oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 02. 06:50,  Kérdések határátkelés előtt 318 komment

2013. február 02. 06:50 Határátkelő

Kérdések határátkelés előtt

Mindig is azt gondoltam, hogy ennek a blognak legalább olyan fontos részét jelentik a kommentek, mint maguk a posztok – én legalábbis nagyon sok értékes információt szereztem már a hozzászólásokból. Nem vagyok ezzel egyedül, mert a minap az alábbi levél / kérés érkezett. A mai poszt egy kísérlet, lehet, hogy nem jön be, de én hiszek abban, hogy siker lesz és közösen tudunk Mylnek segíteni.

bőröndök.jpg

„Kezdetektől olvasom a blogot, és nagyon tetszenek az írások. Szerintem minden posztot olvastam, van, amelyiket kétszer vagy többször is. Nem titkolt szándékom az információszerzés és a tájékozódás határátkelés ügyben.

Én még itthon vagyok. De az elhatározás és a tervek már készen, mint afféle puzzle, hogy mikor és hogyan szeretnénk új életet kezdeni. Szeretnénk többes számban azért, mert 3 lányom közül kettővel tervezünk elköltözni.

Amiért írok Neked, az éppen ezzel kapcsolatos. Lenne számomra néhány nagyon fontos kérdés, amelyekre nem kaptam még választ, vagy nem rendelkezem kellő információval. Amennyiben erre lehetőséged lenne, s leginkább az olvasóknak, kommentelőknek, nagyon megtisztelnétek azzal, ha segítségemre lennétek válaszaitokkal, véleményeitekkel.

Pár szó rólunk

Célunk Anglia, s most hallom a felszisszenést - sorry. A lányaim közül a legnagyobb egyetemista, elsőéves, ő értelemszerűen maradna, míg nem végez. A középső idén a gimnáziumban a 9. osztályt végzi, a legkisebb az általános elsőt.

Én két dologhoz értek, ha jobban belegondolok, az egyik a vendéglátás, a másik az oktatás. Természettudományi és élelmiszeripari végzettségem van, felsőfokon. A mostani munkámban az ismereteket próbálom átadni, immár 11 éve, több-kevesebb sikerrel. Gondolom, sikerült rájönni, mivel foglalkozom.

Versenyszférában csak a vendéglátásban dolgoztam eddig, hétvégén, vagy alkalmanként rendezvényeken. Volt egy saját vállalkozásom is a másik munka mellett, de sajnos a bérleti díj és az alkalmazottak bére/adóterhei mellett nem tudtam tovább üzemeltetni a kis kávézót. Sok pénzt elbuktunk a társammal, de ez most nem lényeges.

A tervek

Idén júliustól szeretnék kimenni úgy, hogy van egy jó barátom, aki már egy éve kint él, s dolgozik. Nem, nem London, egy oda 130 km-re lévő vidéki város. Ez a barát vállalta, hogy segít kezdetben: lakás, ügyintézés. Októberig biztosít szállást, kezdetben csak nekem, majd a későbbiekben a Lányoknak is, természetesen lakbért kell fizetni érte.

Én azt tervezem, hogy augusztusban jönnék vissza a Lányokért, pár nap alatt összeszednénk a legszükségesebb dolgokat, s akkortól már együtt vágnánk bele az annyira vágyott új életünkbe.

Terveim szerint az a másfél hónap elegendő lenne előtte arra, hogy hivatalos papírokat intézzek, meg iskolát a Lányoknak, meg munkahelyet nekem.

Magyarországon van jelenleg egy lakásunk, ahol élünk. Ezt nem tervezem eladni, mert a nagyobbik Lányomnak valahová azért haza kell jönnie, mikor épp nem az egyetemen tanul.

Emellett édesanyám Magyarországon marad, biztosan haza fogunk hozzá látogatni, amikor csak lehet. Őt még rá kell vennem, hogy ha mi már nem itt élünk, költözzön a házunkba, hogy az ne álljon üresen.

A kérdések

Lakcím

Mi legyen a magyarországi lakcímünkkel? Ki kell jelentkeznünk?

Betegbiztosítás

Értelemszerűen, ha én itthon felmondok, akkor megszűnik a TB-m is, ezzel mit érdemes csinálni, Ti mit tennétek?

A Lányok kiskorúak, az ő TB-jükkel mi lesz vajon?

Iskola

Ma a tankötelezettség Magyarországon az idei tanévben középiskolát kezdett diákok esetében 16 év. Mindkét Lányom tanköteles.

Mikor kellene felvennem a kapcsolatot a kinti sulikkal/sulival? Amikor már ott vannak, vagy ott is van olyan előzetes jelentkezés, mint mondjuk nálunk, a nyolcadikosok középiskolába jelentkezése során?

Adó

Ha másik országban szeretnék dolgozni, s az épp egy uniós ország, a magyarországi NAV-nál ki kell-e jelentkeznem, vagy majd elég kintről is, ha már lesz ott munkám?

MÁK

Családi pótlék, erről azt olvastam, hogy ki kell jelenteni a gyerekeket, hogy ne kapjunk családi pótlékot itthon, ha kint is meg akarjuk igényelni.

Mi árvaságit is kapunk a MÁK-tól, a középső lányom apukájának halála miatt, esetleg valaki tudja, ezzel mi a helyzet? Ezt kaphatja tovább is esetleg, ha nem is lakik itt?

Pénz

Az egész „kezdjünk mindent a legelején" projektre én kb. 1M-ft-ot gondoltam biztos tartalékként, útnak induláshoz. Ez ugye eleinte a lakásbérlésre s mindennapi kiadásra kell egy személyre, amíg nem lesz munkám. Utána meg ha már a Lányok is kint vannak, akkor meg a többi felmerülő költségre. (Repjegy, költözés, suli, stb.)

Munka

Míg nem beszélek nagyon-nagyon jól, biztosan nem lesz álom-munkahelyem, erre már felkészültem. A nyelvtudásom most olyan középfokon áll. Van még mit tanulni, tudom.

Ezzel kapcsolatban tapasztalatokra vagyok kíváncsi, hogy össze lehet-e egyeztetni a munkaidőt a gyerekekkel, a munkaadók figyelembe tudják-e venni, hogy pl. éjszaka, vagy későn este nem tudnék dolgozni.

Magyarországon van vagy volt régen olyan lehetőség, h kisgyerekkel lehetett kérni, hogy pl. állandó délelőttös legyen valaki. Főleg ha egyedül neveli a gyermekét.

Nyilván minden az adott munkától függ, csak általánosságban érdekelne, hogy Nagy-Britanniában hogy van ez.

Iratok

Unión belül vagyunk, de milyen irattal érdemes nekivágni? Elég a személyi igazolvány - nálunk mindenkinek van - vagy jobb egy útlevél? A gyerekeknél ez nekem macerásabb, de megoldom, ha azzal jobban boldogulunk. Van jogsim, erről azt olvastam, hogy érdemes kintire cserélni.

Gyógyszerek és betegségek

Tudtommal egyikünknek sincs tartós betegsége, sem állandó orvosi felügyelet sem kezelés alatt nem állunk. Mégis, akinek kicsi gyereke van, az tudja, hogy elég gyorsan meg tudnak fázni, vagy elkapni egy hasmenést.

Érdemes több havi gyógyszeradagokat felíratni a háziorvossal, és azzal együtt kimenni, vagy ne is gondoljak arra, hogy gyógyszereket viszek be egy másik országba? Nem akarom, hogy a végén drogcsempésznek higgyenek...

Bankszámla

Az itteni bankszámlát gondolom, kint nem nagyon veszik figyelembe. Mégis arra gondoltam, h nem egy köteg kp-vel kéne utaznom, hanem bankszámláról gazdálkodni. Ha már lesz kinti b.szla, akkor érdemes arra rátenni a kivitt pénzt?

Hát, hirtelen ezek jutottak eszembe, mint a kirakós hiányzó darabjai. Tudom, hogy sokan, akik itt is írtak, kész tervekkel vágtak neki, felkészülten. Én is úgy szeretnék, ezért kértem a segítségeteket, tanácsotokat. Hisz több szem, több nézőpontot is jelent egyben.

Azt is tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom, egyedül két gyermekkel. Bízom viszont abban, hogy a Lányaim majd segítik egymást, és hamar sikerül beilleszkedniük is.

Minden nap tervezgetek, gondolkozom, hogy ezt vagy azt hogyan kell majd ott megoldanom. Tudom, hogy könnyebb lenne egy párral az oldalamon, de úgy látszik, ezt most egyedül kell meglépnem, de nem magányosan, mert a lányaimmal együtt.

Ha esetleg van olyasmi, amire nem gondoltam, de evidens, szívesen venném, ha felhívnátok rá a figyelmemet.

Minden segítséget előre is nagyon-nagyon köszönök!"

(A nyitókép innen származik.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr75057932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LittleG (uk) 2013.02.02. 19:31:47

@SilentDreams: Hát, a 3. felnőtt azért lenne, hogy vigyázzon a gyerekre, úgyhogy ketten dolgoznánk..

Van még dilemmám: vidéki nagyobb város (kicsit nagyobb fizu) vs. vidéki kisebb város (kisebb fizu.) A fizetések szerintetek követik az albérletárakat, illetve, tudom, hogy igen, de olyan mértékben, amekkora fizubeli eltérés van?

Egy 10,00-30,000 lakosú markettown egy családnak túl kicsi? (suli, orvos/kórház, hivatalos intézése szempontjából).

(Nyugis élet nem baj, szórakozóhelyekre nincs igény, max. egy kávézó, ilyesmi)

ffüttyfürütty 2013.02.02. 19:31:54

@Világpolgár2012: Én meg azt hittem a GCSE az érettségi. (angolból meg nem érettségiztem) :)

LittleG (uk) 2013.02.02. 19:34:49

@Muscari: ha ez facebook lenne, ezt lájkolnám :)) De a stúdióban a landlord tudja, hányan vagytok?

Csigataposó 2013.02.02. 19:58:34

@hagyma: Tildy nekem meg az a vizsgam mar akkor megvolt mikor te meg nem is voltal itt. ;)

Ugyhogy en vagyok itt az onjelolt expert. Szoval ittene titeket meg mindenkit helyesbitek. Kb potnosak a dolgok egy lenyeges dolgo.
Lakcim otthon senkinek semmit nem jelentesz be es kesz. Hivatalosan be kell jelenteni ha hoszabb ideig itt tartozkodsz, de semmi negativuma nincs a nem bejelnetesnek szoval kar veszodni vele. Ellenben ha angol lakos (nem allampolgar) akarsz lenni a magyarhatosagok szerint akkor annak szamodra mindenfele negativ kovetkezmenye van (pl nem lesz szemelyid) mig ha nem szolsz nekik annak semmilyen kovetkezmenye nincs. Szoval ugy erdemes angol lakossa valni, hogy kozben magyarorszag szerint magyar lakos vagy szep allando lakcimen a BP. Csokarparo utca 7-ben vagy hol. Es ez nem csak az en meg Birca fele anarchista velemeny. Nekem ezt konkretan a londoni magyar konzuli fotanacsado mondta telefonba, hogy kb. semmi ertelme nincs magyar lakcimet megszuntetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 20:02:42

@Taxomükke: ide ne, eppen elegen vagyunk
@Csigataposó: hat mondjuk en sem ertem, minek ez a nagy adminisztracio, mikor Uniorol beszelunk...
elkoltozok oszt jonapot

deputy sheriff 2013.02.02. 20:15:17

@Taxomükke: Hat ha akar, bar itt nincsenek koalak, meg kiszivott feju szorfos nok.

kikiva 2013.02.02. 20:26:48

@Muscari: persze: kikiva@freemail.hu

-bár nem ígérem, hogy azzonal tudok részletesen mindenre válaszolni. :)

2013.02.02. 20:34:39

@LittleG.: lepra telep. Arrol hires, hogy ott a legnagyobb a "teenage pregnancy" egesz UK-ban. KB a Havanna lakotelephez tudnam hasonlitani, bar azt kevesbe ismerem, csak hirbol, es ezennel elnezest a Havanna lakotelepiektol.

2013.02.02. 20:36:01

@hagyma: a nagytakaritasnak meg csak csak van ertelme. Cuccok kidobasanak. De a festesnek?
Arsenal-Stoke: 1:0

2013.02.02. 20:37:14

@deputy sheriff: vannak ott is kiszivott feju szorfos nok, menj csak le CAba.

Furos 2013.02.02. 20:39:50

@charlieharper: varom a MOTD-t legyszi ne kozvetits :)

2013.02.02. 20:44:35

@Furos: bocs. hetfotol Super Bowlt veszek fel.

goAus 2013.02.02. 20:46:42

@deputy sheriff: Ausztráliába kimenni annyi lenne nekik anyagilag, mint Angliában egy évnyi szállás... nagyon nehéz lett a vízum, induláshoz 3-4 milla kell alapban. Anglia jó, ha az élősködöket is sikerülne kiűzni onnan, egy szuper hely lehet a jövőben.

Furos 2013.02.02. 20:51:35

@charlieharper: En Six Nationt neztem egesz delutan :)

Allicsh 2013.02.02. 20:59:44

Én a magyar bankszámládhoz még azt
javasolnám,hogy igényelj internet bankot.
Kintről is könnyen rátudsz nézni a számládra.

chocco channel 2013.02.02. 21:15:25

@mepew: Mikor probaltatatok a Llyods'nal? 6 eve eleg volt a lakcim, viszont minden mas banknal kertek munkahelyi jogviszont.

Myl 2013.02.02. 21:21:00

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a sok és számomra értékes választ, amit megírtatok. Legszívesebben mindenkinek külön választ írnék a kérdésére, de legfőképpen külön "köszönöm"-öket a sok segítségért. A teljesség igénye nélkül:
Hagyma: remélem kellemesen kipihented magadat. Azért Anglia, mert már vki szépen megfogalmazta (nincs túl messze, Eu, angol nyelvtudás stb.), és azért döntöttem a "menni" mellett, mert sem szakmailag sem egyéb téren (ez alatt érthetsz anyagit is, de nem csak arra gondolok) nem látom az elkövetkezendő időkben az esélyt arra, hogy előbbre juthatok, vagy a gyermekeimnek biztosíthatom a normális élhető életet.
Saman: köszönöm az építő válaszod, olvasom a blog-od, s igen, érdekel az ajánlatod.
Chocco C.: Coventry, s nem segélyből akarok élni, viszont nem akarom, h egy-két hónap kinttartózkodás után a magyar hatóságok megbüntessenek, főként a gyerekek miatt.
Sokan írtátok a sulikkal kapcsolatos és az egyéb tájékozódási link-eket, köszi, mindet nézegetni fogom, hasznosnak találtam.
Stacey:Igazán csajos dolgokra eddig nem is gondoltam, jól jött az infó:))
Rebarbaraa:voltam kint 2 hetet tavaly aug.-ban.O2-es kártya már begyűjtve. :)
S már nem emlékszem ki is kérdezte pontosan, de a Lányokra visszatérve: A kicsi apukájá nem ellenzi a költözést. Mivel nem voltunk házasok, nincs sem gyámügyes sem bírósági gyermekelhelyezési papírunk, és 3 hónapnál sűrűbben most sem jön a fővárosból látogatóba ide hozzánk, pedig csak 80km.
Tanári állást biztosan nem kapok majd, de később majd szeretnék ott is vendéglátást tanítani, mint itt.
Egyébként az akcentusokra visszatérve az írek és a wales-iek angolját értettem nehezen a nyáron, kirándulásaink alkalmával.
Mégegyszer: köszönöm amit tanácsoltatok, s az infókat is. Most megyek intézkedni. Határatkelő tudja az email címem, ha vkinek még eszébe jut valami, amit közölne velem. Szép estét, M.

goAus 2013.02.02. 21:43:25

@Myl: Sok sikert Nektek, alakuljon minden a vágyaitok szerint!:)

LittleG (uk) 2013.02.02. 21:47:21

@Myl: Sok sikert!

Ezt ismered?

Most épp átköltöztek Spanyolországba, de ők is Coventry-ben laktak, ha jól emlékszem, s nagyon klasszul összeszedett posztokat írt az amúgy újságírónő anyuka. (tele vannak hasznos infókkal)

LittleG (uk) 2013.02.02. 21:48:43

@charlieharper: Nahát.. Lehet erről vajon valahol olvani (illetve biztos, csak hol?) hogy melyek a "lepra városok" Angliában?

Pl. mondjuk egy crime map jó támpont vagy nem feltétlenül tükrözi a valóságot?

LittleG (uk) 2013.02.02. 21:49:35

@LittleG.: kimaradt a link:

3gyerekkel-irany-anglia.blogspot.ro

tanato 2013.02.02. 21:50:32

@Muscari: Szerencsére ez még csak tervezet,hogy mi sül ki belőle az a jövő zenéje.

chocco channel 2013.02.02. 21:58:31

@nigara: Elsokent kiemelem Norwich-ot. Alomszep varos, hihetetlen kedves emberek, remek kozbiztonsag etc. viszont nagyon nehez jol fizeto munkahelyet talalni. Nyilvan a jol fizeto mindenkinel relativ, de nalam £40,000/ev kezdodik. Vannak munkahelyek £18k-25k, ez kozepresz, viszont ebbol sincs sok. Minden ami alatta van, az lenyegesen egyszerubb, de azt fontos tudni, h a norwich-i emberek hihetetlenul kedvesek, viszont egy zart kozosseg.Velem mindig nyitottak es befogadoak voltak (mindenhol) de sok ember panaszkodik a zartsagukra.

Southampton- Azon tul, h egy elkepesztoen ronda (szamomra) es az epiteszete finoman szolva is silany, tele van igazi bunkoval a white trash nagy szamban kepviselteti magat. Ez egy joval nyitottabb kozosseg- talan mert itt nincs igazan kozosseg, mar puszta meretenel fogva- de akinek nincsenek igazan nagy igenyei annak tokeletes. A kozbiztonsag elfogadhato es munkahelyek is vannak (jol fizetoek es kevesbe jol fizetoek).

Most pedig a mennyei harmas, ahova soha semilyen korulmenyek kozott nem mennek; manchester, Birmingham, Leeds. A bunozes hihetetlenul magas, 5 angol baratom, akik ezeken a helyeken szulettek ezert koltoztek el, annak ellenere h ott szulettek. Nyilvan, nem arrol van szo, h odamesz es kirabolnak, de sokkal nagyobb eseleyed van ra mint mondjuk Norwichban.Rengeteg ember el ezekben a varosokban,anelkul h valami atrocitas erte volna oket, nyilvan ez mazli kerdese is de ezek azok a helyek ahova en spec. max latogatoba megyek.

Boston, Lincolnshire: Errol mostanaban rengeteget cikkeznek, leven a varost elarasztottak a Kelet-Europaiak, es a varos angol lakossaganak ertheto modon elege lett ugyhogy oda nem erdees menni.

Winchester, Hampshire: Alomszep kisvaros, de hihetetenul pici igy a munkalehetosegek korlatozottak. Habar vonattal csak 20 perc Southampton.

Holt: lasd Winchester.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, ez mind szubjektiv velemnyen , tapasztalon alapszik, tehat lehet, h mas mashogy eli meg ugyanezeket a helyeket.

chocco channel 2013.02.02. 22:06:42

@tildy:): O hat ezt nem tudtam...vegulis mindegy,de azert koszi, h szoltal:-)

moTmeN 2013.02.02. 22:09:51

@charlieharper: informatikus csak akkor kezdjen taxonomiai fejtegetesbe, ha venaja, vagy csaladtagja zooloogus. Hogyan lenne a koala (ami egy erszenyes emlos) egy csaladban a lajharokkal (akik az uj rendszertan szerint nem is csoportosulnak egy csaladba)?! :)

2013.02.02. 22:18:54

@moTmeN: :)) a possum nem lajhar magyarul? Nekunk azt mondtak ottan, hogy abban a csaladba tartozik. Latod, en mindent elhiszek:) akkor milyen csaladba tartozik ez a budos kis allat?

2013.02.02. 22:22:41

@LittleG.: a lepra telepeket, leirta Coco. Nagyjabol Manchester, Leeds, Bradford a Bermuda haronszog.
Nekem ezek mellett meg Swindon es teljes Eszak-Irorszag (johet a kovezes).
Van crime map, azok alapjan allapitjak meg az auto es hazbiztositasi premiumot is. Enellett meg erdemes nezni a council houseak aranyat es a teenage pregnancy aranyat.

M. Péter 2013.02.02. 22:23:34

@chocco channel: Nagyon rosszul tudod a helyzeted. A bűnözési statisztikákban Nottingham vezet, második Bradford, harmadik London.

2013.02.02. 22:25:37

@M. Péter: hat nem kell Hackneyba menni

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.02. 22:28:24

@DieNanny: "Hát, elolvastam a gyámügyes oldalt. Röhej! Hogy környezettanulmányt végeztetnek a külföldön élő családnál. hogy megfelel-e a lakás, van-e elég pénzük gyereket nevelni???????"

Igen, pontosan ezen nevettem en is hatalmasat, amikor megkaptam ezt az infot annak idejen. Az egesz egy formalitas. Csak kell nekik egy papir, amit az ember bekuld, hogy le tudjak fuzni a dossziedat. Anno en megkerdeztem toluk (emailben), hogy eljonnek Kaliforniaba kornyezettanulmanyra? :) Csak kellett nekik egy pecsetes papir, amit en krealtam (szepen leirtam, hogy a gyerek ellatasa, tanulmanyai stb. biztositva), lepecseteltettem a helyi kozjegyzovel, csatoltam hozza egy iskolai tanulmanyi ertesitot meg egy adobevallas masolatot, amin a nevem szerepelt, es elkuldtem az otthoni lakohelyem szerinti illetekes Gyamhivatalba. Ennyi :) Nem fognak utanjarni, es ellenorizni az adatokat:)

M. Péter 2013.02.02. 22:42:24

@charlieharper: Meg 10 másik kerületbe, mert a kerületeket külön-külön nézve Bradford után 11 londoni kerület következik a sorban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 22:45:45

@Csigataposó: csak huzom hagyma agyat, mert nagyon odavan, hogy o el a vilag kozepen. Pardon, tetejen :D De no problem.

Muscari 2013.02.02. 22:51:23

@M. Péter: tudsz valami linket küldeni erről? Nagyon megköszönném.

@tildy:): ő meg téged szekál a tejföllel :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 22:51:25

@Csigataposó: aha, mond ezt annak, akit basztattak akkor, mikor volt magyar lakcime, de kulfoldon elve kulfoldi rendszamu kocsival ment haza (engem nem, leven nincs kocsink, de volt par ember, akivel elofordult) . Egyszer mar volt egy evig ilyen torveny, sosem tudhatod, kovetkezoleg miert kapott az aldast toluk. Inkabb jobb betartani a szabalyokat.

2013.02.02. 23:18:53

@M. Péter: oszinten szolva nem lep meg. A post code war fellegvara London. Viszont Nottingham elokelo helye meglepo. Illeteve az a meglepo, hogy Londont megelozi.

zopilote 2013.02.03. 00:04:00

@tildy:):
Hamarosan radobben majd a magyar allam, hogy milyen sokan hianyoznak a koltsegvetesbol,
- adobeveteli oldalon - es a 2/3 - os tobbseg segitsegevel meg fogja talalni a modjat
annak, hogy egy kis penzt sajtoljon ki az eltavozottaktol, vagy legalabb megprobalja
megkeseriteni az eletuket. Ha masban nem is, de ebben talalekonyak:) Pl bevezetik az
allampolgarsagi adot es az allampolgarsagrol valo lemondast pedig vagy lehetetlenne
teszik vagy hatalmas osszeg lefizetesehez kotik. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 00:16:01

@charlieharper: nem tudom miert festenek, de festenek basszus

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 00:20:26

@tildy:): ott hat
USA vs Anglia
hahaha:)
@Myl: Ok , ertem sok sikert, en a fiammal ertek egyet, ha ujrakezdes, akkor jo messzire, amerika ausztralia
Anglia nekem mar gaz, odasopri az osszes szemetet a szel
/elnezest nem sertes, mondas, nehogy valaki magara vegye, de van benne valami/

zopilote 2013.02.03. 01:01:54

@hagyma:
Azt hiszem, te a bevandorlasnak abban a szakaszaban vagy, amirol egy masik posztban
volt a kovetkezo hozzaszolas:
" Van ennél rosszabb szakasz is. Amikor az ember nekiáll belapátolni a személyiségébe az új
kultúra dolgait és "angolabb az angolnál". Jó hosszú idő egy ilyen folyamat. Van akinél sosem
kerül harmóniába az új közeg kultúrája és a személyiség. "
Csak igy tudom megerteni egyes kelet - europai bevandorlok rajongasat pl olyan degeneralt
sportokert (sport??) mint az american football vagy baseball:). Amerikaiabbak akarnak lenni
az amerikaiaknal:) Tul bekevertek magukat a " nepek olvasztotegelyebe ".

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.03. 01:25:20

@hagyma: Valamilyen szinten vicces , hogy mennyire jol hozod az ezzel kapcsolatos sztereotipiat:) vagy inkabb szomoru? Szerencsere nem mindenkin erzodik ez, deputy-n, o pl total korrekten kezeli a kulonbozo orszagokat, vagy csak egyszeruen fiatalabb, de felsobbrenduseg, na az legkevesbe sem erzodik tole.
Tehat lehet ezt ugy is csinalni, hogy nem erezteted, hogy a te, ti sejhajatokbol sut a napsugar.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:38:20

@zopilote: loszart
ennyin roviden
en a footballt a footballer szeretem, a baseballt meg a baseballert
az amerikai focit, amit Te degeneraltnak nevezel, na most nem fogom megkeresni hany orszag mennyi nezoje nezi
hidd el sok
en rajongok erte. imadom, annak ellenere, hogy kozepeuropabol szarmazom
hihetetlen mi?
@tildy:): hat jo erzes ez valahol. hogy I vagyunk a vilag legnagyobb hatalma
jol esik az egomnak:)_

moTmeN 2013.02.03. 01:42:37

@charlieharper: Nem, a lajharok elevenszulok. A posszum valoban erszenyes, sot a regi rendszertan szerint kevesfogu erszenyesek neven nevezett rendbe tartozik, ahogy a koala is, es ugy osszesen tobb mint szaz faj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:45:05

@zopilote: ja a bevandorlas abban a szakaszaban vagyok, hogy 15 eve itt elek
es 10 nap mulva allampolgar leszek:)
az egyesult allamok teljes jogu allampolgara
ebben a szakaszban, amerikai feleseggel es csaladfdal es ennyi ido utan....
amugy semi uj kultura
amerikat az europai feherek csinaltak
csaxolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:47:37

@charlieharper: az opossum nem lajhar
es annak idejen a telepesek ettek a roasted 'possumot rendszeresen
neha feltunik itt is a haz korul, a fiam le is fotozta, de en nem kivabnom az asztalomra

moTmeN 2013.02.03. 01:48:50

@hagyma: te nem valahol Eszak-Dakotaban elsz/oda koltozol, aminek kb annyi koze sincs az USA elsoseget biztosito allamokhoz (illetve az ott letezo cegekhez), mint Londonnak, vagy teszemazt Tokionak?

moTmeN 2013.02.03. 01:49:35

@hagyma: sot, az oposszum nem posszum, ha mar itt tartunk. Oposszumot meg nem emlegetett senki sem eleddig.

GepidaPampass 2013.02.03. 01:53:57

@hagyma: ...hogy verjem az étvágyadba!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:55:50

@moTmeN: elhetnek ott is de North Carolinaban elek, es az USA az USA azert vagyok itt, hat itt az opossum, meg a "possum erosen ugyanaz
igy nez ki
t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSaynM5VCG6ZId38af_uZ45ZmIKc4AuQ863A8jVfKgn-udOopHxSw

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:57:24

@GepidaPampass: en nem vagyok telepes es nem eszek patkanyfelet
es tudod hova verd
na oda

Daniel W. Mcload 2013.02.03. 02:00:42

@Len.Mag: Nem tudom válaszoltak-e, mert az alattad lévő hozzászólásokat nem olvastam, de AXA Bankszámlát ajánlok Magyarországon: számlavezetési-díj mentes.

zopilote 2013.02.03. 02:27:55

@hagyma:
Ilyen hozzaallassal inkabb ne menj vissza meg csak latogatni sem egy "europai feher" orszagba
mert kellemetlen elmenyeid lesznek:) Ott nem dijjazzak az " USA, USA Uber Alles" - t :) De
Del - Amerikan sem, sot kijelenthetem, Kanadaban sem, sehol az egesz vilagon:)
Itt csinalhatod, legfeljebb korberohognek:)
En is " csaxolok " :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 02:55:21

@zopilote: del amerikaba eszem agaban senincs
canadaba lehjet autrunk majd, ha ugy alakul
haza megyunk iden mert Mary latni akarja szulohazamat es edesanyamat
sose mondanam hogy USA USA uberalles, ezt te beszeled bele
Te degradaltad le amrika 2 legkozkedveltebb sportjat el sem tudva kepzelni, hogy valaki nem azert szereti mert attol amerikainal is amrikaiabbnak kepzeli agat, hanem mert egyszeruen szereti
ahogy szereti amerikat
hagy ooruljek mar, hogy ott elhetek ahol szeretek elni
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 02:57:10

@zopilote: amugy van europai nem feher osrzag is?
es oda mehetek?
es tudod ki nem tolja le, hogy korberohognek:)
hehe
nem vagyok nyugtalan meg nem 3 gripen vedi az orszagot az is teny

zopilote 2013.02.03. 03:06:49

@hagyma:
Nincs azzal semmi problema, hogy szereted az USA -t, orulok neki, hogy szeretsz ott elni.
Meg a sport szeretet is megertem. De azt mar sokan nem szeretjuk, amikor ilyeneket irsz:
" Anglia nekem mar gaz, odasopri az osszes szemetet a szel "
Meg ha viccnek is szantad, plussz megjegyezted hogy " de van benne valami " :)

zopilote 2013.02.03. 03:20:22

@hagyma:
" nem vagyok nyugtalan meg nem 3 gripen vedi az orszagot az is teny "
Erre a magaslabdara inkabb nem valaszolok, reszemrol a tema lezarva, szeretem a bekesseget,
nem vagyok nagy hive a " szajkaratenek " sem.
PEACE! :)

kék madár 2013.02.03. 05:17:26

@zopilote: ha hagymatol megkerdezed, milyen az ido megmondja hany nap mulva megy allampolgarsagi vizsgara.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 06:19:36

@kék madár: kozepesen hideg, kicsit esik , helyesebben hull a ho, es meg 11 nap

DieNanny CH 2013.02.03. 07:57:06

@zopilote:
"meg fogja talalni a modjat annak, hogy egy kis penzt sajtoljon ki az eltavozottaktol"

Tavaly ősszel már elkezdte! Beváltottam 1000 frankot, aminek a kezelési költsége 1200 Ft volt... Mi ez, ha nem "megadóztatása a külföldi jövedelemnek"?
Már lassan azon gondolkodom, melyik olcsóbb: eleve magyar bankszámlára utalni a frankomat, aztán váltsa át a bank, vagy a Tescós pénzváltóba menni?
(Magyar bankszámla kell a hitelem miatt)

Úgyhogy félévente ki fognak találni valamit, ami szinte csak a külföldről magyarhonba pénzt küldőket sújthatja.

2013.02.03. 08:15:40

@moTmeN: na, megneztem a lajhart a neten. Kepzavarban voltam. Elnezest:)
A koalanak van foga, lattam. Es azt is, hogy jol uszik.
Off van Ausban egy tigre sanctuary, halottal rola? A youtubeon ugy lehet megtalalni, hogy awesome pawsome. El akarok oda menni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.03. 08:57:00

@flash.gordon:

Nem. Ha jelented, akkor baj van, mert a gyerek külföldre lett víve a gyámhatóság tudta nélkül. Ha meg nem jelented, az iskola egyszerűen úgy tekinti, hogy át lett víve más iskolába.

Gondolod, hogy bárkinek is szóltam a gyerekeim kapcsán költözéskor?

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.03. 08:58:17

@zopilote: íratlan szabály: nem adunk tippeket a kormánynak.

zopilote 2013.02.03. 09:26:12

@Babette_:
Gondolod, hogy a kormany ide fog jonni tippekert?:) Na ne!!!:)

2013.02.03. 09:37:46

@zopilote: csak pletykabol tudom, de azt hallottam, hogy volt mar olyanrol szo, hogy a kulfoldon elo magyarok az eves fizetesuk x%-at fizessek be a magyar adorendszerbe, szolidaritasi adokent. Ugy tudom, hogy ez csak nehany elmebeteg agyaban fogalmazodott meg, semmi konkretum nem lett belole.

zopilote 2013.02.03. 09:54:35

@charlieharper:
Huuuu, ez kemeny!!! Elosszor azt hittem, vmi vicc:)

zopilote 2013.02.03. 10:11:29

@DieNanny:
Par eve volt volt kanadai dollar bankszamlam otthon, volt rajta par szaz dollarom, meguntam,
nem lattam semmi ertelmet fenntartani. Felmondtam a folyoszamlat es kertem vissza a penzem.
Nem tetszett neki, es maskepp nem tudtak kitolni velem, csak ugy hogy regi 50 dollarosokban
adtak vissza a penzem. Olyanban, amit mar 15 eve kivontak a forgalombol:) Hiaba mondtam
nekik, hogy ez nem jo, hajthatalanok voltak, oruljek, hogy visszakaptam a penzemet. Ettol
fuggetlenul en nem haragszom rajuk, ok ilyenek:)

DieNanny CH 2013.02.03. 10:19:56

@zopilote:
Hát, nem semmi! De honnan volt nekik régi dollárjuk? Bár elképzelem, az összes ilyen számlás ügyfél számára direkt megőrizték...

nigara 2013.02.03. 10:22:39

@tildy:): @Muscari: @M. Péter: @charlieharper: lakásbérlésre milyen website a legjobb?
A gumtree sztem sz.r, semmi normális keresési opció nincs, tehát gondolom, hogy lennie kell ennél jobbnak is :)

2013.02.03. 10:31:02

@nigara: @tildy:): a tildy berel, tole kerdezd. A rightmove-rol mondjak tobben, hogy jok, de nincs sajat tapasztalat. www.rightmove.co.uk

Csak akkor tudok segiteni, ha venni akarsz, de azt is mar tobb eve csinaltuk, ugyhogy biztos vannak abban is valtozasok.

zopilote 2013.02.03. 10:38:13

@DieNanny:
Nem tudom, lehet hogy ilyen alkalmakra tartogattak. Amikor itt bevittem a bankba, hogy
adjanak helyette rendes penzt, mindenki osszefutott, hogy - Jeee, ilyet meg nem is lattam!
illetve - Jeee, de reg lattam ilyet!:)) ( Szo nelkul kicsereltek azert ) Tavaly jott ki a legujabb
valtozata, ami plasticbol van - csak az erdekesseg kedveert :)

zopilote 2013.02.03. 10:44:19

@charlieharper:
Esse piskota!!! :))
(Ettol fuggetlenul csinaltak hasonlokat magyarok is
meg a cigany invazio elott)

nigara 2013.02.03. 10:47:12

@charlieharper: köszi :) ez máris mindjárt jobb, mint a gumtree

2013.02.03. 10:53:29

@zopilote: nalunk is fontolgatjak a muanyag penzt a papir helyett. Arra jo, mert egy csomo penzbe kerul a penzmosas (komolyan) es a megtepett bankok csereje. Miutan a mostani Bank of England Governor kanadai, biztos meg is csinaljak majd. Egyebkent nagyon jo neki a hire es remelem gatyaba raz a kanadai fonok minket.

Muscari 2013.02.03. 10:54:49

@nigara: probald ki a zoopla.co.uk-t is, nekem ez tetszik a legjobban. Igaz, csak ugynoksegek hirdetnek rajta.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.03. 10:57:58

@zopilote: az ellenzék már betette a lábát;)

LittleG (uk) 2013.02.03. 10:58:24

@nigara: nekem a rightmove.co.uk tetszik

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.03. 11:18:30

@charlieharper: Igy van, rightmove az egyik legjobb.

Ha sehol nincs lakasod, de Londonban berelnel/vennel akkor firtstepslondon, itt van maximum bevetel megszabva.

@nigara: gumtreet en nem szerettem, ha flatsharet neztem, akkor spareroom, ha lakast , akkor meg a fentiek.
@Daniel W. Mcload: Az lehet, de aki szabadulna nemely tipikis mentalitastol, nagyon nem ajanlom....nekem volt naluk szamlam, pont az altalad emlitett ok miatt, de soha tobbe, orulok, ha messzire elkerulom oket.
@hagyma: Igy lehet hogy nem mondod ki, csak mas szavakkal. De latom, nem csak nekem tunt fel.

Amugy nem tudom hany bank csinalja otthon, de a raffi szepen elkezdte minden vasarlasra raterhelni a tranzakcios adot... Mi lesz meg?

nigara 2013.02.03. 11:27:43

@tildy:): Köszi :)
"Amugy nem tudom hany bank csinalja otthon, de a raffi szepen elkezdte minden vasarlasra raterhelni a tranzakcios adot... Mi lesz meg?" nagyon sok banknál ugyanez van...

alf (törölt) 2013.02.03. 14:06:31

@charlieharper:
"...hogy a kulfoldon elo magyarok az eves fizetesuk x%-at fizessek be a magyar adorendszerbe, szolidaritasi adokent. "

Ezt fontolgathatják, meg a svájci bankszámlák megsápolását, de jogállamban a bankszámlát védi a törvény. Azaz Magyarországon kívül (nyugati demokráciákban persze) az adóhivatal csak jogerős bírósági végzéssel emelhet le pénzt egy számláról, továbbá a magyar hatóságoknak természetesen se egy német, se egy angol bank nem fog adatot szolgáltatni, csak ha a fent említett eset fennáll.
Azaz a külföldön megkeresett és ott törvényesen leadózott pénzhez a magyar államnak semmi köze, és az adott ország jogrendje ezt tiszteletben is fogja tartani, csak egy két idióta magyar politikus fejében születhetnek ilyen nonszensz ötletek.

alf (törölt) 2013.02.03. 14:08:47

@tildy:): "Mi lesz meg?"

Sok minden lesz még, gondolom, kell a lóvé határtalanul.
Akinek meg esze/keze/munkakedve van, az meg majd szépen csöndben elballag külföldre, de a pénzét biztosan viszi.

Az utolsó majd oltsa le a villanyt... :(

alf (törölt) 2013.02.03. 14:10:44

@alf: Ja, és el ne felejtsem, ha mondjuk egy német bankban fekvő pénzre szeretné a NAV rátenni a kezét, akkor természetesen nem a magyar, hanem a német bíróság jogerős (!!!) végzésére van szüksége! :)

M. Péter 2013.02.03. 15:41:49

@alf: A magyar ítéletet végre lehet hajtatni Németországban, nem kell Németországban újra lefolytatni az egész pert.

Zedder 2013.02.03. 18:30:31

@alf: csak ezzel az a gond, ha van otthon ingatlanod, családod, akármilyen kötődésed, akkor megfoghatnak.:(

Mert még ha végérvényesen ki is akarsz "menekülni", akkor hol van a határ? A testvéreid, szüleidet vinni kell? Az unokatestvéreid már békénhagyják? A sógorodat?

Nyilván ezek csúnya worst-case scenariók, azonban a kuszaszem által emlegetett félmillió SZJA-ja igencsak hiányozni fog... Illetve sejtésem szerintem már most is hiányozhat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 18:32:56

@zopilote: nezd
nekem Anglia az sherlok holmes
kalapos pipazo konzervativ urak
konzervativ / jo legyen csomellu es O labu, nem tudom/ holgyek
kod
tradiciok orzese
a kiralyno
a gyarmatok
az angol rendor a bobby
\es most meg angliak kulonfele hordak leptek el
akinek nem inge ne vegye magara
ez nem az en angliam, nem az en beatlesem, nem az en liverpoolom
ez valami mas
semi kozom, hozza, de nekem nem tetszik
anglianak nincs szuksege turbanosokra, meg hagy ne soroljam kikre
thx
termeszetesn ez az en maganvelemenyem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 18:35:59

@tildy:): a felesegem is momdja hogy fafejubb amerikai vagyok mint O, pedig O aztan nagyon Country women a 9 testverevel
nekem ez dicseret
magyarorszagon szulettem, de itt vagyok otthon
ilyen egyszeru
van aki albaniaban erzi tokeletesen magat es en megertem es senki nem is bantja erte
nada ha amerikaba az skandallum

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 18:45:46

@hagyma: ja es most olvasom, varhato a bolgarok es romanok tomege
hat egeszsegukre

montroyal ( CAN qc) 2013.02.04. 00:45:29

@alf: hogy canadaban semmilyen birosagi vegzes nem kell, azt en tudom sajnos ,hogy levegyek a penzt a szamladrol a kovetkezo az utja
- tartozol (birosagon kell bizonyitanod hogy nem de elotte fizetned kell , az adonak semmit nem kell bizonyitani)
- ezert atadjak a behajto osztalyuknak
- figyelmeztetest kotelesek kuldeni, hogy tartozol es leallitjak a szamladat.. DE ezt a figyelmeztetest szisztematikusan egy regi cimedre kuldik-- nem valaszolsz ra ( mert 10 eve nem laksz ott)tehat ok egy levelet kuldenek a bankba es csak azt veszed eszre nem mukodik a szamlad( kiirja menj be a fiokodba) es meglepetes a bank penztaros kozli semmit nem tehet az allam saisi a szamladat es ok kotelesek elkuldeni minden penzt...
- azota kicsavartak minden penzt tolem, a birosag elutasitott minden jo igy ...DE tobbet nem teszek penzt a szamlamra $2000 overdraftom van , ennel feljebb nem megyek ezt soha nem tudjak elvenni ...kovetkezo adoellenorzesnel falba rugnak semmi nincs a szamlamon... persze en megtehetem csak keszpenzt fogadok el mindenki tudja .. ez van

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2013.02.04. 05:14:42

Ha TB-t akarunk fizetni, akkor azt az apeh-nél kell bejelenteni, lehet a neten is, ha van ügyfélkapus regisztrációnk.

nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok?complex=false&textsearch=12T1011&x=63&y=16

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.02.04. 10:39:45

azért azt megnézném, hogy a tesómtól, szüleimtől szedik le az én tartozásomat, wtf?
sajnos nem jelentkeztem még ki, és még nem találtak meg. attól tartok, ha most beadok valami papírt, akkor megtalálnak. bár lehet, hogy most az új útlevél ügyintézése kapcsán megtaláltak. amikor a húgom el akarta intézni nekem, elhajtották a francba, hogy olyan nincs is, hogy ki lehet jelentkezni, nem lehet kijelentkezni lakcímről, az embernek kell hogy legyen lakcíme.
nekem meg egyre kevesebb kedvem van látogatóba menni, pedig idén először még ki is fizetné a cég a repjegyet :-( bár lehet, hogy az lenne a legegyszerűbb, a pofájukba vágni azt a másfél havi fizetést. nagyon keserű vagyok, amikor eljöttem, még szó nem volt ilyesmikről, hogy járulék.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.04. 11:20:21

@Chang Yai: nem kell menned sehova, a címen lakók kényszerkijelentkeztethetnek téged.

alf (törölt) 2013.02.07. 11:22:17

@M. Péter: A kapott tájékoztató szerint nem lehet végrehajtani bíróság határozatát, csak és kizárólag német illetve feljebb viteli EU bíróság határozatát. Lehet, a Commerzbank téved, de nekem ez az info áll rendelkezésemre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.02.12. 02:28:57

@kristu: Nem is az a baj, hogy hazaárulás, hanem hogy szabálytalan.Nem fizethetsz egyszerre két országban is tébét, ez eus alapszabály.Nekünk legalábbis ezt mondták mindenhol, hivatalokban.(Bocs, ha írta már valaki, nem olvastam még miden kommetet.De ez a kérdés sok hlyen előjön, általában téves válasszal kísérve.)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása