Meglehetősen kalandosra sikeredett Folkstone angliai élete. Ő sem kerülhette el a kultúrsokkot, ami vissza is kergette Magyarországra, ám pár munka nélkül töltött hónap után mégis visszament.

„Leérettségiztem, elmentem egyetemre, de ott elvitt az újonnan jött szabadság élménye. Ez az iskola rovására ment, így a második félév végén otthagytam és elhatároztam, hogy szakmát fogok tanulni.

Elkezdtem egy hároméves szakácsképzést. Az alatt a három év alatt fogalmazódott meg bennem a külföldi munka ötlete. Nem a nyomor vitt ki. Jó családból származom, nem volt soha hárommillás kocsink, se hatalmas tévénk, de ami kellett, az mindig megvolt. Voltunk többször külföldön is.

Szóval egy teljesen átlagos családból származom. Amíg szakácstanuló voltam otthon egy helyi étteremben, rájöttem, hogy abból a pénzből megélni ugyan megtudok, de előre lépni már nem. Gondoltam, hát kipróbálom, hogy külföldön tényleg kolbászból van-e a kerítés...

A munkakeresés

Rengeteg horror sztorit olvastam kecsegtető ajánlatokról, amikből nem lesz semmi, rabszolgasorról, ügynökségekről. Mivel alapjában gyanakvó természet vagyok, nem akartam magam rábízni semmi ügynökségre. Jobbnak láttam magam intézni az ügyeimet.

Közeledett a szakácsvizsga, már csak egy-két hónap volt hátra, hogy végezzek az iskolában. Szerencsém volt, mert otthon - egy álmos kis megyeszékhelyen – egy jó étteremben tudtam le a szakmai gyakorlatomat.

Mármint szakmai értelemben jó, mert maga a munkahely szar volt, a főnök alkoholista és zsarnok, de a szakácsokkal nagyon jó baráti viszonyom alakult ki, az egyikkel a kettő közül a mai napig tartom a kapcsolatot és nagy pörgésben dolgoztunk, szóval kiképződtem ott valódi szakáccsá.

Pedig az első napomon még azt se tudtam, hogy kell egy tojást feltörni és elvágtam a kezemet egy késsel. Három év múlva éreztem olyan biztosnak magamat a szakámban, hogy megmerjek próbálkozni egy külföldi munkahellyel.

Szóval, amikor már közelgett a szakácsvizsgám, csináltam magamnak egy angol nyelvű önéletrajzot. Sok mindent nem tudtam beleírni, lévén csak egy munkahelyem volt: ahol a gyakszimat töltöttem.

Jött az isteni szikra

Google a barátod, álláshirdetések, és szétküldeni a CV-t mindenhova. Másnap izgatottan néztem a fiókomat, de semmi nem jött. Aztán a következő nap se. „Ez így nem lesz jó, találjunk ki valami mást!" – gondoltam.

Akkor jött az isteni szikra. Google maps, majd ott a keresőbe beírtam, hogy restaurant. Megkerestem Angliát, mert angolul beszélek – meg oroszul, de a vízummal nem akartam bajlódni. Meg különben is, nem értem rá, a nyári szezon már beindult bőven, mire levizsgáztam. Olyankor sok szakács munkahely már betelik, úgyhogy sietnem kellett.

Mivel mindig is vonzott a tenger és annak a határtalan messzeségnek a szépsége, így tengerparti várost kerestem. Észak nem jó, sokat esik, legyen dél. Meg amúgy is, ott már voltam egyszer turistaként. Írtam 50-60 étteremnek, három dél-kelet angliai városba a tenger mellett. Facebook, e-mail, minden elérhetőségre küldtem egy CV-t.

Másnap 2-3 e-mail fogadott, sőt még egy telefonos megkeresés is volt. Amin a meglepődöttségtől, a yes és no szavakon kívül talán nem is tudtam mást használni. A hirtelen jött „dömpingben" kiválasztottam a legszimpatikusabb ajánlatot.

Eufória és "megcsináltam-érzés"

A választásom egy kis hotelre esett, aminek az éttermébe kellettem, mint szakács. A nem túl nagy hotelben összesen 12 szoba van, az egyikben kapok szállást ingyen. A fizu természetesen minimálbér, de az étkezésemet is állják és van tető a fejem fölött. Túl szép volt ahhoz, hogy el merjem hinni.

Visszaírtam nekik és megállapodtunk, hogy a vizsgámat követő héten már megyek is dolgozni. Eufória, és megcsináltam érzés, majd több napos mi lesz, ha átverés és az utcára kerülök érzés, még az oda úton is.

De megérte!

Hozzá teszem, sok helyen olvasni, hogy Angliába minimum 3000 fonttal szabad csak nekivágni. Ez nem igaz, és száz valahány fonttal a zsebemben indultam el! Kissé kalandos úton, de megérkeztem Londonba, majd onnan sikerült is lebuszoznom a tengerre, ehhez a vidéki városhoz.

A főnököm a buszállomáson várt, ahogy azt az sms-ben megbeszéltük, amikor felültem a buszra. Elvitt a munkahelyre, körbevezetett, megmutatta a szobámat, bemutatott a dolgozóknak, majd modorosan megkérdezte, hogy ha nem vagyok fáradt az út miatt, akkor az esti műszakba lemehetnék körülnézni, hogy megy a dolog, hogy holnap már tudjak kezdeni.

Volt még pár órám, gondoltam ledőlök pihenni, hiszen több mint egynapos út állt mögöttem. De nem tudtam, lementem a tengerre, néztem a messzeséget és rohadtul örültem magamnak, hogy itt vagyok, alig vártam, hogy dolgozhassak.

A főnököm segítőkész volt, eljött velem a bankba is, meg minden apróságot segített elintézni. Közben betanultam a munkahelyemen mi hol van, mi az étlap. A hely maga nem nagy, de nagyon forgalmas. Gondolom, ez lehet Anglia Balatonja, olyan értelemben, hogy itt van nyáron a legtöbb turista, mert dél, meg „meleg", meg tenger.

Minden furcsa

Az autók a másik oldalon mennek, a közlekedési lámpák csak dísznek vannak kirakva, kapcsoló van a konnektoron, de a kapcsoló is fordítva van, még a kulcsot is „fejjel lefelé" kell a zárba rakni. Meg a kulturális sokk, amikor még nem érted a helyi emberek lelkét és magyarországi fejjel gondolkozol.

A munkában jó voltam, idővel már egyedül is dolgozhattam a konyhán, úgy megbíztak bennem. Jó érzés volt, hogy vannak olyan angolok, akiknél jobb munkám van bevándorlóként. Kezdtek kialakulni az itteni barátságaim, kapcsolataim. Kezdtem belerázódni az angol mindennapokba. Már a sarki kis Tescóban köszönt az eladó, megismertek.

Rájöttem, hogy az angolok iszonyat buták, fogalmuk sincs semmi általános műveltségről. Továbbá lusták, nem mosnak kezet a WC után, pletykásak és árulkodók.

Mindezek ellenére, nem angolként megérteni lehetetlen, hogy ennyi trehány, lusta és ostoba ember, hogy tud mégis együtt dolgozni sokkal jobban, mint mi magyarok otthon. Pedig az átlag magyar sokkal értelmesebb, mint az átlag angol.

A hétköznapok

Minimálbért kerestem, 6.20-at óránként. Mivel szezon volt, így megvolt 40-45 órám hetente. Minden vasárnap fizetés volt. Magyarországon is be kellene vezetni egyébként, hogy hetente van fizu. Sokkal jobban átlátja az ember és jobban tud félrerakni.

Ha nincs pénzed, akkor nem hónap végéig szűkösködsz, csak a hét végéig. Továbbá amikor otthon az mondtam, hogy nincs pénzem, akkor tényleg nem volt. Ha itt azt mondom, hogy nincs pénzem, az azt jelenti, hogy többet költöttem a héten a kelleténél, kevesebbet tudok félrerakni.

Nagyon nem kell költenem semmire, szállást ingyen van, az ennivaló is, meg különben is, tudok enni munka közben, amikor csak akarok. Van heti egy szabadnapom, olyankor kirándulni szoktam, a többi napom pedig úgy néz ki, hogy dolgozok 11-től 15-ig, aztán 18-tól 21-ig. Persze ez a munkaidő „rugalmas", attól függ, mennyien vannak.

Költeni csak a szabadidőmre kell. A buszra, amikor elmegyek valahova kirándulni a szabadnapomon. a többi nap sétálni szoktam a városban vagy a kikötő környékén, néha veszek valamit, ha nagyon megtetszik, megiszok néha pár sört esténként.

Újabban hetente egyszer elmegyek egy rock-kocsmába is. Ezek mellett, ha nem is kényelmesen, de kijelölve, hogy mennyit költhetek, azért szépen tudok félretenni. Mert ugye gondolni kell a jövőre is, pénzt csak pénzből lehet kovácsolni.

Honvágy, hazaszökés...

Aztán jöttek a szürke hétköznapok. Barátnő, család, barátok. Mindenki hiányzik, te is ott akarsz lenni velük. Ezerszer ültem a szobámban és gondoltam arra, hogy mit is keresek én itt?

Az ősz kezdetére félretettem körülbelül 600 ezer forintot. Gondoltam ennyi pénz elég ahhoz, hogy hazamenjek, és amíg nem találok munkát, kényelmesen eléljek. Elő is adtam a főnökeimnek, hogy ne haragudjanak, de menni szeretnék.

Végül megállapodtunk abban, hogy 1-2 héten belül találnak valakit a helyemre és utána mehetek. De mindig csak húzták, halasztották a dolgot. Addig, hogy már egy hónapja csak azt vártam, mikor vesznek fel valakit a helyemre.

Az időközben lefoglalt egyhetes spanyolországi utunk a barátnőmmel vészesen közeledett. Úgyhogy foglaltam jegyet magamnak haza, majd összepakoltam a cuccaimat és egyik hajnal az első vonattal Londonba szöktem. Drága volt a spanyol szálloda, nem akartam lemondani azt az utat a pálmafák közt! :D

Szép volt, jó volt, aztán jöttek a magyar hétköznapok. Munkakeresés, de nem találás, „majd értesítünk" ígérgetések. Otthon se volt jobb, ott is ugyanolyan szürke volt minden, mint Angliában. A pénzem pedig vészesen fogyott.

Az elején még lelkesen kerestem magamnak munkahelyet, de a sokadik sikertelen próbálkozás után letörtem és depresszióba estem. Egy régi barátommal, aki sorstáram volt, együtt vergődtünk a magyar társadalom állástalan szélén, kitaláltuk, hogy kimegyünk együtt Angliába. Én vissza, ő pedig jön velem, mert annyi jót hallott tőlem, hogy milyen jó ott. Na, akkor megint Google maps, restaurants és a CV szétküldése.

...majd visszatérés

A szerencse, a jó sors, a gondviselés vagy a karma, nevezzük bárhogy, úgy hozta, hogy a 40-50 e-mail között, sikeresen elküldte a barátom a jelentkezésünket a volt munkahelyemnek, ahonnan ősszel szöktem meg.

„Ilyen nincs!" - gondoltam, nincs az az isten, hogy a több tízezer étterem közül ő találomra pont kiválasztotta azt is, ahol én dolgoztam. Másnap írt nekem a főnököm, hogy tavasszal mehetek, ha akarok, de csak én, a haverom nem.

Átverés!

Viszont jó kalandnak ígérkezik, így hát elfogadtam. Ráadásul már a pénzem is vészesen fogyott (az utolsó 40 ezremet a kiutazás előtt váltottam fontra át, ez volt minden pénzem, amivel felültem a repülőre).

Felkészültem a legrosszabbra is, ami történhet, mert nem akartam elhinni, hogy visszavesznek azok után, hogy angolosan távoztam. A repülőn már elterveztem, hogy ha kell, a reptéren alszom, reggel pedig a nyakamba veszem Londont és addig kopogtatok, amíg nem adnak munkát és szállást.

Legnagyobb meglepetésemre ott vártak a reptéren, ahogy az megbeszéltük. kocsiba be, autópálya, megérkezés, „good to see you again" minden dolgozónak, alvás, majd másnap kezdődött a munka.

Újra az angol hétköznapok

Most már tudom, hogy a kerítés sehol sincsen kolbászból, de azért van jobb és rosszabb hely. Most tehát újra itt vagyok, új szerződéssel, és megpróbálok beilleszkedni. Még nem tudom, meddig maradok, de most hosszabb távra tervezem. Vannak terveim az életben, nagyok is, kicsik is.

Majd meglátjuk mi fog megvalósulni belőle, ha a sors is úgy akarja. Jó újra itt dolgozni, jó érzés hogy visszavettek annak ellenére, ami történt, ez azt jelenti, hogy elégedettek velem, mert jó munkát végzek.

Én és az angolok

Az angolok utálják a bevándorlókat. Csak ezt jól álcázzák az angolos modorukkal. Előadják, hogy ők a tolerancia élharcosai, náluk bárki nyugodtan felvállalhatja, hogy meleg, meg ilyenek. Aztán a polgáriasodó álca alatt, valójában egy agresszív, rasszista, részeg nép.

Megnehezíti a dolgomat, hogy előítéletesek velünk, de nem panaszkodok, mert ugyanakkor meg is könnyíti. Volt olyan is, hogy szó nélkül elfordultak tőlem, amikor meghallották, hogy akcentusom van, de még többször fordult elő, hogy nekiálltak beszélgetni velem „De jó, honnan vagy?" És ez már egy jó alap, mert innen már lehet új embereket, kultúrát megismerni.

Magyarral csak párral találkoztam, de nagyon távolságtartóak voltak. A lengyelek viszont jó fejek és haverkodósak. Az arabok és az indiaiak meg sunyik, nem szabad közösködni velük, mert átvernek. Annyi bőven elég, amikor eszek náluk egy kebabot vagy egy pizzát.

A szabadidőmben igyekszem minél jobban megismerni ezt a helyet, amit választottam magamnak és beilleszkedni. Programokat csinálok magamnak, szórakozok. Egy szóval élem az életem, szeretem is, jól érzem magam és mindezek mellett szépen lassan gyűjtögetem a pénzt is, amiből majd egyszer tovább léphetek a következő lépcsőfokra.

Köszönöm, hogy elolvastad e beszámolómat. Ha kedvet kaptál a UK-hez, akkor bízz a szerencsédben, hogy jó helyre kerülsz, keress munkát otthonról kihasználva az internet minden lehetőségét és készülj fel arra a hatalmas kulturális sokkra, amikor újszülöttként érzed magad egy új kultúrában! Sok sikert hozzá, barátom!"

FOGADÓ A HATÁRON: Ma este a szokásos időpontban (azaz magyar idő szerint 2100 órától egy órán keresztül beszélgethettek a blog Facebook-oldalán a kenyai országfelelőssel. Lesz itt minden, egzotikum, Afrika, érdekességek - mindez persze jórészt tőletek függ, gyertek és kérdezzetek!!