oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 29. 06:51,  Állami szinten vertek át 212 komment

2012. október 29. 06:51 Határátkelő

Állami szinten vertek át

Az sem jelent mindig garanciát, ha az ember hosszú, alapos tervezés és tájékozódás után indul neki a világnak. Erre példa a mai poszt is, melynek szerzője, ana Kanadában próbált meg boldogulni, Érte pár kellemetlen meglepetés...

Vancouver film centre.jpg

„Elsősorban azért írom meg történetemet, hogy mindenkit figyelmeztessek. És nem, nem arra akarok figyelmeztetni senkit, hogy elmenjen. És nem is azt mondom, hogy ne Kanadába. Csak azt szeretném megvilágítani, hogy ne azon az úton, ahogy én próbáltam.

Belecsapnék a történet közepébe, ugyanis előtte én eltöltöttem kétszer 3 hónapot Los Angelesben, próbáltam munkát találni, hogy szponzorálja valaki a vízumomat, de nem sikerült, és én nem akartam feketén maradni (nem tehetek róla, így nevelt az édesanyám). Ezért aztán hazajöttem, és előálltam egy tervvel.

Egy jó nevű cégnél dolgoztam, magyar viszonylatban igen sokat kerestem, tehát nem azt mondom, hogy menekültem, de világ életemben el akartam menni innen.

Irány Észak Hollywoodja!

Foglalkozásomat tekintve azt mondanám filmkészítő vagyok. Jobbára vágó, de belekóstoltam már mindenbe, és ez az a szakma (hivatás), amit nem akarok feladni. Magyarországon ezzel a szakmával nincs jövőm. Ezt tudtam már mikor belekezdtem, ezért is kacsintgattam mindig külföldre.

Mivel Amerika nem jött össze, így jött Kanada, Vancouver, amit manapság Észak Hollywoodjának hívnak, így hát a kedves olvasó nem csodálkozhat azon, miért is éppen oda terveztem a következő dobbantásomat.

Ráadásul különböző hírek, cikkek, és a hivatalos oldalak is azt hangoztatták, hogy Kanadába mennyivel egyszerűbb vízumot kapni. Meg is találtam az utamat: „work and study visa", amivel 6 hónap angol tanulás után 6 hónapot dolgozhatok.

Ez remek ugródeszkának tűnt, hiszen csak annyit kellett tennem, hogy a 6 hónap meló alatt annyi emberrel ismerkedek meg, amennyivel csak tudok, olyan keményen dolgozom amennyire csak erőmből telik, és akkor a hosszabbításra minden esélyem megvan.

Egy évig csak ezért dolgoztam

Csupán 7000 dollárt kellett kiperkálni az iskolára, ami ezt a vízumot biztosította, rengeteg pénzt az ügyintézésre, vízumkérelemre, bürokráciára, repjegyre, és a megélhetésre azon 6 hónapig, amíg nem dolgozom, és arra a vészhelyzet esetére, ha esetleg nem találok azonnal munkát.

Szóval itthon egy évig csak ezért dolgoztam keményen, félretettem minden fillért. Nem szórakoztam, nem ettem étteremben, nem nyaraltam, dolgoztam.

Reptéri bonyodalmak

Aztán elérkezett a nap, és én elindultam, mindent tökéletesen megtervezve. Azt tudni kell, hogy ekkor édesanyám elkísért, ő csak pihenni jött 2 hónapig. Mert megérdemli... Gondoltuk, így sokkal egyszerűbb, mintha később jön utánam meglátogatni, mert angoltudás nélkül nem egyszerű átvergődni a határon. No, itt kezdődtek a gondok...

Megérkeztünk Vancouver repterére, ahol édesanyámat nem akarták beengedni. Az officer úgy vélte, hogy 2 hónap az túl sok. Megjegyzem, Kanadában 6 hónapot tölthet magyar turista vízummentesen.

Nem igazán értettem a problémát. Ott volt a visszafelé szóló repjegy a kezében, én tolmácsoltam, hogy engem kísért el, és hogy turistaként szeretne pihenni és pénzt költeni.

De az officer azt akarta tudni, hogy anyum mivel foglalkozik, hogy csak úgy eljöhet, otthagyhatja a munkáját 2 hónapra. Nagyjából 4 órát töltöttünk a reptéren, mire végül is kapott egy pecsétet, és beléphettünk.

Drága volt, de nem pánikoltam

Irány a legközelebbi motel, hogy kipihenjük végre az utat, meg hát másnap albérletet kellett keresni.

A lakásbérlést kicsit túl komolyan veszik Vancouver-ben. Én alapból hosszútávra szerettem volna, így month-to-month bérlést nem is keresgéltem. Igen ám, de ha 1 éves szerződéssel akarsz lakást bérelni, akkor mindenféle background check-et elvégeznek rajtad, ami napokba telik.

A motel meg nem olcsó mulatság. Így a motelben töltött 4-5nap alatt simán elköltöttem egy félhavi albérlet árát. Jó hát gondoltam, hogy nem lesz olcsó, még nem pánikoltam.

Teltek-múltak a napok, én elkezdtem az iskolát (amit csak így mellékesen megjegyzek, ha ténylegesen angolul szerettem volna tanulni, akkor nagyon megjártam volna... a sok ázsiai diák akcentusát nem értettem, az angol szint borzasztó alacsony volt, és nem tudtak áttenni haladóbb csoportba, mert náluk ez volt a haladó szint...).

A felháborító vizsga

Mivel szerettem volna kocsit venni (a legtöbb munkánál alapfeltétel), elmentem az ICBC-be, hogy a magyar jogosítványomat kanadiasítsam. Mivel az összes osztálytársam azt mondta, csak befizeted, amit kell, és kiállítanak neked egy BC jogsit, nem tűnt nagy kalandnak... hm, csakhogy én magyar vagyok. Nem olyan egyszerű ám...

A magyaroknak vizsgát kell tenni. Érdekes, a japán osztálytársamnak nem kellett, noha legjobb tudomásom szerint Japánban az út másik oldalán vezetnek, és tök más szabályok vannak, de nekem, mint magyarnak vizsgázni kell, holott majdnem tök ugyanazok a szabályok vannak, mint itthon.

Sebaj, akkor vizsgázzunk... nem olcsó. És persze meghúznak. Ami az írásbelinél még annyira nem zavart volna, de utána jött a vezetői vizsga.

Na, az egy szép kaland. Először is hozott kocsival kell vizsgázni menni. Ami nincs, mivel nincs jogsim, jogsi nélkül meg nem vehetsz kocsit. Szép, mi? Jó, akkor autókölcsönzés. Nem olcsó.

A vizsga felháborító volt, el sem tudom mesélni mennyire megalázó volt az egész. 12 éve van jogsim, soha nem volt balesetem, tökéletesen vezetek. És meghúztak. Mikor megkérdeztem, hogy miért, a vizsgabiztos azt válaszolta, hogy a stop táblánál 2 másodpercet álltam, pedig 3-mat kellett volna, és hogy a 30-as táblánál 30-cal mentem, pedig ott maximum 29-cel lehet! És fellebbezési jogod nincs...

Ekkor már vészesen fogyott a pénzem, így úgy döntöttem, nem vizsgázom többet, akkor nem veszek kocsit, majd járok skytrain-el. Nem vészes.

Munka, amiért nem fizetnek

Lassan végeztem a sulival, úgyhogy el kellett kezdenem munkát keresni. Először olyan helyeken próbálkoztam, ahol nem fizetnek. Hihetetlen, de rengeteg olyan hirdetés van, hogy vágót, vagy asszisztenst, vagy bármilyen filmes szakembert keresnek, de nem fizetnek.

Gondoltam, azért mégiscsak megpróbálom, mert legalább ismerkedem és infót gyűjtök. Sok értelme nem volt, mivel a stáb 90%-a ingyen dolgozott, gőzük nem volt, hogy lehet bekerülni a fizetős pozíciókra, és a maradék 10%-kal meg nem lehetett ismerkedni, ők voltak az amcsi nagykutyák.

De elküldtem a CV-met a nagy produkciókhoz (ha valaki jártas a tévés sorozatokban: Arrow, Supernatural, Fringe, stb.) és vissza is hívtak, nem egy, nem kettő.

Mindenki első kérdése az volt, hogy tagja vagyok-e a DGC-nek? Directors Guild of Canada. Mert ők nagyon szeretnének alkalmazni engem, de csak olyan embert vehetnek fel, aki tag. Hát nem kellett kétszer mondani, elmentem a DGC-hez, hogy nekem tagság kell, nem érdekel, mennyibe kerül, mennyi idő, kell.

Nos, ők közölték, hogy DGC tagságot csak és kizárólag kanadai állampolgár kaphat. Ez egy jó nagy pofon volt, hiszen mikor a vízumomat kértem, DIREKT megkérdeztem a bevándorlási hivatalt, hogy ezzel a vízummal ugye bármilyen munkát elvállalhatok, mert nem akarom pincérnőként végezni. És ők azt mondták, persze.

Nem erre gyűjtöttem

Nos, így az amerikai produkciók ki lettek lőve, se Arrow, se Supernatural, se Fringe... mentem a helyi produkciókhoz (sokkal kisebb, sokkal kevesebb pénz, de jobbhíján). Kilencven százalékban azért nem vettek fel, mert nem volt jogsim. Irodai munkára! HAH... A maradék 10% pedig nyíltan közölte, hogy inkább kanadait alkalmazna.

Négy hónap angol tanulás után úgy éreztem kissé átvertek. Nem erre gyűjtöttem egy évet, és nem erre akartam elkölteni az összes megtakarított pénzemet, így úgy döntöttem, nem maradok Kanadában, inkább lelépek.

Gondoltam, visszaköltözöm Los Angelesbe, az már úgy sincs olyan messze Vancouver-től. De ahhoz szükségem volt a jogsimra, hiszen LA-ben kocsi nélkül élni sincs esélyed, nem hogy dolgozni.

Így bementem a ICBC-be, hogy visszakérjem a jogsimat, hiszen azt elvették, mikor meghúztak a vizsgán. Viszont azt mondták, nem adják vissza, amíg fel nem mutatok egy Magyarországra szóló repjegyet.

Hát arra már nem volt pénzem, hogy vegyek egy felesleges repjegyet, amit nyilván nem akarok felhasználni, ezért a magyar konzulátushoz fordultam segítségért. Ügyfélfogadási időben senki nem volt az irodában.

Próbáltam őket felhívni telefonon, de nem vették fel. Írtam e-mailt, amire soha nem kaptam választ. Ennyit a vancouveri magyar konzulátusról. Rohadt nagy segítség.

Zokogni kezdtem

Végül is úgy döntöttem, elmegyek vizsgázni, az még mindig olcsóbb, mint egy repjegy, sőt, előtte vettem egy óra gyakorlást, gondolván majd az oktató elmondja, mire kell figyelnem.

Jó is volt az oktató, el is mondta, úgy gondoltam, sikerülhet. Csakhogy a nő, akitől kölcsönkértem a kocsit a vizsgára (osztálytársam), 1 órát késett a kocsival. Így az ICBC-ben már úgy fogadtak, hogy szívességet tettek vele, hogy egyáltalán vizsgázhatok aznap. Esélyem nem volt átmenni. Meg is húztak...

Ekkor már eltörött a mécses, és zokogni kezdtem, így a vizsgabiztos mutatott némi empátiát, és megkérdezte, mi bajom van. Hát elmeséltem az egész problémát, ő meg tök meglepődött, mert ő úgy tudja, hogy a jogsit vissza kell kapnom, ha elhagyom az országot.

Felhívta egy ismerősét

Gyorsan fel is hívta az ismerősét a központi ICBC-ben, aki biztosította róla, hogy visszakapom a jogsimat, ha bemegyek, és megkeresem név szerint őt. Hát bementem... egy formanyomtatványt kellett aláírnom, „igazolom, hogy elhagyom az országot", és visszakaptam a jogsit.

Csak felmerült bennem a kérdés, ha ez ennyire egyszerű, akkor legutóbb miért mondta az ügyfélszolgálatos, meg annak a főnöke, hogy a törvény szerint nem adhatják vissza....???

Felmondtam az albérletem, amivel szintén volt egy kis gond, mivel hó 5-én akartam elmenni, de a manager azt mondta, amit hó 1-én kifizetek arra a hónapra, azt nem adhatja vissza, tök mindegy, mikor lépek le, azt a hónapot ki kell fizetnem.

Remek, a motel 5 napra annyiba kerülne, mint az egész havi lakbér, nem opció... kereshettem valakit, aki befogad kanapéra.

Másfél év a semmiért

Végül is eljutottam Los Angelesbe, de olyan hihetetlenül kevés pénzzel, hogy az már-már rémisztő. És az már amúgy is egy másik történet. Kanadáról csak ennyit akartam. Mert nagyon nehéz feldolgoznom, hogy átvertek, méghozzá állami szinten.

Másfél évet dobtam el az életemből a semmiért, holott az elején közölhették volna, hogy ezzel a vízummal a popómat törölhetem odakint. Próbálom újra és újra átgondolni, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, de csak annyira jutok, hogy eleve LA-be kellett volna mennem, ennyi pénzzel feketén is el lettem volna 1 évet. Ahelyett, hogy kanadai zsebekbe tömködöm a pénzt."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada Vancouver

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr464875956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.10.29. 07:02:27

nagyon érdekes írás. főleg, hogy egy olyan szakmabeliről szól, ami azért elég speciális. ha jól tudom, akkor már a nagy hollywoodban is vége a dőzsölésnek, tehát nem csodálkozom, hogy nehéz közel kerülni a kondérhoz.

ráadásul kanadában mostanában rendkívüli módon kedvelik a magyarokat. tárt karokkal, tapsikolva várják hazánk összes lelkes, becsületes, dolgozni akaró állampolgárát...

azért a nagy csalódottság ellenére nem mondanám, hogy fölösleges másfél év volt, mert rengeteg tapasztalatot szereztél ana. a vezetői vizsgás dupla buktát mondjuk nem értem.

madscientist 2012.10.29. 07:19:21

Tényleg nem lehetett könnyű időszak, miközben csak fogy az 'újéletre' spórolt pénz, az új élet sehogy sem akar beindulni...:s

Remélem azért L.A.-ben azért sikerült megvetni a lábadat!

Mondjuk tényleg sok volt a feleslegesen elköltött pénz, mégis próbáld meg magad mögött hagyni, ne azt keresd, mit csináltál rosszul vagy keseregj rajta (az felesleges erő pazarlás ilyenkor), annyi haszna csak volt, hogy mégis fenn tudtál valahogy maradni a színén. Még talán időben le is léptél onnan...:)

madscientist 2012.10.29. 07:33:15

Jah, még a nyelvsulis dologhoz annyit, hogy azért Svájcban se nem valami fényes sokszor a színvonal, annak ellenére, hogy egy csomó pénzt ki kell fizetni érte.
Mondjuk én csak ismerősöktől tudom, de ott is például, ha a csoportban volt orosz, afrikai, ázsiai, (minden előítélet nélkül mondom csak amit hallottam) akkor, ha pl ők olvastak fel egy szöveget csak ők tudták, hogy épp hol tartanak...egy magyar akcentus ahhoz képest bakfing :) Ez viszont inkább a kezdő csoportokra igaz, feljebb (úgy B1-től) azért már jobb a helyzet.

Shebelle 2012.10.29. 08:03:21

Hát ez tényleg durva....., de már én is többször voltam hasonló helyzetben(na nem ilyen magasságokban), mikor azt hisszük ez a mi utunk, kézzel-lábbal foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá, de ő mégsem akar minket, s rengeteg idő és energiakidobás közepette rájövünk, h. ez egy zsákutca számunkra, s észrevesszük végre a mellette futó ki ösvényt, amin végre gördülékenyen haladhatunk .... :)
remélem te megtaláltad. Bocs a sok k9zhelyért :)
sok sikert!

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.10.29. 08:12:52

Bocs, de a bevándorlási hivatal honnan a fenéből tudja, hogy milyen munkára milyen feltételekkel vesznek fel? Valószínűleg úgy értették, hogy jogilag elvállalhatsz vele Kanadában bármilyen munkát. Azt, hogy van olyan munkahely ami ezen FELÜL kér jogsit, DGC tagságot, bármit az nem állami kérdés. Mint ahogy az sem, hogy a DGC mit kér a tagsághoz. Ennyi erővel mondhatnád, hogy átvágtak, mert nem vettek fel csillagásznak, pedig a bevándorlási hivatal azt mondta, hogy bármit csinálhatsz.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.29. 08:13:21

@madscientist: Hasonló tapasztalataim vannak itt Bécsben. Én B/1-es tanfolyamra ültem be és ott is azt éreztem, hogy mindig a másikra kell várni. Például egy kolumbiai kislánynak külön neki kellett futnia ha ki akart ejteni egy 'sz' betűt.

Egy hónapig tartott a tanfolyam de nem folytattam. Inkább hirdetés útján kerestem egy osztrák beszélgetőpartnert, akivel azóta is tanulok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 08:14:52

latod, anyukad inkabb az eletre nevelt volna...
ne arra, hogy amerikaban nem szabd feketen melozni
amugy vannak fenntartasaim, a storyrol, de meg tul korai es Canadat vegulis nem ismerem...
de aki 7 ezer dollart felre tud tenni 1 ev alatt otthon + meg a mamajat is kiviszi 2 honapra indulasnak...
hat so...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 08:19:21

sot tobbet, kb 2 milliot felretett jo magyar forintban 1 ev alatt?
ez megint ilyen felig igaz-felig valos tortenet

SziszkAnya (törölt) 2012.10.29. 08:21:09

köszönd a sok "honfinak", akik az egész magyar nemzetet lejáratták Kanadában. Nem gondoltál még rá, hogy miattuk van ez az egész? Meglátták, hogy magyar vagy és mehettél a levesbe... ezért is nem megy épeszű ember Kanadába manapság. Hiába lettél volna becsületes adófizető munkavállaló...

madscientist 2012.10.29. 08:23:37

@flash.gordon:

No igen, amúgy sokan itt inkább a magántanárt ajánlják, ami bizonyos estekben nem is sokkal drágább, de tudok olyanról is ahol, a magántanár díja kb egy az egyben a nyelvsuli ára, és az tényleg személyre szabott...nyilván ez a kirívó eset.
Magasabb szinten meg persze a beszélgetőpartner a legjobb megoldás, úgy nagyon sokat lehet tanulni.

tinu 2012.10.29. 08:40:21

Ah, én nagyon megértem a lelkiállapotot. Mikor idegen helyen vagy, és a bürokrácia, meg a viszonyok nem ismerete rengeteg pénzbe kerül, és nem akar segíteni senki, és folyton csak azt hallod, hogy másoknak meg sikerül ugyanott, és nem érted, hogy miért épp neked nem stb. Én csak azon lepődtem meg, hogy ez Kanadában is így lehet, én azt hittem, ez Kínának a specificitása.

nigara 2012.10.29. 08:42:40

Hát, valóban összejött sok balszerencse, de ahogy nézem, ez nem volt országspecifikus egyáltalán.

"DIREKT megkérdeztem a bevándorlási hivatalt, hogy ezzel a vízummal ugye bármilyen munkát elvállalhatok" - na azt tényleg ne várd már el egy bevándorlási hivataltól, hogy a munkavállaláshoz milyen extrákat kér egy-egy cég a hivatalos vízumon felül!!!

Nem vert át téged senki, max egyes emberekre panaszkodhatsz, akik így-úgy eljártak - de nem hiszem, hogy bármelyikük DIREKT átverni akart!

KrisztinaKrisztina 2012.10.29. 08:49:37

Nagyon sajnálom a történteket.

Szerintem sem akart átverni direktben senki, csak pont lesz@rják magasról a mások problémáját - akárcsak itthon....

Kívánom, hogy Los Angeles-ben sikerüljön megvetni a lábad!!
És kívánom, hogy boldog légy!

Krisztina

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 08:52:42

@KrisztinaKrisztina: sot egyaltalan nem vertek at
akkor vertek volna at ha mar a repterrol visszaforditjak
senki nem mondta neki, hogy a suli utan biztositanak neki allast, hogy keresnek neki lakast
hogy leteszik helyette a jogsit stb.
kapott rgy 1 eves vizumot es joszerencset

Aussie pride 2012.10.29. 08:53:39

Nehez story, de remelhetoleg vegre jo helyen van a post iro.
Kellenek a pofonok is sajnos. Ez az elet.

judy7 2012.10.29. 08:56:53

Amit én másképp csináltam volna, mint a posztíró, hogy már a suli alatt elkezdek ingyenes munkákat csinálgatni, plusz én nem kaptam volna eleve kiütést a pincérnősködéstől és társaitól sem - a pénztartalék miatt.
Talán túl nagy biztonságba ringatta magát.. De nembaj: a tapasztalat miatt így is megérte.. szerintem :)

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2012.10.29. 09:13:10

Anno én is csak aprópénzzel vándoroltam ki, de nekem legalább szerencsém is volt. :-)
Sok sikert!

vörösbor(de)minőségi 2012.10.29. 09:13:25

nem haragszol,ha azt irom,hogy kicsit élhetetlenül és naiv kislányként kanada sem vár tárt kartokkal.ennyi "jóhiszeműség"már sok és nem alap egy kezdéshez.ide sokkal több vagányság kell és én azt érzem te sok segitséget vártál sőt elvártál.valszeg ami hiányzik belőled az ott triplán megmutatkozott.lehet ilyen esetekben kellene egy "vagányságranevelő":)))tanfolyam is,ami nem a tisztességtelenséggel egyenlő hanem alap ahhoz,hogy lábon maradj.anyámat nem viszem sehova csak ha körülöttem rendben.ha viszem-akkor még nem vagyok önálló!én ezt látom a történetben és azt-hogy önmagadat nem kérdőjelezed meg....sehol.csak a panasz jókislány módjára.naná,hogy félrelöknek de úgy,hogy észre sem vesznek.

Bonca Lobonca 2012.10.29. 09:15:41

Ezek a hatásvadász posztcímek...
Senki nem verte át a posztírót. Azzal a vízummal jogosult lett a munkavállalásra, és ennyi. A kanadai bevándorlási hivatal munkatársa nincs kiképezve a magyarok csavaros észjárására (bár azért lassan tanulnak...), ha nem nézett utána a poszt írója, hogy azon a szakterületen milyen feltételekkel tud munkát vállalni, akkor erős túlzás "tökéletesen megtervezett" kiutazásról írni.
A jogosítvány meg... Akik igazán felkészülten mennek ki Kanadába, és tudják, hogy szükségük lesz autóra, azok előbb a magyar jogosítványukat becserélik britre, és - bár szintén nem hivatalos, de - kifoghatnak olyan rutintalan kanadai ügyintézőt, aki a britet simán kicseréli kanadaira. Vagy - ami egy kanadainak még szimpatikusabb - elolvassák a kanadai kreszt a neten, ahol vannak ingyenes feladatsorok is, és úgy mennek ki, hogy elméletben megtanulják a különbségeket, és simán levizsgáznak. Nem tudom, itthon húztak-e meg már valakit azért, mert lejtőn nem szabályos kerékállással parkolta le az autót, de Kanadában meg fogják... Bár csak Albertáról vannak tapasztalataim, ahol elég nagy "lejtők" is előfordulnak, de szerintem a prérin is ugyanez a szabály, és igen, be kell tartani.
Szóval szerintem a tökéletesen megszervezett kiutazás azt jelentené, hogy először átvesszük a célország etikettes megoldásait... És ez Kanadában annyit jelent, hogy - személyes tapasztalat Ontarióból - felhívják a megfelelő szervet, ha egy szembejövő autóban gyerekülés nélkül szállítanak gyereket, vagy mondjuk mert valaki forgalommal szemben parkol. És senki nem sértődik meg, mert civilizált országban így járja: figyelnek a gyerekekre, figyelnek egymás biztonságára, és betartják a szabályokat.
Azt viszont nem értem, hogy miért nem vállalt a posztoló akár felszolgálói munkát is, mikor már látta, hogy reménytelen a saját szakterületén fizetős munkához jutnia. És ha ennyire meg volt szorulva anyagilag...

hothead 2012.10.29. 09:24:14

@nigara: szerintem is ez a kulcsmondat: "DIREKT megkérdeztem a bevándorlási hivatalt, hogy ezzel a vízummal ugye bármilyen munkát elvállalhatok" persze, reszukrol barmilyet, ha eleget teszel az adott szakma ill. munkaltato egyebiranyu felteteleinek. ugy erzem, nem ez volt a megfelelo forras egy ilyen specialis terulet felol tajekozodni.
a poszthoz: remelem, a tortentek ellenere megtalalod a szamitasod a kovetkezo allomason, es olvashatjuk a neved valamelyik nagyszeru film stablistajaban.

Bryges 2012.10.29. 09:32:37

kíváncsi lennek a folytatásra, arra az útra amit Los Angelesben jár meg a posztíró

tucano 2012.10.29. 09:33:43

A filmkészítés sosem egyenes út. Csak az jut be a körbe, aki tör-zúz, előre nyal, hátra rúg. Bizony így van, erre készülni kell. Nem működnek a normális és megszokott utak, újakat kell törni. Még Magyarországon is, nemhogy külföldön.
A posztoló miért nem kérdezett meg 1. db kollégát az elhelyezkedésről, a vízumproblémáról?
A jogsi elég nyilvánvaló, aki nem tanulja meg a szabályokat, ne csodálkozzon, ha megbukik.
Másfél év rengeteg idő elvesztegetni, az összes nehézségre rá lehetett volna jönni legfeljebb pár hónap alatt és a tudás birtokában dönteni.

A későbbi cigányozóknak azért jelezném, négy olyan embert is ismerek, akik cigánynak adták ki magukat, hogy kimehessenek Kanadába. Az egyikük ráadásul a "buta" fejével azt sem tudta, hogy simán túlteljesítette a kanadai pontkövetelményeket, csak EGYSZER sem nézte meg a vonatkozó honlapot.

*matahari* 2012.10.29. 09:37:35

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: pontosan...

nyilvan egy tanar sem allhat csak ugy neki tanitani a magyar diplomajaval...szoval azert ez sehol sem ilyen egyszerü.
vallalhatott volna munkat, biztos felszolgalni stb felvettek volna...

nigara 2012.10.29. 09:42:38

És igen, a mai világban millióféle lehetőség van arra, hogy infókat gyűjtsön az ember BÁRMIRŐL ÉS BÁRKITŐL a tervezett országba, a tervezett szakmába.
Tényleg másfél éve alatt egy emailt sem sikerült megírnia, hogy valamiben legalább képben legyen?

EnTeO 2012.10.29. 09:47:07

Szimpatikus hely ez a Kanada. Neked meg fogalmad sincs semmirol...

reszeg tengeresz 2012.10.29. 09:53:53

Az egesz sztori ugy ahogy van bullshit.
En magam ismerek szemelyesen 5+ embert, aki ebben a szakmaban Kanadaban dolgozik - penzert - es meg csak hasonlorol sem meseltek. Itt nagyon egyoldaluan ismertuk csak meg a sztorit, mas gond is lehetett itt, ha az illeto szakmailag jo, akkor bekerult volna siman egy munkahelyre.

Ja, es a tengerentulra ugy megyunk csak dolgozni, ha egy ceg elotte felvesz, es kitapossa az utat.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.10.29. 09:55:38

Ahogy ottani barátaimtól hallom, nem jó ma Kanadában magyarnak lenni. Ez is közrejátszhatott a dologban. Ne őket hibáztasd--a "mi cigóink" tettek az ügy érdekében elég sokat.

Alice in Wonderland 888 2012.10.29. 09:58:15

Kicsit szomoruan olvastalak, jo lett volna, ha meg egy magyar dolgozik pl a Supernatural-nal...ugy tudom, hogy szuper a csapat es ha jo vagy, tuti rengeteg mindenre lett volna eselyed...nem probaltad meg magyarokkal felvenni a kapcsolatot? Talan vannak/voltak arrafele is olyanok, akik segitenek, ahogyan itt mi is segitunk...

Ugyanakkor ne sajnalj semmit, inkabb legyel sikeres L.A.-ben! Drukkolok neked es becsulom a kitartasodat es a ratermettsegedet!

A jogsit nem ertem, a lakasberlet szerintem indulasnal nagyon nehez mindenhol, a nyelvoktatas pedig szinten gazos...en sem ertettem eloszor franciaul az azsiai akcentust, de meg a kolumbiaihoz is ido kellett...az angolt azert jobban beszeltek, de ott is nagyon kellett figyelnem az elejen...abszolut ertelek.

Sok sikert neked, kosz, hogy ilyen oszinten leirtad!

ZOH 2012.10.29. 10:01:20

hat ezt vegig sem olvastam, beszaras... ki akar mennyi "Hollywoodba", de nem jott ossze, persze mert a kanadai allam atverte... ehh :-(

engem aztan tenyleg nem lehet azzal vadolni, hogy halomra fikaznam a hataratkelosoket, de azert ez, ne mar...

christophe 2012.10.29. 10:01:36

Igen,ahogy tobben irtàk sokkal jobban elo kellett volna kèsziteni az utat,a mai vilàgban internettel,skype-al,gondolom tokèletes angol nyelvtudàssal ez abszolut kivitelezheto.A pincèrkedèsrol annyit,hogy jonèhàny amerikai sztàr igy kezdte.Remèlem Los Angeles-ben sikerrel jàrtàl.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.10.29. 10:02:10

Ez így (sajnos) elég életszerű:(

lobster thermidor 2012.10.29. 10:06:13

Talán ha valamilyen piacképes hiányszakmával rendelkezett volna a tisztelt posztíró...
Az pedig már szinte csak mellékes körülményként jellemzi a kedves hölgyet, hogy még a laikusok is tudják, azon a kontinensen a filmes szakmákban még a stúdió küszöbét sem lehet átlépni szakszervezeti, és kamarai tagság nélkül.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 10:08:43

kemény történet
ugyanakkor nem értem, hogy miért akart minden áron legálisan melózni
illetve miért nem vállalt el a posztoló bármilyen munkát, igen, a pincérnőség is egy opció, ha nincs pénz, meg a boltban kisegítés

elég speciális a képzettsége, speciális munkakört akart betölteni, ez nem mindig egyszerű ám

remélem LA-ben jobban boldogul

igen, az angloszász országok más világ, más ügymenet, összességében a rendszer hasonlóan bürokratikus, mint Magyarországon, akárki akármit is mond
a vonalon kívül járni nem lehet, szabálykövetés minden szinten, szemellenzővel
ez jó is, mert tudod, hogy a szabályokat betartják, de rossz is ugyanakkor, mert rugalmatlan

dolgoztam az USA-ban work and travel vízummal, de közvetítőn keresztül és csak vendéglátós munkát... gondolom a posztolónak ilyen meló szóba se jöhet, csak az irodai, ez is probléma szerintem, amikor valaki nem tudja lejjebb adni az igényeit
sok az illegális magyar kint, igaz nem magasan kvalifikált munkát végeznek és bizonytalanság az életük

mojoking77 2012.10.29. 10:09:26

@hagyma: Bocsass meg, amiert visszakerdezek, de ugy tunik, nem volt este szex, vagy volt, csak nem a megdelelo oldalra kerultel, szova mi a fenenek kotozkodsz?
Mi olyan hihetelen abban, hogy valaki, akinek mondjuk nem kell lakas-auto-plazmaTV hitelt visszafizetnie, es van egy jo allasa, felre tud rakni 2 milliot evente? Nincs jogom tul sok beleszolni, de kezdesz egy tipikus idiota Amerikasmagyar-ra hasonlitani, akit hetente vagnak ki az index utazasi forumaibol, csak hogy utana ujabb es ujabb neveken ujra regisztraljon, es ott folytassa a trollkodast, ahol abbahagyta. Ne keverd ossze a blogokat, ez nem a Tekozlo Homar, vagy a Subba, itt nem ez a stilus divik.
A holgynek, nos igen, a lecke komoly volt, o meg egy picit hulye, hogy em nezett utana, Magyarorszag mostansag nem a barati orszagok kozt szerepel a kanadain Immigration Officer-ek kezikonyveben....

Zabaalint (törölt) 2012.10.29. 10:10:00

"Az sem jelent mindig garanciát, ha az ember hosszú, alapos tervezés és tájékozódás után indul neki a világnak."

De elolvasva a cikket, ez nem történt meg, egy rakat dolog van, aminek itthonról is utána lehetett volna nézni, a posztoló meg csak ott döbbent meg rajta. Ilyen pl. a DGC tagság, de egyébként is úgy tűnik semmit nem tudott az ottani munkaerő piaci helyzetről a szakmájában, mielőtt kiment.

bpetya75 2012.10.29. 10:12:46

@HK417:

Nem vitatva amit írtál, azért ez elgondolkoztató. Mi csúnya, gonosz rasszisták vagyunk, mert szegény cigányoknak nem segítünk az integrálódásban. Az viszont, hogy Kanadában néhány ezer megélhetési polmenekült alapján ítélik meg a magyarokat érthető?

patkányarcúáginéni 2012.10.29. 10:14:54

"Egy jó nevű cégnél dolgoztam, magyar viszonylatban igen sokat kerestem..."

"...világ életemben el akartam menni innen."

"...filmkészítő vagyok..."

"...Magyarországon ezzel a szakmával nincs jövőm."

Így, ebben a sorrendben...hm. Kissé ellentmondásos.

De legalább sikerült eltávoznod innen, még ha ilyen áron is. Biztos megérte...

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 10:15:11

@www.aonang.hu: és mi a munkád és hol élsz?
Kanada? vagy filmes szakma vagy valami speciális terület?
mert pincérnőnek bárki ki tud menni

giorgione80 2012.10.29. 10:16:01

Itthon is van rengeteg kamunak tűnő hirdetés, hogy 6 hónap tréning utána garantált állással.

Ma már garantált állás nem létezik. Egyből állásinterjúkra kellett volna menned 1-2 hónapot, és ha az nem jön össze akkor "next".

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 10:20:43

@hagyma: 2 millió nem olyan eszetlen összeg, ha normális, jól fizető munkája van az embernek és nagyon meghúzza a nadrágszíjat
nem mindenki 60ezerért melózik ám Magyarországon sem, aki tanult építette a karrierjét, jó végzettséget szerzett, az még egyelőre nem éhezik
ismerőseim közt gyakori a 300-400 ezres fizetés, bár ők pénzügyi és jogi területen hajtanak, mondjuk nem napi 8 órában, az is biztos

mojoking77 2012.10.29. 10:20:48

@bpetya75: Kotozkodes nelkul. Szerinted naponta hany kinait engednek be mgyarorszag teruletere? Pedig mar nem is mi vagyunk a fo celallomas. En a telekom teruleten dolgozok, volt egy ket eve akkora ipari pofaraeses a reszukrol, hogy orom volt nezni. Elso sorban a ZTE gondolta azt, hogy megkapta a Pannont tokkal vonoval, es majd szepen idekuld ket haromszaz kinai mernokot, akik majd megcsinaljak fruttiert az egeszet, aztan butan neztek, mikor a nagyjabol haromszazbol, talan tiz kapott vizumot. Ugyanigy jart a Huaweii is, mikor Pecsett gyarat csinaltak. Pedig ok meg Viktorek segget is nyaltak egy kicsit elotte.
Ugyhogy a bevandorlasi politikat osszekeverni a rasszizmussal, hat nem feltetlenul szerencses..

kalapocska 2012.10.29. 10:21:16

Aki ciganyozik, annak en is uzenem, hogy a Kanadaiaknak semmi bajuk a magyarokkal ugy altalaban.Helyi tapasztalat, sok az 56os magyar is akik nagy elismeresnek orvendenek.

A nyelviskolak altalaban gazosak hiszen nagyon sokan csak azert fizetnek be mint a posztolo hogy lehetoseguk legyen dolgozni. Sztem az imigracio ezt nem nagyon csipi , plane ha rogton jon a mama.

Kivancsi vagyok az LA-i menet hogy sikerul plane ha a posztolo illegalisan probalkozik . Mostanaban a gazdasagi valsag miatt ez kifejezetten erzekeny tema. Mellesleg hagyma, biztass csak minenkit , hogy maradjon a vizumaval majd megint raszall Magyarorszagra az immigracio aztan nezhetunk.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2012.10.29. 10:23:12

Ahogy már többen is leirták felkészültebben kellet volna nekiindulni. A posztirót itt nem verte át senki, max ő verte át saját magát, amikor ugy vélte mindent tud. A bevándorlási hivatal a jó választ adta. Arról nem ők tehetnek hogy az adott cégnek extra felvételi követelményei vannak. A lakásbérlés szempontjából is fel lehett volna jobban készülni. Mert igen Kanadában kötve vannak a ki-be költözés szabályai. Ez van. Akinek nem tetszik...ugye nem kötelező elven.

(deleted) (törölt) 2012.10.29. 10:23:44

Azért az elég hihetetlen, hogy nem nézett utána a posztoló, ha már ennyi időt, energiát, pénzt ölt a projektbe, hogy a kinti "kamarának" mik az elvárásai, és hogy egyáltalán ilyen kell, minthogy a hasonló szakmákban egyébként is. Lehet, hogy utánanézett (csak ezt most elfelejti említeni), csak úgy gondolta, hogy majd anélkül is felveszik. Ilyen speckó szakmánál ez lenne az alap, bevándorlási hivatal nyilván nem fogja tudni.

bpetya75 2012.10.29. 10:24:26

@mojoking77:

Oké, nem fogalmaztam pontosan. Erre: "nem jó ma Kanadában magyarnak lenni" reagáltam, ami nem feltétlen a bevándorlási politikáról szól. Vagy de. Franc se tudja ;-)

Netuddki. 2012.10.29. 10:25:50

"de csak annyira jutok, hogy eleve LA-be kellett volna mennem, ennyi pénzzel feketén is el lettem volna 1 évet. Ahelyett, hogy kanadai zsebekbe tömködöm a pénzt."

De hát érkezéskor is ezt mondtad a vámosnak, csak pénzt költeni mentetek anyáddal. Komolyan vették.

Mellesleg az Asylum-nál is is próbálkoztál, vagy odáig azért nem süllyedtél?

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 10:25:54

@giorgione80: én sem értem, hogy amikor fogyott a pénze és a lehetőségei a szakmájában elhelyezkedni, akkor miért nem volt képes más munkát keresni, amiből fenntarthatja magát

kerdojelecske 2012.10.29. 10:30:40

Azta, ennyire hiteltelen irast reg olvastam. Te ugy vagtal neki Kanadanak, hogy kb semmirol utana se olvastal elotte? Lakasberles, jogsi, munka? Pl lehet nagyon konnyen butorozott lakasokat berelni rovid tavra, amik nem olcsok, de a hoteleknel mindenkepp. Kanadaban igenis van par vezetoi szabaly, ami mas mint Mo-on. Van egy ingyenes konyv az ICBC-nem, amiben csak ezekerol van szo. stb stb stb Megall az esz, hogy a sajat hulyesegedert mindenki mast hibaztatsz. En is eltem Vancouverben. Kozel sem olyan, mint amilyennek te leirtad.

2012.10.29. 10:33:24

Hát én mindig is azt gondoltam, tengeren túlra nagyon nehéz elmenni.
Akárki akármit mond (rosszat) az EU-ról, de a nyitott határok abban is sokat segítettek, hogy sokkal többet megtudjunk egymásról tehát kisebb a meglepetés ha az ember kicsit körbekérdez - és persze olcsóbb kimenni / hazajönni is, valamint Európa mégis Európa, annyira nagyon már nem különbözünk.
Én ha mennék nagyon EU-t néznék, legalább haza lehet jönni évente, rokon ki tud jönni egy fapadossal stb. Az ember nincs úgy elszakadva mindentől, mintha a világ végére menne.
Lehet álmodozni amerikáról, ausztráliáról stb. (főleg ilyen melóval, értem is) csak azt hiszem kb minden sokkal nehezebb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 10:39:32

@mojoking77: nekem nem hihetetlen semmi
sot le sem idiotazlak
da aki amellett hogy megel meg felretesz otthon 2 millert evente, az mi a faszt akar kanadaban meg los angelesben, raadasul olyan hulye hogy egy jogsit nem kepes letenni, ami nekem 3 oraba tellet
nekem sosk sok eve ez az egyetlen es allando nickem kisbaratom
kanadaba meg nem rogton anyammal megyek, hogy O is hagy pihenjen
lofaszt
@zsebhümmögő: nem vitattam, mondjuk 300 ezer nettobol! sem egyszeru felretenni 2 millert netto egy evben
de ha tudnak minek mennek akarhova?
ha en most otthon elnek es lenne a felesegemmel egyutt 800 ezer nettonk havonta ki nem szarna le kanadat? meg panzio, meg viszem anyamat is
baromsag

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.10.29. 10:39:37

@bpetya75: Igazad van amúgy. Én sem a bevándorlási politikát kritizálom. Olyasmikre céloztam, hogy például van egy barátom aki nagyon elkeseredetten panaszkodott pár hete, hogy a cigó botrányok miatt a gyerekei-akik egyébként anyanyelvi szinten beszélik a magyart--nem hajlandóak egy ideje, csak angolul megszolalni nyílvánosan. Az iskolában cikizték őket a többiek! (Toronto környéke). Egy másik ismerősöm pedig arról mesél, hogy mostanában, ha szóba kerül a származása, mindig magyaráznia kell, hogy " nem a magyar az nem azonos a cigánnyal"--amúgy ilyen tapasztalaton nekem is volt már személyesen is néhány (ritka) németországi utam alkalmával. Simán el tudom képzelni, hogy pár "kisember" ott tesz alá a magyaroknak ahol tud.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 10:41:22

@A csótány is ember: de van plaki azert akar kikoltozni mert mondjuk amerikaban akar elni es letelepedni es nem akar hazamenni evente, hogy egyen turorudit?

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2012.10.29. 10:41:46

@zsebhümmögő: Thaiföldön élek és a turizmusban dolgozom, mint manager. De én se itt kezdtem rögtön, az első pár hónap kemény volt. Most viszont már háváj! :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 10:44:08

@mojoking77: ja subbara nem jarok, amugy meg miert erdekel a szexualis eletem?
ne akarj informalodni az intim szferamrol ha kerhetlek
amugy...

te a velemenyedet attol teszed fuggove hogy megdugtal-e valakit eppen?

(deleted) (törölt) 2012.10.29. 10:46:49

@hagyma: itt most szerintem alapvetően a karrierről volt szó, hogy nagy produkcióknak dolgozni, valami nagyban részt venni. Én megértem, hogy így gondolta, még akkor is, ha a félretett pénz alapján itthon sem élt rosszul.

reszeg tengeresz 2012.10.29. 10:46:59

Amugy jo esellyel a muter azert ment vele, mert a lovet is o adta, es nem a gyerek kuporgatott ossze ra. Ilyen keves esszel ennyit nem sporol senki. Kizart dolog.

Kisbaratunk hallotta tobb helyrol, hogy ott aztan meg lehet ebbol elni, de meg milyen jol, elhatarozta, hogy o is majd dolgozik ilyen filmeken. Persze tudas, meg esz az nem volt hozza, es most MINDENKI hibas, csak o nem.

Balfasz.

madscientist 2012.10.29. 10:47:33

@A csótány is ember:

Anno nekem is kb ezt mondták a főnökeim, ők is megjárták USA-t. Azóta se bánom, hogy nem oda mentem. Az EU-val kapcsolatban pedig abszolút egyetértek...

mojoking77 2012.10.29. 10:52:49

@hagyma: Mint irtam ,kezdessz hasonlitani..
Egyre inkabb. Es az nagy baj. Remelhetoleg csak szar a kedved es azert kotozkodsz, mert a csoka akit emlitettem, konkretan elmebeteg. Nem lehet visszaolvasni egy forumot sem az amerikai kozossegek kozul, mert mindenhonnan tucatjaval lettek torolve a frocsogo hozzaszolasai, megtorve minden beszelgetes folyamatat. Az ember hangulatat igenis befolyasolja a szexualis elete. Ha ott gondok vannak, az kihat mashova is. Te lenduletbol elkezdted ekezni szegeny kiscsajt, kezdve egy nagyon ronda, es ugy tudom elvileg amerikaban tabunak szamito dologgal, miszerint elkezdtel a zsebeben turkalni. Ez pedig mar otthon sem szep dolog...

Zozeeta2 2012.10.29. 10:53:04

Azt hozzátenném, hogy a work & study visa az igazából Study visa, amihez kapcsolódik egy temporary work permit! Régen ugyanis a tanulmányi vízummal nem lehetett munkát vállalni, ami elég meredek a több ezer dolláros tandíjak mellett. Később ez úgy módosult, hogy csak a campus-on belül vállalhatsz munkát, most már elvileg mindenhol lehet, de látható, hogy a gyakorlat nem ez. Aki dolgozni akar menni Kanadába, az ne tanulmányi vízummal menjen. Az tanulásra való! (Munkavállalóknak: Federal Skilled Worker Class, ami jelenleg szüneteltetve van...)

Műhód 2012.10.29. 10:55:51

Szerintem nem vertek át.
Ez a "mama kedvence" stílus ezzel jár.
Sokkal jobban jártál volna, ha előzőleg kerestél volna magadnak
egy Vancouverben élő magyart patrónusnak.
Megoldódott volna a szállás, a jogsi, stb...
De, ha Te szeretsz körülményeskedni a mamával
a hátad mögött, akkor ne csodálkozz, ha annak megfelelően
működnek a dolgok...

Tapmancs 2012.10.29. 11:04:20

"és én elindultam, mindent tökéletesen megtervezve"

Olyannyira megtervezve hogy még azt sem tudtad hogy a megérkezés után hol fogsz aludni. Ott kezdtél el albérletet keresni, és csodálkoztál hogy egy óra keresgélés után nem találtál. Ez olyan mérvű tájékozatlanságra vall amire nincsenek szavak. A többiről inkább nem szólok.

"mindent tökéletesen megtervezve"

kalandfereg 2012.10.29. 11:15:09

Remélem, posztoló, végül jóra fordultak a dolgok, megtaláltad a számításodat.
Mindenkinek üzenem, aki fikázza a posztolót, hogy egyszerűen arról van szó, hogy nem mindenki szuper talpraesett és dörzsölt, sőt, vannak, akik kifejezetten azért mennek el ebből az országból, mert nem kedvelik, hogy csak azok boldogulnak, akiknek állandóan az ügyeskedésen jár az esze.
Én angol nyelvterületen éltem pár évig és az egyik dolog, amit abszolút pozitívnak láttam ott, hogy nem csak azok boldogulnak, akik egy 300 oldalas értelmezhetetlen hülye nyomtatványt minden további nélkül kitöltenek, meg azok, akik mindig tudják, hogy hol kit és hogyan kell megkenni, hogy a dolgok simán menjenek.
Ezt vártam volna Kanadától is, de ezek szerint ki lehet fogni ott is szar helyzeteket...

fityfiritty 2012.10.29. 11:17:06

Hüm hüm, szomorú történet...
Azért az alapos felkészülés egy ekkora kalandra fontos lett volna. Hallottál már a Nemzetközi Jogosítványról? Valami kétezer forintért ITTHON azonnal kiállítják és a jogsival együtt érvényes okmányként fogadják el még Kanadában is. Amivel kocsit bérelhetsz, biztosítást köthetsz - a kocsién felül ugye, mert arrafelé külön kell biztosítás minden sofőrnek is.
Ja, saját tapasztalat, nem szóbeszédből vett okosság, töltöttem egy kevés időt Kanadában én is.

na4 2012.10.29. 11:20:08

Szomorú történet. Remélem a folytatás LA-ben már jobban sikerült. A nagy tanulság: a hivatalnok, a tintanyaló hatalma korlátlan, mindent tönkretehet büntetés nélkül.

SilentDreams 2012.10.29. 11:20:16

Egyik jövöbeli célországom Kanada, ezért kiváncsian olvastam a posztot. A gondolataimat ezzel kapcsolatban (föleg a felkészülést és a "kitöl mit várjunk el" dolgot) már megirták az elöttem hozzászólók, így ezzel kapcs. semmi újat nem tudok mondani.

Viszont nem ijesztett el Kanadától a story, hanem még jobban megerösített abban, hogy fel kell elöre készülni mindenre és hogy majd csak elöre megszerzett áll´´assal vágjak neki, mint ahogy eddig is tettem Európán belül. Ha ez egyáltalan lehetséges Kanadában, de miért ne, ki kell próbálni....
Valószínüleg elsö lépésként majd túristaként látogatom meg az országot, többek között Vancouvert is.... :)

igi1 2012.10.29. 11:21:11

@bandirepublic: nahát, azt én se értem, ezt a vezetői vizsgát.

Mi lenne itthon, nagy hőbörgés, ha 2 másodperc helyett 3-at kellene állni, és ezért meghúznak. :D

Nekem is, az jött le, hogy nem nézett előtte utána, Kanadában hogy mennek a dolgok, meg már ott lehidaltam, hogy ki olyan hülye, hogy Los Angeles, meg azon környék helyett Kanadába megy. :D

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.10.29. 11:21:41

Gondolom Kanadában nem akkor a biznisz magyarnak lenni. Főleg mióta próbálnak kizárni minket onnan. :(

SilentDreams 2012.10.29. 11:22:05

@SilentDreams: Ja, kimaradt, hogy több sikert kiv´naok a posztoonak L.A.-ben.

By the way, honnan derül ki, hogy a posztíró hölgy ...? :)

Tapmancs 2012.10.29. 11:22:39

@fityfiritty: ha már a nemzetközi jogsi szóbajött, itthon még mindig azt az 50-es évekből ittmaradt papírfecnit adják?

bpetya75 2012.10.29. 11:29:13

@SilentDreams:

Például ebből: "ezzel a vízummal ugye bármilyen munkát elvállalhatok, mert nem akarom pincérnőként végezni."

Meg aztán ha egy férfi elsírja magát egy sikertelen forgalmi vizsga után, az (legalábbis szerintem) nem valószínű, hogy együttérzést vált ki a vizsgabiztosból ;-)

CDN 2012.10.29. 11:30:15

Ejnye-bejnye !
Valószínű, hogy a nagy kanadai tervezés már ott meg rekedt, hogy a szerencsét hozó plüs maci a kézi poggyászban legyen, vagy a bőröndben !
Ha valaki nekilát az internet segítségével tájékozódni az itteni dolgokról akkor nem esik pofára minden nap !
Persze, hogy a Mama megérdemli a kilapcsolódást, de miért nem Hévizre fizetted be két hétre, míg meg nem alapozod a jövődet egy idegen országban ?
Magyar állampolgar Max. 6 hónapig tartozkodhat kanadában. Ez így tökéletes de a feltételes módot nem csak a hatóságoknak kell értelmezni, hanem a be utazóknak is. 6 hónapot maradhat aki meg kapja rá a lehetőséget ! Itt a határok őrzése nem arról szól, hogy aki a csomagjában 5 milka csokit hoz attól a vámos el vesz kettő majd a saját részére....
Itt ez úgy működik, hogy a tisztviselő az ide érkezők szúrópróba szerüen való vizsgálta joga és kötelessége! Ha nem látja biztositottnak az illető normális életkörülményeit az utazás időtartamára akkor fel van hatalmazva arra, hogy akár a repülőterről is vissza fordítja az utast ! Az, hogy a te megtakaritott pénzed szerinted elég nem biztos, hogy valóban elég (ahogy nem is lett elég).
Itt tudtad azt meg, hogy újból kell vizsgaznod, az sem azt mutatja hogy a joga nadrágod be pakolásának kérdésénél valaha is messzebb jutottál a kanadai utad tervezésénél ! Meg nézhetted volna a web oldalon azt a listát, hogy melyik országból érkezőknek fogjadják el a jogosítvanyát ! Ne azon rágodjunk, hogy a japánét vagy az angolét, miért ! Persze hogy nem logikus de vannak dolgok amikkel meg kell tanúl i együtt élni. Amúgy a lista elég hosszú, akiknek nem fogadják el a vizsgájukat. Valószínű nem kelet európaiakra szabták az összes rendeletüket ! Amúgy egy olyan országban, ahol akár tolmácsot is be vihetsz magaddal egy kresz vizsgára nem teheted rá azt a bélyeget, hogy állami szinten ver át ! Az, hogy csak hozott autóval vizsgazhatsz és erről te megint csak nem tudtál az sem másnak a hibája ! Hirtelen ennyit erről ! Szép napot.....

mojoking77 2012.10.29. 11:34:26

@SilentDreams: Emliti tobbszor is. Legalabb is erosen remelem. Bar ugye a media szakma...

"..mert nem akarom pincérnőként végezni...",
"..Ekkor már eltörött a mécses, és zokogni kezdtem,"

Ha megsem, hat igy jartunk :)

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.29. 11:37:28

@hagyma:
egyrészt az igaz, hogy nem ritka a 2-300ezer forintos fizetés, mint ahogy az is igaz, hogy ez egy átlag jó életre elég,
meg az is igaz, hogy vannak emberek, akik képesek 20-30-40ezer forintból megélni havonta. mondjuk utóbbiakat gőzöm sincs, hogyan csinálják, de megcsinálják.szóval el tudom képzelni, hogy 200ezret keres, 40ből él, többit félreteszi. a cél motivációja elég erős tud lenni.
vagy ha anyukája is keres, még könnyebb lehet.

jelzem, én képtelen lennék rá, akkor sem tudtam, mikor hótcsóró voltam. inkább elmentem még pénzt keresni:)

fityfiritty 2012.10.29. 11:38:49

@Tapmancs: Nem egészen, de igen. A népköztársaság már nincs rajta :))

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.29. 11:41:01

@igi1: hát ugye a gyakorlatban pl stoptáblánál se állsz meg állókerékre, ha tutira látod, hogy nem jön semmi, meg nem is a vonalnál teszed és gurulsz előre,
de ha vizsgán így csinálnád, meghúznának.

mojoking77 2012.10.29. 11:44:09

@Babette_: "Ana..tolij"? :)

Nekem is van Ivan es Borisz nevu magyar haverom is

NIKI LAURA 2012.10.29. 11:47:05

Elmondom,hogyan is működik.

A Vancouveri Honorary Consul csak egy álca,szerintem a Külügy fedett irodája.

Egy dúsgazdag épitőipari vállalkozó neve alatt fut,élvezi a diplomata státusz minden előnyét,de:
-sose tudod elérni
-sosincs bent,majd menjél holnap
-semmit sem tud/akar elintézni

Mondom,ez nem valós státusz,csak egy fedőcég.
A jogsiról.
A kanadai nem fogadja el a magyart.A vizsga egyszerű,kb a 100 kérdésből kapsz 25-töt,abból kell 80%eltalálni.
Kérdés példák:
"ha egy biciklis előtted áll:elütöd,átmész rajta,dudálsz,feljelented,vagy elengeded?"
Rém egyszerű minden kérdés!

A gyakorlati vizsga még egyszerüb,két háztömböt mész.
Sok magyar,pl Torontóban "ilonát",a magyar hölgyet választotta,aki kb 20 perc alatt megtanit a "helyes"fordulás,parkolás,lejtőmenet,stb..1óra 70 dolcsi,de megéri.

A gáz az,hogy ha nem igazolod a vezetési gyakorlatot,akkor csak G1 jogsit kapsz.Azzal nem vezethetsz egyedűl,csak nappal,nem lehet főutakra menni,és két évig tart.

Ha igazolsz pár évet,akkor G2,annyi a korlátozás hogy nem ihatsz(itthon sem),és csak annyian ülhettek a kocsiban,ahány öv van.(mint itthon)
A magyar igazolás is necces.Nem fogadják el az itthoni Offit,csak a kinti regisztrált forditót.Az levesz 100dollár /lap,amit még felül kell hitelesiteni az Ottawai követséggel,ami nem egyszerű...
Ehez ismerni kell a Nagykövetet,aki jó fej,hisz együtt Brájoltam vele korábban Dél-Afrikában,IGY MINDENT ELINTÉZ!:)

mojoking77 2012.10.29. 11:50:23

@NIKI LAURA: Braai !!!!!! Ennye meg a no, mi ez a lazasag a brajolassal. Majd mindjart Barbizunk, mint a hulye Ausztralok, nem? :)) (Hu, de hianyzik egy jo kis steak, Peri Peri szosszal..)

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 11:55:14

@igi1: Az ilyen emberek, akik Magyarországon sírnak a bürokrácia miatt, nem tudom miért nem fogják fel, hogy mindenütt vannak szopó szabályok. Amúgy a magyar hivatalok is rengeteget egyszerűsödtek az utóbbi időben, nekem kellemes tapasztalataim vannak, pedig még csak netes időpont foglalásom se volt.
Pöcs hivatalnokok mindenütt vannak, pöcs szabályokkal.

@CDN: ezért az eljárásért, hogy egy határrendész, bevándorlási hivatalnok védi a határt az illegálisokkal szemben, Európában már fasizmust kiáltanának, pláne Magyarországon...
hogy mire fel fordították őt vissza a reptérről... milyen jogon...

a minap láttam az RTL Fókusz című műsorában egy hepciáskodó riportot, amiben egy programozó matematikus magyar nő hisztizett, hogy a nigériai asztalos pasija miért nem vándorolhat be Magyarországra
az USA-ban vagy Kanadában seggbe is rúgták volna egy ilyen névházasság miatt
plusz ott nem a hatóságnak kell magyarázkodnia

a szabályok nem ismerete nem mentesít a betartásuk alól lehet vergődni, de a kanadai jogot nem fogják egy ostoba magyar bevándorlóra szabni, hogy neki jó legyen

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 12:00:44

@Babette_: igen, ez magyarországi vizsgán is bukta lenne, ha nem tartja be a szabályokat, nem 30 centire parkol a járdaszegélytől, nem annyival megy, nem úgy és ott áll meg

portugéza 2012.10.29. 12:02:44

Nem olvastam az összes hozzászólást, de nem lett volna érdemes egy megbízható bevándorlási ügyvédhez fordulni? Nem feltétlenül magyar származásúhoz. Esetleg bevándorlási ügynökhöz (agent), ha arrafelé van ilyen.

NIKI LAURA 2012.10.29. 12:04:44

Gyereke,figyeljetek ide.Az Usa a lóf@szba van Canadához képest.
Menjetek át a Niagaránál.A Kanadai oldal gyönyörű,az amcsi oldalon be vannak deszkázva a házak!
Ha Detroit-nál mész át,még megdöbbentőbb a különbség!!!
Mindenki el van adósodva,a bankok NEM tudják eladni a bedőlt házakat!
Kanadában -bár a házak ugyanaz a papumdekli-százeszer dodoval érnek többet!
A Canadai dollár ma jó 20%többet ér,mint az amerikai.
Az Usa a csődfelé rohan,Floridába 10 millka forintért kapsz egy medencés kecot,ez Kanada bármely részén(kivéve Nonavout,Youkon teritory)2-300 e dodo minimum!

Igaz,Vancouverben felverték a Hinkongból beözönlő sárgák a lakások árát,és -sajnos-a Torontoi metrón sem látsz fehér embert!
Igen,Kanadában kisebbségben vagyunk,mi Europai fehérek.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 12:14:45

@NIKI LAURA: ismerős a kép, Detroit egy nagy lepratelep lett
de ez nem újdonság
ugyanakkor mint mondtad, Kanadában sokkal drágább az ingatlan, ami jó, ha el akarsz adni, de rossz, ha bérelni vagy venni akarsz
plusz ugye a fehér kisebbségben van már
és a normális francia és angolszász kanadai még inkább kisebbségben van, hiszen a sok koszos magyar is ugyan fehér, de nem normális germán fehér, csak ilyen féázsiai fajta :)

és hiába über ország Kanada, ha a mellékelt ábra azt mutatja, hogy nem boldogul a magyar bevándorló (aki a posztoló esetében mint láttuk nem készült fel kellőképpen és sok felesleges kört futott)
tehát egy felvert ingatlanáras (ugyanaz a ház csak Kanadában jóval többért árulva), szigorú bevándorlási politikával operáló ország, ahol már több a színes, mint a fehér
nagyon vonzó...

otthontalan 2012.10.29. 12:17:59

Tobb posztot is elolvastam es lam errol is lerivik a magyar virtus. Mindenki nagyon ugyesen meg tudja mondani, otthonrol a fotelbol hogy mit kellet volna neki tennie. En is hasonlo kezdetekbe vagyok es sajnos sokszor a kulfoldi hamarabb segit a magyarnak mint a sajat fajtaja. Mellesleg sokszor a helyben elo magyar se tud minden vagy meg segitsen is sajat fajtajanak. Sajnos sokszor helyben tudod meg az igazsagokat hijaba bujod az internetet elore. A posztironak nem ezt a helyet szemelte ki a sors. Talan a kovetkezo lesz az.

Zabaalint (törölt) 2012.10.29. 12:19:10

@kalandfereg:
"Mindenkinek üzenem, aki fikázza a posztolót, hogy egyszerűen arról van szó, hogy nem mindenki szuper talpraesett és dörzsölt, sőt, vannak, akik kifejezetten azért mennek el ebből az országból, mert nem kedvelik, hogy csak azok boldogulnak, akiknek állandóan az ügyeskedésen jár az esze."

Én sem vagyok talpraesett, sőt nagyon nagy eséllyel én sem tudtam volna boldogulni a posztoló helyében. A különbség, hogy ismerve a saját balfaszságomat, még az átlagosnál is több időt töltöttem volna itthon az utánajárással, mérlegeltem volna ez alapján hogy menjek-e, ha igen, akkor pedig készültem volna. Ja, meg a tanulás közben már keresem az állást.

Szóval a balfasz ember az olyan, aki 2-szer annyit készül a cselekvésre, mint az átlag, majd mégis elrontja, mert képtelen rögtönözni. A posztoló ennek inkább az ellentéte.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 12:19:30

@NIKI LAURA: mondjuk a kanadai ház árakra keresve az első oldalon csak olyanokat olvastam, hogy zuhannak... vajon ez miért van?
Főleg Vancouverben meredeken estek az árak az utóbbi évben, persze még így is magasak kanadai viszonylatban is. De a trend erősen csökkenő, hogy mást ne mondjak zuhanórepülésben van.
Persze ettől még Detroit még rosszabb, de annál a helyzetnél, ami ott van, nem nehéz jobbat felmutatni.

fagzal 2012.10.29. 12:22:12

Hát nem tudom, azért bőven van ebben a sztoriban lúzerfaktor.

3dom'f'speech 2012.10.29. 12:26:26

vicces, hogy minden wannabe senkiházi filmes "szakember", tévés, filmsztár, celeb stb. szeretne lenni - ezekből Dunát illetve hogy stílusos legyek, Fraser Rivert lehet rekeszteni - pláne, ekkora aggyal
az ilyen szakmák nélkül kihalna a világ, ugye? :)
tisztességes munkát már senki nem akar végezni, utána meg panaszkodik hogy nem kap az értelmetlen szakmájában állást és nem tartja el az állam
így jár valaki, aki teljesen felkészületlenül megy ki, persze a kanadaiak is megérik a pénzüket, de nem rosszabbak, mint bármely másik ország bürokráciája - ha valaki pedig meglepődik azon, hogy nem annyira toleránsak és nem szeretik annyira a másságot, mint amennyire azt az (ilyen szerencsétlenek által is épített) hazug médiában feltüntetik, csak sajnálni lehet

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 12:28:42

@Zabaalint: hatalmas igazságot írtál le

lehet totyogni, gondolkodni, otthon tervezgetni, bizonytalankodni, mérlegelni, még többet felkészülni, ha nem talpraesett valaki, akkor ezekre szükség is van, de aztán lehetne azt is mondani, hogy "hű bazmeg, ez rizikós, jól keresek én itthon is, maradok a seggemen", meg lehet minden mérlegelés után az önismeret teljes hiányában rossz döntést hozni
sok vekengés után rosszul dönteni még gázabb, mint hirtelen szarul dönteni

komolyan az internet, fórumok, kormányzati honlapok, forródrótok, angol nyelvtudás birtokában már nem olyan nehéz tájékozódni
tájékozódni lehet, az más kérdés, hogy utána milyen döntésre jut az ember... mert ha nem klappolnak a dolgok már itthonról sem, akkor jobb azt mondani, hogy köszi, felmértem a helyzetet és nem nekem való
de aki minden áron menni akar, az a nehézségekkel nem törődve úgyis belevág a nagy ismeretlenbe
lehetne ezt ésszel is csinálni
---
a posztoló meg nem megy el pincérnőnek, mikor már fillérei vannak, akkor sem... na ehhez is no comment
értem én, hogy nem álommeló, de összekaparhatott volna egy kis zsetont a továbblépéshez

@otthontalan: a magyar, azért mert otthon is leszarjátok egymást, miért gondolod, hogy külföldön segítőkészebb lesz?
amúgy a külföldi ugyanúgy nem segít a magyarnak, mint a magyar, csak neked a magyartól ez szarul esik, sőt természetesnek vennéd, ha alád pakolna mindent, a külföldit meg isteníted, ha csak a kötelező feladatát elvégzi veled szemben (pl. kiszolgál a pénzedért)
kettős mérce

nigara 2012.10.29. 12:32:18

@bpetya75: :)))) ez milyen jó volt.....

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 12:36:56

@3dom'f'speech: igen, nemrég olvastam egy felmérést, hogy melyek azok a diplomák, amikkel legnagyobb valószínűséggel bolti eladónak, retail-be mehetsz csak el

csodák csodájára ott van közte az angol és a szociológia szak mellett a film és fotó szak is a legmagasabb szorzóval (legvalószínűbb, hogy semmire nem mész vele :)
telített munkaerőpiac van ebben a szakmában, kevés ember sokat keres, a többi meg ingyen melózik vagy el se tud helyezkedni :)

managerialecon.blogspot.hu/2012/09/10-college-majors-most-likely-to-end-up.html

érdemes ilyeneknek utána nézni, mielőtt belevágunk nagy mellénnyel az ismeretlenbe

érdekes módon azonban az USA-ban az egyik legjobb választás a karriered szempontjából a jogi diploma, ami meg magyarisztánban egy lenézett végzettség

hiába, Amerikában jogállam van, a jog uralma, ezért kell a jogász is :)

igi1 2012.10.29. 12:37:51

@Babette_: nekem az az elvem, hogy ha csak egyszer nem állsz meg a stop táblánál, véged.

@otthontalan: te is nagyon tudod munkahelyről osztani az észt, meg a többieket is.

igi1 2012.10.29. 12:40:17

@Babette_: amúgy felénk a rendőrök erre nagyon figyelnek újabban. Sokan nem is állnak meg.

mojoking77 2012.10.29. 12:45:09

@zsebhümmögő: " a jogi diploma, ami meg magyarisztánban egy lenézett végzettség".. Valahol lemaradtam. Hol lenezett karrierforma a jogi? Amennyire emlekszem magyarorszagon pont nem, de hat biztos en nem tudom jol. Azert kivancsiva tettel. Tenyleg van olyan hulye Magyarorszagon, aki szerint egy ugyvedi/ugyeszi karrier nem karrier?

otthontalan 2012.10.29. 12:49:02

@igi1: Latod te is csak vagdalkozol es nem gondolod vegig amit irsz. Honnan gondolod hogy a munkahelyemrol irok? A sajat tapasztalatom amit irtam hogy kulfoldon maskep gondolkodnak es igen itt a segitseg az elso nem a masikba taposas. Sajnos egy kulfoldi munkahelyen ahhol magyarok is dolgoznak a spanyol segitett elobb mint a szamos magyar.

Szélmalomharcos 2012.10.29. 13:02:33

Színesfém gyűjtőknak jobban bejött Kanada, bár ahogy hallom mostanában már őket se kedvelik valami nagyon

Zabaalint (törölt) 2012.10.29. 13:06:24

@zsebhümmögő:
Magyarországon is menő a jogi diploma, csak eltérő okból. Mindkettőt rosszhiszeműen mondom. USA-ban azért, mert rengeteg pénz van a perekben, pl. a kórházak környéke tele van ügyvédi irodákkal, hogy esetleges műhibák miatt pereljenek a betegek. Nálunk meg azért, mert hatalmas a bürokrácia útvesztője, és szinte a fingáshoz is ügyvéd kell.

bpetya75 2012.10.29. 13:09:53

@mojoking77:

Ezen a véleményen én is jót mosolyogtam. Kíváncsiságból rákerestem, Kaposváron, egy nem egészen 70e-s városban, 226 praktizáló jogászt találtam. Biztos lenézett végzettség ;-)

iqfighter 2012.10.29. 13:15:28

@hagyma: nem tudom, hogy csak rossz napod van-e ma, de mindenesetre tobb reteget ma ne hamozz le magadrol. Koszi.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.29. 13:17:38

@NIKI LAURA:

"A Canadai dollár ma jó 20%többet ér,mint az amerikai."

Ne viccelj Kb. 1 az 1-hez jelenleg. S SOSEM ért 1 CAD 1,20 USD-t, legalábbis az utóbbi 30 év során.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.29. 13:22:29

@mojoking77:

Magyarországon hagyományosan a jogász diploma az univerzális diploma. Különösen így volt ez a II. vh. előtt, akkor a diplomások harmada jogász volt. Aki nem tudta kitalálni mi akar lenne, az jogász lett. Aztán a kommunizmusban a jogi diploma háttérbe szorult, s már a közgazdász és a bölcsész lett az alap, különösen a 70-es és 80-as években magasan a bölcsész, mindenki bölcsész lett aki nem tudta mit kezdjen magával. A közgazdász azért számított jónak, mert "lehet majd utazni" (bekerülni külker céghez), a bölcsész meg, különösen a nyelvi szakok pedig alapból jó volt mindenre, mert kevés ember beszélt nyelveket. Aztán a 80-as évek végétől visszajött a jogász diploma mint alap, s a bölcsész meg teljesen értékét vesztette.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.29. 13:26:19

@NIKI LAURA:

Tévedsz.

A tiszteletbeli konzul NEM diplomata, nincs semmilyen diplomáciai mentessége, azaz nemigen élvezheti azt ami nincs neki. S nem teljesidejű alkalmazott, hanem amolyan hivatásos segéd, azaz szabadidejében segít. Gyakorlatilag egy tiszteletbeli ingyenes tisztség, melynek haszna maximum az, hogy jó tanácsokat tud adni.

mojoking77 2012.10.29. 13:29:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hmmm... Nem vitatkozas keppen, de azert a jogasz diplomat univerzalisnak tekinteni... Ha jol tudom az ember elhelyezkedhet vele az ugyeszsegen, vagy szakosodhat ugye harom iranyba (ceg-bunteto vagy Europai jog). Persze lehet ugrodeszka valakinel (lehet otthon latni ugye mostansag is), de azert ahoz kell egy bizonyos foku elhivatottsag,amennyit csak vizsgakra tanulni kell. Ezek utan, mint univerzalis? Hat tudja fene. Egy biztos, en mernokkent, tized anyi tanulassal allamvizsgaztam jelesre..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 13:31:29

@hagyma: Just because.

Azert mert. Ha kettonknek meglenne a 800E otthon, szerintem akkor is ketszer meggondolnam a hazamenetelt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.29. 13:31:51

@mojoking77:

Így igaz.

Mo-n sok tévhit él a kínaiakkal kapcsolatban.

Valójában a kínaik kb. 1 %-a magyar állampolgár, egyszerűen nem adják meg nekik, alapesetben az elutasítás a válasz. Ez persze még önmagában nem lenne gond, azonban a letelepedési engedélyt sem kapják meg, NAGYON kevés kínainak van állandó tartózkodási engedélye, talán 4-5 %-nak van ilyen. A zömük ideiglenes tartókodási engéllyel van az országban, jellemzően évente hosszabbítva, nulla eséllyel az állandó engedélyre.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.29. 13:34:52

@mojoking77:

Így alakult ki még a XIX. században, Az alap az volt, hogy az elszegényedett földbirtokosi családok sarjai elvégezték a jogi szakot, majd megpróbáltak protekcióval valami állami hivatalt találni. Ha nem lett jogász, akkor csak papnak mehetett még vagy katonatisztnek. Ez a 3 lehetőség volt a gyakorlatban.

2012.10.29. 13:35:27

@hagyma: A kommentem azon része, hogy onnan nehéz hazajönni természetesen azon többség számára érvényes aki nem árvaházban nevelkedett (vannak hozzátartozói), esetleg vannak barátai.
Bocs, hogy kifelejtettelek.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.10.29. 13:35:50

És még az lett volna a hab a tortára, ha sikerül a jogsid, és BC-ben is ugyanaz a rendszer, mint Ontarióban, azaz megkapod az első körös kanadai jogosítványodat, amellyel csak új tanuló sofőrként vezethetsz, azaz felügyelettel (ami egyszerű, ha 16 éves vagy és ott a papád, de elég bonyolult, ha 24 és nincs ott a papád).
Amikor mi laktunk ott, akkor erre a G1 (első szintű jogsi) megszorításra még az is rájött, hogy csak nappal vezethesz, este nem. Aztán fél év után lehet G2-d, amivel már vezethetsz felügyelet nélkül, és este is, de autópályán nem, azaz kvázi nem tudod elhagyni a várost. Aztán majd valamikor lesz G-d, amivel már vezethetsz. És AKKOR MÁR lehet kocsid is.
Ja hogy min tanulsz akkor vezetni. A papádén, hát persze - és a te problémád, ha nincs ott a papád.

Nem nehéz kitalálni, hogy nekem se lett Kanadában jogosítványom. (Se olyan munkám, amihez az kellett volna, és valóban nagyon sokszor feltétel, hogy "must have own transportation", amelynek az a szabadfordítása, irodai munka esetében is, hogy nem függhetsz tömegközlekedéstől, és nincs olyan, hogy azért késel, mert késett a busz, vagy pl. a hó miatt nem is járt aznap reggel.)

A posztból nekem az jön át (6 évig éltem Kanadában), hogy a pénz nem minden (nekünk pl. az nem volt egyáltalán), muszáj úgy kimenni, hogy TUDOD, MIT FOGSZ CSINÁLNI.

Pl. a wikipédia azonnal megírja a kanadai jogsiról, hogy
"Except for people holding a valid driver's licence from other Canadian jurisdictions, Austria, Australia, France, Germany, Guernsey, Japan, the Netherlands, New Zealand, South Korea, Switzerland, the United Kingdom and the United States, British Columbia requires all new residents to take a driving knowledge test and a road test in order to get a BC driver's licence."

Ezzel együtt, nagyon sajnálom a történteket - nekem sosem volt másfél évnyi megtakarított pénzem, és nem merem elképzelni, hogy milyen érzés lehetett ezt kemény munka mellett füstté válni látni. A konklúzióval is egyetértek, LA-be kellett volna visszamenni, mert az ismert terep volt a számodra, és tisztában voltál alapdolgokkal (pl. hogy hogy lesz lakás, jogsi, legális munka), és ott csak a pénz volt korábban az akadálya a további maradásodnak, Kanadában meg egy csomó olyan gyakorlati akadály merült fel, amik teljesen váratlanul értek és lehetetlenné tették az életedet.

bpetya75 2012.10.29. 13:36:52

@nigara:

Fene tudja. Lehet, hogy inkább szomorú, de ez van. Inkább röhögjünk, mint sírjunk :-D

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.10.29. 13:37:03

dupla lesz-e vajh? de hogy elsőre nem ment át, az fix.

És még az lett volna a hab a tortára, ha sikerül a jogsid, és BC-ben is ugyanaz a rendszer, mint Ontarióban, azaz megkapod az első körös kanadai jogosítványodat, amellyel csak új tanuló sofőrként vezethetsz, azaz felügyelettel (ami egyszerű, ha 16 éves vagy és ott a papád, de elég bonyolult, ha 24 és nincs ott a papád).
Amikor mi laktunk ott, akkor erre a G1 (első szintű jogsi) megszorításra még az is rájött, hogy csak nappal vezethesz, este nem. Aztán fél év után lehet G2-d, amivel már vezethetsz felügyelet nélkül, és este is, de autópályán nem, azaz kvázi nem tudod elhagyni a várost. Aztán majd valamikor lesz G-d, amivel már vezethetsz. És AKKOR MÁR lehet kocsid is.
Ja hogy min tanulsz akkor vezetni. A papádén, hát persze - és a te problémád, ha nincs ott a papád.

Nem nehéz kitalálni, hogy nekem se lett Kanadában jogosítványom. (Se olyan munkám, amihez az kellett volna, és valóban nagyon sokszor feltétel, hogy "must have own transportation", amelynek az a szabadfordítása, irodai munka esetében is, hogy nem függhetsz tömegközlekedéstől, és nincs olyan, hogy azért késel, mert késett a busz, vagy pl. a hó miatt nem is járt aznap reggel.)

A posztból nekem az jön át (6 évig éltem Kanadában), hogy a pénz nem minden (nekünk pl. az nem volt egyáltalán), muszáj úgy kimenni, hogy TUDOD, MIT FOGSZ CSINÁLNI.

Pl. a wikipédia azonnal megírja a kanadai jogsiról, hogy
"Except for people holding a valid driver's licence from other Canadian jurisdictions, Austria, Australia, France, Germany, Guernsey, Japan, the Netherlands, New Zealand, South Korea, Switzerland, the United Kingdom and the United States, British Columbia requires all new residents to take a driving knowledge test and a road test in order to get a BC driver's licence."

Ezzel együtt, nagyon sajnálom a történteket - nekem sosem volt másfél évnyi megtakarított pénzem, és nem merem elképzelni, hogy milyen érzés lehetett ezt kemény munka mellett füstté válni látni. A konklúzióval is egyetértek, LA-be kellett volna visszamenni, mert az ismert terep volt a számodra, és tisztában voltál alapdolgokkal (pl. hogy hogy lesz lakás, jogsi, legális munka), és ott csak a pénz volt korábban az akadálya a további maradásodnak, Kanadában meg egy csomó olyan gyakorlati akadály merült fel, amik teljesen váratlanul értek és lehetetlenné tették az életedet.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.10.29. 13:58:17

A posztoló állítólag tud angolul, és nagy filmes kutya.

Ennek ellenére, nem ismerte, nem nézett utána, nem olvasott erről a DGC szabályról? (amúgy ez DeGeCi már)

Online job descriptionokban, fejvadászokkal való levelezés után ez csak kiderülhet, nem? LinedIn, szakmai fórumok, satöbbi.
Lakásbérlés... ugye olyan, hogy szobabérlés ott nem is létezik, right? A fél világon működik.
Jogsi - ez kusza történet, de gyanítom némi angoltudással, kiírások elolvasásával az is ment volna, egyszerűen. AMúgy ennek egészen biztosan előre lehetett volna olvasni.

Szóval picit naívan vágott bele, hogy ide nekem hálivúdot, én vagy a király, heverjen mindenki a lábaim előtt!

2012.10.29. 14:07:26

@Posztolo
Nahat, a bevandorlasi hivatalban dolgozo kollega nem tudta, hogy magyarkent Kanadaban elve nem fogsz tudni majd amerikai sorozatok vagasaban reszt venni anelkül, hogy egy bizonyos szervezetnek tagja lennel? Szegyen es gyalazat! :)

De komolyan! Nem artana utananezni kicsit alaposabban a dolgoknak, ahelyett, hogy azzal jössz, hogy allami szinten rugtak egyet a popodba.

En ugy vagyok vele, ha valami kellemetlen vagy rossz törtenik velem, akkor tudatosan soha okolok masokat, mert ezzel a hozzaallassal elharitom magamrol a felelösseget, es semmit nem tanulok a dologbol.
Mert ha barmilyen szempontbol több leszek attol, amit ateltem (legyen szo masok altal jonak vagy rossznak gondolt dologrol), akkor mar rögtön nem elvesztegetett idöröl, hanem egy tanulsagos elmenyröl van szo.

kincsa 2012.10.29. 14:13:14

@SziszkAnya: Igen, nekem is ez jutott eszembe. Meg még az, hogy bizony hiába hagyják el sokan Magyarországot a rasszizmus miatt... Sokszor olvastam már ezt itt a Határátkelőn, mint indokot a távozásra. Ez micsoda, ha nem diszkrimináció? És itt egy "civilizált" országról van szó.

igi1 2012.10.29. 14:18:56

@tildy:): még jó, hogy akkor nem jössz haza. Lehet, nem kellenél itthonra sem.

igi1 2012.10.29. 14:19:44

@otthontalan: hát te most öngólt lőttél, és nem veszed észre. Hiába, ha nincs ész, nem fogsz rájönni, mit is írtál. :D

CDN 2012.10.29. 14:26:11

Megint van kis időm írni....
Hihetetlen és szinte felfoghatatlan, hogy van ilyen ország ahol ha te bármi áron is de megszereznéd a szükséges papírokat, elsőbbségben részesitik azokat az embereket akik itt tanulták a szakmajukat akár több tizezreket is fizetve a tanulmanyaikért akik állampolgarok de ne adja isten még itt is születtek ! Borzalmas !
A lakhatás megoldására is nagyon sok időt fordították ! Főleg ha csak itt szembesültél olyan dolgokkal hogy le szeretnék ellenőrizni azt, hogy képes vagy-e fizetni egy évig a bérleti díjat !
Arra is kíváncsi lennék hogy az a tiszteletbeli konzul ma is szeretne még pozíciójában maradni, miután ki boritod a hatlamas problémáidat az asztalára.
Nem árt ha vannak tervek az embernek de valakivel egyeztetni is kell azazokat. Nem csak neki futni fejjel a falnak és sírni.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.10.29. 14:26:30

Amerikában és kanadában jártas vágót keresek, fizetség tapasztalattal!
Jogsi és DGC tagság KELL!!!

Bloberf 2012.10.29. 14:27:34

Cher beszélt egyszer Bon Joviról. ...igen akkor ö pincérként dolgozott.

vernarancs 2012.10.29. 14:32:20

Egy ilyen melo szerintem barhol problemas. Mindenhol durva tuljelentkezes lehet, nem csoda, ha specialis igenyek is vannak. Ennek azert utana kellett volna nezni meg itthon.
A jogsi az szandekos szopatas volt. Nekem ismerosom csont nelkul atment. De az meg a nagy cig@ny kivandorlas elott volt...
Ha ilyen fontos ott a jogsi akkor en inkabb abba oltem volna tobb penzt. Addig meg dolgozhattal volna a helyi mekdonacban.

mandro 2012.10.29. 14:45:59

"Egy jó nevű cégnél dolgoztam, magyar viszonylatban igen sokat kerestem, tehát nem azt mondom, hogy menekültem, de világ életemben el akartam menni innen."

Na, ezért kaptad ezt a pofont! Meg is érdemled, nem kicsit, nagyon!

Azt tanácsolom, ezzel a mentalitással ne add fel! Menj Albániába!

ANTI-SQUIRREL 2012.10.29. 15:05:11

Hm... Errol az egesz sztorirol a Csupasz Pisztoly film jut eszembe. A gonosz foszer azt mondja hogy "2 evet kemenyen dolgoztam, hogy mindent megteremtsek", szoval ez is egy ilyen.

Mi kb. 6 evet szivtunk kulfoldon hogy normalis munkat szerezzunk magunknak. Az egesz egy szanalmas nyivakolas.
Pedig igazan nem szeretek troll lenni, de ez ritka szanalmas poszt volt.

Ahogy igy elnezem nem sok fogalma van a szerzonek az igazi szivasrol! Meg hogy o nem lesz pincer! Na hiszen...

kicsibuta 2012.10.29. 15:08:21

Ennyi ésszel nem hiszem, hogy vágó lenne a kiscsaj. Vagy valami szlengben a felsz*pó szinonimája a vágó? Merthogy kb. ez az egy filmes "szakma" van, amivel megbirkózna...

Fruka1 2012.10.29. 15:10:17

Először is sok szerencsét LA-ben, remélem ott megtalálod a számításodat.
Nos egyébként örülök a bátorságnak, és az őszinteségnek azért, mert le merted írni hogy nem jött össze. Sok rózsaszín beszámoló után (melynek jó része elhallgat fontos dolgokat, amely a storyt más színben hozná) ) végre egy realista történet!
Eseted nem egyedi, hasonlóképpen jártam én is (sokan mások is) a boldogulás keresésével pl. Au-ban, a sok happy story után menve.
Szóval Kanada, Au és még sorolhatnám NEM várja tárt karokkal a Mo-ról érkezőket, sőt sztem elegük van a magyarokból.A legendát feléltük szépen lassan, hol ezért hol azért, Kanada iskolapélda miért!
Hamis legenda a befogadó ország kép (pl. Au) mert egyáltalán nem az. Jó példa a törvények alakítása, egyszerü átlag ember nem igazán tud oda (sem) bekerülni. Sorry a negatív dolgokért, de ez az igazság.
Ennek ellenére sok sikert a posztírónak!

tinu 2012.10.29. 15:11:47

Szerintem nagyon méltatlan, hogy ilyen stílusban irkálnak egyesek a posztolóról. Nyilván mindannyian talpraesett, jég hátán is megélő, soha el nem keseredő emberek vagytok...

mojoking77 2012.10.29. 15:21:32

@Fruka1: Azert egy picit mas a helyzet Ausztraliaban, mint Magyarorszagon. Ha tenyleg eltel kint (semmi okom megkerdojelezni), akkor tudnod kellene, hogy a globalis bevandorlasi politkaja valtozott meg, az OSSZES orszaggal szemben, hala egy orszag lakoinak, akiket nem nevezek nevukon.
Az ilyen kicsibuta szeru beszologatasokkal pedig nem kell torodni, szimplan trollkodik a szerencsetlenje, azt hiszi ettol felnottebbnek tunik.

Tamás András György 2012.10.29. 15:21:44

kanada jo hely, de nem hulyeknek valo. a hulyek menjenek angliaba, ahova szoktak.

01234567 2012.10.29. 15:24:48

@flash.gordon: A bécsi állami nyelvtanfolyamokról egy referenciám van, de az elég zorall. Volt egy kollégám, a munkájában semmi hiba, de egyszerűen nem tudott megtanulni németül. Beíratták egy az AMS szervezte nyelvtanfolyamra, ahol vizsga is volt. Ettől iszonyat parázott, ha elbukja kirúgja a munkaadó. Levizsgázott. Ugyan úgy utána sem tudott németül. De esküszöm, egy mondatot sem. Mint előtte. Ennyi.

mojoking77 2012.10.29. 15:25:06

@Fruka1: Bocs, felreirtam, Ausztraliaban es Kanadaban.

bobsys 2012.10.29. 15:27:08

@NIKI LAURA: Floridaban nem kapsz 46Kert medences hazat, ha meg talan talan igen akkor azon a kornyeken nem akarsz lakni vagy a halal faszan az allam kozepen levo kis faluban vagy.

vau · http://www.holdkomp.hu 2012.10.29. 15:34:01

@mojoking77: @bpetya75:

Nem tudom, ti hol éltek, de még mindig a fülemben van a mérnöki kar hiavatalos dala, a "megy a jogász megy a jogász a picsába" :)

Én is jogász akartam lenni középsuliban, aztán inkább tömeggyilkosnak álltam, azt könnyebben megemésztette apám. :P

shwarcz bácsi 2012.10.29. 15:36:15

A posztolo sztorija teljesen életszerű.
Sajnos ez is Kanada...
Aki itt el az tudja, hogy az alapvető kérdés nem az, hogy atfognak e verni ?? Hanem az hogy mikor és mennyire?
Teljesen más kép el a fejekben otthon kanadarol, mint ami az valójában...

A Kanada nem a hülyéknek való, kommentelonek üzenem, itt mar annyi a hülye alapszinten, amit nehéz uberelni. Sok sikert egy internet bekoteshez vagy bármilyen ügyintézéshez, akármelyik hivatalban.

A posztolonak. Az USA t kanadara cserélni baromság volt. Egy munka ajánlat nélkül idejonni pedig a legnagyobb. Elegendő pénz nélkül is az volt. Itt is atvernek, meghozza minden kanyarban, legyen az telefon társaság , internet, autovasarlas, lakasberles, bank, cipovasarlas bármi... Ez itt normális. Erre fel kell készülni sajnos.
A service mint olyan, az nem létezik, ami van, az kb az
albán színvonallal egyenlő.

Magyar diplomácia itt nincs. Az érdekérvényesítő képesség a nullához közelít. A csapból is magyar romák folynak, miközben Toronto egyes részein napközben is lövöldöznek a feketék.. Nem a roma feketék..

Sajnálom a posztolot és együtt érzek vele, tudom mi az amiről beszél és keresztülment.

Sajnos itt azt meg kell tanulni, hogy a, miért tel kezdődő kérdéseket nem teszünk fel...

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 15:40:01

@Zabaalint: a jogi diploma presztizse pedig Magyarországon sajnos nagyon alacsony
meg nézzük meg a kezdő jogász fizetéseket, messze elmaradnak a mérnök stb. bérektől

@mojoking77: ügyvédi karrier? ahol 3 évig éhbérért 12 órát robotolsz más szolgájaként? aztán meg próbálsz megélni a kirendelésekből, mert más nem nagyon van egy kezdőnek...
vagy ügyészként, ahol bértábla van, napi rutin, mint bármilyen hivatalnoknál, nem a magad ura vagy, fogalmazóként szarul keresel

bár a presztízse azért magasabb, de csak mert kevesebb ügyész van, mint ügyvéd, nehezebb bekerülni
plusz protekción múlik a bekerülés, ezért sem egy álom karrier (már annak, akinek nincs hátszele)

és még a túlképzésről nem is beszéltünk

ráadásul Magyarországon pár sztárügyvéden kívül nem sokan keresnek amerikai szinten is jelentős összegeket

igi1 2012.10.29. 15:42:20

@tinu: de legalábbis nekik annyi eszük van, hogy ezt nem plakátolják ki.

Amúgy ezek a fizetős szakok olyanok lehetnek, mint nálunk az OKJ-s képzések, csak háromszor - négyszer annyiba kerülnek.

Lásd: Molnár Anikó sminkmester szaka, na ezek a képszerkesztők, vágók, is ilyenek lehetnek. Számít, milyen munkát végeztél előtte, milyen kapcsolatod van, honnan jöttél.

Tudomásul kell venni, hogy ha mondjuk én külföldön élnék, x országban, inkább adnék x országbelinek munkát, mint egy idegennek.

bpetya75 2012.10.29. 15:43:28

@vau:

A karok közti rivalizálás egy szakma megbecsültségének megítélése szempontjából nem releváns. Mi a közgazdászokat utáltuk, de ettől még nem gondolom, hogy az egy utolsó, megvetett pálya lenne. ;-)

guy2 2012.10.29. 15:44:49

Múltkor voltam Kanadában, egyszerűen kiváltottam itthon egy nemzetközi jogsit a már meglévő alapján, és simán vezethettem - bérlethettem autót, stb. Minek ehhez kanadai jogsi?

bpetya75 2012.10.29. 15:49:12

@zsebhümmögő:

Ha valahol túlképzés van, az pont azt mutatja, hogy van presztízs. Aztán hogy mit lehet kezdeni azzal a diplomával, az már más kérdés. Egyébként hiába becsülnek meg jobban egy kezdő mérnököt egy kezdő jogásznál. Ma Magyarországon ki keres kezdő mérnököket? Nem mondom, hogy nincs ilyen, de kezdő jogászból lényegesen többen el tudnak helyezkedni.

fitt 2012.10.29. 15:50:18

Szerintem javarészt az emberek a megélhetési gondok elől menekülnek külföldre, elindult egy nagy magyar megélhetési népvándorlás. Aztán sokan szembesülnek azzal, hogy kint sem egyszerű az élet. Nem nekünk kéne elhagyni az országunkat...

shwarcz bácsi 2012.10.29. 15:51:02

@guy2: Csak azért mert másképpen nem tudsz autót venni. Nem tudsz biztosítást kötni, és a nemzetközi jogsit 6 hónapig tudod itt használni.
Plusz arról nem beszélek, hogy jobb ha van egy kanadai jogsid, mint fényképes ID , mint ha magyar utleveledet mutogatnad...
Egy szaros konyvtarberlethez is kell kanadai ID ...

futás csicskák! 2012.10.29. 15:56:04

mérnem menté rodázni már rég igazgato aszonya volná buta parasztgádzsi

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 15:56:09

@mojoking77: és melyik ország lakó miatt van ez?
mert ausztrál ügyekben roppant járatlan vagyok...
kínaiak, indiaiak, vietnamiak?
komolyan kérdezem, mert nem éltem ott sose

Fruka1 2012.10.29. 16:00:15

@mojoking77: Nem hiszem , pl. a franciák olaszok simán kapnak pl. nyaraló vízumot, amire már munkát végezhet au-ban(fiataloknak). Ugyanakkor te magyarként nem kaphatsz ilyet.De ez csak egy megkülönböztetés.

Dimanni · http://dimanni.blogspot.com 2012.10.29. 16:01:05

@mandro: Miért baj az, hogy más országokra is kíváncsi valaki, szeretne máshol is élni, nem csak Magyarországon? Én is szeretnék majd más országokban is éldegélni hosszabb-rövidebb ideig, nem anyagi okok miatt, bár nyilván élhetnék jobban is -, hanem, mert azokat az 1-2 heteket, amit nyaralás címen eltöltök - bár inkább csak töltöttem valaha - egy másik országban, kevésnek érzem. Sőt, mondd, hogy hülye vagyok, de született pestiként szeretnék kisvárosban is élni. Nem mondom, hogy falun, állatokat tartva, mert azért tisztában vagyok a képességeimmel, s tudom, hogy totál béna földműves lennék, s tuti átaludnám az állatok etetését is, de egy más hangulatú helyen, mint Pest. :-))

Nem biztos, hogy mindenkit anyagi okok visznek külföldre, nem hiszem, hogy ezért bárkit el kellene ítélni. :-)

telkoe 2012.10.29. 16:03:02

Igen en is hallottam hogy Kanadaban kulon Magyarokat Atvero Hivatal van, es minden varosban Magyaratvero Ugyosztalyt nyitottak. Szegeny magyar bevandorlokat jol at is vertek es mindenfele csunya emberkereskedelemmel meg hasonloval vadoltak meg oket.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 16:03:56

@bpetya75: a túlképzés azért van, mert sok vidéki gimis nem tudja, hogy mit kezdjen magával, bejutnak jogra, oda nem kell matek!! sajnos ez sokak szemében a választóvonal a jog és a közgáz között
mert a magyar, töri felvételit ugye nem volt olyan nehéz megírni, mint egy matekot...
jogra én természettudományos végzettséggel kerültem az egyetlen lightos matek tárgyból (statisztika) remekeltem (az egyetlen ötös abba az évben), az évfolyam 90%-a meg örült a kettesnek is, mert humán beállítottságúnak csúfolták magukat (ami Magyarországon azt jelenti, hogy hülye a matematikához)

a presztízs egy közhiedelemből fakad, amit tények nem támasztanak alá

sokkal több kezdő mérnököt keresnek, mint amennyi jogászt és messze jobb fizetéssel, jobb előmeneteli lehetőségekkel
elég megnézni az álláshirdetéseket
plusz a mérnöki diplomával több az esély külföldön, ami a jogászok nagy része számára nem pálya

van egy pátosz a jogász szak körül az érettségizők és a szüleik körében, de hogy valódi presztízse lenne, az tévedés
még anyagilag sem...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 16:06:52

@igi1: Savanyu a szolo?

Meglehet , hogy nem kellenek, bar mar irtam mashol, kevesbe a penz , jobban az inspiralo kornyezet motival. Ez itt megvan, otthon meg sok ev munkajaval volt csak elerheto....

Egyebkent ha meg azt mondom, hogy akkor hazamennek, akkor meg amiatt budos kznal, hogy mekkora anyagias picsa vagyok....

Azert azt szerintem el lehet ismerni, otthon kevesbe motivalo a kornyezet es kevesebb a lehetoseg is.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 16:06:58

@bpetya75: andragógia, szociológus, néprajz, finnugor, kommunikáció és tanító szakon is túlképzés van, mert sok buta ember a "mindegy milyen, csak valami könnyen megszerezhető diploma legyen" felkiáltással oda megy
tehát a túljelentkezés és túlképzés a presztízsről semmit nem mond el, pláne nem a diploma hasznosságáról

Dimanni · http://dimanni.blogspot.com 2012.10.29. 16:10:01

@zsebhümmögő: ez sajnos látszik is mostanában a tanítók hozzáállásán. amikor végül mégis "csak" tanítókét tudnak elhelyezkedni, a gyerekekhez meg kb semmi közük nincs.

igi1 2012.10.29. 16:11:19

@tildy:): nahát, elárultad magad.

mojoking77 2012.10.29. 16:13:04

@zsebhümmögő: Indiaiak. Otthon szerencsesek vagyunk/vagytok, mert hala az egek egyaltalan nem celallomas szamukra Magyarorszag.. Nagyon komoly nepek, a vilagban sokkal tobb a problema a bevandorlo indiaiakkal, mint a kinaiakkal.
Par (nagyjabol 10) eve az Ausztral volt az egyik legliberalisabb bevandorlasi politikaval biro orszag. Konkrtan 18 honapot kellett folyaatosan az orszagban elni, es a szemely illetve a kozvetlen csaladja automatikusan Ausztral allampolgarsagot kapott egy szornyen bonyolult vizsga letetele utan. Arra nem szamitottak, hogy az atlag indiainal a kozvetlen csalad fogalma nagyjabol 60 embert jelent csaladonkent.
2008-2009-es Szivesztert epp kint toltottuk, es Januar 2-an komoly, fel Sydney belvrosat megbenito sztrajk volt, mert az indiai bevandorlok masjogokat koveteltek, mint az ausztral allampolgarok...
Kb 10 eve volt Fijin egy par hetes kvazi "pollgarhaboru", melynek kereteben az osszes ott tartozkodo indiait hazazavartak.
De dolgoztam mar kenyaban peldal, egy indiai cegnel, ahol a 18 fokos gepterembe nem engedtek be cipovel, igaz meg epp ment az installalas, hordak be a szemetet dogivel, de nekunk zokniban volt kotelezo ulni. Ja es a CEO-t nem lehetett am megszolitani. Ult a taho a harminc fos ceg irodajaban, es a tobbiek csak a titkarnojevel erintkezhettek. Meg volt fagyva a levego, mikor kerdeztem tole valamit, es mikor levegonek vett, ujra, hangosabban es lassabban rakerdeztem. Nem szeretett :))
De emlithetnem a Healthrow-n dolgzo soforoket (borondszallito kisteher), akik egy hetig sztrajkoltak, mert mit kepzelnek a budos angolok, nekik vallasi okokbol kell mindig magukkal hordani a kesuket.
Ja es mellesleg a reprezentativ tobbseg, undorito, simulekony, felfele nyal lefel tapos tipus (Mindjart jonnek a cafolatok :))

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 16:13:28

@tildy:): na ez is igaz, nem mindenki csak a pénz miatt megy ki, vagy amint itt a blogon sokan elsírják, vélt üldöztetés elől menekülve...
vannak akik a célországba egyszerűen beleszeretnek, a kultúrába, nyelvbe, fognak maguknak egy francia, olasz, amerikai pasast, vagy csak kalandvágyból mennek, vagy egyszerűen a munkájuk olyan, hogy neten keresztül bárhonnan végezhetik, akkor meg már nem egy XV. kerületi panelban akarnak élni, hanem mondjuk Dél-Olaszországban
megint mások nem választják a külföldet, hanem a család egy tagja megy és megy vele a többi családtag, vagy egyenesen a cégük küldi őket
mások meg a motiváló környezet, szakmai fejlődés, nyelvtanulás, váltás, valami újat tanulás, előrelépés miatt döntenek a kivándorlás mellett, bár itthon sem éltek rosszul

nem mindenkinél a pénz a döntő szempont, bár azért kevesen mennek olyan helyre, ahol magyar bérüknél kevesebbet keresnének :)

mojoking77 2012.10.29. 16:16:09

@Fruka1: De, ugyanugy kaphatsz ugyanilyen vizumot, max fel evre, es kint nem hosszabbithatod meg, es ha talasz szponzort, akor sem fog beleszamitani ez a fel ev a kesobbi allampolgarsaghoz szukseges idobe. Ez a direktiva jlenleg az egesz EU-ra ervenyes

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 16:17:44

@Dimanni: tudom, exem tanítóként végzett, nem az eszéért voltam vele (hanem ágybeli teljesítményéért :)
ja és gyűlölte a gyerekeket, de nem vették fel anno máshova, csak tanító szakra...
és ez elég általános hozzáállás sajnos

@mojoking77: így már érthető, az indiai nem egy szimpatikus népség
és ez nem előítélet, sajnos tényleg szarkavaró, könyöklő, törtető, balhés társaság
igazi maffiaként működnek

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 16:29:21

@igi1: mivel is?

Kerestek meg otthonrol is ajanlattal, de nem Mentem vissza. Persze tudom, hogy van olyan hely, ahova nem vennenek meg fel(pl. Scrum masterkent nem alltam meg a helyem), de gyurok ra, hogy jobb legyek:)

Fruka1 2012.10.29. 16:43:15

@mojoking77: Akkor jó, mert eddig erről nem tudtam. Mindenhol azt írták, hogy ez magyar állampolgárokra nem vonatkozik.Ez pozitívum mindenképpen!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 18:12:02

@A csótány is ember: nem neznem le az arvakat amugy, de
es akiknek mindenkije mar kint el
mondjuk amerikaban, a szukebb rokonsagbol?
amugy innen sem kunszt hazarepulni
mondtam a letelepedes, es a penzcsinalas kozotti helykereses kozott van kulonbseg
aki penzt akar annak mindegy hova megy, ha el tudja es el kepes latni a munkajat

01234567 2012.10.29. 18:14:07

@zsebhümmögő: 300-400-et Ausztriában segédmunkával is meg lehet keresni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 18:32:49

namost akik el kezdtek ekezni azoknak eloszor is
koszonom mint a csaladi, mint a szexualis eletem rendben van, koszonom az aggodast
masodszro nem szoktam a posztolot baszogatni, de akkor menjunk vegig:
1/ allami szinten vertek at
-nem igaz, Canada teljesitette amit vallalt, bizonyos osszeg fejeben iskolat biztositott es lehetoseget fel ev munkavallalasra, NEM munkahelyre
2/ alig engedtek be az anyukajat
- megtehetik, hogy nem engedik be, joguk van hozza, hogy visszakuldjek, es nem vallaltak garanciat, hogy beengedik a lanya altal befizetett tanfolyam fejeben / az mas kerdes, hogy persze hogy gyanus lesz, hogy valaki kifizet egy rakas penzt, hogy leggyen munkavallalasi engedelye, de rogton viszi az annyat is 2 honapra, aki ismeri az amerikai /az meg utosebb/ es a canadai bevandorlaspolitkat, annak ez nem meglepo.
3./ meg mertem jegyezni, hogy 10000 dollart nem egyszeru felrerakni egy ev alatt, meg itt sem, de ezek szerint otthon nem problema /az nem hat meg ha valaki egy evig nem nyaral es nem jar etterembe/
/4 nem tudom milyen iskola lehetett, de altalaban angol nyelviskolaba nem angol anyanyelvuek jarnak, neki magyar akcentje volt, az azsiaaknak azsiai milyen meglepo, gondolom a tanar anyanyelvi amgol volt...
5 a jogositvannyal kapcsolatban...
hat igen le kell vizsgazni, nem azt kell nezni a japan megkapta
ha a magyarnak le kell le kell, amugy nem hinnem hogy sokkal bonyolultabb mint itt es itt nagyon egyszeru
hat igen kell hozza egy kocsi is, vagy gondolta a vizsgaztato kolcson adja a kocsijat? nem is ertem, milyen kocsival akart vizsgazni?
6. munka amiert nem fizetnek? hat igen bizonyos helyeken meg neked kell fizetned, hogy tanulhass, kepezhesd magad, akar egy kozmetiukusnal is nem a filmiparban, sajnalom, ha ez meglepetes
es igen a nagykutyak a filmiparban az amcsik
7 masodszorra mar talalt kolcsonkocsit, sot egy oktatot is / jelzem tuti az oktato is odaadta volna a vizsgara/
egy orat kesek egy vizsgarol, nem is engednek vizsgazni, de itt engedtek, miert feltelezzem, hogy ezert huztak meg?

es befejezskeppen sok sikert neki, egyaltalan nem bantani akartam, elmondtam, hogy kb realisanEN hogy latom, ezzel lehet egyeterteni meg nem
-a kornyeket azert kicsit jobban ismerem- de teljesen felesleges szemelyeskedni

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 18:34:50

@01234567: És Ausztráliában mennyit lehet magasan kvalifikált munkavállalóként keresni egy olyan szakmában, amiben Magyarországon is kap 350-et? És abból mennyi megy el megélhetésre itt és mennyi Ausztráliában? És hova tudod fejleszteni magadat, hova lépsz tovább, mi a jövőképed, életszínvonalad, lehetőségeid? Családalapítás, gyerekek milyen suliba és egyetemre fognak menni? Hol laksz ebből, milyen környéken, hány emberrel, mivel közlekedsz, hova tudsz elutazni és mennyit tudsz félretenni?
Amivel Magyarországon ismerőseim megkeresik a 300-400 közötti összeget, azzal a munkával mondjuk Németországban, Svájcban, Angliában ennek a többszörösét kereshetik. És azok az állások Ausztráliában sem éppen 300 ezer forintnyi dollárt hoznak a konyhára.
Tehát ha valaki segédmunkás Magyarországon, akkor nyilván vonzó a számára a nyugati segédmunkás bér, de ha már Magyarországon is annyit keres, mint egy ausztrál segédmunkás, akkor inkább a saját szakmájában menne ki, nem pedig indiaiakkal veszekedni egy kulimunkáért.

A szintek ott is megvannak. Itthon is.

Mellesleg nem hiszem, hogy egy bevándorlót örömmel fogadna Ausztrália, ha azzal akarna pontokat gyűjteni a bevándorlási ügyében, hogy ő segédmunkás, de abban aztán nagyon jó :) Szerintem az nem éppen egy keresett "szakma". Pláne nem skilled worker...

Nyilván egy nincstelen senkiházinak, aki Magyarországon 47000-ből élt, annak az angliai mosogatás, csirkegyár is opció 800 fontért, átszámolva az is sok forintban. Aki meg képzett, az ott is inkább magasabb bérkategóriákat céloz meg.

kirsten 2012.10.29. 18:37:49

Hát jobb lett volna ha ezt a történetet meg sem írod. Csak azt mutatja mennyire ostoba vagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 18:38:15

mint = mind
sorry:)
lehet tenyleg lehet felejteni 15 ev utan?:)

01234567 2012.10.29. 18:39:03

Kanadába sem megyünk. Ennyi a tanulság. Amúgy ez tényleg nem a legjobb írás, ami azt illeti. És ennél sem értem, miért nem volt itthon jó. Ha meg nem, miért nem interneten próbált saját szakmájában, külföldön, állást keresni, és talán elsőre kicsit "közelebb".Tizedszer is leírom: így szerintem, csak az induljon el, akinek muszáj, itthon már nincs veszíteni valója.
kis off:
Itt írta valaki jó fizetésként a 3-400ezer ft-t. Ausztriában annyit segédmunkásként meg lehet keresni.

01234567 2012.10.29. 18:46:43

@zsebhümmögő: Elnézést, én Ausztriát írtam, de ez a lényeget tekintve igazából mindegy. A nincstelen az miért senkiházi? Meglepődnél mennyi diplomás van itthon olyan helyzetben, hogy nem válogat, kimegy bármire ami adódik. Egyébként én azért írtam ezt, mert nekem igen is döbbenetes, hogy elég 250km-t menni, és ugyan azért a munkáért tripla bért kapsz. Most Eü. dolgozókról, egyes mérnök szakmákról, speciális jogosítványokkal rendelkezőkről ne is beszéljek. Eleve hogy lehet, ma, magyarországon bármilyen munkáért 80000 ft-ot adni.

01234567 2012.10.29. 18:48:13

@zsebhümmögő: Másodszor offban azért írtam, mert azt hittem elsőre nem ment el...blogmotor, szeretlek...

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 18:55:57

@hagyma: igazad van a legtöbb pontban, de az koránt sem biztos, hogy egy nyelviskolában csak angol anyanyelvűek tanítanak
én ismerek olyan magyarországi angol tanárnőt, aki kint okította a bevándorlókat angolra
meg sok a szláv, filippínó bevándorló is, akik tanítanak angolt más bevándorlóknak (persze vannak anyanyelvi beszélő tanárok is, de ahol én jártam, ott fele-fele volt a bevándorló és az anyanyelvi angol tanár)
nem csak USA-ban, hanem Angliában is sok a bevándorló angol tanár
a nyelviskolák felveszik őket, nem fizetik őket túl, több órát melóznak, mint egy helyi, a külföldi diák meg fizet (mert ezzel kap vízumot)

az akcentus és a rossz kiejtés két teljesen más téma
az ázsiaiak, franciák, spanyolok rossz kiejtésűek, ahogy a magyarok többsége is, mert a saját nyelvük hangtanát nem tudják felcserélni az angolra még angol órán sem (lehet, hogy van akcentusuk, az mindenkinek van, de még rosszul is ejtik a hangokat)
értsd: a szavakat nem jól, nem az angol hangtan szabályainak megfelelően ejted ki pl: efficiency szót egy magyar ismerősöm úgy ejtette ki, mintha magyar szó lenne, magyar hangokkal efficienci (a szó egy anyanyelvi beszélő számára nem akcentusosnak hangzik, hanem felismerhetetlen)

tehát ez nem akcentus, ahogy a sok kínai, magyar, japán, francia és ki tudja még kik gagyogása sem külföldi akcentusos angol általában

vagy pl. a 'th' hang hibás kiejtése is ilyen, nem akcentus, csak rosszul ejti a hangot, ezért a szót is

vagy a "g" és "j" keverése kiejtésben, sokszor hallani, hogy Michael J Fox nevét Májkell Dzsí Fokksz-nak ejtik, helytelenül
ez sem akcentus, hanem rossz a kiejtés

az akcentus esetén jó a kiejtésed, az angol nyelv hangtanát ismered, alkalmazod, csak utal arra, hogy nem vagy anyanyelvi beszélő
tehát érthetően beszélsz, de nem anyanyelvi beszélőként, érződik, hogy messziről jöttél

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.29. 18:59:23

@hagyma:
5. hát itthon az autósiskola adja az autót, azon oktat és azon vizsgáztat.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 19:01:26

@01234567: ok. én meg azt hittem, hogy te vagy az az ausztráliai csóka, aki itt szokott kommentelni :)
elírásnak hittem az Ausztriádat

döbbenetes, de minden szinten sokszorosa a bér a magyarnak
sőt. még az a csoda is megesik, hogy akad munka, ami Magyarországon nem jellemző

csak arra akartam célozni, hogy aki itthon keres 350-et, az nem megy el ugyanennyiért Ausztráliába, Ausztriába
hanem a saját szakmájába megy el mondjuk 800-ért minimum

mindenki a saját szintjét csinálja meg a szerencséjét
szerencsére a határok nyitottak, bár kissé lassabban kapcsoltak a magyarok, mint pl a lengyelek és románok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 19:03:04

@zsebhümmögő: hat ezt elfogadom, mert nem tudom, hogy megy
bar nalam az akcentus az rossz kiejtes
tolem is "mindig" megkerdezik honnan van az akcentusod?

hat ha valoban kiperkalt 7000 dolcsit az iskolara es az szar volt, akkor abban igaza van, de azert annak utananeznek elotte

altalaban amerikai vizum remenyeben szoktak mindenfele iskolaknak fizetni, hogy majd ott tanulnak /vagyis hat ez regebben volt/ csak a nagykovetseg is tudta es nem adott kamura vizumot

amugy nalunk pl floridaban a bevandorloknak tok ingyen volt nyelviskola, szerintem mas allamban is van
van olyan erzesem, hogy ezt a iskola jatekot kifejezetten a munkavallalasi vizumert csinalta, de ez egyaltalan nem baj
a baj az, hogy nem kellett sehova

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 19:05:31

@Babette_: meg máshol Európában is...
és nem véletlen, hogy nem az amerikaiak a legjobb autóvezetők a világon
hanem a németek (véleményem szerint)

amikor csináltam a jogsit, még a 90-es években, volt a tanfolyamon egy Amerikából hazatelepült család lánya, amerikai jogsival, elméletet együtt hallgattuk, évek óta vezetett, de neki teljesen új volt sok dolog, kissé küszködött, de nem a nyelv miatt, azt vágta

meg voltak mongolok, akik kaptak tolmácsot a vizsgára, így a tolmács oldotta meg nekik a tesztet lényegében...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 19:08:09

@Babette_: de O nem jart autosiskolba draga szivem:)
O csak vizsgazni akart
ha jart volna oktatohoz, vizsgazhatott volna azzal
de hogy gondolta, itt vagyok szeretnek vizsgazni, tessenek mar adni egy kocsit is:)
ez LOL

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 19:09:31

@zsebhümmögő: mivel a magyar KRESZ es az amerikai eg es fold az alapokon kivul
itt tudnod kell kb 30 tablat oszt jonapot

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 19:11:55

@hagyma: igen a vízum reményében nyelviskolába beiratkozás Angliában is egy nagyon bevett dolog, sok afrikai, ázsiai, dél-amerikai ezzel a trükkel jön, sok a kamu nyelviskola, amik lényegében ebből a vízum bizniszből élnek, amíg tudnak

az ingyenes nyelvoktatásról én is tudok, Texasban is van, nyugdíjas amerikai nénik oktatták ismerőseimet, meg volt Magyarországról kiment angol tanár is
a társaság is vegyes volt (sok náció), de legalább nem magyarokkal kellett egész nap magyarul pletykálni, rákényszerültek az angol használatára

01234567 2012.10.29. 19:15:22

@zsebhümmögő: Ausztráliát még nem láttam :)
Én életemben először akkor döbbentem meg (90-es évek végén), amikor Ausztriában dolgozva, egy ismerős mesélte, hogy a szemetesekhez kihalásos alapon lehet Baden bei Wien-ben bejutni, akkora a fizu. Csak lestem. Nem most volt, úgy emlékszem valami 20000 schilling fölött volt valamivel az összeg. És a hétvégék, ünnepnapok szabad. Akkor volt a schilling 18 forint....Ez van.
Nem baj, mindjárt mondják, "születhettem volna Afganisztánban is.."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 19:19:07

@hagyma: nem KRESZ eg es a fold, hanem a vizsgaszisztema
a kresz vegulis ugyanaz, csak mondjuk nincs jobbkezszabaly, meg lehet jobbra kanyarodni pirosnal es mondjuk north carolinaban nem foglalkoznak azzal, mi van ha jobbrol jon a villamos es sargan villoog a lampa de balrol bicikliut kereszttezi a szembejovo balr kanyarodo savot
mert eleve nincs villamos...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 19:21:49

@Babette_: ja, maugy tudom 1200 ladan vizsgaztam 78-ban az MHSZ-nel majdnem ingyen
30 oras elmeleti x oras gyakorlati
elmeleti vizsga
rutinvizsga+ forgalom
hat igen volt 3 honap kb
itt 1 nap ha tudsz vezetni
de kocsi kell az ketsegtelen, mert nem tudod megmutatni, hogy tudsz vezetni

nál 2012.10.29. 19:41:51

@tildy:):
Ez utóbbin szerintem ne nagyon törd magad, én még nem találkoztam emberrel, aki az ideákat megtestesítô Scrum master lett volna. :)
Valószínüleg ahhoz minimum feltétel, hogy japán legyél, és gyerekkorod óta erre képezzenek ki. :) Pedig elsôre nem hangzik olyan nehéz feladatnak...

2012.10.29. 20:02:41

@hagyma: szerintem a többségnek nem mindegy, hogy $2000 vagy $200 az út, vagy 25 nap vs. 10 nap szabid van egy évben de csak kötekedj... lehet te keresel havi 5e fölött de az szerintem ritka kiemelkedő ott is és mint koszos bevándorló elég kevés az esély rá
és akinek kint van mindenkije az hogy jön ide? az kimegy beleül a készbe és annyi. van ismerős kapcsolat minden, előbb-utóbb csak van meló, addig is van aki segít elindulni. éhen nem halsz és jó eséllyel nem a híd alatt alvás az alternatíva ha nincs meló elég hamar. Nem hiába ilyenek nem is írogatnak ide.
Nem nézem le az árvákat, ezt honnét vetted? De nyilván nem rájuk vonatkozott a véleményem (ill. azon részhalmazukra akinek senkije sincs itt), ellenben te elég extrém kivételes esetekkel jössz. Ritka megkeseredett ember lehet aki mindenkit pont ugyanannyira leszar itthon mint bárhol az idegeneket és nem akar hazajárni. Amíg ennyire körülményes az interkontinentális közlekedés addig nem piskóta, amerikából egy ismerőst sem látok hazajönni szüleit megnézni hogy vannak - ill de, esetleg 10 évente. Biztos el vannak foglalva, élni az american dreamet :)

DieNanny CH 2012.10.29. 20:36:17

@zsebhümmögő:
Miért, hogy kell ejteni M J F nevét? Mert én is úgy ejtem, ahogy írtad, hogy helytelen. (Amúgy én németes vagyok...)

Melitta1 2012.10.29. 20:39:03

Miert gondolja valaki otthonrol, hogy kitalalja kell neki egy filmes melo Canadaba jo penzert es illa berek.....neki indul.
Az elso lepes rossz es utana a tobbi is. Talan a ceget kellett volna megkerdezni felveszik e es milyen feltetelekkel.Egy kitalalt alom munkahelyhez nem ez a jarhato ut.
Jogsi szerzes itt nagyon konnyu de arra a 15 vagy 20 percre iskolaszeru vezetest kell csinalni.
Miben is tudna segiteni a kint elo magyar , annak aki elindul ugy ,hogy semmilyen infoja nincs senkit nem ismer, allnank ki a reptere: ide magyarok............Vancouverben van magyar haz , van magyar temlom, magyar iskola ezeket fel kellett volna keresni ............nem itelkezni miert nem segitenek, honnan a fenebol tudjak,hogy megerkezett Canadba o kegyelme.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 20:44:08

@A csótány is ember: nem kotekedek, az a vicc hogy te kotekedsz
de, learvaztal, vagy azt mondtad arvaknak mindegy
koszos bevandorlozol
fingod sincs rolam
annyit elarulok, mindenki utanam jott ki es meg ennek ellenere sem ult senki a keszbe
en meg 100 dollarral jottem ismeretseg es munkahely nelkul
es ha nem is keresek 5000 havonta, de majdnem
az edesanyammal ne foglalkozz, mar volt kint, es barmikor johet
jovore mi megyunk
ki is koltozhetne, de nem akar
lehet vannak megkersedett kivandorlok is, en OK vagyok maximalisan
nem szatrom le magyarorszagot, mert a szulohazam, sokat olvasok otthonrol, de az teny nem akarok evente ketszer hazarepulni fapadossal, mert itt az uj hazam
azert nem mennek haza, mert egyreszt nem olcso, masreszt , hat igen sok ido es melozni kell, itt nem adnak segijt
harmadreszt pl nekem csak anyukam el otthon /par unokateso, nem lenyeges/ es en jobban orulok ha o jon vagy jonne, de jovore a felesegem menni akar, mert meg sosem latta megcsak europat sem , nemhogy magyarorszagot
utana inkabb jojjon az anyum
fizikai jelenletre tenyleg nem vagyok magyarorszagon, mert minek?
elmegyek 2 hetre, es......akkor mi lesz? par etterem, par kocsma par unokatestver, esetleg talalok par havert
de ezek nem hianyoznak
vagy konnyezek a hosok teren, vagy az egri doboteren, hogy jajj de szep...
Marynek megmutatom es szinte tuti, hogy jovore megyek haza utoljara
remelem anyukamat sikerul kicsabitani
ennyi
en belul vagyok annyira amerikai mint magyar, nem tobb de nem is kevesebb
most mar fele fele
az egyik a szulofold arra hajlik hogy hat a szulohaza az szulohaza, a masik oldal en mar sosem tudnek otthon elni csak itthon
bar nem tudom ezt minek magyarazom, mivel teljes mertekben zero a szovegertesed, vagy csak rosszindulatu vagy
erts meg arrol beszeltem, aki penzt akar az inkabb megy ny-europaba, mert kozel van meg egyaltalan amerikaba nem is tud jonni es igen haza akar jarni " bulizni"
de van aki valahol elore kigondolva le akar telepedni es ott elni, akkor mar nem elsodleges szempont hany evente megyek haza
es nincs mindenkinek fizikai honvagya
pl nekem egyaltalan nincs
erdekel minden, de nekem mar ez az otthonom forever

2012.10.29. 20:45:01

@otthontalan: 'Sajnos sokszor helyben tudod meg az igazsagokat hiaba bujod az internetet elore.'

Jo, ez igaz, de pl. fel perc alatt megtalaltam Google-on ezt: dgc.ca/en/how_to_join.cfm (kanadai allampolgarok es / vagy allando lakosok lehetnek a DGC tagjai).

Na most, ha en akarnek Kanadaban filmes szakmaban dolgozni, tutira tobbet toltottem volna Google-on mint fel perc hogy ezzel kapcsolatos infokat szerezzek.

2012.10.29. 21:15:57

Nem csoda a pofára esés, ha utána se olvasott az író annak, hogy mire számíthat, mik a követelmények, az elvárások, főleg egy ilyen specifikus területen. Nem baj, tanulópénz.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.29. 21:26:27

@DieNanny: mondjuk eleve nem Májkell
meg nem dzsí, hanem dzséj
apróságnak tűnik, de kb olyan helytelen, mintha egy személyt Tarházynak hívnak és valaki Szarházynak mondja :)

na jó nem annyira, de azért nem az a neve...

a rossz kiejtés nem akcentus, hanem az angol hangok, szavak kiejtésének hibája
olyat egy anyanyelvi beszélő nem követhet el, kivéve, ha beszédhibás, pösze, selypít vagy ilyesmi

akcentusa meg mindenkinek van, az anyanyelvi beszélőknek is

bpetya75 2012.10.29. 21:44:24

@zsebhümmögő:

Majdnem biztos voltam benne, hogy ezzel elő fogsz jönni, csak nem volt időm elébe menni ;-)

Ismereteim szerint az elmúlt 20 évben végig jóval magasabb volt a felvételi ponthatár a jogi karokra, mint a tanítóképzőkre. Személy szerint olyanról még nem hallottam, hogy valaki azzal a felkiáltással menjen jogra, hogy "Valami papír legyen!".

Ettől függetlenül igazad van abban, hogy pusztán a túlképzés ténye nem igazol semmit. Azért írtam mást is. A fiatal mérnökök elhelyezkedésével kapcsolatban fenntartom amit írtam. Persze külföldi munkavállalásnál más a helyzet, de a legutóbbi éveket leszámítva kétlem, hogy tömegesen jellemző lett volna, hogy már a tanulmányok megkezdésétől külföldre készültek volna a fiatalok. Ma Magyarországon mely mérnökszakok végzősei után kapkodnak a munkáltatók? Ismerek két villamosmérnököt is, akik villanyszerelőként élnek meg, Gépész autószerelő meg van?

Egyébként azt tartanám normálisnak, ha mérnökök garmadáját szívná fel és fizetné meg a magyar munkaerőpiac, a szakmunkásokról nem is beszélve, de ez sajnos még egy darabig csak álom lesz...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 21:47:01

@nál: Valojaban nem is erdekel az a terulet. Csak peldanak hoztam fel, hogy van jopar hely, ahova keves az ember (lanya) .

@zsebhümmögő: Igy , igy. Bar azert az amcsi meg a brit angol kozt is van nem kis kiejtesbeli kulonbseg. A szavak keijtese akar gyokeresen mas is lehet .

Kivancsi vagyok hogy mondana hagyma Southwarkot. :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 21:54:01

@hagyma: Valaki nem akar elszakadnia kulturkortol. Mi is emiatt maradtunk Europan belul, raadasul nekunk nem csak egy anyuka van otthon, hanem 2 teso, 4 szulo, 1 nagyszulo.
Mi sem az orszag miatt megyunk, hanem miattuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 22:31:04

@tildy:): ezt mondom
minden helyzet mas
most arrol ne beszeljunk hogy nekem az angol kulturkor tok masnak tunik mint a magyar
es az en amerikai kulturkorom tok kozel van a magyarhoz
mert amerika is nagy am
szinte meg az idojaras is ugyanaz itt mint otthon volt
a felesegem kereszteny feher no, jol foz / most eppen a vacsorat:/
hat igen nekem a fiam is kint van a tesom is
a nejem osszes pereputtya, az vagy 50 ember
egyedul anyu, aki fontos, de johet akar holnap , ha akar, ha nem akar johet minden evben, hetekre honapokra
mar volt is
ez van
hianyzik, de lehet sokan magyarorszagon belul nincsenek annyi kapcsolatban az annyukkal mint mi ,, a nejemmel innen amerikabol

2012.10.29. 22:46:46

Nem igazan ertem, minek fikazza itt szegeny Hagymat mindenki :). Ertem, hogy sok embernek honvagya van meg rokonok meg Turo Rudi, de nem mindenki van ezzel igy. Nekem pl. nincsenek kozeli rokonaim (ez nem az en hibam), es a Magyarorszagon leelt elso 18 evet egy olyan szakasznak tekintem az eletemben ami elmult, lezarult. Akkor van honvagyam ha Angliatol vagyok tavol hosszabb ideig. Baratokkal kapcsolatban - ha mas orszagban elsz, uj emberekkel talalkozol, ott lesznek barataid, ez a normalis, nem?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 22:54:10

@Mirjam2: Nekem sincs honvagyam, ellenben egyeb okok igen. Raadasul olyan okok, hogy nehezen megoldhato , hogy ok jojjenek ki. Ergo nekem kell menni.
Nem hiszem, hgy csak egyedul lennek ilyesmivel.

Ez meg nem jelenti azt, hogy itt ne tudnank havonta egy -egy osszeulos, eszunk-iszunk-beszelgetunk partyt szervezni az itteni ismerosokkel.

2012.10.29. 23:09:05

@tildy:): Persze, ezt teljesen megertem, es biztos hogy nem egyedul vagy ezzel, sot. Mindenkinek kulonbozo a csaladi stb. hattere. A kommentem igazabol nem rad iranyult, hanem pl. azokra akik szerint 'Ritka megkeseredett ember lehet aki mindenkit pont ugyanannyira leszar itthon mint bárhol az idegeneket és nem akar hazajárni'. Nem ertem miert olyan nehez megerteni, hogy miutan sok eve el valaki egy orszagban (mint en pl. Angliaban, Hagyma pl. az USA-ban), akkor az lesz az illetonek a haza, es nem akar az illeto feleslegesen Magyarorszagra jarni, kiveve rokonokat latogatni - ha vannak.

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.30. 08:09:52

@Mirjam2: azt azért tegyük hozzá, hogy @tildy:): nem illegálisan ment ki külföldre, bármikor hazajöhet, ha akar és vissza is mehet, neki ez szabad választása volt, hogy mikor jön-megy, nem pedig kényszer
hagyma meg illegálisan ment ki az USA-ba, ezért az, hogy ő most úgy adja elő, hogy sose akart visszajönni egy kis időre se, kissé fals, mert olyan ez, mint amikor valaki nyújtózkodik egy almáért a fán, de nem éri el, aztán azt mondja, ááá, nem is szeretem az almát, meg amúgy sem lehetett olyan finom, biztos nem ízlett volna...
neki nem lett volna sok esélye visszamenni az USA-ba, ha egyszer illegálisként kilép, tehát nem annyira választás volt ez a részéről, hanem a helyzete, illegális státusza következménye

elhiszem, hogy nem vágyik, én sem vágytam (csak egyszer, amikor eszembe jutott valami nagyon kellemes emlék Magyarországról, de akkor nagyon)

plusz a pénz, tildy gondolom jól keres info területen, hagyma meg találn vendéglátóiparban nyomul, nem biztos, hogy helyi szinten is hűde gazdagnak számít, hogy kontinensek közt repkedjen

soyuna 2012.10.30. 08:44:30

Egyedül én hiányolom a posztolót? :) Kíváncsi vagyok a véleményére/ellenvéleményére a sok "kedves" komment után... :)

plüss arctámadó 2012.10.30. 09:34:52

ezen a poston szetrohogtem az agyam. Hogy lehet igy kimenni kulfoldre hogy megtakaritast szandekosan felelni? Agyam elszall ezen. El kell menni dolgozni kisbaratom, meg akkor is ha magas vegzettseged van mert professional allasokat kint nem osztogatnak uttyre futtyre, foleg nem a kifejezetten zart szakmakban. Van egy csomo konnyen megszerezheto allas, pl gyari melo, pultos, care worker, elado, stb. Ezek mellett lehet kuldozgetni CV-ket es interjukra jarni. Ha ilyen melokat sem tudtal vagy akartal szerezni, akkor nem csoda hogy rendeset sem. Es van egy olyan erzesem hogy azert nem kaptal a szakmadban allast mert nem eleg, hogy a kulfoldi eletre nem keszultel fel rendesen sem mentalisan sem gyakorlati szempontbol, de valoszinuleg a sajat szakmadat sem ismered ahhoz kellokeppen, hogy a megfelelo allasokra jelentkezz.

futás csicskák! 2012.10.30. 10:05:42

@plüss arctámadó: eszmondom énis geci mentvón szopni aszt dölalé denem akart pincérnösködni aszonta

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.30. 14:30:29

@zsebhümmögő: nadehatno. Mi szamit jonak? Londoni atlagbert keresek.

Ha azt vesszuk jo kereset, mert ketten megelunk belole es meg marad is.

Ha azt vesszuk lehetne jobb is. De olyan szinten meg nem vagyok se tudasilag se angol nyelv ugyileg.

Tudod ez olyan,mint mikor otthon megkaptam netto 150E-t , 2007ben, ami jonak szamitott ismeroseimhez viszonyitva, akik akkor videken netto 50-60t kaptak, viszont na erted...

zsebhümmögő (törölt) 2012.10.30. 15:35:33

@tildy:): nadehátérted
ha lándöni átlegbért keresel, akkor azzal a világ lakosságának nagy része szívesen cserélne
megéltek belőle ketten, azt csinálod, amit tanultál, nem takarítasz, mosogatsz érte és nem más kölyke alól húzod ki a szaros pelenkát (persze ezekért nem is kapnál ennyit)

ahhoz meg, hogy lehetne jobb... ha jobban tudnál angolul, ha továbbfejlődnél stb. ezek a "ha"-val kezdődő mondatok értelmetlenek
fogsz majd jobban keresni, ha elérsz arra a szintre (szakmailag és angol-ügyileg)
akkor viszont valószínűleg fogsz, mert egy 7.5 milliós világvárosban azért fogsz lehetőségeket is találni

ez az, ami nyugaton kicsit vonzóbb, hogy vannak lehetőségek, ha fejlődsz, akkor léphetsz máshova vagy feljebb
azért ebben Magyarország nem jár az élen
és ez az amiért sokan mennek, nem csak a pénzért

amúgy a párod mivel foglalkozik, és mit tanult Magyarországon? A saját szakmájában tudott elhelyezkedni?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.30. 15:51:20

@zsebhümmögő: IT-t tanult , iskolai rendszergazda volt, msot szabaduszo iro/blogger .

AnaKanada 2012.10.31. 21:18:59

Kedves midnenki...
Nem akartam válaszolgatni, mert borzasztóan elkesrített a sok negatív hozzászólás. konkrétan ledöbbentem, sokkot kaptam...
És még felteszik a kérdést, hogy miért akarok elmenni Magyarországról? Te jó isten...
Nagyon sok negatívum ért Kanadában, de legalább nem akadtam össze ilyen rosszindulatú, hihetetlenül beképzeld, mocskolódó, "én mindent jol csináltam volna, és több vagyok és jobb vagyok nálad" emberrel.
Én tiszta jó indulattal irtam a cikket, azt hittem ez a blog arra van, hogy figyelmeztessen másokat az esetleges problémákra, kihívásokra, amikkel szembesülniük kell odakint.

Megérdeklődhettem volna itthona DGC-t... megtettem. Azt, hogy csak kanadaiakat vesznek fel tagnak, azt csak ott közölték, amikor személyesen bementem. Az ember nem kérdez rá itthonról e-mailben olyan dolgokra, amikről nem tudja, hogy létezik. Pl megkérdezhettem volna, hogy "felesznek másokat is tagnak, aki nem Kanadai állampolgár?"
Természetesen dolgoztam odakint, felszolgáló voltam egy jó nevű étteremben. De mint említettem, nem ezért mentem ki.
Az, hogy mennyit kerestem Mo-on, az senkire nem tartozik, de igen, könnyedén félre tudtam tenni 10ezer dollárt 1 év alatt. Mivel igen szép karriert futottam be, és igen komoly nevet szereztem magamnak nem csak Mo-on.
Los Angeles-ben tudok amcsi produkciókban dolgozni, jónevű cégeknek vágtam, sok elismerést kaptam, és sok nemzetközileg elismert díjat nyertem.
Magyarországon elértem a szakma csúcsát, nem volt hová tovább lépkednem azon a bizonyos létrán, ezért léptem én, méghozzá le...
A sok problémától függetlenül jól éreztem magam Vancouver-ben. Gyönyörű város, és nagyon sok barátra tettem szert. Nem "nyafogtam", csak leirtam a tényeket.
Nagyon sok embernek szúrhatja a szemét nagyon sok minden a történetemben, de azt kikérem magamnak, hogy "lepicsázzanak, lehülyézzenek" ismeretlenek. Felháborító!
Hihetetlen...

Le akartam írni a Los Angeles-i történeteimet is. Kanada előttről, és Kanada utánról is, de ezek után inkább meggondoltam magam. Ennyi rosszmájú, mocskolódó... komolyan mondom hihetetlen.

AnaKanada 2012.10.31. 21:19:31

Tisztelettel,
A posztoló.

DieNanny CH 2012.11.03. 13:09:16

@AnaKanada:
Én azért szívesen olvasnám az amerikás tapasztalataidat is.

És, bár érdemben még nem szóltam hozzá a posztodhoz, de szerintem a cím volt nagyon félrevezető: Ugyanis, ha alaposan, 1 évvel korábban elkezdem a felkészülést, akkor megérkezésem után nem motelbe megyek lakni, hanem az előre lefixált és leelőlegezett albérletbe. Vagy esetleg utánanézhettél volna, hogyan, milyen módon lehet olcsón szálláshoz jutni.

AnaKanada 2012.11.03. 13:16:39

@DieNanny: interneten értelmes ember nem intéz albérletet az óceán másik oldaláról ne hülyéskedjen már... pénzt is küldve???
Nem értem mi a probléma azzal, hogy motelban lakom amig találok egy megfelelő albérletet? A felkészülés azt jelenti, hogy bújom a térképet, tudom, hogy hova érdemes menni jó árban találni albérletet, de nem a lepukkant, drogos környéken kikötni.
Kinyomtatva 10-12 cím hirdetésben albérletről, esetleg előzetes egyeztetésel már időpont is megtekintésre. Ez mind volt. Nem is volt komolyabb probléma, csak a háttércsekk miatt tovább tartott, mint gondoltam.

A címet nem ÉN írtam. A blog készítője ad címet és alcímeket a poszthoz.

DieNanny CH 2012.11.03. 21:19:44

@AnaKanada:
Így már egyre világosabb minden, köszi! Hiába, az ad kerek történetet, amit minden mozzanatként leírsz, így senki nem tud belekötni. További minden jót kívánok!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.03. 21:23:11

@AnaKanada: A DGC-nel nincs olyan, hogy kiirjak alapbol a honlapra a bekerulesi felteteleket? Marmint, hogy ki vehet reszt, hogy lehet megpalyazni stb? Nem hinnem, hogy kulon ra kellett volna kerdezni, de korrektebb helyeken ezt ki szokas irni.

AnaKanada 2012.11.03. 22:02:08

@tildy:): Nem, konkrétan nekem állásinterjún sem tudott felvilágositást adni egy Location Manager, ugyanis ő már "felvett", elvileg megkaptam az állást, csak aztán a DGC-nél falba ütköztem. Szóval ezt igen kevés ember tudta/tudja.

2013.04.06. 03:24:44

Az a helyzet hogy a Kanadában élőknek az az érdekük hogy az itt vezetgetők tudnak is vezetni. Én örülök ha az ICBC-nek ezzel kapcsolatban magas az elvárása - főleg külföldi állampolgárokkal szemben, akiket valszeg nehezebb is lenne beperelni. Itt senkit nem érdekel hogy te Mo-n 12 évet vezettél. A magyar autósok rettenetesen alacsony szinvonalon közlekednek, itt ez senkinek se hiányzik.

Szóval nem sikerült neked Kanadában és most bosszúból irtál egy blogot. OK.

narny 2013.10.19. 14:05:34

@cougarcat: azért ha végigolvastad a bejegyzést, láthattad, hogy ebben semmi "bosszú" nincs.

Kimondott / kiemelt / beleírt figyelmeztető szándékkal készült a cikk, amely ráadásul azzal kezdődött, első bekezdés, hogy nem Kanadát akarja szapulni, sem pedig az otthonmaradásra bátorít.

Hozzáteszem: engem két hete fordítottak vissza a torontói határon, és ugyan ezt a hozzáállást tapasztaltam, mikor meglátták a magyar útlevelet.

Megvan lakás, munka, kis félretett pénz az első hónapra, munkaajánlat, még a supervisor-om és a leendő laktársam is kijöttek elém a reptérre, és hárman próbáltuk 6 órán keresztül meggyőzni a határrendészeket, hogy minden fitti.

Ellenben ők arra hivatkoztak, hogy LMO nélkül meg van kötve a kezük.

És minél többet kutatok, annál biztosabb vagyok benne (leginkább NOC 2011 lista szerint), hogy a leendő munkaköröm önfoglalkoztató kategóriába esik, amire elvileg nem kell labor market opinion.

Elvileg.

Viszont a Human Resources Department az egyetlen, akik erről bármit is tudnak, ők döntenek a külföldi munkaerő alkalmazásának indokoltságáról (aminek igen nyomósnak kell lennie), ők állítják ki átláthatatlan követelményrendszer alapján, ügyintézési határidő és mindenféle ügyfélkontroll nélkül LMO-t, ritka esetben.

Inside job.

És igen, valóban igen nyomós okuk van erre a pár évvel ezelőtti, Magyarországról gipsy exodus miatt, aminek komoly bár rövid távú gazdasái következményei lettek, az eredmény pedig tömeges deportálás.

Jómagam is bejártam már a fél világot, dolgoztam sok helyen fehéren feketén szakmában nemszakmában, sőt, pénz nélkül is marha jól megvoltam a mexicói dzsungelben egy honapig cserekereskedésből.

Fél év itthon töltött vergődés, dilettáns környezet és alacsony rezgésszint után, tökig lemerülve vágtam bele ebbe a körbe azzal, hogy végre egy saját prioritásaim és gondolkodásmódom szerint hozzám közelebb álló környezetben újra össze tudom picit szedni magam, erre itt vagyok két hete megint Budapesten, és jogász diplomával, lassan 5 nyelvet beszélve, többféle iparági tapasztalattal, 28 éves agilis fiatalként kulimunkákat túrok erre a bizonytalan időszakra, mert a franc tudja, mikorra intéződik el ez az LMO mizéria kint (mivel az ügyintézési határidőbe betekintés és kérdezési lehetőség a HRDC-nél NINCS), és a kutyának se kellek.

Mindezt csak azért írom le, hogy lássátok, magyarként egyáltalán nem számíthatunk a kanadai hatóságok részéről semmi jóra, akár határrendészet, bevándorlási hivatal, vagy csak egy szimpla vezetői engedély is, amiről épp szó van.

Ugyanitt: ha valaki tud az LMO beszerzéséről bármilyen tapasztalati szintű információt ("study permittel mentem" storyk kíméljenek, nagyon más tészta), esetleg az ottani önfoglalkoztatásról bármilyen munkaügyi infót, nagyon sokat segítene vele.

További jó átkelést / hazatérést / olvasást / írást és minden jókat!

2013.10.24. 19:28:06

@narny: Nyilvánvalóan végigolvastam a bejegyzést, és azért irtam amit irtam. :) Tipikus magyarosan nyafogó, másra ujjat mutogató irás. Akik itt élnek, azoknak az az érdekük hogy csak olyanok kaphassanak jogsit akik normálisan tudnak vezetni. Ne haragudj, de eléggé közismert dolog hogy Mon a vezetési kultura a béka segge alatt van. Szóval ennek alapján a posztirónak kisebb lehetett volna az arca.

Nézzük csak a te problémádat.... Nincs olyan alapvető joga senkinek, hogy beengedjék ebbe az országba. Az immigration officer-nek joga van eldönteni, hogy kit enged be ide, és kit nem. Abban igazad lehet hogy van valamiféle "ethnic profiling", de ezért ne a kanukokat, hanem honfitársaidat okold. Minden normális magyar beutazóra, ideiglenes munkavállalóra és bevándorlóra sajnos jut némely olyan, aki a szabályok kijátszására, be nem tartására törekszik. Sajnos miattuk te is áldozatul estél ..... sajnálom, komolyan (mert feltételezem hogy te normális ember vagy). Emberileg együttérzek a helyzeteddel, de mint jómagam is kormányhivatalban dolgozó azt kell mondjam, hogy sajnos egy államilag irányitott bürokrácia sohasem képes minden egyes egyén igényeinek maximálisan megfelelni. :(

Aztán van egy másik helyzet is most, nem tudom tudsz-e róla. Volt egy-két balhé az LMO-k körül és jelenleg fel van függesztve a program. Az történt hogy a munkáltatók kijátszották és arra használták hogy olcsó külföldi munkaerőt vegyenek fel, ami persze nem legális. Tavaszra igérik a program visszaállitását és valszeg nagyon meg lesz szigoritva. Igy jelenleg azok is meg vannak lőve akik tudnak LMO-t szerezni. LMO nélkül meg ezek szerint még rosszabb.

A Human Resources elcseszte, ez igaz. Az utóbbi 10 évben takarékossági meggondolásokból eléggé leszükitették a kormány hivatalokat. Viszont a munka ugyanannyi, ha nem több, és ezért ilyen szintü a szolgáltatás. Ezzel együtt fogadok hogy a nemrégi botrányok után egy jó pár fejest kirúgtak. Tudom, ez neked nem gyógyir....

Igen, sajnos ez a realitás, amit irsz, hogy "magyarként egyáltalán nem számithatunk a kanadai hatóságok részéről semmi jóra". Miért is számitanánk? Ki a fene segitett nekem amikor 23 éve kijöttem? Senki. Nagyon nehéz időszakokon verekedtem át magam, és sokszor teljesen egyedül, stb. Itt a magyar nem számit különleges nemzetnek - a bürokrácia szempontjából bennünket egy kalapba tesznek a többi kelet-európaival és balkánival. Ez van. Viszont aki már itt van, annak a magyarsága semmi gondot nem fog okozni.

A rendszer sajnos úgy müködik, hogy viszonylag nehéz bejutni (bár pl. USA-hoz képest könnyebb). Viszont aki már bent van, azt jobban segiti, vagy éppen védi a rendszer. És mint minden rendszer, ez sem tökéletes.

Még egyszer nagyon sajnálom hogy veled ez történt. :( A probléma az, hogy nagy volt a felháborodás, hogy külföldieknek adtak olcsón olyan állásokat, amire volt kanadai jelentkező. Ez a szabályok értelmében tilos és remélem nem kell magyaráznom miért. Jól is néznénk ki ha az adófizetőknek kellene segélyeket fizetni a helyieknek azért, mert ideiglenes külföldi munkavállalók veszik el az állásukat. (Royal Bank adott LMO-t indiaiaknak, a dolgozóikkal betanittatta őket, aztán a kanadai dolgozókat kirúgták - ez volt a botrány).

Félretéve az elmélkedésemet, mit is tudnál most csinálni?
Ne add fel, ne ess kétségbe. Próbáld azt az LMO-t megszerezni, ha visszaállitják a programot, esetleg hasznát veszed majd. Az index fórumon az Utazás rovatban és azon belül a "Kanada" topikban ir egy-két ember akinek több információja van, mivel a vállalatok rutinszerüen kapott LMO-t külföldieknek (ITsek). Próbáld meg felvenni velük a kapcsolatot, igy talán több belső információhoz jutsz. Én nem ezen a területen dolgozom, különben adnék infót én is. A másik amit megpróbálhatnál hogy beadod a bevándorlási kérelmet és vársz. Ezt még akkor is megteheted, ha nem akarsz végleg itt maradni, igaz fel kell készülnöd arra, hogy az év nagyobb részét itt kell töltened ahhoz, hogy megtarthasd a resident státuszodat.

Neked is minden jót, még egyszer, ne keseredj el, legyél türelmes. :)

2013.10.24. 19:33:28

@narny: ezt csak véletlenül fedeztem fel egyébként, már azelőtt se kaptam blog üzeneteket, és most már "válasz erre" értesitést se kapok, pedig úgy van a profilom beállitva....

narny 2013.10.26. 08:06:36

@cougarcat:

"Minden normális magyar beutazóra, ideiglenes munkavállalóra és bevándorlóra sajnos jut némely olyan, aki a szabályok kijátszására, be nem tartására törekszik."

Igen, ellenben az utóbbi egy év országtól független _folyamatos_ tapasztalata sajnos azt mutatja, hogy az ember minél inkább normakövető magatartást tanusít, annál inkább szivatja magát..

"államilag irányitott bürokrácia sohasem képes minden egyes egyén igényeinek maximálisan megfelelni. :("

persze :) , de én lassan már ott tartok, hogy a félig civilizált országokban, ahol fejletlenség van, de gyenge az államszerkezet, ott mérföldekkel jobban érzem magam / jobban boldogulok, mint bármely "nyugati civilizációban"...

Lépésről lépsére azt kapom bármerre indulok, hogy a rossz tapasztalat miatt nekem, mint magyar fiatalnak, duplán, triplán kell teljesítenem ugyanazt, ámbár: jogászként tisztában vagyok azzal az okozati rendszerrel, amiből az egész végrehajtás kiépül, és tudok gondolkozni pl. a határőr fejével is no worries...

(és egyébként kiválóan kommunikáltak és kezelték a helyzetet, de az ő kezük is meg van kötve, legalább is jövő május 13.-ig, amikor is újra tárgyalják egy nagy labor market shareholder konferencián az egészet).

A balhé az LMO-k körül: nem az LMO program van függesztve.

Nincs is ilyen h LMO program :)

LMO-t sokféle képpen kaphat az ember, ebből is többfélét:

Az A-LMO (Accelerated LMO) process van befagyasztva, tekintettel arra, hogy az általad sorolt okok folytán bevezetett szigorításokat csakis egy hosszas és nagyon kekec eljárás során tudják biztosítani.

Szóval ne legyen itt senki számára megtévesztőnek: LMO-ra lehet pályázni, de nagyon súlyos kutatómunka mire kideríti az ember, hogy neki melyik a relatíve legsanszosabb út, és az sem biztos.

Maga a rendszer nem rossz egyébként, viszont azoknak, akik egyébként eséllyel pályáznának, és nem olyan multin keresztül, ahol előre a HRSDC-nél leboltolt Unnamed-LMO tömegeket töltenek ki blankettából, VAGY nem valami speckó programmal jönnek, azoknak baromi irtózat gyalázat nehéz meggyőzni őket, hogy nem okoz katasztrófát az (akár IDEIGLENES) alkalmazása.

Ezzel a munkáltatókra is iszonyat terheket raknak, kis- és középvállalkozásoknak aránytalan utánajárás, költség és időveszteség egy egyébként dinamikus piacon....

Köszönöm azért a bíztató szavakat :) , bár kétségbe nem estem, de sajnos az idő ellenem dolgozik, itthon nincs munkám pedig keresek, eu szerte is,.., de az ittlétem alatt nagy nehezen összerakott indulóm nagyja elment erre a körre.

A leendő munkáltatóm állja a köv utam kifelé és az LMO költségeit, + egyébként velem közösen próbálja jelenleg is megoldani a kérdést, szóval ilyen szempontból szerencsés vagyok. :)

Ugyanakkor tekintve, hogy van rálátásom a jogi szövegek értelmezésére és időm is van kutatni,..., jelenleg én küldöm nekik a step by step tutorialokat, mert segítséget ŐK SEM kapnak, csak hajtják őket egyik helyről a másikra...

Ez viszont szerintem már mindennek a teteje..

És még azt hittem, hogy a magyar rendszer sajátja ez, nem véletlen elégeltem meg a prakszist...

Fel pedig nem adom ;) , max azt az elvszerűséget, hogy mindig a hivatalos egyenes a célravezető, mert a rendszer is tele van anomáliákkal, végrehajtási hibákkal, emberi tényezőkkel.

Hackit, ha másra nem is, erre talán jó lesz a jogi képzettségem. :o)

békesség

2013.10.26. 20:41:05

@narny: Igen, igazad van az accelerated LMO-val kapcsolatban, pontosithattam volna. De most az egész rendszer krizisben van - sajnos jól tudom mivel jár egy ilyen minisztériumi átszervezés meg amikor átirják a jogszabályokat, meg a "practice standards"-t. Káosz, késedelem, következetlenség, stb. Viszont te jó úton vagy arra hogy megszerezd az LMO-t és szinte teljesen biztos vagyok abban hogy meg fogod kapni, a leirtak alapján. Türelem! :)

Amikor én 27 voltam, súlyos gyomorgörcsök áron jutottam ki és tudtam itt maradni, szóval értem én, milyen ez....

Neked nagyon jó a hozzáállásod és értelmes, jól képzett ember is vagy. Az hogy alapvetően betartod a normákat hosszú távon csak a javadra fog vállni. Hát ha éppen találsz valami kiskaput ami a javadra vállhat és nem lesz belőle bajod, mint honfitársnak, "you have my blessing". :) Csak nem mindenki tudja csinálni, én pl. olyan fajta vagyok, hogy nagyon nehezemre esik, ilyen szempontból "élhetetlen" vagyok. Értem egyébként én milyen az, amikor a kisember vagy a kivülálló ember keresi a kiskapukat, szóval én morálisan nem itélem el ezeket az embereket, csak sajnos mindennek van következménye.

A kanadai bürokrácia a kivülállónak elég félelmetesnek tünik. De ha már itt élsz, hidd el nem olyan rossz. A public service úgy általában magas szinvonalú de ez inkább a már itt élőket érinti. Magyarral nem tudom összehasonlitani mert azt már nem ismerem. Viszont ha már "belülről" nézed a rendszert, és jobban megismered, akkor megintcsak szidni fogod, ez már ilyen. Mint pl. én a saját minisztériumomat ahol dolgozom. :) Nincs olyan nap, hogy ne szidnám és persze minket is szidnak sokan. :(

Sending good vibes your way.... Drukkolok hogy sikerüljön!! :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása