oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 02. 06:50,  Kérdések határátkelés előtt 318 komment

2013. február 02. 06:50 Határátkelő

Kérdések határátkelés előtt

Mindig is azt gondoltam, hogy ennek a blognak legalább olyan fontos részét jelentik a kommentek, mint maguk a posztok – én legalábbis nagyon sok értékes információt szereztem már a hozzászólásokból. Nem vagyok ezzel egyedül, mert a minap az alábbi levél / kérés érkezett. A mai poszt egy kísérlet, lehet, hogy nem jön be, de én hiszek abban, hogy siker lesz és közösen tudunk Mylnek segíteni.

bőröndök.jpg

„Kezdetektől olvasom a blogot, és nagyon tetszenek az írások. Szerintem minden posztot olvastam, van, amelyiket kétszer vagy többször is. Nem titkolt szándékom az információszerzés és a tájékozódás határátkelés ügyben.

Én még itthon vagyok. De az elhatározás és a tervek már készen, mint afféle puzzle, hogy mikor és hogyan szeretnénk új életet kezdeni. Szeretnénk többes számban azért, mert 3 lányom közül kettővel tervezünk elköltözni.

Amiért írok Neked, az éppen ezzel kapcsolatos. Lenne számomra néhány nagyon fontos kérdés, amelyekre nem kaptam még választ, vagy nem rendelkezem kellő információval. Amennyiben erre lehetőséged lenne, s leginkább az olvasóknak, kommentelőknek, nagyon megtisztelnétek azzal, ha segítségemre lennétek válaszaitokkal, véleményeitekkel.

Pár szó rólunk

Célunk Anglia, s most hallom a felszisszenést - sorry. A lányaim közül a legnagyobb egyetemista, elsőéves, ő értelemszerűen maradna, míg nem végez. A középső idén a gimnáziumban a 9. osztályt végzi, a legkisebb az általános elsőt.

Én két dologhoz értek, ha jobban belegondolok, az egyik a vendéglátás, a másik az oktatás. Természettudományi és élelmiszeripari végzettségem van, felsőfokon. A mostani munkámban az ismereteket próbálom átadni, immár 11 éve, több-kevesebb sikerrel. Gondolom, sikerült rájönni, mivel foglalkozom.

Versenyszférában csak a vendéglátásban dolgoztam eddig, hétvégén, vagy alkalmanként rendezvényeken. Volt egy saját vállalkozásom is a másik munka mellett, de sajnos a bérleti díj és az alkalmazottak bére/adóterhei mellett nem tudtam tovább üzemeltetni a kis kávézót. Sok pénzt elbuktunk a társammal, de ez most nem lényeges.

A tervek

Idén júliustól szeretnék kimenni úgy, hogy van egy jó barátom, aki már egy éve kint él, s dolgozik. Nem, nem London, egy oda 130 km-re lévő vidéki város. Ez a barát vállalta, hogy segít kezdetben: lakás, ügyintézés. Októberig biztosít szállást, kezdetben csak nekem, majd a későbbiekben a Lányoknak is, természetesen lakbért kell fizetni érte.

Én azt tervezem, hogy augusztusban jönnék vissza a Lányokért, pár nap alatt összeszednénk a legszükségesebb dolgokat, s akkortól már együtt vágnánk bele az annyira vágyott új életünkbe.

Terveim szerint az a másfél hónap elegendő lenne előtte arra, hogy hivatalos papírokat intézzek, meg iskolát a Lányoknak, meg munkahelyet nekem.

Magyarországon van jelenleg egy lakásunk, ahol élünk. Ezt nem tervezem eladni, mert a nagyobbik Lányomnak valahová azért haza kell jönnie, mikor épp nem az egyetemen tanul.

Emellett édesanyám Magyarországon marad, biztosan haza fogunk hozzá látogatni, amikor csak lehet. Őt még rá kell vennem, hogy ha mi már nem itt élünk, költözzön a házunkba, hogy az ne álljon üresen.

A kérdések

Lakcím

Mi legyen a magyarországi lakcímünkkel? Ki kell jelentkeznünk?

Betegbiztosítás

Értelemszerűen, ha én itthon felmondok, akkor megszűnik a TB-m is, ezzel mit érdemes csinálni, Ti mit tennétek?

A Lányok kiskorúak, az ő TB-jükkel mi lesz vajon?

Iskola

Ma a tankötelezettség Magyarországon az idei tanévben középiskolát kezdett diákok esetében 16 év. Mindkét Lányom tanköteles.

Mikor kellene felvennem a kapcsolatot a kinti sulikkal/sulival? Amikor már ott vannak, vagy ott is van olyan előzetes jelentkezés, mint mondjuk nálunk, a nyolcadikosok középiskolába jelentkezése során?

Adó

Ha másik országban szeretnék dolgozni, s az épp egy uniós ország, a magyarországi NAV-nál ki kell-e jelentkeznem, vagy majd elég kintről is, ha már lesz ott munkám?

MÁK

Családi pótlék, erről azt olvastam, hogy ki kell jelenteni a gyerekeket, hogy ne kapjunk családi pótlékot itthon, ha kint is meg akarjuk igényelni.

Mi árvaságit is kapunk a MÁK-tól, a középső lányom apukájának halála miatt, esetleg valaki tudja, ezzel mi a helyzet? Ezt kaphatja tovább is esetleg, ha nem is lakik itt?

Pénz

Az egész „kezdjünk mindent a legelején" projektre én kb. 1M-ft-ot gondoltam biztos tartalékként, útnak induláshoz. Ez ugye eleinte a lakásbérlésre s mindennapi kiadásra kell egy személyre, amíg nem lesz munkám. Utána meg ha már a Lányok is kint vannak, akkor meg a többi felmerülő költségre. (Repjegy, költözés, suli, stb.)

Munka

Míg nem beszélek nagyon-nagyon jól, biztosan nem lesz álom-munkahelyem, erre már felkészültem. A nyelvtudásom most olyan középfokon áll. Van még mit tanulni, tudom.

Ezzel kapcsolatban tapasztalatokra vagyok kíváncsi, hogy össze lehet-e egyeztetni a munkaidőt a gyerekekkel, a munkaadók figyelembe tudják-e venni, hogy pl. éjszaka, vagy későn este nem tudnék dolgozni.

Magyarországon van vagy volt régen olyan lehetőség, h kisgyerekkel lehetett kérni, hogy pl. állandó délelőttös legyen valaki. Főleg ha egyedül neveli a gyermekét.

Nyilván minden az adott munkától függ, csak általánosságban érdekelne, hogy Nagy-Britanniában hogy van ez.

Iratok

Unión belül vagyunk, de milyen irattal érdemes nekivágni? Elég a személyi igazolvány - nálunk mindenkinek van - vagy jobb egy útlevél? A gyerekeknél ez nekem macerásabb, de megoldom, ha azzal jobban boldogulunk. Van jogsim, erről azt olvastam, hogy érdemes kintire cserélni.

Gyógyszerek és betegségek

Tudtommal egyikünknek sincs tartós betegsége, sem állandó orvosi felügyelet sem kezelés alatt nem állunk. Mégis, akinek kicsi gyereke van, az tudja, hogy elég gyorsan meg tudnak fázni, vagy elkapni egy hasmenést.

Érdemes több havi gyógyszeradagokat felíratni a háziorvossal, és azzal együtt kimenni, vagy ne is gondoljak arra, hogy gyógyszereket viszek be egy másik országba? Nem akarom, hogy a végén drogcsempésznek higgyenek...

Bankszámla

Az itteni bankszámlát gondolom, kint nem nagyon veszik figyelembe. Mégis arra gondoltam, h nem egy köteg kp-vel kéne utaznom, hanem bankszámláról gazdálkodni. Ha már lesz kinti b.szla, akkor érdemes arra rátenni a kivitt pénzt?

Hát, hirtelen ezek jutottak eszembe, mint a kirakós hiányzó darabjai. Tudom, hogy sokan, akik itt is írtak, kész tervekkel vágtak neki, felkészülten. Én is úgy szeretnék, ezért kértem a segítségeteket, tanácsotokat. Hisz több szem, több nézőpontot is jelent egyben.

Azt is tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom, egyedül két gyermekkel. Bízom viszont abban, hogy a Lányaim majd segítik egymást, és hamar sikerül beilleszkedniük is.

Minden nap tervezgetek, gondolkozom, hogy ezt vagy azt hogyan kell majd ott megoldanom. Tudom, hogy könnyebb lenne egy párral az oldalamon, de úgy látszik, ezt most egyedül kell meglépnem, de nem magányosan, mert a lányaimmal együtt.

Ha esetleg van olyasmi, amire nem gondoltam, de evidens, szívesen venném, ha felhívnátok rá a figyelmemet.

Minden segítséget előre is nagyon-nagyon köszönök!"

(A nyitókép innen származik.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr705057932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.02.02. 07:00:43

Jónéhány válaszra magam is kívácsi leszek! Bár én nem "Júniós" országban élek.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.02.02. 07:33:04

1) Sok sikert a költözéshez!

2) Ha tényleg sikerül összeszedni a válaszokat akkor érdemes lenne egy FAQ vagy wiki formátumban összeszedni őket.

Len.Mag 2013.02.02. 08:34:32

@Flamy: nekem egy word formátumú ilyen listám van, bár nem Anglia van a másik végen... De azért egy ilyen iformáció-csomag országfüggő is szerintem.
Régebben volt ilyen oldal, az EUvonal, de azt tavaly felfüggesztették. Most az alábbi oldalra irányít, de ezt még nem ismerem, lehet hogy hasznos lehet:
europedirect.hu/index.php?page=home

Néhány kérdésre meg is próbálnék reagálni, de azért ezt óvatosan kezelném, ugyebár a tanácsadás olyan dolog, hogy végül a felelősség úgyis azé, aki a döntéseit meghozza. Bár ha jól értem, akkor itt hivatalos dolgokra kíváncsi a poszt írója.

Shebelle 2013.02.02. 08:38:57

Hú ez nagyon jó ötlet! Nem volna rossz országonként is megírni a válaszokat. Országfelelősek?!
A cikkírónak meg sok sikert!

ffüttyfürütty 2013.02.02. 08:50:49

Ha már ma ilyen összegzős kérdezz-felelek lesz én is kérdeznék. Milyen rendszerben fogadják el a magyar érettségit ha az ember mondjuk tanulna ott egy szakmát pl. estin/levelezőn? Van erre általános szabályozás vagy ez a szakképzés helyétől függ? Esetleg valaki tud többet az ilyen munka melletti képzésekről? Köszönöm.

Len.Mag 2013.02.02. 08:52:59

Egyébként azért nehézkes egzakt listák létrehozása, mert azt állandóan frissítgetni kéne a jogszabály-változásoknak megfelelően. Máskülönben pedig egy csomó olyan kérdés van, amivel nyugodtan lehet és kell is az illetékes hivatalokhoz menni érdeklődni (tipikusan ilyen a TB).

No de kezdem az adózással. A NAV oldalán vannak információs füzetek, Itt:
www.nav.gov.hu/nav/inf_fuz
Ezek körül a 4.szerintem mindenképp idevág, a többit még nem néztem, böngésszétek.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2013.02.02. 09:06:27

Huhh, ez most hosszú lesz....
Először is sok sikert kivánok a költözéshez, új élet kezdéshez.
Másodszor...megpróbálok válaszolni a kérdéseidre, már amire tudok. De majd jönnek a többiek is és hozzáteszik a magukét. :)

Lakcim. Hivatalosan be kell jelentened ha 3 hónapnál hosszabb időre elhagyod
az országot. Nem hivatalosan viszont ha véglegesen kijelentkezel akkor az maga után vonja
a gyámhatósági procedúrát, miszerint az engedélyük nélkül nem vihetnéd tartósan külföldre
a saját gyermekeidet. A lakcimről bővebben itt:
www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1321

A gyámhatóságos dologról pedig keresőszó: Csjt. 77. § (3) bek., Gyer. 22. §
de itt pl ki van fejtve: www.szekszard.hu/digitalis_ugyfelszolgalat_/gyamhivatal/szuloi_felugyeleti_jogok/gyermek_vegleges_kulfoldre_tavozasa

Betegbiztositás. Igen jelezned kell a TB felé hogy távozol. Mert hivatalosan csak egy országban fizethetsz TB-t. Nem hivatalosan sokan fizetik otthon is, mert haza járnak orvoshoz.
www.oep.hu/pls/portal/docs/PAGE/LAKOSSAG/OEPHULAK_NYOMTATVANY/ENYOMTATVANY/T%C3%81J%C3%89KOZTAT%C3%93%20%C3%89S%20BEJELENT%C5%90LAP%20K%C3%9CLF%C3%96LD%C3%96N%20BIZTOS%C3%8DTOTTAKNAK%202009.V04.PDF

A gyerekekről pontos infóm nincs, viszont mivel utánuk nem kell járulékot fizetni én nem gondolnám hogy
őket is külön be kéne jelenteni.

Iskola. Amint lehet fel kell venni a kapcsolatot az iskolákkal, hogy tájékozódni tudjál van e náluk
férőhely vagy várólistára kerülnek a gyerekek. A nagyobbik csemete nem lesz könnyű helyzetben viszont.
Mert az itteni rendszerben nekik már a GCSE (érettségi) vizsga évei zajlanak itt.

Adó. „Fő szabályként elmondható, hogy az Európai Unió más tagállamában végzett munkáért, külföldi munkáltatótól kapott jövedelem a munkavégzés helye szerinti ország vonatkozó adójogszabályai szerint adózik. Ennek megfelelően az Európai Unió nem szabályozza a munkabér utáni adókedvezmények, illetve az adó-visszatérítés kérdését sem, ezt tagállami hatáskörben szabályozzák. Általánosságban azonban elmondható, hogy a tagállamokban a befizetett adók visszatérítéséért csak azokban az esetekben lehet folyamodni, ha túlfizetés történt a tárgyév során. A munkavállaló adó visszaigénylésre abban az országban jogosult, ahol adót fizetett, és az ottani – a visszaigényléshez szükséges – feltételek szerinti követelményeknek megfelelt. Ezekről az adott ország adóhatóságai és kormányzati információs szolgálatai tudnak felvilágosítással szolgálni.
A munkavégzés helye szerinti adózás alól csak egy általános kivétel létezik: Ez alól kivételt csak a 183 napot nem meghaladó, kiküldetésben végzett munka jelent, amennyiben az ezért járó ellenértéket olyan munkáltató fizeti, aki nem bír illetőséggel a munkavégzés helye szerinti tagállamban, és a díjazás költségét nem a munkáltató a munkavégzés helye szerinti tagállamban lévő telephelye viseli. Azaz, ha egy magyar munkáltató rövid, 183 napnál nem hosszabb időszakra küld ki egy munkavállalót külföldi államba, és a kiküldetés költségeit nem terheli rá a külföldi államban található telephelyére, a munkavállalónak a kinti munkáért kapott bér után is Magyarországon kell adót fizetnie.
Amennyiben valaki egy adóéven belül külföldön és Magyarországon is szerzett jövedelmet, mindkét országban készítenie kell adóbevallást. A külföldön szerzett jövedelmet fel kell tüntetni a magyar adóbevallásban, ugyanakkor az összeg nem adóköteles Magyarországon, amennyiben a jövedelem után a másik tagállamban már megfizették az adót.”

A családi pótlékot otthon valóban le kell mondanod ahhoz hogy itt kint igényelhesd. Az árvasági ellátásról nem tudok infót, de jó esélyel arra sem lesztek jogosultak ha a bűvös 3 hónapnál tovább tartózkodtok itt.

Pénz. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Minnél több annál jobb. :)

Munka. Jól gondolja a poszt iró, munkaadótól függ hogy tekintettel van e a dolgozó családjára. De ez jó esélyel már a felvétel
előtt kiderül.

Iratok. Hivatalosan el lehet boldogulni csak személyivel is. De nem hivatalosan jobb és könyebb ha van útlevél is. A jogsit tényleg érdemes angolra becserélni, ha biztossá válik az itt maradás. X ideig lehet a magyarral vezetni.

Gyógyszerek. Ha nincs a családnak tartós betegsége akkor túlzott készleteket nem érdemes felhalmozni. Egy alap uti patikát kell össze álitani. Max egy dózis antibiotikummal kiegészitve. De ez tényleg csak végszükség esetére. Itt pedig minnél előbb regisztrálni a körzeti rendelőbe. A gyerekeknek még a gyógyszer ellátás is ingyenes.

Bankszámla. Ezt mindenkinek magának kell eldönteni, hogy hozza-viszi a pénzét. De a magyar bankoknál elég magasak a különféle számlavezetési költségek. Igy szerintem praktikusabb minél előbb angol bankszámlára váltani. Én úgy vélem érdemes valamennyi kézpénzt hozni mert akármi történik pl. a bankautomata benyeli a magyar kártyát (megtörtént) akkor az ember ott áll pénz nélkül és nem tud mit tenni. Anno mikor mi költöztünk ki én az egész összeget kihoztam készpénzben, de tudom ettől sokan tartanak.

Len.Mag 2013.02.02. 09:09:41

@Len.Mag:
Aztán az egyezmény a kettős adóztatás elkerüléséről. Esetünkben ez a 2011. évi CXLIV. tv.
Íme:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100144.TV&celpara=#xcelparam

Határátkelő 2013.02.02. 09:10:21

@Flamy: Ha lesz elég infó, akkor lehet, hogy összerakom egy külön posztba.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.02. 09:13:55

Lakcím: meg kell tartani a magyarországit, s nem szabad semmit sem bejelenteni.

NAV: nem szólni semmit.

Iskola: nem szólni semmit, baj lehet, ha szólsz.

LittleG (uk) 2013.02.02. 09:17:23

Úgy tudom, konkrétan beíratni a gyereket iskolába csak akkor lehet, ha már ott van.

Személyi vagy útlevél: nem csak útlevéllel lehet pl. bankszámlát nyitni?

szalka240 2013.02.02. 09:18:23

Annak idején nálam is hasonló kérdések merültek fel. Azt számtalan helyen leírták, hogy mit kell tenni az egyes országokban érkezés után, viszont azt sehol, hogy mit kell tenni Magyarországon a kiutazás előtt. Én a 2 évvel ezelőtti állapotokat ismerem, ugyanis akkor költöztem. Ha azóta változott valami, akkor remélem majd kijavít valaki.

Lakcím:
Be kell menni a hivatalba, és ki kell tölteni egy papírt, hogy átmenetileg (akár 3 hónapnál tovább) külföldön fogsz tartózkodni. Ekkor a személyit és a lakcímkártyádat is megtarthatod.

Betegbiztosítás:
A kiutazásra mindenképp legyen EU-s betegbiztosítási kártya. Elvileg a külföldi biztosítási jogviszony kezdetétől számított 15 napon belül az OEP egy meghatározott nyomtatványát kell kitöltve visszaküldeni, fejből nem tudom, mi a neve, utána kell nézni. Ha kint van biztosításod, akkor Magyarországon nem lehet, elvileg büntetés jár érte. Így Angliában kell kérni EU-s kártyát, ha a jövőben más országba (pl. Magyarországra) szeretnél utazni.

Adó:
Semmi különös teendő. Jövő év elején be kell adni az adóbevallást és kész.

Bankszámla:
Én annak idején készpénzzel mentem, mert nem akartam a magyar bankszámláért fizetni. Arra én is kíváncsi lennék, hogy külföldi pénzfelvételnél, hogy működik az átváltás, ugyanis ebben nincs tapasztalatom. Banki átutalásnál úgy tudom, hogy a fogadó bank váltja át a valutát. Pénzfelvételnél nem tudom, hogy van, de ha ott is a külföldi bank váltja át a valutát, akkor az elég rossz üzlet, ugyanis kétlem, hogy Angliában jobb árfolyamon váltanák a Forintot, mint Magyarországon a Fontot.

Len.Mag 2013.02.02. 09:19:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Már vártam ezt a hozzászólást nagyon. :))) Ha nem jössz, belinkeltem volna a múltkorit :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 09:22:56

OFF
errol beszeltem a multkor
azok nem kitelepulok akik haza kuldik a penzt
index.hu/gazdasag/2013/02/01/mennyit_utal_haza_a_felmillio_kituno_magyar/

ON
kimegy es keresel melot
ha van melod es igy penzed, megy majd minden a maga utjan lepesrol lepesre
bar fogalmam sincs miert kell neked angliaba koltozni, mert ez nem derult ki

Mrs. Clayton 2013.02.02. 09:25:53

ha lesz jó sok komment, remélem ki tudja a számára legmegfelelőbbet választani a hölgy
nem tudom a 100%-osan tuti megoldást, csak azt hogy én hogyan csináltam
nekünk otthonra két tizenéves gyerekre januártól júniusig épp 1m Ft elég volt, úgy hogy azért sokat ettek a mamánál, de mert anya nem volt otthon hétvégén jöttek a haverok és rendeltek pizzát stb
nekem kifejezetten a NAV-os nő mondta h be se jelentsem magam otthon egyéni TB-re mert igazolás kell a kinti TB-től, hogy itt van jogviszonyom, a NAV-nak egy szót sem szóltam
az egyik gyerekem sulija megfenyegetett, h feljelent a gyámhivatalnál, amiért nem jár iskolába, a másiknál nem mondták, de tudtuk, h örülnek, hogy elviszem a gyereket
egyébként mindegyik magántanuló volt otthon és fél évente hazajártak volna vizsgázni, bár most úgy tűnik, h csak a kinti sulira fogunk szeptembertől fókuszálni, a 2. gyereknek karácsonykor megszüntettük a tanulói jogviszonyát minden gond nélkül
az önkoriban a lakcímünkkel semmit nem csináltam, mert kértem tájékoztatást és úgy láttam, h felesleges, sőt van aki állítja, h kiskorúval megoldhatatlan is lehet
Angliában lakcímigazolás alapján a GP-nek elvileg fel kell vennie a körzetébe, 16 éves korig ingyenes az ellátás is meg a gyógyszer is, úgyhogy ne hozz ki semmit feleslegesen, ráadásul alap cuccok fillérekért szabadon megvehetők
a bankszámla nyitás, mint sokan mondták már a HSBC-nek van passport accountja havi talán 7-10 fontért, ez itt drága, mert ennyiért a banki szolgáltatásokat egy csomó mással, amire az embernek feltétlenül nincs is szüksége, de ki szokták egészíteni, egyébként meg ingyenes
szerintem legegyszerűbb, ha ismerőssel joint-accountot nyit, majd szétválasztják, ha csak nem olyan mázlista h szó nélkül nyitnak neki saját számlát (szerintem nem fognak)
én márciusban szóltam a MÁK-nak h kint élek, dolgozom, igazolják, legyenek kedvesek ennek tényét a HMRC-nek
erre az történt, hogy Mo-ról májustól nem kaptam már csp-t, viszont a HMRC azt hiszem először szeptemberben fizetett igaz akkor visszamenőleg kb 700 fontot, most havi 133-t kapok szóval ezzel a fél éves kieséssel sztem számolni kell, vagy nem szólni otthon, míg kint nincs biztos fizu, h ne legyen gond, én így csináltam
az árvasági ellátást itt nem hinném, h folyósítják, ellenben, mert egyedülálló ezért kaphat, child benefitet, tax creditet, housing benefitet is talán (kereset függő, de azt hiszem a child tax credithez és a child benefithez nem kell dolgozni, de ebben nem vagyok biztos)
a munkaadók magasan tojni fognak arra, h ő mikor szeretne dolgozni, hiszen ő szeretne, nem pedig a munkaadója szeretné, na persze ha mégis a 2. verziót csípi meg a szerző, akkor tegye össze a kezét, ellenben az egyedülállósága miatt, child care costra is kaphat talán vmit, h legyen aki jön-megy a gyerekért a suliba, ja mert a kicsit nem fogják egyedül hazaengedni a suliból
primary school YR6-ig van, ha jól számolom ez 10 éves korig tart academy YR7-től és, ha nem mondok hülyeséget, akkor sixth form-ra 16 éves kortól járhatnak a gyerekek, 6th formhoz viszont lehet kell GCSE- vizsga az én gyerekeimet nem vették fel 6th formra mondván nem elég az angoljuk és nekik nincs magyar tanáruk, aki segítené őket, így a helyi collegebe járnak,
amelyik kevésbé beszélt angolul, ő csak angolt tanul, heti 4 napon, mert egy vmiért kimarad, az szünet, a másik dráma tagozatos plusz neki van matek és számítástechnika órája is, szeptembertől mindegyik valamilyen normál képzésen fogja folytatni a sulit
NI, aminek semmi köze a tb-hez, mert h a nyugdíj megy rá, valaki megadta már itt pár napja a számot, amin időpontot kell kérni, ez jó ha megvan munkavállalás előtt, ha alacsony poziban akar dolgozni, ha vezető lesz lehet nem csinál az ügyintézésből gondot a HR
jogsit felesleges hoteles melóhoz kicserélni, ami 50 font körül van egyébként, bár ha lesz végleges lakása lakcímigazoláshoz jól jöhet
ennyire tudtam válaszolni, talán segít és nem tájékoztattam félre
sok sikert egyébként az újrakezdéshez, jó kis kaland lesz

mayaa 2013.02.02. 09:26:57

Akkor kezdjük :)
Lakcím:
Két lehetőséged van. Az egyik, hogy kijelentkezel teljesen Magyarországról, azaz megszűnik az állandó lakcímed, leadod a személyid, lakcímkártyát és csak az útleveled marad - nem ajánlom. A másik, hogy az Okmányirodában egy szimpla lakcímbejelentővel bejelented, hogy külföldön tartózkodsz. Nem kell pontos külföldi címet megadni, ez csak a hivatalos bejelentése, hogy nem tartózkodsz otthon ideiglenesen.
TB:
Mielőtt elindulsz csináltass Európai Egészségbiztosítási Kártyát, ezt a tb fizető országod állítja ki és egy évig érvényes. Ha akármi történik védve vagy és egy év után már külföldön megint ki lehet kérni. Persze közben ott is elkezded majd fizetni a helyi tb-t. Majd be kell menni az egészségbiztosításhoz és egy formanyomtatványon be kell jelenteni, hogy miért nem fogsz tb-t fizetni. Fontos ez a darab papír, nehogy a legközelebbi látogatásod során a felhalmozott adósságról szóló levél várjon. Régen még lehetett magadtól fizetni Magyarországon is és külföldön is, de ha jól tudom ugyanúgy mint a kettős adózás ez is megszűnt. Most már ha akarod sem tudsz, ha már egy uniós államban vonják a fizudból.
NAV-ról nincs infóm, de biztos ott is be kell valamit hivatalosan jelenteni, hogy örüljenek. Én egyszerűen nem fizetek adót, mivel egy másik országban vonják.
Sztem a biztos tartalék pénzed elég egy nekiugrásnak, de persze a pénz az amiből sosem elég :)
Iratok:
Javítson ki valaki illetékes, ha nem így van, de mintha olvastam volna, hogy Angliában jobban szeretik az útlevelet. Én személy szerint úgy voltam vele, hogy jobb két hivatalos irat, mint egy sem. Az útlevelem a fiókban pihen, hátha valami történne a személyimmel, ne maradjak irat nélkül. Azon a 7500 magyar forinton már ne múljon.
Gyógyszerek szállításával semmi gond nincs.
A bankszámla abszolút járhatóbb út, de figyelj a magyarországi bankon díjaira, alaposan járj utána mire mit számítanak fel, illetve, hol lehet használni esetleg ingyesen a kártyádat. Lehet egy devizaszámlával és átváltott pénzzel jobban fogsz járni.
Gyerek-munka témáról nem tudok nyilatkozni :)

És persze hajrá-hajrá! Nagy döntés gyerekekkel egyedül, minden tiszteletem, de megfelelő tervezés és előrelátás mellett sok gond csak nem lehet :)

szalka240 2013.02.02. 09:27:46

@szalka240:
Az említett nyomtatvány
Bejelentő lap TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár részére, aki EGT tagállamban és egyezményes államban biztosított személy

Len.Mag 2013.02.02. 09:30:42

No mivel a többit közben leírták, nincs más hátra, mint hogy én is sok sikert kívánok a posztolónak,
illetve átváltok kérdező üzemmódba, mert nekem is vannak:

Pénz átváltás, bankszámla:
Nekem lesznek Magyarországon továbbra is fizetési kötelezettségeim, viszont ugye a rendszeres jövedelmem már nem fog a HUF bankszámlára érkezni. Ha egy mód van rá, nem is tartanám meg. Szóval ha EUR számláról fizetem a HUF dolgokat, akkor van egy átváltás, ráadásul ha jól gondolom, akkor ezt a szolgáltatók úgy határozzák meg, hogy minél jobban járjanak. Ha viszont HUF számláról fizetem őket, akkor előbb oda kéne utalnom az EUR-ról, plusz eseteg számlavezetési díj, bár mindenképpen bankot váltok. Vajon melyikkel járok jobban, vagyis kevésbé rosszul?
(Érzésem szerint ha sikerül találnom egy számlavezetési díj-mentes HUF számlát, akkor azzal... De kíváncsi vagyok a tapasztaltabbak, esetleg hozzáértők véleményére.)

Chamroe 2013.02.02. 09:34:19

@Len.Mag: Europe Direct-el kapcsolatban annyit fűznék hozzá, hogy szinte minden megyeszékhelyen vannak kirendeltségeik, érdemes őket felkeresni, nagyon segítőkészek.
A szakdolgozatom írásakor kerestem fel őket, rengeteg kiadványt adtak, elmondták, hogy hol milyen infókat találok meg.
Ha valamivel kapcsolatban nem tudták a választ, tovább irányítottak a megfelelő helyre.
Nagyon jó volt, hogy szinte mindent megtaláltam náluk egy helyen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 09:41:01

Lakcím
Ideiglenes kulfoldon tartozkodast mindenfelekeppen be kell jelenteni. Ha letelepedesi szandekkal mesz, akkor kulfoldi letelepedest, ebben az esetben donthetsz, kezeljek-e az adataid. Ha igent mondasz, akkor a kinti koltozeseidrol is tajekoztatni kell az otthoni hatosagot. Vegleges eseten a szemelyit , lakcimkartyat bevonjak. illetve ha adataid tarolasat kerted, akkor kiadnak egy lakcimkartyat kuldfoldi lakcimmel.
Ha a veglegest valasztod, akkor ha kiviszed a kiskoru gyerkocoket is, akkor meg ezugyben a gyamugy is meg fog keresni.

Betegbiztosítás
Felmondas utan meg 45 napig van TB-d.
EGT tagallamba mesz, ha ott munkat vallalsz, akkor ezt odahaza be kell jelentened az oepnel, van egy formanyomtatvany, Bejelentő lap TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár részére , aki EGT tagallamban vallal munkat.

A Lányok kiskorúak, az ő TB-jükkel mi lesz vajon?
Na ezt nem tudom, nincs gyerekem. Apuka otthon marad?

Iskola
Ezt szinten nem tudom biztosan, van itt olyan, akinek iskolaskoru gyereke van, de amint kikoltoztetek.

Adó

Elvileg nem kell , viszont attol fugg , mikor jossz ki, az otthoni adobevallasban is fel kell majd tuntetni az itt szerzett jovedelmed, adoterhet nem viselo jovedelemkent. Adot nem kell utana fizetned, de regebben az otthoni adosavod valtozhatott, magasabb savba kerulhettel, ezert volt par ember, akinek be kellett fizetnie.

Az EUvonal emlekeim szerint nem irja a NAV-ot, elvileg eleg lenne csak az OEP-nek szolni, viszont mint a sajat peldam mutatja, nem kommunikalnak megfeleloen egymassal, masfel evvel a az OEPnek szolas utan meg jott a NAV-tol fenyegeto level, hogy nem fizettem TB-t otthon.

MÁK
Nem tudom.

Pénz
1 millio, ket emberre, kb 3 honapra eleg itt. Szukosen, tomegszallason. Azt mondom, ennyi minimum kell az elindulashoz.

Munka
Munkahelytol fugg, de tobb helyen is letezik wfh.

Iratok
El kell fogadniuk a szemelyit is, ellenben en azt ajanlom, mindenfelekepp hozz utlevelet is. Itt nem egyszer el kell postaznod a szemelyes irataid kozul egy fenykepes igazolvanyt , pl. jogositvanycserenel is gondolom nem szeretned, ha utana problemak adodnanak. ( Volt akinek elveszett ez-az)

Mrs. Clayton 2013.02.02. 09:45:37

@tildy:): 1. a gyámügy miatt a lakcímkijelentő felejtős, 2. apuka meghalt, ezért kapnak árvaságit

fasor6 2013.02.02. 09:48:13

Penz kivitelet a kovetkezokeppen javaslom: a magyar bankodnal nyiss angol font szamlat, a forintodat penzvaltonal valtsd at forintra, es tedd be a szamlara a nagyreszet. Igenyels hozza nemzetkozi hasznalatara alkalmas kartyat, amivel kinn tudsz fizetni, es nem feltetlenul kell keszpenzt kivegyel.
a HSBC banknal utlevellel azonnal lehet egy ugynevettt "Passport Accont"-ot nyitni, de ha nem muszaj, inkabb vard meg, hogy bejelentett lakcim alapjan egy normalisabb banknal tudj rendes folyoszamlat nyitni. Nekem 2 honapig nem sikerult bankszamlat nyitni, mert mindenutt "Proff of Address"-t kertek, es a maganembertol berelt "flat share" szerzodes nem fogadta el egyik bank sem.Ha ingatlanirodaval kotottem volna szerzodest, azt elfogadtak volna. Ingatlaniroda viszont nem allt velunk szoba addig, mig nem volt munkaszerzodesem.
En is ket gyerekemmel jottem ki mult szeptemberben, egy draga varosba, nekunk az 1 millio forint nem tartott volna ki az elso fizetesemig-en 2 honap mulva kaoptam munkat, es 2,5 honap mulva kaptam az elso fizetest.
Orvos: a korzeti orvosi ellatas ingyenes EU allampolgaroknak, a gyerekeknek gyogyszer ingyenes. Ahogy megerkeztek, regisztraljatok egy lakhelyhez kozeli orvosi rendeloben.
Az angol NI szam (National Insurance Number) megszerzesehez mar elso nap telefonalj interju idopontot kerni, max 2 heten beluli idopontot adnak, es szukseg lesz mindharmotok magyr TAJ kartyajara, de lehet nemzetkozi TAJ kartyat is vinni. A legtobb dolgot lehet szemelyigazolvannyal intezni, de tobb helyen kertek utlevelet.
A munkahelyemen a diplomamat nem kellett bemutatni, de megbiztak egy nyomozo ceget, aki mindent leellenorzott, szerzett rolam magyar erkolcsi bizonyitvanyt, es feltehetoleg leellenorizte azt is, hogy tenyleg arra az egyetemre jartam-e.
A 17 eves fiam beiskolazasa meglepoen rugalmasan tortent, a magyar iskolai bizonyitvany kellett, csinalzunk rola otthon egy forditast, amit lepecseteltettunk a gimivel. Kertek egy ajonalolevelet a magyar iskolatol, azt az angoltanar irta meg.
Child tax benefitet es housing benefitet csak az kaphat, akinek a fizetese alacsonyabb kb evi 26000 fontnal. A csaladi potlek ugy van, ahogy fentebb leirtak: otthon meg kell szuntetni hozza, hogy Angliaban kapjal.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 09:48:58

@mayaa: igy van, bar kotelesseguk elfogadniuk a szemelyit is, valami oknal fogva jobban szeretik az utlevelet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 09:49:48

@Jess G: Elnezeset ez elkerulte a figyelmem, reszvetem :( :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 09:52:01

@tildy:): egyik apuka valoszinuleg meghalt
a masik otthon marad
1 million 2 honapra?
szukosen? amugy egy ember
a baratjanal fog lakni aki segiti
hat akkor a turpnak kimenni?
es meg a tejfol is szar
hu de zavaros tortenet ez, pedig meg el sem kezdodott

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 09:53:12

@hagyma: en is kuldtem haza, leven meg volt diakhitelem, neha ott vagyok, amikor vasarolok a csaladnak is, maganfogaszat sincs ingyen, meg az eletbiztositasomba is fizetni kell. Mire osszeszamoltam ez mennyi, kb alulrol surolta a 800 ezret (forintban) minimum.

nigara 2013.02.02. 09:54:20

@fasor6: "de megbiztak egy nyomozo ceget, aki mindent leellenorzott, szerzett rolam magyar erkolcsi bizonyitvanyt, es feltehetoleg leellenorizte azt is, hogy tenyleg arra az egyetemre jartam-e."
Milyen cégnél dolgozol??? :) csak ha nem titok persze...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 09:55:07

oktoberig cask nekem, utana a "L"anyoknak is biztosit szallast
persze penzert
ket Lannyal egy hazzal rendelkezo no mi a faxnak megy angliaba? a Lanyok is raernek, anyuka is ot van
komolyan nem ertem
es a harmadik Lany marad otthon
ez nekem magas mint nyulnak a loracs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 09:56:07

@tildy:): nem is vagy meg kitelepult....
meg cask vendegmunkas vagy, nem brit

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 09:58:28

@hagyma: a baratnal lakast en mindig feltetelesen kezelem, ki tudja hogy mi tortenik, van , hogy rokonbol is sok par honap, nemhogy baratbol.

De javitok akkor, neha tenyleg szelektiven olvasok :

"Idén júliustól szeretnék kimenni úgy, hogy van egy jó barátom, aki már egy éve kint él, s dolgozik. Nem, nem London, egy oda 130 km-re lévő vidéki város. Ez a barát vállalta, hogy segít kezdetben: lakás, ügyintézés. Októberig biztosít szállást, kezdetben csak nekem, majd a későbbiekben a Lányoknak is, természetesen lakbért kell fizetni érte."

Illetve 1 milliorol tudunk.
oktoberig ebbol az osszegbol rendben lesz, siman. Talan meg januarig is, egyedul . Sajnos a lakhatas rengeteg penzt visz el , erre azert fel kell keszulni.

DieNanny CH 2013.02.02. 10:00:32

@Jess G:
A középső lányának apukája halt meg. 2 még van valahol. Bár csak a kisebbiké számít.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 10:00:38

@hagyma: ebben az a vicc, hogy megis, egyelore nem neked van meg az allampolgarsagi vizsgad :) De mint irtam, nem te fogod megmondani, ki kicsoda-micsoda :)

Muscari 2013.02.02. 10:00:54

Sajna most nincs idom, majd delutan irok reszletesen, addig a sulihoz annyit, hogy neked kell (vagy valakinek a csaladbol) fizetni a council tax-ot, ami az onkormanyzati ado, es az illetekes onkormanyzathoz kell fordulni iskolaugyben. Az ehhez szukseges dokumentumot minden council honlapjan megtalalod letoltheto formaban, majd megkeresem a nevet delutanra. Szerintem, ha megvan a cim, ahol lakni fogtok, ezt le es ki lehet tolteni mar elore. Na, majd foly. kov.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 10:01:00

@hagyma: nézd erre a válasz igen egyszerű
nekem mint írtam munkám, cégem, házam van/volt otthon
ja meg2 gyerekem is, meg 2 kutyám, ó és tengeri malac (de ez már m1)
ahhoz hogy ezt mind el és fenntartsam hétfőtől vasárnapig napi 10-16 órát dolgoztam
most Angliában ezért maximum napi 8 órát dolgozom, de inkább kevesebbet
igaz a kecó bérelt, de nem izgat
a gyerekem nem kap hülyét az iskolától, ha half term holiday van, már várja, h elkezdődjön, nem úgy mint otthon, h gyomorideggel ment be
ez rám is igaz, nem kapok idegbajt itt kint, igaz cserébe nem a szakmámban dolgozom, de ezen az ügyön is rajta vagyok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:02:57

@tildy:): igy van
nagy elony ha eleve van hol lakni, meg ha bert is ker erte a berlo, mert ugye nem kell letenni 1-2-3 honap kauciot, nem kell letenni a depositot tv-re aramra stb.
es ugye ha nem magaban lakik a rent is kevesebb ertelemszeruen
szoval egy miller boven eleg arra hogy magaban el kezdjen allast keresni
namost hogy utana mi less az maskerdes
nekem elegge kalandturanak tunik az egesz

Mrs. Clayton 2013.02.02. 10:03:45

@DieNanny: upsz, akkor én is szelektíven olvastam
bár sztem apukák nem játszanak sehogy sem, bárhol is éljenek
nekem az írásból ez jött le

Krisztina Kőhalmi 2013.02.02. 10:04:41

Sziasztok!
Először is, mi Németországban élünk 3 hónapja, úgyhogy a fent leírt kérdések mindegyikével foglalkoznom kellett, bár nem tudok teljeskörű tájékoztatást adni még Németországra vonatkozóan sem, nemhogy Angliára.
1. Lakcím:
Nem kell kijelentkezni, sőt az állandó lakcímről nem is lehet. Hanem be kell jelenteni az illetékes önkormányzatnál a külföldön tartózkodás tényét, lehet állandó, illetve ideiglenes külföldön tartózkodást bejelenteni (ajánlom az ideiglenest)
2. Betegbiztosítás
Az első három hónapra érdemes kiváltani az EU-s biztosítási kártyát, mi voltunk azzal itt orvosnál, nem volt semmi gond elfogadták. Aztán amikor dolgozol, akkor rögtön biztosítást lehet vagyis kell kötni. Németországban az egész család lehet biztosított az egyik dolgozó után. Egyébként Magyarországra ezt 15 napon belül be kell(ene) jelenteni, mert törvényesen nem lehet két helyen biztosítottnak lenni.
3. iskola
Magyarországon lehetőség van a gyerekeket magántanulói státuszba kérni, és így év végén vizsgáznak az adott tanévből. Ezt mindenképpen ajánlom az első évre, ki tudja mi lesz. Iskolát a közelben érdemes keresni, hogy a gyerek egyedül is el tudjon járni, mivel te dolgozni fogsz, és nem biztos, hogy el tudod vinni, illetve érte menni. Iskolával szerintem elég akkor felvenni a kapcsolatot, ha van már munka. Az én gyerekeim azt az osztályt járják itt, amit otthon tavaly elvégeztek, így idén nem kapnak jegyet és jobban tudnak a nyelvtanulásra koncentrálni. Az, hogy ott milyen iskola jó a gyereknek azt majd leírják a tapasztaltak. Németo.-ban felvették őket simán, már másnaptól járhattak. Az Eu országaiban elvileg kötelező nyelvi felzárkóztatást biztosítani a fogadó országnak a másik Eu-s országból érkező gyerekek számára, de ez nincs így minden suliban, utána kell érdeklődni majd, hogy hol van ilyen oktatás. Ja, és nem árt megnézni, hogy kint mikor van szünidő, hogy haza tudjanak jönni a gyerekek vizsgázni, már ha ezt választod.
4. Adó
Amelyik évben dolgoztál Mo.-n arról a következő év májusig adóbevallást kell készíteni, ezt lehet akkor is, de kérhetsz azonnali eljárást is, de szerintem felesleges. Nem kell kijelentkezni, ha nincs Mo-n adóköteles jövedelmed, akkor nem kell bevallást készíteni, csak ott, ahol adót fizetsz. (Kettős adóztatás elkerüléséről szóló törvény alapján.)
5. MÁK
Igen ki kell jelenteni a gyerekeket, de azt megteszi az ottani hatóság is hivatalból, és nem sikerült rájönni melyik módszer a gyorsabb. Mindenesetre ott is minél hamarabb meg kell igényelni a családi pótlékot. viszont Németo.-ban rögtön megkérdezik, hogy a gyerekek is ott laknak-e, illetve a lakcímüket. Szóval nem árt minél előbb bejelentett lakcím.
Az árvaságiról sajnos, illetve szerencsére nem tudok semmit.
6. Pénz
Legyen minél több. Amíg az ember nem dolgozik iszonyat mennyiségű el tud folyni. Például tömegközlekedésre.
7. Munka
Az EU belül ugye a magyar munkavállalóknak már nincs szükségük munkavállalási engedélyre, de ezt még sok munkáltató nem tudja, készülj fel, hogy el tudd ezt mondani. A nyelvtudással kapcsolatban, én is kb. középfokon álltam, állok, tavaly nyelvvizsgáztam otthon. A legnagyobb nehézséget a telefonálás okozta, mert sok munkáltatót telefonon kell hívni. Valahogy kellene gyakorolni ezt. személyesen azért könnyebb, mert valahogy el tudod magyarázni amit akarsz. A telefonálásra a tippem: Legyél te a kezdeményező fél, tehát legyenek kész kérdéseid előtted, amire neki "csak" válaszolnia kell.
Az, hogy figyelembe veszik-e a gyereket?...nagyon munkahely függő, próbálj olyat keresni.
8. Iratok
Elvileg elég a személyi az EU-n belül, de én azt javasolnám, hogy legyen meg az útlevél is, egyrészt valamelyik hivatal kínlódhat, hogy érvényes-e a magyar személyi ott, másrészt tartalékba, bármi történhet, nagyon macerás másikat csináltatni.
A jogosítványról nem tudok, szerintem érvényes, de majd ír, aki többet tud.
Fontos! Minden anyakönyvi kivonat, bizonyítvány legyen angolra fordítva, lehetőleg hiteles fordítással. Azonkívül nem árt pár önéletrajz minta neked különböző munkahelytípusokra. sőt vihetsz is magaddal pár fénymásolatot, mert Németországban pl. ha másoltatnod kell mondjuk a bizonyítványt, akkor elég húzós az ára az otthonihoz képest. De persze nem tudom, hogy mik a te körülményeid.
9. Betegségek
-Eu-s egészségügyi kártya.
-Az otthoni orvostól igazolás, hogy a gyerek milyen oltásokat kapott, milyen betegségen ment keresztül, illetve, hogy nem szenved tartós betegségben. Ez általában benne van a kiskönyvében, de nézesd át az orvossal.
Mi hoztunk ki gyógyszereket, gyulladáscsökkentőt, fájdalom.és lázcsillapítót, hasmenés elleni, hányinger elleni gyógyszert, illetve vitamint. Bár mi vonattal jöttünk, és nem tudom i a helyzet a repülőnél, szóval ennek utána kell járni.
10. Bankszámla
Mi itt Németországban simán tudtunk az otthoni bankszámláról pénzt felvenni. Egyenleget nem tudtunk kérni. Szerintem sem szerencsés egy rakás kp-vel utazni, de itt szintén jól jönne egy kint élő tapasztalata.
Bankszámlát szintén érdemes minél hamarabb csináltatni, mert a családi pótléknál, és a munkahelyen is egyből kérik. Németo.-ban lakcím kell hozzá.
11. Más
Nem árt egy kártyafüggetlen telefont magaddal vinni, vagy ott minél hamarabb beszerezni, és egy ottani SIM kártyát venni rögtön. Általában simán a boltokban lehet venni, nem sok pénzért. Valószínűleg az ügyek intézése közben sokat kell majd telefonálni, és telefonszámot megadni, és nem szerencsés a magyar számmal kezdeni:) Internet hozzáférés sem árt, bár az ismerősödnek valószínűleg van, de ha van a családban egy laptop, akkor azt vidd magaddal, és ha más nem egy internetes stick-et vegyél hozzá.

Röviden ennyi. Még egyszer én Németországban lakom, nem Angliában, úgyhogy ha ott a leírtakhoz képest más a szabály, akkor kéretik kijavítani. :)

A másfél hónapos különlét a gyerekektől elég soknak tűnik, nálunk a férjem volt tavaly egy hónapig külön, és eléggé megszenvedtük, mintha egy csiga vonszolta volna az időt...úgyhogy nem ártana valami program a nyárra kicsi lánynak, hogy valahogy kibírja.
Nagyon-nagyon sok sikert, szerencsét és kitartást kívánok a poszt írójának! :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 10:06:11

@hagyma: Nem, meg el kell telnie kb 2 evnek. Csak a hozza szukseges vizsgat tettem le hamarabb.

DieNanny CH 2013.02.02. 10:06:22

@Jess G:

A legkisebb apukája számít, ugyanis nehogy feljelentse az anyát, hogy elszökött a gyerekkel a láthatás elől.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:07:14

@tildy:): akkor OK
en jovo het csutortokon:)

Mrs. Clayton 2013.02.02. 10:07:19

@Muscari: a council viszont csak olyan gyerekekkel foglalkozik, akik ténylegesen az UK-ban vannak
viszont, amíg nincs anyukának biztos lakása, addig nincs lakcíme se, ami alapján suliba írathatná a gyereket
azt nem is tudom, h mit szól a council, ha kiderül, h szobában lakik a szülő a gyerekeivel
itt nem csinálnak ebből gondot? volt, aki szt de

Határátkelő 2013.02.02. 10:07:22

@hagyma: Nem mindegy miért szeretne kimenni? Szeretne kimenni és kész. Ne haragudj, de ezt most egy kicsit felesleges kötözködésnek érzem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 10:09:55

@Krisztina Kőhalmi: bankszamla: meg kell nezni az atutalasi koltsegeket, en anno atutaltattam nagyreszet otthonrol, 2100 froint volt az atutalas koltsege ide .

Mrs. Clayton 2013.02.02. 10:10:22

@DieNanny: hát igen, ez megint érdekes kérdést vethet fel...@hagyma: szerinted? egyébként csak megválaszoltam a kérdésedet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:10:36

@Határátkelő: nem szantam kotozkodesnek
komolyan erdekel, hogy egy harom langyermekkel es hazzal rendelkezo no, miert akar kimenni angliaba es uj eletet kezdeni?
de komolyan
ez igenis kerdes, megha a poszt nem is erre van kihegyezve
de ha akar nem valszol
engem erdekelt volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:15:20

@Jess G: hat nem igazan
mar irtam mikor en kijottem a gyerekem mar felnott, a kutyam megdoglott stb.
korabban nem tudtam, mert nem engedtek
1 millert bevallalni ugy hogy meg meloja sincs es van 3 lanya?
cask mert Anglia?
jo befejeztem, tudom a poszt a racionalis dolgokrol szol, mit hogy miert
ezt cask ugy erintettem
jojjenek az angliai magyarok akik elmondjak a papirmunkak folyamatat:)
nincs ezzel gond

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 10:15:22

@hagyma: Nem is tudtam, hogy az USA-ban is osztogatnak brit allampolgarsagot :D Bocsi, magas labda volt:D

Mrs. Clayton 2013.02.02. 10:16:28

@hagyma: ja persze, simán le kalandtúráztad a nőt
szted ha nem megy a vállalkozása és 3 gyereket nevel és mondjuk van még egy munkahelye is, akkor könnyű volt neki eltartani őket?
ne viccelődj, pontosan tudod miért akar elmenni, csak úgy teszel, mintha ez nem lenne egyértelmű:
hogy könnyebben éljen

Mrs. Clayton 2013.02.02. 10:18:41

@hagyma: mi van veled? bal lábbal keltél fel, v még nem feküdtél le és idióták voltak az éjjel a vendégek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:21:00

@Jess G: hat gondolom a tobb penzert, de arrol esik a legkevesebb szo hogy hol es mit fog dolgozni
@tildy:): ha ingyen adnak se kene
a briteket leraztuk a fuggetlensegi nyilatkozattal:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:21:51

@Jess G: amugy meg egyaltalan fel sem keltem, most megyek fexeni, sokszor melozok ejjel
ma is igy tortent

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:25:44

@hagyma: bar az teny egyik legfobb szovetsegesunk

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.02.02. 10:28:21

Mar tobbszor irtatok, hogy nem javasoljatok a vegleges kijelentkezest Magyarorszagrol.
Miert?

En mikor kijottunk Svedorszagba majdnem azonnal leadtam a szemelyit es lakcimkartyat + nem kertem az adataim kezeleset sem. Semmi hatrany sem ert eddig emiatt...

TBnel es NAVnal is jeleztem, hogy kiszallok a bulibol. Tudomasul vettek es ennyi. Azota senki sem zaklat, nekem pedig nem hianyzik sem a magyar TB, sem s szemelyim (mire lejar az utlevelem mar svedet kapok).

Valamirol tehat biztosan nem tudok, mert sokan irtak, hogy jobb ha megvan a magyar cim is. De mirol?

VHB 2013.02.02. 10:29:21

@hagyma: 3 lány, 1 tanári fizetés. Kell ennél több indok?

tanato 2013.02.02. 10:30:15

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/london-megtagadna-a-munkanelkuli-bevandorloktol-az-allami-egeszsegugyi-ellatast-396725

Már a tegnapi HÁ-be is belinkeltem,de úgy érzem ide még fontosabb,igyekezzen a postoló minél előbb munkát találni,bár ez még csak törvénytervezet.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 10:30:51

@hagyma: hát az értetlenkedésedből/kötekedésedből látszik is
aludj egyet, aztán gyere vissza később
egyedülálló szülőként 3 gyerekkel nem olyan nagy etvasz kitalálni, h miért, nem is ez a poszt tárgya
egyébként meg, ha azért megy, hogy férjet találjon/lelépjen a régi elől/ mert újra akarja kezdeni az életét/kalandvágyból, nem mindegy?
sztem a helyzetem hasonló volt a posztolóéval, nekem sokat nyomott a latban, hogy a gyerekeim mit profitálhatnak egy költözéssel
sok ismerősünk/barátunk Floridába meg mindenfelé a világba küldözgette a gyerekeit, hogy angolul tanuljon
az egy másik kérdés, h 3 hónap alatt mennyit lehet angolul tanulni, és a dolog inkább arról szólt, h gazdagok, megtehetik
a nagyobbik gyerekemnek 16 évesen olyan papír van a kezében, amihez a fluent english elengedhetetlen, ha dolgozni szeretne
a másiknak hétről-hétre változik az elképzelése, h mi szeretne lenni, itt a tutor ténylegesen segíti a gyereket a döntésben, és főleg úgy érzem, h egy külföldi papírral, folyékony angollal többre fog menni/könnyebb lesz boldogulnia, mint egy magyar egyetemmel
lehet a szerzőnek is hasonló gondolatai vannak, ha ki akar költözni
nem tudom, az én érveim ezek voltak, plusz nem akartam 40 évesen meghalni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 10:31:40

azt sosem felejtem el, hogy szeptember 11-en egy Csurka nevu ur a napkelteben azt nyilatkozta, hogy tulajdonkeppen megerdemelte az USA, hogy 3000 allampolgarat megoljek, Tony Blair volt az elso, aki kiallt az USA mellett
na off tenyleg finish
jojjenek a jo tanacsok a holgynek, en meg reggeli es utana alvas:)
es ne feledjetek vasarnap Super Bowl, es a Grizzly a Ravens bagelset ette meg, tehat a medve szerint a Ravens nyer
joejt

Spacecake 2013.02.02. 10:37:47

@kristu: nem hazaárulás az,csak szimplán pitiáner szarrágóskodás.

SilentDreams 2013.02.02. 10:40:45

@tanato: függetlenül a linkedtől én is a mielőbbi munkatalálásra akartam felhívni a posztoló figyelmét.

Tudom, hogy nem tipikus, hogy otthonról már lehet munkát találni (főleg nem minden területen), de szétnézni a neten mindenképp kellene már, hogy felmérje, hogy az adott helyen mire van igény, milyen feltételek vannak és mennyit tud vele keresni. Még az is kiderülhet akár, hogy az adott városban épp alig van igény arra, amit a posztoló dolgozni szeretne, másfelé viszont pont hiány van az adott területen (persze ha "bármilyen" munkát elvállal először az ember, az más).
Szóval ez mindenképp fontos lenne, na meg az angol tanulás! Rendesen majd úgy is kint fog megtanulni, de nem mindegy, hogy milyen alapja van hozzá, akár a munkatalálás szempontjából sem. Angol TV/rádió/olvasás 1000-rel, ma már a neten szinte minden meg van, ami ehhez jól jön.

A kérdések tekintetében azt hiszem a sok hozzászóló már mindent megválaszolt, amit írtam volna, de ha eszembe jut valami, akkor még megírom :)

SilentDreams 2013.02.02. 10:47:21

@tildy:): "Adó

Elvileg nem kell , viszont attol fugg , mikor jossz ki, az otthoni adobevallasban is fel kell majd tuntetni az itt szerzett jovedelmed, adoterhet nem viselo jovedelemkent. Adot nem kell utana fizetned, de regebben az otthoni adosavod valtozhatott, magasabb savba kerulhettel, ezert volt par ember, akinek be kellett fizetnie."

Pontosan. Ezzel a "nem adózik, de az adósávot megemelheti" dologgal óriásit szívtam az első évben (angol fizetést Forintra átszámolni és hozzáadni a magyar fizetéshez nagyon nem szerencsés dolog...) és jó nagy összeget kellett befizetnem, még azóta sem vagyok kibékülve a dologgal...

SilentDreams 2013.02.02. 10:55:02

@SilentDreams: Ja és ha már adó.

Anno elmentem a NAV-hoz (ill. elődjéhez...), hogy bejelentsem, hogy külföldön dolgozom, mert az OEP-ben (TB) kérdésemre azt mondták, hogy az adóhatóságnál is be kell jelenteni ezt.
Kivárva a pár órás sort a NAV-ban aztán közölték, hogy oké, de ez őket nem érdekli.... :))))))

Eszerint tehát elég az OEP (TB), ami viszont kötelező elvileg 15 napon belül, ahogy már többen megjegyezték...
Az OEP arról is szeretne tudni, ha országváltás történik később, és értelemszerűen új egészségpénztárt választ az ember.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.02. 10:55:20

a bankszámlához tudok "csak" hozzászólni.

HA nem tud kinn bankszámlát nyitni
VAGY HA nem akarja az itthoni számláját megszüntetni,
akkor a HUF számláról való vásárlás, kpfelvétel ugye konverzióval megy, ami egyes bankoknál kemény veszteség lehet, mivel van olyan, aki köztes devizán keresztül (kétszer) vált.

VISZONT a citibanknál van olyan lehetőség, hogy ha a HUF számla mellé csinál egy GBP számlát, és arra teszi be a pénzt, akkor az egy darab bankkártyáját kívánság szerint rendelheti hozzá bármelyik alszámlához, és akkor akár itthon, akár kinn tudja használni konverziós ktg nélkül.

(lehet, hogy más banknál is van ilyen megoldás, vagy vannak már jobb megoldások, már nem vagyok a szakmában:))

nick066 2013.02.02. 10:56:15

Tudja vki, hogy mennyi az esélye azzal lebukni, hogy kint is és otthon is fizeti vki a TB-t ? És mi a szankciója ennek a súlyos szabálysértésnek ? ...talán az, hogy esetleg visszajár a feleslegesen befizetett TB ?

szalka240 2013.02.02. 11:01:39

@SilentDreams: Az idei évben viszont már nem emel adósávot az egykulcsos adó miatt.

chocco channel 2013.02.02. 11:02:21

Ilyenkor dobbenek ra, h elkepeszten ok dolgot elfelejtettem, h mukodik.

6 eve elek kinnt, es komolyan nem melkeszem, hogy hogy szereztem be az iratokat...

Lakcim:

Sosem jelentkeztem ki az otthoni lakcimembol, kijottem, szobat bereltunk, es elmentunk a hivatalba, bejelentettuk a lakcimet, es bizonyitottuk szamlakkal, h mar dolgozunk. Ennyi volt.

Biztositas:

Ezzel nem tudom mi tortent, nyilvanvaloan miutan kikoltoztunk otthon mar nem fizettunk TB-t, itt viszont a munkaado fizette nekuk. Tovabba van egy European Health (vagy valami ilyesmi kartyank).

Sui:

Nem tudom, nincsenek gyerekeim, de szerintem minel elob kontaktalj veluk h van e hely.

Segelyek:

Teny, h ket orszagbol elvileg jogilag nem kaphatsz segelyt, itt azt hiszem 3 honapig lehet munkakereso segelyhez jutni, viszont ha gyerekeid vannak akkor geszen addig amig nagykoruak lesznek (legalabbis valami ilyesmit hallottam). Erre gondolom meg adnak tamogatast, itt rengeteg ember abbol el, h gyereket szul es a kormany eltartja.

Penz:

£4000 font kezdesnek tokeletes foleg akkor, ha mar ismerosod is el kinnt. En anno £300 fonttal vagtam neki, mondvan ket heten belul dolgozni fogok (amiben tevedtem), de utana a csalad utalt otthonrol-))) Szoval minel tobb penzt viszel annal jobb-))

Munavegzes:

Itt nagyon toleransak, megkerdezik sok helyen, h mikor szeretnel dolgzoni es mikor nem, ez nem befolyasolja az interju kimenetelet:-)

Bankkartya:

Menj be a Lloyds bankba, ok barkinek nyitnak szamlat akinek van lakcime, a tobbi bankrol nem tuok, nekem 3 na utan elinteztek:-)Viszont utana valts bankot mert valami hihetetlen szar bank. Halifax ajanlott:-)

Ezek a dolgok sokkal egyszerubbek mint amilyennek latszanak, persze lehet, h 6 ev ota sokat valtozott a rendszer:-)

En inkabb arra lennek kivancsi, h melyik varosba keszulsz, csakmert vannak helyek (varosok) ahoa nem erdemes, illetve nem ajnalatos menni ezer es egy okbol kifolyolag.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.02. 11:02:45

Ha a britek kilepnek az eubol akkor mi lesz azott munkavallalo magyarokkal?
Ha a skotok kilepnek a monarchiabol mi lesz az ottani magyarokkal?
Van valakinek Skociarol tapasztalata?
Eletkorulmenyek, eletszinvonal arak gazdasag??

nigara 2013.02.02. 11:07:03

@Babette_: a cutibankos megoldást arra találták ki, hogy ha a zember nyaral, akkor is könnyen tudjon a pénzével rendelkezni.
Amúgy az alapszámlának a feltétele havi 150e Ft (nem más pénznem!) beérkezése.

fasor6 2013.02.02. 11:08:00

En hivatalos forditast keszittettem a gyerek szuletesi anyakonyvi kivonatarol, az erettsegimrol, a diplomamrol, a hazam tulajdoni lapjarol, ket igazolasrol a banktol, hogy miota vezetek ott szamlat es mennyi penz van eppen rajta.Teljes meglepetesemre egyetlen egyet sem kertek (Anglia, elmult par honap).
A tulajdoni lap es a bankszamlaimrol igazolas sem tette sajnos lehetove, hogy ingatlanostol lakast bereljunk elso naptol kezdve, ezert 3 honapig kenytelenek voltunk "flat share" -ben lakni, es egy furdoszoban es konyhan osztozni 3 idegennel.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.02. 11:08:25

@nigara: átmenetileg pont jó megoldás lenne

a 150e/hó csak az "ingyenes" számlának feltétele.

SilentDreams 2013.02.02. 11:09:40

@nick066: Nem hallottam még lebukásról, de szerintem attól függhet az esetleges bűntetés, hogy a magyar Taj-kártyával milyen szolgáltásokat vett igénybe Magyarországon a külföldön dolgozó illeltő. Mondjuk ráverhetik ezen egészségügyi szolgáltatások díját, ami azért nem csekélység, ha több mindenről van szó...

Hivatalosan ugye a külföldön (EU) dolgozó abban az országban, ahol dolgozik, és vonják tőle a járulékot, kiválthatja az EU-egészségügyi-kártyát, amivel Magyarországon IS sürgősségi ellátásra jogosult.
Ha viszont a jogosulatlanul fenntartott magyar TB-kártyájával ennél többet vesz igénybe Magyarországon, az ugye elvileg szabálysértés....

Nem lenne az, ha (mint minap ragoztam órákig már..:)), kérelmezi és megkapja az országban, ahol dolgozik, az E-106-os nyomtatványt, ami alapján Magyarországon is teljeskörű egészségügyi ellátásra jogolsult és "feléled" újra a TB-kártáyája, anélkül, hogy Magyarországon is fizetne TB-t.
Ezt a szép lehetőséget viszont pár EU-országban, pl. Angliában nem szeretik megadni. Nekem pl. (és ahogy olvastam, sokaknak) nem adták meg, Németoban viszont azonnal megkaptam.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 11:10:15

@SilentDreams: Nem csodalom. MErt ugye otthon aszerint vontak, amennyit az adot fizuval valoszinuleg ev vegeig kerestel volna. Na de mar 2-3 honap itteni fizetes es magasabb adosavba nyomta az embert. Tegyuk fel 100 ezer forintbol korabban vontak 20% adot, valaki itt meg megkeresett mondjuk 5 millio forintnak megfelelo fontot, ez utobbira nem kellett otthon fizetni, de a 100 ezres otthoni igy atkerult mondjuk 40%-os savba, azaz meg 20 ezret be kellett fizetnie emberunknek.
( szamok csak hozzavetolegesek)

Persze nagyobb otthoni keresetnel nagyobb volt az osszeg is.
Nekem az volt a szerencsem, novemberben jottunk ki, december vegeig meg tavolrol dolgoztam Magyarorszagra, uj mnkahelyen meg februarban kezdtem itt. Szoval megusztam.

Persze amint nincs otthoni bevetel, nem kell otthon adobevallast gyartani.

@nick066: nem lattam meg ilyet, akit erre buntettek volna, ellenben nem szabadna , ha EGT-ben vagy, ott is meg itt is fizetni. Nem csodalkoznek, ha azert egy szimpla buntetest ravagnanak az ilyen emberre.

@Kovermadar: ha otthon fizetnivaloid vannak, netan bankszamlad meg maradt, problemad lehet. Nekem pl. azt mondta az egyik banki ugyintezo, hogy nem fizethetek be a sajat bankszamlara penzt akkor, ha csak az utlevelem van, es nincs lakcimkartyam. Erdekes volt.

Azota utanaerdeklodtem a dolognak, es bar az aszf-ek is kerik, megis elegnek kell lennie a magyar utlevelnek. Egyik bank konkretan azt mondta, nem erhet hatrany, kulfoldi illetoseget jegyeznek be, de ennyi. Ettol fuggetlenul nem lennek meglepve, hogy tobb helyen problemas lehet a dolog . Pl. egy egyszeru hu sim kartya vasarlasnal is.

@tanato: jo tudni, mert alapbol a walk in centre-ben meg szinte sehol nem kerik a gp-nel, hogy tenylegesen fizess itt TB-t. Erdekes rendszer na, hogy elvileg alanyi jogon jar.

nigara 2013.02.02. 11:12:32

@chocco channel: "vannak helyek (varosok) ahoa nem erdemes, illetve nem ajnalatos menni ezer es egy okbol kifolyolag."

mondanál ilyeneket?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 11:13:26

@Babette_: raiffeisen , bazis szamla. Ingyenes szamlavezetes, de nulla db. ingyen kp felvet, egyeb kondiciok az aszf-ukben. Pont tegnap neztem, nincs nagy kulonbseg a mindennapok szamlacsomaghoz kepest.

SilentDreams 2013.02.02. 11:14:18

@szalka240: Valóban!
Mondhatni "túl korán" sikerült kimennem dolgozni... :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.02.02. 11:16:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ha az iskolában nem szól abból baj lehet mert az iskolának jelenteni kell a gyámhatóságnak ha iskola köteles gyermek iskolakerülő lesz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 11:18:20

@chocco channel: TB-nel 2009-nel volt valtozas, hiaba jottel ki korabban, koteles vagy otthon bejelenteni az itteni jogviszonyod.

lakhatas: ha harom honapot legalabb kulfoldon tartozkodsz, ezt is be kellett volna jelentened otthon.

Remelem nem fognak megbuntetni erte. A Nav sajnos hajlamos asztalt verni a TB dolog miatt, tobb emberrol tudok, akinel beprobalkoztak, nalam is.

nigara 2013.02.02. 11:18:51

@Babette_: hát, ha nem ingyenes, akkor meg 3600 Ft a havidíj... mert tudtommal csak ehhez van a devizaszámla-opció.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 11:19:03

@tildy:): meg szinte sehol nem kerik a gp-nel, hogy tenylegesen fizess itt TB-t. Erdekes rendszer na, hogy elvileg alanyi jogon jar
amíg 1 hónapig nem volt kint munkám azon aggódtam, h így tb-m sincs, mi lesz ha vmi betegségem lesz
felhívtam a HMRC-t és megkérdeztem, h magam hogyan tudok fizetni, mert hogy NI-m van
erre nagyokat hallgatott a nő a telefonba, majd megkérdezte, h én mégis miből gondolom, h az NI az a betegbiztosítás, én meg mondtam, h hát a neve miatt, erre ő felvilágosított, hogy az NI-nek semmi köze a betegbiztosításhoz, mert az a nyugdíjalap, amit NI-ként a fizuból vonnak
szóval olyannyira alanyi jogon jár a tb, h ha van lakcímed, akkor mehetsz a GP-hez, függetlenül attól, h van-e munkád vagy nincs, ugyanis államilag semmi tb-t nem vonnak a fizudból

fasor6 2013.02.02. 11:19:20

@chocco channel: en 6 banknak probalkoztam 2012 szeptember-oktoberben, es nem voltak hajlandok szamlat nyitni, mert nem volt a nevement rezsiszamla, vagy Council tax, vagy elofizeteses telefon. Erkezesem masnapjan bejelentkeztem az onkormanyzat "Electoral row"-ba (valasztoi nevjegyzek), amihez nem kellett semmilyen lakcim igazolas. Errol 10 fontert adtak egy igazolast-marmint hogy rajta vagyok. A bankok nem fogadtak el, mert 1.) a level nem a banknak volt cimezve 2) mert az aktualis valasztoi nevjegyzekrol csak kb 6 hetente jelenik meg valami hivatalos kiadmany, es azt csak meg kesobb kuldik meg a hitel-ellenorzessel foiglalkozo szervezeteknek, es a bank azoktol keri meg a lakcim igazolasat. Eleg ketsegbeesett voltam a 22-es csapdaja miatt, azt hittem, hogy ennyi hulyeseg csak Magyarorszagon van. Amugy minden egyeb sokkal simabban ment, mint Mo-os szokott menni.

nick066 2013.02.02. 11:23:40

@SilentDreams: köszi és tildy-nek is. Magyarországon egy kft.-m van, minimum egy főállású dolgozónak lenni kell benne (ez vagyok én), így a minimálbér után akkor is fizetnem kell járulékot, ha semmit sem keresek. A céget nem szeretném felszámolni, mert néha van egy kis munka, amit távolról is meg tudok oldani (kiadványszerkesztés). Így, ha csak nem akarom a szomszédnak ajándékozni a cégemet, nem sok lehetőségem van otthon nem fizetni járulékot.

DieNanny CH 2013.02.02. 11:26:17

@nick066:
Ezt én is szeretném tudni!
(Esetleg megnézik, milyen orvosi ellátást vettél igénybe a "jogtalan" használattal, és annak a forgalmi értéke plusz kamat a büntetés. Kb 8 éve láttam, hogy egy tüdőröntgen beutaló nélkül 6000 Ft...)
Ilyesmit tudok elképzelni.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 11:26:20

@fasor6: ezért mondom én, h ha van ismerős, akkor jointed accountot kell vele nyitni, már ha az ismerősnek van számlája már UK-ban, ezt minden további nélkül megnyitják, külön kártya, külön számla lesz, csak pl netbankon mind a kettőt látod, majd köv. hónapban meg kell szüntetni a jointed státuszt
amikor engem is hasonló módon szivattak a bankok, mint téged, ez tűnt a legegyszerűbb módjának annak, h megkerüljem az ügyintéző szűklátókörűségét, és ne kellejen 7-10 fontos számlát nyitnom

DieNanny CH 2013.02.02. 11:28:56

@SilentDreams:
Na, már megint előbb válaszoltam, minthogy elolvastam volna az összes kommentet...

LittleG (uk) 2013.02.02. 11:32:03

@chocco channel: meg tudnál nevezni ilyen városokat? (vagy más?)

2013.02.02. 11:35:28

@chocco channel: a Lloyds es a Halifax ugyanaz a bank. Nevuk, Lloyds Banking Group (LBG), egyutt is vannak regisztralva. Meg a Brown vette ra a Lloyds, hogy vegye meg a HBOSt a rohadt nagy corporate loan kinlevosege miatt. Kulonben menteni kellett volna es nem volt ra penz.

SilentDreams 2013.02.02. 11:36:03

@Jess G: Nekem meg az volt a megoldás, hogy rátaláltam a sokadik bankos próbálkozásom után a Lloyds-ra, ahol egy útlevél + munkaszerződés alapján simán nyitottak normális ingyenes (sőt lekötetlenül is kamatozó) bankszámlát. Szóval egyedüli bankként nem ragaszkodtak az említett, nevemre és angliai címemre szóló közüzemi számlákhoz, vagy más hivatalos levélhez, amivel persze nem rendelkeztem, mert csak 1-2 hete voltam Angliában....

De valószínűleg munkaszerződés nélkül ők sem nyitották volna meg ezt, s akkor maradt volna a pénzes bankszámla átmenetielg vagy a joint account... (de hirtelen kivel?.... :))

LittleG (uk) 2013.02.02. 11:36:19

@fasor6: Gyerekekkel laktál egy szobában? Vagy több szobában?
Engedik?

Még egy kérdés: szülők+1 gyereknek csak 2 hálószobásat adnak ki (vidéki város), vagy lehet esetleg 1 hálószobást is?

nick066 2013.02.02. 11:37:43

@DieNanny: "megnézik, milyen orvosi ellátást vettél igénybe a "jogtalan" használattal"
de a befizett járulékot csak beszámítják... ...lassan egy kisebb rendelő (épülettel, bútorral, műszerrel, orvossal együtt) kitelik az általam eddig befizetettből.

LittleG (uk) 2013.02.02. 11:38:05

@fasor6: Gyerek(ek)kel egy/több szobában laktál?

Önálló albérletnél szülők+1 gyerek tényleg legalább két hálósat muszáj kivegyen?

LittleG (uk) 2013.02.02. 11:38:35

bocs a duplázásért, először nem jelent meg..

tanato 2013.02.02. 11:38:43

@tildy:): Szerencsére ez még csak tervezet,de nagyon jól tudjuk kiket, milyen népréteget nem óhajtanak ott látni.De mivel nem akarnak rasszistának tűnni,kénytelenek ezt am block az összes kelet európaira kiterjeszteni.Ezért aztán valószínűleg a tisztességes egyébként dolgozni akaró, tanult., szakmával rendelkező kelet európai bevándorlókon fog csattanni az ostor,akiket meg szeretnének elhajtani azok meg úgyis olyan agyafúrtak hogy maradni fognak illegálisan, megtalálva a kiskapukat.

2013.02.02. 11:44:58

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

eU kivalas: referendum, ha (!!) lesz, 2017-ben.
Felveszik a permanent residens status, ami ingyenes. 5 ev utan, legalusan, barki felveheti.
Skocia kivalasaban, csak remenykedunk. Nem fog megtortenni. Ott is kell elotte referendum, jelenlegi allas szerint elbuknak.

DieNanny CH 2013.02.02. 11:46:40

@nick066:
Én is így vagyok vele! Amióta van ez a lehetőség - kb 6 éve? - azóta én is így csinálom, anno 8ezer valamennyi volt, most talán 5ezer valamennyi. Anyukám intéz nekem otthon minden bank- és pénzügyet.
Fogászatra járok csak, a városomban ingyenes az ellenőrzés és fehér tömés. Más nem.

2013.02.02. 11:48:58

@tildy:): a Walk Inben mindenkit ellatnak, fuggetlenil attol, hogy fizet e ide NIt. Volt rola egy kimutatas, hogy turistak meg egyeb emberek mekkora kart okoznak ezzel az NHSnek, (pl anerikai turistak).
Az A&En is ellatnak NI nelkul is.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.02. 11:49:09

@charlieharper: Es milyen hely skocia?
Van 1 jobaratom es ajanlottak neki egy sefhelyettes allast Skociaban, videken a tengerparton.Nagyon jo nevu szalloda, 30k/ev, fizetett 3honap szabi, plusz 1 3szobas lakas, a kozeli faluban.(Ballantrae, Ayeshire).munkatuha es etkezes, valamint autohasznalat biztositott.

SilentDreams 2013.02.02. 11:49:31

@charlieharper: A permanent resident status-hoz szükséges 5 évnek ugye összefüggőnek kell lennie?

Eddig van 3 hónap + különálló 2,5 évem Angliában, s most nem ott élek. Durva lenne, ha előlről kellene kezdeni az 5 évet, de azt hiszem, így van....

Egyébként, egy esetleges EU-ból való kilépés esetén, aki csak 1-2 éve (azaz sokkal kevesebb mint 5 éve) él ott, velük mi lenne vajh...?

Mrs. Clayton 2013.02.02. 11:50:07

@SilentDreams: én amikor ott próbálkoztam nekem már volt a bRaclaynál számlám, de se közüzemim, se semmi másom, a HMRC-s családipótlék levél meg azért nem volt jó, mert a levélen nem volt rajta a nevem azt hiszem, csak a borítékon
azt hiszem 3 hónapra visszamenőleg akarta a Barclaystól a számlakivonataimat, az meg 10 font lett volna, így hagytam az egészet a francba
a vicc a bankokkal, h egyik ismerősöm, aki végül segített a számlával, úgy járt, h pár évvel korábban már dolgozott kint, majd hazament, a barclays meg lezárta a számláját, amikor tavaly előtt kijött, végig kellett mennie ezen a hülye akadályfutáson, míg nyitottak neki egy másikat, a saját testvére ugyanígy rendelkezett számlával a barclaysnál, amikor tavaly kijött, neki megnyitották a szintén lezárt régi számláját anélkül h a személyijén kívül vitt volna vmit
szóval ez a szarozás nagyon ügyintéző függő

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.02. 11:52:40

@SilentDreams: sztem aki mar kint van azzal semmi sem lesz.hiaba lesz referendum, onnantol kezdve h megkezdodnek a kilepesrol a targyalasok, onnanmeg 1-2ev, mire befejezodik.Es egyaltalan nem biztos hogy lesz referendumes ha lesz is nem biztos hogy kilepes lesz.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.02.02. 11:55:25

Ebben a helyzetben tényleg alaposan fel kell tárni, hogy mi várható az ismeretlen terepen, mert azon kívül, hogy ismeretlen, azon kívül veszélyes is.

Az angol jóléti társadalom modell, -értem ezalatt a minimálbér és a megélhetési költségek viszonzát - erőteljesen megrendült az utóbbi időben.

Óriási szükség van arra, hogy pontosan tudjuk, hogy mik a határaink, mert könnyen megoldásnak fogadhatunk el félmegoldásokat, aminek aztán ára van.

Különösen észnél kell lenni 3 gyerekkel. A minimálbér körüli fizetéssel itt is nehéz a gyerekekkel.

Én minden esetben azt szoktam javasolni, hogy családi körülmények között is bátran használjuk azokat a tervezési eszközöket, amelyek nagyobb projektek megtervezéséhez szoktunk használni.

Excel táblában érdemes dinamikus pénzügyi tervet készíteni, amelyben jelen esetben azokra a kritikus pontokra vadászunk, amelyek gondot okozhatnak.

Első blikkre nekem ez az 1 millió Ft azt mutatja, hogy felkészültetek anyagilag arra, hogy családostul neki vágjatok.

A kétlépcsős kitelepülés azt mutatja, hogy kockázat vállalás kérdésben is megfontoltan léptek.

Előbb kell itt egy stabil munka és az után lehet gyerekekkel egyutt bevállalni ezt a kockázatot.

Ha szeretnéd megismerni ezt a "cash flow" nevezetű tervezési módszert, akkor szivesen megosztom Veled a technikai információkat. Kell hozzá excel tábla.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.02.02. 11:57:00

@tildy:):
Ezzel en is porul jartam. Csutortokon leadtam a papirjainat, penteken nem engedtek megszuntetni a bankszamlamat a lakcimkartya nelkul.
Erre mondtam nekik, hogy az pech, mert nem fogom fizetni a szamlavezetesi dijat.
Az ugyintezo megsugta, hogy semmi gond, 6 honap utan lezarjak a szamlat es kesz. Ha nem eri el a tartozasom a minimalbert, akkor be sem probaljak hajtani.

Kulfoldon elokent miert kellene nekem magyar szamla egyebkent?
Igaz en a vegleges kitelepedes miatt jottem ide, nem tervezem a visszamenest (meg turistanak sem). De ez en vagyok, van aki hazajar...

2013.02.02. 11:57:08

@charlieharper: @Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: csak turistakent ismerem. Valaki mas majd elmondja.
A 30K elso ranezesre keves, de nem ismerem a viszonyokat ebben a szektorban. Viszont a 3 honap szabi es ingyen lakas karpotol. Osszesegeben igy nem rossz, en konkretan meghulyulnek ott 1 honap utan.

2013.02.02. 12:01:56

@SilentDreams: biztos, hogy lesz atmenet.
Referendum csak akkor lesz, ha Cameron nyer es atveri ezt a Troykon.
Es meg akkor sem biztos, hogy kilepesre szavaznak.

Az 5 evrol, meg van szabva, hogy 1 evben mennyit lehetsz tavol. Ha tullepted, ujra elorol az egeszet.

Csesztike 2013.02.02. 12:02:24

Sziasztok.Nem olvastam végig az összes kommentet,lehet már irták.. Adóval kapcsolatban: 8éve vagyok külföldön. Húgom könyvelő,minden évben beadtam az adóbevallàsomat ami ugye nullára jött ki. Egyszer azt mondta nekem egy nő,hogy miért nem vallom be a kinti jövedelmet. Mondtam neki nincs kettős adózás. Aztán tavaly kaptam egy levelet a Nav-tól, hogy igazoljam hogy tartósan vagyok külföldön. Be kellett menni, a portàn kaptam egy nyomtatványt kitöltöttem beadtam és ennyi. A Tb val kapcsolatban pedig otthon nem fizettem soha mert az eus kártyával igénybe vehető sürgősségi ellátás illettve ha kell vmi akkor inkàbb a magán fogdikohoz megyek.... Valaki irta hogy a trolloknak majd hazaárulás lesz ha vki kintről jár haza dokihoz. És az osztràk meg olasz emberek akik Mo.ra jönnek fodrászhoz,fogdokihoz,plasztika? Akkor ők is mind azok? Sorry ha túl hosszú lett....

SilentDreams 2013.02.02. 12:11:35

@Kovermadar: Igy persze semmi szükséged magyar bankszámlára, de a többségnél szerintem nem ez a helyzet. Pl. hiteltörlesztést fizet még Magyarországon, vagy nem adta el a lakását, s azzal vannak költséges, netán még haza is jár olykor, s akkor is nagyon jól jön a számla.

Ha egyszer és mindenkorra elhagytad Magyarországot és mindent le is zártál ott, akkor persze magyar bankszámlára sincs szükséged. Angliában/Németországban amúgy is sokkal jobb feltételekkel találkoztam bankszámlák terén...

fasor6 2013.02.02. 12:18:27

@LittleG.: Nem mtudok felelosseggel valaszolni, hogy mit lehet, mit nem. En kivettem a flat shareben egy egyagyas es egy ketagyas szobat, es ezekben laktunk harman (17 es 21 eves fiaimmal). Es az onallo lakasunk ket haloszoba es kulon ajtos nappali lett.
Masoktol hallottam, hogy a gyereknek eloiras a kulon halo, es az ingatlanosok nem engednek kivenni a szulo+ 1 gyerek eseten egy haloszobas lakast. De ez nem sajat tapasztalat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 12:27:27

@Kovermadar: mert mondjuk nekem a bankom, a Lloyds minden magyar ( de egyeb kulfoldi ) vasarlasomnal levon 1 fontot, illetve a dupla valtas van a GBP->USD->HUF valtas miatt. Ezert jobb ( volt) otthoni kartyaval fizetni.
Aztan van meg magyar mobilelofizetesem ( szuleimnek fizetem), ha veletlen nincs eleg penz a direct debithez a hozzacsatolt szamlamon, akkor a tobb mobilceg sem enged kulfoldi kartyaval neten befizetni.

Nekem van meg otthoni szamlam, nem adtam le. Egyelore nem is szandekozom.

2013.02.02. 12:30:40

@kristu: Hm, megelőztél, én is írni akartam az eures-t. :)

xm95 2013.02.02. 12:51:01

Bar nem pontosan a feltett kerdesekre valaszol, de egy korabbi posztom a blogomon talan segitseget nyujthat azzal kapcsolatban, hogyan erdemes elindulni konkretan angliaba. a poszt cime: Fonix
(veletlenul sem spamnak szanom, csak szorosan kapcsolodik a temahoz)

Anikó Dancers'Health · http://www.DancersHealth.com 2013.02.02. 12:54:24

A bejelentesi kotelezettsegeket es bankszamla tippeket mar megirtak sokan elottem, a munkahely kerdeserol tudok irni (valoszinuleg nem tul meglepo) dolgokat. Minden vagy sajat vagy a rokonaim tapasztalata (szakmambol adodoan jelenleg is 5 munkahelyem van):

Hasonlo (minel kevesebb befektetesbol minel tobb hasznot termelo) munkahelyeken hasonloan bannak a munkaerovel (ilyenek pl. mozik, egyes bolthalozatok, penzvaltok stb): elvileg kaphatsz kedvezobb beosztast, gyakorlatilag a kozvetlen fonokodtol fugg. Fellebezhetsz, ha valoban komoly indokaid voltak, HR komolyan vesz. Kozben eltelt 1-3 honap rossz beosztasban, lehetetlen korulmenyek kozott. Van ahol nem fizetnek betegszabit, csak a kotelezot, van, ahol 3 nap betegseg utan fizetnek csak = 3 napi jovedelem kiesett. Van amikor a szabidat probaljak meg kurtitani, jo mindig tudni hogy eppen hany napod van meg az adott evben.

Ezek ellentete, ha a cegnek erdeke hogy megtartson, jobb allasoknal (ilyenek pl. az irodai vagy iskolai allasok) mar van magan nyugdij, extra szabadsag tuloraert, segitseg a gyerek ellatashoz (pl. ovoda, bolcsi vagy gyerekmegorzo) rugalmas munkaido, otthonrol is dolgozhatsz akar, magan orvos, fogorvos es konditerem berlet.

Persze a ket veglet kozott is van boven variacio. Szerintem a lenyeg hogy mindig tudd hogy milyen jogaid vannak, erre jo ez a link:

www.gov.uk/browse/working

valamint nem art belepni egy szakszervezetbe, itt talalsz errol utmutatot: www.gov.uk/join-trade-union

Sok sikert!

kikiva 2013.02.02. 13:38:29

poszoltónak:
1. ha van otthoni tanári végzettséget, azt Angliában elismerik, csak el kell küldeni a hivatalosan lefordított papírjaidat a Ministry of Education-nek. QTS (Qualified Teacher Status)- ért kell folyamodnod, e nélkül nemigen állnak szóba az emberrel az isklák, max a college-ok, vagy 6th form college-ok. Itt több a QTS-ről: www.education.gov.uk/get-into-teaching/faqs/becoming-a-teacher/qualified-teacher-status.aspx
Ha vendéglátás/term.tud területen tanítottál, arra itt is van lehetőség, de ehhez jól látod, nem elég a középfok. + ha hosszú távon ez a cél, nem javaslom a kisvárost! Legtöbb 'catering- tourism lecturer'-es állás: London, Manchester, Blackpool, Bristol, Brighton környéke szerintem.

Iskola a gyerekeknek: a nagyobbik sajnos nem túl jó helyzetben van, mert itt 16 éves korig kötelező a középiskola, vagyis olyan, mintha otthon 9.-ben véget érne, és az itteni kisérettségit (GCSE) is ekkor szerzik meg. Tehát ő középiskolába már nem járhat, hanem mindenféle kurzusra mehet college-okban, amit sokan AS és A level megszerzésére használnak, ami az egyetemi felvételihez kell, vagy bármilyen szakmát tanulnak (BTEC, NVQ fajta fégzettségek). AS levelre viszont érettségi nélkül nem lehet jelentkezni, mert így is nagy a túljelentkezés. Valószínűleg ESOL kurzusra tud beiratkozni, vagy ha már most jó az angolja akkor angolból és matekból (esetleg science) GCSE kurzusra, és akkor remélhetőleg azt 2 év alatt be tudja fejezni. - ha egyetemi tervei vannak, akkor viszont GCSE-vel nehéz lesz nappalira bekerülni, pláne hogy most 9000 Font is lehet egy évre az egytem, amit sok intézmény ki is használ és a maximumot kéri. Az Open University-t viszont lehet meló mellett is csinálni, csak ugye 3 helyet mondjuk 6 év alatt végez az ember. Azt kell mondjam nagyobbik gyerkőcnek is több esélye lenne nagyobb városban, mert ha nem sok bevándorló él egy kisvárosban, nem is biztos, hogy indítanak ESOL kurzust...

Kisebbik gyerek: a helyi önkormányzatot kell megkeresni, mert nem viheted a gyereked akármelyik suliba. Sokban nincs is férőhely - az önkorm. viszont tudja hol vannak még helyek és megpróbálnak a lakóhelyhez legközelebbibe irányítani. Ettől függetlenül szétnézhetsz a környékbeli sulikban, de nem biztos, hogy tudnak fogadni. Itt egy postcode alapján intézménykereső: www.ofsted.gov.uk/inspection-reports/find-inspection-report -- válaszd ki a lenyitható menüből milyen típusú intézményt keresel. Ez a website mondjuk a sulik tanfelügyelői riportjait tartalmazza, de legalább a címeket ki tudod keresni.

Minden jót!

Stacey 2013.02.02. 13:43:03

Először is, sok sikert a kiköltözéshez, tetszik, hogy valós és fontos kérdéseket tett fel a poszt író.

A gyógyszereket illetően annyit érdemes tudni, hogy Angliában majdnem mindenre paracetamolt írnak, így érdemes külön fejfájás elleni gyógyszert vinni meg lázcsillapítót, meg sebfertőtlenítőt meg sebtapaszt. Egy jó kis megfázást könnyű lesz összeszedni mert az angol gyerekek még/már kint játszanak/beszélgetnek a friss levegőn meg a földre ülnek amikor a mi gyerekeink már/még nem... ezért a torok fertőtlenítőt meg egyebeket is érdemes kivinni, mert 6 fontos recept díj köteles ha bármit fel akarsz íratni, és az itteni gyógyszerek olcsóbbak és már jobban hozzászokott a szervezetünk. A kenyér, a tej, minden új lesz a szervezetnek, ha már muszáj gyógyszer, akkor az első 6 hónapra érdemes a megszokottat szedni... ja, és ugye mi nők... ha tampont használsz te vagy nagyobbik lányod, vigyetek az itt megszokottból mert kint nem lehet ilyen minőségűt kapni...

Adózás. Azt érdemes tudni, hogy Angliában minden évben áprilisban van az adóév változás, ezért 2014-ben a 2013-as évről mindkét országban kell még adóbevallást készíteni majd, ha nem jól tudnám, kéretik kijavítani, 4 éve még így volt.

Biztosítások: utasbiztosítás nélkül nagy felelőtlenség lenne nekiindulni bárhova utazni, ugyanakkor a magyar biztosítások átlagban 30 nap külföldi tartózkodásra érvényesek, tehát kint is érdemes körülnézni a biztosítások között, rengeteg ilyen összehasonlító oldal segíti a kint élőt ebben. De érdemes baráti segítséggel végigelemezni és olvasni minden apró betűt, hogy mikorra nyújt vagy nem védelmet a biztosítás, mert sokszor kint mások a szabályok, mint amik nekünk természetesek.

Alapelv, és az egyik legjobb tanács amit kaptam mielőtt kiköltöztem, hogy semmit nem érdemes magától értetődőnek venni, ezért érdemes mindennek utána kérdezni, és érdeklődni.

Utazás: mások is írták már, hogy a tömegközeledés elég drága Angliában, ha valakinek több ideje van mint pénze, érdemes nationalexpress.com és hasonló oldalakon nézelődni, mert olcsóbb busszal menni mint vonattal például. (a direkt vidéki jegy sokszor drágább, mintha valaki pl. Stanstedről bemegy London Victoriára (központi buszpályaudvar mint nálunk a Stadionok vagy a Népliget) és ugyanonnan indul egy másik busz, így meg lehet úszni a jegyet elővételben akár 10 fontból is, hátránya, hogy adott járatra szól a jegy, és ha valaki lekési, a helyszínen 15 font körül lehet egy jegy. Én rá szoktam számolni az átszállásnál 1 órát, és akkor van időm kényelmesen megkeresni a platformot ahonnan indul, stb.

Pénz: Angliában a munkáltató tud segíteni minél előbb bankszámlát nyittatni, majd nem szabad félni az online fizetéstől, mert ott kint ez megszokott.
Amit még nem láttam írva, és Magyarországon nem megszokott: ha valami fizetési határidőt valaki véletlenül elmulaszt, akkor automatikusan beterhelődik egy díj, ami kint azért elég borsos lehet, viszont van lehetőség az okot elmondani, és kérni a díj elengedését, meglepően (itthoni viszonylatokhoz képest meglepő) nagyvonalúan kezelik az ilyen helyzeteket ott.

A nyelv - érdemes kint tv-t nézni ha van kinél, és akár csak csukott szemmel hozzászoktatni a fülünket a kinti akcentushoz - én felsőfokú nyelvvizsgával de nagyon erős amerikai akcentussal is ezen edzettem magam, és most már nagyon jól értem a különböző dialektusokat is.

kikiva 2013.02.02. 13:45:59

TB: van egy bejelentőlap, amit el kell nekik küldeni elvileg 15 napon belül, ahogy eljötél otthonról. Sőt- ha eltelik idő az otthoni felmondásod és a kijövetel között, arra az időre elvileg fizetned kell a kb. 6000 Ft havi minimum tb díjat (mint pl annak aki nem dolgozik otthon).

NAV: szintén van egy bejelentő formanyomtatványuk, amin kell nekik szólni. A TB csak a regisztrációt kezelei, a NAV a járulékbefizetést. Engem 5 év után találtak meg, hogy nem fizetek dolgokat és féléves levelezgetés és HM Revenue & Custom (angol NAV) kontaktolgatás után sikerült lerendezni.

még 1 jó tanács: míg otthon vagy intézd el a regisztrációd a www.magyarorszag.hu ügyfélkapujához. (azt hiszem kell időponot kérni a helyi jegyződnél, hogy az aláírásoddal hitelesítsd, vagy mi. Ez ha megvan, akkor gyakorlatilag nagyon sok mindent el lehet intézni online az otthoni ügyekből. Azt hiszem még lakcímkártya, útlevél, személyi, NAV, tb ügyeket is.

Link Elek 2013.02.02. 13:50:40

A magyar allamank kedvenc szorakozasa, hogy jol kibaszik mindenkivel, aki nem a szokasos modon él.
Ugyhogy ne kozolj veluk semmit, majd elfelejtenek.
Segiteni semmiben sem fognak az biztos.

Rebarbaraa 2013.02.02. 14:00:09

Anglia NI number (TAJ):

Elozo valamelyik irashoz csatoltam linket es elmagyaraztam mennyire egyszeru ez. felesleges a magyar tb-vel veszodni eu tajkartya miatt, engem kiidegeltek teljesen. A postiro kedveert berakom ujra a szukseges tudnivalokat:

Ezt a telefonszamot felhivod: 0044 845 600 0643

Ugyintezo felveszi elmondod h NI szam kell es a kovetkezo kerdeseket fogja feltenni (pontosan 6 napja kertem meg az idopontot, az itt leirt infok halalpontosak!!):

LINK: iranylondon.blog.hu/2011/09/28/ni_number_ujra

Cimet kerni fog, add meg a kinn elo baratotok cimet. Oda fogsz kapni egy levelet, hogy pontosan mikorra es hova kell menned az adminisztraciot intezni. Egy hettel kiutazas elott hivd fel oket, nem kell tudniuk h meg nem vagy kinn, feleslegesen ne menjen az ido az ugyintezesre. Munkat csak ennek a szamnak a birtokaban fogsz kapni, ha enelkul is kapsz, ami ritka, akkor tobb adot vonnak.

NAV: csutortokon voltam benn. Szemetek voltak! En alapvetoen mindig kedvesen mosolyogva megyek e mindenhova, es mindenkivel kedves vagyok, mert neki es nekem is jo ha a nagy nyuzsiben munka kozben jol erzi magat. Az nem erdekes, hogy sokat kellett varnom, de azt a torturat amit csinalt velem a no, na koszonom nem kerem. Az adminisztracio nem erdekes, de..."miert megy el?, mennyit fog keresni, mi a munkaadoja cime, hol fog lakni, mekkora koltsegei lesznek, mennyit tud megtakaritani"... kerdesek olyan ellenszenvet, felhaborodast keltettek bennem, hogy fogtam magam, a felig kitoltott papirral a kezemben egyszeruen ott hagytam az ugyintezot a francba.

Fraszt fogok en a gyamugyre menni. Felhivtam oket, nev nelkul tudakozodtam: be kell jonnie, idopontot kap kornyezettanulmanyra kimegyunk a magyar lakcimere, kell a keresetkimutatasa, felvesszuk a kapcsolatot a kinti kollegakkal, ez par honapig eltart, valaki majd kinn kimegy kornyezettanulmanyra, majd megkuldi nekunk a papirt es elbiraljuk"
Na nekem ez nem kell!!!

Az alabbi linken kereshetsz munkat:
Link : jobsearch.direct.gov.uk/register.aspx?redirect=http%3a%2f%2fjobsearch.direct.gov.uk%2fhome.aspx

Regisztralj, kinti baratod cimevel, mert magyart nem fogad el. Kapsz egy regszamot, az lesza felhasznaloneved. Ez a koszponti rendszer. Minden munkaajanlat ide fut be. Barki, barhol hirdetett munkat, ide is be kell tennie, itt eza szabaly.

Bankszamla: Nekem mar most van idopontom egy bankba ahol bankszamlat nyitok. Baratom intezte. Te is kerd meg erre a tiedet. A kovetkezokeppen tegyel. nemi kezpenzt vigyel magaddal. A tobbi legyen magyar devizaszamlan. Ingyenesen nyithato. Amint megnyitottad a kintit azonnal utaltasd at a teljes osszeget a kintire.

Ha valami info meg kell igyekszem valaszolni. nekem gyerekeim jonnek majd utanam ugyhogy eleg sokmindennek utananeztem. Igyekszem a feltett kerdesekre valaszolni.

Rebarbaraa 2013.02.02. 14:08:55

Ja meg elfelejtettem: Kiutazas: Wizz air, legalabb 3-4 hettel elotte foglalj helyet, online fizesd ki, mailedre megjon eloszor a visszaigazolas, majd 14 nappal indulas elott a wizz accodon belul elintezed az online check-in-t (online bejelentkezes) akkor mar rendelkezesre all a beszallokartyad, azt kinyomtatod. Erdemes a wizz air klubkartyat is automatikusan megkerni mert sokkal olcsobb a jegy, es amikor jossz vissza lanyokert es egyutt mentek akkor mindharmotok repulojegye fejenkent (!!!) 3ezerrel olcsobb. Elsobbsegi beszallassal, 1 nagymeretu kezipoggyasszal nekem 19 800 forint a kiutazas. Altalaban a nap kozepso idejeben (pl 12:20-as) jarat az olcsobb es a hetkozbeni utazas (ne essen unnepnapra sem) A nagymeretu kezipoggyasz 56*45*25 (max 10kg) 2700 ft, ez mar benne van az alatalam kifizetett osszegben. Kinn olcso a ruha, tisztalkodoszer, felesleges ezzel pepecselni.

nick066 2013.02.02. 14:11:01

@Rebarbaraa: "de azt a torturat amit csinalt velem a no, na koszonom nem kerem. Az adminisztracio nem erdekes, de..."miert megy el?,"
Miért nem mondtad neki, hogy "azért is megyek el kedveském, hogy magát ne kelljen eltartanom az adómból"

Rebarbaraa 2013.02.02. 14:14:02

Affene meg valami:) A wizz airen ingyen osztogatnak O2 mobil feltoltokartyat, csak fel kell tolteni. tehat lesz angol szamod is. csinalj magadnak egy szem europass oneletrajzot is. neten talalsz mintat. igy is keress ra: europass oneletrajz minta

Rebarbaraa 2013.02.02. 14:15:43

@nick066: tolem nagyon nem megszokott modon igen rezignaltan azt valaszoltam, hogy ne haragudjon de miert kellenek ezek az infok Onnek. erre azt valaszolta csak erdekli, mondom neki akkor az en valaszom hogy maganugy! jol megnyomtam a szot. felpattantam es ott hagytam.

Rebarbaraa 2013.02.02. 14:23:29

VAooo most olvasom:
index.hu/gazdasag/2013/02/01/mennyit_utal_haza_a_felmillio_kituno_magyar/

jol tippeltem egy masik postban:)) A kulfoldre emigraltak kb 10%-a egyeszsegugyis:))

VHB 2013.02.02. 14:26:16

@tildy:): Ez csak a debitre igaz. Kérj a Lloydstól egy hitelkártyát és nincs duplaváltás, meg nincs traníakciós díj.

SilentDreams 2013.02.02. 14:28:30

@VHB: Viszont a hitelkártyájuknak meg havi díja van...?
(anno úgy hírdették, most nem tudom)

VHB 2013.02.02. 14:41:02

@SilentDreams: Miért lenne havidíja a hitelkártyának? Havidíjat csak bizonyos prepaid credit kártyánáknál számítanak fel, na ilyen a Lloydsnak nincs.

Ha havidíj alatt arra gondolsz, hogy az elköltött pénzt vissza kell fizetni, akkor így igaz. De erre kártyától függően 45-60 napod van, és ha ezen időszakon belül maradsz nincs fizetési kötelezettséged.

Sőt ha tudsz mértéket tartani, de feledékeny típus vagy, direct debittel beszedetheted minden hónapban a kinntlévőségedet, és utalgatnod/befizetned sem kell.

AiRLAC 2013.02.02. 14:48:29

Ideiglenes kijelentkezés az ajánlott, így 1. megmarad a lakcímkártyád 2. nem csesztet a gyámhivatal a gyerekek miatt.

Anyakönyvi kivonatokat nem kell fordíttatni, csak kérni kell mindegyikből egy újat (kb. 2e forint illeték per darab), az már EU szabvány 3 nyelvű (magyar/angol/francia), nekem ezeket itt Németországban is elfogadták.

Ha bármit fordíttatnom kellett akkor én találtam egy hivatalos németországi fordítói papírral rendelkező magyar hölgyet, az OFFI-s árak töredékéért fordít, postán küldi a fordítást. OFFI egy rablóbanda.

Ügyfélkapus azonosítót kell kérni, akkor ki tudsz az OEP-től (TB) és a NAV-tól is jelentkezni online, illetve az utolsó otthoni adóbevallásodat is meg tudod csinálni.

SilentDreams 2013.02.02. 14:57:26

@VHB: Nem, normál díjra gondoltam, de akkor biztosan keverek valamit! Utánanézek, mert jól hangzik. Ha majd megint ott dolgoznék... :)

alf (törölt) 2013.02.02. 15:33:51

Minél jobban elszakadni, magyar hatóságoknak minél kevesebbet a tudomására hozni!!! Még egy olyan ország a Föld hátán nincs, ahol ellenségnek tekintik a saját polgáraikat (jobb esetben, mert általában csak pusztán bűnözőnek), és persze megpróbálnak utánad nyúlni bármerre is menj! Ha nincs Magyarországon a jövőben jövedelmed, semmiféle bevallást ne is adj, mert még a végén teljesen jogellenesen azt is megadóztatják, amit már egyszer becsülettel leadóztál. Szinte minden országgal alá van írva a kettős adóztatásról szóló megállapodás, ennek értelmében ott fizetsz adót, ahol a jövedelem keletkezett. Arra persze vigyázni kell, hogy a jövőben Magyarországon egyetlen forint bevallott jövedelmed se legyen, mert a magyar törvények értelmében akkor a kinti jövedelem után is meg kell fizetni a különbözet adót!!!! Az meg brutál, hiszen minden ellenkező híreszteléssel ellentétben Magyarországon a legmagasabbak az adók, néhány adófajta egészen extrém magas!
Nehogy bedőlj az alacsony nyereségadó hiedelemnek, hiszen a nyereség után Magyarországon minden egyéb adót és járulékot is meg kell fizetni, így a 10-16% csak palifogás, a tényleges befizetés közel 50%! Ez Angliában éppen 30%-ra jön ki, de a magyarok nagyon le akarnák nyúlni a különbözetet.

Ja, és nyelvtudásilag tessenek már elfelejteni az ilyen meg olyan vizsgákat, senkit és sehol nem érdekel! Ha beszélsz jó, ha nem beszélsz, a vizsga nem ment meg a helyzettől.

2013.02.02. 15:50:41

@Rebarbaraa: Mi ez a cirkusz a gyamuggyel? Mi tortenik, ha nem jelented be, hanem egyszeruen csak kikoltozik az egesz csalad? Honnan tudja meg a gyamugy, hogy a gyerekek kulfoldon vannak? Es mit tud csinalni?

mepew 2013.02.02. 15:56:19

@chocco channel: a Lloyds azert sajnos nem ennyire flexibilis... minket ketszer kuldtek vissza a munkaltatohoz mert a proof of employment fenymasolva volt es nem volt szines a fejlec... ugyhogy maradt a HSBC de onnan 27 fontert utalsz haza penzt. Nalunk a varosban nemreg nyilt egy Metro Bank nevu intezmeny, akikrol ugy tudom eleg lazak a felteteleik. Bar gyanitom, hogy sehol sem fognak bankszamlat nyitni neked munkahely nelkul csak lakcimmel...

Világpolgár2012 2013.02.02. 16:13:19

@ffüttyfürütty:
Én szeptemberben kezdtem az egyetemen és simán elfogadták az ezeréves magyar érettségi bizonyítványomat fordítás nélkül. Volt egy könyvük, ami a világ minen tájáról tartalmazott mintákat és be tudták azonosítani, hogy mit jelentenek a szavak és milyen jegyeket kaptam. Egyébként jártam nagyon régen (97-98-ban) HNC-re is estin, akkor is elfogadták ugyanúgy. Persze lehet, hogy érdemes a kiválasztott iskolát megkérdezni, csak hogy biztos legyen.

Muscari 2013.02.02. 16:18:59

@LittleG.: Sajnos muszáj, mi is ezért szívunk. Egyedül magyarokkal, mármint magyar landlorddal vagy egyéb nagyon jó ismerőssel megoldható a kisebb lakás. Az ingatlaniroda, de a privát landlord is megmondta nekünk egyenesen, hogy kétszobás lakást KELL bérelnünk egy gyerekkel, mert akárki feljelentheti őket (vagy minket?) hogy "túlzsúfolt" a lakás. Erre ugyanis törvény van.

Rebarbaraa 2013.02.02. 16:19:11

@charlieharper: egyszeruen kintrol intezem. Mert lehet azt is. Szo szerint a sajat kezembe veszem a dolgot. Masok is csinaltak igy. Egyszeruen kertek egy kornyezettanulmanyt, az iskolatol a nyilatkozatot h oda jarhat a gyereke es kesz. Megkuldtek a magyar szerveknek. Sajnalatos modon olyan falakba es gancsoskodasba utkozik az ember a magyar hatosagok reszerol, hogy felesleges barmibe is Mo-n belekezdeni. Teljesen tonkreteheti, sot honapokra megakadalyozhatja a csalad kitelepuleset a rosszindulat.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 16:20:12

@charlieharper: a Hágai Egyezmény szerint 16. életévét be nem töltött gyereket egyik szülő csak bizonyos feltételek mellett viheti külföldre, ha ez nem áll fenn pl az UK-ból a gyámhivatal a másik szülő kérelme alapján visszahozathatja a gyereket

2013.02.02. 16:22:07

@Jess G: ok, de ha mindket szulo kint van, akkor mit tudnak tenni? Egyatalan van joguk valamit is tenni, ha mind2 szulo kimegy es viszik magukkal a gyereket?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 16:23:27

@mepew: igy van. ma voltunk naluk szamlat nytini, munkaszerzodes utlevel komboval, vissza lettunk kuldve a munkaltatohoz proof of employmentert
Barclays is elkuldott, nekik proof of address kell ( akinek a szamla lett volna igenyelve, velunk lakik, nem tudunk adni azt neki) , kerjunk ujra papirt a jobcentrebol az NI-rol, pl.

@charlieharper: pl. nem jar iskolaba. A gyamugy meg kb utanadnyul. Olvass ebbe bele: bodnarcsalad.blogspot.co.uk/2012/02/vigyazz-gyerekcsempeszek.html

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: ahogyan ha azt mondom a szolgaltatom, akkor sem arra gondolok, hogy az en tulajdonom.

Muscari 2013.02.02. 16:24:20

@tanato: Én csak azt nem tudom, hogy ezt hogyan fogják kivitelezni. Elvileg EU-s állampolgárok között nem lehet különbséget tenni. A kezdeti időszakra meg nagyon jó megoldás az otthon kiváltott EU-s betegkártya, alapból úgyis csak sürgős esetben megy az ember orvoshoz. Ha azonban valaki krónikus beteg és ezért állandóan gyógyszert kell szednie, akkor nem tudom, mi van, ill. mi lesz vele.

2013.02.02. 16:25:40

@deputy sheriff: kezenfekvo.
1. Aki siman csak menni akar, nem akar munkaengedelyek, stbvel foglalkozni, beszel angolul, ez konnyu.
2. Europaban meg mindig itt lehet a legjobbat keresni (nem tudom a benchmarkot az osszes szakmarol, de IT igen).
3. ez a vilag kozepe. The sun never sets on the British empire :))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 16:26:05

@deputy sheriff: valoszinuleg abbol az okbol, hogy angolul beszel valamennyire, megiscsak EU, nem egy vagyon kikoltozni, de USA-ba nagyon nehez bevandorolni, vagy sokaig illegal leszel. Valakinek az illegalitas belefer, akinek nem, az nem megy oda.
Sok oka lehet, miert epp UK. Valoszinuleg mas orszagokba pont a nyelvtudas hianya miatt mennek kevesebben, pl. a sevedkhez, norvegokhoz, vagy akar a hollandokhoz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 16:35:22

@kikiva: "TB: van egy bejelentőlap, amit el kell nekik küldeni elvileg 15 napon belül, ahogy eljötél otthonról. Sőt- ha eltelik idő az otthoni felmondásod és a kijövetel között, arra az időre elvileg fizetned kell a kb. 6000 Ft havi minimum tb díjat (mint pl annak aki nem dolgozik otthon)." Ez nem igy van. 15 napon belul kell bejelentened, hogy itt munkaba alltal, nem egeszen ugyanaz a ketto. Es az otthoni munkaviszonyod vege utan meg 45 napig biztositott vagy, addig nem kell fizetned.
Igy lehetett, hogy november elejen jottem ki, dec 31-ig meg magyar munkaviszonyom volt, es februar 15ig meg biztositva voltam.

deputy sheriff 2013.02.02. 16:38:14

@charlieharper: Hat nemtom, nekem ha lenne ket vegzettsegem es meg mindig Magyarorszagon lennek, akkor olyan helyre akarnek menni, amiben van egy kis kaland, meg egzotikum. Pl Ausztralia. :P
Szorfos csajok, koala macik es jo messze van Magyarorszagtol. Es nem hasznalnak 18 fajta akcentus egy varoson belul. :P

Muscari 2013.02.02. 16:40:00

@kikiva: éppenséggel az Ofsted riportokat is érdemes böngészni, nem csak, sőt nem feltétlenül a közelség miatt kell iskolát választani, bár az azért ajánlatos, hogy annak a councilnak a területén legyen, ahol laksz, de ez sem kizárólagos.Csak épp a helyi lakosok élveznek elsőbbséget. Amit viszont ki akarok hozni az egészből, hogy a sulik közt van sok nagyon pocsék, én pl. kifejezetten végigböngésztem az értékeléseket, ezek elég részletekbe menőek és jó összehasonlítási alapot adnak.
Három sulit lehet megjelölni, de ha nincs náluk hely, az önkorm. mondja majd meg, hova veszik fel a gyerkőcöket. Ez ellen persze lehet fellebbezni, ha nem tetszik, van várólista is, de azt tudni kell hogy egyre több a gyerek, úgyhogy várni nem nagyon van mire.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 16:41:46

@deputy sheriff: Ausztraliaba nagyon sok penz kell, plusz vizum, nem olyan egyszeru. Bobsys pl. tudna rola meselni.

@VHB: kicsit ellene vagyok a hitelkartyaknak, de utananezek. Koszonom.

2013.02.02. 16:43:46

@deputy sheriff: a koala maci budos es hosszu kormuk van. TV-bol cuki, megfogni mar nem annyira. Egyebkent a lajhar csaladjaba tartoznak (egy kis erdekesseg).
Szorfos csajok ok, de az anyukanak a 3 lanyaval ez lehet, hogy nem palya. Az ausztral csajoknak a fejuk mind ki van szivva a naptol.
Masik, Ausztraliaba hosszabb intezni a kimenetelt, engedelyek, stb miatt. Nem mindenkinek jon be a 45 fokos meleg Sydneyben. Rohadt messze is van. Draga hazalatogatni a harmadik lanyahoz es az anyjahoz.
18 fajta akcentus csak azert van egy varoson belul, mert annyi fele bevandorlo van. Ez igaz San Franre is, vagy NY, nem angol sajatossag.

Muscari 2013.02.02. 16:46:42

@charlieharper: gyakorlatilag a jegyző tartja nyilván az iskolaköteles gyerekeket. Ha az nem jelenik meg az iskolában, az iskola jelenti a jegyzőnek, a jegyző a gyámügynek és megy a bünti a szülőnek. Röviden így mükszik.
Az én lányom úgy van itt, hogy a suliban kértük a jogviszony szüneteltetését és ezt a határozatot az igazgató megküldte a jegyzőnek is. Annyit kell tennünk minden évben, hogy ezt újra megkérjük és küldünk egy pecsétes igazolást az itteni iskolából. Így békén hagynak.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 16:47:50

@charlieharper: semmit és főleg semmi közük hozzá
engem a sulititkár fenyegetett finoman meg, mert azt gondolta, h kapok Mo-ról csp-t, mivel nem kaptam, ezért nem is ijedtem meg, ennek folyósítását tudná a hatóság megszüntetni, ha az iskolaköteles gyerek nem jár suliba
de ezen is lehet segíteni, ha becsatolod a kinti suli igazolását, h jár

Mrs. Clayton 2013.02.02. 16:50:37

@deputy sheriff: nyilván mert itt van ismerőse, gyerekekkel egyedülállóként én se szívesen mentem volna Németországba, még ha németül jobban is beszélek, mint angolul, mert ott nem volt egy árva lélek sem, akit ismertem

deputy sheriff 2013.02.02. 16:52:12

@charlieharper: Mar simogattam lajhart a pesti allatkertben, nekem az is elmeny volt :))
Lehet az Ausztral szorfos csajoknak ki van szivva a fejuk, de az angol csajoknal mar csak a pakisztani ferfiak rondabbak.
De az OP kedveert tuti vannak kiszivott feju szorfos pasik is.
A 18 akcentust nem Londonra ertettem (ott olyan 50 korul saccolok), hanem egy atlagos videki varosra :)
A tobbivel egyetertek. (En mondjuk megis belevagnek).

2013.02.02. 16:52:37

@hagyma: Nalunk van a 0. hosszusagi fok, tehat mi vagyunk a vilag kozepe :)) Na, most inkabb nezek egy kis focit.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 16:59:31

@deputy sheriff: elárulom neked, h friss bevándorlóként fel sem fog tűnni, max mindenki furcsán beszél, ugyanakkor ez neked előny is, mert te is furcsán fogsz beszélni, kb fél év után fel sem tűnik
ok, múltkor beszéltem vmi indiai/pakisztáni egyénnel telefonon, aki kb 3 szót tudott angolul, 3 perc után le is raktam a kagylót olyan ideges lettem,mert ő hívott

2013.02.02. 17:02:01

@deputy sheriff: Az angol csajoknak nem a fejuk ronda, hanem az alakjuk. A labuk olyan, mintha allandoan lovon ulnenek. Egy O betusablonnal pontosabb a labuk. Emelett meg kozonsegesek is es koszosak. Az egyik ismeros angol csajnak segitettunk festeni a lakasat. Amikor elhuztuk az agyat, mogotte talaltunk ugy kb 2-3 eve rohado almacsutkat, tejes dobozt, evjarat szerint 3 eves, es nehany uveg bort. Mindez persze jo poros padloszonyegen. Az angoloknak egyekbent ez beteges maniajuk. Jobban, mint az USA-ban, bar ott is mar mar beteges a szonyeg mania.

2013.02.02. 17:06:12

@deputy sheriff: es meg valami. Sok angol csaj el van hizva, mint a diszno, de meg igy is kevesebb a dagadt nalunk, mint a Mason-Dixon alatt.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 17:07:08

azt nem tudom, h milyenek az angol lányok, mert nem voltam még egy lakásában sem, ellenben az általános iskolai tanár néniket, akiket ismerek, sztem komoly alkohol problémával küzdenek, meg úgy egyáltalán, az angol középosztály szerintem rengeteg alkoholt fogyaszt, úgy mint bort, kollégáimat látom, hallom, boltban is látom, h karton számra veszik a bort, magyar ismerősömet is kérdeztem, h ő hogyan látja és ő is azt mondta, h igen, ez jellemző h este apu, anyu benyom egy-két üveg bort, minden este
én már fontolgatok egy borkereskedést

2013.02.02. 17:12:38

@Jess G: En is csak ugy voltam angol lany/"holgy" lakasan, hogy a felesegem ismerose, akinek rajott a "kifestem a lakast, mert elhagyott a ferjem" mania. A lanyomnak a baratnoit es az o anyukajukat ismerjuk. Az alkohol benne van az angol kulturaban igen erosen. A munkatarsaimmal csutortok altalaban pub este. Valamikor megyek, de altalaban nem. Kifejezetten networking pub-ok is vannak, ahol a professzionalis szfera ismerkedik egy pohar merlot vagy egy pint mellett. Azokra erdemes menni.
A koszossagrol, eleg, ha felszallsz a vonatra vagy a metrora. Rogton leszurod a tapasztalatot.
Az igenyes borkereskedes abszolut nem hulyeseg. Csak legyen valasztek!

Az_emigráns · http://orszagelhagyo.blog.hu 2013.02.02. 17:17:27

Üdv!

A posztban feltett kérdések többségére (előkészületek, itthoni és kinti teendők, munka-, és albérletkeresés, TB, lakcím, kitelepülés... stb) össze vannak szedve a válaszok, csak a blog nem engedi belinkelni az oldalt. Amennyiben a posztolót, vagy bárki mást érdekel, írjon üzenetet és küldöm a linket.

Sok sikert!

Muscari 2013.02.02. 17:25:02

Az iskolához még egy kicsit. Ha jól vettem ki, a gyerekek év közben fognak érkezni. Tehát ha már a council felé le vagytok jelentve, mint lakók, meg kell keresni a honlapjukon az in year admission című mutatványt, lehet, hogy valahova már online is lehet jelentkezni, nekünk még le kellett tölteni és levélben elküldeni. aztán várni több hetet a válaszra, mert nem kapkodják el. Az önkormányzat honlapján is lehet iskolákat nézegetni egyébként, az értékelések is elérhetők innen is. Nem kell félni az egyházi iskoláktól sem, nem erőltetnek a gyerekre semmit, nincs kötelező mise vagy istentisztelet, csak a lehetőséget biztosítják. Hittan meg minden iskolában van amúgy is, vagyis ez nem hittan igazából hanem inkább nevezném vallásismeretnek.

Ha nem akarod végig járni a végleges kijelentkezéssel járó tortúrát otthon, akkor is el el kell rendezni az iskola dolgát, ehhez az iskolaigazgatókkal kell először beszélni, általában rendesek. Egy kérvényt kell írni, amiben kéred a tanulói jogviszony szüneteltetését. Ha persze szeretnéd, hogy a gyerekek az otthoni tananyagot is tanulják, arra is van lehetőség, lehetnek magántanulók, de akkor félévente haza kell menniük vizsgázni, plusz tanulhatnak duplán. Nálunk az igazgató ezt akarta először ránk erőltetni, de mi úgysem tervezünk visszamenni, úgyhogy minek gyötörjük feleslegesen a gyereket.

SilentDreams 2013.02.02. 17:26:40

@Az_emigráns: www nélkül próbáld, minap úgy sikerült hasonló esetben....

Mrs. Clayton 2013.02.02. 17:29:40

@charlieharper: főleg arra építem az ötletemet, h eddig ha megkérdezték honnét való vagyok és mondtam h magyar, rögtön jöttek a borral, meg legutóbb a türküly vine volt, amit említettek, gondolom ez meg a pálinka lehet
sőt ahol legelőször munkát kaptam itt, az egy német alkatrészgyártó cég, aminek itt is és Mo-n is van gyára, ott a kamionsofőrök rendszeresen kartonszámra hordták be az egri bort és el voltak tőle ájulva

Rebarbaraa 2013.02.02. 17:30:18

@Jess G: Kiveve ha a kulon elo szulo az illeto. pl: szulok elvalnak, gyerekek anyanal maradnak, birosag altal jovahagyva, apa dobbant kulfoldre. A Mo-torvenyek szerint aaz apa szuloi jogai igy szunetelnek. Ebben az esetben az anya egyedul donthet arrol, hogy hogy Mo-n vagy mashol neveli fel a gyerekeit. Hallottam mar olyanrol, hogy az kulfodre dobbantot apuka meg akarta akadalyozni a hatrahagyott csalad emigraciojat. Hat nagyon tevesen gondolkodott:)

Az_emigráns · http://orszagelhagyo.blog.hu 2013.02.02. 17:30:56

@SilentDreams: www nélkül próbáltam, de így is tiltott linkként értékelte... Mindenesetre köszönöm a segítséget

Üdv!

2013.02.02. 17:35:26

@Jess G: jesszuss! Csak nem Swindonban vagy a BMW-nel?

LittleG (uk) 2013.02.02. 17:38:03

@Muscari: Két szobás-t vagy két háló+nappalis-t?

És ha összesen három felnőtt és egy gyerek van, akkor meg 3 háló+nappalis lakást kell kivenni?

(köszi)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 17:38:23

@VHB: ird meg pontosan melyiknel nincs, lloyds avios creditnel kulfoldi vasarlasnal pl:2.95% of the amount of the sterling transaction value. Szerintem nem egyedi eset.

Muscari 2013.02.02. 17:39:52

@Rebarbaraa: Itt ugye a legkisebb gyerek apukájáról lehet szó. Minden azon múlik, hogy milyen a szülők közötti viszony, mert ha keresztbe akar tenni, akkor bizony keresztbe tud, de keményen. Az a legjobb, ha írásba adja, hogy hozzájárul a gyermek külföldre költözéséhez. Ebből lehet vinni egy másolatot az iskolába is, főleg, ha tudják, hogy a szülők elváltak.

Mrs. Clayton 2013.02.02. 17:40:37

@Rebarbaraa: tévedsz, azapa szülői jogai ettől egyáltalán nem szünetelnek, ahhoz h ebben a kérdésben állást lehessen foglalni tudni kellene, h a bíróság pontosan kinek ítélte a szülői felügyeleti jogot, attól, h az anyánál helyezték el a gyereket, még nem következik, h az apának ne lennének jogai vagy akár felügyeleti jog ne legyen
a lényeg a Hágai Egyezmény, amelynek mind Mo, mind UK részese, ha 16 éven aluli gyereket egy szülő a másik beleegyezése nélkül bármely részes ország tagállamába visz, akkor onnét a gyámhatóság visszahozatja/hathatja

2013.02.02. 17:46:16

@Jess G: szereny velemenyem szerint a vilag legelb@szottabb varosa. Eppen sajnalni akartalak volna. Ezek szerint, nem kell sajnalni :))

tanato 2013.02.02. 17:52:49

nem ment át a komment

Mrs. Clayton 2013.02.02. 17:57:30

@charlieharper: nem, bár megmondom őszintén h kedvem lenne a szintén swindoni honda gyárban dolgozni, de akkor erről leteszek
személy szerint Brighton v egyéb nagyobb déli városok vonzanak
szerelmem Newquay, de Cornwallban állítólag nem sok jóra számíthatnék

tanato 2013.02.02. 17:58:35

@Muscari: Na akkor még egyszer:két dologról van szó,az egyik az orvosi ellátás megvonása a még munkát nem talált k.-európai bevándorlóktól,a másik dolog meg az hogy ha három hónap elteltével nem jut munkához ugyanezen réteg, haza zsuppolják,őket Természetesen teljesen világos hogy kik vannak a célkeresztben,de nem volna elegáns a britek részéről a nyílt rasszizmus felvállalása,ezért ezeket az antidemokratikus és unióellenes intézkedéseket "terítik" az össz.- kelet európai népességre.Ha ezt bevezetik,leginkább a tisztességes,de három hónapig még munkát nem találó k.európai bevándorlókat fogja ez leginkább sújtani és azok akiket nem óhajtananák ott látni azok meg minden bizonnyal illegálisan ott fognak maradni.

DieNanny CH 2013.02.02. 18:07:00

@tildy:):
Hát, elolvastam a gyámügyes oldalt. Röhej! Hogy környezettanulmányt végeztetnek a külföldön élő családnál. hogy megfelel-e a lakás, van-e elég pénzük gyereket nevelni???????
Van Pesten egy család, akik 2 gyerekkel egy 35 m2-es lakásban laknak. Őket miért nem ellenőrzik??? Vagy még másik minimum 100ezer rossz körülmények között élő családot??? Csak a külföldön élő érdekli őket? Örüljenek, hogy eljöttek, egy gonddal kevesebb!
Mennyi hülyeségre költik az adófizetők pénzét!!

SilentDreams 2013.02.02. 18:07:09

@Jess G: Mi a baj Cornwall-lal? Munkalehetőség kevés?

Nekem anno az Oxford - Reading környék bejött, Londontól elérhető messzeségben, de mégis "vidéken", szép tájakkal.
Ha déli tengerpart, akkor pl. Weymouth jöhetne :)

Mrs. Clayton 2013.02.02. 18:10:04

@SilentDreams: semmi, Cornwall gyönyörű, de az ország szegényebb része

Muscari 2013.02.02. 18:11:04

@LittleG.: Két háló plusz nappalist. Itt ha úgy hívják 2 bedroom flat, az 2 hálót meg nappalit jelent. A további gyerekeknél a nem is számít, mert azonos neműek lehetnek egy szobában, de külön neműek nem. Na, gondolhatod, mi illegalitásban élünk:-). Sokan csinálják egyébként, hogy letagadják a gyereket és úgy bérelnek egy hálószobásat, csak vigyázni kell, hogy ne bukjanak le. Mondjuk vidéken ez az egész nem akkora probléma, de mi Londonban lakunk és jelenleg nem tudunk heti 250 GBP-fizetni plusz rezsi plusz council tax. De igazából a ha a landlord belemegy, nem nagyon lehet lebukni szerintem

2013.02.02. 18:11:53

@Jess G: tudod, kinek a pap, kinek a ....
Brighton nekem is tetszene szerintem. Mi azert maradunk, ahol vagyunk :)

DieNanny CH 2013.02.02. 18:12:57

@Az_emigráns:

Tedd be a www. - nélkül! Akkor nem linknek érzékeli!

Muscari 2013.02.02. 18:14:28

@Muscari: Most látom három felnőtt egy gyerek volt a kérdés, hát az sajnos 3 bedroom flat alsó hangon :-(

DieNanny CH 2013.02.02. 18:14:43

@SilentDreams:

Na, már megint előbb írok, aztán olvasok... Megelőztél!

Mrs. Clayton 2013.02.02. 18:17:01

@Muscari: nézd, nekem 2 gyerekem van, különböző neműek és 2 bedroom, mindenki a councilnál bejelentve, szóval engem nem lőttek fejbe amiért a nappaliban alszom

SilentDreams 2013.02.02. 18:17:34

@Muscari: Ha a 3 felnőtt dolgozik is, akkor ez még nem olyan nagy baj, sőt, mert a 3 bedroom flat nem kerül 3x annyiba, mint egy 1 bedroom flat, így jobban is kijönnek annaál, aki egyedül él. Ha viszont nem mindenki dolgozik, akkor már húzós, hogy hogy hozzák ki a havi bérleti díjat...

Muscari 2013.02.02. 18:21:42

@tanato: értem, köszi, vagyis nem értem. Ha három hónapig nem talál valaki munkát, akkor kitoloncolják? És mitől számít a három hónap, a kiérkezéstől, vagy attól a naptól, hogy NI numbert kért valaki? Azt hiszem, az ördög a részletekben lakozik, de szerintem ezek nem éppen EU kompatibilis megoldások.
Az sajnos tény, hogy a jóléti rendszert sajnos nagyon sokan kihasználják, a bevándorlók is. Vagy inkább visszaélnek vele, ez jobb kifejezés rá.

kikiva 2013.02.02. 18:22:07

@Muscari: sajnos Angliában dolgozó tanárként azt kell mondjam, nem feltétlen kell hinni az Ofsted riportnak, mert néha olyan hozzá nem értő emberek jönnek, mint inspectorok, hogy az már fáj. Sőt, nagyon sok esetben igen könnyen át lehet 'verni' őket nagyon sok minden lepapirozásával, amire azért van példa bőven. NEM, én nem csaltam-,mielőtt valaki meggyanúsit, hogy 'jó magyarként'-, mikor jöttek, de tudok számtalan olyan esetről, aki igen. A régi iskolám pl 2009-ben 'satisfactory-'t kapott, amivel én teljesen egyet értettem 2 hét ottlét után, viszont 2 hete meg 'good'-ot, holott semmi nem változott-hallva régi kollegáktól-, sőt...
Ellenben olyat is hallottam tanár barátoktól (majd mind tanár), hogy volt amikor azért nem kaptak csupán 'outstanding'-et, mert nem volt medencéjük (mint special school - ami pedig egyáltalán nem feltétel).

Szóval csak azt próbálom mondani, hogy óvatosan az Ofsted riportra hagyatkozással... én inkább elmennék megnézni a sulit személyesen és beszélnék az igivel, meg kérnék egy körbevezetést...- ha van rá mód

Muscari 2013.02.02. 18:25:14

@Jess G: nem is arról van szó, minket sem lőttek fejbe. De nem találunk landlordot, aki kiadna nekünk hármunknak 1 bedroomos lakást. Úgyhogy most sokkal jobb helyen, egy stúdióban lakunk :-)

Mrs. Clayton 2013.02.02. 18:28:49

@kikiva: hát sztem ettől még mindig nem lenne a szülő okosabb, ilyenkor azért megy a nyalizás, meg a jópofizás
bár a mi igazgatónk egyébként is egy eszményi alak, aki a gyerek elhagyott vacak játékát két napig kereste, meg vigasztalta a nagyit, aki nem tudott aludni, mert a gyerek se tud
ellenben az alvós macit elhagyta, amit cseszett megkeresni
azért ha a tanulmányi átlagot, meg a felvételi eredményeket nézi az ember, akkor azért reprezentatív, h mit írnak a suliról

kikiva 2013.02.02. 18:29:26

@tildy:):
biztos így vannak a szabályok, nem tudom. Én csak a tb-től jött levelekből próbáltam kiguberálni a mondnandójukat, arra támaszkodom.
Mindenesetre szerintem megéri nem sokáig húzni a 'TAJ szám ideiglenes szüneteltetés' kérelem beadását, mert a NAV igencsak packázós kedvében van mostanában (próbálnak pénzt és büntiket kicsikarni mindenkiből)... és nem egyszerű külfödről felhívogatni a roppant segítőkész ügyintézőket.

Persze felmerül a kérdés a posztírónál, hogy valamilyen biztosítás azért nem árt az átmeneti időszakra (= otthon már nem biztosított még a 45 nap keretében sem, UK-ban meg még nem) -ugyanakkor ha jól tudom itt jár az ellátás alanyi jogon, de erre nem vennék mérget, mert nem egyszerű kibogarászni az NHS website-ról.

Muscari 2013.02.02. 18:34:07

@kikiva: szomorúan hallom, de gondolom, azért ahol többségben vannak az "outstanding"-ek, az azért biztosan jobb, mint ahol a "satisfactory"-k. Azért jó a te véleményedet is hallani. Írhatnék neked privátban esetleg? Lenne néhány kérdésem, ha nem probléma neked, van ugyanis néhány dolog, amivel nem igazán vagyok megelégedve a sulinkban, de nem tudom, mit tegyek.

Muscari 2013.02.02. 18:38:50

@Jess G: utasított már el magánszemély is, úgyhogy nem próbálkoztunk tovább. Sajnos a hirdetések többségét is ügynökségek adják fel. Azt mondod, azért mégis érdemes a privat landlordoknál próbálkozni?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 18:41:06

@kikiva: nyugi, mint irtam nem konzisztens a rendszer a NAV-nal, hiaba lett korabban az OEPnek lejelentve az itteni egeszsegbiztositas, a NAV meg ettol fuggetlenul kuldott fenyegeto levelet, hogy en ezt meg ezt elmulasztottam, nem tettem meg.
Azt mar nem is mondom, hogy az S1-et a NAVnal nem ismertek elsore, de ha azt mondtam europai egeszsegbiztositasi kartyamrol tudok nekik fenymasolatot kuldeni, azt meg siman elfogadtak....

@SilentDreams: ugy, hogyha egyikuk relative jol keres. Ha a bevetal talan 45%-t nem haladja az albidij, akkor nincs gond.

@Muscari: ez erdekes lesz, ugye tobben vagyunk, vagy 3 honap vagy azutan talaltunk munkat, mareszt megneznem, az araboknak neki mennek-e ilyen teren, marmint ugye sok esetben naluk nem szokas( vagy nem lehet) a nonek dolgoznia.

Egyebkent a bedroom limit torvenyileg van itt, ha jol tudom.

ffüttyfürütty 2013.02.02. 18:48:32

@Világpolgár2012: Köszönöm, fogtechnikusi szakképzést néztem, GCSE-t írt (matek, angol és tudományok). Még jó hogy Mo.-n is pont most buherálták meg a szakképzéseket. :/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 18:56:06

@charlieharper: meg a foldnek sem, nem a vilagnak
itt cask holnap less football, nade az less a nem semi GO 49-ers

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 18:58:21

@charlieharper: szakitas utan minden, de minden no nagytakaritast vegez a lakasban, es majdnem mind ki is festi utana

M. Péter 2013.02.02. 19:07:17

@kikiva: Ha letelepedési céllal jössz, akkor a érkezésed napjától jogosult vagy az NHS-re.

fasor6 2013.02.02. 19:12:05

@Jess G: Brighton szuper, mi itt vagyunk. Pezsgo kulturalis elet, munkalehetoseg, tengerpart,. jo iskolak, egyetemek, kis tavolsagok, lehet gyalog, vagy biciklivel kozlekedni, nagyon jo (es draga buszkozlekedes). De allitolag a lakhatas olyan draga, mint London.En nem tudom osszehasonlitani, de tenyleg szornyu draga.

M. Péter 2013.02.02. 19:18:25

@Muscari: 10 év alatti gyerek aludhat más neművel egy szobában, ez nem gond, az sem, ha azért alakul egyébként olyan helyzet, amely egyébként törvényellenes lenne, mert időközben betölttötte a 10 évet valamelyik gyerek. A nappali is beleszámít a szobák számába, ahol elvileg aludni lehet. Ha viszont törvényellenesen túl sokan laknak a bérleményben, a bérbeadót büntethetik meg.

LittleG (uk) 2013.02.02. 19:24:24

@charlieharper: mármint mi a baj Swindonnal? :)

SilentDreams 2013.02.02. 19:26:19

@LittleG.: Már régóta várom, hogy megtudjuk.... Még nem voltam ott, de vonattal már elmentem mellette párszor :)))))

Világpolgár2012 2013.02.02. 19:26:43

@ffüttyfürütty:
Az érettségi az A-levelnek felel meg, ami magasabb szint, mint a GCSE, így azzal nem lehet gond. A tantárgyakba sem szoktak általában belekötni, de ezt megint jobb az iskolával megbeszélni. Nekem volt angol, matek, történelem, külker és magyar, de ebből a külker és magyar nem is érdekelte őket, elég volt a három másik. Az Unióból jötteknek általában az angol tudást sem tesztelik.

Muscari 2013.02.02. 19:28:44

@M. Péter: köszi az infót. Szóval a landlordok ezért félnek belemenni az ilyesmibe. Milyen jól informált vagy egyébként :-)

LittleG (uk) 2013.02.02. 19:31:47

@SilentDreams: Hát, a 3. felnőtt azért lenne, hogy vigyázzon a gyerekre, úgyhogy ketten dolgoznánk..

Van még dilemmám: vidéki nagyobb város (kicsit nagyobb fizu) vs. vidéki kisebb város (kisebb fizu.) A fizetések szerintetek követik az albérletárakat, illetve, tudom, hogy igen, de olyan mértékben, amekkora fizubeli eltérés van?

Egy 10,00-30,000 lakosú markettown egy családnak túl kicsi? (suli, orvos/kórház, hivatalos intézése szempontjából).

(Nyugis élet nem baj, szórakozóhelyekre nincs igény, max. egy kávézó, ilyesmi)

ffüttyfürütty 2013.02.02. 19:31:54

@Világpolgár2012: Én meg azt hittem a GCSE az érettségi. (angolból meg nem érettségiztem) :)

LittleG (uk) 2013.02.02. 19:34:49

@Muscari: ha ez facebook lenne, ezt lájkolnám :)) De a stúdióban a landlord tudja, hányan vagytok?

Csigataposó 2013.02.02. 19:58:34

@hagyma: Tildy nekem meg az a vizsgam mar akkor megvolt mikor te meg nem is voltal itt. ;)

Ugyhogy en vagyok itt az onjelolt expert. Szoval ittene titeket meg mindenkit helyesbitek. Kb potnosak a dolgok egy lenyeges dolgo.
Lakcim otthon senkinek semmit nem jelentesz be es kesz. Hivatalosan be kell jelenteni ha hoszabb ideig itt tartozkodsz, de semmi negativuma nincs a nem bejelnetesnek szoval kar veszodni vele. Ellenben ha angol lakos (nem allampolgar) akarsz lenni a magyarhatosagok szerint akkor annak szamodra mindenfele negativ kovetkezmenye van (pl nem lesz szemelyid) mig ha nem szolsz nekik annak semmilyen kovetkezmenye nincs. Szoval ugy erdemes angol lakossa valni, hogy kozben magyarorszag szerint magyar lakos vagy szep allando lakcimen a BP. Csokarparo utca 7-ben vagy hol. Es ez nem csak az en meg Birca fele anarchista velemeny. Nekem ezt konkretan a londoni magyar konzuli fotanacsado mondta telefonba, hogy kb. semmi ertelme nincs magyar lakcimet megszuntetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.02. 20:02:42

@Taxomükke: ide ne, eppen elegen vagyunk
@Csigataposó: hat mondjuk en sem ertem, minek ez a nagy adminisztracio, mikor Uniorol beszelunk...
elkoltozok oszt jonapot

deputy sheriff 2013.02.02. 20:15:17

@Taxomükke: Hat ha akar, bar itt nincsenek koalak, meg kiszivott feju szorfos nok.

kikiva 2013.02.02. 20:26:48

@Muscari: persze: kikiva@freemail.hu

-bár nem ígérem, hogy azzonal tudok részletesen mindenre válaszolni. :)

2013.02.02. 20:34:39

@LittleG.: lepra telep. Arrol hires, hogy ott a legnagyobb a "teenage pregnancy" egesz UK-ban. KB a Havanna lakotelephez tudnam hasonlitani, bar azt kevesbe ismerem, csak hirbol, es ezennel elnezest a Havanna lakotelepiektol.

2013.02.02. 20:36:01

@hagyma: a nagytakaritasnak meg csak csak van ertelme. Cuccok kidobasanak. De a festesnek?
Arsenal-Stoke: 1:0

2013.02.02. 20:37:14

@deputy sheriff: vannak ott is kiszivott feju szorfos nok, menj csak le CAba.

Furos 2013.02.02. 20:39:50

@charlieharper: varom a MOTD-t legyszi ne kozvetits :)

2013.02.02. 20:44:35

@Furos: bocs. hetfotol Super Bowlt veszek fel.

goAus 2013.02.02. 20:46:42

@deputy sheriff: Ausztráliába kimenni annyi lenne nekik anyagilag, mint Angliában egy évnyi szállás... nagyon nehéz lett a vízum, induláshoz 3-4 milla kell alapban. Anglia jó, ha az élősködöket is sikerülne kiűzni onnan, egy szuper hely lehet a jövőben.

Furos 2013.02.02. 20:51:35

@charlieharper: En Six Nationt neztem egesz delutan :)

Allicsh 2013.02.02. 20:59:44

Én a magyar bankszámládhoz még azt
javasolnám,hogy igényelj internet bankot.
Kintről is könnyen rátudsz nézni a számládra.

chocco channel 2013.02.02. 21:15:25

@mepew: Mikor probaltatatok a Llyods'nal? 6 eve eleg volt a lakcim, viszont minden mas banknal kertek munkahelyi jogviszont.

Myl 2013.02.02. 21:21:00

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a sok és számomra értékes választ, amit megírtatok. Legszívesebben mindenkinek külön választ írnék a kérdésére, de legfőképpen külön "köszönöm"-öket a sok segítségért. A teljesség igénye nélkül:
Hagyma: remélem kellemesen kipihented magadat. Azért Anglia, mert már vki szépen megfogalmazta (nincs túl messze, Eu, angol nyelvtudás stb.), és azért döntöttem a "menni" mellett, mert sem szakmailag sem egyéb téren (ez alatt érthetsz anyagit is, de nem csak arra gondolok) nem látom az elkövetkezendő időkben az esélyt arra, hogy előbbre juthatok, vagy a gyermekeimnek biztosíthatom a normális élhető életet.
Saman: köszönöm az építő válaszod, olvasom a blog-od, s igen, érdekel az ajánlatod.
Chocco C.: Coventry, s nem segélyből akarok élni, viszont nem akarom, h egy-két hónap kinttartózkodás után a magyar hatóságok megbüntessenek, főként a gyerekek miatt.
Sokan írtátok a sulikkal kapcsolatos és az egyéb tájékozódási link-eket, köszi, mindet nézegetni fogom, hasznosnak találtam.
Stacey:Igazán csajos dolgokra eddig nem is gondoltam, jól jött az infó:))
Rebarbaraa:voltam kint 2 hetet tavaly aug.-ban.O2-es kártya már begyűjtve. :)
S már nem emlékszem ki is kérdezte pontosan, de a Lányokra visszatérve: A kicsi apukájá nem ellenzi a költözést. Mivel nem voltunk házasok, nincs sem gyámügyes sem bírósági gyermekelhelyezési papírunk, és 3 hónapnál sűrűbben most sem jön a fővárosból látogatóba ide hozzánk, pedig csak 80km.
Tanári állást biztosan nem kapok majd, de később majd szeretnék ott is vendéglátást tanítani, mint itt.
Egyébként az akcentusokra visszatérve az írek és a wales-iek angolját értettem nehezen a nyáron, kirándulásaink alkalmával.
Mégegyszer: köszönöm amit tanácsoltatok, s az infókat is. Most megyek intézkedni. Határatkelő tudja az email címem, ha vkinek még eszébe jut valami, amit közölne velem. Szép estét, M.

goAus 2013.02.02. 21:43:25

@Myl: Sok sikert Nektek, alakuljon minden a vágyaitok szerint!:)

LittleG (uk) 2013.02.02. 21:47:21

@Myl: Sok sikert!

Ezt ismered?

Most épp átköltöztek Spanyolországba, de ők is Coventry-ben laktak, ha jól emlékszem, s nagyon klasszul összeszedett posztokat írt az amúgy újságírónő anyuka. (tele vannak hasznos infókkal)

LittleG (uk) 2013.02.02. 21:48:43

@charlieharper: Nahát.. Lehet erről vajon valahol olvani (illetve biztos, csak hol?) hogy melyek a "lepra városok" Angliában?

Pl. mondjuk egy crime map jó támpont vagy nem feltétlenül tükrözi a valóságot?

LittleG (uk) 2013.02.02. 21:49:35

@LittleG.: kimaradt a link:

3gyerekkel-irany-anglia.blogspot.ro

tanato 2013.02.02. 21:50:32

@Muscari: Szerencsére ez még csak tervezet,hogy mi sül ki belőle az a jövő zenéje.

chocco channel 2013.02.02. 21:58:31

@nigara: Elsokent kiemelem Norwich-ot. Alomszep varos, hihetetlen kedves emberek, remek kozbiztonsag etc. viszont nagyon nehez jol fizeto munkahelyet talalni. Nyilvan a jol fizeto mindenkinel relativ, de nalam £40,000/ev kezdodik. Vannak munkahelyek £18k-25k, ez kozepresz, viszont ebbol sincs sok. Minden ami alatta van, az lenyegesen egyszerubb, de azt fontos tudni, h a norwich-i emberek hihetetlenul kedvesek, viszont egy zart kozosseg.Velem mindig nyitottak es befogadoak voltak (mindenhol) de sok ember panaszkodik a zartsagukra.

Southampton- Azon tul, h egy elkepesztoen ronda (szamomra) es az epiteszete finoman szolva is silany, tele van igazi bunkoval a white trash nagy szamban kepviselteti magat. Ez egy joval nyitottabb kozosseg- talan mert itt nincs igazan kozosseg, mar puszta meretenel fogva- de akinek nincsenek igazan nagy igenyei annak tokeletes. A kozbiztonsag elfogadhato es munkahelyek is vannak (jol fizetoek es kevesbe jol fizetoek).

Most pedig a mennyei harmas, ahova soha semilyen korulmenyek kozott nem mennek; manchester, Birmingham, Leeds. A bunozes hihetetlenul magas, 5 angol baratom, akik ezeken a helyeken szulettek ezert koltoztek el, annak ellenere h ott szulettek. Nyilvan, nem arrol van szo, h odamesz es kirabolnak, de sokkal nagyobb eseleyed van ra mint mondjuk Norwichban.Rengeteg ember el ezekben a varosokban,anelkul h valami atrocitas erte volna oket, nyilvan ez mazli kerdese is de ezek azok a helyek ahova en spec. max latogatoba megyek.

Boston, Lincolnshire: Errol mostanaban rengeteget cikkeznek, leven a varost elarasztottak a Kelet-Europaiak, es a varos angol lakossaganak ertheto modon elege lett ugyhogy oda nem erdees menni.

Winchester, Hampshire: Alomszep kisvaros, de hihetetenul pici igy a munkalehetosegek korlatozottak. Habar vonattal csak 20 perc Southampton.

Holt: lasd Winchester.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, ez mind szubjektiv velemnyen , tapasztalon alapszik, tehat lehet, h mas mashogy eli meg ugyanezeket a helyeket.

chocco channel 2013.02.02. 22:06:42

@tildy:): O hat ezt nem tudtam...vegulis mindegy,de azert koszi, h szoltal:-)

moTmeN 2013.02.02. 22:09:51

@charlieharper: informatikus csak akkor kezdjen taxonomiai fejtegetesbe, ha venaja, vagy csaladtagja zooloogus. Hogyan lenne a koala (ami egy erszenyes emlos) egy csaladban a lajharokkal (akik az uj rendszertan szerint nem is csoportosulnak egy csaladba)?! :)

2013.02.02. 22:18:54

@moTmeN: :)) a possum nem lajhar magyarul? Nekunk azt mondtak ottan, hogy abban a csaladba tartozik. Latod, en mindent elhiszek:) akkor milyen csaladba tartozik ez a budos kis allat?

2013.02.02. 22:22:41

@LittleG.: a lepra telepeket, leirta Coco. Nagyjabol Manchester, Leeds, Bradford a Bermuda haronszog.
Nekem ezek mellett meg Swindon es teljes Eszak-Irorszag (johet a kovezes).
Van crime map, azok alapjan allapitjak meg az auto es hazbiztositasi premiumot is. Enellett meg erdemes nezni a council houseak aranyat es a teenage pregnancy aranyat.

M. Péter 2013.02.02. 22:23:34

@chocco channel: Nagyon rosszul tudod a helyzeted. A bűnözési statisztikákban Nottingham vezet, második Bradford, harmadik London.

2013.02.02. 22:25:37

@M. Péter: hat nem kell Hackneyba menni

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.02. 22:28:24

@DieNanny: "Hát, elolvastam a gyámügyes oldalt. Röhej! Hogy környezettanulmányt végeztetnek a külföldön élő családnál. hogy megfelel-e a lakás, van-e elég pénzük gyereket nevelni???????"

Igen, pontosan ezen nevettem en is hatalmasat, amikor megkaptam ezt az infot annak idejen. Az egesz egy formalitas. Csak kell nekik egy papir, amit az ember bekuld, hogy le tudjak fuzni a dossziedat. Anno en megkerdeztem toluk (emailben), hogy eljonnek Kaliforniaba kornyezettanulmanyra? :) Csak kellett nekik egy pecsetes papir, amit en krealtam (szepen leirtam, hogy a gyerek ellatasa, tanulmanyai stb. biztositva), lepecseteltettem a helyi kozjegyzovel, csatoltam hozza egy iskolai tanulmanyi ertesitot meg egy adobevallas masolatot, amin a nevem szerepelt, es elkuldtem az otthoni lakohelyem szerinti illetekes Gyamhivatalba. Ennyi :) Nem fognak utanjarni, es ellenorizni az adatokat:)

M. Péter 2013.02.02. 22:42:24

@charlieharper: Meg 10 másik kerületbe, mert a kerületeket külön-külön nézve Bradford után 11 londoni kerület következik a sorban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 22:45:45

@Csigataposó: csak huzom hagyma agyat, mert nagyon odavan, hogy o el a vilag kozepen. Pardon, tetejen :D De no problem.

Muscari 2013.02.02. 22:51:23

@M. Péter: tudsz valami linket küldeni erről? Nagyon megköszönném.

@tildy:): ő meg téged szekál a tejföllel :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.02. 22:51:25

@Csigataposó: aha, mond ezt annak, akit basztattak akkor, mikor volt magyar lakcime, de kulfoldon elve kulfoldi rendszamu kocsival ment haza (engem nem, leven nincs kocsink, de volt par ember, akivel elofordult) . Egyszer mar volt egy evig ilyen torveny, sosem tudhatod, kovetkezoleg miert kapott az aldast toluk. Inkabb jobb betartani a szabalyokat.

2013.02.02. 23:18:53

@M. Péter: oszinten szolva nem lep meg. A post code war fellegvara London. Viszont Nottingham elokelo helye meglepo. Illeteve az a meglepo, hogy Londont megelozi.

zopilote 2013.02.03. 00:04:00

@tildy:):
Hamarosan radobben majd a magyar allam, hogy milyen sokan hianyoznak a koltsegvetesbol,
- adobeveteli oldalon - es a 2/3 - os tobbseg segitsegevel meg fogja talalni a modjat
annak, hogy egy kis penzt sajtoljon ki az eltavozottaktol, vagy legalabb megprobalja
megkeseriteni az eletuket. Ha masban nem is, de ebben talalekonyak:) Pl bevezetik az
allampolgarsagi adot es az allampolgarsagrol valo lemondast pedig vagy lehetetlenne
teszik vagy hatalmas osszeg lefizetesehez kotik. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 00:16:01

@charlieharper: nem tudom miert festenek, de festenek basszus

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 00:20:26

@tildy:): ott hat
USA vs Anglia
hahaha:)
@Myl: Ok , ertem sok sikert, en a fiammal ertek egyet, ha ujrakezdes, akkor jo messzire, amerika ausztralia
Anglia nekem mar gaz, odasopri az osszes szemetet a szel
/elnezest nem sertes, mondas, nehogy valaki magara vegye, de van benne valami/

zopilote 2013.02.03. 01:01:54

@hagyma:
Azt hiszem, te a bevandorlasnak abban a szakaszaban vagy, amirol egy masik posztban
volt a kovetkezo hozzaszolas:
" Van ennél rosszabb szakasz is. Amikor az ember nekiáll belapátolni a személyiségébe az új
kultúra dolgait és "angolabb az angolnál". Jó hosszú idő egy ilyen folyamat. Van akinél sosem
kerül harmóniába az új közeg kultúrája és a személyiség. "
Csak igy tudom megerteni egyes kelet - europai bevandorlok rajongasat pl olyan degeneralt
sportokert (sport??) mint az american football vagy baseball:). Amerikaiabbak akarnak lenni
az amerikaiaknal:) Tul bekevertek magukat a " nepek olvasztotegelyebe ".

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.03. 01:25:20

@hagyma: Valamilyen szinten vicces , hogy mennyire jol hozod az ezzel kapcsolatos sztereotipiat:) vagy inkabb szomoru? Szerencsere nem mindenkin erzodik ez, deputy-n, o pl total korrekten kezeli a kulonbozo orszagokat, vagy csak egyszeruen fiatalabb, de felsobbrenduseg, na az legkevesbe sem erzodik tole.
Tehat lehet ezt ugy is csinalni, hogy nem erezteted, hogy a te, ti sejhajatokbol sut a napsugar.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:38:20

@zopilote: loszart
ennyin roviden
en a footballt a footballer szeretem, a baseballt meg a baseballert
az amerikai focit, amit Te degeneraltnak nevezel, na most nem fogom megkeresni hany orszag mennyi nezoje nezi
hidd el sok
en rajongok erte. imadom, annak ellenere, hogy kozepeuropabol szarmazom
hihetetlen mi?
@tildy:): hat jo erzes ez valahol. hogy I vagyunk a vilag legnagyobb hatalma
jol esik az egomnak:)_

moTmeN 2013.02.03. 01:42:37

@charlieharper: Nem, a lajharok elevenszulok. A posszum valoban erszenyes, sot a regi rendszertan szerint kevesfogu erszenyesek neven nevezett rendbe tartozik, ahogy a koala is, es ugy osszesen tobb mint szaz faj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:45:05

@zopilote: ja a bevandorlas abban a szakaszaban vagyok, hogy 15 eve itt elek
es 10 nap mulva allampolgar leszek:)
az egyesult allamok teljes jogu allampolgara
ebben a szakaszban, amerikai feleseggel es csaladfdal es ennyi ido utan....
amugy semi uj kultura
amerikat az europai feherek csinaltak
csaxolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:47:37

@charlieharper: az opossum nem lajhar
es annak idejen a telepesek ettek a roasted 'possumot rendszeresen
neha feltunik itt is a haz korul, a fiam le is fotozta, de en nem kivabnom az asztalomra

moTmeN 2013.02.03. 01:48:50

@hagyma: te nem valahol Eszak-Dakotaban elsz/oda koltozol, aminek kb annyi koze sincs az USA elsoseget biztosito allamokhoz (illetve az ott letezo cegekhez), mint Londonnak, vagy teszemazt Tokionak?

moTmeN 2013.02.03. 01:49:35

@hagyma: sot, az oposszum nem posszum, ha mar itt tartunk. Oposszumot meg nem emlegetett senki sem eleddig.

GepidaPampass 2013.02.03. 01:53:57

@hagyma: ...hogy verjem az étvágyadba!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:55:50

@moTmeN: elhetnek ott is de North Carolinaban elek, es az USA az USA azert vagyok itt, hat itt az opossum, meg a "possum erosen ugyanaz
igy nez ki
t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSaynM5VCG6ZId38af_uZ45ZmIKc4AuQ863A8jVfKgn-udOopHxSw

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 01:57:24

@GepidaPampass: en nem vagyok telepes es nem eszek patkanyfelet
es tudod hova verd
na oda

Daniel W. Mcload 2013.02.03. 02:00:42

@Len.Mag: Nem tudom válaszoltak-e, mert az alattad lévő hozzászólásokat nem olvastam, de AXA Bankszámlát ajánlok Magyarországon: számlavezetési-díj mentes.

zopilote 2013.02.03. 02:27:55

@hagyma:
Ilyen hozzaallassal inkabb ne menj vissza meg csak latogatni sem egy "europai feher" orszagba
mert kellemetlen elmenyeid lesznek:) Ott nem dijjazzak az " USA, USA Uber Alles" - t :) De
Del - Amerikan sem, sot kijelenthetem, Kanadaban sem, sehol az egesz vilagon:)
Itt csinalhatod, legfeljebb korberohognek:)
En is " csaxolok " :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 02:55:21

@zopilote: del amerikaba eszem agaban senincs
canadaba lehjet autrunk majd, ha ugy alakul
haza megyunk iden mert Mary latni akarja szulohazamat es edesanyamat
sose mondanam hogy USA USA uberalles, ezt te beszeled bele
Te degradaltad le amrika 2 legkozkedveltebb sportjat el sem tudva kepzelni, hogy valaki nem azert szereti mert attol amerikainal is amrikaiabbnak kepzeli agat, hanem mert egyszeruen szereti
ahogy szereti amerikat
hagy ooruljek mar, hogy ott elhetek ahol szeretek elni
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 02:57:10

@zopilote: amugy van europai nem feher osrzag is?
es oda mehetek?
es tudod ki nem tolja le, hogy korberohognek:)
hehe
nem vagyok nyugtalan meg nem 3 gripen vedi az orszagot az is teny

zopilote 2013.02.03. 03:06:49

@hagyma:
Nincs azzal semmi problema, hogy szereted az USA -t, orulok neki, hogy szeretsz ott elni.
Meg a sport szeretet is megertem. De azt mar sokan nem szeretjuk, amikor ilyeneket irsz:
" Anglia nekem mar gaz, odasopri az osszes szemetet a szel "
Meg ha viccnek is szantad, plussz megjegyezted hogy " de van benne valami " :)

zopilote 2013.02.03. 03:20:22

@hagyma:
" nem vagyok nyugtalan meg nem 3 gripen vedi az orszagot az is teny "
Erre a magaslabdara inkabb nem valaszolok, reszemrol a tema lezarva, szeretem a bekesseget,
nem vagyok nagy hive a " szajkaratenek " sem.
PEACE! :)

kék madár 2013.02.03. 05:17:26

@zopilote: ha hagymatol megkerdezed, milyen az ido megmondja hany nap mulva megy allampolgarsagi vizsgara.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 06:19:36

@kék madár: kozepesen hideg, kicsit esik , helyesebben hull a ho, es meg 11 nap

DieNanny CH 2013.02.03. 07:57:06

@zopilote:
"meg fogja talalni a modjat annak, hogy egy kis penzt sajtoljon ki az eltavozottaktol"

Tavaly ősszel már elkezdte! Beváltottam 1000 frankot, aminek a kezelési költsége 1200 Ft volt... Mi ez, ha nem "megadóztatása a külföldi jövedelemnek"?
Már lassan azon gondolkodom, melyik olcsóbb: eleve magyar bankszámlára utalni a frankomat, aztán váltsa át a bank, vagy a Tescós pénzváltóba menni?
(Magyar bankszámla kell a hitelem miatt)

Úgyhogy félévente ki fognak találni valamit, ami szinte csak a külföldről magyarhonba pénzt küldőket sújthatja.

2013.02.03. 08:15:40

@moTmeN: na, megneztem a lajhart a neten. Kepzavarban voltam. Elnezest:)
A koalanak van foga, lattam. Es azt is, hogy jol uszik.
Off van Ausban egy tigre sanctuary, halottal rola? A youtubeon ugy lehet megtalalni, hogy awesome pawsome. El akarok oda menni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.03. 08:57:00

@flash.gordon:

Nem. Ha jelented, akkor baj van, mert a gyerek külföldre lett víve a gyámhatóság tudta nélkül. Ha meg nem jelented, az iskola egyszerűen úgy tekinti, hogy át lett víve más iskolába.

Gondolod, hogy bárkinek is szóltam a gyerekeim kapcsán költözéskor?

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.03. 08:58:17

@zopilote: íratlan szabály: nem adunk tippeket a kormánynak.

zopilote 2013.02.03. 09:26:12

@Babette_:
Gondolod, hogy a kormany ide fog jonni tippekert?:) Na ne!!!:)

2013.02.03. 09:37:46

@zopilote: csak pletykabol tudom, de azt hallottam, hogy volt mar olyanrol szo, hogy a kulfoldon elo magyarok az eves fizetesuk x%-at fizessek be a magyar adorendszerbe, szolidaritasi adokent. Ugy tudom, hogy ez csak nehany elmebeteg agyaban fogalmazodott meg, semmi konkretum nem lett belole.

zopilote 2013.02.03. 09:54:35

@charlieharper:
Huuuu, ez kemeny!!! Elosszor azt hittem, vmi vicc:)

zopilote 2013.02.03. 10:11:29

@DieNanny:
Par eve volt volt kanadai dollar bankszamlam otthon, volt rajta par szaz dollarom, meguntam,
nem lattam semmi ertelmet fenntartani. Felmondtam a folyoszamlat es kertem vissza a penzem.
Nem tetszett neki, es maskepp nem tudtak kitolni velem, csak ugy hogy regi 50 dollarosokban
adtak vissza a penzem. Olyanban, amit mar 15 eve kivontak a forgalombol:) Hiaba mondtam
nekik, hogy ez nem jo, hajthatalanok voltak, oruljek, hogy visszakaptam a penzemet. Ettol
fuggetlenul en nem haragszom rajuk, ok ilyenek:)

DieNanny CH 2013.02.03. 10:19:56

@zopilote:
Hát, nem semmi! De honnan volt nekik régi dollárjuk? Bár elképzelem, az összes ilyen számlás ügyfél számára direkt megőrizték...

nigara 2013.02.03. 10:22:39

@tildy:): @Muscari: @M. Péter: @charlieharper: lakásbérlésre milyen website a legjobb?
A gumtree sztem sz.r, semmi normális keresési opció nincs, tehát gondolom, hogy lennie kell ennél jobbnak is :)

2013.02.03. 10:31:02

@nigara: @tildy:): a tildy berel, tole kerdezd. A rightmove-rol mondjak tobben, hogy jok, de nincs sajat tapasztalat. www.rightmove.co.uk

Csak akkor tudok segiteni, ha venni akarsz, de azt is mar tobb eve csinaltuk, ugyhogy biztos vannak abban is valtozasok.

zopilote 2013.02.03. 10:38:13

@DieNanny:
Nem tudom, lehet hogy ilyen alkalmakra tartogattak. Amikor itt bevittem a bankba, hogy
adjanak helyette rendes penzt, mindenki osszefutott, hogy - Jeee, ilyet meg nem is lattam!
illetve - Jeee, de reg lattam ilyet!:)) ( Szo nelkul kicsereltek azert ) Tavaly jott ki a legujabb
valtozata, ami plasticbol van - csak az erdekesseg kedveert :)

zopilote 2013.02.03. 10:44:19

@charlieharper:
Esse piskota!!! :))
(Ettol fuggetlenul csinaltak hasonlokat magyarok is
meg a cigany invazio elott)

nigara 2013.02.03. 10:47:12

@charlieharper: köszi :) ez máris mindjárt jobb, mint a gumtree

2013.02.03. 10:53:29

@zopilote: nalunk is fontolgatjak a muanyag penzt a papir helyett. Arra jo, mert egy csomo penzbe kerul a penzmosas (komolyan) es a megtepett bankok csereje. Miutan a mostani Bank of England Governor kanadai, biztos meg is csinaljak majd. Egyebkent nagyon jo neki a hire es remelem gatyaba raz a kanadai fonok minket.

Muscari 2013.02.03. 10:54:49

@nigara: probald ki a zoopla.co.uk-t is, nekem ez tetszik a legjobban. Igaz, csak ugynoksegek hirdetnek rajta.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.03. 10:57:58

@zopilote: az ellenzék már betette a lábát;)

LittleG (uk) 2013.02.03. 10:58:24

@nigara: nekem a rightmove.co.uk tetszik

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.03. 11:18:30

@charlieharper: Igy van, rightmove az egyik legjobb.

Ha sehol nincs lakasod, de Londonban berelnel/vennel akkor firtstepslondon, itt van maximum bevetel megszabva.

@nigara: gumtreet en nem szerettem, ha flatsharet neztem, akkor spareroom, ha lakast , akkor meg a fentiek.
@Daniel W. Mcload: Az lehet, de aki szabadulna nemely tipikis mentalitastol, nagyon nem ajanlom....nekem volt naluk szamlam, pont az altalad emlitett ok miatt, de soha tobbe, orulok, ha messzire elkerulom oket.
@hagyma: Igy lehet hogy nem mondod ki, csak mas szavakkal. De latom, nem csak nekem tunt fel.

Amugy nem tudom hany bank csinalja otthon, de a raffi szepen elkezdte minden vasarlasra raterhelni a tranzakcios adot... Mi lesz meg?

nigara 2013.02.03. 11:27:43

@tildy:): Köszi :)
"Amugy nem tudom hany bank csinalja otthon, de a raffi szepen elkezdte minden vasarlasra raterhelni a tranzakcios adot... Mi lesz meg?" nagyon sok banknál ugyanez van...

alf (törölt) 2013.02.03. 14:06:31

@charlieharper:
"...hogy a kulfoldon elo magyarok az eves fizetesuk x%-at fizessek be a magyar adorendszerbe, szolidaritasi adokent. "

Ezt fontolgathatják, meg a svájci bankszámlák megsápolását, de jogállamban a bankszámlát védi a törvény. Azaz Magyarországon kívül (nyugati demokráciákban persze) az adóhivatal csak jogerős bírósági végzéssel emelhet le pénzt egy számláról, továbbá a magyar hatóságoknak természetesen se egy német, se egy angol bank nem fog adatot szolgáltatni, csak ha a fent említett eset fennáll.
Azaz a külföldön megkeresett és ott törvényesen leadózott pénzhez a magyar államnak semmi köze, és az adott ország jogrendje ezt tiszteletben is fogja tartani, csak egy két idióta magyar politikus fejében születhetnek ilyen nonszensz ötletek.

alf (törölt) 2013.02.03. 14:08:47

@tildy:): "Mi lesz meg?"

Sok minden lesz még, gondolom, kell a lóvé határtalanul.
Akinek meg esze/keze/munkakedve van, az meg majd szépen csöndben elballag külföldre, de a pénzét biztosan viszi.

Az utolsó majd oltsa le a villanyt... :(

alf (törölt) 2013.02.03. 14:10:44

@alf: Ja, és el ne felejtsem, ha mondjuk egy német bankban fekvő pénzre szeretné a NAV rátenni a kezét, akkor természetesen nem a magyar, hanem a német bíróság jogerős (!!!) végzésére van szüksége! :)

M. Péter 2013.02.03. 15:41:49

@alf: A magyar ítéletet végre lehet hajtatni Németországban, nem kell Németországban újra lefolytatni az egész pert.

Zedder 2013.02.03. 18:30:31

@alf: csak ezzel az a gond, ha van otthon ingatlanod, családod, akármilyen kötődésed, akkor megfoghatnak.:(

Mert még ha végérvényesen ki is akarsz "menekülni", akkor hol van a határ? A testvéreid, szüleidet vinni kell? Az unokatestvéreid már békénhagyják? A sógorodat?

Nyilván ezek csúnya worst-case scenariók, azonban a kuszaszem által emlegetett félmillió SZJA-ja igencsak hiányozni fog... Illetve sejtésem szerintem már most is hiányozhat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 18:32:56

@zopilote: nezd
nekem Anglia az sherlok holmes
kalapos pipazo konzervativ urak
konzervativ / jo legyen csomellu es O labu, nem tudom/ holgyek
kod
tradiciok orzese
a kiralyno
a gyarmatok
az angol rendor a bobby
\es most meg angliak kulonfele hordak leptek el
akinek nem inge ne vegye magara
ez nem az en angliam, nem az en beatlesem, nem az en liverpoolom
ez valami mas
semi kozom, hozza, de nekem nem tetszik
anglianak nincs szuksege turbanosokra, meg hagy ne soroljam kikre
thx
termeszetesn ez az en maganvelemenyem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 18:35:59

@tildy:): a felesegem is momdja hogy fafejubb amerikai vagyok mint O, pedig O aztan nagyon Country women a 9 testverevel
nekem ez dicseret
magyarorszagon szulettem, de itt vagyok otthon
ilyen egyszeru
van aki albaniaban erzi tokeletesen magat es en megertem es senki nem is bantja erte
nada ha amerikaba az skandallum

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 18:45:46

@hagyma: ja es most olvasom, varhato a bolgarok es romanok tomege
hat egeszsegukre

montroyal ( CAN qc) 2013.02.04. 00:45:29

@alf: hogy canadaban semmilyen birosagi vegzes nem kell, azt en tudom sajnos ,hogy levegyek a penzt a szamladrol a kovetkezo az utja
- tartozol (birosagon kell bizonyitanod hogy nem de elotte fizetned kell , az adonak semmit nem kell bizonyitani)
- ezert atadjak a behajto osztalyuknak
- figyelmeztetest kotelesek kuldeni, hogy tartozol es leallitjak a szamladat.. DE ezt a figyelmeztetest szisztematikusan egy regi cimedre kuldik-- nem valaszolsz ra ( mert 10 eve nem laksz ott)tehat ok egy levelet kuldenek a bankba es csak azt veszed eszre nem mukodik a szamlad( kiirja menj be a fiokodba) es meglepetes a bank penztaros kozli semmit nem tehet az allam saisi a szamladat es ok kotelesek elkuldeni minden penzt...
- azota kicsavartak minden penzt tolem, a birosag elutasitott minden jo igy ...DE tobbet nem teszek penzt a szamlamra $2000 overdraftom van , ennel feljebb nem megyek ezt soha nem tudjak elvenni ...kovetkezo adoellenorzesnel falba rugnak semmi nincs a szamlamon... persze en megtehetem csak keszpenzt fogadok el mindenki tudja .. ez van

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2013.02.04. 05:14:42

Ha TB-t akarunk fizetni, akkor azt az apeh-nél kell bejelenteni, lehet a neten is, ha van ügyfélkapus regisztrációnk.

nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok?complex=false&textsearch=12T1011&x=63&y=16

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.02.04. 10:39:45

azért azt megnézném, hogy a tesómtól, szüleimtől szedik le az én tartozásomat, wtf?
sajnos nem jelentkeztem még ki, és még nem találtak meg. attól tartok, ha most beadok valami papírt, akkor megtalálnak. bár lehet, hogy most az új útlevél ügyintézése kapcsán megtaláltak. amikor a húgom el akarta intézni nekem, elhajtották a francba, hogy olyan nincs is, hogy ki lehet jelentkezni, nem lehet kijelentkezni lakcímről, az embernek kell hogy legyen lakcíme.
nekem meg egyre kevesebb kedvem van látogatóba menni, pedig idén először még ki is fizetné a cég a repjegyet :-( bár lehet, hogy az lenne a legegyszerűbb, a pofájukba vágni azt a másfél havi fizetést. nagyon keserű vagyok, amikor eljöttem, még szó nem volt ilyesmikről, hogy járulék.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.04. 11:20:21

@Chang Yai: nem kell menned sehova, a címen lakók kényszerkijelentkeztethetnek téged.

alf (törölt) 2013.02.07. 11:22:17

@M. Péter: A kapott tájékoztató szerint nem lehet végrehajtani bíróság határozatát, csak és kizárólag német illetve feljebb viteli EU bíróság határozatát. Lehet, a Commerzbank téved, de nekem ez az info áll rendelkezésemre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.02.12. 02:28:57

@kristu: Nem is az a baj, hogy hazaárulás, hanem hogy szabálytalan.Nem fizethetsz egyszerre két országban is tébét, ez eus alapszabály.Nekünk legalábbis ezt mondták mindenhol, hivatalokban.(Bocs, ha írta már valaki, nem olvastam még miden kommetet.De ez a kérdés sok hlyen előjön, általában téves válasszal kísérve.)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása