oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 18. 06:53,  Még a sokkhatás alatt vagyunk 616 komment

2013. február 18. 06:53 Határátkelő

Még a sokkhatás alatt vagyunk

Külföldre költözni még akkor is macerás lehet, ha a létező legtöbb segítséget kapjuk meg régi-új munkahelyünktől. Az ügyintézés, lakáskeresés ebben az esetben is sokáig eltarthat – derül ki egyebek mellett ez is Gergely Egyesült Államokból érkezett írásából. (A kép az ablakukból készült.)

USA_Gergely 130218.jpg

„Elköltöztünk, reméljük nem örökre!

Otthon Pest megyében egy kisvárosban éltünk két gyerekkel és a párommal. Voltaképp jól elvoltunk, mindkettőnknek jó munkahelye volt. Nagyon szép környéken új házban laktunk, bár magas hitellel [CHF] terhelve.

A két kocsi, rezsi mellett is tudtunk félretenni egy keveset. Mindezt azért mondom el, mert nem csak azért lehet elmenni Magyarországról, mert annyira élhetetlen, vagy rossz.

Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pénz nem játszott szerepet, de igen, nagyon is! Mégis a gazdasági bizonytalanság erősebben hatott rám, mint bármi egyéb.

Sorolhatnám itt a forint hullámzását, a magánnyugdíjak elkobzásán keresztül meggyengített jövőképet, de szerintem aki ezt a bejegyzést olvassa, az mind tisztában van ezekkel a tényekkel, problémákkal.

Az amerikai központba kerestek embert

Írtam, hogy jó munkám volt, multicég IT-alkalmazottjaként. Az elmúlt bő évtizedben végigjártam a legnagyobb multikat otthon, többnyire 2-3 évente váltottam munkahelyet, így kerülve újra és újra alkupozícióba. Az utolsó váltásnál is reménykedtem, hogy ez már nyugdíjas állás lesz (hozzáteszem az utolsó költözésünknél is azt mondtuk elég volt, de soha ne mondd, hogy soha...). ;)

Aztán az említett politikai-gazdasági bizonytalanságok hatására egyre többször kacérkodtam a gondolattal, hogy miért itthon csinálom ugyanazt, amit akár pár ezer kilométerrel odébb is lehetne, talán kevesebb bizonytalansággal.

Egyre többször tévedtem a Határátkelőre és igen, nagy hatással voltak rám azok, akik már meglépték azt, amire addig csak néha-néha gondoltam. Egyszer aztán elkaptam a főnököm telefonbeszélgetését, hogy a cég észak amerikai adatközpontjába keresnek embert. Megpályáztam és NEM engem választottak.

Kicsit csalódott voltam, de nem adtam fel, másodszorra már ők kerestek meg, hogy érdekel-e még a dolog. Két hét alatt eldöntöttük, hogy ilyen lehetőség, alkalom valószínűleg csak egyszer adódik, szóval belevágunk. Nem mertük kihagyni!

Érvek mellette és ellene

Mellette szólt, hogy a gyerekek megtanulhatnak akcentus nélkül angolul, a pénz, illetve az, hogy világot láthatunk. Ellene volt az, hogy a jól begyakorolt, kényelmes életünket feladjuk, az állasainkat sem kapjuk majd vissza, illetve a gyerekek elveszítik a még csak kialakulóban lévő barátságaikat. A legnagyobb negatívum a család, barátok hiánya a hatalmas távolság miatt.

Azt terveztük, de már látjuk, hogy nem úgy fog menni, hogy minden évben hazalátogatunk. Egyrészt nagyon drága, másrészt iszonyú hosszú az út, harmadrészt kevés az éves szabadság, és végül ha minden évben hazamegyünk semmit nem látunk Amerikából és sosem tudhatjuk meddig élünk itt.

Pakolás és egyebek

A cég a költözéshez kapcsolódó összes költséget fizette, ez nagy könnyebbséget jelentett, bár mivel nem tervezzük, hogy örökre elmegyünk, ezért túl sok mindent nem vittünk magunkkal. A lakásunkat bútorozottan adtuk ki, így tisztában voltunk vele, hogy kint mindent újra meg kell majd vennünk.

A mérlegelést nehézzé tette, hogy nem egy-két évre, de nem is örökre tervezünk.
A költöztetés legnehezebb része mégis a teljes ház összecsomagolása volt. És tudom közhely, de becsukni magunk mögött a régi életünk ajtaját.

A vízumügyintézést a cég ügyvédei végezték, alig 3 hónapot vett igénybe az L-1 típusú vízum megszerzése. A végső aktus az USA nagykövetségén egy interjú volt, amitől egy kicsit tartottunk, de kb. annyiból állt, hogy "Sziasztok, költöztök? Isten hozta önöket Amerikában!".

A repülőút többé-kevésbé kellemesnek mondható volt, főleg a business jegyeknek hála, bár ha lenne olyan járat, ami este indul NY-ba, azt nagyon megköszönném, mivel a gyerekek - mikor máskor - leszállás közben aludtak el. Nekik nagyon pozitívan adtuk elő Amerikát, nagyon várták már a költözést, és azóta is csak ritkán mondogatják, hogy mikor megyünk haza.

Két hónap ügyintézés

Természetesen nekem is az járt a fejemben, hogy mi a fenét keresünk mi itt, miközben a reptérről az ideiglenes szállásunkra tartottunk. Aztán a nem működő fűtéssel elkezdődött a kéthónapnyi, megállás nélküli ügyintézés. Hihetetlen, hogy kibírtuk, de novemberi érkezéssel, december közepére többé-kevésbé berendezett lakásunk volt Westchester megyében.

Ez majdnem egy 22-es csapdája volt, mivel mindenhez valami olyan kellett, amit egyébként csak akkor kapunk meg, ha ez már megvan. Ugye értitek? :)

Itt a belépő mindenhová a credit history, ami egy most érkezett emberkének ugye nem nagyon van. Ettől aztán drágább például a kocsi lízing vagy bármiféle hitel.

Szerencsére volt relocation service, ami tartalmazta azt is, hogy egy kedves helyi mindenhova elkísért, megmondta, hogy itt, mit, hogy, mennyiért. Kész tervei voltak, mivel kell kezdeni, hogy ne legyen probléma. Még így is két hónapba telt, amíg minden életbevágóra sor került.

A jól ismert HSBC bank a bankszámlához, Social Security Number, munkavállalási, mindenféle HR-papír, kocsibérlés, kocsivásárlás. A jogosítvány még mindig folyamatban van, mivel újra kell vizsgázni.

Lakásvadászat

A cég csak egy hónapra fizette az átmeneti szállást (ami egyébként 2 szobás, berendezett lakás volt. Itt csak a hálószobákat jelölik külön, tehát ez 2 szoba plusz nappali, kb. 110nm), ezért a megérkezésünk utáni első nap elkezdtük a lakásvadászatot.

Két ügynök „segítette" a munkát, de jóformán semmit nem csináltak, magunknak kellett felhajtani a lakásokat, amiket ők nagy kegyesen megmutogattak. Jó előre tisztáztuk, hogy milyen lakás kellene, illetve, hogy mennyibe kerüljön, de vagy ócska helyekre vittek, vagy $3000-nál kezdődő, számunkra megfizethetetlen kecókat mutattak. Végül magunknak találtunk lakást.

A környék nagyon szép, de roppant drága, talán a legdrágább egész New York államban, viszont közel akartam lenni a munkahelyhez, legalább az első évben. Így havi 2100$-t fizetünk, ami tartalmazza a fűtést és a meleg vizet.

Épp a hurrikán után érkeztünk, ezért kevesebb kiadó lakás volt és azoknak is iszonyúan felment az ára. Nekünk meg sürgős volt, ráadásul vészesen az ünnepek előtt voltunk.

A munka jobbára pont ugyanaz, mint otthon, erről nem tudok sokat írni. Ha valaki azt mondja, hogy a hazai multiknál nem kell nyugati színvonalon dolgozni, az kérem nagyon téved!

Óvoda, ami nincs

A gyermekink szeptemberben kezdik majd az iskolát, addig angolt kell tanulniuk, amihez magántanárt kell fogadni. Miért? Mert az itteni óvodai szolgáltatás kérem szépen egy vicc. Drága, mivel csak magánovi létezik. Hely sem nagyon van, illetve ami van, az napi 2,5 óra gyermekmegőrzés.

Az itteni anyukák nem mennek vissza dolgozni, csak ha már iskoláskorú a gyermek, illetve akkor, ha extra jó a keresetük. Mi a reggel 9-től 11:30-ig tartó gyermekmegőrzésre havi 500-tól havi több ezerig terjedő ajánlatokat kaptunk, ami számunkra a szabadrablást jelentő kategória.

Ami érdekes, hogy itt az egész napos óvodában sem adnak meleg ételt, a családnak kell gondoskodnia a HIDEG ebédről, vagy termoszban melegen tartani, mert melegítésre nincs mód.

A hamis sztereotípiák

Alig három hónapja vagyunk itt, de néha megfordulnak a fejünkben a sztereotípiák. Jelentem, nincs több kövér ember, mint otthon. Sőt, talán az egészségesebb életmód itt már divat, folyton minden tele kocogó, futó, konditerembe járó emberekkel. Az egészségbiztosításom is olcsóbb, ha bizonyítom, hogy naponta legalább 7000-t lépek.

Valóban kedvesek, mosolygósak az emberek, legalábbis felületesen. És ez valóban számít, jobb, mint az otthoni folyton panaszkodó emberek. Sajnos én is beleszoktam ebbe, biztos idő kell, míg kigyógyulok belőle.

Nincs kolbászból a kerítés, itt is mindenért meg kell dolgozni. Nem leszek egyből dollárpapa, amint beteszem ide a lábam. :) Az amerikaiak valóban sokat esznek étteremben, illetve az esti kaja náluk a legfontosabb, mindenkor máskor egy KV, egy szendvics elég.

Pénzügyek

Mivel sokan erre kíváncsiak, írok pár gondolatot, de állíthatom, hogy három hónap után még nem látjuk át tökéletesen. Állítólag az átlagbér évi bruttó 50000$. Ami nem tudom, hogy elég a megélhetéshez.

Mint említettem már, drága környéken lakunk, ami az üzemanyagtól a kajáig mindenhol visszaköszön:

lakás havi 2100$
villanyszámla havi 100$
internet, tv, telefon havi 100$
lakásbiztosítás havi 30$
egészségbiztosítás havi 150$
bevásárlás heti 200$
benzin havi 60$
autó lízing havi 300$
autóbiztosítás 6 hónapra 900$

Mindezek ellenére is már most látjuk, hogy egy fizuból is többet tudunk spórolni mint otthon.

Nem vagyunk „elájulva"

Mindössze 3 hónapja érkeztünk, tehát még a sokkhatás alatt vagyunk. Mivel mi otthon is szerettünk élni és nem feltétlenül menekültünk, ezért nem vagyunk „elájulva" az USA-tól, próbálunk mindent a helyén kezelni.

Itt is szemét van időnként, ahol épp nem takarítanak, az idegeneket időnként hülyére veszik. De például nem túrnak le az autópályán, ha épp betartod a sebességkorlátozást, holott itt nem nagyon tartja be senki más, csak én. :) Viszont ha a piros lámpánál nem indulsz el, rögtön dudálnak.

Jelenleg nem engedhetünk meg magunknak olyan lakhatást, mint ami otthon volt, ezért ez most erős honvágyat kelt bennünk a saját házunk iránt. Reméljük az első bérleti ciklus után ezt meg tudjuk majd változtatni.

Az építészet, leginkább a szigetelés, itt a vicc kategóriába tartozik. Az én laikus tudásommal is egyértelmű, hogy az ittenieket egész egyszerűen nem érdekli a téma.

A mindenható Skype megkönnyíti az otthon maradottakkal az érintkezést, nem is tudjuk, mi lett volna velünk 10-20 évvel ezelőtt, amikor az internet elterjedése nem volt ennyire elképesztő.

A terveink szerint akkor megyünk haza

- ha a gyerekek megtanulnak kifogástalanul angolul
- ha valami pénzmagot is összegyűjtöttünk
- ha otthon is javul valamit a helyzet
- ha nem bírjuk itt tovább :)"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr965086065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.18. 07:39:33

drága??????
a lakás és autó kivételével éppen annyi, mint itthon. és nem (átlag) 150ezret keresel hozzá...

Exploiter 2013.02.18. 08:47:22

Azért a 2000-es kecó tényleg nem túl vidám, bár itthon is lehet ennyiért bérelni...

Tblog 2013.02.18. 08:50:28

Babette_ : Azért nem hinném. Ételre Magyarországon havi 800 dollárt költesz, ami kb. 180ezer forint? Az egészségügyi biztosítás Magyarországon nem 7500 forint? Mert hogy nem havi 32.000 Ft az biztos. ;-D

Azt azért ne felejtsük el, hogy NY-ról van szó. Vidéken egy kisvárosban havi 300 dollártól lehet mobilházat bérelni, ami viszont elég jó. Internet van mindenütt, úgyhogy aki azzal dolgozik, annak talán a vidék előnyösebb.

laslow 2013.02.18. 09:07:53

Az evi 50k brutto egy L1-es vizummal meg viccnek is rossz. Nincs olyan ismerosom, aki ugyanezzel 120k alatt keresne. Vard meg, mig megkapod a zoldkartyat (max fel ev), utana keress gyorsan masik allast.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.18. 09:09:25

és a napi 7000 lépést hogy kell bizonyítani??
lépésszámláló van mindenkin?!
Vagy a cipőben?!

fikanick 2013.02.18. 09:10:09

Magyarorszagon (programozokent) legalabb napi 2-3 oraval tobbet dolgoztam, mint itt, Nagy Britanniaban. Itt, ha bent voltam este 6 utan, odajott a fonokom biztositani rola, hogy nincs semmi gaz es hogy kitoltak a hataridot, merthat mindenki erti, hogy nem a mi hibankbol csuszik a projekt.

Otthon, ha leleptem 7 elott, gyakran volt hiszti. Valoszinuleg ez azert van, mert otthon az atlagfizeteshez kepest feltunoen jol keresnek a programozok (ami ugyan itt is igy van, de eloszor is itt nem olyan irigyek az emberek a masik penzere, masodsorban azert, mert itt relative jol meg lehet elni az atlagfizetesbol), ezert otthon ilyen indignalt fejjel kerik rajtad szamon a vilagot a fonokeid altalaban.

Csakhogy. Otthon pont annyit szamlaznak utanad az ugyfel fele, mint itt es a toredeket kapod meg annak mint itt, mikozben az eszkozszuksegleted elenyeszo es mikozben otthon elsoproen nepotista alapokon nyugszik a munka elosztasa.

Tobb olyan palyazat is volt, aminel elore kozoltek velunk, hogy ne dolgozzunk rajta tul sokat, mert tudjuk, hogy nem mi fogunk nyerni. Itt ezt nem birom elkepzelni.

Egy tanacs viszont: Minel tobbminden fuggesz a munkaadodtol, azzal annal jobban vissza fog elni veled szemben. Magyarul, ha mondjuk a munkavallalasid attol fugg, hogy o ad-e munkat neked, akkor annyival kevesebbet fogsz kapni. Ok se hulyek. Szoval amint tudod, probald meg ezektol a kotelektol megszabadulni, meglatod, hogy azonnal mennyivel tobbre fogjak ertekelni a szakertelmedet.

zej 2013.02.18. 09:14:38

Gondolom nem az átlag bért kapja a szerző. Nézegetve az amerikai álláshirdetéseket az informatikus bérek évi 60-70 ezer dollárnál kezdődnek. Érdekelne, hogy a fizetésében észre veszi e, hogy ő külföldi és nem amerikai állampolgár.

"Egyre többször tévedtem a Határátkelőre és igen, nagy hatással voltak rám azok, akik már meglépték azt, amire addig csak néha-néha gondoltam." - Ezzel én is így vagyok!

Taxomükke (UK) 2013.02.18. 09:17:49

En csak az ovodakkal kapcsolatban szolok most hozza.
1993 korul a Soros Alapitvanynal dolgoztam, es jott hozzank latogatoba egy amerikai szakember holgy azzal a cellal, hogy meglatogat par ovodat, majd a tapasztaltak alapjan elkezd kidolgozni egy ovodatamogatasi programot.
Hogy rovidre fogjam: a konkluzio az volt, hogy az USA tanulhatna tolunk, hogyan kell egy ovodanak mukodnie. Pl. racsodalkozott a gyerekekre meretezett vecekagylokra... ilyet addig meg nem latott

Taxomükke (UK) 2013.02.18. 09:22:02

@laslow: Az atlagfizetesrol beszelt, nem a sajatjarol.

nyelv-ész 2013.02.18. 09:23:01

Amit leírtál költségeket, az havi 3790 dollár, és ha jól látom, az óvoda még nincs benne. A jövedelmedet nem írtad, de azt igen, hogy 50.000.- az éves átlagkereset. Ez havi 4167 dollár. Ha a havi rezsidet kivonom belőle, akkor kb. 377 dollár marad minden másra.

Gondolom, nem az átlagfizetést kapod, mert annyiért nem érné meg...

Tblog 2013.02.18. 09:24:08

Obama 2 napja ígérte meg az országnak, hogy minden gyereknek lesz óvodai férőhelye. Persze azt is megígérte, hogy megoldja a klímaváltozást. Jó hogy nem ígért egy második fénylő napot az égre a már meglévő mellé. :-P

Jaffar 2013.02.18. 09:35:19

@fikanick:
"azonnal mennyivel tobbre fogjak ertekelni a szakertelmedet."

Ahhoz kell az a bizonyos szakértelem is, ami kevés kivétellel hiánycikk Magyarországon.

Komojtalan 2013.02.18. 09:36:58

@Babette_: Hát azért gondolom te sem örülnél havi 20k -s netnek, 20k -s villanyszámlának, a biztosítás meg vicc kategória. Persze az is igaz, hogy magyar díjakért, magyar szolgáltatást kapunk. Az autót nagyon sokallom, venni kell egy saját autót, még ha öreg akkor is. Persze tudom nem megy minden egyszerre, dolgozni is kell, de ezek a költségek jelentősen csökkenthetőek ha már megismeri az ember a lehetőségeket. Saját lakást el lehet felejteni hacsak nem a vezérigazgatói székre pályázol :-). Tudom itthon mindenkinek saját lakása van, ott viszont inkább befektetés, mert kiadják. Viszont van perspektíva, itthon tényleg az van amiért elmentek az országból. Amúgy az 50k$ évi fizetésből szerintem adóznia is kell, bár lehet ezt már adózottan írta.

laci_52 2013.02.18. 09:37:34

"A két kocsi, rezsi mellett is tudtunk félretenni egy keveset"

Ha valakinek itthon ilyen jól ment, nem értem, miért ment ki Amerikába. Az ottani megélhetés magas költségei miatt nem fog néhány év alatt meggazdagodni.

Az itthon hagyott, feltehetően idős szülők is a segítségükre szorulhatnak.

Sok probléma lesz a hazatérés után: sikerül-e újra ugyanolyan jó munkahelyet találni, mi lesz addig a hitellel terhelt itthoni lakással, a gyerekek iskolai beilleszkedése nem lesz egyszerű(utóbbit ismerőstől tudom, pedig ő csak Németországban volt néhány évig) stb.

Bicepsz Elek77 2013.02.18. 09:40:17

A megoldas a babbysitter/au-pair. Az ovoda a szocializmus termeke es mar Magyarorszagon is hianycikk ill. draga. Az USA-ban meg azert draga, mert sz.rer-h.gyer beperelhet barki barkit, kulonosen ha a kisgyerekkel
tortenik valami.
Az ingatlanugynokok termeszetesen keresni akarnak a lusta embereken(ki is van adva, hogy mit kell nekik ajanlaniuk).
Nem lett volna eleg Becsig elmenni??

Andicop 2013.02.18. 09:40:38

Taxomukke : hat ez erdekes,mert en 99 - ben Atlantaban dolgoztam egy évig es tömegesen láttam a gyerekwc-t. Sőt jópár házban direkt gyerekeknek való kis fürdőket is be rendeztek, minicsappal - klotyoval. Nekem az Usa hatalmas élmény volt, kedves emberekkel találkoztam es sokat tanultam. De en akkor mar megtanultam, nem nekik , hanem nekem kell alkalmazkodnom a helyi szokásokhoz. Lehet hogy ott minden más, de nem biztos hogy az egy rossz dolog. Es nem butabbak nálunk ;)
Sok sikert a beilleszkedeshez !

Glocker 2013.02.18. 09:42:49

@Tuleloblog:
"Az egészségügyi biztosítás Magyarországon nem 7500 forint? Mert hogy nem havi 32.000 Ft az biztos. ;-D"

Mondjuk egy 300eFt bruttó jövedelem után már 30eFt kerül az EÜ kasszába.

fikanick 2013.02.18. 09:44:08

@Jaffar: Meg fogsz lepodni, de a programozok atlaga sokkal jobb Magyarorszagon, mint itt, az Egyesult Allamokban vagy Hollandiaban (ezeket a helyeket lattam eddig ilyen szempontbol). Otthonrol legalabb 10 olyan embert meg tudok nevezni, akik inspiraltak a munkaban es valami elgondolkodtatot mutattak, az utobbi helyeken eddig egyetlen-egyet sem.

Megkockaztatom, Magyarorszag joval a vilagszinvonal folott van ezt tekintve. Hogy ez miert van azt nem tudom, de azt gyanitom, hogy van koze a Nagy Magyar Gyomorgorcshoz, amitol mindenki mas hulye es ugyan rajtam kivul minden magyar is idiota, de megis mi talaltunk fel mindent, ami fontos a vilagban.

Szoval szerintem ugyanazert, amiert gorombak veled az eladok a sarki boltban.

Kabarészínész 2013.02.18. 09:45:25

magyarországon szar élni. mindenki másra fogja, de mindig az a vicc jut eszembe állandóan, hogy a pokolban minden nemzet külön üstben forr, mindegyik mellett áll egy ördög, aki visszanyomja azokat, akik ki akarnak mászni. Van azonban egy üst, amit nem őriznek, megkérdezi az új melós kisördög, hogy abban kik főnek és miért nem őrzi senki, mire mondja a főnökördög, hogy abban biza a magyarok és nem kell őket őrizni, mert ha valaki ki akarna mászni, a többi mindig utánanyúl és visszarántja őt....

jtrencsenyi 2013.02.18. 09:47:52

@Babette_: ne haragudj, de ha elolvasod a cikket, akkor abban leírja, hogy itthon is jól keresett! Gondolom nem 150k Ft-ot vitt haza.

Taxomükke (UK) 2013.02.18. 09:48:21

@Andicop: Akkor ez a mondott holgy vagy nem szakember volt, vagy nem atlantai.
Annyi ertelme volt a latogatasanak (a sajat szempontjabol), hogy lett egy kozos fenykepe a First Ladyvel (Goncz Arpadne). Ennek nagyon orult.

Jaffar 2013.02.18. 09:57:33

@fikanick:
Meglehet, én viszont a nagy átlagról írtam. Kiemelhetünk egy-egy területet, amiben hasítunk, de ezek jellemzöen olyan kicsik, jelentéktelenek, hogy nem változtatnak a lényegen.

A második résszel tökéletesen egyetértek. Ha véletlenül ki mered mondani az igazságot (pl. azt, hogy a nagy többség elvárja azt, hogy többet fizessenek neki, de tenni érte nem akarnak. Nem fognak elköltözni az ország másik felébe, de még 20-30km-rel arrébb se, vagy fel Budapestre csak azért, hogy jobb életük legyen, ellenben sírnak, hogy nincs munka.), esetleg valamit is kritizálni mersz, ami magyar, akkor máris te vagy a szemét. Ez nagyon jól lejön ezen a blogon, amikor folyamatosan jönnek a kommentek, hogy "nehogymá´ te mondd meg külföldröl, hogy mi mit csináljunk".

Hofi is megmondta :
"...szélvédettnek szélvédett a Kárpát-medence, de megmarad a büdös is"

zotyesz11 2013.02.18. 09:59:51

Hát a magánnyugdíjak elkobzása bizony komoly érv a távozás mellett.
Az óvoda szerinted (posztoló) vicc?
Na akkor azt figyeld meg, hogy milyen lesz amikor bekerülnek az amerikai oktatási rendszerbe...
Ja és akkor is csinálj egy költségelemzést...

tiltott rengeteg 2013.02.18. 10:01:24

De szimpatikusak vagytok, sok sikert a nagy kalandhoz! Bár nekem is az jutott eszembe, h miért nem vmi szép európai helyre mentetek, de gondolom ez volt kényelmes=cég által megszervezhető.

@Határátkelő: akkor ők az első "hivatalos" HÁ gólyák? :) Ha ezt pártunk és kormányunk megtudja...

déjá vu39 2013.02.18. 10:08:10

Nem hiszem, hogy az árakat forintra átszámítva össze szabad hasonlítani. Más világ, más költségstruktúra. A kérdés, hogy biztonságosan meg tudsz-e élni a fizetésedből, betegség esetén meg tudod-e fizetni az orvosi ellátást (vagy a biztosítód megfizeti-e), a gyerekeidet tudod-e rendesen iskolába járatni - és így tovább. Ha tudsz magadról gondoskodni, akkor ok vagy, ha nem, akkor....

Aki nem tud magáról gondoskodni, annak annyi.

Az USA egyébként nem egy ország. Egészen másképp néz ki Detroit, Chicago, Boston, New York, San Francisco (mindegyik helyen jártam rövid időre) - mások az emberek, a környezet, az este.

Ismerőseim közül másképp élte meg az országot aki az Arizonai sivatagba került zenélni, aki egy mormon családi farmra került valamilyen program keretében, aki egyetemen vezet tanszéket, vagy aki ott találta meg a szerelmét.

Van olyan ismerősöm, aki nagyon szeretne ott élni, és van aki semmi pénzért - és mindkettő sok időt töltött már ott.

Csak azt akartam mondani, hogy a világ nem fehér-fekete, hanem színes. Amerika is.

kéretlen 2013.02.18. 10:15:03

@Kabarészínész: Sajnos valóban ez jellemzi a magyarokat.
Egyszerű gén hiba,,,,,,,,,,,,,,,,,,de bízzunk az orvostudomány fejlődésében!

Spacecake 2013.02.18. 10:23:50

@Babette_: meg foleg az az evi kozel felmilla autobiztositas:-)

Spacecake 2013.02.18. 10:27:33

es ez nem kivandorlas,hanem nyaralas!!!:-)
de legalabb hal Isten nem kitantorgas:-)

Lencsés István 2013.02.18. 10:38:20

Probléma mindenhol van , ezért kell itthon maradni .

christophe 2013.02.18. 10:49:10

''- ha otthon is javul valamit a helyzet''
98-ban ezèrt koltoztem vissza M;o-ra(èn hulye)12èvig probàlkoztam,visszakoltoztem,maradok...

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.18. 11:05:39

@Tuleloblog: par korrekcio:
Nekem az jott at a cikkbol hogy kajara azert koltenek annyit meg 1- negy tago csaladrol van szol, 2-meg csak 3 honapja vannak ott, nem biztos hogy tudjak hol erdemes vasarolni, 3-mert sokat jarnak etterembe mint minden amerikai, 4-mert megtehetik.
A biztositas tenyleg dragabb mint itthon de a szolgaltatas nem osszehasonlithato :).
nem NY city-rol van szo a cikkben hanem NY megyenek Westchester reszerol.. egesz mas a ketto.
Azert gondolom a fentiket igy mer 4 evig ektem usaban.

glinolid 2013.02.18. 11:15:47

"Óvoda, ami nincs"
Hátha segít:
childcarecenter.us/homecare

Ez a kredit építéshez (ész nélkül ne igényeljetek kredit kártyát)
www.creditkarma.com/

AAA tagsággal automatikusan jár identity theft védelem.

nzk 2013.02.18. 11:19:21

@tableno:

lencséspityu fanatikus ákos rajongó. ne várj tőle mást! lol

BoGyesz 2013.02.18. 11:25:13

Sydney CBD-től fél órányira (autóval) bérlünk egy kb 95 négyzetméteres lakást havi 2400 AUD-ért, ami kb 2485 USD. A többi rezsiköltség is hasonló.

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.18. 11:26:54

Egyes posztolok szerintem nem olyan jok matekbol...
Szamitasaim szerint a cikkiro eves koltsege 46680 amit leirt, plusz erre jon meg egy csomo minden:utazas, szorakozas, ruhazkodas, stb.
Namarmost o azt allitja hogy az atlag ber 50K brutto ami tapasztalatom szerint durvan 35-40K netto.
Ebbol kovetkezik hogy emberunk kozelebb keres az atlag ber duplajahoz mint az atlagberhez. Sajnalatos modom USA-ban savos adozas van tehat a fizu emelkedesevel egyre nagyobb szeletet ker az allam :).
lenyeg a lenyeg, ahogy mondta ott sincs kerites, foleg kolbasz (azt en is mindig otthonrol hozok) viszont ha akarsz dogozni kapsz munkat es meg is elsz belole.

zaphodbeeb 2013.02.18. 11:36:56

Azt ne felejtsük, hogy az 50K-s átlagbér és a fentebb vázolt költégek egy 4 tagú csládra számoltattak. Amennyiben anyuka hajlandó akár 4 órás vagy más jellegű időszakos munkára és hozzátesz 15-20K-t, más a helyzet.
Az óvoda helyzet tényleg fura, az olcsó és a drága ovi helyek hamar elfogynak, maradnak a - nekünk még mindig méregdrága - közepes árúak, pl. 600 körül havonta. És tényleg vinni kell a kaját.

Maitre 2013.02.18. 11:41:42

Poszthoz: foglaljuk össze, jódolgodban nem tudsz mit csinálni, de megszokásból sírdogálsz kicsit. Gondolom ők sincsenek elájulva tőled.

NYC legdrágább részén 2100 dollár? Nem lesz az túl olcsó?

@Tuleloblog: "Az egészségügyi biztosítás Magyarországon nem 7500 forint?" Nem. Akkor (majdnem) ennyi, ha kint nem fizetsz, és ha valami bajod van, akkor hazamászol gyógyíttatni magadat. Természetesen mi kifizetjük neked, mert megengedhetjük magunknak, meg mert nem tudunk ellene mit tenni, meg mert szegény kódis nehogymár megnyuvadjon ott a messzi küfőduruszágba.... Kéne ilyen brossúra is, hogy kedves kitántorgó, diplomáztassa országunkban a kölykét, ingyér, aztán lopja ki amit ráköltöttünk.
Az lenne csak a jó világ!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.02.18. 11:47:50

@nzk: LencsésPityu inkább troll, vagy elmebeteg. Hol véresszájú kormánypárti, hol véresszájú ellenzéki, mikor hogy kel fel.

nzk 2013.02.18. 12:02:06

@Zka: igen, ez mind, és pluszban még ákos rajongó is. :)

Herr Géza 2013.02.18. 12:06:58

@nyelv-ész: Ácsi, ácsi: az évi 50k bruttó értendö, mint általában a világ civilizált felén, tehát a matek ezekkel a számokkal már mínuszos. Persze ö nyilván nem ennyit kap, nem véletlenül írta, hogy az átlag 50k... Majd mindjárt felébred a hagyma is és követelni fogja a fizetési cédula közjegyzö által hitelesített másolatát, meg az egyéb bizonyítékokat :-)

utott a homokora 2013.02.18. 12:08:15

"Nem menekültünk, így nem is vagyunk elájulva Amerikától"

Ez az erveles iszonyatosan santiiiiiiiit, illetve nagyon rossz szajizre vall

Minden tul egyszeruen es mesebe illoen flottul ment eddig… mindent fizettek, business class jegyek, kikoltozes stb, tuti jo volt otthon a felszinen, de megsem annyira.

Ennek kovetkezteben vagy hatasara a szerzobol abszolut hianyzik az alazat es erdeklodes egy uj kultura, elethely irant. gondok lehetnek, igen nagy gondok lehetnek ebbol…

Nem hasra esni / elajulni kell amarikatol, hanem mindenkinek felfedezni a sajat maga "amerikajat".

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.18. 12:10:41

Kövér sztereotípia: New York a legliberálisabb rész, teli bio és egészséges életmód rajongókkal. Nézz szét Kansas és Texas környékén is! Magyarországon kicsit másabb az összhatás a budai biopiac környékén, mint a falvakban.

Szigetelés: nem véletlen, hogy az USA az egyetlen fejlett állam, amelyik rendre kimarad minden klímaügyi egyezményből...

Flasztimill 2013.02.18. 12:12:49

USA-ba !!! MTA-tól, ELTE-ről, NATO-nak, egyszer már meg lehetne tanulni!!!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.18. 12:14:05

@laslow: Nem 50-et keres. Azt írja, hogy USA-ban az átlagfizetés annyi és nem tudja, hogyan lehet olyan kevésből megélni.

veracity 2013.02.18. 12:14:13

Na, már megint egy istenbarma, aki azért hagyta el Magyarországot, mert a Fidesz lenyúlta a manyupokat!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.18. 12:17:32

@Tuleloblog: Akkor 7500 az egészségbiztosítás, ha nincs munkaviszonyod és fizeted magadnak. Egyébként meg elég súlyos része a bruttó fizetésednek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 12:24:38

"Az itteni anyukák nem mennek vissza dolgozni, csak ha már iskoláskorú a gyermek, illetve akkor, ha extra jó a keresetük"

muhhaha, kb 3 honapot tudnak otthon maradni, eppenhogy akkor tudnak otthon maradni ha tele vannak zsetonnal
ezt rosszul tudod

az autopalyan nem turnak les, mert nem parasztok, es a tobbseg betartja a sebesseget, mert eleg jo kis ticketteket lehet kapni

ha pirosnal nem indulsz el nem tudom miert dudalnak, viszont ha zoldnell nem indulsz akkor dudalnak, de nem surgetnek, gondoljak eppen olvasol, vagy telefonalsz stb. meg szoktak koszonni, hogy rajuk dudaltak
/majd belejossz a rendszerbe:)/

teotwawki 2013.02.18. 12:24:45

A külföldre költöző családoknak a gyámügyi hatóságok engedélyére van szükségük, valamint jövedelmi, lakhatási és iskolai igazolásokat kell bemutatniuk. Kiskorú gyermeket tartósan, egy évnél hosszabb időre csak a magyar állam engedélyével lehet külföldre vinni.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-546632

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 12:28:20

@Távmunkás: @Herr Géza:

Az amerikai havi NETTÓ átlagbér jelenleg kb. 2800 USA-dollár, tehát kb. 610 ezer Ft,

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 12:28:53

@Taxomükke: hat ez erdeke, m ert meg a total felnottekre tervezett ettermekben levo klotyokban is van pl pelenkazo, kisebb es magasabb budi, kisebb es magasabb piszoar
sosem voltam amerikai ovodaban, de kotve ketlem, hogy ne lenne a gyerekeknek klotyo

Lószerafin 2013.02.18. 12:29:20

@laci_52:
"Ha valakinek itthon ilyen jól ment, nem értem, miért ment ki Amerikába. Az ottani megélhetés magas költségei miatt nem fog néhány év alatt meggazdagodni."
Erre szerintem valaszt adott a iro a legelejen, mint kilatastalan jovo... Volt mar nem egy ilyen ember, aki jol elt a magyar atlaghoz kepest es megis kiment kulfoldre. Egyszeruen megunta a mutyizast, a lehuzast ...stb.
"Az itthon hagyott, feltehetően idős szülők is a segítségükre szorulhatnak."
Meglatasom szerint nem lehet csak azert itthon maradni, hogy a szuloket ellassuk, ha megoregednek. Valamint lehet van az ironak masik testvere, aki potolhatja ezt.
Hazateresi problemak - lehet soha nem ternek haza, hanem ott maradnak.
Kesobb a gyerekek kozel anyanyelvi szinten beszelik az angolt es nem kell a "remek" hazai nyelvi oktatasi szinvonalat elvezni. :)
Hitelt egy even belul akar egeszben lecsengetheti, ha jol keres.. Kesobb a hazat is el lehet adni, ha emelkedtek az ingatlan arak. Oneletrajzba szereplo tobb eves kulfodi tapasztalattal sokkal konnyebb otthon is munkat talalni az IT teruleten.

Void Bunkoid 2013.02.18. 12:32:26

Kockaként én nem mennék ki, az usában sz*rabb az internetszolgáltatás infrastruktúrája, mint itthon, kb 4-5 évvel le vannak maradva - ne feledjétek, a kilencvenes évek végén-kétezres évek elején ők még mindig büszkék voltak az emberek által működtetett "csipogó" (pager) szolgáltatásukra, és hülyének nézték az európaiakat, hogy miért nyomkorásszák a telefonjaikat, amikor itt, a dekadens Európában már kezdetleges multimédiás üzenetküldés is létezett.

Illetve, tekintve, hogy az internetet ott találták ki, valszeg a legbrutálabb technológia jelenleg is az USA tulajdonában van - igaz, az a HADSEREG tulajdona, és leginkább arra használják, hogy egy poros bódékban analóg kontrollereket és gombokat nyomkodva embereket öljenek meg a világ másik oldalán...

hothead 2013.02.18. 12:33:39

"ha a piros lámpánál nem indulsz el, rögtön dudálnak." de legalább jó oldalon ül a sofőr.
"ha a gyerekek megtanulnak kifogástalanul angolul" rövidebb idő alatt el is felejtik, ha nem használják rendszeresen, mint amennyi idő alatt elsajátították.

ablakkktalan (törölt) 2013.02.18. 12:35:00

Ez vagy egy trollposzt, vagy a poszternek nincs ki a négy kereke.

Cégen belül kimegy az ember, a vízumot a cég ügyvédei intézik, a költözést a cég fizeti, a business class jegyet a cég fizeti, a kezdeti szállást USÁ-ban a cég fizeti, és még húzza a száját, meg habozik.

Adnának ilyen lehetőséget annak, aki télleg ki akar menni, aki meg ilyen semmi nem jó neki ember, az meg rohadjon meg otthon a CHF hitellel együtt...

Herr Géza 2013.02.18. 12:36:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem vagyok képben, én csak a posztoló mondatára reagáltam ("Állítólag az átlagbér évi bruttó 50000$..."). Egyébként én is sokallom, mint generál átlagbért...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 12:39:04

@Void Bunkoid: igen, itt szinte nincs is internet
ami van is szar
bezzeg a digi meg az UPO az hasit
cask kullogunk szulohazam utan...

pamut 2013.02.18. 12:39:59

Irigylem az IT-seket, lényegében csak döntés kérdése, hogy mikor s hol akarnak élni, az egész világ tárt karokkal várja őket. Elképesztő ez a szabadság, és persze élnek is vele.

Én egyre reménytelenebbnek látom ezt az országot, azt hiszem nekem is indulnom kell előbb utóbb, bár én vagyok IT-s, nekem nem lesz ilyen könnyű.

hothead 2013.02.18. 12:40:45

@teotwawki: " a magyar gyakorlat ellentétes a szabad mozgás elvével, ami az Európai Unió egyik alapelve" irány európa!
azt lehet tudni, mikori ez a szabály? csak, hogy tudjam, törvényt szegtem-e.

Spacecake 2013.02.18. 12:41:35

@Lószerafin: neha ugy erzem,mintha egy masik posztot olvastam volna...:-)
en mondjuk egesz mashogy ertelmeztem.kilatastalan jovorol en sehol nem olvastam.sot.
`A két kocsi, rezsi mellett is tudtunk félretenni egy keveset. Mindezt azért mondom el, mert nem csak azért lehet elmenni Magyarországról, mert annyira élhetetlen, vagy rossz.`
`Mivel mi otthon is szerettünk élni és nem feltétlenül menekültünk, ezért nem vagyunk „elájulva" az USA-tól`

arrol nem is beszelve,h igy kezdodik:
`Elköltöztünk, reméljük nem örökre!`

szovegertelmezes?:-)

Herr Géza 2013.02.18. 12:45:04

@hagyma: Szia Állampolgár! Már nem is tudom, hogy sírjak, vagy nevessek, ha meglátom nálad a cask (=csak) szót. Nem tennéd meg mindannyiunk kedvéért, hogy egy kicsit gyakorlod ?? Tudod, mint az általánosban: házi feladatnak le kell írni százszor.... :-)

hothead 2013.02.18. 12:45:30

@tableno: ne légy neveletlen :), csak egyszerű, mint a faék.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 12:47:36

@Herr Géza: ki kellene kapcsolnom a helyeisrasellenorzot, mert miota feltoltottem a win=8-at azota benne van es m"muszaki" analfabeta vagyok
az ellenorzo meg kovetkezetesen javit szavakat
ennyi a tortenet
allampolgar vagyok, de meg cask Magyar, az esku es ceremonia marcius 19-en leszek, onnantol leszek amerikai IS

Void Bunkoid 2013.02.18. 12:48:31

@hagyma:

index.hu/tech/2013/02/18/meg_mindig_elofizetesekbol_el_az_aol/

sajnos PONT most találtam, hogy a zusában még mindig ENNYIRE menő a kriccsogós 28.8as modem.

Gondolom mondjuk nem NYCben, hanem mondjuk Redneckfalva-felsőn kint a prérin, de akkor is na....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 12:49:37

@Herr Géza:

A havi nettó átlag 2800, ez beszorozva 33 600 éves nettó. Azaz a bruttó 50 ezer teljesen valós adat. Alapvetően az amerikai adórendszer sokkal bonyolultabb a magyarnál, mert függ az adó a családtól is és attól is, hogy az ember hol él az USÁ-ban. De azt majd elmagyarázza az akl ott él, s személyesen átéli - én csak olvastam róla. Annyit el tudok mondani: az USÁ-ban KISEBB az adóteher, mint Mo-n.

zej 2013.02.18. 12:51:14

@pamut: IT-s vagyok, de azért nekem sem egyszerű elindulni. Igaz én nem multinál dolgozom, nem fognak cégen belül áthelyezni az USA-ba. Aki multinál dolgozik itthon annak talán könnyebb cégen belül kölötzni.

utott a homokora 2013.02.18. 12:51:44

@Void Bunkoid:

az a "draga" internet szolgaltatas...

csak az en "allamom" 5x nagyobb, mint teljes kishazank terulete, nem is beszelve a teljes usa 105x nagyobb.

Nem meglepo, hogy vannak gondok az internet szolgaltatassal - adodoan a struktura es kiepites hianyossagai miatt, de a nagyvarosokban folyamatos a telefonos, illetve halozati kapcsolat.... problemamentesen...

bezzeg otthon... igazad lehet

:)))))))))))
(cask kullogunk szulohazam utan...) hagyma

Void Bunkoid 2013.02.18. 12:52:20

@hagyma:

Amúgy vicces, de amit mondtál tényleg így van, a legsúlyosabb lakossági sávszélek Koreában meg Romániában meg itt vannak.

Legalább addig is nem kukákat borogat meg éhséglázad meg nem az utcán ordítozik a nép, hanem ilyen fórumokon, meg nem fog puffogni, hogy nem telik neki nyaralásra Thaiföldön meg a Grand Canyonnál, amikor élőben streameltetheti 1080pben a kis nappalijába a 15 colos laptopjára :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 12:52:50

@Void Bunkoid: itt vannak emberek akik fent elnek a hegyekben, kint a prerin
nevetni fogsz sok helyen meg a telefonnak sincs terereje
ez mas vilag... maradjunk ennyiben
varosokban minden rendben
agyon van kabelezve

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 12:53:12

@Void Bunkoid:

Ez mindig így van, amikor valahol fejlesztenek. Ott a régebbi technológiák jobban megmaradnak, hosszabb ideug, hiszen azok el voltak terjedve az emberek között.

Kelet-Európában is így van. Pl. Bulgáriában az internet sebessége nagyobb, mint sok nyugat-európai országban. Miért? Mert később lett, s eleve a fejlettebb technológiákat vezették be.

Void Bunkoid 2013.02.18. 12:54:19

@utott a homokora: szal ja, tudom hogy ez van, kis területre könnyebb sűrűbb infrastruktúrát telepíteni, de egy kicsit az előző kommentem is belejátszik...csomó nyomor helyen hasít a net, hogy ha már kenyér nincs a népnek, cirkusz legyen.

2013.02.18. 12:54:33

Szerintem ez az egyik legbiztonságosabb módja, hogy az ember kipróbálja magát külföldön és igaza van a posztolónak a jövőkép magyar országon egyszerűen siralmas.:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 12:56:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: kisebb de elg sok
ami jo, az AFA az alacsony
a FED tax az mindenhol ugyanaz
az allami tax az valtozo, itt pl carolinaban kifejezetten magas
az adorendszer nem bonyolult, de valoban tamogatja a csaladosokat, pl akinek van ket gyereke, az eppen mostanaban varjam hogy mennyen neki az adovisszaterites:)
/uzleti szferat nem ismerem, alkalmazott vagyok es voltam miota kikoltoztem/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 12:58:16

amugy a $ 100 internet tv telefon az igen jo ar
en 160-at fizetek, mozicsatornak nelkul

Spacecake 2013.02.18. 12:59:50

@hagyma: emlekszem a Columbo-(aki szinten magyar szarmazasu:-)-nak is volt egy epizodja,ahool vhogy ugy bizonyitotta a gyilkossagot,hogy az LA kornyeki hegyekben nem volt terero:-)
csak pislogtam es egy vilag omlott ossze bennem:-)
(jo hogy azt se tegnap forgattak:-)

Lószerafin 2013.02.18. 13:00:24

@tiltott rengeteg:
Tapasztalatbol mondhatom sokkal konnyebb egy uj orszagban elkezdeni az eletet ha van fix munkad. Foleg ket gyerekkel durva lenne ugy nekiindulni a nagy kaladnak, hogy bizol a joszerencseben. Cegen belul atmozogni konnyebb es szerintem jobb is, hiszen a kintiek szinten jol korul jarjak a dolgot mielott szerzodes alairasra kerulne sor. A megitelesed is mas lesz, ha nem rogton munkanelkulikent indulsz.

bahahaha 2013.02.18. 13:01:52

@ablakkktalan: Az van, hogy a srácnak olyan munkája volt itthon is, hogy az amerikai jövedelme (főleg a New York-i árakkal kombinálva) nem hozott neki akkora változást, ami miatt összecsinálná magát, a környezetbeli változások meg vegyesek. Komolyan, ilyen háttérrel az lenne a meglepő, ha agyatlanul lelkendezve.

"Adnának ilyen lehetőséget annak, aki télleg ki akar menni, aki meg ilyen semmi nem jó neki ember, az meg rohadjon meg otthon a CHF hitellel együtt... "

Tényleg ennyire fáj neked, hogy vannak olyan emberek, akik Magyarországon is jól tudtak élni és szeretik is a hazájukat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 13:02:19

a benzin nekunk kettonknek havi $180, nem 60
havi 300-ert mar igen jo kocsit lehet lizingelni
a 6 havi autobiztositas 900-ert az kb realis, ha fullos

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 13:02:45

@hagyma:

Marha sok ez. Nekem a net és a kábéltévé együtt 50 leva itt, ez kb. 7500 Ft, azaz 30 dollár. S a kábéltévében van 180 csatorna, benne az összes mozicsatorna, a pornócsatornákat leszámítva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 13:04:08

@Spacecake: csesszetek meg ez amarika, kimegyek 20 merfoldet a varosbol es el lehet tevedni, medvek johetnek szembe, hegyek vannak, /nem a kekesteto/ sivatagok /nem a kisalfold, itt meg hatalmas lakatlan teruletek vannak

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 13:06:56

@Spacecake:

Colombo dédnagyapjáról még utca is van elnevezve Budapesten. Újságíró és később politikus volt Deák pártjában a Kiegyezés után.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 13:06:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: sok bizony, majd ha sikerul megvenni a hazat, toredekere le tudjuk csokkenteni az arat, de itt egy ceg van, aki koncesszioban kezli a dolgokat es apartmanokban nem tehetsz ki pl antennat, ami amugy jo, mert baromi szarul nezne ki egy varos tele antennaval
mondjuk a telefon korlatlan
az internet gyors es korlatlan
a tv-hez van 2 box meg HD persze
de valoban sokalljuk

utott a homokora 2013.02.18. 13:07:04

adozas az usaban, maganvallalkozokent.....
2 gyerek utan leirhato a maganora (uszas, karate, rajzszakkor stb) illetve ovoda, megorzes. Rengeteg lehetoseg segiti a csaladosokat. A vallalkozas mindent, de tenyleg mindent leirhat. beleertve a csontkovacsot, a fogorvost, a ludtalpat es meg ne soroljam

Herr Géza 2013.02.18. 13:12:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: No akkor Google vs. Google: az átlag amerikai család (!) nettó jövedelme 37.005.-$, +/- 20%-os államonkénti szórással. Pl. New Jersey: 47.903.-$, de West Virginia: 27.423.-$. (Adatok: US Census) Így aztán az a 50k átlag New York államban akár még nettó is lehet...

Spacecake 2013.02.18. 13:20:38

@hagyma: jolvanna!!!:-)
en meg kimegyek 20km-et a varosbol az erdobe,es nem medvek jonnek szembe,hanem kanadai indianok,akik lopjak a fat!!!es hidd el,ha megzavarod oket,ok sem kevesbe veszelyesek,mint a medvek:-)plane falkaban:-)

Qué-Béka 2013.02.18. 13:25:36

@hothead: Ez tényleg így van :-( Lásd:
A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997 (IX.10) Korm. Rendelet 22.§
Rengeteg utánjárás, fordítási költségek és persze mindent hitelesíttetni kellett - nekünk - a kanadai magyar konzullal. De a legszebb az egészben - én majdnem elsírtam magam -, hogy amikor kértem az gyámügyes hölgytől némi segítséget, mégis mit kell a környezettanulmánynak tartalmaznia, ilyen kitételek voltak benne: van-e a gyerekek leendő otthonában folyóvíz ? WC, vízöblítéses vagy csak udvari pottyantós ?

Állam-vizsga 2013.02.18. 13:28:22

Én is Amerikába szeretnék költözni, már régóta foglalkoztat a gondolat. Jelenleg is multinál dolgozok, van is irodája a cégnek NY közelében, de sajnos jelenleg úgy áll a dolog hogy esélytelen kijutni cégen keresztül. Ezért amerikai álláskeresőkön nézelődöm (pl. careerbuilders.com). Nemrég írattam egy profi amerikai céggel egy önéletrajzot vagyis átdolgozták a jelenlegimet kimondottan amerikaira és írtak hozzá motivációs levelet is, kb. 250 USD-ba került. Hogy megérte-e az majd kiderül. Már jópár helyre beadtam a jelentkezésem.
Itthon is jól keresek, menedzser állásban vagyok, sokévi szakmai tapasztalattal. Azt mondják hogy ilyen önéletrajzzal meg lehet csípni kint állást egy kis szerencsével úgy hogy a cég bevállalja a vízum intézését.
Hogy miért mennék ki? Kb. ugyanazon okok miatt mint Te. Szeretnék külfölddel megismerkedni, valamint bejárni Amerikát. Valamint imádom a repülést, Amerikában annak hagyománya és kultúrája van (és kb harmadába kerül), itthon teljesen halott ügy.

Lószerafin 2013.02.18. 13:32:53

@Spacecake:
Persze van igazsag ebben, de en arra probaltam celozni burkoltan hogy sok minden megvaltozik ha az ember elkoltozik kulfoldre. Konnyen lehet egy bizonyos ido eltelte utan mar nem ter vissza. Hiaba hagyta "elvarratlanul" a szalakat...

Darázs Csaba 2013.02.18. 13:35:29

@Ez a név jelenik meg a blogokban...:
Igazad lehet. Magyarországon a sötétség egyre nagyobb, a nyugdijcélú megtakaritások ellopását ezen az oldalon is többen teljesen elfogadhatónak találják, sőt károgásnak azt, ha valakit ez is taszit a mai Magarországtól...

Egyébként az, hogy valaki külföldön is kipróbálja magát, szerintem Magyarország jövője szempontjából kifejezetten előnyös.

XTaki 2013.02.18. 13:35:44

Szevasztok!
Most ébredtünk, átolvastuk az eddigi hozzászólásokat, megpróbalunk néhány dolgot tisztázni:

- Nem NYC, hanem NY állam Westchester megye
- az 50k-ról valóban átlagkeresetként irtam
- az itteni keresetem persze valóban jóval több, de légyszi ne kelljen fizupapírt csatolnom :). Mielőtt elindultunk megpróbáltunk költségvetést tervezni, nem fogok családostul nekivágni az ismeretlen világnak!
- angol nyelvterületre szerettünk volna jönni, az angliai központba épp nem volt felvétel, ez volt a lehetőség, éltünk vele. Mindig is szeretem volna az USA-át látni, dolgozni itt.
- Minden látszólagos negatív tapasztalat ellenére fantasztikus érzés NYC-ben sétálni a családdal. Ilyenkor azt érzem, hogy kimozdultunk, éljük az életünket.
-tisztában vagyunk azzal, hogy itt mások az emberek, azért jöttünk, hogy megismerjük, nekünk kell beilleszkedni.

majd igyekszem még reagalni, ahogy az időm engedi a nap során.

Lószerafin 2013.02.18. 13:35:56

@Spacecake: Ja es az altalad idezett sorok utan van meg ket kisebb bekezedes, ami szinten utal arra, hogy miert es hogyan irtam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 13:39:24

@XTaki: hat pedig 50 ezer sem semmi, ha joval tobb, akkor valoban tudhatsz valamit,,,

mzgldr 2013.02.18. 13:41:11

@hagyma: Tényleg van olyan hogy demokrata meg republikánus állampolgársági vizsga? Egy gyerekkori barátnőm nem is olyan rég szerezte meg és ő írta ezt:

"Hi

Igen, sikerult, hurray! ;-) En a republikanust csinaltam itt vannak pár questionok ha erdekel meg az answerek.

Isten aldja Amerikat? IGEN
Ha Jezus urunk ma szuletne, akkor o az USA-ban szuletne? IGEN
Europe egy orszag, aminek fovarosa Paris? NEM/NEM TUDOM is jó
A vilag az USA hatarain kivel csak terroristakbol, kommunistakból, hitetlenekbol, illetve nyomorult korulmenyek kozott elo afrikaiakbol all, ezert jobb ha eletunkben soha nem lepjuk at a hatart, mert ok eloszeretettel fogyasztjak amerikaiak veret? IGEN
Az elozo kerdes alol kivetel, amikor bevetesen veszunk reszt (Isten aldja a seregunget) es harcolunk a gonosz ellen Isten neveben? IGEN
Nagy kola, nagy krumpli? IGEN

Kabe ennyire emlexem, a vegen meg atvehettem a felautomatic gepfegyvert es sok sikert kivantak. ;-)

Udv,

Erzsebet - Liza"

bobsys 2013.02.18. 13:43:13

A berleti dij erosen fugg a helytol. Floridaban $1300 intracoastalra nezo a tengerparttol 1 merfoldre, 2 szobas, 2 furdos 95 negyzetmeres lakast berlunk. Benzinre meg elmegy $150 havonta legalabb. State tax pedig nincsen a jovedelmre :). Adohatosag pedig egy heten belul utalta az adovisszateritest. A kolbasz meg elfogyott

bobsys 2013.02.18. 13:44:30

Fizetesben pedig nem erzem, hogy kevesebbet adtak volna csak azert, mert nem itteni szuletesu vagyok. A kert fizetesnel tobbett ajanlottak :)

XTaki 2013.02.18. 13:51:57

@bobsys: mivel itt nagyon eros a statisztika, lehet tudni, hogy mennyi az adott munkakorben adott atlag ber. Ha kulfoldrol akar egy ceg munkast hozni, akkor nem lehet a berek letoresere hasznalni, csak legalabb az atlagot meg kell adnia, kulonben nem kap engedelyt...ha jol tudom, jol ertelmezem

bobsys 2013.02.18. 13:58:54

@XTaki: nem szponzoracioval jottem, itt voltam mar zoldkartyaval mikor jelentkeztem a munkara

XTaki 2013.02.18. 14:02:48

@bobsys: az remek! Nekem jelenelg fogalmam nincs, hogy kellene elinditani a zoldkartya folyamatot. Abban biztos vagyok, hogy a cegtol nem fogok kapni...nekik az L-1 jobb, mint barmi mas...

ablakkktalan (törölt) 2013.02.18. 14:06:05

@dabadab: Figyi, mások a fél karjukat odaadnák, hogy bejussanak az USÁba, erre itt egy mókamiki, aki nem is tudja akar-e menni, mindent a segge a alá tolnak, de neki ez se tetszik.

Itt panaszkodik, nem jön ki a pénzből. Vazze, fogjam meg a kezed, vezesselek be egy ügynökséghez, jelentkezzek helyetted értelmes állásra, értelmes fizetésre? Ne legyél már ekkora mamlasz öcsém, ha már ott vagy, akkor nézz körbe. Az ilyen minek kap jó lehetőséget az élettől??

Valahogy már megint nem azokhoz kerülnek a dolgok, akik igazán értékelni tudnák.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 14:08:52

@XTaki: hat zold kartyat nem lesz egyszeru szerezni, szinte lehetetlen, de nincs is ra szukseged ha nem akarsz maradni
@mzgldr: viccnek is gyenge

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 14:11:53

@bobsys: a mienk iugyanekkora 800 dollarertt carolinaban
igaz egy totol van 200 meterre, nem a tengerparttol 1 merfoldre
mondjuk azt sosem ertettem miert maniajuk az embereknek, a tengerre nezo haz
a hegyek sokkal szebbek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 14:12:44

mondjuk 1 merfoldrol nem is nez a tengerre:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 14:14:56

@Qué-Béka:

Az egész hülyeség. 100 emberből 99 nem tartja be. Sosem sem jelentettem be sehol semmit, s így jártam a legjobban.

Qué-Béka 2013.02.18. 14:17:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Igazad adok neked. Ettől függetlenül a jogszabály így szól. Mi a kissé bonyolult családi kapcsolataink miatt jártunk utána.

2013.02.18. 14:20:46

@mzgldr: :)) ez jo. De a mienk (UK) meg jobb. Az egeszbol annyira emlekszem:
1. Hany eves kortol mehetsz kocsmaba
2. Milyen benefiteket kerhetsz az allamtol es hol kell leadni a kerelmeket.

XTaki 2013.02.18. 14:25:46

@hagyma: azert lenne jo a GC, mert akkor szabadon valaszthatnek ceget, allamot...
nem, semmi bajom a mostanivel, 2 evig szerzodesem is van veluk, csak szeretem a szabadsagot, a lehetosegeket.

Grafogirl 2013.02.18. 14:27:10

A posztírónak: Skype mellet javaslom a Voipcheap-et.
www.voipcheap.com/ 10 euro befizetése után használható én kb. 8 éve használom. Az otthoni vezetékes ingyen hívható és és ingyen hívható az amerikai vezetékes telefon és mobil!! is!. Elég ha egy voipcheapet fizetsz elő, több gépen is használható. Így bármi vészhelyzet, sürgős mondanivaló van tényleg hasznos!
Az otthoni mobil hívása nem ingyenes, de nagyon olcsó és sms küldésre is használható.

bobsys 2013.02.18. 14:27:58

@hagyma: tengerre nezo haz az szar, az intracoastalos sokkal jobb :)

lilly.alien 2013.02.18. 14:28:58

Front van ma (is), ezek szerint. A posztok fele azon siránkozik, hogy "el kellett menekülnöm" és "nem volt más választásom" és "Anglia, Anglia, Anglia". Most átestünk a ló túlsó oldalára, és csak azt olvasni, hogy "itthon jól éltünk, de inkább kimentünk" és "nem volt semmi gondunk, de mégis kimentünk". A f*sz kivan! Veri magát, hogy multi-IT alkalmazott, kijut az USA-ba, és elkezd mindent fikázni? A szerveim felét odaadnám, hogy kikerüljek, csak nincs pénzem, ez van. Ez meg... Meg a lakbér. Öcsém, Miami-ban 400-ért tudsz bérelni egy hónapra. Kevesli a pénzt? Minek ment akkor ki?

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.18. 14:30:50

@Tuleloblog: hát mennyi a TB?
egyrészt nézd meg a fizetési papírodat, másrészt kb 6500 a minimum.

ja, azt hittem, a bevásárlás is havi, mint a többi...

Szabo T 2013.02.18. 14:31:42

@XTaki: Erdekes az irasod. En 2001-ben jottem ki J-1 vizummal, amibol lett egy H-1 es tavaly marciusban kaptam zoldkartyat. Harom szponzorom volt (korhazak).
Ez az ugvedi iroda intezte a zoldkartyamat:
www.usavisa.net/ Michael Berger volt az ugyvedem.

Credit history-t hitelkartya nelkul eleg nehez epiteni, nekem 3 ev mulva lett meg az elso hitelkartyam. Azota mindent azzal fizetek es a ho vegen kiegyenlitem.

Sok szerencset!

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.18. 14:32:47

@Komojtalan:
nálunk tv, internet csomag 9, a villanyszámla meg 30.

lilly.alien 2013.02.18. 14:33:20

@tableno: Depresszió.... Nem jött meg.... A munkaszerződésem.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.02.18. 14:37:04

A posztolónak mondanám, hogy az utolsó bekezdésben felsorolt tételek alapján ítélve nemigen fog hazaköltözni :P

Mint amerikai lakos, megértő vigyorral olvastam a posztot, időnként bólogatva.
Azzal kiegészíteném, hogy "egész Amerikára" nézvést nem érdemes megpróbálni megcáfolni a sztereotípiákat egy olyan megyében lakva, amely _az egész USA_ egyik leggazdagabb megyéje, a top tízből egyébként kettő van New York államban és Westchester az egyik. Naná, hogy ott kevés lesz a kövér, sok lesz az egészségtudatos, magasabbak a fizetések és rettenetesek az árak.

A posztolónak sok sikert, jó kezdésnek számít amit leírt, a bizonytalansággal, tényleg-akarom-e-én-ezt hezitálással együtt is.

XTaki 2013.02.18. 14:37:41

@ablakkktalan:

kimondta, hogy nekem nem tetszik? a 'nem vagyok elajulva' nem egyenlo azzal, hogy nem tetszik. Vannak fenntartasaim, de ez igy termeszetes szerintem. Azt azert be kell latni, hogy otthon csaladi hazban eltunk, itt 2 szobas lakasban elunk. Tudjuk, hogy ez valtozni fog, az elso lepeseinket, tapasztalatainkat irtuk le.

nem panaszkodtam a megelhetesemre, legyszives vedd a faradtsagot es ertelmezd a sorokat :) Lehet, hogy az 'ovodas' koltsegekrol szolo reszt velted 'sirasnak', de ez csak arrol szol, hogy elvbol nem adok ki 2 millo HUF-t napi 2.5 oras szolgaltatasra.

az L-1-es vizummal kotve vagyok a ceghez, nem mehetek masikhoz dolgozni.

Otthon tisztesseges adofizeto voltam, a cegnel mindenki rendesen bejelentett fizetesbol elt. Valoszinuleg ahhoz a 20%-nyi adofizetohoz tartoztunk, aki eltartotta az orszagot, megis, amikor kineztem az irodabol a parkoloba, akkor a munkatarsaimnak es nekem is 10 eves autoink voltak. Abban majdnem biztos vagyok, hogy a parkoloban allo Bentley[nemet rendszamos ] tulajdonosa nem fizetett tobb adot, mint mi :)

Az egyik munkatarsam sokszor mondta, hogy o szivesen fizet meg tobb adot, ha az ilyen 'bentley tulajdonosokat' rendes vagyononosodasi vizsgalatnak teszik ki elobb. De ez ugye 20 eve nem tortent meg.

bobsys 2013.02.18. 14:38:17

@XTaki: Credit history. Csinaltass egy secure credit cardot, akarmelyik bank vagy credit kartya ceg. befizetsz $500 es kapsz egy credit kartyat $500 kerettel. Minden honapban kuldik a riportot a credit bureauknak. Par honap utan kerhetsz egy parszaz dollaros nem secure credit cardot aztan meg elkezd szepen emelkedni a hitelkereted.
Capitalone cegnel van valami newcomers credit card a secure mellett. Neten kered valamelyiket es ott meg is mondjak, hogy ok vagy nem ok.

rolldog 2013.02.18. 14:40:47

@XTaki: ha tényleg jól keresel és sokáig maradsz, hogy gyűjtögessél, ha jól tudom a válság idején volt olyan lehetőség, hogy ha veszel egy házat 500 ezerért, akkor adnak zöld kártyát. De valóban nem könnyű szerezni, ha nem vagy atomfizikus max beházasodsz és családot alapítasz, de nálad ugye az meg már nem pálya....

tableno 2013.02.18. 14:41:15

@lilly.alien: Őszinte részvétem. Így már érthetőbb, de szegény posztoló erről nem tehet...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 14:42:28

@Qué-Béka:

Gyakorlatilag az egész csak annak érdekes, akinek valamilyen rendezetlen családügyi problémája van.

Volt magyar-amerikai barátnőm így járt, csak fordítva. Három gyerekével Mo-ra költözött. A férje nem akart menni, de a csaj így akarta férjét is rávenni a költözésre. Hát,a férj meg ügyvédhez ment, s pert indított felesége ellen. S meg is nyerte, a bíróság kimondta: a 3 gyerek helye az USÁ-ban van. Aztán válás is lett, ott meg a bíróság távoltartási határozatot is hozott a csaj ellen.

lilly.alien 2013.02.18. 14:44:15

@tableno: Ki kellett adnom magamból, na. De a túrós csusza helyretette a vércukromat legalább. :) Depressziós állapotban veszélyes tudok ám lenni... :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.02.18. 14:46:59

@Tuleloblog: Nem 32 000 a biztosítás, ez tény, de nem is kell teletömködnöd az orvos, az ápolónő, a betegszállító és nagyjából mindenki zsebét, ha ne adj isten kórházba kerülsz.

tableno 2013.02.18. 14:47:19

@lilly.alien: És csak egyelőre nem jött meg, vagy már nem is fog?

Qué-Béka 2013.02.18. 14:47:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ez azért elég durva történet. Nálunk nem ilyen komoly a helyzet, de azért utánajártunk mindkét fél érdekében. Viszont ha előre látom a mai helyzetet, lehet, hogy nem szaladgálok. Mindegy. ez is megvan.

bahahaha 2013.02.18. 14:49:27

@ablakkktalan: Ez továbbra is (sőt, egyre inkább) nettó irigységnek hangzik, semmi másnak. Itt toporzékolsz, hogy valaki más miért él jobban, mint te és miért nem a te nézőpontodból látja a világot. Megmondom: azért, mert ő nem te vagy. A világ lakosságának jó része meg rólad gondolja, hogy a földhöz kellene verned a segged, mert van mit enned, te meg itt csak elégedetlenkedsz.

okostojgli (törölt) 2013.02.18. 14:49:49

@Kabarészínész: "biza a magyarok és nem kell őket őrizni, mert ha valaki ki akarna mászni, a többi mindig utánanyúl és visszarántja őt.... "

Nálad a pont.
Sajnos. :(

lilly.alien 2013.02.18. 14:50:22

@tableno: Egyre bizonytalanabb, pedig ez is külföldi meló. Az egyetlen lehetőségem.

okostojgli (törölt) 2013.02.18. 14:51:50

@tiltott rengeteg: "szimpatikusak vagytok, sok sikert a nagy kalandhoz!"

+1

GERI87 2013.02.18. 14:55:44

"Az én laikus tudásommal is egyértelmű, hogy az ittenieket egész egyszerűen nem érdekli a téma."

ugyan nem USA, de pl mi Kanadában kiszámoltuk hogy bár ott is papírvékonyak az üvegek és falak....a miénknél kicsit rázósabb....minuszok ellenére sem éri meg szigetelni a házakat.
Munkadíj, anyagköltség és a fűtés számla figyelembevételével kb 100 év alatt (se) térülne meg a dolog...

gyanítom USA is hasonló szinten mozog.

Szóval nem hülyék csak nem éri meg.

okostojgli (törölt) 2013.02.18. 14:56:31

off.

Külföldről netezők, légyszi intézzetek már egy vacak 1000 forintos ékezetes billentyűzetet, légyszi, légyszi, légyszi!

Rebarbaraa 2013.02.18. 14:59:19

Szomoruan vettem tudomasul, hogy az RTL Klub RTL Most adasai kulfoldrol elerhetetlenne valtak. Mar maga a weblap is csak nagyon nagy nehezsegek aran jon be, ha egyaltalan betolt. Meg ki is irja ha meg akarok nezni egy regebbi musort, hogy az on orszagabol a tartalom nem elerheto. A felhasznalasi feltetelekben pedig ilyenkorlatozas nincs.
Erdekes modja egy orszag elszigetelesenek, hogy az internetrol elerhetetlenne valnak a tv csatornak weboldalai. A konkurens csatornaja a Tv2 eleg szepen megy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 14:59:57

@XTaki: hat hogyne lenne jo a greean card, cask azt mondom, eleg nehez megszerezni
onnan mar cask egy lepes az allampolgarsag
@bobsys: ah nem errol beszelek, en peldaul eltem floridaban valami 4 evet es fel melfoldre volt az ocean, kesobb a tenger, oszt sose mentem ki, maximum ha hurrikan jot, nekem nem palya, hogy uljek a bicsen 985 Fahrenheit melegben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:01:21

@Szabo T: egeszegugyben az egyik legnagyobb sansz a megszerzese, de latofd neked is kellett 12 ev
nem egyszeru a dolog

montroyal ( CAN qc) 2013.02.18. 15:02:45

@XTaki: a lakas arakhoz igaz a berles minel jobb helyen, draga de venni hazat mindig irigykedem nezve a HGTV kulvarosi gyunyoru ,reszeken , kicsit tavolabb 120k 150 k kozott gyonyoru 3-4-5 szobas 3-4 furdoszobas nagy telek stb uj hazakat vesznek szoval olcsobb venni mint berelni .. ez canadaban is igaz persze kell hogy hiteled legyen..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:03:42

@rolldog: azert mert veszel hazat nem adnak zoldkartyat
lol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:05:44

@okostojgli: eszemben sincs, nem cask Magyar oldalakra irok es cask a magyaron van ekezet, es idiota aki nem tud ekezet nelkul olvasni
thx

Rebarbaraa 2013.02.18. 15:06:29

@okostojgli: 1. itt ahol elek nem tudok venni. 2. nem fogok Mo-rol rendelni horribilis postakoltsegert. 3. mikor vettel utoljara billentyuzetet, hogy 1000 forintrol beszelsz?:))) 4. egy jobb ekezet nelkuli bill is olcsobb itt mint Mo-rol rendelni egy gagyibbat :P
Bocs , marad az ekezet nelkuli:)

zej 2013.02.18. 15:07:21

@hagyma: Green card nélkül meddig lehet hivatalosan az USA-ban dologzni? Jól tudom, hogy csak 6 vagy 7 évig?

Pszt! 2013.02.18. 15:07:46

De szívesen mennék Amerikába!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:08:05

@montroyal: hat azert ez igy szo szerint nem igaz, mert berlemenynel semi gondod semmivel, javitanak, felujitanak mindent, meg a hutot is es nem kell adot fizetned
persze nyugodtabb itt is az ember a sajatjaban, mi is most keresunk, de itt is esznel kell lenni, belevagsz egy 300 ezres keroba es valami tortenik, adjak el a fejed folul gombokert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:10:55

@zej: nemm tudom, sosem dolgoztam , csak zold kartyaval, vagy elotte feketen:)
aki hosszu tavra/ plane ha orokre/ akar maradni annak zold kartya kell elobb vagy utobb
OK-k ezek a munkavallalasi vizumok, de ez csak "vendegmunka", nem letelepedes
persze kinek mi a celja

bobsys 2013.02.18. 15:15:16

@hagyma: sejtettem, hogy nem veletlen elsz a hegyeknel. En szeretem, feleseg megjobban igy maradunk egy ideig itt,

ablakkktalan (törölt) 2013.02.18. 15:17:32

@dabadab: Figyelj, tóni, ha annak hangzik, akkor köss rá csomót és nyeld le keresztben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:21:35

@bobsys: nem hat, celiranyosan itt terlepdtunk le
floridaba meg megyunk iden is
5 napra

montroyal ( CAN qc) 2013.02.18. 15:22:18

@rolldog: hazat venni normalis kulteruleteken egyebkent sokkal olcsobb mint berelni a divatos luxus varosreszeken..en csak irigykedek hogy minden sokkal olcsobb (ugyanaz a cegtol ugyanaz a termek ) az USAban mint canadaban.. rendszeresen nezem az HGTV es 120-150K kozott gyunyoru uj 3-4-5 szobas 3-4 furdo - oriasi lakter , telek es meg szigoru igenyeik vannak a vasarloknak

bobsys 2013.02.18. 15:24:35

@hagyma: Gyertek es koltsetek csak itt a penzt :D

deputy sheriff 2013.02.18. 15:26:13

@hagyma: Mivel nincs amerikai jogsija meg a poszternek, igy kezdo soforkent kezelik a biztositasi cegek (ha megszerzi az amerikait, akkor is annak fogjak par evig), szoval ha 900 dolcsi fel evre es fullos magyar jogsival, akkor megfogtak vele az isten labat. En csak "kaszkora" fizettem 130-at havonta, mikor megszereztem az itteni jogsit. Az utolso kocsimra 35 dollar volt havonta a kaszko.

wusso (törölt) 2013.02.18. 15:28:16

@okostojgli: @Rebarbaraa: Én is az USA-ban vett laptopomról írok, angol nyelvű operációs rendszer fut rajta, nem kell más, csak átállítani a billentyűzetkiosztást.
Egy klikkel váltok angol, német, kínai és magyar közt, mikor melyik kell.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:29:37

@montroyal: hat en 2 szoba+nappali+2furdoben gondolkodom, emelet es tetoter nelkul eleg nagy birtokkal, 80 ezer korul mar vannak
kettonknek nem kell nagyobb, sot, miazhogy:)
@bobsys: Oh Marynek ehhez nem kell florida, elugrik a walmartba es ott kepes egy kisebb vagyont elkolteni
majd cask osszel megyunk Tampara, megnezunk egy buccaneers meccset meg orlandoba a Universal studioba
/amerikai de meg nem volt, en mar haromszor:)/

33621 2013.02.18. 15:29:47

@Grafogirl:
Rég láttalak a Határátkelőn! Hogy vagy?

Eiknarf 2013.02.18. 15:30:42

@Rebarbaraa: RTL nem elérhetö?
Nincs mäs välasztäs ilyenkor. Elö a pisztollyal, csöre tölt, szäjba bevesz, ravasz meghúz. RTL nélkül nincs élet.. :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:32:29

@deputy sheriff: mondjuik Te nem tudod mi a kaszko, mert fiatal vagy, neked ez a kotelezo volt es van amit kotottel, az egy kocsira nekunk sem volt tul sok, de ha lizingelsz vagy vessel kocsit arra meg kell kotni a fullt, ami nekunk most 135/ho a 2 kocsira, de ez nagyon varosfuggo, ahol sok a baleset ott a dij is nagyobb. lsd Louisville. es meg van ezer osszetevoje
en a 125-el elegedett vagyiok 2 kocsira full biztositasban
a kaszko az a full, sajat hibara, lopasra stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:34:22

@wusso: én is de máshol vannak a betük
fárasztó, ha nem csak magyar oldalakr irsy

Rebarbaraa 2013.02.18. 15:35:06

@wusso: En nem arra valaszoltam, hogy hogyan lehet atallitani a billentyuzetet ekezetesre:))) Hanem, hogy miert nem fogok venni. A masik pedig az, hogy en mar tobb mint 10 eve ekezet nelkul irok. Es nem fogom az apple billemet sem lecserelni, sem pedig a nyelvi beallitast valtogatni. Szakmamban is ez felel meg jobban, es mas okokbol is. Elnezest de nem fogok valtani ha nekem ez kenyelmesebb.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 15:35:37

"Drága, mivel csak magánovi létezik."

Biza. "Ezt híjják demokjácijának".

Itthon bezzeg elvártad, és rajtad kívül még az ország 90 %-a elvárja, hogy az állam fizessen mindent helyette, oszt ha nincs miből, akkor meg megy a sírás, hogy jaj, ki kellett költözni, meg a rohadt politikusok, akik mindent ellopnak.

sagdiyev 2013.02.18. 15:36:25

Szia Gergo!
A legfontosabb, hogy az L vizumtipusbol automatikusan jon a zoldkartya a masodik hosszabbitas utan. Magyarul 5-6 evig erdemes megmaradnod a cegnel, utana viszont felszabadulsz. En 10 eve elek az USA-ban es eszem agaban sem lenne magyarorszagra vagy Europaba koltozni. Innen nezve mindenmas orszag draga! Tegnap szamoltam ki eloszor, hogy 55 liter benzint tankoltam a kocsimba, ami magyarorszagon ~23,700FT-ba kerulne. Itt $55 fizettem erte. Az ingatlanberles es vasarlason kivul itt minden olcsobb! Ketten a felesegeddel siman megkereste 8-10ezret egy honapban es abbol mar normalis eletet lehet elni. Teljesen mas rezonancian mukodnek az emberek es alapvetoen kedvesek. Ne felejtsd el, hogy te jottel ide es igyekezz mihamarabb alkalmazkodni. A magyar "reflexek" itt nem mukodnek. Sok sikert!

wusso (törölt) 2013.02.18. 15:37:13

@Rebarbaraa: Az nem az ország elszigetelése, hanem az RTL döntése, hogy mit hol tesz elérhetővé, ez az üzletpolitikájuk, ettől az ország még miért lenne elszigetelt?
Nézd a TV2-t pont ugyanaz, mint az RTL, csak pepitában...

bobsys 2013.02.18. 15:37:39

@hagyma: Hehe epp a hetvegen voltunk Universal Studiosban. Ne hetvegen menjetek, 45-60 perc varakozas szinte mindenhol es meg iskola szunet sem volt. Vagy vegyetek express lane badget.

zej 2013.02.18. 15:38:03

Van itt olyan aki iskolás korú gyerekekkel költözött az USA-ba?
Ha a tervem sikerül akkor az egyik gyerkőc az általános- a másik a középiskolát kezdené az USA-ban. Hogy sikerül a gyerekeknek beilleszkedni?

33621 2013.02.18. 15:40:34

@Don Quixote de la Ferko:
Egy ilyen hozzászólásnak mi értelme van? Nem értem az embereket! Biztos frusztrált vagy!

wusso (törölt) 2013.02.18. 15:41:04

@Rebarbaraa: értettem, nekem 4 nyelv között nem megerőltető váltogatni, mert a szakmámhoz tartozik

Rebarbaraa 2013.02.18. 15:43:44

@Eiknarf: nem errol van szo :))) 2 eve nem nezek tv-t :) De most kivancsi lettem valamire:)) Jaj hogyne lenne rtl klub nelkul elet:))

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 15:44:56

@33621:

A vélemény nyilvánításnak mi értelme van?

Hát komám, te is azok között vagy, akik miatt menekülnek az országból az emberek.

Mi a problémád?

Problémázott a koma, hogy drága az ovi? Igen.
Jelezte, hogy csak magánóvoda van? Igen.
Hiányzik neki a hazai "ingyenes"? Láthatóan igen.
Itthon ezek szerint elvárta azt, hogy az állam fizesse helyette? Igen.
Itthon sokan elvárják, hogy az állam fizessen mindent? Igen. Ezért még szavazni is hajlandók.
Van az államnak mindenre pénze? Nincs.

Ez van komám. Itt a fene nagy demokráciátok, megkaptátok, oszt amikor kikerül valaki a valódi demokráciába, akkor meg a sírás, hogy jaj, fizetni kell valamiért.

Örülök, hogy segíthettem.

Lencsés IIstván 2013.02.18. 15:46:18

@nzk:

@Zka:

Ezzel a fogyatekossal veszekedtek: www.facebook.com/istvan.lencses.9

van ertelme? nezz csak ra, elbant mar vele az elet...

sagdiyev 2013.02.18. 15:46:51

Egy jotanacs! Minden magyart kerulj el! Tudom radikalisan hangzik, de sajnos igaz. Az amerikai magyarok nagyon alul helyezkednek el ebben a bevandorlasi mixben. Nagyreszuk tanulatlan, egyszeru ember es nem a legjobb tarsasag. Van egy ujabb hullambol szarmazo ~30 koruli reteg, akik az ELETET nagybetuvel elik. Drog, pia, buli! Azok tovabb oregbitik a jo "hirnevunket"!

XTaki 2013.02.18. 15:48:42

@bobsys:

Szia!
a HSBC premier client-kent kezel es adott credit card-ot a debit melle. Ezzel fizetek mindent es ezt nullazom minden honapban.
Elvileg csinaltam egy automatizmust, amit a checking account-rol szivja le a megfelelo osszeget,de az legutobb nem mukodott, szoval kaptam vagy $100 buntetest, meg kamatot...

Rebarbaraa 2013.02.18. 15:51:26

@wusso: ok, az enyemben pedig nincs szukseg egy nyavajas ekezetre sem. Ezt megbeszeltuk, te valtogatsz, en meg nem:) Remelem nem lesz szorulasod, mert en nem akarok:)))

Masik: szerintem bizonyos elszigeteles, ha a kulfoldon elok szamara nem teszik elerhetove. Es ehhez nem is muszaj magyarnak lenni. Az uletpolitikahoz meg hozzatartozik, hogy minel szelesebb korben legyen elerheto. Sot, Nemzetkozi szinten legyen elerheto. Nem sokat tudsz az uzletpolitikarol ahogy olvaslak...Az EU-ban elve, kizarni egy masik EU tagorszagot egy nyilvanos weboldalrol, es azt meg fel sem tuntetve, hogy te marha, neked fityisz. Ezt nem uzletpolitikanak hivjak hanem totalis hulyesegnek:)

XTaki 2013.02.18. 15:51:28

@sagdiyev: nekem az elmult 3 honapban nem ez volt a tapasztalatom.
Eddig minden magyar kedves, normalis, tobbnyire gyerekes volt...Igaz, nincs idonk meg kozos programokat szervezni, szoval lehet, hogy ezek a kapcsolatok majd elhalnak... remelem nem!
A legtobb magyarral a Fairfield-i hentesnel akadtunk ossze.

deputy sheriff 2013.02.18. 15:51:43

@hagyma: Oke, itt ugy hijjak, liability. Magyaran csak a kotelezo.

XTaki 2013.02.18. 15:53:21

@GERI87:
ido hianyaban meg nem neztem meg, hogy itt mibe kerulnel a szigeteleshez valo anyagok, meg az elomunka. Lehet, hogy igazad van!

WildBear 2013.02.18. 15:55:25

akás havi 2100$
villanyszámla havi 100$
internet, tv, telefon havi 100$
lakásbiztosítás havi 30$
egészségbiztosítás havi 150$
bevásárlás heti 200$
benzin havi 60$
autó lízing havi 300$
autóbiztosítás 6 hónapra 900$

Összeadtátok a havi költségeket ? 3790 $ = 834.000,-Ft

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:56:23

@XTaki: nem meglepo evek, hosszu evek kellenek mig a Magyar leszokik a Magyar fustoltkolbasztol, szalonnarol toportyurol, nem beszelve a Magyar tejfolrol
termeszetesen a magyarok itt is olyanok mint otthon, van idiota es van normalis
olyan nincs, hogy A Magyar
bar vegleges letelepedesi szandek eseten job az amerikaiak tarsasagat keresni es raszokni az amerikai kolbaszra
igen jo amugy
cask mas

sagdiyev 2013.02.18. 15:56:26

@wusso: A gyerekeknek sokkal hamarabb megy, mint a felnotteknek. Fontos, hogy olyan kornyekre koltozz, ahol jo az isklolai rednszer (school system) Az ilyen varosreszenkent valtozik, de ahol magasak az ingatlanadok es dragak az ingatlanok ott altalaban jo az iskolai rendszer.

BeBeThomas 2013.02.18. 15:58:22

@ablakkktalan: Tanulj meg inkább te is egy hasznos nyelvet, meg szerezz egy normális szakmát ahelyett hogy itt siránkozol. Akkor lehet te is találsz valami lehetôséget.
Biztos vagyok benne, hogy a posztoló megdolgozott azért hogy ilyen lehetôséget kapott, illetve 10x annyi adót fizetett be Magyarországon, mint a sok minimálbéres adócsaló.

nzk 2013.02.18. 15:58:56

@Lencsés IIstván:

óigen, ő az. értelme? semmi. csak néha megszánom szegényt.

River_Of_No_Return 2013.02.18. 15:59:30

@XTaki:

Green card-ról:
Mi tavaly kaptuk meg a zöld kártyát kb. 3 évvel a kiérkezés után. Jelenleg eléggé meg van szigorítva a zöld kártya szerzés, ráadásul az L1 vízum hosszabbítását általában elutasítják, ezért a cégek inkább H1b-t próbálnak szerezni a L1-es vízummal itt lévő alkalmazottaknak, hogy időt nyerjenek a zöld kártya igénylés folyamatában.
Plusz a zöld kártya igénylés során van egy kötelező ’market research’, amit a cégnek meg kell csináltatnia, amely során azt kell kimutatniuk, hogy az adott pozícióra nem jelentkezne amerikai, ha meghirdetnék. Nekünk az első körben ez a rész elbukott, és csak a második körben tudott a cég olyan eredményt kimutatni, hogy nem lenne alkalmas amerikai pályázó a férjem pozíciójára.
A munkavállaláson alapuló zöld kártya igénylés során az emberek különböző kategóriákba esnek. Ezek az EB kategóriák, ezek közül az EB1 és EB2-be tartozó embereknek van nagyobb esélye a zöld kártyára. Aki az EB3-ban van, az több mint 5 évig is várhat esélytelenül, végül általában kifutnak az időből és a hosszabbítási lehetőségekből, és kiutasítják őket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 15:59:33

@WildBear: naes?
mi kevesebbol kijovink mert a lakas olcsobb erre, meg kajara kevesebbet koltunk, nekunk ugy mindennel egyutt 2500 dollar/ho
azt ne felejtsd el, ha heti 200 dollart elkolt a boltban, ott van a hutoben minden mindig

XTaki 2013.02.18. 16:00:08

@sagdiyev:
3 evre kaptam L-1 vizumot, abbol mar csak 2.5 ev van hatra.
Aztan ezek szerint ujitas es a harmadikra automatikusan zoldkartya? Otthonrol 5 evre terveztunk, az a +1 ev mar nem tunik olyan veszesnek! Kosz az informaciot!

Ezek szerint mas modja nincs, hogy megszerezzem hamarabb a GC-t?

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 16:00:13

@WildBear:

"autóbiztosítás 6 hónapra 900$"

Számold újra.
De akkor is sok.

BeBeThomas 2013.02.18. 16:01:20

@lilly.alien: Hihetetlen hogy milyen frusztráltak az egyes emberek amiatt, hogy a munkaerôpiaci értékük konvergál a nullához.

zej 2013.02.18. 16:01:47

@WildBear: És? Nem szabad átszámolni az árakat! Vagy ha az árakt átszámolod akkor a fizetést is.

Rebarbaraa 2013.02.18. 16:03:24

@hagyma: Mindenhol jobb a helyiek tarsasagat keresni akar letelepedni akarsz akar nem:))))) (nem megserteni akarom a magyarokat de sajnos ez van)

WildBear 2013.02.18. 16:03:33

@zej: Jó kérdés ! Mennyi a fizu ?

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 16:04:31

@hagyma:

Heti 200 usd-ből itt is tele van a hűtő.

Csak mondom, kevesebből is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:04:44

@sagdiyev: hat azert 10 ezer dollar nem egy atlagamerikai hazaspar fizetese
annal sokkal kevesebbol is meg lehet elni
de aki tud annyit csinalni, annak kolbaszbol lesz a kerites

bobsys 2013.02.18. 16:04:47

@kalandortexasi: Market researchrol. Kovetelmenykent be lehet irni, hogy beszeljen mondjuk nemetul igy nagyjabol az emberek 95% kiesett. Ha IT-s akkor meg valami europai specifikus dolgot beirva mar le is lett szukitve a kor arra az egy emberre.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 16:05:18

@BeBeThomas:

Inkább attól frusztráltak, hogy nincs munkaerőt felvevő piac.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:05:31

@Don Quixote de la Ferko: de nekem cask a sorom van 200 dollarba hetente....

WildBear 2013.02.18. 16:06:14

@Don Quixote de la Ferko: Nyilván a 6 hónaposnak csak a hatodát számoltam, az egyhetest meg szoroztam néggyel.
$ 3790, az 833e HUF.

Rebarbaraa 2013.02.18. 16:07:33

@zej: egyaltalan nem szabad atszamolgatni semmit. Ugy kell gondolkodni, mintha az ottani lenne a fizetesed es ahhoz viszonyitani a koltseget. En ezt tettem h bele ne hulyuljek amikor kijovok.:)
Szepen elkezdtem az itteni valutaban gondolkodni, vasarolni, koltsegeket tervezni.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 16:08:55

@hagyma:

Egészségedre. Tavaly nyáron ittam utoljára sört, és nem igazán hiányzik.

@WildBear:

Jogos.

Sok.

sagdiyev 2013.02.18. 16:09:10

@XTaki: Magyar hentes :) Mar regen leszoktam a husevesrol, igy nalam kiesik. Ha jon rokon latogatoba neha elmegyek bevasarolni, de nem az en vilagom. Nincs egy magyar etterem sem NYC-ben. Ez azert van , mert a magyar kaja iszonyatosan nehez es egeszsegtelen. Van egy cukraszda az Andre az UES (upper east side), de a szemkozti magyar hentes bezart. Azt hiszem az egyetlen nyomtatott sajto letezik, a nepszava.com, ami egy baloldali lap es csak magyarorszagi esemenyekkel foglalkozik. A Carnegie Hall-ban, viszont szezonalisan fellep a Schiff Andras (!) es evente egyszer a Fischer Ivan zenekara ad koncertet.

XTaki 2013.02.18. 16:10:24

@kalandortexasi:
Gratulalok a zoldkartyahoz, tervezitek az allampolgarsagot is?

Az itteni HR azt mondta, hogy 6 honappal az elso vizum lejarta elott kezdik meg a hosszabbitasi procedurat, addig ne nagyon ugraljak.
Viszont ez megnehezito az eletem. Nem kaphatok hosszu tavu hitelt, a felesegem majd nehezen talal allast, mert 'csak' ket evre lesz vizuma, amikor szeptemberben a gyerekek sulikezdese utan allast fog keresni.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 16:11:14

@sagdiyev:

Akkor mit esznek az amrikok?

A másfél kilós hamburger egészséges?

blackhairlady 2013.02.18. 16:12:08

@Taxomükke:" Soros Alapitvanynal dolgoztam, es jott hozzank latogatoba egy amerikai szakember " Akkor biztosan jo munkat vegzett az amerikai szakember, mert itt Houstonban meg az altalanos iskolaban (ami 5. osztalyig tart) is ilyen kis pici, alacsony ulokek vannak:))

montroyal ( CAN qc) 2013.02.18. 16:12:17

@hagyma: igen a condo arak ...pl sokan vesznek jo helyen floridaban tengerhez kozel condot a canadien nyugdijsok .. neztem az arakat berendezv gyunyoru condo 2 halo 40-60k.. csak azert nem veszek mert nem akarok eges eletembe oda jarni , mehetek kulombozo helyekre ..

flamer 2013.02.18. 16:12:26

@Don Quixote de la Ferko: Tisztelettel jelzem, hogy nem "helyette" fizette az állam, hanem az ő adójából, kurva nagy különbség. Pont az ilyen ostobák miatt mennek el az országból, mint amilyen te is vagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:14:08

@Don Quixote de la Ferko: 900 dollar uj kocsira full biztositassal kicsit sok, de nem tragikus, es vegyuk figyelembe hogy NY allam, azonkivul nem mindegy milyen a kocsi
en mar 7 eve is fizettem 120 dollart egy rom utan floridaban alapbiztositasra
nekem a sor az hozzatartozik a napjaimhoz:)
amugy komolyra forditva a szot, ami ugy elsore kulonbsegnek tunik, az otthoni atlagelethez kepest, mint itteni atlagelet, nem problema kocsit venni, benzint tankolni kajat venni es akarhol enni hazon kivul
persze ha dolgozol
meg ruhat cipot stb.
szoval a "napi" megelhetes nem gond
a lakas nem olcso, de ha pl hajlando vagy kimenni falura, vagy bevallalsz pl egy mobilehomeot, akkor az is filleres tetel

XTaki 2013.02.18. 16:14:49

@WildBear:

bizony annyi :-)
de nem kell megriadni, az itteni fizetesek is ehhez vannak meretezve!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:15:38

@montroyal: condo szoba sem johet, az ugyanaz, mintha berelnek apartment /majdnem/
kifejezetten hazrol gondolkodunk es semmikeppen floridaban
tul meleg

sagdiyev 2013.02.18. 16:17:48

@XTaki: Az L vizum csak egyszer hosszabithato es tovabbi munkavallashoz a cegnel csak a zoldkartya marad, mint hosszabbitasi lehetoseg! 5 ev nagyon gyorsan elmegy es a ceg ugyvedjevel erdemes egyeztetni a zoldkartya lehetosegerol. Mihamarabb vedd fel vele a kapcsolatot vele, mert minden eset mas, de a tied a legjobb munkavallaloi vizum a zoldkartya megszerzesehez. (L-1 Intercompany transfer) A H vizum az szivatosabb, azt 2x3 evre adjak es nem automatikus a zoldkartya.

blackhairlady 2013.02.18. 16:18:09

A hozzaszolasokat meg most fogom atolvasni, de a posztbol egyertelmuen kiderul, hogy New York teljesen mas mint Houston ahol en lakom.

A havi 60$-t en keveslem benzinre, bar lehet, hogy nem autoztok sokat.
A heti 200$ kajara szerintem is ok, hacsak nem vesz neha az ember egy kis kulonlegesseget:)
Tobbsor olvastam mar a hazak szigeteleset, illetve annak hianyat.
Mi egy uj epitesu csaladi hazban lakunk, de ez mar tokeletesen van szigetelve, minimalis futtes kell, es a nyari meleg sem olyan veszes a hazban.

Most tovabb olvasok.

River_Of_No_Return 2013.02.18. 16:18:10

@bobsys:
“Market researchrol. Kovetelmenykent be lehet irni, hogy beszeljen mondjuk nemetul igy nagyjabol az emberek 95% kiesett. Ha IT-s akkor meg valami europai specifikus dolgot beirva mar le is lett szukitve a kor arra az egy emberre.”

A férjem az egyik legnagyobb IT cégnél dolgozik, elég komoly ügyvédi hátérrel, nem olyan hülyék, hogy ne tudják, hogyan kell ezt kiírni, de még így se ment át elsőre. Szóval nem olyan egyszerű ez, főleg ha olyan területen lakik az illető, ahol sok IT cég van és sok a több nyelvet beszélő, magasan képzett jelentkező.

XTaki 2013.02.18. 16:18:25

@hagyma:

az elso ajanlat 6 honapra 2400$ volt. Ettol seggreultem...
de aztan igyekeztem tobb ajanlatot is begyujteni es a GEICO volt a nyero 900$-al ket soforrel, US driving license nelkul, egy vadonat uj VW Tiguanra...
A GEICO jelezte, hogy ha 1 ev tapaszalatom lesz US jogsival, akkor lehet szo csokkentesrol.

WildBear 2013.02.18. 16:18:58

@XTaki: Hanem? Mennyi az átlagfizu ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:19:24

@XTaki: a munkahelyet qrwara nem erdekli, hogy mennyi idore van a nejednek vizuma
beutik az SSN-t a gepbe es ha nem hamis akkor mar cask rajta mulik
ha nem akartok kint maradni, ahogy a posztban irod, akkor minek hosszutavu hitel?
amugy ha megis hitelt akarsz, akkor ahogy irtak csinaltass sok hitelkartyat es hasznald

zej 2013.02.18. 16:19:28

@WildBear: Álláshirdetések alapján egy IT-s évi 80000$ felett keres, ha már van 10 év gyakorlata. Ez kb havi nettó 5900$. Ebből 3900$ azt hiszem vállalható.

Gerry. 2013.02.18. 16:19:45

"Állítólag az átlagbér évi bruttó 50000$. Ami nem tudom, hogy elég hogy elég a megélhetéshez."

Talan ugy, hogy az orszag cirka 315 millios lakossaganak zome nem Manhattan vagy a Bay Area kornyeken lakik? Upstate New York allamb fele haladva, azaz NYC-tol egyre messzebb az arak szignifikansan zuhannak (jo, vannak kivetelek, pl. college town-ok, lasd Ithaca) Meg mMgyarorszagon is nagyon jelentos regionalis kulonbsegek vannak, az annal bo szazszor akkora USA-ban meg foleg. Hatalmasak, oriasiak tudnak lenni az elteresek regionkent, es allamonkent, nem puztan a kornyezeti viszonyokban hanem minden masban is, legyen szo arrol, hoy mennyibe kerul a megelhetes, milyen emberek laknak ott addig, hogy mennyire kedvesek - ez utobbinal a listan New England es NYC tulzottan nincs magasan.. De ujfent, ez egy kontinensnyi orszag.

Az kicsit megmosolyogtato, hogy a posztiro szamara NY az marha messze van Mo-tol, hiszen konkretan az USA legkozelebb, es legegyszerubben megkozelitheto resze Europabol szemlelve. A Northeast-nal tenyleg csak tavolabb lehet lakni :) Bar vannak akik visszakoltoznek, a tobbseg marad, legyen barni is az elhatarozasa. Mert beleszokik a kenyelmes, nyugis eletbe, hogy a MO-on otpercenkent felmerulo agyverzesfaktorok kozul szinte semmi sincs jelen, es abba, hogy osszehasonlithatatlanul jobban keres, amibol osszehasonlithatatlanul tobbet tud sporolni, es magara kotleni. Netan beleszeret a kornyezetbe, ti. az USA-nal jobb es szebb kornyezeti adottsagu orszag aligha van a foldon, es tenyleg mindenki, de mindenki megtalalhatja azt amit szeret.

Masreszt, a gyermekeik is ott fognak felnoni, es mivel kicsik, Mo-ot gyorsan elfelejtik, (nem kell a nyelvet elfelejteniuk, nyilvan, de milyen elmenyeik legyenek egy orszagrol amire nem is nagyon emlekeznek), barataik az USA-ban lesznek, es ahhoz a kulturahoz fognak kotodni. Ami egy vegtelenul termeszetes folyamat, ettol meg rettenetesen elvehetik mondjuk a nyarakat a nagyszuloknel. Es jozan szulo sem fog visszakoltozni amikor a gyereke mondjuk 14 eves, mert arra gondol mar, hogy akkor jarjon tobb, mint megkerdojelezheto szinvonalu magyar egyetemre, amiket meg a gyengebb amerikai allami egyetemek is tonkrevernek? (Az erossebbekrol es jobb maganegyetemekrol nem is beszelve) Nyilvan nem... Persze bele lehet valakibe verni Mo mindenen feluli szeretetet, de ezen a teren meg nagyon sokan atesnek a ko totalis tuloldalara, es egy sohanemvolt orszagot, es az az iranti rajongast verik gyerekeik fejebe...

BeBeThomas 2013.02.18. 16:19:48

@Don Quixote de la Ferko: és errôl nyilván a posztoló tehet.

GERI87 2013.02.18. 16:20:22

@XTaki:

6-szor annyit keresnek mint mi, (a szakember is ugye..) az áram (mivel azzal fűtenek) meg ha jól emlékszem Kw/h-ként a harmada kb mint nálunk....

Nálunk is évek mire megtérül a szigetelés még ha magadnak rakod fel akkor is....

River_Of_No_Return 2013.02.18. 16:20:28

@bobsys:
“Market researchrol. Kovetelmenykent be lehet irni, hogy beszeljen mondjuk nemetul igy nagyjabol az emberek 95% kiesett. Ha IT-s akkor meg valami europai specifikus dolgot beirva mar le is lett szukitve a kor arra az egy emberre.”

A férjem az egyik legnagyobb IT cégnél dolgozik, elég komoly ügyvédi hátérrel, nem olyan hülyék, hogy ne tudják, hogyan kell ezt kiírni, de még így se ment át elsőre. Szóval nem olyan egyszerű ez, főleg ha olyan területen lakik az illető, ahol sok IT cég van és sok a több nyelvet beszélő, magasan képzett jelentkező.

WildBear 2013.02.18. 16:22:00

@GERI87: A post elején 50k évi átlagfizut ír (brutto), az nettó havonta pont annyi, amennyi a kiadás..

XTaki 2013.02.18. 16:22:09

@flamer:
maximalisan egyetertek a hozzaszolas elso felevel!

a rettenetesen sok adombol volt az 'ingyen' ovi, egeszsegugy.
Az oviban megis elkertek az etkezesi hozzajarulast, a korhazban meg a gyogyszert meg a wcpapirt vihettem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:23:06

@XTaki: en ezt mondtam, hogy nem olyan sok, amerikai jogositvany historia nelkul es uj kocsira 2 emberre
miert nem csinalsz US jogositvanyt?
minden fel ev utan mennyel fel a netre es nezzel szet, mindig talalni fogsz olcsobbat
nekem most a 21Th centurynal van, nekem ennyiert 2 kocsira nagyon jo, pedig volt egy ittas vezetesem 4 eve, meg Marynek egy koccanasa
na arra vigyazz!!! a piara 0.8-ig OK de ha felette vagy es megfognakk akkor a biztositasod az egekbe megy
nekem havi2500-ra emeltek:)/ volna/
de halistennek mar letelt a bunti

River_Of_No_Return 2013.02.18. 16:23:13

Elnézését a duplázásért, elsőre úgy tűnt, hogy nem ment át.

blackhairlady 2013.02.18. 16:24:34

@zotyesz11: "Na akkor azt figyeld meg, hogy milyen lesz amikor bekerülnek az amerikai oktatási rendszerbe.."
Mi a baj az amerikai oktatasi rendszerrel? Es miert kell koltsegteritest csinalni? Szerintem csak az egyetem fizetos ha nincs osztondijad.

blackhairlady 2013.02.18. 16:26:59

@déjá vu39: "Ismerőseim közül másképp élte meg az országot aki az Arizonai sivatagba került zenélni, aki egy mormon családi farmra került valamilyen program keretében, aki egyetemen vezet tanszéket, vagy aki ott találta meg a szerelmét."

Ezt tokeletesen megfogalmaztad, nekem is valami ilyesmi jart a fejemben:)

ablakkktalan (törölt) 2013.02.18. 16:31:18

@BeBeThomas: Szerintem menj el TV jósnak, ha így meg tudod mondani, hogy kinek milye van. Velem kapcsolatban mindenesetre eléggé mellélőttél.

Ha megdolgozott a lehetőségért, akkor meg méginkább illene értékelni.

Uva 2013.02.18. 16:32:35

Érdekes post volt, értékes információkat tartalmazott. Én 3 hét múlva költözöm 2-3 évre NYC-be, próbálok tájékozódni előre.

XTaki 2013.02.18. 16:32:46

@Gerry.:

meg nincs mas tapasztalatom, mint amit magam korul latok!
Az is biztos, hogy a kellegaim tobbsege Connecticut-bol jar dolgozni, 30-40, nem ritkan 1 orat utaznak kocsival. Ez nekem nem lenne ujdonsag, mivel otthon is ennyi volt, mire a pesti melohelyre bejutottam, szoval valoszinuleg mi is koltozni fogunk, amint megismertuk a kornyeket!

Azert valasztottuk westchester-t elso allomaskent, mert kozel van a melohelyhez[ 10 perc] es nagyon jo az iskola. Mar beiratkoztunk, jeleztek is, hogy a gyerekek az elso evben plusz ESL [ English as a Second Language] fognak kapni az iskola utan.

Belatom, hogy ez egy nagyon nagy orszag, ezert is szeretnenk majd sokat latni, utazni.
Es messze van! Hidd el ket gyerekkel a 8 oras repulout nagyon hosszu! :)

River_Of_No_Return 2013.02.18. 16:33:04

@XTaki:
“Gratulalok a zoldkartyahoz, tervezitek az allampolgarsagot is?”

Köszi, és igen, szeretnénk majd az állampolgársági vizsgát is letenni. De inkább csak az amerikai útlevél miatt, nem érzelmi okokból, mint hagyma.
Megértem ezeket a problémákat, amelyek abból adódnak, hogy nem tudod, hogy meddig maradhattok, mi is átmentünk ezen a bizonytalan helyzeten. Nem igazán tudok tanácsot adni, csak annyit, hogy derítsd ki, hogy a cég hajlandó-e szponzorálni a zöld kártyát, és ha nem, akkor próbálj meg átmenni egy másik céghez. Tudom, hogy az L1 köt a jelenlegi céghez és pozícióhoz, de H1b-t tud neked szerezni egy másik cég.

XTaki 2013.02.18. 16:37:06

@Uva: sok sikert! NYC az kicsit mas, de nem ismerem, osszesen 3 alkalommal voltam eddig ott. A metrohalozat fantasztikus :) Ott nem kell majd kocsira koltened.

blackhairlady 2013.02.18. 16:37:08

@Maitre: Ha otthon akar orvosi ellatast, akkor fizetnie kell az otthoni 755 ft-ot, mint ahogy en is fizetem, mert a nyarat otthon toltjuk. Ha nem akar fizetni, akkor ki kell teljesen jelentkeznie Magyarorszagrol. szoval te nem fizetsz helyette.

virgo 2013.02.18. 16:38:18

Hát ez a post nem sikerült valami informatívra (az anyagiakat kivéve). Egyébként nem szerencsés általánosságban írni arról a hatalmas országról, legfeljebb New York államról, ha már egyszer ott van... ez olyan, mintha Magyarország láttán egy amerikai feltételezné, hogy Portugália is olyasmi.

BeBeThomas 2013.02.18. 16:38:48

@ablakkktalan: Ha olyan piacképes szakmád lenne, akkor nem itt nyavajognál, hogy nincs lehetôséged. A CHF hiteledet meg te vetted fel, úgyhogy egyedül te vállalod érte a felelôsséget, senki sem kötelezett rá.

sagdiyev 2013.02.18. 16:39:51

@Uva: Akkor neked ajanlom a kedvenc borbaramat: www.uvanyc.com/

Uva 2013.02.18. 16:40:13

@XTaki:
Köszi!

Kocsim nem lesz szerencsére (el is kerekedett a szemem az autós költségeiden :)). A helyi BKV sem annyira olcsó, havi 100, de mondjuk a fizetésem az itthoni 8,5-szöröse lesz, így annyira nem vészes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:40:52

@XTaki: 1 ora vezetes a vilag leghetkoznapibb dolga itt, kicsit gyorsabban haladsz mint otthon
/najo nem NY-ban/
@kalandortexasi: aki cask utelevelert akarja, annak nem is adnek:) mit fogsz valaszolni arra a kerdesre, hogy ha szukseges megveded amerikat katonakent is?

blackhairlady 2013.02.18. 16:40:54

@utott a homokora: "Nem hasra esni / elajulni kell amarikatol, hanem mindenkinek felfedezni a sajat maga "amerikajat"."

Irta, hogy csak 3 honapja laknak ott, aminek a nagy resze ugyintezessel telik. A "felfedezes" szerintem majd ezutan kezdodik, eloszor a sajat kis mikrokornyezetet kell helyre tennie, megismernie.

Uva 2013.02.18. 16:42:17

@sagdiyev:
neeeh, ez rólam van elnevezve! minimum 80% engedményt érdemelek

aleb19 2013.02.18. 16:44:08

"Sorolhatnám itt a forint hullámzását, a magánnyugdíjak elkobzásán keresztül meggyengített ...."
1.nem ertem az enyim magannyugger pizt nem koboztak el bementem a hivatalba, nyilatkoztam ,hogy kell nekem es megtartottam meg van meg mindig es kamatyol az ING-nel
2.gondolom azt meg sem emlitem, hogy a dollar is kutyaul hullamzik illetve inkabb ertektelenedik es egyre kevesebbet er mert szandekosan higitja a FED
3 NY upstate-ben lattam a legtobb es legdagadtabb embereket eletemben negyzetkm-re vetitve-mondjuk ez kb 10 eve volt

River_Of_No_Return 2013.02.18. 16:44:25

@hagyma:
“mit fogsz valaszolni arra a kerdesre, hogy ha szukseges megveded amerikat katonakent is?”

Azt, hogy igen, és ha majd jönnek értem, akkor elbújok. :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:49:24

@kalandortexasi: figyelmeztetlek, a hazugsagot komolyan buntetik es ala is kell irnod!:)
bar nem tudom, mi tortent volna ha a masik opciot, a nemet x-elem be?

XTaki 2013.02.18. 16:49:33

@hagyma:
csinalok jogositvanyt, sot a parom is, de csak januarban kezdtuk, ez volt az elintezedo dolgot vegen.
a written test es a 5 oras class mar megvolt. bejelentkeztem road test-re: a legkozelebbi idopont marcius 12. Szoval megy ez, csak lassan.

Egyebkent a felesegem meg nem beszel tul jol angolul es ehhez kapcsolodik az egyik legpozitivabb elmenyunk. A DMV office-ban megkerdeztek, hogy milyen nyelven akar vizsgazni es igen, valaszthatta a magyart. Felhivtak neki egy tolmacsot! :)
ez aztan a szolgaltatas kerem szepen! :)

sagdiyev 2013.02.18. 16:49:51

@Uva: este 10 utan erdemes menni es leulni a barhoz. Majd meglatod mirol szol NYC. Amerikaban 20% a borravalo! A pincereknek es barosoknak nincs fizetesuk. Ez a szokas es mindenki betartja. Aki ezalatt ad az (cheap) vagy europai turista, de azokat nem nagyon szeretik.

blackhairlady 2013.02.18. 16:49:58

@Void Bunkoid: Az lehet, hogy Rednackfalvan meg olyan van, de legalabb van. Magyarorszagon megyeszekhelytol 5 km-re a kis faluban meg egyaltalan nincs, csak 1 bizonyos szolgaltatonak, de akkor tole kellene rendelni a tv-t, telefont, internetet is majdnem dupla aron.

aleb19 2013.02.18. 16:50:06

@BeBeThomas: sajnos a CHF hitelt az vette fel akinek hitelre volt szuksege mert nem adtak mast illetve hozzadragitottak -a felporgetett inflacioval -a forint hitelt es ez mar nem volt igy alternativa ezert szivtak/nak/ 1-2millioan
ha ezt nem fogod akkor ne szepitsunk buta vagy de nagyon

aleb19 2013.02.18. 16:53:05

@BeBeThomas: a CHF hitelezes tisztan un. carry trade spekulacio volt aminek a terheit ranyomtak 1-2 millio honfitarsadra, ha ezt nem erted akkor setet vagy

blackhairlady 2013.02.18. 16:55:45

@hagyma: Mi csak 50$-t fizetunk Internetre es TV-re.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 16:56:17

@XTaki: ohh nem tudtam
nalunk egy jogsi 3-4 ora alatt megvan bejelentkezes nelkul

XTaki 2013.02.18. 16:58:29

@aleb19:

nyilatkoztam en is, de azert lassuk be, 'szamla' nelkul elkolteni 3000 milliard forintot...
A folyamat vege pedig az lesz, hogy szepen minden manyup be fog zarni, mert nem erkezik befizetes, hiszen a rendszert megoltek, pont akkor, amikor mar kezett volna mukodni. Termeszetesen voltak hibai, de azokat javitani kellett volna. De a post nem politikai jellegu! Ha az lett volna a cel, akkor irtam volna a tehetetlen partrol, aki 8 evig nyomult...de a temat direkt nem fejtettem ki.

sagdiyev 2013.02.18. 16:58:53

@okostojgli: 2013-ban mar nem kell "ékezetekkel írni" tolerancia van!

blackhairlady 2013.02.18. 17:00:51

@Spacecake: "en meg kimegyek 20km-et a varosbol az erdobe,es nem medvek jonnek szembe,hanem kanadai indianok,akik lopjak a fat!!!es hidd el,ha megzavarod oket,ok sem kevesbe veszelyesek,mint a medvek:-)plane falkaban:-)"

Ez nagyon vicces volt, jot nevettem, koszi:))))))

BeBeThomas 2013.02.18. 17:01:44

@aleb19: Szerintem meg az a setét aki hülyegyerek módjára, olvasás nélkül aláírta a szerzôdést amit az orra alá nyomtak. Ha meg elolvasta akkor meg tisztában volt vele, hogy mit vállal. Senkinek nem nyomtak fegyvert a fejéhez, hogy CHF hitelt kell felvenni. Ha szerinted igen, akkor buta vagy de nagyon.

Gerry. 2013.02.18. 17:04:30

@XTaki: Sokan Pennsylvaniabol jarnak at, illetve a Philly-be es NYC-be ingazokra egy komplett allam is epult, a Garden State, New Yersey :)

A 8 oras ut Mo-rol tudom, hogy sok, nyilvan gyerekekkel meg plane az, pusztan arra akartam utalni, hogy ezzel egyutt is, foldrajzilag kozelebb nehezen lakhatnatok a regi kontinenshez - gondolj bele micsoda orom es tulelotabor egy Seattle, vagy LA ut...

Barhogyan is, sok sikert!

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 17:04:50

Gpndolom ezeken már túl vagy, de ha mégse akkor még jól jöhet.. L-1-e max 5 év (3+2), aztán 1 évre haza kell jönni, de áthidalható más vízummal. A nagy előnye a SS szám a feleségnek. Ő is dolgozhat.
Ha lesz jogsid olcsóbb lehet a biztosításod. Credit historyhoz csinálj egy secured hitelkártyát, fizess róla valamit rendszeresen (villany, biztosítás) és mindig rakd rá vissza pénzt. a kereted 1/3-tól többet ne költs. Írj nyugodtan ha kérdésed van.
Hau (indián köszöntés) a szomszédból.

lilly.alien 2013.02.18. 17:05:57

@BeBeThomas: Azt te honnan tudod? Gőzöd sincs, mivel rendelkezek.

Hihetetlen, hogy vannak olyan emberek, akik többnek gondolják magukat a másiknál...

blackhairlady 2013.02.18. 17:07:43

@hagyma: "mondjuk azt sosem ertettem miert maniajuk az embereknek, a tengerre nezo haz
a hegyek sokkal szebbek..."

Nekem is a tenger a gyengem. De jol van ez igy, nem vagyunk egyformak:))

nzk 2013.02.18. 17:08:09

@BeBeThomas: ezzel egyet kell, hogy értsek. s teszem mindezt úgy, hogy az egész családomat nyomorba döntötte a (chf) hitel(spirál)... kb. esélyünk nincs rá, hogy még ebben az életben egyenesbe jöjjünk..., de ezért elsősorban magunkat hibáztathatjuk. jó lecke volt.

aleb19 2013.02.18. 17:08:51

@BeBeThomas: tehat 2004-2008 kozott mindenki setet , hulyegyerek volt aki hitelt vett fel Mo.-on
ezzel csak azt arulod el hogy nyeretlen huszoneves vagy max, akinek lovese sincs a valovilagrol

Uva 2013.02.18. 17:09:48

@sagdiyev:
remélem lesz olyan nap, hogy este 10-kor még nem ájultan alszom. és akkor kipróbálom, kíváncsi vagyok :)

BeBeThomas 2013.02.18. 17:10:48

@lilly.alien: "A f*sz kivan! Veri magát, hogy multi-IT alkalmazott, kijut az USA-ba, és elkezd mindent fikázni?" Mondjuk ennek a kommentnek a stílusa sokat elmond rólad.

blackhairlady 2013.02.18. 17:11:58

@XTaki: Szerintem add be most a kerelmet (a neten megtalalsz minden reszletet rola), es kb 2 ev mulva megkapod a ZK-t, mire lejar a szerzodesed.
Egyebkent fent van a neten a honlapon (most nem jut eszembe a honlap neve), mogy melyik korzetben mennyi a varakozasi ido a zoldkartyara. Es az pont annyi is ha csak nincs valami nagy bonyodalom kozben.

XTaki 2013.02.18. 17:13:22

@blackhair-lady:

ott a pont! majd korbenezunk, ha kabat nelkul is tudunk setalni :)
meg ha nem kell szaladgalni intezkedni...

bar azert mar volt egy ket erdekes kalandunk :)
ortodox zsido faluban jartunk egy rokonnal, NYC-be kocsival menni se egy lazito teadelutan, a Hudson a maga kilometeres szelessegevel :)

aleb19 2013.02.18. 17:15:03

@XTaki: igazabol matolcsyek beprobalkoztak a nemeteknel,hogy ismerjek el a magannyugdijpenztari befizetesek nem allamig.hiany novelo voltat-mint nehany masik eu orszagban ez megszokott-, de merkel said fuckoff bugrismagyarok
ezert bevontak a nagykalap ala ...legalabb megprobaltak, aki meg odaadta annak gratula

montroyal ( CAN qc) 2013.02.18. 17:20:39

@hagyma: canadaiaknak a condo csak nyaralasra van es a meleg kifejezetten jo de nektek lakni persze haz kell azok sem dragak..

blackhairlady 2013.02.18. 17:20:41

@okostojgli: "Külföldről netezők, légyszi intézzetek már egy vacak 1000 forintos ékezetes billentyűzetet, légyszi, légyszi, légyszi!"

Nekem van, de nem hasznalom, bevallom oszinten, lustasagbol. Ugyanis nehany betu mashol van, es mindig felreutok vele, mivel a "kezemben van" az angol billentyuzet elhelyezkedese.

XTaki 2013.02.18. 17:20:56

@blackhair-lady:

igyekszem majd rakeresni, de felek tole, hogy ugyved nelkul ez nem fog menni...
addig is lottozom :)

BeBeThomas 2013.02.18. 17:25:34

@aleb19: Nem nincs igazad, bôven túl vagyok a 30-on. Vettem fel én is hitelt és pont azért mert féltem az árfolyam kockázattól forint alapú hitelt vettem fel. Ha nem olvastad el amit aláírtál akkor setét hülyegyerek voltál. Ha elolvastad, akkor vállaltad a kockázatot. Ennyi.

blackhairlady 2013.02.18. 17:26:38

@hagyma: "belevagsz egy 300 ezres keroba es valami tortenik, adjak el a fejed folul gombokert"
Mi 150ezerert vettunk 3 szobas 2 furdoszobas hazat, nem messze a a varostol. Vadonatuj epitesu haz, es 3 ev utan 8ezret visszakaptunk, mert addig nem ertekesitettuk.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 17:29:11

@XTaki:

Egy nem saját történet a 70-e évekből.

A magyar diplomatagyereknek vizsgáznia kellett katonai ismeretekből. Mivel nem akart tanulni, szólt, hogy ő oroszul tanulta az anyagot, így kéri, hogy oroszul vizsgázhasson. Kicsit tanakodtak, de aztán rábólintottak. A budapesti orosz iskolába szerveztek neki vizsgát, a bizottságban 3 magyarul nem beszélő orosz. Gyerek húz egy tételt, majd felkiált "húha, pont ezt a tételt magyarul tanultam meg!". Bizottság tanakodik, dehát a gyerek fontos elvtárs fia, kellemetlen lenne visszautasítani, így mondják neki, hogy akkor mondja magyarul, majd igyekeznek megérteni.

A tétel: a sztálingrádi csata. Gyerek kiáll a tábla elé, mutogatni kezd a térképen, majd szépen folyamatosan mondja "Egész úton hazafelé azon gondolkodám: miként fogom szólítani rég nem látott kutyám, mit mondok majd először is kedvest, szépet neki? S jutott eszembe számtalan szebbnél-szebb gondolat, mig állni látszék az idő, bár a buszom haladt. Midőn kertajtóba toppanék, repült felém kutyám, s szótlanul letépte a gatyám, mely csüngött ajkán, mint gyümölcs a fán.".

Bizottság egy szót sem ért, összenéz, majd megállapítja "hát, így hallásra szépen, folyamatosan, összefüggően beszélt a gyerek, úgy tűnik, tanult, tehát jeles".

XTaki 2013.02.18. 17:29:24

@aleb19:

ismerem a sztorit tovirol hegyire. Akkor sem volt elegans igy megfenyegetni a semmire a tobbseget, illetve elkolteni folyo fizetesi hianyra a 13 ev megtakaritasat.

XTaki 2013.02.18. 17:33:07

@blackhair-lady:

mi is erre szamitunk. Marmint, hogy elobb utobb belevagunk itt egy mortgage-ba, aminek a havi koltsege a fele lesz ennek a 2100$-nak.

elvileg ezek a jelzalogok eladhatoak, tovabbadhatoak...majd kiderul, ha menyebben beleasom magam.

aleb19 2013.02.18. 17:34:15

@XTaki: Agyarorszag elso szabaly van mikor a medve kap el teged,de neha ta kapod el a medvet

aleb19 2013.02.18. 17:35:57

@BeBeThomas: szeretnek elnezest kerni kedves newborn troll elvtars es szeretnem ha atadna uzenetemet a tobbi kedves hergelo szaktarsainak is

blackhairlady 2013.02.18. 17:36:06

@zej: Az en lanyom az 5. ostalyt kezdte amikor kikoltoztunk, most 7.-es.
Nem igazan tudom eldonteni mennyire volt nehez beilleszkednie, mert o nem az az erzelemkinyilvanitos fajta. Most 2 es fel ev utan viszont bizton allaithatom, hogy teljesen beilleszkedett.

váj mí 2013.02.18. 17:37:25

Évi 50 ezer átlagbér? Lófaszt mama! De ez most teljesen komolyan. Ilyen hülyeséget ne írjunk már. Vannak melók, nem is kevés, amelyek ennyit fizetnek, mint a posztoló IT-s cucca, de ez nem az átlag. Egy középiskolai barátnőm pedagógus, Maineben. Kb. a felét, ha keresi. Gondolom, mekis burgersütőként még ennyi sincs.
De majd hagyma megmondja ...
Különben, ez a poszt számomra a picsogás kategória. A tipikus magyar mentalitás manifesztálódása. Érdekes módon, az office-jellegű munkákat kifogók nyávognak.
Hát, ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy "Kicsi szívem, a halál nem kényszerített rá, hogy kiköltözz. Nem volt elég otthon a havid, mást akartál? Mégis, mi a tökömre számítottál? Fehér ruhás szűzlányokra olajággal? Jahogy, nem idomul hozzád egy teljes társadalom, hát b+, így jártál!".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 17:37:30

@blackhair-lady:

Nekem előző munkahelyemen a főnököm mondta, hogy akkor hoz nekem és az egész magyar csoportnak magyar billentyűzetet. Mondtam: nekem ne, mert összezavar a sok furcsa betű, maradok az amerikai billentyűzetnél, úgyis tudom fejből a betűket hol vannak.

Ugyanezt csinálom bolgárul is, utálom az olyan billentyűzeteket, ahol fel vannak írva a bolgár betűk. (Arról nem is beszélve, hogy 2 teljesen különböző bolgár billentyűzet-liosztás létezik, s a bolgár billentyűzetekre jellemzően azt teszik, ami a bolgár írógépeken is van, én viszont éppen a másikat használom.)

Ezt is amerikai billentyűzeten írtam.

Néha elírom az "ű" betűt, ennek oka, hogy a két billentyűzetemen nem azonos helyen van, az egyiken a második sor végén van, a másikon meg a harmadik sor végén - az egyiken az "á" betűtől jobbra, a másikon meg az "ú" betűtől jobbra.

aleb19 2013.02.18. 17:40:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a magyarok igy csinaljak mostansag a vitorlashajovizsgat a horvatoknal csak a tolmacs ert hozza

blackhairlady 2013.02.18. 17:41:27

@hagyma: "m meglepo evek, hosszu evek kellenek mig a Magyar leszokik a Magyar fustoltkolbasztol, szalonnarol toportyurol, nem beszelve a Magyar tejfolrol"

Hagyma, mi a xarert kene leszokni rola? De most komolyan, neked ez a vesszoparipad. HEttol meg lehet helyi eteleket is fogyasztani, de csak azert mert mashova koltozol azert nem kell teljesen lemondani rola ha szereted es meg a hozzavalok is megtalalhatok.

BeBeThomas 2013.02.18. 17:44:38

@aleb19: Az "adózók pénzébôl mentsük meg a CHF hiteleseket" csapatatól elfogadom a bocsánatkérést.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 17:49:08

@flamer:

Butaagyú. Vajon ki az ostoba? Én jól élek itthon, megvan mindenem. Aki meg az adójából kapta szerinted az ellátását, az menekül.

Téged sem az eszedért szeretnek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 17:49:43

@BeBeThomas:

Amikor indul az adósmentés, szóljatok időben, mert szeretnék én is felvenni nagy hitelt, hogy aztán engem is meg lehessen menteni!
:-)

River_Of_No_Return 2013.02.18. 17:49:55

@blackhair-lady:
“Szerintem add be most a kerelmet (a neten megtalalsz minden reszletet rola), es kb 2 ev mulva megkapod a ZK-t, mire lejar a szerzodesed.
Egyebkent fent van a neten a honlapon (most nem jut eszembe a honlap neve), mogy melyik korzetben mennyi a varakozasi ido a zoldkartyara. Es az pont annyi is ha csak nincs valami nagy bonyodalom kozben.”

Ha házasság révén tudna szerezni zöld kártyát szerezni, akkor be adhatná maga is, gondolom, te így szerezted.
De a posztoló csak munkavállalás alapján tud zöld kártyát szerezni, amit a cégnek kell intéznie, mivel a náluk végzett munkája az alapja annak, hogy megkaphassa. Teljesen máshogy működik a dolog ebben az esetben, és előre nem kiszámítható, hogy mennyi idő alatt fut át.

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 17:52:18

@Don Quixote de la Ferko:
Ott vétetted el a kanyart, hogy a "Koma" szemmel láthatólag és úgy saccperkb 10x annyi adót perkált eddig Magyarországon, mint amennyit egyébként "szoktak" átlag és az alatti bérből. Egyébként megnyugodhatsz, ha akarja ki tudja fizetni a "vadkapitalista" óvodát is.

aleb19 2013.02.18. 17:53:23

@BeBeThomas: szeretnek elnezest kerni kedves newborn troll elvtars es szeretnem ha atadna uzenetemet a tobbi kedves hergelo szaktarsainak is
es megeccer elnezest es szerintem on nagyon bator es szep is

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 17:54:05

@hagyma:

"persze ha dolgozol"

Ez volt a varázsszó. Ha dolgozol, itthon sem probléma semmi.
A probléma inkább az, hogy a magyar lusta, megszokta a munka nélküli jó létet, a hitelből henyélést, és most ki van bukva, mert az állam már nem bírja tovább a henyélőket, a bank is igényt tart arra, hogy a lepengetett milliók elköltése után a pógár talán fizessen is vissza valamit, így inkább menekül és sír.

blackhairlady 2013.02.18. 17:56:05

@XTaki: Nalunk ez ugy mukodott, hogy el kellett menni egy testing helyre, ott a gyerekkel kitoltettek egy tesztet ami alapjan dontottek el, hogy mennyi ESL orara lesz szuksege majd az iskolaban.

aleb19 2013.02.18. 17:56:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ja csak elobb levonjak a fizud felet es albire sem lesz penzed, osztan elveszi a gyerekeidet a gyamhivatal
tudom hogy okosnak tartod magad,de ez most nem jott be

XTaki 2013.02.18. 17:56:45

@Gerry.:
kosz!
el sem tudom kepzelni, hogy mi szenvedes lehet az LA repulout!

Az iden hazamegyunk, de szerintem jovore nem. Inkabb elmegyunk ugyanabbol az osszegbol egy olyan helyre, amit otthonrol nem tudnank megtenni.

ablakkktalan (törölt) 2013.02.18. 18:00:00

@BeBeThomas: Anyád nem tanított meg olvasni? Már rég külföldön vagyok kisgyökszi...

blackhairlady 2013.02.18. 18:00:18

@hagyma: "mit fogsz valaszolni arra a kerdesre, hogy ha szukseges megveded amerikat katonakent is?"

En azt valaszolnam, hogy igen, de nem tudom, hogy a 95 Poundommal elbirom-e fegyvert:DDDD

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 18:01:31

@Nash vs. Keynes:

Ott cseszted el a kottát, hogy a koma láthatóan ki van borulva a saját gyerekének a nevelési költségein.

blackhairlady 2013.02.18. 18:02:39

@XTaki: "k. A DMV office-ban megkerdeztek, hogy milyen nyelven akar vizsgazni es igen, valaszthatta a magyart. Felhivtak neki egy tolmacsot! :)
ez aztan a szolgaltatas kerem szepen! :)"

Ez nalunk is igy volt, megkerdeztek, hogy akarok-e tolmcsot, de nem kertunk a lanyommal. azert jo erzes volt, hogy van valasztasi lehetosegunk.

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 18:04:05

@Don Quixote de la Ferko: Hát nyilván mindenkit sokként ér az ilyesmi, de szerintem jó lenne mindenkinek egy ilyesféle élmény, mert Magyarországon még szocializmus van sajnos. Legalábbis a fejekben. Arról meg azt mondta egy öreg spekuláns, hogy a kapitalizmus és a szocializmus közötti különbség egyszerűen megmagyarázható: van egy nagy torta, amelyet igazságtalanul, illetve van egy kis torta, amelyet igazságosan osztanak fel; azzal a végeredménnyel, hogy a kis torta igazságos szeletei sokkal kisebbek, mint a nagy torta legvékonyabb szeletei.

blackhairlady 2013.02.18. 18:04:45

@hagyma: "nalunk egy jogsi 3-4 ora alatt megvan bejelentkezes nelkul"

Bejelentkezel es mindjart mehetsz is vezetesi vizsgara, aznap? Az nem semmi. Mi is 2 het mulva mehettunk csak annyira tele volt a lista.

ablakkktalan (törölt) 2013.02.18. 18:06:09

@BeBeThomas: Ja, hiányszakmában és az állam merev csecsbimbaját erősen szívogatva több diplomát is szereztem. Na, akkor most mi van?

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 18:06:12

@Nash vs. Keynes:

Téves.
Magyarországon ismét szocializmus van.
Azzal a különbséggel, hogy az előző szocializmus élt és élni hagyott, a mostani szocializmus meg mindenkit kicsinál a szűk haveri kör kivételével.

aleb19 2013.02.18. 18:07:12

@blackhair-lady: @hagyma: talalkoztam nehany ami GI joe-val londonban voltak ,irakbol eltavon 40kilo+vasagy 19 evesek es spanyolul beszeltek mert a texasi highsuliban ez a tobbsegi nyelv,
ja es nem amerikaert harcoltak hanem a multikert ezt ok is tudtak 2-3 kozulluk 5napig volt reszeg kijozanodas nelkul

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 18:08:39

@Don Quixote de la Ferko: hát persze, a régi nosztalgia. De ha az állam valami olyasmit akar ami az öngondoskodás meg az egyéni felelősség irányába mutat, akkor kimegyünk az utcára, mert minden jár. Lehetünk Svédország is, csak előbb fizessük vissza az államadósságot..

tableno 2013.02.18. 18:09:22

@Don Quixote de la Ferko: Kissé ellentmondásosak a hozzászólásaid. Nem sokkal ezelőtt még azon ugráltál, hogy Magyarországon is megél, aki dolgozik, csak a lusta örök elégedetlenek akarnak külföldre menni...

blackhairlady 2013.02.18. 18:10:50

@XTaki: "ott a pont! majd korbenezunk, ha kabat nelkul is tudunk setalni :)"

Pontosan. Eloszor mindent el kell intezni amennyire lehet, addigra kitavaszodik, es lehet menni felfedezni a varost.
Mit nem adnek ha NY-ban elhetnek, nem tobbet csak 1 evet. (Nem bizrom a hideget:)))
Tudom, mindenki hukyenek nez, hogy oda vagyom, de van benne valami megmagyarazhatatlan vonzalom amit nem tudok elmondani.

fordulo_bogyo 2013.02.18. 18:12:01

@zej: Iskolas gyerek beilleszkedese - mindenfele nagyobb problema nelkul ment, a kozepiskolasnal az otthoni baratok elvesztese okozott inkabb problemat.
Itt felenk automatikus es ingyenes az ESL (English as a second language) amig a gyereknek szuksege van ra.

ThemePHL 2013.02.18. 18:16:20

@ablakkktalan:

"mások a fél karjukat odaadnák"
Nem kell. Bazi egyszerű. Csak azt kell végigcsinálni amit
a srác meg a családja.

"mindent a segge a alá tolnak"
Na oszt' tudod-e miért tolták a segge alá he? Egy multi. Jótékonykodásból?
Nem. Mert kell nekik. Miért kell nekik? A két szép szeméért? Nem.
A tudásáért és a tapasztalatáért.

"Az ilyen minek kap jó lehetőséget az élettől?"
Na, a lottó telitalálat az az élettől kapott lehetőség. Ez nem.
Ezért áldozatokat hozni és dolgozni is kellett ám "valakinek".

Ugye milyen szar, hogy a jó szakemberré váláshoz nem elég csak szájtátva
várni a csodát, meg hangosan vernyogva, segget a földhöz verdesve irigykedni?

"Valahogy már megint nem azokhoz kerülnek a dolgok, akik igazán értékelni tudnák."
Na ebben mondjuk igazad van. Kár hogy helyetted nem olyannak van pénze internetre
aki mondjuk követendő példát, vagy okulási lehetőséget lát a posztban.

blackhairlady 2013.02.18. 18:19:21

@kalandortexasi: Valoban igazad van, elnezest, enm akartam felre vezetni senkit. Akkor marad a ceg ugyvedje aki majd remelhetoleg jo tanaccsal latja el a posztolot. Koszi a kiigazitast, nem jo ha egy felrevezeto informaci bent marad a posztban.

BeBeThomas 2013.02.18. 18:20:52

@ablakkktalan: Hmmm... biztos mûvelt ember lehetsz a stílusodból ítélve. Egyébként melyik kommenteben írtad hogy külföldön dolgozol? Látszik hogy a diplomák száma nincs arányban a mûveltséggel. Semmi bajom az itthon diplomát szerzett és kivándorló emberekkel.

fordulo_bogyo 2013.02.18. 18:21:27

@XTaki: Autobiztositas: ha mar fel eve van biztositasod a GEICO-nal, majd nezz ujbol korbe, akkor mar lehet, hogy talalsz jobbat, mert azzal indithaszt, hogy _van_ biztositasod, csak valtani akarsz.
Barmikor lehet valtani, a regi biztosito visszautalja az addig fel nem hasznalt dijat idoaranyosan.

ablakkktalan (törölt) 2013.02.18. 18:25:29

@BeBeThomas: Magyarázd már meg lécci, hogy mi köze van a műveltségnek a stílushoz?

BeBeThomas 2013.02.18. 18:29:26

@ablakkktalan: Egyébként melyik kommenteben írtad hogy külföldön dolgozol?

váj mí 2013.02.18. 18:29:42

Különben én már egyszer nyertem green cardot a lotteryn. Valami 14 éve. Mindig feldobta magát akkoriban a reklám, ha yahooban akartam bármit, és brahiból kitöltöttem. El is felejtettem az egészet, amikor kaptam egy emailt, először, hogy 'winner'. Csípőből küldtem el a kurva anyjába, pedig akkor még hol voltak a "nigériai" akciók! De aztán felhívtak, akkor sem voltam túl udvarias, aztán felhívott a bukaresti nagykövetség, hogy de tényleg. Mondtam, adják át annak, aki utánam következik, mert egy percig sem gondoltam komolyan, csak idegesített a pop-upjuk. A tag meg a telefon másik végén nem értette, illetve, azt hitte én nem értem, hogy tényleg nyertem egy green cardot, és ez mennyire fasza ... ja, neki, mert gondolom alig várta, hogy hazamenjen, de nekem már akkor sem volt vonzó.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 18:48:34

@Nash vs. Keynes:

Nem megyek az utcára.
Ha az állam ráveszi az öngondoskodásra a sok léhűtő adócsalót, én leszek az első, aki reggel hatkor berúgja a szavazófülke ajtaját, és a tolvaj cigánygyerekre szavazok.
Igaz, ettől nem kell félni, saját magukkal csesznének ki a legjobban, ha megreformálnák az általuk intézményesített szabadrablást.

@tableno:

Mi ebben az ellentmondás. Azt hiszik, ott is megélnek a henyélésből.

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 18:51:13

@Don Quixote de la Ferko: szerintem te egyébként is komfortosabban érzed magad a "demokratikus" ellenzéken, úgyhogy ne kelj fel hajnalban ajtót rugdosni (meg még el találod kiabálni magad, hogy ávéhá ;)

ThemePHL 2013.02.18. 18:52:34

@Rebarbaraa:

Egy hét alatt megszokod az ékezetes
betűk helyét az angol billentyűzeten.

Dolgozni CSAK angol billentyűzetkiosztás.
Magyarul írni meg magyar kiosztás.
Váltáshoz max két gomb lenyomása.

Ezt néha angol billentyűzeten, néha magyaron.
Közel húsz éve.

Ne legyen nehéz magyarul írni. Csak mert neked úgy kényelmesebb.

zej 2013.02.18. 19:03:56

@fordulo_bogyo: @blackhair-lady:
Kösz a válaszokat!
@fordulo_bogyo: "Itt felenk" merre van?

Mark Bolt 2013.02.18. 19:12:36

Gratulálok Gergelynek és családjának, de ez már megint egy olyan költözés, amivel az átlagember nem tud mit kezdeni. Jómódú, és/vagy diplomás emberek hányattatásai vannak bemutatva.

Sokkal többen mentek ki diploma nélkül, nincstelenül, illetve alig használható angol tudással. És ilyenekből fog még kivándorolni egy csomó. Inkább olyan sztorikat várnék, amikben ezek az embereknek sikerül vagy nem sikerül boldogulniuk.

váj mí 2013.02.18. 19:12:43

@blackhair-lady: Mert az már nem az. Nemhogy az USA-ban, de már Európában sem, hacsak meg nem veszed aranyáron (értsd, 3-4-szeres ár az ottani termékekhez képest) a hozzávalókat, azokban a boltokban, amelyek arra specializálódtak, hogy az otthoni 110 forintos kis pohárnyi tejfölt 300 forintért adják el. És ugyanígy minden más otthonról származó (tehát nem direkt exportra gyártott) magyarországi termékkel. Mondok, egy példát, pia terén. Az egyik német élelmiszerlánc üzleteiben lehet kapni Unicumot 12,59-es áron. Euróban persze. Ez kb. a Jager meg a hasonló minőségű krauter-likőrök ára. Nos, ugyanaz a gömbkóla az echte ungarische standon a markethallban 21,50. euróba kerül. Elmennek a picsába a derék hazafiak.

wusso (törölt) 2013.02.18. 19:15:03

@XTaki: @blackhair-lady: mondjuk ez a tolmács használat nem tudom hol nagy szám a civilizált világban
a 90-es évek elején Magyarországon csináltam a jogsimat, de voltak ott vizsagázni mongolok, vietnamiak és egy amerikai-magyar csaj is (utóbbi törte a magyart), azoknak is simán kerítettek tolmácsot, pedig ez nem Budapest volt ám, hanem eléggé vidék

sőt, ha hiszitek, ha nem hatóság és bíróság előtt is használhatod az anyanyelvedet Magyarországon
egy német ügyfelemnek végig nyomták a tolmácsolást egy családjogi perében Magyarországon, elvégre jogállam meg anyanyelvhasználat joga

mindig megdöbbenek, hogy kikerül valaki az USA-ba vagy akárhova külföldre és olyan dolgokat lát különlegesnek, amik Magyarországon is teljesen természetesek voltak, csak ő úgy akarja beállítani, mintha ez olyan földöntúli dolog lenne és csak ott van, mert máshol ilyen nincs, mert ez aztán a szolgáltatás

váj mí 2013.02.18. 19:16:28

@Mark Bolt: Olyan sztoriból is van elég a blogon, csak nézz utána az archívumban ...

XTaki 2013.02.18. 19:21:54

@fordulo_bogyo:

kosz ez hasznos, majd a nyaron beprobalkozom, immaron US jogsival

XTaki 2013.02.18. 19:32:13

@wusso:

Mivel mashol nem eltem, otthon meg remekul elboldogultam a magyarommal, ha't sosem kerultem abba a helyzetbe, hogy ilyen szolgaltatasokat barhol is igenybe vegyek. Hidd el, hogy ha ezt Bukarestben, Parizsban, vagy Londonban tapasztalom, akkor azt is megsuvegelem.

Egyebkent errol a szolgaltatasrol a relocation service nem tudott, ezert elotte par napig keszultunk a vizsgara. A parom meg 'ujratanulo' fazisban van, tehat neki nem volt egyszeru az angol teszt. Ezert orultunk nagyon a tolmacsnak!

egyebkent nem lehet mindenkinek eleget tenni :
valaki szerint nem elegge szeretek itt lenni, valaki szerint meg meg a tolmacsolast is csodanak tartom :D

2013.02.18. 19:37:32

@Rebarbaraa: 'Erdekes modja egy orszag elszigetelesenek, hogy az internetrol elerhetetlenne valnak a tv csatornak weboldalai.'

Ez nem resze a Nagy Magyar Osszeeskuvesnek. Pl. a BBC sem erheto el online Anglian kivul (nekem nagyon hianyzik a BBC mikor nem Angliaban vagyok, de ez van.)

M. Péter 2013.02.18. 19:39:00

@Herr Géza: Westchester megye az USA egyik leggazdagabb része, a médián családi jövedelem 77000 USD/év. Az átlag ennél magasabb, de persze van olyan család is, ahol a férj és a feleség is dolgozik, de az átlagfizetés inkább 50000 USD/év fölött van ott szerintem.

M. Péter 2013.02.18. 19:44:04

@rolldog: Befektetni kell, általában 1 millió dollárt és ezenkívül 10 amerikait kell alkalmazni, Kijelölt helyeken, ahol magas a munkanélküliség, 500000 is elég.

XTaki 2013.02.18. 19:47:17

@Mark Bolt:

osszetevesztesz valakivel :)
Sem jomodu/gazdag, sem diplomas nem vagyok!
Ha gazdag lennek, akkor nem lenne CHF hitelem, mert azt visszafizettem volna akkor, amikor vegtorleszteni lehetett [ a vegtorlesztessel maximalisan nem ertettem egyet, ez vegkepp nem volt jo intezkedes].

A technikum utan esti iskolaban, munka mellett tanultam OKJ-n, majd lassan felkuzdve magam a 35e HUF fizetesrol.
Az en szakmamat nem tanitjak iskolaban, ezt vagy autodidakta modon, vagy meregdraga tanfolyamokon lehet megtanulni.

Ha az elso munkahelyemen maradtam volna, akkor ott ulhetnenk a gepem elott a mai napig, valoszunuleg brutto 1-200 ezer forint fizetessel.

Ez igy kikivankozott belolem :)

blackhairlady 2013.02.18. 19:51:24

@XTaki: Pont ezt akartam en is irni, meg jo, hogy tovabb olvastam, te pontosan leirtad.
Magyarorszagon nem kellett tolmacs, igy nem tudtam ilyen lehetosegrol
Egyebkent engem az lepett meg, hogy magyar tolmacs is van, itt Houstonban nincs tul sok magyar, ezert egy kellemes meglepetes volt.
@wusso: Szerintem egyikunk sem akarta ugy beallitani, de mivel egy kellemes meglepetes volt, ezert leirtuk.
Tolem tavol all a hazakopkodes, mert en imadom Magyarorszagot, minden nyarat otthon toltok, a Balaton a szerelmem, de ha latok valamit ami itt nekem jobban tetszik, vagy mas es jobbnak itelem meg, azt leirom.

XTaki 2013.02.18. 19:52:03

@doggfather:

kezdem visszaolvasni, erre nem valaszoltam :
Igen, a munkahelyen mindenkin lepesszamlalo van, amit naponta kell feltolteni. sot, az idei evben elkezdtek a negyedeves teljes fizikai felmerest is.

Tblog 2013.02.18. 19:53:41

@Babette_: Az én fizetési papíromon nincs ilyesmi, mert nem otthon vagyok. :) Azt tudom hogy akitől kérdeztem, az havi 7500-at fizetett be tavaly.

M. Péter 2013.02.18. 19:55:29

@GERI87: New York környékén 20c/kWh az áram, azt nem tudom, hogy mennyi fix költség van még a villanyszámlán.A posztolónak a fűtés benne van a lakbérben, valószínűleg gáz- vagy olajkazánnal megy.

Tblog 2013.02.18. 19:56:11

@Sam. Joe: Zsebeket teletömködni Magyarországon se kell. Én se tömködtem míg otthon laktam, aztán mégis elláttak. Ez valamiféle kényszerképzet, hogy adni KELL. Nem kell.

váj mí 2013.02.18. 19:56:45

@XTaki: Amikor anno Bukarestben éltem, a filmek feliratozása és fordítása mellett abból is volt némi pénzem, hogy a rendőrségnél voltam magyar tolmács. Mondjuk, ez hajnali háromkor nem volt túl jó buli, amikor a delikvens ráadásul még enyhén részeg is volt, és fennhangon szidta az oláh kurvaanyjukat ... ok, nem ez volt az általános, de kirívó sem volt.
Aztán meg Budapesten egészítettem ki többek között rendőrségi tolmácsként a megélhetésemet. Ott sem volt buli hajnali háromkor enyhén részegnek tolmácsolni. A különbség csak annyi volt, hogy ezúttal magyarra kellett. Sőt, néha angol nyelvre is behívtak.

moTmeN 2013.02.18. 20:00:39

@BeBeThomas: azt mindenki elfelejti kifejteni, hogy az igatlanarak emelkedese is gerjesztoleg hatott a kockazatosabb (olcsobbnak velt) hitelek felvetelete, ami viszont visszacsatolt az ingatlanarak emelkedesere (*). Amolyan tomeg-effektus, haladnod kellett a csordaval.
Plusz az ilyen drasztikusan megnovekedo torlesztoreszletekrol meg a legpesszimistabb jovokepet felvazolo szcenariok is hallgattak.

(*) ugyanazt az ingatlant, amit 2003-ban az elozo tulaj 8 millioert vett, mi mar 13 millioert tudtuk megvasarolni. Most orulok, ha egyaltalan el fogjuk tudni adni a ketto kozott feluton.

Ugyanitt kerdeznem a posztolotol, hogy nem fel-e attol, hogy a Magyarorszagon kiadott ingatlanjat a berlo lelakja/feleli. Nekem csak negativ tapasztalataim vannak ilyesmivel kapcsolatban, ezert tartok tole.

aleb19 2013.02.18. 20:03:26

@XTaki: a vegtorlesztes jo volt annak aki nagyon belevagott az ingatlan vasarlasba es nagyon magas jovedelemmel birt-igen ez nem veletlenul igaz a politikusokra ezt a gyors intezkedest alapvetoen maguknak alkottak a maradek kozel 1millio deviza hitelessel meg semmit nem kezdenek nehany latszat intezkedest leszamitva
abbol is latszik a mostani boszmeket is a bankarok iranyitjak, pl. a csaladicsodot mar mindenhol bevezettek ott is ahol fele ekkora a gebasz

River_Of_No_Return 2013.02.18. 20:05:07

@XTaki:
Ha nincs diplomád, akkor lehet, hogy kicsit nehezebb lesz zöld kártyát kapnod, mert valószínűleg alacsonyabb kategóriába esel a ‘Permanent Worker Visa Preference Categories’ besorolásnál. Rá tudsz keresni a neten, hogy ezek mit jelentenek. Minél magasabb kategóriában vagy, annál hamarabb kapsz zöld kártyát. Diploma nélkül lehet, hogy csak EB3-ba férsz bele, akiknek általában jóval hosszabb a várakozási idejük. Ha tényleg szeretnél zöld kártyát, akkor szerintem minél hamarabb kezdj el erről egyeztetni a cégeddel. Akiket mi ismerünk ilyen kategóriában, már több mint 5 éve várnak.

XTaki 2013.02.18. 20:06:12

@laci_52:

Laci, csak es kizarolag a penz miatt lehet koltozni?
Szerintem tobb is van a vilagon! Ezzel az erovel miert mentunk el a szomszed faluba, ott is csak ugyanolyan lanyok vannak, mint a mienkben. Minek utazni, vilagot latni?

Kepzeld, az idos szuleim batoritottak, hogy induljak, vigyem az unokakat, mert szerintuk az jo lesz! Minden nap beszelgetunk full HD kameraval, olyan, mintha a szomszed szobaban lennenek! :)

A visszakoltozes termeszetesen nehez lesz, pont olyan nehez, mint az idekoltozes, de ez is benne van a pakliban!

XTaki 2013.02.18. 20:09:22

@moTmeN:

Nagyon szerencsesek vagyunk, mert az egyik szomszedunk eladta a sajat hazat es bekoltozott hozzank, mert ugyan nem akarnak azonnal elmenni az orszagbol, de szabadok akarnak lenni, hogy barmikor megtehessek! Bennuk maximalisan megbizom!

kék madár 2013.02.18. 20:12:22

@XTaki: a kocsid koltsegei tenyleg magasak. Altalanos szabaly, hogy ha valamit hitelre veszel, a hitelezo szabja meg, hogy milyen biztositast koss es milyen szinu alsonadrag legyen rajtad. Ha megteheted, hogy vegyel egy hasznalt megbizhato kocsit, sokkal olcsobban meguszod egy evre vetitve.
Egyebkent meg hiaba okoskodik barki, csak te tudod eldonteni, hogy mi eri meg neked. En peldaul hiaba mondom barkinek, hogy ne kosson biztositast berautora, ha nem alszik tole nyugodtan, jobban jar azzal a napi 12 dollar plusszal.

A legnagyobb helyzeti elony a kornyekek ismerete. Oda erdemes leginkabb koltozni, ahol hozzad hasonszoruek laknak, ott fogsz tudni leginkabb beilleszkedni, ott kapod a legtobbet a penzedert / biggest bang for the buck. Westchester a Rozsadomb, ugyszolvan semmivel nem tud tobbet, mint mas kornyek csak dragabb.
Rengeted weboldal van ahol latod a demografiat, iskolak rangsorolasat, bunugyi statisztikat, ingatlanarakat, foreclosure aranyokat nepszamlalasi korzetre vetitve, ezekbol mar egy kornyek ertekenek a 80%-a kiderul.

XTaki 2013.02.18. 20:12:59

@aleb19:
Nem annak volt jo akinek magas jovedelme volt, hanem akinek mozdithato megtakaritasa volt.
Igen, egyetertek, hogy ez az intezkedes csak sajat maguknak hoztak, de kenytelen kellettlen par nem hozzajuk tartozot is be kellett vegyenek a buliba, mert nem akartak olyan torvenyt hozni, hogy csak a politikusok es csaladjaik vegtorleszthetnek.

Megprobaltam en is kiszallni, de ugyanaz a bank, aki 25M-ra ertekelte az otthoni hazat, amikor HUF hitelt igenyeltem, mar csak 13M-ra :) amire csak 9M hitelt lett volna hajlando folyositani.

Ki volt ez talalva :)

XTaki 2013.02.18. 20:15:05

@kalandortexasi:
elvileg L-1-t sem kaphattam volna, de az elbiralasnak figyelembe vettek az felsofoku OKJ-t, illetve minden 4 ev relevans munkavallaloi tapasztalatot 1 ev University-nek feleltettek meg.

de mindenkepp elkezdema folyamatot...

aleb19 2013.02.18. 20:20:02

@XTaki: yee ...tell me about it...

XTaki 2013.02.18. 20:20:17

@kék madár:

4 eves toyota matrixot akartam venni 10k dollarert, de mivel a tokenk megcsappant a koltozes alatt [ autoberles 6k, butorvasarlas 6k] ezert inkabb hitellel szerettem volna megvenni, hogy majd kesobb kp megvegyem. Volt pofajuk 24%-os hitelt felajanlani...a credit history hianya miatt.

fordulo_bogyo 2013.02.18. 20:25:27

@Mirjam2: proxi szerver a baratod, az adott orszagban keress egy ingyenes-nyilvanos proxi-t, akkor az interneten ugy nezel ki, mintha epp ott lennel.

wusso (törölt) 2013.02.18. 20:25:36

@blackhair-lady: kellemes meglepetés, persze, de pont ez egy külföldinek Magyarországon is jár és meg is kapják mindig a tolmácsot
elhiszem, hogy ez tetszett, ezért emeltétek ki, de pont ez nem más, nem "jobb", mint Európában :)

@kék madár: ez egy hasznos komment volt, az olcsóbb kocsi megoldás után kellene néznie
nekem amíg nem volt amerikai jogsim, olyan áron és feltételekkel adtak bérbe autót, hogy nagyokat nyeltem az összeg hallatán

bobsys 2013.02.18. 20:29:10

@XTaki: Mi a matracot akartuk megvenni hitelre, mert hiaba volt ra cash jo lett volna ha szepul a credit history. $677 a matrac es 4 honapra a kamat $395. Lehet szamolgatni

kék madár 2013.02.18. 20:29:20

@XTaki: teljesen megertem, penzbol a hulye is tud jol vasarolni, ahhoz kell esz, hogy penz nelkul megold.
Sok ismerosom kovetett el szarvashibakat kikoltozesnel (2-3 ezer dollarnyi IKEA butor koltoztestese 4 ezer dollarert) de szerintem te mindent eleg szerencsesen, okosan oldottal meg.

(butorvasarlas 6K igen europai - az amerikaiak nagy resze craigslistrol vasarol es 15 ev alatt nem kolt el ennyit. Viszont nektek ez fontos, maximalisan megertem, hogy olyan otthonotok legyen, amibe jo hazamenni)

zopilote 2013.02.18. 20:33:57

A poszt cime kifejez mindent, roviden, velosen: " Meg a sokkhatas alatt vagyunk " Igen,
kulonosen az elso evekben ez mindennapos lesz, kesobb mar ritkabban, de elo fog for-
dulni. Elosszor a csili - vili, a pozitiv dolgok okoznak meglepeteseket, kesobb az, amikor
az ember belat a dolgok moge, megerti vagy probalja megerteni, hogy mi miert van. A
kiszamithatosag itt sem biztos, ugy a munkaban, mint az elet sok teruleten: gazdasagi
valsagok, a kamatok, valuta ingadozasa, a vilag politikai helyzete, egy belpolitikai ese-
meny kihat a a mindennapokra itt is, kozvetve vagy kozvetlenul. Pl vesz az ember egy
hazat, termesztesen hitelre, milyen jo deal, latja, olcsobb, mint a rent, es egyszer csak
elkezd emelkedni a kamat, fel, 1 vagy 2 szazalekkal, es akkor mar nem is olyan jo. Lehet,
hogy ez rossz pelda volt, hirtelen csak ez jutott eszembe. Jon egy foldrenges, egy arviz,
egy hurrican, es egybol valtozik minden az adott helyen. Vagy amikor Wall Street tusz-
szent egyet, akkor az atlag polgar agynak dol.
A szigetelesrol: nem hittem volna, hogy egyszer me'g vedenem kell E - Amerikat, de a
hazak szigetelese ha nem is tokeletes, kulonosen az 50 evvel ezelott epult hazaknal,
de meg mindig magasan jobb, mint pl Europaban. Magyarorszagrol nem is beszelve.
Ugy tudom, sok helyen adnak granteket a regi hazak szigetelesere.
Azert kivanom a posztolnak, hogy talalja meg szamitasat az USA - ban. De legyen fel -
keszulve a meglepetesekre is:)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.02.18. 20:38:18

@Tuleloblog: Bár így lenne. Nem kívánom neked, hogy átéld amit mi átéltünk ez ügyben a feleségem nőgyógyászati műtétjével kapcsolatban. 8-/

fordulo_bogyo 2013.02.18. 20:46:27

@XTaki: "elvileg ezek a jelzalogok eladhatoak, tovabbadhatoak...majd kiderul, ha menyebben beleasom magam."

Nem, nem adhato el, az ingatlan, amin jelzalog-hitel van az eladhato, a vetelarbol kerul torlesztesre a meg fennallo tartozasod. A vevo vehet fel sajat jelzalogkolcsont, es azzal fizethet.

Ha lakas/haz vasarlason gondolkodtok, nezzetek meg, mennyi az ingatla-ado feletek, konkretan az adott ingatlanra is kikeresheto, nyilvanos informacio.
Van olyan eset, hogy az ingatlan-ado merteke osszemerheto a kolcson havi reszletevel.

A torlesztes kamat resze leirhato az adoalapodbol, es leirhato az ingalnaado is... de cserebe nem vonhatod le a "standard deduction"-t ami jelenleg $5950 jovore gondolom kerek hatezer lesz.

fordulo_bogyo 2013.02.18. 20:50:49

@zopilote: "Pl vesz az ember egy
hazat, termesztesen hitelre, milyen jo deal, latja, olcsobb, mint a rent, es egyszer csak
elkezd emelkedni a kamat, fel, 1 vagy 2 szazalekkal, es akkor mar nem is olyan jo."

Errefele lehet (es szokasos) fix kamatra felvenni a hosszu tavu kolcsont. 15 vagy 30 evre elore meghatarozva, hogy a kamat az annyi. A bank nem valtoztathatja meg.
Ha a kamatszint kozben valamikor csokken, akkor felvehetsz uj hitelt, alacsonyabb kamattal, abbol kifizetve a regit (refinancing).

zopilote 2013.02.18. 20:52:00

Nem igazan ehhez a poszthoz tartozik, de jo kornyezetben is elofordul meglepetes:
a Sandy Hook amokfutonak 2 par eve bevandorolt csalad gyereke is aldozatul esett:(
Minden tarsadalmi osztalyban elofordulnak betegek, az USA - ban kicsit tobb.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.02.18. 20:53:23

ha kreditet akarsz gyujteni, a capitalone.com kartyat probald meg, a belepo kartyajuk teljesen ingyenes (csak olyat valassz eleve ahol nincs evi fenntartasi dij), igaz csak $500 limit van, ami semmi, viszont ez a kartya kifejezetten friss bevandorloknak / dolgozoknak van tervezve, tehat mindenfele credit history nelkul, pusztan social security-re megkapod, es arra jo, hogy el tudj vele kezdeni credit history-t epiteni. Nehany honap mulva aztan erre hivatkozva kerhetsz ujabb es ujabb kartyakat, stb. Feltetlenul javaslom a mint.com hasznalatat hogy a penzugyeitek egy helyen atlathato modon automatikusan osszegezve, kovetve legyenek, illetve a www.creditkarma.com szolgaltatast - ez utobbi az egyetlen VALOBAN ingyenes kredit tracker, itt folyamatosan lathatod majd, hogy mennyi a credit score-od is visszamenoleg hogyan alakult. Nehez az USA-t egyetlen allam alapjan megitelni, most kepzeld el, ez olyan mint ha megerkeztel volna most eloszor europaba mondjuk Stockholm-ba, telen, es akkor ebbol levonnad a kovetkeztetest hogy milyen Roma, Budapest, vagy Parizs, vagy az egesz EU egyben. Sok sikert es jo kalandozast!

zopilote 2013.02.18. 20:57:44

@fordulo_bogyo:
Mashol is van fix kamat, de ott az interest rate kicsit tobb, nem? Szerencsere nekem
ilyen gondom meg nem volt, a haznak nalam nincs jelentosege, se spekulacios, se
mas szempontbol. A haz nalam a " roghoz kotodes " szimboluma:) De mindenki mas,
ezert szep az elet:)

kék madár 2013.02.18. 21:00:47

@zopilote: "Minden tarsadalmi osztalyban elofordulnak betegek, az USA - ban kicsit tobb."
szerintem nem tobb, csak mas az orvosi ellatas, jobban elszabadulnak a pszichiatriai intezetek hianya miatt

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.02.18. 21:00:50

Ajanlom meg a zipcar.com tagsagot az egesz csaladnak, ha van hozzatok kozel parkolo akkor foleg, ha kiszamolod, olcsobban jossz ki vele sokszor, mintha sajat autot tartanal fent, es az egesz flottabol valaszthatsz azonnal barmikor barhol telefonrol, sportosabb modellektol pickup-ig at barmit. Orankent $7 korul van, viszont se biztositast, se benzint(!) nem kell fizetned, minden benne van az arban. Ha kifogy a benzin, az autoban van egy benzinkartya amellyel barmelyik kuton ingyen(!) tankolhatsz.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.18. 21:01:13

@XTaki:
aki elhitte, amit kamuztak, az valahol nem figyelt az iskolában.
aki meg kicsit gondolkodott, és nem adta oda a pénzét.

XTaki 2013.02.18. 21:01:25

@kék madár:

craiglisten mi is gondolkodtunk, de csopp gyerekekkel nem tehetjuk meg, hogy napogik, hetekig nincs butorunk, mert epp vadasszuk...
Aztan azt a butort nem csak megvenni, hanem szallitani is kell.
No meg talan finnyasak is vagyunk, meg hotelszobaban is nehezen alszunk el :)

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.02.18. 21:03:32

@váj mí: talalkoztam egyszer egy ukran taxisoforrel, aki hasonlo sztorit adott elo. megnyerte, lefordittatta valami haverjaval, es megfejtettek hogy nem jott ossze. Aztan par ev mulva megnyerte masodszor is, akkor mar elment moszkvaba (!) ott lefordittatta hivatalosan, es rajott hogy nyert, sot, mar elso alkalommal is(!). aztan kikoltozott az egesz csaladjaval. Annak fenyeben hogy hany millio ember odaadna egy ilyen lehetosegert a fel karjat, jogosan gondolhatja ilyenkor azt az ember, hogy a **** ***! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:04:17

@blackhair-lady: ja, persze
bemegy, huzol sorszamot
kab fel-1 ora mulva beultetnek a computerhez, ha azt abszolvalod, akkor 1-2 ora es jon valaki, es kimentek a forgalomba 10-15 percet vezetsz
/mikor meg en csinaltam az elsot, kb 2 ora mulva a kezedben is volt a jogsi, ma mar postan kuldik kb 1 het de adnak egy papirt amivel vezethetsz/
sajat kocsi kell hozza biztositassal, az a feltetel

no successful 2013.02.18. 21:06:01

"Mégis a gazdasági bizonytalanság erősebben hatott rám, mint bármi egyéb.

Sorolhatnám itt a forint hullámzását, a magánnyugdíjak elkobzásán keresztül meggyengített jövőképet, de szerintem aki ezt a bejegyzést olvassa, az mind tisztában van ezekkel a tényekkel, problémákkal."

Várj kitalálom !
Ha Bajnai alakíthat kormányt, visszajössz. :))))
Viccesek vagytok na.

kék madár 2013.02.18. 21:09:40

@no successful: teged meg a FIDESZ kormany fizet a trollkodasert

fordulo_bogyo 2013.02.18. 21:10:38

@zopilote: Igen, a fix kamat kicsit magasabb, mint a valtozo kamat kezdeti erteke (pillanatnyilag 30 evre a bankomban a fix 3.625% a valtozo (2.75-3.5%) attol fuggoen, hany ev utan valtozhat eloszor a kamat.
Szerintem hatarozottan nem eri meg a valtozo kamat, kiveve ha biztosan el akarod adni a hazat kb akkor, amikortol valtozhat a kamat.

XTaki 2013.02.18. 21:11:23

@Babette_:

nekem voltak munkatarsaim, akik nem tartoztak a buta kategoriaba, akik megis odaadtak. Napokig, hetekig beszeltunk rola, mig vegul oda jukattak ki, hogy ha nem adjak, akkor addig fogjak csurni csavarni a szabalyokat, hogy megis csak oda kell adni.

Ebben nem ertettem egyet veluk, sajnos 6-bol egyedul en tartottam meg a manyupot.

3dom'f'speech 2013.02.18. 21:19:04

agyhalott, aki a garantált és kb. ugyanakkora állami nyugdíjat nem becsüli többre a bizonytalan és talán még mértékében is alacsonyabb, tolvaj-maszoposokkal megtűzdelt menedzsmentű ál-nyugdíjpénztárakkal
nem koboztak el semmit, csak most már nem néhány ex-komcsi tőzsdézi és éli fel a nyugdíjadat (semmi garanciát nem vállaltak az értékállóságra és ezt be is tartották, legtöbbjüknél negatív reálhozammal "kedveskedtek"), hanem az állam garantálja, hogy a mostani befizetéseid majd egyszer érnek is valamit
ennyit egy kockafejű IT-s barom tájékozottságáról és közgazdasági tudásáról
főleg, ha valaki a kávét "KV"-nak írja, az megérdemli, hogy élete végéig az USA-ban maradjon, ahol minden szuperbiztos (főleg az, hogy a gyerekei rablótámadás áldozatai lesznek 20 év múlva, az éhséglázadások során), az itteni "bizonytalansággal" szemben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:20:37

@blackhair-lady: nekem nincs 150 ezer cashem, mi atlagamerikaiak vagyunk
azert mert az ideg kiut, mikor meg hosszu evek utan is a fusztolt szalonna a legfontosabb
faxom, maraggyon otthon
\nem kell elvetni de ekkora feneket keriteni neki, hogy cask a Magyar kobasz az igazi...@váj mí: na errol nem is beszelve, egesz amerikaban jo ha van 2 hentes aki olyat csinal, mint az otthoni
@wusso: jelzem szinte zero angollal megcsinaltam a tesztet es szotartis lehet hasznalni
egy kerdes 3 opcio, nagyon egyszeru
persze amerikaban nincsenek olyan kerdesek, hogy
"a hidrol lehajtva a foutvonalra kanyarodotrolibuszathajt a villamos sinen a kerekparutra, akkor piros ballonkabatos gyalogosnak van elsobbsege, vagy a megkulonboztetett jelzest nem hasznalo motorsrendornek, akitol jobbra a buszsavban erkezik egy pizzafutar

váj mí 2013.02.18. 21:23:38

@Bölcs Lázadó: Igen, tudom. Mármint tudom, hogy olyasmire mondtam, hogy tartsák meg maguknak, amiért sokan szó szerint ölni is képesek. Én, személy szerint nem bántam meg. Sosem vonzott az USA, azóta voltam már ott párszor turistaként, különböző államokban. Úgy egészen oké, de, hogy ott éljek, úgy sosem érdekelt. Most sem érdekel. Konzervatív vagyok, szeretem Európát. Hiányozna. Ha valamilyen okból el kellene hagynom akkor ezerszer inkább Ausztrália.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:28:46

@kék madár: hat 6 ezer dollarert eppen a legalapvetobb dolgokat tudod megvenni, ha egyaltalan
ulo a nappaliba
etkezobe asztal es szekek
nehany iroasztal
agy matraccal, irodai szekek az asztalhoz tv stand 2 ejjeli szekreny lampaval
ahh mar tobb regen mint 6 ezer dollar
es szekrenysor nem is kell mert gardrobot hasznalunk altalabn

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.18. 21:29:06

@XTaki:
"akkor addig fogjak csurni csavarni a szabalyokat, hogy megis csak oda kell adni."

de legalább megpróbáltuk.

kzolika 2013.02.18. 21:29:36

@okostojgli: "Külföldről netezők, légyszi intézzetek már egy vacak 1000 forintos ékezetes billentyűzetet, légyszi, légyszi, légyszi!"

Inkább intézzetek 250 USD-s Nexus 7-et, meg 350 USD-s Nexus 4-et, mert itt mi olyan jól élünk, hogy csak abszolút túlárazva merik piacra dobni!

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.18. 21:29:55

@3dom'f'speech:
"az állam garantálja, hogy a mostani befizetéseid majd egyszer érnek is valamit"

HA-HA-HA.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:30:45

@fordulo_bogyo: bizony-bizony, nagyon ra kell nezni neha konkretan egy vagyon a hazado evente
persze aki nagysagrendekkel tobbet keres evente mint 50 ezer dollar, ott nem problema

kék madár 2013.02.18. 21:31:55

@3dom'f'speech: itt a tavasz, Viktator trolljai kibujtak a barlangbol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:31:58

@zopilote: fix kamatra veszek fel mindent
itt nincs svajci frank

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 21:32:28

@Nash vs. Keynes:

Az ajtórugdosás jó dolog.
Próbáld ki.
Megnyugtat.

@XTaki:

Ez a fasiszta baromság komoly? És erre vágyakoznak emberek?
Jó lehet a nagy szabadságban élni. Hajrá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:35:03

@váj mí: amerika egy konzervativ orszag
sokkal konzervativabb Europa nagy reszenel

XTaki 2013.02.18. 21:35:44

@Don Quixote de la Ferko:

nem kotelezo ez :) akkor hasznalod ezt, ha olcsobban akarod meguszni a biztositast.
Szerintem semmi rossz nincs benne, sot! kifejezetten eloremutato, hogy probalnak az egeszsegesebb eletmodra terelni.
Persze fizethetsz tobbet, senki sem akadalyoz meg benne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:36:13

@kék madár: pedig ebben kicsit igaza van
az a rendszer minden volt cask nem magannyugdijpenztar

blackhairlady 2013.02.18. 21:36:57

@kék madár: Szerintem az a 6K nem is olyan sok ha utana szamolsz.
Nappali kanape, tv, tv-s szekreny, egy asztal szonyeg.
Haloszobakba a matrac, az agy keret, komodok, iroasztal, ejjeliszekrenyek, agynemu
Etkezo asztal, szekek, tanyerok, poharak, edenyek, egyeb konyhai eszkozok.
Szoval hamar osszejon am par ezer dolcsi, es meg nem is dekoraltal. Mondjuk en a dekoraciok 99%-at garage sale-en vettem. Van egy netes honlap, amire feliratkoztam, es minden hetfon automatikusan elkuldi a kozelembe levo garage sale-eket.
Vettem gyonyoru festmenyeket, lampakat, szonyeget, es egy csomo konyhai eszkozt is mar. Szerintem a legdragabb is 10$ volt.

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 21:36:59

@Don Quixote de la Ferko: tudom, hogy jó dolog, de itt szabad fegyvertartás van, aztán valaki még lelő. Annak meg a gondolata is nyugtalanít. Szóval ez sajnos itt nem megy.

morsels (törölt) 2013.02.18. 21:37:26

@fordulo_bogyo: 30 evre fix kamat?
Ilyenrol meg nem hallottam. Meg ha a futasi ido mondjuk 20-25 ev, akkor sem adnak annyi idore fix kamatot, hanem altalaban 4-5 evenkent uj szerzodest kell kotni.
Persze elkepzelheto, de nagyon ritka, raadasul a kamat is minimum haromszorosa az 5 eves futamidonek.

blackhairlady 2013.02.18. 21:39:53

@hagyma: Hasonloan megy itt is (en augusztusban vizsgaztam), annyi kulonbseggel, hogy a forgalmi vezetesre 2 heten belul biztos nem kapsz idopontot. 1 het alatt jott meg a jogsi, de valoban, addig ott volt az autoban a kinyomtatott papir ami egyenlo volt a plasztik kartyaval.

blackhairlady 2013.02.18. 21:41:07

@wusso: Bocsi, en tenyleg nem akartam MO-t fikazni, elhiszem, hogy ott is mukodik ez a tolmacs dolog.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.18. 21:44:12

@hagyma:

Aha. Azért van 30 másodperces késleltetés az "élő" adásban.

blackhairlady 2013.02.18. 21:44:16

@hagyma: "nekem nincs 150 ezer cashem, mi atlagamerikaiak vagyunk"
Ezt nem ertem mire irtad.

mojoking77 2013.02.18. 21:46:13

@hagyma: Elegge sok volt a troll mar megint. Sajnos varhato volt, a jo magyar szokas szerint, ha valakinek jol megy otthon, az maradjon kussban a seggen ,es oruljon. Igy megy ez....
Talatam amugy Hungarian Salamit, majdnem olyan jo mint az otthoni, illetve egesz jo boltot (marmint az elelmiszerek tekinteteben, a kenyeret persze felejtsuk el, az egyenlore meg mindig a hulladek kategorahoz van kozelebb).Sikerult eheto turoval, es tejfollel is talakozni, sokat dob a vacsorainkon. Nem tudom delen van e Stop&shop, itt egesz elheto, bar a mi friss, az azert izmos aron van (az anyjuk jo picsajat, hogy egy kis fej karfiol $5.99). Amiben igazad lehetett az elozo postokban, hogy megsem minden amerikai buvalbaszott bunko, ez egy kimondottan New Jersey-i szokas, hala az egnek. Sajnos itt berelunk szallast, bar rohadt draga (1 haloszobas apartman Morristown-ban $3000/ho) de ezt tamogatja a ceg. NY viszont szenzacios, azt hiszem, ha tehetnem mar holnap atkoltoznek. (legalbb is mig az elso patkany meg nem jelenne a lakasban).

fordulo_bogyo 2013.02.18. 21:47:31

@morsels: Az USA-ban egyaltalan enm ritka a 30 eves fix kamat, es nem jelentosen dragabb a valtozo kamatnal. Mi tobb, a 30 ev fix kamat a legnepszerubb, az a standard ingatlanok eseten.
Itt nezheted a kamatokat:
www.bankrate.com/mortgage.aspx

mojoking77 2013.02.18. 21:47:47

@hagyma: Ooooo, azert en inkabb alszentnek mondanam konzervativ helyett, de ezen nem szukseges osszevesznunk..

morsels (törölt) 2013.02.18. 21:48:53

@Don Quixote de la Ferko: A kulonbseg csak annyi, hogy nem az allam cenzurazza az elo adast, hanem a tarsasag, amelyik az elo adast csinalja. Shogy miert?
Hat mert nem akar elesni a reklambevetelektol. Onszabalyozo piac.

Az egy mas kerdes, hogy esetleg nagy multik iranyitjak majd a vilagot, mint a hulye amerikai filmekben :-).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.18. 21:50:14

@teotwawki: Errol lehetne kapni valami jogszabalyi linket is kapni? Csak mert tobb helyen is irjak ezt az egy evet, de eddig emg nem talaltam meg a jogszabalyt. Kicsit olyan erzesem van, valaki ezt valahol leirta, es anelkul, hogy ellenorizve lett volna, mindenki atveszi.

En ezt leltem, de ebben nem irjak : net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700149.KOR

3dom'f'speech 2013.02.18. 21:51:25

@XTaki: mortgage = jelzálog, te nagyokos

te tényleg nagyon primitív vagy, 170 ezren végtörlesztettek, ez volt az a "szűk politikusi" kör, aki önmagának kedvezett, te baromarc

kedvenc újságod is megírta:
nol.hu/gazdasag/pszaf__170_ezren_eltek_a_vegtorlesztes_lehetosegevel

"oda jukattak ki" - emberek, ez tényleg egy sötét analfabéta! :D

@fordulo_bogyo: ez Magyaro.-n is így van, de persza OKJ-s analfabétánknak lövése nincs a jelzálog mibenlétéhez

morsels (törölt) 2013.02.18. 21:52:29

@fordulo_bogyo: Ezt nem tudtam. Raadasul USA-ban sok ertelme nincs is, hisz altalaban 'felfele koltoztek', mert a kamatot le lehet vonni az adobol.
Mindenesetre meglepett. Ezek utan azt nem ertem, hogy valaki miert kotne 2.75%-a 3 eves mortgage-ot, amikor 30 evre kap 3.5%-ot.

ecch 2013.02.18. 21:54:06

Nem olvastam el a kommenteket, így előfordulhat, hogy ismétlés lesz amit írok. Nyugati színvonalon dolgozni, és nyugati színvonalú bért kapni más dolog. Azt írta a cikkíró, hogy majnem ugyanazt csinálja, mint itthon, és ezért állította azt amit. Na most, ugye az egyik ami kint más , hogy többet kap, és többet is tud eltenni. Különben tényleg nem is lett volna értelme kimenni csak világot látni. Akik itthon magasabb tudással nyugatias melót csinálnak, nem az a bajuk, hogy nem elég nyugati színvonalú a munkájuk, hanem hogy aránylag nem kapnak érte eleget. Egy ismerősöm Európa egyik legnagyobb agrárgazdasági multijánál logisztikus, viszonylag magas és felelősségteljes pozícióban az itthoni átlagmunkahelyekhez képest. Munkája durván nyugati. De ha azt nézem, hogy az utóbbi egy évben milyen szinten vált ronccsá ahhoz képest amennyit kap, akkor nem vagyok benne biztos, hogy megérte. Ugyanezért a pénzért valamivel több élet járna neki, de így hogy nem tudják vagy akarják tehermentesíteni, szívás az egész. Tehát nyugati színvonalon valóban lehet otthon dolgozni, csak nem ez a probléma.

kék madár 2013.02.18. 21:57:12

@morsels: "30 evre fix kamat?"
ez a leggyakoribb mortgage. Setalj el barmelyik bank elott az van a legfelso sorban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 21:58:04

@Don Quixote de la Ferko: azert
@blackhair-lady: hat reszletre fogunk hazat venni, igy valoszinuleg nem is fizetnek vissza semmit
@mojoking77: 3000 dollarert kiveszek itt egy fel kastely,, sot tovabb megyek , igen jo szallodaban lakhatok
nem fogunk osszeveszni, szamomra konzervativ, szamodra alszent
en nem vagyok boldogtalan, hogy nem allnak az ut szelen kurvak, nincsenek olyan napilapokk ahol eppen szopas tortenik a cimlapon
en inkabb akkor lennek alszent

kék madár 2013.02.18. 21:58:31

@3dom'f'speech: vege a jobbikos gyulesnek, kiszabadultatok a retre?

Taxomükke (UK) 2013.02.18. 21:58:39

@blackhair-lady: Gondolom, hazavitte az USA-ba a Magyarorszagon tapasztaltakat, es bevezettek.
;)

Spacecake 2013.02.18. 21:59:08

@kék madár: no te sem laktál a Rózsadombon(se)....:-)

3dom'f'speech 2013.02.18. 22:02:09

@XTaki: érdekes, hogy mikor fasisztoid módon, lépés-számlálóval "terelgetnek", milyen megértő tudsz lenni, ezzel szemben, mikor az ál-magánnyugdíjpénztárakból kiterelgettek (ott is volt választási lehetőséged, maradtál is), fel voltál háborodva - szánalmas alak vagy, hallod-e, az amerikai karámba-terelés kóser, a hasonló magyar nem!

kék madár 2013.02.18. 22:02:31

@blackhair-lady: nem azt mondtam, hogy nem lehet elkolteni a 6000-et butorra, hanem, hogy nem szoktak. El tudnek kolteni 60-at is, csak minek : )

kék madár 2013.02.18. 22:03:05

@Spacecake: pont laktam veletlenul, bocs....

Spacecake 2013.02.18. 22:03:36

@mojoking77: miért??álszent konzervatív nincs??.-)

mojoking77 2013.02.18. 22:04:05

@hagyma:Az elso reszevel egyetertek. En is verem a fejem a falba, isz ugyanaz az apartman a neten 2100-ert van fent, de az a hivatalos valasz, hogy ne foglalkozzunk vele, minden el van rendezve, a cegnek megfelel ez az ar. Szerintem szimplan csalas, de most mi a fenet tegyek vele? Az alszentseget inkabb arra ertem, ahogy kiallnak a fegyvertatras mellett, mint alapveto emberi jog, de beperelik a rappert, mert olyan dolgokat mert mondani, amelyek karosan befolyasolhatjak a gyermekek fejlodeset.... Akkor a CNN-rol ne is beszeljunk, ahol preimerben mutatjak, ahogy az emberrablot fejbelovi a kommandos. A kurvakkal meg semmi baj, mig nem zavarnak a haladasban az elottem haladok azzal, hogy tul lassan mennek :))

Taxomükke (UK) 2013.02.18. 22:05:18

@aleb19: Ja, az osszes onkormanyzat, az osszes vallalat mind segghulye volt.
Mert a tetves bankok elhitettek a hulyekkel, hogy jo lesz.
Na hagyjuk. Utolag kurva konnyu okosnak lenni.

váj mí 2013.02.18. 22:06:37

@hagyma: Ja, ez a különbség, itt csak én vagyok konzervatív, ott meg egy földrésznyi ország ;) (Jóvanna, vicceltem ...). De az meg egy másik problémám, hogy az amerikai kultúrkör nem igazán szimpatikus számomra. Igaz, csak felületesen ismerem, de már ez alapján sem. Nem igazán tudnám én ott otthon érezni magam, nagyjából egyetlen államban sem. Igaz, Európában sem tudnám minden egyes államban otthon érezni magam, de a 0-nál többen azért, még ha a szülőföldemet nem is számítjuk bele.

3dom'f'speech 2013.02.18. 22:06:53

@kék madár: te szadeszos köcsög, semmi közöm a Jobbikhoz, azt ti szoptátok fel, emlékezz csak a szadeszos plakátokra, amelyek egyik felén még reklámoztátok is őket, hogy utána sírva rohanjatok Ny-ra a "fasiszta"-veszély miatt ajvékolni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 22:08:27

@mojoking77: en utalnam a kurvakat nezni az ut szelen
hanyingerem van toluk
rappereket azert nem perelnek orrba szajba, de megeshet
tudni kell, mit es hol...
a fegyvertartas pedig az alkotmanyban leirt jog a sajat magunk vedelmere, semi koze az erkolcshoz
hat igen ketsegtelenul bekerulhetnek razos dolgok a tv-be de nem annyira gyakori es a csatornak ismertek
a razosabbak kodoltak vagy nagyon ejjel mennek
nem tudom en ezt igy jobban szeretem, kevesebb a "szemet" a mediakokban mint otthon
joval kevesebb

Spacecake 2013.02.18. 22:11:26

@kék madár: akkor meg hogy mondhatsz olyan marhaságot,'nem tud többet,csak drágább'
1.már azzal több,h drágább!!!:-)
(van akinek ez is számít)
2 azért lett drágább,mert azért csak vmivel többet tud!!!
(piacgazdaság,kereslet-kínálat,tudooood)
:-)
na nem kötekedek:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 22:11:33

@váj mí: nem is kell , hogy idekoltozz, vagyunk mar elegen, de serintem a nyugati parton jol erezned magad
abba azert ne menjunk bele, hogy lehet-e valaki konzervativ, aki konkretan kuplerajban dolgozik

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.18. 22:12:09

@hagyma: Milyen netetek van , hany megabites? Csak mert ami atlagrol hallottam az kb 4-5. Gigabites netrol meg jobb nem is almodozni, ahogy en tudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 22:12:45

@mojoking77: hat jo, akinek fizetik, annak tok mindegy mi mennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 22:14:22

@kék madár: egy qrwa agy matraccal 2000 dollar...

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 22:14:52

@3dom'f'speech: nem volt szerencsés rendszer, de emlékeim szerint a fidesz sem megszüntetni akarta, hanem azt, hogy nem számítsák bele a hiányba (amire van is példa) merthogy évek óta lógott a fejünk felett a túlzott deficit eljárás és nem akarták ezt is megszorításból finanszírozni. Az EU nem volt vevő az ötletre, akkor jött az államosítás.
Egyébként akit érdekel a téma olvassa el ezt. Népszabóban jelent meg 2009-ben, még bőven a "lenyúlás" előtt, nem jobbos közgazdász tollából
nol.hu/velemeny/lap-20090430-20090430-35

Taxomükke (UK) 2013.02.18. 22:16:47

@3dom'f'speech: Jar ide par troll, de a te megjeleneseddel a szinvonal a felere sullyedt. Grat.
Ne faradj a valasszal, mar szurve vagy.

mojoking77 2013.02.18. 22:18:28

@hagyma: Igaz lehet. Viszont ez az, ami Europa utan nagyon sok embernek furcsa. Land of the free, de a gondolataid meg sem lehetnek azok. Ehez hozza kell szokni, es valoszinuleg nekem teljesen nem is fog menni soha. Tudom, erre az a valasz, akkor mi a pek retkes #$%-t keresek itt? Penzt. Es csak ideiglenesen, mig nagyjabol bejarom az orszagot.
A kettosseg az, ami zavaro az orszagban, es pont azokban a dolgokban, amik miatt alszentnek tartom a lakok jelentos reszet. Emlekszel meg Larry Flint perere a legfelsobb birosagon? Ott pont a szolasszabadsag alapveto jogaval nyert. Ezek utan, ha XY feka ki mer adni egy albumot, amiben arrol enekel,hogy megdugna a rajongoit, akkor 100%-ban szamithat ra, hogy legalabb nyolc kulonbozo szervezet fogja beperelni, es egy szamat sem jatszhatja a nemzeti radiokban. A fegyverviseles alkotmanyos jogaban pedig nem tudom elhinni, hogy europaikent komolyan tudsz hinni...

váj mí 2013.02.18. 22:19:02

@hagyma: Nem is áll szándékomban, nyugi. Viszont a nyugati part tényleg nem rossz, de nem állandóra.
Nem tökmindegy, hogy hol dolgozik az ember? Törvényesen, fehéren dolgozom, adót fizetek, nem szorulok semmilyen állami támogatásra, sőt családira sem, eltartom magam, vannak megtakarításaim. Ez messze több, mint amennyit az átlagmagyar elmondhat magáról.
Különben meg, ha egy hitlerjugend lehetetett pápa, akkor még belőlem is lehet szent. Európa a lehetőségek hazája, hombre, nem Amerika! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 22:19:10

@tildy:): en ehhez nem ertek tildy
semmit nem toltok le
ahova klikkelek az bejon rogton
semmifele bitekkel nem foglalkozom

mojoking77 2013.02.18. 22:22:01

@hagyma: Lof@#t. Hogy lenne mar mindegy? Zavar, ha lathatolan hulyenek neznek, Ezert az osszegert egy minimalis utanajarassal lakast berelhetnek valahol a lower west side-on is. Sajnos azonban nem tehetem.

kék madár 2013.02.18. 22:22:36

@Spacecake: hat nem is tudom miert mondtam ekkora marhasagot, talan ezzel foglalkozom es ertek hozza?
az, hogy nem tud tobbet, a kovetkezokre alapozom:
demografiai osszetetel
lakossag iskolazottsaga
bunozesi statisztikak
infrastruktura, uzletek, parkok
iskolak
kozmu ara
munkehelyek kozelsege, stb, stb.

Valoban dragabb es ettol tobb - dragabb az ingatlan, tobbet keresnek az ott lakok. Ha neked ez megeri, hogy odakoltozz, hajra. 1000+_ ilyen varos van amerikaban, ahol A es B szomszedok, A 30%-al dragabb de a valosagban elhanyagolhato a kulonbseg. Jobban hangzik a zip code, tobb a regi haz patinas csaladdal ennyi.

A Rozsadomb is csak egy korzet, ha atmesz az utca masik oldalara mar nem a Rozsadomb, a kulonbseg elhanyagolhato

deputy sheriff 2013.02.18. 22:22:45

@tildy:): Mi egy viszonylag kis varosban elunk, nagyobb varosokban jobb, videken gondolom lassabb, de nekunk ez megfelel: www.speedtest.net/result/2517890805.png
Szerintem a nagy atlag ekorul mozog Amerikaban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 22:23:25

@mojoking77: vannak erdekes dolgok, maga a percedens jog is erdekes
nem vitatom
nekem bejon, azert vagyok itt
nekem sokkal jobban bejon mint magyarorszag
@váj mí: semi baj a meloddal, Te dolgot hol es mit csinalsz, de konzervativnak ne nevezd magad, mert nem lehetsz az
vagyis nevezd, ha akarod, de attol meg nem leszel az
meg akkor sem, ha a magukat konzervativnak nevezo akarkik esetleg minden nap kupiba mennek
de ettol valoban lehetsz szent, de kb mostanaban akkor be kellene vonulnod egy kolostorba es Terez anya modjara segiteni a szegnyeken es elesetteken
go ahead

fordulo_bogyo 2013.02.18. 22:25:23

@tildy:): 30 Mbps (kabel-internet) havonta $30

kék madár 2013.02.18. 22:28:20

@fordulo_bogyo: 5GBitet-et 25 dollarert barhol talalsz Amerikaban, ez osszemerheto barmivel.

deputy sheriff 2013.02.18. 22:28:52

@fordulo_bogyo: Ez is 30-nak van meghirdetve, de folyamatosan Netflixen streamelek xbox-live-on, meg ket kompjuter megy egyfolytaban, szoval gondolom azert is lett kevesebb a teszt, de most nem volt kedvem megszakitani a kedvenc sorozatomat, hogy megnezzem valoban 30-e :)
A lenyeg, hogy masodopercek toredeke alatt bejon az oldalak 99%-a, beleertve a magyar oldalakat is.

mojoking77 2013.02.18. 22:29:32

@hagyma: De ez egy egy halos apartment. Csak Morristown-ban, ami lassuk be, egy almos kisvaros. Hetente egy ket alkalommal megyek be NY-ba, a het tobbi napjan Parsippany-ban vagyok. Gyakorlatilag fel oraval lenne tobb az ut naponta. Gyerekkorom ota fovarosban lakok, szerte a vilagban igy eltem, ezek utan fimondottan idegesito a kisvarosi elet, foleg, hogy tudom, hogy gond nelkul lakhatnek a vilag egyik "fovarosaban" is. Tudom, ne dumaljak.... De akkor is jo lenne, foleg, hogy ugyanannyiba kerulne, mint ez.

XTaki 2013.02.18. 22:32:57

@Nash vs. Keynes:

"Ha a magánnyugdíjpénztárak megszűnnének, s a jelenleg oda folyó járulék ismét a TB bevételeit gyarapítaná, a költségvetési hány 1,3 százalékkal csökkenne. Ha a felhalmozott vagyon visszaszállna az államra, az államadósság mintegy 8 százalékkal csökkenne, s megszűnne az állam kamatfizetési kötelezettsége az államadósság e része után. Ez a költségvetési hiányt további 0,6 százalékkal vinné lejjebb."

ezzel csak az a bajom, hogy megszuntek,de az allamadossag maradt ugyanaz, a koltsegvetesi hiany meg novekedett...

de abban egyetertek, hogy meg kellett volna reformalni a rendszert!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.18. 22:39:28

@deputy sheriff, @fordulo_bogyo: : Ez korrekt, rosszabbrol hallottam.

Nash vs. Keynes 2013.02.18. 22:39:39

@XTaki: a cikk még az IMF hitelfelvétel előtt íródott ugye. Kormányváltás óta cirka évi 1000 milliárdot törlesztünk minden évben csak arra (kb a teljes szja-val összemérhető az összeg), rendesen megzuhant a forint stb.
Az a gond, hogy bárki csinál is itt bármit, az ritkán sül el jól, de ha mégis, valaki majd jól visszacsinálja 4 év múlva drágán.

váj mí 2013.02.18. 22:42:34

@hagyma: Dehogynem lehetek, miért ne lehetnék? Konzervatív is, vagy bármi más a magánéletemben. A munka az munka, a magánélet meg magánélet. Aki nem tudja ezt a kettőt különválasztani, az nagyon megszívja, akkor is ha az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

blackhairlady 2013.02.18. 22:42:45

@hagyma: Mi is reszletre vettuk, nem gondold, hogy 150ezer dollar kp-t csak ugy ki tudtunk perkalni? 15 eves futamido, es volt akkor egy olyan lehetoseg, hogy ha 3 even belul nem adod el, akkor 8000$ visszajar, amit meg is kaptunk.

Spacecake 2013.02.18. 22:42:47

@kék madár: mi vagy te,ingatlanügynök??:-)

Spacecake 2013.02.18. 22:45:26

@kék madár: és igen,csak annyit mondtam,hogy van akinek ez megéri,ld. aki a Rózsadombon vagy ott ahol a ZIP-ért (is) vesz (vagy bérel!!)vmit...
mi a gond ezzel?

XTaki 2013.02.18. 22:46:05

@Spacecake:
ha az, akkor majd igenybe vesszuk a szolgaltatast :)

blackhairlady 2013.02.18. 22:47:34

@kék madár: Ertem. Nem tudom, hogy mennyit szoktak elkolteni az amerikaiak, en csak a friss emlekek miatt irtam, mert mi sem hoztunk ki konyvek es nahany tarsasjatekon kivul semmit, igy bizony nagybevasarlast kellett tartani az Ikeaban:)
A ferjem 1 evvel korabban jott ki, es 1 evig ures lakasban elt, nem vett semmit, attol felt, hogy duplan kell koltenie, mert nem fog tetszeni az a butor amit o valaszt:DDDDD

kék madár 2013.02.18. 22:55:47

@Spacecake: semmi gond nincs ezzel, csak annyit mondtam, hogy nem a legjobb ar-ertek arany. BMW vs. Mazda

kék madár 2013.02.18. 22:56:44

@blackhair-lady: en 8 honappal elobb jottem ki, es minden hetvegen a craigslistrol szedtem ossze a butorokat

kék madár 2013.02.18. 22:58:03

@hagyma: egy qrwa agy matraccal 2000 dollar...
neked ma mindenrol qrvak jutnak eszedbe

morsels (törölt) 2013.02.18. 22:59:13

@kék madár: Nem jarok USA bankok kozeleben :-)

Spacecake 2013.02.18. 22:59:16

@kék madár: és neked BMW-d vagy Mazda-d van??:-)

blackhairlady 2013.02.18. 23:02:08

@Spacecake: Nem papucs, csak ugy gondolta, hogy ez mindannyiunk otthona lesz, es igy kozosen valasztjuk ki a butorokat, hogy mindenki jol erezze magat a kesobbiekben. En biztattam, hogy legalabb egy kanapet vegyen, de nem volt hajlando.

mojoking77 2013.02.18. 23:02:24

@kék madár: Azt magyarazza mar nekem valaki el, mi alapjan szamoljak a forgalmi adot? Volt, hogy 7%-ot kellett fizetni, volt, hogy1-et, volt, hogy egyaltalan nem kellett. A borra hetkozben napkozben nem kellett, pentek este 7-kor mar ugyanarra az uvegre, ugyanott 7%...... A legszebb az volt, amikor a Century21-ben az amugy iszonyat dragarol botranyosan leertekelt import europai ruhakra nem kellett, az ugyanolyan arkategoriaju amerikaiakra meg kellett...

blackhairlady 2013.02.18. 23:03:18

@kék madár: Bevallom oszinten, en most hallottam toled eloszor errol a craigslistrol, igazabol most sem tudom, hogy mi az.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 23:04:04

@váj mí: nem nem lehetsz, az en ertekrendem szerint konzervativ ember nem vegzi a munkadat, meg ha a maganeleteben komzervativ es erkolcsos is
ez egy liberalis munka, radaasul europai liberalis
de nincs ezzel baj
@kék madár: ah ne hidd
qrwara utalom a qrwakat:)

kék madár 2013.02.18. 23:05:55

@mojoking77: passz... allamonkent es varosonkent kulonbozo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 23:07:11

@blackhair-lady: en evekig aludtam egy qrwa matracon es fajt is a szivem mikor kidobtam
de a mostani agyunk az szuper
garage salen amugy nagyon jo kiegeszitoket lehet venni
festmenyek, szobrok , konyhai szarsagok, Mary nagy bolondja

mojoking77 2013.02.18. 23:07:16

@hagyma: Na. Atvertek a multban? :)
Bocs, maganugy, nem erdekes

morsels (törölt) 2013.02.18. 23:08:15

@mojoking77: Te egy kicsit ossze vagy zavarva azt hiszem.

kék madár 2013.02.18. 23:12:18

@blackhair-lady: pl. egy jobb egyetemi varosba jonne Kuvaitba nehanyan par evre MBA-t szerezni. Lecsapni az o butorukra mielott hazamennek altalaban egy 60-70%-os discountot jelent tartos, szep nem IKEA butorbol.

mojoking77 2013.02.18. 23:14:28

@morsels: :) Nem, csak picivel szerencsesebb vagyok sokaknal. Ez nagyjabol tiszta, megkaptam mar anno a parizsi postom utan is, a tiednel lenyegesen bardolatlanabb stilusban, sokaktol. Nincs is ezzel semmi gond, nem is kell igazan, hogy megertsd. Az mondjuk teny, hogy sokan nem hallottak meg ezen a forumon nyigni, sem a kulonbozo kulfoldi, sem az otthoni viszonyok miatt. Ha viszont ugy gondolod, nekem nincs jogom beleszolni a tortenesekbe, nos, kb sejted hova kuldelek, nem szukseges kimondanom.. :))

ben1988 2013.02.18. 23:14:33

A havi 2100 dolláros albérleten azért pislogtam. Ez azért szerintem rohadt nagy luxus, ha évi bruttó 50 rugó a kereset. A havi pénz kétharmada erre megy el.
Én biztos hogy inkább járnék messzebbről ingázni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 23:16:46

@mojoking77: sosem volt veluk dolgom
es nem is lesz

zopilote 2013.02.18. 23:17:01

@zopilote: bocs, lemaradt az iras :)
Te konzervativ vagy, kereszteny es meg erkolcsos is?
Annak ismernie kell a Bibliat: " Az dobja ram az elso kovet "
Es a Tiz Parancsolatot is betartod, ugye? :)

váj mí 2013.02.18. 23:17:22

@hagyma: Ok, akkor nem lehetek, ezen nem veszünk össze ...
Te, ez az "európai liberális" ez egy külön szitokszó ott a Nagy vízen túl?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 23:17:44

@morsels: amugy tenyleg qrwa draga egy matrac itt
jo uzlet
meg altalaban a butor

kék madár 2013.02.18. 23:18:19

@morsels: en kiszurok a matracgyartokkal, 10 eve a foldon alszom. Azota szallodaban nem tudok matracon aludni.

mojoking77 2013.02.18. 23:19:25

@hagyma: Kosz. Ez vilagos, es magyarazza a kulonbseget a NJ es a NY-i ado kozt. Az alkoholtartalmu italokra is van kulonbseg? Az sokkal inkabb volt zavaro, tekintve, hog yugyanazt a bort vettem ugyanabban a boltban, ket kulonbozo idoben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 23:20:08

@váj mí: nem
ez teljesen szemelyes
raadasul 90-ben a szdsz-re savaztam
szoval jol aterezheto az eszmei es lelki fejlodesem, honnan lettem republikanus

blackhairlady 2013.02.18. 23:20:42

@kék madár: Es van ilyen honlap helyre lebontva ahol latod, hogy hol mikor van ilyen kiarusitas?
En eddig csak a bemutato hazak kiarusitasarol hallottam, olvastam.

zopilote 2013.02.18. 23:22:15

@hagyma: talan most jo less
Te konzervativ vagy, kereszteny es meg erkolcsos is?
Annak ismernie kell a Bibliat: " Az dobja ram az elso kovet "
Es a Tiz Parancsolatot is betartod, ugye? :)

kék madár 2013.02.18. 23:24:03

@blackhair-lady: nincs, csak bongeszed naponta a hirdeteseket [varosnev].craigslist.org. Ahol meg talalhatsz bolhapiacot, az a swapmeet ha van a varosodban

morsels (törölt) 2013.02.18. 23:24:48

@hagyma: Van 3600-ert is. Kurva nelkul :-)

morsels (törölt) 2013.02.18. 23:26:03

@kék madár: Erre van valami kulonosebb okod, vagy csak a matracgyartokkal baszol ki?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.18. 23:28:43

@zopilote: be bizony
nem mondom, hogy ez mindig igy volt

váj mí 2013.02.18. 23:31:36

@hagyma: Jaja, "kurvából lesz a legjobb feleség", mi? ;)

kék madár 2013.02.18. 23:31:38

@morsels: van, es nem veluk akarok kiba$ni, az en hatamnak kenyelmesebb. Meg onnan nem lehet leesni. Meg valamiert mindig is utaltam a 60 cm-es matracokat a 120 cm magas agyon, talan teriszony : )

mojoking77 2013.02.18. 23:35:48

@kék madár: Pedig az ujak mar tenyleg nagyon jok. Fiatalabb koromban en is evekig aludtam a foldon, es most sem okoz gondot, se nem kenyelmetlen, de az utobbi idokben nagyon komoly fejlodes kovetkezett be ezen a piacon is. Es nem feltetlenul a $2500-as kategoria, bar amit itt realizaltam, az amerikaiak nem igazan szeretik, (vagy szeretik, csak ezen sporolnak) a king size agyat. A legtobb cucc eleve a 160cm szeles agyakra van optimalizalva, es a nagy agyakhoz minden rohadt draga...

blackhairlady 2013.02.18. 23:38:30

@kék madár: Koszi az infot, nezegetni fogom:)

blackhairlady 2013.02.18. 23:41:29

@kék madár: A kisebbik lanyom is utalja a magas agyat, ezert a kemeny vastagabb matracot kivettuk az agykeretbol, bedugtuk az agy ala. Igy most van neki egy normal, otthoni magassagu:)
Nekem is letra kene, hogy felmasszak ra, es ugy csuszok le rola:DDD

kék madár 2013.02.18. 23:51:17

@blackhair-lady: akkor mar csak a kerettol kell megszabadulni es egy szinten leszunk : )

morsels (törölt) 2013.02.18. 23:55:24

@kék madár: Te, en aludtam mar a csupasz foldon is, sodronyos agyon, ami mar akkor a foldre ert, amikor a pokrocot rateritettuk... ha neked bajod van a gerinceddel, akkor az egy dolog, azt megertem. De azert remelem nem kell rosszul ereznem magam, hogy en ha lehet, akkor nem a foldon alszom.

kék madár 2013.02.18. 23:59:12

@morsels: megtiltom, hogy matracon aludj!!!! Megis mit kepzelsz.

fordulo_bogyo 2013.02.19. 00:00:47

@mojoking77: AZ USA-ban nincs forgalmi ado (AFA), itt sales tax van, amit nem minden eladas sorad adott szazalek, es ez allami illetve megyei ado (nalunk az allam 5%-ot, a megye 0.5%-ot ker), es vannak kategoriak (pl elelmiszer) amin nalunk nics ado.

Nekem jobban tetszik a salas tax, mert nincs visszaigenyles es nyincs az azzal jaro visszaeles lehetosege.

morsels (törölt) 2013.02.19. 00:10:41

@kék madár: Ha nem matracon alszom, egeszen mast kepzelek.

Egyebkent aludtam mar PSZHban is, a fejemet a geppuskahoz dontve. Nem egy naszejszaka :-).

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 00:14:44

@blackhair-lady: 150K irigykedek mindig amikor a szep uj hazakat latom kozel a varoshoz .. csak en mar megszoktam hogy a varos kozepen lakok egy kertes luxus negyedben DE egy egy halos condoban DE 3perc autoval 5 biciklivel es 10 perc gyalog a (1 km)munkahelyemtol ezt nem vagyok kesz feladni , bar ha eladnam 240K ert tudnek csoda hazat venni kozel a varoshoz de traficba 2+ ora naponta az autoban ..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.19. 00:37:00

@Spacecake: Szimplan tapasztalt szerintem :D

Ahh, csak egy kis szemelyes, parom tudta, hogy szeretnek egy kavefozot . Erre kaptam tole olyat, ami filter coffe-t gyart. Hat nem volt oszinte mosolyom :D De a vegen jol jottunk ki a dologbol .

Szoval ez alapjan en ertem a szitut:D

Kisziszi 2013.02.19. 00:39:24

Ha valakit érdekel egy iskolás korú gyerek rezsije. Egyik gyermek harmadikos, a mások "Pre-school"-ba jár, ami elvileg oktat is (az általános iskola 9:10-kor kezdődik nálunk). Havi bontásban:
- állami iskola: ingyenes
- iskola előtti és utáni napközi: $507
- tánc: ~$100
- iskolai klubok: $30
- havi legalább egyszeri pénzgyűjtés: $30
- Óvoda heti három alkalom, alkalmankénti 4 óra: $300
- Bébicsősz többi időre: $720
- fenti szolgáltatások nem tartalmazzák az ételt, ami még hozzá számolandó és heti egy alkalommal nem kell bébicsósz!
Szeptembertől mindketten iskolában lesznek, az első öt tétel dublázandó.

A fenti árak Washington DC melleti kertvárosra értendőek.

kék madár 2013.02.19. 00:48:40

@Kisziszi: ha olcsobb baby sittert kerestek azert lenne tippem

blackhairlady 2013.02.19. 00:59:50

@montroyal: Itt felenk lathatsz gyonyoruseges hazakat, akar 500+-ert is:) A mienk csak amolyan foldszintes kis kulipintyo:DDD Viszont gyonyoru a kornyek, minden lakonegyedhez csinalnak mesterseges tavakat is, tenyleg csuda szep.
Olyan helyen lakunk, ahol az utobbi 4 evben elkezdodott a nagy teruletek kimerese, es kb 30-40 ezer emberrel fog gyarapodni a kulvaros. Az utobba 2 evben 4 altalanos, 2 junior high es 1 jigh kerult atadasra annyira megnovekedett a gyerekek letszama.
Amikor bekoltoztunk, a mienk volt a szelso utca, utanunk mar csak az erdo, mezo. Mostmar boven a kozepen lakunk. Sokan koltoznek ide, sok a munka szerencsere. Raadasul olyan mazlija volt a ferjemnek, hogy a belvarosi iroda ami tobb mint 1 oras autout volt, idekoltozott kozel hozzank, 15 perc autoval.

Megertelek, hogy nem adod fel a akis lakasodat, en sem tennem a helyedben:)

Kisziszi 2013.02.19. 01:14:51

@kék madár: mit jelent az olcsóbb? Ez is már baráti ár ....

kék madár 2013.02.19. 01:46:57

@Kisziszi: akkor nem tudom, de ismerek par magyart a kornyeken, aki hazvezetoi meg baby sitter allasokat keres

XTaki 2013.02.19. 02:13:56

@Kisziszi:

mar megnyugodtam, hogy szeptembertol nem lesz nagy koltseg a gyerekek iskolaztatasa, de ezek szerint nem olyan egyszeru ez a dolog.

- iskola előtti és utáni napközi: $507
mettol meddig van a suli? es meddig a napkozi?

- iskolai klubok: $30
- havi legalább egyszeri pénzgyűjtés: $30
ezek mire kellenek, milyen klubbok, illetve amolyan osztalypenz helyi megfeleloje?

Kisziszi 2013.02.19. 02:23:58

@XTaki:

Nálunk az általános iskola (K-5) 9:10-től 15:30-ig van. A "napközi" 6:30-tól kezdésig és 15:30-tól 18:30-ig délután.

Iskolában a PTA (Szülői Munka Közösség) szervez programokat, pl. sakk klub, tudományos klub .... ezek mind fizetősek. Persze ez nem kötelező.
A pénzgyűjtés itt megszokott, általában esti programok az iskolában a Bingótól kezdve bármi lehet. A célja, hogy fizetsz és támogatod az iskolát, s persze a gyerekedet, mert ebből vesznek új dolgokat (kiegészítik az állami juttatást) és a vezetőség jó néven veszi, ha látják, hogy segíted a munkájukat. (jobb tanárhoz kerülhetsz ... blabla bla)

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 03:03:18

@blackhair-lady: hat csak irigykedek es nezem az HGTV .. talan ha nyugdijas leszek...egyebkent ez a condom 3 eve van azelott mindig hazban laktam azt hittem soha nem fogom megszokni de igy legalabb minden hetvegen kimozdolunk..

blackhairlady 2013.02.19. 03:28:05

@montroyal: En is laktam lakasban is, 2 szintes hazban is, es most foldszintesben. Mindegyiknek van elonye is es hatranya is.
Mondjuk legjobban a magyarorszagit szeretem, mert az teljes egeszeben ugy epult, olyanra ahogy en megalmodtam.
Az udvaromat pedig magam szepitettem, mindent magam ultettem, epitettem, dekoraltam. Ha el kell adnom megszakad a szivem.

utott a homokora 2013.02.19. 03:53:33

@blackhair-lady:

"Irta, hogy csak 3 honapja laknak ott, aminek a nagy resze ugyintezessel telik. A "felfedezes" szerintem majd ezutan kezdodik, eloszor a sajat kis mikrokornyezetet kell helyre tennie, megismernie."

Az en gondolataimat nem szo szerint kell erteni, idointervallumban gondolkodva.
Nagyon az az erzesem, hogy nincs elhatarozott allaspontja, mit is keres ott, ahova kerult. - talan meg akarta mutatni a vilagnak es a baratainak, hogy o messzebbre-tobbre kepes, mint az atlag angol nyelvteruleten uj hazat kereso honfitarsa. Programozni otthon is lehet, egy szobabol es aranybanyat csinalni belole, ugyanugy mint barmi szamgepes mukat, jha jol es szivvel csinalja az ember.
Az hogy a gyerekei angolt tanuljanak, megoldhato kozelebb, europaibb legkorben. Az en gyerekeim itt szulettek es az anyanyelvuk az angol annak ellenere, hogy itthon csak magyar szot hallanak es igy kommunikalunk. Az egyik allapot sem tokeletes, nyelvtanulasi szempontbol.
Ha ide jossz rovidebb vagy hosszabb ideig, le kell vetned magadrol a "gunyad", amit magaddal hozol es cipelsz mar jo 30-40 eve es fel kell probalni egy ujat, abban elni tovabb, nincs kozepput, mert akkor csak keseru es savanyu lesz meg a kolbaszos keritesen is ativelo szololugas gyumolcse is.
Mindent, de mindent megkapott a tokeletes indulashoz, ez is visszafogo ero lehet, hiszen semmiert sem kuzdott meg ebben a rendszerben. A beilleszkedest es jobb megertest segitik a kisebb nagyobb konfliktusok, lepesrol lepesre torteno dolgok elerese. O atugrott rengeteg lepcsofokot, ami persze jo, de nem epito jellegu, ha hosszutavra gondolkozik. Ennyit tennek hozza.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:02:40

@Tuleloblog: "Obama 2 napja ígérte meg az országnak, hogy minden gyereknek lesz óvodai férőhelye. Persze azt is megígérte, hogy megoldja a klímaváltozást."
Obama mindent megiger:) mint a politikusok tobbsege:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:08:48

@Kisziszi: "egy iskolás korú gyerek rezsije..." Ti beszalltok a sok fundrasing-be? :) hat, megmondom oszinten, en nem vagyok nagy hive ennek. Legalabbis itt nalunk LA-ben - tobbek velemenye szerint - az iskolakorzetunk (LA Unified School District) rendelkezik a legnagyobb budzsevel, de sajnos nem igazan jol kezelik a penzt. Allandoan panaszkodnak, hogy milyen keves a penzuk, es mennyi oraszamot kell elvenni innen is, onnan is. A fundraising-gel meg tomkodik be a lyukakat. Szoval ez nem a legszimpatikusabb nekem :(

Kisziszi 2013.02.19. 04:15:27

@Zsuzsi65: itt tényleg kiegészítik a büdzsét. Múltkor is kaptak két fullos interaktív, digitális falat, s tudtam még venni kettőt a befolyt pénzből és az ötödiket a gyártó ingyen adta (????) akcióban. Tényleg látni mire megy. Nem tudom mennyi pénzük van, de az első három megyében benne vagyunk ü tanulmányi eredményben.
Sajnálom, hogy nektek rossz a tapasztalatotok ....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:22:48

@Távmunkás: "Szigetelés: nem véletlen, hogy az USA az egyetlen fejlett állam, amelyik rendre kimarad minden klímaügyi egyezményből"
Az lehet, de ami a szigetelest illeti, az ujonnan epult hazak eseten igenis fontos szempont :) Nezzetek meg itt (na jo, ez nem a reklam helye:))) susiehun.blogspot.com/2012/04/we-are-celebrating-unnepelunk.html
Del-Kaliforniaban pl. iszonyu mennyiseget tud megenni a legkondi. A dupla uveges, fenyvedo reteggel ellatott ablakok is nepszeruek. Sot, bizonyos allami tamogatast is kapnak azok, akik a regi tipusu nyilaszarokat ujra cserelik.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:25:45

@hagyma: "ha pirosnal nem indulsz el nem tudom miert dudalnak,"
Gondolom, Gergely meg nem szokta meg, hogy jobbra kis ivben lehet fordulni pirosnal:) termeszetesen akkor, ha elotte megalltal, es meggyozodtel arrol, hogy biztonsagosan kanyarodhatsz:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:33:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Alapvetően az amerikai adórendszer sokkal bonyolultabb a magyarnál, mert függ az adó a családtól is és attól is, hogy az ember hol él az USÁ-ban."
Ez igy van, az is kozrejatszik ebben a bonyolult rendszerben, hogy van szovetsegi ill. allami ado, magyaran "ketfele adozik" az allampolgar: annak az allamnak, ahol lakik, ill. a szovetsegi allamnak (state and federal tax). Van lehetoseg csaladi adozasra, pl. az en ferjem adojan en mint hazastars szerepelek, az en jovedelmem (resz munkaido) az o bevetelet emeli.

Kisziszi 2013.02.19. 04:39:39

@Zsuzsi65: Igen van állami támogatás, csak az emberek gondolkodásával baj. Errefelé is a felújításoknál szigetelnek. Van amikor még el is fogadható mértékben ... de csak azért mert nagyon emelkedik az energia ára!!!
Egy átlagos házban, legyen az családi vagy "társasház", nincsen szigetelés. S itt azért vannak mínuszok, most is. S tény nem törődnek vele, amíg ki tudják fizetni. Pocsékolás nagy mértékben.

Kisziszi 2013.02.19. 04:41:24

@Zsuzsi65: Kiegészítés, nem kettő, van ahol van városi adó is!! S ez nem az ingatlan adó, ez csak, hogy oda vagy bejelentve. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:43:38

@Spacecake: "LA kornyeki hegyekben nem volt terero:-)"

jelentem, a mai napig vannak olyan teruletek, ahol nincs terero:)) na most ha ilyenek a terepviszonyok, meg laikuskent is ugy gondolom, nehez jo tererot letrehozni:) bridgehunter.com/photos/15/85/158539-L.jpg (mi ettol a canyontol - Big Tujunga Canyon - kb. 20 percnyire lakunk:-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:49:59

@Kisziszi: igy van, a local adokrol meg el is feledkeztem:) nekunk az ingatlan ado nagy resze school tax, szoval elvileg a helyi iskolakat tamogatja...Ti merre laktok?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:54:03

@Kisziszi: "Múltkor is kaptak két fullos interaktív, digitális falat, s tudtam még venni kettőt a befolyt pénzből és az ötödiket a gyártó ingyen adta (????) " na, ez jo dolog:)
En is mondjuk elcsodalkoztam, amikor nalunk az alt. iskolaban az ovodasok kaptak eloszor digitalis tablat - nyilt napon a tanar bacsi nagy buszken mutatta be, hogy milyen ugyesen kezelik a gyerekek:)

Kisziszi 2013.02.19. 04:54:04

@Zsuzsi65: Haha térerő, WDC Metro környéke, A Főváros! Térerő az velünk van, csak keresni kell az ablaknál .... HAHAHAHA 20 év elmaradás!!!!
S egyben a válasz a kérdésedre :)

Kisziszi 2013.02.19. 04:55:47

@Zsuzsi65: Mostmár minden teremben van és vannak mobilok is, mobil interaktív tábla ... tudod, ilyenkor megyek és fizetek. Főleg mert nem a körzetibe járunk ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.19. 04:59:01

@Kisziszi: Ok, koszi:) Nem ismerted veletlenul az Eletamerikaban blog szerzojet? O is W DC-ben lakott 6 evig, de mar hazakoltoztek.

zopilote 2013.02.19. 06:37:08

Ez is Amerika : " American nomads " cimmel a BBC dokumentumfilmje www.youtube.com/watch?v=_QKbIb8wcz0
Veletlenul talaltam a Youtube - on, nagyon erdekes. Ez az en Amerikam:) Tavaly San
Fransiscoban egy konyvesboltban vettem egy hasonlo cimu konyvet, a filmben sze-
replo riporter irta. Ennek hatasara el akartam menni a National Hobo Conventionra,
Iowa Britt nevu varoskajaba, de Magyarorszag lett helyette. Talan majd iden.

Behajtó70 2013.02.19. 07:42:23

"magánnyugdíjak elkobzásán keresztül meggyengített jövőképet"

Igen-igen! Ez engem is elkedvetlenített 1998-ban, amikor az MSZP+SZDSZ Horn Gyula és Kuncze Gábor vezetésével ellopta a nyugdíjakat, és olyan magáncégek kezébe adta, akik 13év alatti befizetéseimhez mindösszesen 21.000 Ft osztalékot tudtak felmutatni. Pedig nem minibálbér után történtek a befizetések, hanem jóval fölötte. 13 év alatt 21.000 Ft hozam. Jó, mi? Ennyit a nyugdíjam reálértékéről MSZP módra.

Érthetetlen viszont, hogy most, amikor a Fidesz visszaszerezte az MSZP által ellopott nyugdíjunkat, miért nem örülsz, és miért pont most "bizonytalanodsz" el?!

Csak nem kacsa az egész, amit összefirkáltál feljebb? Nyugtass meg!

Ám, ha igaz amit fentebb írsz, hogy Te most érzed úgy, hogy ellopták a nyugdíjadat (azaz: zokog a tolvaj, mikor visszaveszik tőle a rablott holmit), akkor bizony lesz még sok bajod külföldön, mert észnek, logikának, alapfogalmaknak nem nagyon vagy bővében! És ez veszélyes egy kicsit az idegen terepen.

tableno 2013.02.19. 09:30:38

@zopilote: Tényleg nagyon érdekes, köszi a linket!

Spacecake 2013.02.19. 09:42:15

@Zsuzsi65: jelentem,en is kizarolag laikuskent ugy gondolom,hogy van ahol ez megiscsak sikerul:-)
(ld. Ausztria,Svajc)
nemhinnem hogy ez technikailag lehetetlen lenne,inkabb csak egy bizonyos nepsuruseg alatt nem rentabilis es leszarjak.
gondolom en.

Cuddy 2013.02.19. 12:09:47

Szia posztíró! Nagyon tetszett az írásod és szerintem ez egy olyan lehetőség volt amit mindenképpen ki kellett próbálni. Abból, hogy világot látsz és egy másik kultúrát megismersz csak hasznod lesz. Azt nem értem, hogy sokan miért írnak a kivándorlásról negatívan. Mindenkinek saját magánügye, hol akar élni, dolgozni és hol tud dolgozó emberhez méltó életkörülményeket biztosítani a családjának. Én még nem voltam az USA-ban de tervezem, hogy turistaként ellátogatok a nyugati partra és egyszer New Yorkba. Biztos imádni fogom :) Sok sikert a továbbiakhoz! Jaa és itt az oldalon olvastam hagyma hozzászólásait és eltévedtem a blogjára :) Elkezdtem olvasni a posztokat és alig tudtam abbahagyni tegnap éjjel.

PannonBoy 2013.02.19. 13:06:37

@Behajtó70: Ha azt hiszed, hogy majd a jelenlegi kormány által lenyúlt nyugdíj-befizetésekből látsz viszont valamint, akkor nagyot tévedsz! Ugyanis az állami nyugdíjra nincs garancia. Lehet, hogy megállapítják, hogy jár-jár, csak éppen teljesíteni nem lesz miből.

Lehet, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer nem volt a legjobb, és lehetett volna rajta javítani, de kimutatták, hogy NYERESÉGESEK voltak, még az is nyereséget könyvelhetett, aki nem növekedési portfóliót választott.

Majd aztán lehet sírni, hogy nyugdíjas korban nem kap az ember semmit. Én ezzel a húzással vesztettem el a bizalmam az állam irányába (és nem a kormány irányába, hanem kimondottan az állam irányába. Ebben az esetben kormány=állam).

XTaki 2013.02.19. 14:40:08

@Dr. Cuddy:
sok sikert az utazashoz, mert valoban elkepeszto erzes a felhokarcolok kozott setalni :)

WildBear 2013.02.19. 16:05:48

@WildBear: Akkor pont nullára jön ki.
Itthon tudott félretenni.

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 16:20:17

@Dr. Cuddy: igen igen Amerika egy szep orszag lenne ha az amerikaiak nem lennenek ott...
mondjuk ezt canadaban de csak csipkelodes..

Cuddy 2013.02.19. 16:59:08

@montroyal: És mit mondanak az Amerikaiak a Kanadaiakról :)

XTaki 2013.02.19. 17:02:53

@WildBear: olvass figyelmesebben :) az atlagkereset...sehol sem mondtam, hogy annyiert melozom!

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 17:13:46

@Dr. Cuddy: azt hiszem frognak nevezik oket..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:13:48

@WildBear: O 100 ezer dollart keres, olvass figyelmesebben
@Dr. Cuddy: semmit, csak megkerdezik, hol van, es mi az a Canada?

XTaki 2013.02.19. 17:21:24

@hagyma: ezt igy konkretan nem mondtam sehol sem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:25:53

@XTaki: konkretan en sem
kicsit fura volt hogy elzarkozol az 50-tl, ami eleg jo penz itt'
mi pl ketten csinalunk 70 korul evente
es eleg, bar jo lenne tobb
persze mi atlagamerikaiak vagyunk es nekunk eleg

akkor meg egyszer
nem neked
ugy altalaban
ha valaki a parjaval egyutt megcsinal 100 ezer dollart amerikaban, akkor meg gyrekekkel egyutt is kolbaszbol van a kerites

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 17:27:09

@hagyma: az igaz geografiailag csucsok azt hiszik canada egy allam az USAban
de azt is ismeri mindenki hogy europa egy szep orszag ahol franciaul beszelnek
de hogy oszinte legyek az egyetemista csaj egy canadai vetelkedon nem tudott 3 europai orszagot eoooooeee france.. ok megegy eeeeeeooee italie... ok meg egy british columbia !!! canadai volt a lelkem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:30:01

@montroyal: ugy hiszik , hogy az eszakon van es onnan jarnak at a medvek
es van is benne igazsag
/en olvastam Magyar ujsagot, hogy Magyar ember nem tudfott 3-4 Magyar megyet es ilyen celeb volt/
szoval kar ebbe belemenni, mert mi let volna ha megkerdeznek 4 amerikai allamot
a magyarok sokkal okosabbnak kepzelik magukat mint valojaban
/rajtam kivul, engem Isten megsegitett sok esszel/

Cuddy 2013.02.19. 17:33:50

Többször olvastam itt, hogy milyen fontos a szigetelés. Ezek faházak vagy téglaházak? Általában miből építkeznek vagy ez is állam függő? Láttam párszor ilyen átalakító műsort a tévében és furcsa volt, hogy egy-két hét alatt felhúznak egy házat. Persze tudom, hogy előre ki van méretezve minden (falak, vezeték) de azért nem az a megszokott több hónapos építkezés.

XTaki 2013.02.19. 17:35:41

@hagyma:

ket beszelgetest emlitenek ehhez. Az egyik a condo konditermeben esett meg a masik meg a jatszoteren.

A konditeremben a szomszed csajjal beszelgettem, aki itt szuletett a kornyeken, a csaladja is itt el mar regota...es fogalma nincs miert koltoznek Westchesterbe az emberek, mert ez draga hely.

A jatszoteren egy azsiai apukaval beszeltem, aki mar 13 eve itt van. Azt mondja, hogy ide csalados emberek koltoznek, mert annyira jo az oktatas szinvonala, de ahogy befejezik a gyerekek a kozepiskolat, mar adjak is el a lakast, hazat es koltoznek egy olcsobb kornyekre.

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 17:40:21

@hagyma: valoszinuleg csak a szepseged es a szernyseged mulja felul az eszedet
-de az igaz eszak amerikaban (canada is) mas orszagokbol ( foleg europai) tortenelem foldrajz nem tul eros...egy amerikai nem ott akad meg hogy - felsorolni mas orszagokat .. hanem mi az hogy -mas orszagok ...

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 17:45:05

@Dr. Cuddy: altalanos hogy 3 szint felett vannak beton, tegla vas szerkezetek alatta fa es van szigeteles ,plane ahol -20 alatt van tartosan. termeszetesen a legolcsobban hozzak ki es dragan probaljak eladni . a szigeteles ugyse latszik..

XTaki 2013.02.19. 17:45:55

@montroyal:

mi mennyit tudunk az amerikai, azsiai tortenelemrol?
feluletesen tanulunk rola, mert nekunk prioritasban magyar, europai, vilag-tortenelem fontos...

de hat ok egy majdnem akkora orszagbane elnek, mint maga europa. Igaz, hogy a tortenelme inkabb csak az elmult par evszazadra korlatozodik. De szerintem meg lehet erteni ezt a hozzaallast is.

Egyebkent akivel eddig beszeltem, az tobbe kevesbe tudott magyarorszag letezeserol. Sok olyan beszelgetesunk is volt, ahol kifejezetten erdekelte oket az akcentus szarmazasa, mert ilyet meg nem hallottak. [ A gyerekekkel csak magyarul beszelgetunk]

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:47:29

@Dr. Cuddy: 2 het alatt siman meg tudsz csinalni egy hazat ha meloznak
igen fabol
a fa "keret" meg a belso gipszkarton koze tesznek joszigetelest
alap az kell, ott megcsinaljak a viz es csatorna munkakat
aram, kabelek a falban
nem egy nagy etvasz
ha lenne telkem felepitenem magamnak
pl
csdak elso talalt www.youtube.com/watch?v=H4SweZdR0fU&feature=player_detailpage

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:50:52

@montroyal: ez igy a helyes@XTaki: ez is igy a helyes
mindig el kell dontioeni mikor jobb -es- hol elni es lakni
ez nem kerdes
itt vagyok en
ketten vagyunk
nem erdekel milyen iskola es milyen tavol van tolunk
hol van a bolt es mere jar a busz
csendes , nyugodt hazat keresek..
tok mas szempont ha valaki... stb stb. stb

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 17:51:33

@XTaki: igen azt hiszem azsiaibol keveset amerikaibol feluletesen de azert valamit. egyebkent nem altalanositok nekem is sokan kapasbol vagjak jartak budapesten es milyen szep
amugy extrem esetekben azt kerdezik tolem hogy szeretem a telet havat .. ugye nalunk nincs..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:54:30

volt olyan 1,5 evem amikor nem tudtam mkocsit fenntartani es vezetni
hol kerestem lakast?
5 perc gyaloglasra a munkahelyemtol es 5 percre a kozerttolk
kibirtam?
ki
ma azt mondom, legyen a hazunk 40 perc koruli vezetesnel ne messzebb

Cuddy 2013.02.19. 18:03:44

köszi a válaszokat. Tehát kisebb családi házakat nem is építenek téglából? Ha igen akkor árban egyformák vagy van különbség? húú az a-20 fok nem hangzik jól :)

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 18:04:25

@hagyma: legyen a hazunk 40 perc koruli vezetesnel ne messzebb
de ha 20évet laknal ott beszorozva hany evet toltesz a kocsiba traficba, stress , gas ,kocsi amortizalodas ... persze meg lehet szokni mondom én aki 1 km re vagyok a muhelyemtol..
furcsaltam hogy regen egy volt kollegam ( repteren) ucsorog kavezik ,tevezik a varoban munka utan.. miert nem mesz haza - este 5-6 kor ugy sem erne elobb haza megvarja mig lemegy a traffic..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 18:11:15

@montroyal: 40 perc egy jo hazert tokeletesen nem tama, ha megy melozni
azutan 40 vissza
otthon pesten ulnek ennyit a varosban a kocsiban meg a buszon-villamoson
amellett mar a valoszinuleg utolso hazat keresem,ahol majd eldobom a kanalat
/egerbe volt 20 perc a munkaba jarason 30 eve, a 40 nem sok, vezetsz iszod a kv-t hallgatot a hireket es mar ott is vagy
40 perc az semi
2-3 orat mar nem szivesen vallalnek/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 18:15:17

@montroyal: na persze varosa valogatja
en meg sosem ultem dugoban itt
ez egy lenduletes vezetes a korgyurun
jelzem, most nekm 20 perc, a nejemnek 10, cask akarunk meg egy kicsit kijjebb vonulni a varosbol, es akkor kicsit tobb lesz

sagdiyev 2013.02.19. 18:21:46

@Dr. Cuddy: Amerikaban annyit hallasz Kanadarol, hogy jon a hidegfront eszakrol.

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 18:27:55

@hagyma: nalunk mivel mint szigeten vagyunk viz folyo vesz korbe mindenkepp hidakon kell atmenni ha kinti szebb csaladiasabb reszeken akarsz lakni ,es ahol hid masik oldalara kell menni megette a fene .. persze igaz ki hol szokta meg a peremvarosba lakok nem laknanak bent mert budos zajos... es nem is tudnak esetleg megfizetni.. en a varos kozepen luxus villa negyedbe lakok de az egyetlen 3 emeletes block condoban epuletben jo helyen ( zsido oregek haza volt azert volt ebben a negyedben de eladtak condoknak) szoval azert en is szeretnek csaldi hazat talan nyugdijas eveimre de nem itt a kornyeken mert itt milliok alatt nincs haz ..

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 18:31:44

@sagdiyev: erdekes az utobbi hoviharok rossz idok mind amerkabol jott felfele.. es az ottani hurrikanokbol is mindig kapunk persze mar csak kiados eso formajaban..
amugy tegnap gaspesiben ( tajegyseg ) 1m ho esett!!

DieNanny CH 2013.02.19. 18:40:11

@hothead:

Szerintem ez a többszáz éves "tized" idejéből való, amikor a jobbágy nem hagyhatta el a földesúr földjét, kivéve, ha kiváltotta magát... Vagy jobban hasonlít a rabszolgaságra...???

Felháborító a cikk - vagyis a törvény! A felnőttkorú elmehet, nincs rá szükség, a kiskorú meg kell???

XTaki 2013.02.19. 18:50:47

@Spacecake:

mindenki azt olvas ki a posztbol, amit epp akar :)

DieNanny CH 2013.02.19. 18:51:48

@Qué-Béka:

Aki pedig Magyarországon él, és nincs folyóvize, sem lehúzós WC-je, azt gyerekestől kitoloncolják az országból?!?!?!

zopilote 2013.02.19. 18:54:47

@hagyma:
" ha lenne telkem felepitenem magamnak "
Utana meg lakhatatlan lenne:) Ha veletlenul nem, akkor pedig 5X annyiba kerulne es 5X
annyi idobe, mintha vallalkozoval csinaltattad volna. Ugy latszik, te sem dolgoztal meg az
epitoiparban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:02:22

@montroyal: nalunk nemigen vall luxusvilla negyed a varos kozepen
ott irodak vannak, meg csorok
@zopilote: nem is fogom felepeiteni, de kepes lennek ra siman

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 19:03:17

@zopilote: ti mar hallottatok hogy kalakaban rokonok baratok segitsegeve epitenek maguknak hazat ... mindent vallalkozok epitenek es keszen megveszed vagy ritkabban sajat igenyre terveztetsz epittesz vallakozoval..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:06:45

@zopilote: ja amugy nem cask itt, otthon is
ne misztifikald tul az epitlezest
asziszed a hulyegyerek akit nem vettek fel gimnaziumba es elment MTH-ba komuvesnek az okosabb vagy ugyesebb?
lofaszt
amugy tobb mint 1 evig meloztam komuves mellett
egy eletkepes, normalis ember siman fel tud epiteni maganak egy hazat, mint ezt ugye a tortenelem is bizonyitja
na, nyugi en meg tudnam csinalni, bar mas kerdes, hogy nem akarom, inkabb megfizetem a gyakorlottabb hulyet
sot , mint mondtam, en keszet keresek

ZS0LT 2013.02.19. 19:08:10

@Void Bunkoid: Hat nemtom, nekem 12 Mbit dedikalt letoltesem van itt Ohioban, nem is dragan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:09:35

@montroyal: raaadasul az itteni tipusu fahazat bazmeg siman
na nem mintha a tegla meg a malter sokkal bonyolultabb lenne
de itt szinte felkesz hazak vannak
aki egy kicsit is eletrevalo megcsinalja
jo eg
lenne mar sok ember aki ha nem lenne bolt az ehen halna, mert nem tud vadaszni?
hat tessek megtanulni, megy az, ha kell

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 19:09:55

@hagyma: nezd meg Town of mont-royal de a dawntownba is egyre tobb felhokarcolo lokohaz epul super draga lakasokkal ( pl egy belso parkolohely 50K)
nalunk a kikoto a legbelsobb resz es megfizethetetlenek a lakasok( legalab is ha nem vagy NHL jatekos)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:13:07

@montroyal: en is lactam louisvilleben felhokarcoloban ami draga volt
sot annal dragabb volt minnel feljebb laktal, en azt hiszem a 18-on bereltem
de az elit itt is , otthon is kikoltozik az aglemeracioba, kis varosba a hegyre, a tokom tudja hova, de nem a belvarosba
igen azok az indiaiaknak jo akik bemennk 12-en, meg nem is tudom kiknek
igen, nincs parkolo stb
belvarosban nem el eletszeruen gazdag vagy/es/ normalis ember

zopilote 2013.02.19. 19:15:03

@hagyma:
Kerdezd csak meg montroyalt, hogy mi a kulonbseg egy szakember altal elvegzett munka
es egy hobby szinten vegzett kozott, idoben es penzben. Sokan azt gondoljak, milyen
konnyu valami, elolvas par konyvet, megveszi az anyagot es dolgozik rajta, es hopp,
kesz is. Utani viszi a szerelohoz, hogy vmi megsem stimmel:) Hany ilyen van ugy az epito-
iparban, autoszerelesben, karosszeriaban, mindenben. A szakembert nem azert fizetik meg
jol, hogy mit csinal, hanem a tudasert, gyakorlatert, tapasztalatert. Es ezt megszerezni hosz-
szu evekbe telik.

DieNanny CH 2013.02.19. 19:19:37

@Don Quixote de la Ferko:

Nem az Állam fizet!!!!! Ő csak az adókból bejövő pénzt szétosztja!
Észben kellene tartani, hogy az adófizetők pénzét kezeli az Állam!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:22:05

@zopilote: szart telik hosszu evekbe
akarat
ahogy egy nyelvet megtanulsz, siman megtanulsz felepiteni egy hazat
cask mindenki be van tole szarva
jo, nem kerdes, bizonyos reszmunkak, villanykabelszereles, /tetofedes reszben?/ igenyel nagyobb tudast, de szerinted amit tanitani a hulye alulkapzett gyerekeknek a aszakmunkaskepzoben, azt nem tudod megcsinalni?
lofaszt
kicsit lassabban, kicsit jobban odafigyelve, de siman
hidd el en epitettem 3-4 vadi uj hazat egy komuves mellett
lofasz
fabol meg meg egyszerubb
menny fel a netre nezzel fahazat, kabint
meg fogsz lepodni
persze 24 dioprias nyulbela bolcsesznel nem jatszik a dolog, mert ugye ha valaki egy szoget sem tud beutni es buszke is ra, az nem fog hazat felepiteni, hanem adyendret fog szavalni a romkocsmaban, majd hidat foglal, hogy O tanulni akar, hat sok sikert
en amugy mos kifejezetten nem zarkozom el egy kicsit rosszabb allagu haztol, amit majd rendbe teszek
akarni kell baratom, akarni, nem nyafogni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:24:34

es vadaszpuskat fogok venni es vadaszni fogok, tovabba horgaszni
mindenki mas jarjon tunteni es egye a parizsit, hannyon a koruton:)
a ferfi legyen ferfi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:26:18

attol meg persze fogok sort es palinkat fozni
erre keszitek egy garazst:)

zopilote 2013.02.19. 19:27:56

@hagyma:
En is igy gondoltam regen es odahaza a komuvesrol. hogy
" egy kis homok, egy kis me'sz, komuvesnek nem kell e'sz" :)
Miota benne vagyok, teljesen megvaltozott a velemenyem. Mit gondolsz, miert kap egy
jo bricklayer - buta komuves - 30 - 50 $ - os orabert, 5 - 10 ev gyakorlattal? Bar en
nem komuves vagyok, csak egyszeru buta tapes, a construction munkasok legalja, de 30 $
oraber alatt meg az ebresztoorat sem allitom be:) (amugy sem, minden reggel 5 - kor kelek,
meg ugyis, hogy nem dolgozom)

montroyal ( CAN qc) 2013.02.19. 19:28:10

@hagyma: attol fugg hol milyen belvarosban nezem a Sellig LA NYC.. hat 10-20 +millio felett nem a csovesek vesznek lakasokat mint ahogy nalunk sem a tortenelmi turista belvarosban sem...persze vannak felkapott gazdagnegyedek a varoson kivul is
epitettek egy ilyent nalunk regebben es a Honkongbol menekultek latatlanba nagy reszet megvettek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:33:54

@zopilote: ahh tulmisztifikalt, ellustult nepesseg, tudom mirol beszelek, dolgoztam benne/bolcseszkent/2 evig
betont meg maltert keverni?
hat aki nem kepes ra, az ne kezdjen bele
ne misztifikaljuk
@montroyal: nem tagadom, hogy van egy reteg aki belvarosban akar lakni es nem szegeny, de ezek zomenek van mashol is hazuk
errefele
isten orizzen meg engem,, hogy meg egyszer a belvarosban eljek
en azt szeretem, ha egy medve lofral a porcson, nem egy csoves akar penzt a benzimkuton
de nem vagyunk egyformak ez teny
/en lactam a 8 kerben is , a 13-ban is, miamiban is louisvilleben is a 4-th streeten,
tudom mirol beszelek

ZS0LT 2013.02.19. 19:35:24

@blackhair-lady: Ez elegge erdekelne engem, nem tudnad megkeresni. Koszi

zopilote 2013.02.19. 20:00:35

@hagyma:
Csak a hazepiteshez szukseges szerszamokat megvenni belekerulne neked min. 25 ezer $
- ba :) Meg ha meg is lenne, mehetnel naponta a Home Depoba celszerszamot venni, mert
menet kozben derulne ki, ez is hianyzik, az sem jo, stb. Ezzel be is fejeztem a " fahazas epi -
tesi modrol " valo vitamat veled :) Kibacott turelmes es megerto ember vagyok, de veled
szemben fel kell az emberisegbe vetett hitemet adnom:) Csak azt nem tudom, bar nem is
edekel, hogy ez nalad szuletett dolog vagy az allampolgarsagra valo keszules tett ilyenne? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 20:27:19

@zopilote: en nem banom ,ha az aemberisegbe valo hitedet miattam veszited el, de szeretnem pl megkerdezbi a home depot letezese es a komuves szakmunkasok letezese elott pl az amerikai telepesok hol eltek?
jot a csalad a prerie es megvarta meg felepul egy hone depot es onnan vasarolt teglat 25 ezer dollaret?
vagy inkabb epitett a csaladjanajk?
hat nem tudom
valoszinu elobbi
gyujtogetett 26 ezer dollart megvarta a komuvesket es a hone depot es akkor epitkezni kezdett

/nem keszulok az allampolgarsagi vizsgara, mar letettem, a mult heten az esku es ceremonia marcius 19-en 10 orakor less itt
farm1.staticflickr.com/21/25597022_c50e6f98f3_z.jpg?zz=1
szivesen latunk:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 20:32:53

@zopilote: amugy ha valaki epitlezik az bereli pl a betonkeverot
a celszerszamok aolcsok
az anyagot meg kell venni a zt ney
de azt a komivesnek is meg kell venni
Te nem hiszel magadban hoigy fel tudsz epiteni egy hazat, en hiszek
a vicc az hogy en nem akarok, kesz hazat tervezek venni, de ha jo az ar, nem zavarna ha van rajta javitanivalo
ettol fuggetlenul en kepes lennek felepiteni egy hazat
ez van
najo nem lehet mindenki en

Don Quixote de la Ferko 2013.02.20. 07:43:45

@DieNanny:

Az állam fizeti ki.
De az állam feladata nem az erőn felül vállalt gyerekek eltartása lenne, hanem a saját működésének a biztosítása, infrastruktúra építés, és a többi, amit te nem tudsz megcsinálni.

Vagy fordítsuk vissza? Az állam eltartja a gyerekedet, te meg mész évente 100 napot társadalmi munkában autópályát építeni. Ugye milyen vicces, bár engem nem zavarna, ha utat építenél.

Qué-Béka 2013.02.20. 13:05:35

@DieNanny: Érdekes kérdés... de jelen esetben arról van szó, hogy a hölgy segítségképpen egy otthon használatos környezettanulmány-formanyomtatványt adott, amelyet nyilván a hazai viszonyokra állítottak össze. Ebből csak annyit lehet komolyan leszűrni, hogy otthon bizony nem példa nélküli, hogy a házba nincs bevezetve a víz és az udvar végére járnak szükségüket intézni. És ez bizony nagyon szomorú, hogy még mindig van ilyen Magyarországon.

zopilote 2013.02.20. 15:39:53

@Qué-Béka:
" Ebből csak annyit lehet komolyan leszűrni, hogy otthon bizony nem példa nélküli, hogy a
házba nincs bevezetve a víz és az udvar végére járnak szükségüket intézni. És ez bizony
nagyon szomorú, hogy még mindig van ilyen Magyarországon. "
Menjel el egy kanadai indian rezervatumba, ott is latsz ilyet, sot meg kulobet is. Abbol
milyen kovetkeztetest lehet leszurni?

blackhairlady 2013.02.20. 16:14:00

@ZS0LT: Bocsi Zsolt, most hirtelen nem vagyok kepben, hogy mit keressek meg neked. Legyszi segits!:)

Qué-Béka 2013.02.20. 16:48:48

@zopilote: Nyilván ugyanazt: mindenütt élnek emberek kétségbeejtö mélyszegénységben, ahonnan gyakorlatilag lehetetlen kitörni. Diákként volt alkalmam többször is keresztül utazni Belsö Somogyon :-(
( bocs, most nincsenek hosszu ékezeteim )

zopilote 2013.02.20. 17:16:00

@Qué-Béka:
A szavaidat felhasznalva akkor leirom, Magyarorszagot behelyettesitve Kanadaval:
Ebből csak annyit lehet komolyan leszűrni, hogy Kanadaban bizony nem példa nélküli,
hogy a házba nincs bevezetve a víz és az udvar végére járnak szükségüket intézni. És ez
bizony nagyon szomorú, hogy még mindig van ilyen Kanadaban.
Nekem sincs ekezetem, en is Kanadaban elek.

Qué-Béka 2013.02.20. 17:30:35

@zopilote: akkor most kötözködünk ? Van értelme ? :-) Mindketten ugyanazt mondjuk.
( általában vannak ékezeteim, mert a saját gépemre feltelepítettem, de most máshonnan garázdálkodom, ennek hiányos a karakterkészlete és ez leginkább engem zavar :-)

zopilote 2013.02.20. 17:42:20

@Qué-Béka:
Tavol all tolem a kotozkodes:) Sot!! De nevezzuk neven a gyereket. Nem szeretem, ha
Magyarorszagot leszoljak, illetve a kettos mercet. En annak vettem, de lehet, hogy nem
annak szantad. Akkor bocs.
Engem nem zavar az ekezethiany, igy szoktam meg. Se ekezettel, se anelkul nem tudok
"gepelni" :(

ZS0LT 2013.02.20. 17:54:28

@blackhair-lady:
>Egyebkent fent van a neten a honlapon (most nem jut eszembe a honlap neve), mogy melyik korzetben mennyi a varakozasi ido a zoldkartyara.

Erre irtam, hogy nagyon erdekelne a honlap, ha meg tudnad keresni nekem legyszi.

Qué-Béka 2013.02.20. 17:57:39

@zopilote: Így már érthetö. Nem, nem àllt szándékomban semmi rosszat mondani Magyarországról, én sok szépet kaptam / hoztam onnan.
Például a tepertös pogácsa receptjét ;-) Ha nyitod az ablakot, küldök belöle, még meleg:-)
khm... úgy értem a pogácsából. A recepttel önmagában jársz jól. ;-)

DieNanny CH 2013.02.20. 18:55:07

@Don Quixote de la Ferko:

Még hogy erőn felül vállalt gyerekek??? Az óvodámban a 13 évvel ezelőtti 9 csoportból 2011-re 4 bezárt, mert nincsen gyerek. Ezért dolgozom külföldön. És amúgy meg igen, az adókat az oktatásra, szociális ellátásra IS szedik.

zopilote 2013.02.20. 22:00:08

@Qué-Béka:
Thx a tepertos pogacsat!:) Az egyik gyengem. Akarhanyszor jovok vissza, csak azt ke-
rek az anyamtol, hogy susson nekem az utra. Nem tudom mgunni soha sem. Regebben
en is sutottem, mikor nos voltam, meg az anorexik ex - em is szerette:) Miota elvaltam
- illetve kirugott - azota nem sutok, fozok. Nincs kinek. Az egyik legjobb erzes, amikor
valakinek izlik a foztom.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.20. 22:25:58

@DieNanny:

A gyerek szociális ellátás? No pont ezt mondtam, és igazoltál a kiaakadásoddal.
Gratula.

XTaki 2013.02.20. 23:33:06

@Don Quixote de la Ferko:

szerintem te nem tudod mirol beszelsz! Mi az allam? Mi a dolga?
Az allam mi vagyunk. Azert hoztuk letre, hogy a mi kozos dolgainkat intezze, ezert idonkent penzt adunk a kozosbe. Sajnos mostanaban az allam mar onallo eletre kelt es felhatalmazas nelkul szed adokat.
Ha mar allami ovodai szolgaltatas : egy darabig mindenki maga nevelte a gyerekeket. Aztan jott a gondolat, hogy lehet ezt kozosen, ezert az allam a kozosbe bedobott penzbol letrehozta az ellato halozatot. Aztan egyre egyre tobb penzt adot szedett, es egyre kevesebb szolgaltatast nyujt a mi altalunk megtermelt es a kozosbe beadott penzunkbol! Az allamnak tovabbra csincs penze! Az az en penzem, meg a te penzed, a MI penzunk!

Itt az USA-ban nem erre szedik az adokat ezert itt nincs allami bolcsode, ovoda. Ennyi.

@DieNanny

blackhairlady 2013.02.21. 03:37:48

@ZS0LT: Nos, nem volt egyszeru, mert nem mentettem el de vegul sikerrel jartam:)

egov.uscis.gov/cris/processTimesDisplayInit.do

DieNanny CH 2013.02.21. 05:13:29

@Don Quixote de la Ferko:
Az óvoda oktatási intézmény, a bölcsőde pedig gondozói, nevelői intézmény. Vagyis szociális célú. ERRE is szedik az adót!!! Tudom, mert tanultam, míg óvodapedagógussá diplomáztam!

Don Quixote de la Ferko 2013.02.21. 06:42:51

@XTaki:

@DieNanny:

Nem kicsi a képzavar. A szocializmus az, amire ti gondoltok.

XTaki 2013.02.21. 12:39:52

@Don Quixote de la Ferko:

a szocializmus es a szocialis szolgaltatasok ket kulonbozo dolog!

Jomagam otthon is azt prefereltam volna,ha minimalis adot szednek es mindenert en fizetek.De a politikusoknak joval jovedelmezobb, ha az utobbit hasznaljuk, mert a joval nagyobb bevetelbol joval tobbet tudnak eltuntetni.

Viszont ha az adokat beszedik, de nem koltik el arra, amire kellene, akkor az milyen rendszer?

A benzin araban mennyi az ado? 150HUF, meg az AFA
es mennyi jo utat latsz? tehat ezt ezen a cimen szedik megsem erre koltik.

Van ellenpelda is. Nyugdijjarulekot fizetunk, de a nyugdijcelra folyositott osszeg evrol evre nagyobb, mint a feloszto kirovo rendszerben lehetne.

a sor vegtelen...

blackhairlady 2013.02.21. 13:37:58

@ZS0LT: @XTaki: Szivesen!:)
Meglepodtem, hogy most csak 4 honapot mutat legtobb esetben. Nekunk 11 honapot mutattot, vegul pontosan 12 honap telt el a papirok beadasa es a vizum interju a budapesti kovetsegen kozott.

blackhairlady 2013.02.21. 14:30:51

@XTaki: Ha a gyermeked szeretne magyar meseket nezni, akkor itt eloben tud tvzni, vannak mesecsatornak is: T-Gyuszi online TV. Csak regisztralni kell, es sok otthoni tv csatorna foghato.

XTaki 2013.02.21. 14:33:01

@blackhair-lady:
ezt mar megoldottam :) az utobbi 20 napban 1T-nyi meset toltottem le. dual audioval...hol magyarul, hol angolul nezik ugyanazt a meset.

XTaki 2013.02.21. 14:34:18

@blackhair-lady:
tehat ha jol latom akkor kb 1000$ befizetesevel es az I-485 kitoltesevel maganemberkent is folyamothatod zoldkartyaert?
vagy valamit rosszul ertelmezek?

idiesel 2013.02.21. 15:08:34

@XTaki: Mindenképp a cégen keresztül kell intézned a dolgot és L1-es vízum esetén nincs Labor Certification, ami óriási előnyt jelent. A céget kell fűzni, hogy elkezdje a szponzorációt minél hamarabb, akár szerződés hosszabbítás bevállalásával is, hogy megértsék neked a nyugalom kell :)

blackhairlady 2013.02.21. 15:57:29

@XTaki: Nem akarok felrevezeto informaciot adni. Az en ferjem amerikai allmpolgar, igy neki kellett a vizum kerelmet beadni. Mivel te munkavallaloi vizummal vagy kint, ezert en a helyedben inkabb idiesel tanacsat kovetnem, es a ceg jogaszaval konzultalnek mielott barmibe is belekezdenek.

River_Of_No_Return 2013.02.21. 16:45:52

@idiesel:
Labor Certification csak abban az esetben nincs ha EB1 kategoriaba tartozik: executives and high-level managers kategória, akiknek L1a vízuma van.
Lehet, hogy neki L1a van, ezt nem fejtette ki, de azok az emberek a nagyon magas szintű managerek.
(Én így tudom, és a weboldalon is ez van, amit te küldtél.)

idiesel 2013.02.21. 16:55:14

@kalandortexasi: Köszönöm, L1A-t akartam írni, csak lemaradt. Jogos :)

XTaki 2013.02.21. 17:10:06

@kalandortexasi:

a vizumban L-1 type R szerepel...de erre meg nem akadtam ra, hogy mi lenne, nem is nagyon kerestem eddig.

XTaki 2013.02.21. 17:11:38

@XTaki:

bazi nehez volt :)

R = Regular ( for common citizens)
D = diplomatic visa ( politicians ) etc

River_Of_No_Return 2013.02.21. 17:24:34

@XTaki:
Most megneztem a mi papirjainkat, és az, hogy L1b volt a férjemnek csak abban a levélben van leírva, amit a cég írt az amerikai követségnek, amiben részletezik a munkakörét.
Ez az a nagy köteg papír és nyomtatvány egyike, amit összecsatolva megkaptál. Ha átnézed azokat, akkor kiderül.
A vízumon nekünk is csak L1 illetve L2 volt feltüntetve.

XTaki 2013.02.21. 17:37:58

@kalandortexasi:

szejjelturkaltam a cuccaimat es kiderult, hogy L1B
csodalkoztam volna, hogy ha nagyon magas szintu manager lennek :)

River_Of_No_Return 2013.02.21. 17:52:35

@XTaki:
Kár, pedig az nagyon szuper lett volna! :)

L1B-vel be fognak sorolni EB2 vagy EB3 kategóriába, ha a cég elindítja a green card-ot. Ha EB2-be tudsz jutni, akkor még mindig elég könnyen megy a green card, EB3 sajnos nem annyira jó.
Arra már nem emlékszem, hogy nekünk a kiérkezés után mennyivel kezdték beadni a green card-ra a papírokat. A férjem most egy másik államban van ezen a héten, de ha hazajön, akkor megnézzük a levelezésében, és megírom, ha érdekel.

S&S 2013.02.21. 19:26:42

Azt szeretnem a blog szerzojetol megkerdezni, milyen biztositast hasznal 150 dollarert, amit a rendszeres sporttal meg kedvezmenyes is? Koszonom!

XTaki 2013.02.21. 19:31:52

@S&S:

UHC
Plan : Choice Plus
a kedvezmeny meg a virginhealthmiles.com szolgaltatas.

XTaki 2013.02.22. 20:31:02

@kalandortexasi:

ma elkaptam a HR-s csajt, kivallattam. Kiderult, hogy kb 10k$ a process, es az elso eltoltott ev utan indithatjak, ami csak a manageremtol fugg. Szoval ha szerencsem van, akkor 2 ev mulva lesz GC :)

River_Of_No_Return 2013.02.23. 01:53:52

@XTaki:
Akkor ezek szerint van remény, remélem, sikerül!

Megnéztem, és nekünk 4 hónappal a megérkezés után küldték az első papírokat, amit ki kellett töltenünk, de azt nem tudom, hogy mikor adták be.

Az egész folyamat legnehezebben átvihető része nekünk a labor certification volt, ennek elég szigorú szabályai vannak. Első körben volt egy amerikai, aki megfelelt volna a férjem munkájára, aztán újraírták a követelményeket. Ez a tájékoztató, amit mi kaptunk róla (elég hosszú, de hátha valakit érdekel):

Most employment-based green card applications require the sponsoring employer to obtain a PERM labor certification from the U.S. Department of Labor (DOL). By filing a PERM on behalf of a foreign national, the employer demonstrates under federal regulations that there are no qualified, willing, available and able U.S. workers for the job opportunity and that the employment of the foreign national will not have an adverse effect on the wages and working conditions of U.S. workers. A certified PERM provides the basis for employers to file an I-140 Immigrant Petition in the second preference and third preference employment-based categories (EB-2 and EB-3).

In order to file a PERM application, the employer must test the labor market, demonstrating a good faith effort to recruit for U.S. workers according to the standards established by the DOL in its regulations. This involves placing a job order with the appropriate State Workforce Agency, placing two Sunday newspaper advertisements, and conducting at least three additional forms of recruitment out of ten possible options (including job fairs, the employer’s website, other job search websites, on-campus recruiting, trade or professional organizations, private employment firms, employer referral programs, campus placement offices, local/ethnic newspapers and radio/television advertisements).

Employers must review and consider all of the applicants who respond to the recruitment efforts for a PERM case to determine whether any of the applicants meet the objective minimum requirements for the sponsored position. A PERM labor certification can only be filed if no qualified, willing and able U.S. workers are found through the employer’s good faith recruitment efforts.

If the DOL is satisfied with the employer’s representations about the job opportunity, the recruitment conducted, and the information about the employee’s personal information, qualifications, and prior work experience, it will certify the PERM.

XTaki 2013.02.23. 18:36:29

@kalandortexasi: 4 honappal a megerkezes utan kezdetek el...es meddig tartott a teljes ugyintezes?

River_Of_No_Return 2013.02.23. 18:49:41

@XTaki:
Kiérkezéstől számítva 2 év 10 hónap.
Az ügyintézést lassította, hogy kiválaszották a mi PERM beadványunkat (ez a labor certification) audit-ra, ami pár hónappal meghosszabbítja a folyamatot. Elvileg találomra választanak ki beadványokat, amiket jobban átnéznek.

brandistock 2014.10.22. 00:30:58

@Behajtó70: Barátom. Azt a pénzt a Magyarországnak (2008, válság, sok hitel) hitelező külföldi, a jobboldal által állítólag utált "karvalytőkéseknek" fizette ki az Orbánkormány egy összegben(pontosabban 3 összegben). Szóval valami arab befektető a te megkuporgatott 13 évi nyugdíjadból most valahol halomra hágja a csajokat, de abban biztos lehetsz, hogy az a 3 ezer milliárd forint elhagyta az országot :) nem tudom megítélni, hogy helyes döntés volt-e lehet, hogy így jöttünk ki a legjobban, de kérlek. Tájékozódj... Olvass valódi híreket, ne a kurucinfo-n és a hírtévén verd a melled és hergeld magad. Ja és most a (teljesen diktatórikus) orosz államnál adósodtunk el, atomerőmű építés céljából. Meg sem próbálkoztak megújuló energiaforrásba fektetni. Egész Magyarország egy nagy termőföld. Mi van a biogáz üzemmel? Hogy lehetünk ennyire elmaradottak gondolkodásban? Simán terem annyi biohulladék az itthoni mezőgazdaságban, amivel az egész országot bőven el lehetne látni energiával. Atomerőmű az oroszoktól... komolyan, mint a 60-as, 70-es években az átkosban... Ha választani kéne, inkább nyugaton adósodnék el, mint keleten, de te tudod. Folyton kommunistázzák a szocikat, de valójában Orbánék a komcsik, a szocik még csak szocialistaként sem viselkedtek/nek. Államosított nyugdíj, olajtársaság, (még akkor is ha baromi rossz üzlet volt :D ), egypárt rendszer, személyi kultusz, és a nyugat köpködése, központosított iskolafenntartás... Én pl egyetértek a tandíjjal. Mikor a szocik akarták bevezetni sikerült megfúrnia a jobboldalnak. Most ugyan ezek az emberek vezették be, azokat az érveket hangoztatva, amit anno a szocik. Nem szeretem egyik oldalt sem, csak azt utálom ,hogy az emberek rohadt hamar felejtenek, és előítéleteikből építik fel véleményhalmazukat, amiben semmi koherencia sincs. Következetesség. Ez hiányzik. Ez egy kicsavart ország. A lényeg, hogy végzett mérnökként kevesebbet keresek, mint egy osztrák takarító, és a polcon a kenyér kb ugyanannyi itthon is, kinn is. Az meg a te bajod, hogy nem tudsz jó magánnyugdíjpénztárat választani és, hogy 13 évig hagytad ott poshadni a pénzed. Én értem a problémád: tegyük is fel magunknak a kérdést:

Lényeg: Most szocializmust akarunk, vagy kapitalizmust ??? El kéne dönteni!!!! Itthon nincs az embereknek igénye a kapitalizmusra, demokráciára. nem szeretik. Akkor nem kell, nincs harag, én kedvesen mosolygok mindenre, de tényleg, rád is, szeretlek téged is, honfitársam, de akkor én megyek el innen. Jobb lesz mindkettőnknek... :)

brandistock 2014.10.22. 06:23:04

@Behajtó70: Tessék, barátom:
index.hu/gazdasag/2014/10/21/elkepesztoen_durva_lesz_az_internetado/

Internet adó. Te ezt szereted? Fura vagy. Ja és a kicsavart ország: (kéne ilyen blog is)

"Amiért hat éve ellenzékben még tiltakozott a Fidesz, abból most nagyon kemény adónemet csinálna."
Ugyanez volt a tandíjjal, stb... Barátom. Hány népszavazás volt, mióta Orbán királyunk regnál? Sőt, a 98-02-ig tartó időszakban? őőő Nulla és nulla ?:D és mennyi volt az általad utált időszakban? 6 ? és nem hat kérdéssel, hanem 12 :D és abból hány eredményét szegte meg az akkori piroskék kormány ?:D nulla ?
Tényleg bénák voltak a piroskékek, de legalább próbálkoztak. Voltak köztük akik tényleg próbálkoztak, és el is értek dolgokat. Az mikor egészséges egy demokráciában, hogy a pártvezető 25 éve a pártvezető és fő megmondója mindennek, attól függetlenül, hogy éppen mi a posztja ?!
Gondolkozz, és változtass.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása