig is.

Ellenben most oda lehetett adni sógor , koma jóbarátnak, olyanoknak, akiknek még keredkedelmi tapasztalatuk sincs.

@charlieharper: keresztszemes hímzés egy típusa , fél keresztszem, csak átlót varrsz. Általában képeket szoktak így.

Mrs. Clayton 2013.04.28. 18:16:23

@tildy:): ja, egy gyümölcsös csendéletet csinálok, nagyon izgi, kb mint hangyát szedni :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.28. 18:21:38

@Jess G: tefalnak van (privilege) nagyon jo palacsintasutoje. Anno odahaza a tesconak volt rá akciója, akkor vettünk. Imádjuk.

A varrásra: nekünk otthon sok keresztszemes terítőnk volt, mamám meg rendszeresen hímzett anno főképp kalocsai mintát.

@Angela1: Múltkori poszt fb oldalán kb kiosztottak, hogy mi az , hogy fejenként fél millió forint érdemes a külföldre költözéshez. Oké, értem én, ha valaki a semmibe megy ki, de általában ők azok, akik utána síva rohannak haza. Tisztelet a kivételnek.

RecsölGrin · http://3x.no.londonorszag.dot.com 2013.04.28. 18:22:37

Háát, elég furcsácska poszt.

Az amúgy érdekelt volna, hogy hol lakott ezalatt a szűk egy hónap alatt és az kinek a költsége volt ill. ha mindenki dilettáns mi a bánatos fityferéért nem keresett máshol munkát?

Egyébként olyan gyerehaza.orgos feelingje van.

I-Work 2013.04.28. 18:26:28

Sziget helyett Kastélyszálló, olyan nagy targédia a két napos munkavégzéssel nem történt.

- Egyébként, aki külföldön szeretne - nyilván nem kevés jövedelem reményében dolgozni -, az jó, ha ismeri a célország viszonyait és jogrendjét. Adódhatnak kínos meglepetések. A magyar (és nem magyar) munkaközvetítőket pedig lehet ellenőrizni, referenciákat kérni, stb.

Aki nem közvetítőn keresztül talál munkát, az előnyben van, - bár egy üzlet bármikor befuccsolhat, nem csak a Kanári szigeteken, de akár egy Kastélyszállóban is.

KanáriHajni 2013.04.28. 18:26:50

Szerintem a gyerehazások úgy írták volna, hogy egy külföldi akarja átbaszni, és egy váratlanul a semmiből felbukkanó honfitárs segít neki mondjuk hazajutni... Szóval a szerző szimpla szerencsétlen volt. (De szépen alliteráltam.) :-)

Furos 2013.04.28. 18:29:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tehat szerinted csak tudassal nyernek a pokerben es soha sem szerencsevel???
Azert ezt atgondolnam megegyszer....

váj mí 2013.04.28. 18:50:17

@Kovermadar: Ne már, most kezded te is, mint Sany9? Elmarad a bevétel, ha nincs poszt, és letöltés. Ééééércseeed? ;)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.28. 18:58:51

@Furos:

Csak szerencsével nem lehet pókerben hosszú távon nyerőnek lenni.

Istvan Kovacs 2013.04.28. 19:02:13

Az olvasókhoz: Ne higgyétek el amit Tibor írt! A fele sem igaz. Fizettük a szállását, és a fele fizetését előlegben is megkapta, csak erről nem írt.
A bejegyzésem a szerzőhöz:
TIBOR!
Loptál:személyes levelezésünkben, korábban bevallottad, hogy te loptad el az étteremből a késeket! Szándékosan kárt okoztál, letörted a gáztűzhely gyújtógázt adó égőfejeit! Pedig mi fizetésnap előtt több nappal megelőlegeztük, kifizettük a fizetésedet felét! A másik felét azért nem kapod meg, mert LOPTÁL!
Ez miért nem szerepel az irományaidban? Ezekért vállalnod kell a felelősséget!
Úgy fizettünk ki, hogy nem is kellett dolgoznod igazán.
Kint nem egyszerű éttermet nyitni, főleg idegenként tesznek be a hatóságok, ezért volt nehéz kivárni a megnyitáshoz szükséges papírokat. Tibor, a cikk szerzője ezt nem tudhatta. Ennek ellenére kifizettük.
Tibor! Sajnállak, hogy bosszúból ilyen cikket írsz, ez lelki sivárságodat mutatja, pedig nem ilyennek ismertelek meg.

váj mí 2013.04.28. 19:06:53

@Istvan Kovacs: Te, mi töknek toboroztatok személyzetet, amikor az engedélyek még a kanyarban sem voltak? Hogy legyen kinek fizetni a szállását meg a repülőjegyét?

Istvan Kovacs 2013.04.28. 19:16:33

Szerződés szerint át kellett volna adja a korábbi bérlő március elsején az éttermet, de csak 6-án tette, emiatt az összes engedéllyel megcsúsztunk. Ez a mi zsebünkre ment, de az a mi bajunk...nem tartozik a személyzetre, főleg ha pihenhet a napon, mégis jár neki a fizu...

Taxomükke (UK) 2013.04.28. 19:16:55

A kommenteket még nem olvastam, de az első kérdésem: munkaadó neve, címe?

váj mí 2013.04.28. 19:21:08

@Istvan Kovacs: Hm, és ez a 6 napos csúszás eredményezte, hogy csak 26 nappal a tervezett időpont után kezdhettek el dolgozni az általatok toborzottak? Meg azt is, hogy nem volt anyagi fedezet a működtetéshez?

váj mí 2013.04.28. 19:21:48

@Taxomükke: Olvasd el, megjelent az egyik érintett.....

Istvan Kovacs 2013.04.28. 19:26:29

Most is működünk, van fedezet, az elején nem jöttek össze a dolgok. A spanyoloknál "manjana" mindent holnap...itthon könnyebb.

orange85 2013.04.28. 19:31:11

@Istvan Kovacs: nocsak, nocsak, lesznek még itt fordulatok.basszus,szeretném úgy olvasni ezt a blogot hogy nem tételezem fel hogy hazudnak az emberek. az elején még én oltottam le embereket mert megkérdőjelezték mások szavait.itt kérek elnézést.azért mert szégyellem ezért magam és mert most elmegyek hányni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 19:37:07

Wahaaaa... sot: huhiiii!!! Kulonben parappapapam es pak-pak-pak!

Micsoda dramai fordulatok, micsoda erzelmi hullamhegyek!

"Ezt nem hiszem el! Tolja le, tolja le..." - vagy ez mashol volt?! ;)

Taxomükke (UK) 2013.04.28. 19:37:41

@váj mí: Ja, látom...
... már ha valóban...

nyuszigonosz 2013.04.28. 19:38:30

@orange85: Mert magadból indulsz ki, mint ahogy én is azt teszem.
Nem közöltetnék kitalációkat, valótlanságokat, rágalmazásokat, és amikor úgy láttam, néhány posztolónál nagyon elszaladt a toll, bizony reagálni is szoktam.
Most örülök ennek a fordulatnak, hogy megjelent a másik fél.

Istvan Kovacs 2013.04.28. 19:38:35

Kár hogy nincs itt a másik érintett, mármint a cikket író Tibor, a szakács. Sajnos képet (átutalásról szólót) nem tudok feltölteni, hogy mindenki láthassa, megkapta a fizetési előleget.
Kellemes vasárnapi időtöltést mindenkinek!

váj mí 2013.04.28. 19:41:13

@Istvan Kovacs: Nos, sok sikert a továbbiakban, úgyis az idő dönti el, hogy mennyire hozzáértő csapatot hoztatok össze. Ha jövő ilyenkor is működtök még, akkor kezdhettek fellélegezni.
Azt meg, hogy mi történt köztetek és a posztoló között (lopás, rongálás), úgysem tudjuk megítélni, mennyire igaz. Viszont a sorozatos csúszások, a kezdeteknél hiányzó fedezet a működtetésre azért egy munkavállaló számára sem jó jel.

nyuszigonosz 2013.04.28. 19:41:28

@Istvan Kovacs:
Igen, ez a maňana dolog ez sajnos megvan a spanyoloknál.

Mint írod, azóta minden müködik, és ha így igaz: akkor a jövöben bizony jobban meg kell válogatni a személyzetet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.28. 19:48:25

@váj mí: csak pangas van cikk teren.
Olvasnek mar egy 4-5 oldalas, reszletes osszefoglalot mondjuk Mianmarrol vagy Kongorol, esetleg Boliviarol. Valami erdekesebbet vagy legalabb melyebbet a mostani "satantancolsamanhatan szociologiai ugysemertem" vagy a "mosdatlan londoniak" temanal...

váj mí 2013.04.28. 19:52:25

@Kovermadar: Ööööö, azok nem a franciák? Mármint a nem rendszeresen tisztálkodók? Keverem már a sztereotípiákat.
Különben, ja kissé egysíkú a blog, de valszeg nem igazán van miből válogatni, és a napi posztolás kényszere nagy úr.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.04.28. 20:00:04

nem azert mesz kulfoldre, mert a magyar munkaltatok ilyenek? mit vartal? igy jar aki magyar munkaltatohoz megy kulfoldon :)

kovacs55 2013.04.28. 20:00:41

@33621:
Hogy jön ide a trafikbuli te szerencsetlen??? Kapjal mar a fejedhez, ha fikazni akarsz akkor menjel mashova. Neked mindegy hogy idd-ki vagy vidd-ki????

Taxomükke (UK) 2013.04.28. 20:07:32

Úgy leült ez a blog... Valami jó kis angliai poszt kéne már végre, vagy legalább írországi...

nyuszigonosz 2013.04.28. 20:10:35

@Kovermadar: Sajnos az a csirkés alak nagyon udvari írója lett a blognak.. miért is?
Meg valami azt súgja, lehet, hogy maga HÁ sosem kelte át a határt, így nincsenek saját írásai...
Úgyhogy marad a sablon.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.28. 20:12:19

@nyuszigonosz:
nekem is van egy ilyen benyomásom...
bár ez nem baj

orange85 2013.04.28. 20:12:57

@Taxomükke: jah,sámán bátyám gyühetne egy fasza kis angliai értekezéssel :-)

orange85 2013.04.28. 20:14:53

@Istvan Kovacs: tinypic.com/ .léci, így nem érhet véget ez a sztori.

váj mí 2013.04.28. 20:16:07

@orange85: Miért, annyira szeretsz görgetni?

2013.04.28. 20:16:56

@Taxomükke: Inkább "gyűlölik a magyarokat a nagyvilágban" poszt kellene, ott töménytelen mennyiségű hozzászólás szokott keletkezni.

nyuszigonosz 2013.04.28. 20:24:22

@Babette_: Nem, Babette, az magában egyáltalán nem baj.

orange85 2013.04.28. 20:38:38

@váj mí: heh,tök mindegy miről ír, forrni fog körülötte a víz.amúgy is, megígértem hogy próbálom a csávót megérteni. kiváncsi vagyok a legutóbbi posztja óta fordít-e a dolgok menetén.tudod:ami nem hajlik az eltörik.

tanato 2013.04.28. 21:05:26

@Kovermadar: Pedig Myanmarban lakik egy kommentelőnk,de nem mer írni ide mert fél a negatív kommentektől.

2013.04.28. 21:07:23

Huha! Akkor mi leszunk itt Judge Judy?

váj mí 2013.04.28. 21:13:00

@orange85: Te pszichiáter vagy amúgy? Mert az rendben van, hogy egy szakember megpróbálja megérteni. De egyébként, minek?

Furos 2013.04.28. 21:27:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "legjellemzőbb példa a póker, ahol a nagy nyertesek mindig csak tudással nyernek és nem szerencsével"
Felhivnam a figyelmedet a mindig szo hasznalatara. Az en ertelmezesemben ezek szerint MINDIG tudassal nyernek es nem szerencsevel....
En nem azt vitattam, hogy tudas nelkul csak szerencsevel lehetetlen hosszu tavon nyeresegesnek lenni.
Mindossze felhivtam a figyelmet a nyilvanvalo hulyesegre amit allitottal.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2013.04.28. 21:32:38

NE higgyétek el, amit a Tibor, meg az Istvan Kovacs írt! Én voltam az egyik pincér, és komolyan mondom, hogy ki bírok nyitni egy kólát! És nem a Tibor lopott, hanem a Géza, a másik pincér, aki tényleg nem tud kinyitni egy kólát sem! A Géza azért mondja rám, hogy nem tudok kinyitni egy kólát sem, mert egyszer nem tudtam kinyitni egy fantás üveget, úgy rá volt szorulva! De az fanta volt! És ezt úgy adta tovább, hogy nem tudok kinyitni egy kólát! És az István meg ellopta a Tibor pénzét, és abból adott Tibornak vissza valamennyit. A Tibor csak azért akarta ellopni a késeket, hogy ki tudja nyitni velük a kólákat, mert igazság szerint a Tibor se tudja kinyitni a kólát! Egyébként az István sem tud kinyitni egy kólát sem! És mielőtt előjönne a téma, nem én loptam el az előlegből megmaradt félpénzt!

aleb19 2013.04.28. 21:39:48

a poszt nagyon jo ,erdemes a szakacs blogjat is elolvasni

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.28. 21:43:58

@hagyma:
Valóban csodalatos dolog volt betiltani a nyerőgépeket.
Sok falusi vagy városi egyszerű vagy nem egyszerű melósnak vagy nem melósnak a családja fellélegezhetett.

Nem a játékgépesek hibája volt de ezek az emberek a családjaikat tettek tönkre.
Mondjuk az állam is leszedte a sápját ezek hasznából rendesen.

Embereket tettek tönkre ezek a gépek.
Es iszonyat nagy hasznot hoztak a tulajdonosuknak.
Nem hiába tiltakoztak a betiltása ellen.
Egy darabig nem akartam elhinni hogy tényleg csak jóakaratból tiltottak be, de azota nem hallok más dologról..
Biztos volt pedig a háttérben valami.
Nem szokott a mindenkori magyar kormány olyat csinalni hogy az embereknek tényleg jó legyen mert csak szopatják az embert.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.28. 21:53:27

@Roden333: Eleve, nem dolgozok magyarnak sehol a világon.

akkor most mit gondoljanak a magyar vallalkozok.. nem dolgoztatok magyarral? nem segitek ha munkat keresnek ? én mar 4 magyar fiunak adtam munkat 1 nagyon kib...t velem egy kozepesen es 2 nagyon rendes volt..igaz en kifizetem rendesen idore mindenkit akkor is ha nekem nem marad penz v eppen adosag marad.. vannak olyan lassu honapok amikor a munkas jobbban keres mint a fonok... persze ez canadaban van nem MO-on..
az is igaz en dolgoztam olyan helyeken ahol nem lettem kifizetve (masok sem minden csutotokon duhos emberek varakoztak az iroda elott) vegul kifizettek otthagytam es 6 honapig jartam vissza a penzemert...tehat nem csak magyar sajatossag...

dutibi (törölt) 2013.04.28. 22:10:35

Tibor vagyok! Sziasztok, most értem haza várom a kérdéseket! :-)

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2013.04.28. 22:17:23

ú elolvastam a poszter blogját, kurvanagy

váj mí 2013.04.28. 22:26:07

@dutibi: Ha átolvasod a kommenteket, azokban benne van az összes kérdés, illetve megválaszolható állítás ....

aleb19 2013.04.28. 22:34:25

@dutibi: nincs nagyon kerdes szerintem eleg tiszta az ugy
szerencsetlen modon egy/nehany koklerral akadt dologod nagyon sokkal nem maradtal bent, de kellemetlen volt
egyutterzes van de az ilyen pitianereken tul kell lepni

aleb19 2013.04.28. 22:39:31

@rockseiaXLL: ja hagyma ami lett es ezert nagyarcu so kapott egy kis cikizest itten nehanyunktol es legutobb megigerte, hogy soha tobbe hataratkeloblog, de csak nem tudta betartani a szavat

dutibi (törölt) 2013.04.28. 22:40:21

@váj mí: Azt kérem mindenkitől, hogy először olvassa el a blogot. (És ez nem Önreklám, :-) ) Hiszen az írásban minden részletesebben szerepel. A "Határátkelő" kért meg, hogy írjak egy rövidebb verziót mert több oldalt ők nem tudnak kitenni.
Az igaz, hogy az egyik tulajdonos István volt, de nem Kovács. Az Ő vezetéknevét azért hagytam ki mert a bérem felét Ő kifizette. És ezt meg is írtam a blogban. Ellentétben a Sándorral, aki a stílusából ítélve most "Kovács István" néven tesz bejegyzéseket. Állok elébe!
A félreértések elkerülése érdekében az egész "Blog" nem az én meg nem kapott felel béremről szól, azon már túl vagyok. Az egész történetet, érdekesség, tanulság ként írtam meg.

33621 2013.04.28. 22:41:41

@kovacs55:
Kedves hozzászóló ha elolvastad volna az előző kommenteket, nem én hoztam fel itt ezt a témát, én csak hozzátettem valamit ami úgy látom téged nagyon érzékenyen érint.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.04.28. 22:46:32

Nincs itt semmi látnivaló kérem Oszoljunk.
Magyarok köpködnek magyarokat. Mindennapos eset.

nyuszigonosz 2013.04.28. 22:55:43

@dutibi: Ahogy nem olvasok személyes blogokat, hát ezt most elolvastam: kérted a megértés miatt, és mert az @aleb19: is utalt rá.

Ha úgy szakácskodsz, ahogy írni tudsz, akkor remélem jól fizetett munkád van: akárhol. Mert írni tudsz.

A tanulságot meg már saját magad levontad.

aleb19 2013.04.28. 22:56:19

@dirtyfreebird: ja a hatterben a magyar maffia volt/portik es tarsai/ es nem csak betiltattak de elotte kb fel evvel le is csereltettek veluk a jatekgepek nagyreszet...jo kis koltseges cumiztatas volt
erre mondjak ugyes

váj mí 2013.04.28. 23:05:53

@dutibi: Ne haragudj, de ezt nem fogom megtenni. Semmi személyes, csak nem szeretem az én-blogokat.
Az a posztból is világosan kiderült, hogy megszívtad. A többit árnyalják a kommentek-ha igen. A tulajé, meg a tiéd is. Az például nagyon nem érdekel, hogy ki lopott, meg ki rongált. Egy állítás, egy tagadás lesz a vége úgy is. Én meg nem vagyok bíróság.
Már az elején írtam, mielőtt bármelyikőtök feltűnt volna itt, hogy a helyedben én légkésőbb akkor hagytam volna ott az egész pucerájt, amikor a tulaj képes volt hazamenni úgy, hogy semmi sem volt elintézve ahhoz, hogy beinduljon a munka. De nem vagyunk egyformák.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 23:26:20

@tildy:): jatekgepekrol beszeltem
ja megvettem a horgasz es vadaszfelszerelest
a medvek retteghetnek
sphotos-a.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/941527_437949462955650_942497205_n.jpg

Amaretto 2013.04.28. 23:26:37

@dutibi: Kedves Tibor! Történeted nagyon szívfacsaró, azonban te is tudod, ahogy itt mindenki, hogy te vagy ebben a storyban a sérelmezett, ezért egyértelmű, hogy azok a dolgok amik viszont a te listádon vannak, mer biztos hogy vannak, azokat nem fogod leirni. Úgy gondolom hogy ha ennyi időt és energiát fektet valaki abba hogy csak pusztán a többi magyar védelme érdekébe leirja ezt a történetet akkor abba is ugyanannyi időt fektett hogy az ottléte alatt amikor már realizálódott h csak veszteségesen hagyhatja el a helyszint, megbosszulja a sérelmeit. Ahogy ez a történet sem csak tanulság hanem lejáratás az étteremmel szembe, úgy biztosan te is csináltál odakint ezt azt, amit elfelejtesz megemliteni, hisz te is csak egy magyar vagy :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 23:26:50

2 ora es egy jogositvany kellett hozza:)

aleb19 2013.04.28. 23:38:42

kedves@hagyma: buszke lehetsz magadra ...ismet sikerult hozni a szintedet, ha mar penisznovelokent draga sportautora nem telik marad a hosszupuska+pozolas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.28. 23:45:12

@aleb19: oh jeah ez az amot szeretek amerikaban
itt nem csak a csokosok vadaszhatnak
allampolgari jog
ezert vettem ezt a medveolot
menny be holnap az aldiba es vegyel egy ilyet")
ugye hogy nem fog menni:)
nekem meg ment egy jogsira 1 ora alatt:)
a peniszemmel minden rendben, nem tan raizgultal?
draga sportautot is vehetnek, de nem kell
a termeszet lagy olen akarok horgaszni es vadaszni
holnap horgaszo nap lesz
majd teszek fel fotot a halakrol
egyeb kerdes?:)

aleb19 2013.04.28. 23:59:05

@hagyma: megbuktaa geco megint kiderult, hogy picsat csinaltal a szadbol az igerted szurni fogsz engemete is...ennyit az adott szavad ertekerol

albino combino 2013.04.28. 23:59:11

@dutibi: olvassa ám a tököm oldalakon keresztül a semmit. Szedd össze a gondolataidat és írd le fél oldalban, hogy mi a fene is történt. Ha meg nem tudod leírni akkor add fel és majd elmeséled egy sör mellett annak akit érdekel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 00:01:39

@aleb19: hat kocsog az van hogy en klikkelgetek a szures gombra de kovetkezo nap megin visszadob, em is azt remeltem sos tobbet latlak
most megint raklikkelek

aleb19 2013.04.29. 00:03:15

@hagyma: koszike szopotgombocfeju gyoker

pappito · http://pappito.com 2013.04.29. 01:44:40

@hagyma: "ja megvettem a horgasz es vadaszfelszerelest"

Jól tetted. Miféle puska az? kaliber? Mire fogsz vadászni?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.29. 02:31:25

@hagyma: arrafele ilyen gyakoriak?

Szegeny allatok. Mi meg a pokot is kitessekeljuk az ablakon, nem hogy elvezetbol allatokra lovoldozzunk.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.29. 02:55:43

@tildy:): szerintem ezt a pasid nem így gondolja. Illetve hát nőuralom van. Ez a többesszám azért szemet szúr.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.29. 03:02:32

@Kellemes Zérókomponista: de , pontosan igy gondolja.
Nem veletlenul irtam tobbesszamot:) De nyugodtan kerdezd meg tole, ha kivancsi vagy ra.

pappito · http://pappito.com 2013.04.29. 04:41:57

@tildy:): a vadász nem "élvezetből lődöz állatokra" ahogy a hentes se "élvezetből" belezi ki a jószágot.
a vadászat ennél azért kissé komplexebb dolog, a kártevőirtástól az állománykarbantartásig. Gondolom a vadgazdálkodás szó sem ismerős.
A vadászat azon kevés dolgok egyike amelyek ősidők óta kísérik az emberiséget, még a kurválkodásnál is régebbi.

Az, hogy a kedves elvtársak a puskájuk elé hajtott vadra harminc méterről rálőttek (meg két-három segédvadász, hogy biztos sikerélménye legyen Czinege et.-nak: na az nem vadászat)

Természetesen semmi baj nincs azzal, ha neked ezzel bármi gondod van, csak érdmesebb olyasmit véleményezni amiről egy nőklapja képaláírásnyinál többet tud az ember.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 06:08:45

@pappito: remington 270-es
szarvas, oz vaddiszno nyul
@tildy:): badgazdalkodasrol hallottal mar?
ha senki nem lone ki a vadakat 5 ev mulva vaddiszno nezne be az ablakodon
ennek megfelelo rendje es keretei vannak
csak szolok, hogy a fustoltkolbaszod sem fubol van, csak ott nayguzemi korulmnyek kozott olik a disznokat
szoval ha vega leszel elfogadom ugyahogy a velemenyedet, addig nem tudom
ha a kolbaszt pokbol csinalnak, nem tessekelned ki:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 06:11:44

@tildy:): fekete medve rengeteg van, kimegy a hegyekbe tuti talalkzoll veluk, de altalaban baratsagosak
medvet nem is akarok loni

pappito · http://pappito.com 2013.04.29. 06:15:29

@hagyma: de remington micsoda? model 770?

Ha a kaliber a .270 akkor nem sok marad a nyusziból, ha elcsíped, az ágyúval verébre :) de malackára meg szarvasra fasza. Nekem is .270win volt az első puskám, rúgott, mint a ló :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 06:18:48

@pappito: 770-es, 270-es a kalber
hat igen a nyulat nagyon a seggen vagy a fejen kell eltalalni az teny
szarvas, oz vaddiszno a fobb celpont, bar meg akar medvere is eleg lehetne, de nem akarok medvet loni
meg kell egy soretes is, meg akarok egy kisebbet, egy Henryit pl.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 06:23:38

de majd csak szeptember utan, most a horgaszas vancelozva
holnap /ma/ megyek harcsazni, de sugerre es pisztrangra is van szerelekem

pappito · http://pappito.com 2013.04.29. 06:28:55

@hagyma: a 770 egy egyszerű kis puska, semmi fancy, kicsit darabos (a review-k szerint) de öröklét meg egy nap. Amennyire emlékszem könnyű is. Nagyon alaposan tisztítsd ki az első használat előtt, de ezt biztos mondták a boltban is.

smallbore-ból vegyél egy ruger 10/22-t nem bánod meg (.22LR kaliber), el plinkingelsz a ház körül (plusz nyuszi, koyot, magpie, general pest control)

sörétes nekem is kéne :) pár nap és viziszárnyas szezon!

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.29. 06:31:21

@tanato: hát eddig az derült ki, hogy aki nem kamuzik, annak nem sok mindentől van félnivalója.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 06:42:07

@pappito: hat olyan nagyon konnyunek nem mondanam
henryt akarok, amivel a vadnyugaton lovoldoztek az az alul huzogatos betoltos:)

pappito · http://pappito.com 2013.04.29. 06:50:50

@hagyma: ami a kavbojoknak volt az a lever action :)

mommmmo 2013.04.29. 07:00:07

En azt nem ertem, hogy ennyire tokeletlenul hulye embereknek hogyan lehet 25 ezer euroja arra, hogy csak igy eltapsoljak.. nem "AMagyarokkal" van a baj, hanem, hogy ilyen a mechanizmus, hogy ezt dobja ki. tuti, hogy valamilyen formaban ez is az allamkasszabol jott, az adofizetok finansziroztak, mert aki megdolgozik a penzeert, az nem dobalja igy ki az ablakon... Vagy lottofonyeremeny, vagy hirtelen rajuk szakadt orokseg, persze.

tanato 2013.04.29. 07:54:14

@Babette_: Ha egyszer leírja myanmari élményeit ,biztosan nem fog kamuzni.De egyelőre nem akarja kitenni magát verbális atrocitásoknak.

kutya vacsorája 2013.04.29. 08:23:46

@orange85: csak úgy mondom, elméletben. ha az egyik hazudhat, hazudhat a másik is. amúgy sztem az igazság odaát van.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.29. 08:28:19

@hagyma: ..
Ez hogy?
Fogod a puskát, kimész az erdőbe aztán lősz egy medvét?
Fol a csomagtartóra aztán hazaviszed a kandalló elé?
Nem kell engedély hozza?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.29. 08:29:39

@aleb19:
Csak kothchogh pithchak szurnek.
Hagyma meg nem az.

kutya vacsorája 2013.04.29. 08:34:18

@pappito: kurválkodásnál is régebbi, talán igaz. és erkölcstelenebb, haszontalanabb is.
ha nem élvezné, nem csinálná. ennyi. és legalább értene hozzá, de nem. gyakran csak halálos sebet ejtenek, az állat napok alatt szenved ki.
milyen vadgazdálkodás? itt a mi falunkban pl.ugyanazok az arcok a vadászok (vadászidényben. de ekkor is tökrészegen össze-vissza lövöldözve), mint a rapsicok (amikor tilos lenne vadászni, pl. szaporodási időszakban). még csapdáznak is.
szólni ellenük nehéz, mert kinek? a vadásztársaság tagja a jegyző és a körzeti megbízott.
kegyetlen szórakozás dagadt bankároknak, falusi hatalmasságoknak, fegyvermániás hüjegyerekeknek. tiszta középkor. nem kegyetlenkedés? kotorékoztatni a kutyát pl.? aki ezt mondja, az vagy sose látott ilyet (kijönni a rókalyukból két véres, döglődő állatot, mindegy melyik "nyert" aznap. ja a kutya fogyó eszköz...) vagy erekciója van a háborús filmeken is.
ezt a "vadgazdálkodás" dumát városi sznoboknak vezessed elő lécc, akik fényespapírú újságokban nézegetik a rolexóra és a browning hirdetéseit. én naponta találkozom az ún.vadászokkal. az alja. uf.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 08:50:27

@dirtyfreebird: kell vadaszati license termeszetesen, az egy 10 oras tanfolyam
utana meg van mondva mikor minek van a szezonja es akkor mehetek es ha medveszezon van akkor lohetek egy medvet
de magat a puskat azt megvehet/t/em minden nelkul
ahhoz nem kell semmi csak egy jogsi
a horgaszengedelyhez meg 20 dollar kell es kesz, mehetek carolinaban barhova

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 08:51:53

@kutya vacsorája: lehet otthon igy van, de itt bebasznak a bortonbe

albino combino 2013.04.29. 08:55:19

2 dolgot nem értek csak :)
ennyi erővel miért nem lehet szólni annak aki 10 gyereknél jár, hogy "öreg - eddig egy einsteint se sikerült összehozni, fogd fel, hogy nem a tiéd a legfaszányosabb dns, ne erőltesd"
a másik, hogy a vadászat meg úgy általában hagymának a magánélete hogy a viharba kerül elő minden posztnál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 08:58:35

@albino combino: mert mikor lejart a poszt, lehet irni masrol is
es pl a maganeletemen keresztul ertekes informaciokat osztok meg pl az amerikai vadaszatrol es horgaszatrol
es ez sokakat erdekel

aleb19 2013.04.29. 08:59:24

@kutya vacsorája: ja a vadaszat szintiszta mentalis penisznovelo oregedo es/vagy kis pocsoknek akiknek nincs penze meno sportautora

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.29. 09:00:13

@hagyma: amig nem vagyok ehes, de...
@pappito: tudom mi a vadgazdalkodas.

aleb19 2013.04.29. 09:01:23

@albino combino: mert hagyma egy megoszto beszologatos grafoman gyoker es allandoan off-ol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 09:02:16

@tildy:): hat ha tudod, akkor tudnod kell, hogy az allatokat segiteni kell, menteni kell, ha, etetni kell, ha, es bizonyos letszamban ki kell loni
errol szol a tortenet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 09:03:13

pl 2 madaretetom van es a madaraim nem panaszkodnak az ellatmanyra:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.29. 09:20:04

@hagyma: Remelem az emberi "tulszaporodasnal" nem ez a velemenyed.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.29. 09:24:49

tanulságos írás,. meg történet az biztos.

Az azért nem semmi, hogy képes volt kivinni két tök amatőrt is pincérnek.

jweiss 2013.04.29. 09:25:14

Végre egy jó hír. Jól beszoptad a spanyol faszt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 09:27:14

@tildy:): hulyeseget beszelsz
a vadaszat az allatok erdeke is /megfelelo eletter es taplalek, a fiatal szarvasbika erositi az allomanyt stb/
amugy az ember tulszaporodasa is okozhat problemat, sok orszagban ezt fogamzasgatlasi programokkal oldottak meg es szuletesszabalyozassal, mint pl. kinaban
namost egy vaddisznonak vagy egy medvenek eleg korulmenyes cavintont beadni
normalis orszagban ez szabalyozva van, mennyi legyen az allomany, mikor lehet kiloni, mit lehet kiloni
ez a vadaszat
erdekes a horgaszatra senki nem ugrik, pedig azok is allatok
es ott is szabalyozva van
meg mint emlitettem a marhavagohidakra sem
pedig ott aztan uzemszeruen olik az allatokat
de ha valaki a szablyoknak megfeleloen lelo egy vaddisznot, az gyilkos
aki vasarnap hajnalban leszurja jozsit a disznot, az meg a boller

MACISAJT 2013.04.29. 09:51:13

Böcsülettel végigolvastam a posztot és a kommentárokat.

Csupán annyit kérdezek, mint Drugics :"Minek köllött a létrát belekeverni?"
Mármint a létra=Teneriffe?

Mi köze Teneriffének ahhoz a klasszikusan magyarosch történethez, hogy két(több) magyarnak már az anyaország alapterülete sem volt elég, inkább elmennek az Atlanti -óceán egyik szigetére átverni/meglopni/lehazudni egymást, majd mindezt itthon nyilvánosan is folytatják?

Magyar vállalkozó+magyar vendéglátós...ehhez Teneriffe már csak a díszlet./háttér.
Akinek viszont nincs ideje hogy öt órát repüljön hogy ezt végigélvezhesse, annak jusson eszébe hogy mit alkotott ez a páros a Balaton elmúlt évtizedeiben...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.29. 09:51:19

@hagyma: marhavagohidnal elelmezesre olik a marhakat. Horgaszat sem a kedvencem, de ott vagy tuleli az allat, vagy vacsora lesz belole.

Logofet 2013.04.29. 10:39:27

@dutibi: Tulképpen óriási szerencséjük volt a tulajoknak, más országokban esélyük sem lett volna ilyen feltételekkel megnyitni a boltot. Nyilván gyakorlatilag semmi pénzből próbálták megnyitni a boltot, és ezzel persze nem csak saját kockázatot vállaltak -azt megtehetik-, de mások életével is játszottak. A jó hír az, hogy nem kell ehhez ilyen messzire menni, megteszik ezt Magyarországon is sokan, mert a vendéglátásról valamiért az terjedt el, hogy ahhoz mindenki ért. Valójában pedig egy konyha feltöltése -alapanyagokkal és eszközökkel- kb. 10-szer annyiba kerül mint amit a nagytudású újvendéglátósok kalkuláltak, ők eddig azt hitték elég két serpenyő meg egy tepsi -otthon is annyi van-, a bélszín pedig egyenletes szeletekben nő a maha valamelyik részén, mi ez a fura alakú valami, és hogyhogy nem jön ki egy 2,20-as bélszínből 11 darab szelet. Részvényem!

pappito · http://pappito.com 2013.04.29. 10:47:52

@kutya vacsorája: blabla. az amit ostoba, dölyfös részeg magyarok csinálnak röfögve az erdőben az nem vadászat, nem én keverem a dolgokat, hanem te. Az ami ott megy az nettó állatkínzás, amiért felnőtt helyen börtön jár. Az, hogy ott a hatalom azt csinál amit akar annak semmi de semmi köze ahhoz, hogy amúgy a vadászat micsoda. Mo-n én se vadásztam. Apám akart, de egyszer elment és pont ilyen okokból soha többet. Mert ez, amiről beszélsz az nem vadászat. Az az amit a vadászok csinálnak és az komoly dolog.

A bebaszva, széklábbal verekedés a kocsmában az nem harcművészet.

dutibi (törölt) 2013.04.29. 10:50:19

@Logofet: Köszönöm! Azok közé tartozol akik meglátták, hogy a blogom, nem önsajnálatból született,és nem magam vagy a pénzem siratom benne. Elismertem, hogy pöcs voltam mert megbíztam emberekben. Ennyi.
A tanulság viszont hasznosítható másoknak, ha okosan olvasnak a sorok között!

pappito · http://pappito.com 2013.04.29. 10:58:33

@tildy:): a vadász is megeszi amit lő (a medvét nem tudom, mondjuk) de szaravast, őzet, malackát az kihozzuk és megesszük, azért mentünk be.

egyébként tényleg szép, az országban ahol a kerti disznóölés nemzeti sport, késsel kergetik a sivalkodó disznót, öten ráugranak és az életlen késsel a befelesezett balfaszok nyiszálják a torkát, majd baltával kettévágják és feldolgozzák az egészet és ez egy családi program, ami hajnaltól estig tart - na innen kutyázni a vadászt aki erre tervezett, hatékony eszközzel, azonnali halált okozva leszed egy vadat - na ő a horrorszörny :)

yeah, right

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.29. 11:21:11

@kutya vacsorája: attol, hogy Mo-n hirbol sem ismerik a kulturat, meg nem jelenti azt, hogy az USAban is igy mukodik...

Ven vadaszok, nem is fogok, nem azert mondtam...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.29. 15:16:30

@tildy:): a vadaszok szerinted nem eszik meg amit lonek?

DieNanny CH 2013.04.29. 18:27:03

@hagyma:

Képes lennél lelőni a macikat?!

DieNanny CH 2013.04.29. 18:50:51

@pappito:
A családunkban már 15 éve egy puskafélét használtunk disznóvágáskor. Sűrítette levegő lő ki egy töltényt, a malac fejéhez kell tartani, de persze hozzáértők tudják, hogy pontosan hová; pont azért, hogy az állat ne szenvedjen, hanem rögtön kimúljon.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.29. 19:30:40

@pappito: vidéki lány vagyok, de utáltam a disznóöléseket is.Amint nem volt kötelező, el se mentem rá, már a szagát se bírtam. A disznóhús amúgy sem a kedvencem, több éve nem is vettem. (baconon meg kolbaszon kívül).

Virág eseten is csak cserepes jöhet szóba nálam, nem vágott.

tanato 2013.04.29. 19:38:54

@DieNanny: Hát sajnos valakinek mindig el kell végezni a gyilkolást,ha húst akarunk enni,legyen az vadász,hentes vagy falusi háziasszony nyúl vagy csirke esetén.Sajnos mindenevők vagyunk.

DieNanny CH 2013.04.29. 20:29:07

@tanato:

Nem sajnos! Egy jó szaftos, friss, rántott csirkecombnál nincsen jobb! De imádom a sült vért is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 00:44:50

@DieNanny: irtam fentebb hogy nem, de medveolonek is jo a kalibere
szarvast
vaddisznot igen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 03:26:18

@DieNanny: azert ha egy grizzly kozeledne felem, nem egy fekete medve malnazna
akkor igen

v2peti 2013.05.01. 00:12:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Oké. De ha ez így igaz, akkor miért utálják a kaszinók a ruletten a duplázós módszert?
Ugyanis azzal is egy idő után sokat bukik az ember, de ha nyer is, körönként akkor is csak a minimumtétet, azaz 1-5 dollárt (eurót).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.01. 08:55:23

@v2peti:

Manapság már nem utálják. Mert a maximum tétek elvették a rendszer értelmét.

v2peti 2013.05.04. 00:43:18

Én is nehezen hinném, hogy utálják.
Annak ellenére, hogy sokan ezt mondják.

Ugyebár ezzel a módszerrel viszonylag kis összegeket lehet nyerni! Közben meg mások a többszörösét veszítik el.

Ugyebár hiába van 90% felett a visszafizetett pénz, a valóságban sokkal nagyobb a ház haszna.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.05.06. 00:03:40

@v2peti: A kaszinok nem utäljäk, ellenben a dolgozok... :-) Szerinted mekkora élvezeti értéke van annak, hogy vagy jön, vagy nem? De leginkäbb nem, mert még 50%-os esélye sincs... Pascal is ebbe örült bele. :-)

v2peti 2013.05.09. 19:43:03

Lehet, de a vendégek többsége azért nem ilyen.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása